fbpx Skip to content

Elérkezett a várva várt nap. Azok, akik előrendelték az Apple Watch valamelyik változatát, a mai naptól kapják azt kézbe, vagy adott esetben átvehetik azt a megjelölt Apple Store-ban.

226535-1280

A kollégák már kint vannak Londonban, hogy elsőként mutathassuk be nektek teljes valójában, csomagolással, mindennel együtt az Apple legújabb üdvöskéjét. De addig is lássuk, mivel hangolhatjuk magunkat az első valódi élmény előtt.

Az Apple már hetek óta folyamatosan teszi közzé azokat a bemutató videókat, amelyekből megismerhetjük az Apple Watch fontosabb funkcióit és azok használatát. A videók természetesen a vállalathoz hű profizmussal kerültek felvételre, most pedig három új rövid film kalauzol bennünket végig három fontos funkción: az Apple Pay, Activity és Workout használatán.

Az Apple Pay esetén bemutatásra kerül, hogy mennyivel egyszerűbben lehet fizetni az Apple Watch használatával, valamint megtudhatjuk, hogyan adhatunk hozzá a rendszerhez újabb bankkártyát vagy hitelkártyát. Ez sajnos számunkra, Magyarországon még nem releváns, de bízzunk benne, hogy az Apple Pay európai terjeszkedése kapcsán hamarosan hozzánk is eljut a technológia, és kihasználhatjuk annak előnyeit:

A következő videóban, ami már lényegesebben hosszabb, az Activity funkcióit követhetjük végig az Apple Watch és az iPhone szemszögéből egyaránt. Itt megtudhatjuk, hogyan állíthatunk be magunknak automatikusan kalkulált, vagy saját napi célokat, (például ne felejtsünk el minden órában legalább 1 percre felállni) és hogy mit kell azért tenni, hogy a hét végén megkapjuk a legmagasabb, arany fokozatot:

Végül pedig az utolsó videóban az egyik legfontosabb funkció kerül bemutatásra, a Workout, vagyis az edzések használata. Megtanulhatjuk, hogyan indíthatunk új edzésprogramot, az iPhone segítségével hogyan szabhatjuk testre a mozgás közben mutatott tartalmakat, és hogyan nézhetjük vissza az edzés végén elért eredményeinket mind Apple Watch és iPhone-on. A videó második felében pedig néhány tippet adnak nekünk, hogyan tudjuk a lehető legtöbbet kihozni az Apple Watch-ból edzés közben, és milyen egyéb eszközöket vonhatunk még be az egészségünk monitorozásához:

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment