fbpx Skip to content

Pénteken, október 28-án jelent meg hazánkban is az Apple Watch Nike+ és természetesen ki is próbáltuk, hogy milyen lett az Apple második generációs órája.

img_8984

Közel 1,5 éve használom az Apple Watch-ot, és teljesen meg vagyok vele elégedve. Azóta hordok úgymond órát is, egy kifejezetten jó Apple kiegészítőnek tartom, és már számtalanszor írtam róla itt a blogon. Tegnap sikerült beszerezni egy Nike+ változatot is, így most a régebbi típussal szembeni különbségekről fogok írni, illetve, hogy milyen a második generáció. Az alábbi cikk részben saját vélemény, részben pedig külföldi tesztek alapján vett információkon alapul.

Nemzetközi oldalakon is tegnap futottak be az első kicsomagolós videók, illetve képek a Nike órájáról. A második generációs, Series 2 órát már lassan egy hónapja forgalmazza az Apple, azonban az nekem nem adott annyival többet, hogy azt válasszam. Tervben volt véve, hogy beszerzek egy újabb típust a jelenlegi mellé. Nem akartam eladni a mostanit, mert rengeteg szíjam van hozzá, és ugye ez a rozsdamentes acél tokozású óra, amin még mindig van Apple Care+ garancia is. Így mindenképp a sport változaton gondolkoztam, ha már szeretek úszni, épp kapóra jött a vízállóság is. Így belegondolva a fém változattal nem szívesen úsztam volna, ha vízálló is lett volna, mivel nehezebb, mint a sport és hát a klór sem tesz neki jót, én pedig kifejezetten ékszerként használtam.

Tehát maradt a sport a második generációból, az iOS 10 és a watchOS 3 pedig támogatja már a két vagy több órát is, tehát csupán leveszem az egyiket és felveszem a másikat edzéskor. Hibátlan.

Egy teljesen fekete változatra esett a választás, és ebből is a Nike+ változatra, mert ott ugye megkapom a Nike+ szíjat is, ami külön nem vásárolható meg az Apple-től. Az egyedi szíj mellett egyedi órafelületeket is kaptam, pontosabban két félét, amiből az egyik nekem kifejezetten tetszik, nem gondoltam volna, hogy utólag ez is a Nike fele billenti a vásárlást, ha már nem drágább, mint a sima második generációs Apple Watch Sport.

Az Apple Watch Sport és a Nike+ ugyanazon az áron vásárolhatóak meg, mivel sporthoz használt készülékről beszélünk és hazánkban nem érhető el az Apple Care+, így én azt ajánlom, hogy biztosítással vegyük meg. Korábban Hori kolléga sport órája tört össze (még nem jutott rá ideje, hogy megírja a cikket), én hoztam neki Angliából Apple Care+-szal, így nem volt kérdés, ha itthon veszem, akkor kell rá biztosítás. Így persze drágábban jön ki összességében az ember, de nem kell azon aggódnom, hogy mi van, ha betörik, mert önrésszel cserélik biztosításban. És ez fontos, mert egy vízálló termékben nem cserélünk csak úgy kijelzőt, nem szedjük szét.

img_8988

(Kibontva egyből ez fogad: “Designed for athletes by Apple and Nike”)

Térjünk is rá az új Nike órára, ami egyedi, fekete dobozban érkezik. A csomagolás gyünyörű, csak kívülről van különbség, egyébként ugyanazokat a dolgokat kapjuk, amiket bármelyik másik sport óránál. 1 méteres töltő és a hozzá tartozó 5W-os hálózati adapter. A dobozban található még egy szíj méret, tehát azt kell mondjam, szinte a legnagyobb csuklóra is simán rámegy az óra, ettől nem kell tartanunk. Természetesen most is a 42-es méretet választottam.

