Mozogj te is a Föld napján – Apple Watch kihívás
Április 22-én van a Föld Napja, ennek a napnak a célja, hogy felhívja a figyelmet a bolygó környezeti értékeinek megóvására. 1970-ben volt az első Föld napja – igaz, akkor még
Ezért vásárolj az Alza.hu-n Apple Watch-ot
Az Apple múlt évben egy picit felkavarta az állóvizet az Apple Watch Ultra modellel, és valljuk be, igen impresszív okos órát tett le az asztalra a cég. Mindemellett pedig megkaptuk
A watchOS 9.4-gyel elérhetővé vált a roaming az Apple Watch-on Telekom eSIM-mel
Az Apple még a watchOS 9.1-ben hozta el a lehetőséget arra, hogy az Apple Watch képes legyen a roamingra, viszont ezt a szolgáltatónknak is támogatnia kell. Ameddig ez nincs így,
Megjelent a watchOS 9.4 – az Apple orvosolta az ébresztések véletlen kikapcsolását
Nagyjából másfél hónappal a watchOS 9.3.1 megjelenése után az Apple kiadta a watchOS 9.4-et, ami esetén az Apple orvosolta az ébresztések véletlen kikapcsolását, illetve Moldova és Ukrajna területén elérhetővé tette
Újabb életet mentett az Apple Watch
Az Apple Watch nem csak akkor ment életet, amikor a feszült partnerednek kell gyorsan diktálással válaszolnod, mert teli a kezed, hanem szó szerint élet-halál kérdésekben is ki tud segíteni. A
Petey: így érheted el egyszerűen a ChatGPT-t az Apple Watch-odról
A Petey egy új Apple Watch alkalmazás, mely lehetővé teszi, hogy az OpenAI ChatGPT-jét elérd a csuklódról. Az alkalmazás rendelkezik számlapon elhelyezhető komplikációval és 14 különböző nyelven tud, de sajnos
19 új, tavaszi Apple Watch szíjat mutatott be az Apple
Itt a tavasz, megérkezett az Apple 19 új, az évszakhoz passzoló Apple Watch szíjkollekciója. A múlt héten egyértelműen a sárga iPhone 14-ről szóltak a hírek, és emelett néhány új színben
Ünnepeld Apple Watch kihívással a Nőnapot
Ma van Nőnap, ne felejtsétek férfi társaim, különben kapunk majd a fejünkre, hogy mennyire figyelmetlenek vagyunk. 1917 óta (Magyarországon csak 1948 óta) március 8. a nemzetközi nőnap, ami a nők
Megjelent a watchOS 9.3.1 – hibajavítások és biztonsági frissítések
Kereken három héttel a watchOS 9.3 megjelenése után az Apple kiadta a watchOS 9.3.1-et, ami esetén az Apple semmi konkrétumot nem említ, csak annyit, hogy a frissítés hibajavításokat és fontos
Őket is olvasd el:
Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.