A dobozából kivéve rögtön párosíthatjuk az iPhone-nal, ami csak egy dologban különbözik a megszokottnál. A telepítés közben felugrik a kijelzőn, hogy szeretnénk-e telepíteni a Nike+ futó alkalmazást. Mivel még ezt nem próbáltam ki, és én leginkább sétálni, úszni fogok az órával, esetleg majd @Dani vagy @Hori kolléga fogja bemutatni nektek.

img_1020

Az óra üzembe helyezése után rögtön két dolog tűnik fel. A speciális, csak a Nike+ órákkal elérhető két darab órafelület, óradesign. Az első egy nagy óraszámlap, amin könnyedén nyomon követhetjük edzés közben az időt és egyéb adatokat. Mivel hatalmas számok vannak a számlapon, nem nehéz leolvasni futás közben. A másik órafelület egy sokkal klasszikusabb változat, körben beállíthatjuk az óraszámokat, illetve a sarkokba rakhatjuk a szokásos információs paneleket. A háttérben mindenhol ott a neon avagy az Apple szerint “Volt” színű Nike+ jel.

img_1045 img_1044

Az új, fényesebb kijelző ezekkel az órafelületekkel gyönyörű. Az OLED kijelző és a nagyobb fényerő miatt a fekete és a fehér/volt szín mintha kiemelkedne az órából, mikor ránézek, egyszerűen imádom. Ahogy fent írtam, nem gondoltam volna, hogy végeredményben ez is egyfajta tényező volt a Nike+ óra választásnál, nekem ezek kifejezetten tetszenek.

img_3265

A sebességre nincs okunk panaszkodni, valóban gyorsabb lett az óra, olyan mintha a YouTube-on 30-ról 60fps-es videókra váltanánk: sokkal gyorsabban és folyékonyabban működik minden. A gombok picit máshogy nyomhatóak be, ez nyilván betudható a vízálló kialakításnak, és talán annak, hogy 1,5 éve használom már a másikat.

Térjünk rá még egy picit a Nike+ szíjra, ami ugye a már megszokott fluoroelasztomerből készült, csak éppen mindenhova lyukakat tett a cég: ezzel egyrészt annyira szoríthatjuk meg az óra szíjat amennyire csak szeretnénk, másrészt edzés közben jobban szellőzik is. Ez egy kifejezetten tetszetős, okos lépés volt, tényleg tökéletesen illeszkedik a karomra, mintha csak egy Leather Loop lenne rajtam. Többször találkoztam már azzal, hogy bizonyos szíjak esetén kevésbé érezni a haptikus motort és így azt, hogy “rezeg” az óra. Na itt jobban érzem, ez lehet a haptikus motor, de lehet a szíj is: úgy tudom, a motort nem frissítette az Apple, de ki tudja. Plusz pont.

img_3256

A GPS-t még nem próbáltam ki, illetve még úszni sem voltam vele, ezt később szeretném majd bemutatni.

Összességében ha Apple Watch Sport órán gondolkozunk, akkor érdemesebb a Nike+-t venni, mert árban semmivel sem jelent többlet költséget, esetleg a szíj nem tetszhet, de maximum veszünk mellé egy másikat. A második generáció egy szép frissítés lett, ezt is ajánlom, aki panaszkodott a sebességre, annak minden bizonnyal pozitív élményben lesz része, és a kijelző is már láthatóan jobb lett. A GPS és a vízállóság pedig csak hab a tortán.

[newsletter_signup_form id=7]

Olvasd el a hozzászólásokat is

39 Comments

  1. Elég bumfordi, maximum egy Schwarzeneggernek állna jól.

  2. @Blais: Nem jól kell állnia, funkcióba kell működnie. 🙂 Amúgy meg, nyilván mindenkinek más tetszik. Ez sport óra.

  3. @Blais: egyedül a vastagsága nőtt 0,9mm-rel a Series 1-hez képest, ami gyakorlatilag nem fog feltűnni.

  4. Nem esett szó az üzemidőröl… ha ennek is olyan siralmas hogy egy napot sem bír ki nem igen fogok beruházni rá pedig régóta tetszik! Egy ilyen órának a legfontosabb tulajdonsága a készenlét lenne nagy mellé lövés ez így, 2x 3x több vásárlója lenne ha ezen javítanának..

  5. @Tóth József: Külföldi tesztek alapján többet bír, mint az első generációs. Én egy nap alatt nem vonnék le következtetéseket. Az első generációs óra pont egy napot bír, ez pedig olyan 1,5, de függ az edzéstől, illetve a használattól. Nyilván jobb lett az akkumulátor idő.

  6. @Tóth József: üzemidőről leghamarabb értelemszerűen napok után lehet érdemben írni.

  7. Én azt a másfél napot is elég gyengécskének tartom! Egy hét a minimum amire azt mondanám OK! Több másik konkurens gyártó már régen túl lépte azt.. egy ilyen karóránál szerintem pont ez a leg fontosabb!

  8. https://support.apple.com/hu-hu/HT204666 azt írja, hogy:

    “Az Edzés app használata közben egy speciális érzékelő folyamatosan méri a pulzusodat. A mért érték megjelenik a többi fontos adat mellett, és még ki is emelheted, hogy azonnal láthasd.”

    “… az Apple Watch csak akkor végez mérést a háttérben, amikor Ön nincs mozgásban”

    Megkérdeztem hát az Apple Online Store-t az Apple Watch ÚSZÁS közbeni pulzusszám méréssel kapcsolatos lehetőségeiről.

    – Úszás közben láthatom-e a pillanatnyi pulzusszámot.
    – Be lehet-e állítani céltartományt.
    – Figyelmeztet-e, ha túlléptem egy beállított max. értéket.
    – Figyelmeztet-e, hogy gyorsítsak ill. gyorsíthatok.
    – Ha a vízben ezeket nem tudja, akkor utólag láthatom-e pl. egy Mac-en, hogyan változott edzésem során a pulzus. (Az egyéb pl. GPS-el gyűjtött adatai engem nem annyira érdekelnek.)

    Email-beli választ ígértek.

    Válasz:

    “Kedves Érdeklődő !

    Sajnos azt a választ kaptam az írországi Apple központból, hogy az Apple Watch víz alatti pulzusszámmérése nem igazán pontos, és figyelmeztetést sem ad a felső érték pulzusszám felett. Ebből kifolyólag nem tanácsolom , hogy az Apple Watch által mért adatokra hagyatkozzon.

    Köszönöm a megértését.

    Apple Online Store
    [email protected]
    06 80 983 437 – xxxxx mellék”

    Ez számomra azt jelenti, hogy az esőt, izzadást, véletlen vízbe nyúlást vagy ejtést elviseli, úszás közben csupán csak arra jó, hogy ne kelljen pl. az uszoda öltözőszekrényében hagyni az órát.

  9. @ha5abe: Az óra úszás közben képes a csapásokat és a megtett métert is mérni, megközelítően.

  10. A csapások és a megtett méter mérése sokaknak lehet hasznos, de számomra elsődleges a pulzusszám.
    Ha az Apple Watch tudná megbízhatóan azt is, amit egy LIDL-ben vásárolt 6 ezer Ft-os Crivit márkájú sport óra, ami úszás közben (folyamatosan mutatja a pulzust, a céltartományt, sípol és pici, de szinte vaku erősségű vörös LED fénnyel figyelmeztet a max. pulzus túllépésekor és ha jól emlékszem aritmia esetén is) akkor talán alkalmas lenne számomra, mint elsődleges funkció minden más alkalmazása vagy funkciója előtt.
    Sajnos ez a 6 eFt-os óra is sokat téveszt. Időnként csak 45-ös pulzust mutat, hol meg 200 feletti miatt riaszt úszás közben. Amúgy tökéletesen hallható víz alatt is a szaggatott sípoló riasztása.

  11. @ha5abe: Hát ez van sajnos, majd talán évek múlva pontosabb lesz.

  12. Kíváncsian várom az úszás közbeni tesztet, hogy mit tud abból, amit fentebb felsoroltam.
    Ha mondjuk 80 helyett 70-et vagy 90-et mutatna, ez a hiba még még beleférne nekem.
    De úgy olvastam, hogy vízben lecsukja a szemét. Nem mutat semmit.

  13. Azt szeretném megkérdezni, hogy csak a 2 Nike+ számlapon van a nike pipa vagy mindegyiken?

  14. @gabbabacsi: Csak a Nike+ számlapokon van Nike pipa.

    @ha5abe: Meg fogom nézni és írok majd úgy is róla 🙂

  15. Jellemző, hogy beletesznek egy takarékosabb, sokkal gyorsabb processzort, az akkuidő pedig marad ugyanakkora mint a régivel…. Pont azt a dolgot nem fejlesztik eléggé, ami szerintem mindenkinek a legfontosabb lenne egy óránál, hogy ne kelljene töltögetni állandóan.

  16. @Kovács Péter: A 3.1 óta 2,5 órát bír ki az órám. Ami igazából kettő, mert a fél nap az nem nap. És ezt edzéssel.

  17. A Series2 nálam elmegy 1.5-2 napot úgy hogy futok a Margitszigeten 2 kört (kábé 50 perc GPS használatával). Nekem a GPS nem tetszik. Borult, felhős időben nem találja a műholdakat. A Polar órám simán működik rossz időben is.

  18. A Nike + analóg számlap egész jól néz ki. Le lehet tölteni az első szériás watchra? Akár a Nike pipa nélkül is?

  19. Mármint sz AppStore-ból gondoltam.

  20. A series 2 akkumlatora miatt aggodoknak. 1 honap hasznalat utan a tapsztalat. Kb 2 napot kibir aktiv hasznalat gps sel futas mellett is. A 3.1es szoftverota meg tobbet. Ma mar tobb mint 12 oraja rajtam van es 80%on van meg mindig 🙂

  21. Arra lennék kíváncsi, hogy túrázáshoz, navigációhoz mennyire lehet használni? Pl. lehet-e rápakolni turistautak.hu térképeket, vagy van-e valami olyan alkalmazás, ami ezt tudja, pl. mint a Galileo iOS-re. Tud-e gpx-eket kezelni? Én főként túranavigációra venném, jobban tetszene, mint egy Garmin Epix, de nem biztos, hogy kiváltja azt.

  22. Én a magyar premier reggelén megrendeltem egy héttel később már a karomon volt. Az aksi (különösen a 3.1 frissîtés óta) számomra több mint elég. Egész napos nyomkodád használat edzések együtt is kb 60% a nap végére. Éjjel meg amúgy is tölteném a telefon mellett mert én rühellek órában aludni. Úszás: az óra automatikusan felismeri hogy milyen úszásnemben úszol. Nekem a pulzus mérés meglepően pontos. Összevetettem egy profi mellkasra szerelhető pulzusmérővel és teljesen szinkronban volt. Mindenre használom: összes üzenet kezelése, navigálás, sport amit csak tud de sosem merült még le menet közben. Egy idegesítő van csupán, hogy határozottabban is jelezhetné ha nincs biztos távolságra a telefontól, mert ha pl a földszinten hagyod a telefont az emeleten megkapod az uzenetet de a válasz már lehet csak szerinted ment el ha pont akkor akad meg a jel… én nagyon megszerettem, szerintem a legjobb iPhone kiegészítés.

  23. @takeap: Köszi szépen a beszámolót 🙂

  24. Azért fenntartom azt, hogy ezt én munkahelyen, üzleti megbeszélésen nem hordanám. Ez azt jelenti hogy vegyek magamnak egy normál modelt és sportoláshoz ezt a modellt.

  25. Mindenki irja mennyit bír az órája, de egy dolgot mindenki kifelejtett. Milyen van neki? 38 v 42??? Mert nagyon nem mindegy. Nekem 38 mert a 42 túl bumszli. Ez nálam nem bír ki 2 napot, 3.1 ide vagy oda.

  26. @Blais: amennyi hipertrendi divatmajom van egy munkahelyen, simán felveheted. Szerintem. Nem fogsz kilógni 🙂 Amilyen cuccokban egyesek járnak “dolgozni”…. 😀

  27. @Blais: én ezt tettem. Első generáció megmaradt “üzleti” órának. Amúgy meg most az első generáció tökjó áron van használtan, edzéshez meg amúgy is ez a jobb.

  28. Igazad van, az lemaradt. 42-es modellt vettem. De két napot biztos nem bírna ki szerintem az aksi rendes használat mellett, bár szerintem ez nem is gond. Másnap reggelig bírja ki, hogy egy hosszúra sikerült éjszaka alatt még ne hagyjon cserben, azt meg simán tudja. Amúgy az iPhone-om előbb merül le mint az órám… telefon. Nélkül meg úgyis mindegy meddig megy még az óra, szóval szerintem értelmetlen ez az egész kérdés. Telefonnal együtt kell tölteni és minden ok ????

  29. Egy divatban igencsak jártas üzletember barátom fogalmazta ezt meg jól: a karóra mindenképen egy öltözet kiegészítő. Az hogy modern vagy klasszikus amit hordasz nem változtat ezen. Maximum utal arra mennyire vagy a modern dolgok vonzásában.
    Magyarul nem gondolom hogy lenne olyan hely ahova egy moder vagy klasszikus óra ne férne ugyanúgy el egy helyen.
    Az mondjuk igaz, hogy van az a hely ahol az óra automatikus karemelésre bekapcsolódó világítását erősen ajánlott kikapcsolni, de max ennyi. Szerintem ????

  30. @takeap: Működik a kijelző úszás közben? Látható a pillanatnyi pulzus érték víz alatt is?

  31. @takeap: Azért kérdezem tőled, hogy működik e a kijelző úszás közben és látható-e a pillanatnyi pulzus érték víz alatt is, mert próbáltad és írtad, hogy: “Úszás: az óra automatikusan felismeri hogy milyen úszásnemben úszol. Nekem a pulzus mérés meglepően pontos. Összevetettem egy profi mellkasra szerelhető pulzusmérővel és teljesen szinkronban volt.”

  32. Tegnap sikerült beszerezni…
    Nekem ezzel van a problémám .
    Nekem 2 hete nem sikerült, ha bemegyek egy hivatalos üzletbe ( kb fél tucatban jártam) és megkérdezem, hogy kapható- e nálatok , úgy néznek rám, mintha minimum galaxy note-ot szeretnék birtokolni .
    Értem én , hogy marketingstratégia,meg mesterségesen gerjesztett kereslet, plusz pici, – a cég számára-periférián lévő ország de ennyire????

  33. @stpeti07: Ezzel nincs semmi gond. A Watch megjelenés múltkor is ilyen volt. Az elején nehéz beszerezni, bár azóta az Apple már sokat javított. Az első generáció megjelenésekor konkrétan 3 hónapig nem volt raktáron.

    És mi a véleményed az óráról?

  34. Azt írtam, még nem sikerült beszerezni, tehát nincsenek benyomásaim, tapasztalataim , véleményem.
    Nem tudom, milyen .
    Szép képek vannak róla.
    Gondolom, majd tavasszal amikor az összes lúdtalpas jenkinek lesz már, és jut nekünk is ,vehetek egyet és akkor véleményt formálhatnok.

  35. Helló, egy kérdésre szeretnék korrekt választ kapni, amit eddig nem találtam sehol. Futásnál lehet-e szintkülönbséget mérni, vagy sem? Sokat segítene a döntésben, mert épp fontolgatok egy második generációs órát venni.

  36. @Tomenek: ez egy jó kérdés. Szerintem kellene legyen olyan app amivel ezt lehet mérni, a GPS adatok magassági adatokat is tartalmaznak. Engem az érdekelne még, hogy ha futok, figyelembe veszi-e az elégetett kalóriáknál a szintkülönbségeket?

  37. Szíj nélkül is vízálló a s3?


Add a Comment