fbpx Skip to content

Steve Jobs 1955. február 24-én született San Francisco-ban, Kaliforniában. 2011. október 5-i halála az elhúzódó hasnyálmirigyrákja miatt mondhatni várható volt, de sokakat megdöbbentett – főleg úgy, hogy Tim Cook épp előtte egy nappal, október 4-én tartotta az iPhone 4S-ről, iOS 5-ről és az iCloudról szóló keynote-ot.

Másnap az almás kötődésű oldalak leginkább csak ezzel a hírrel foglalkoztak, így tettünk mi is. Steve váratlan halála miatt több médium, így a Time magazin is különszámmal jelentkezett, valamint a kiadónál előrehozták a Walter Isaacson által szerkesztett életrajzi könyvének a kiadását is, majd a magyar fordítóknak és a kiadónak köszönhetően pár kulisszatitkot, és az angol kiadásból időközben kiollózott részleteket is megismerhettünk. De megtudhattuk azt is, miért viselt Steve mindig ugyanolyan fekete garbót.

És hogy mi történt az azóta eltelt 1 évben?

Ezt foglalnánk össze, valamennyire röviden.

Elsőként megjelent az iPhone 4S, ami hozta magával Sirit, és az iOS 5-öt is, de egyúttal frissült az iPod Touch, a nano (amiből így érintőkijelzős lett ami szoftverfrissítéssel új “számlapokat” kapott az óra apphoz), és a Shuffle is. Akkoriban sokan aggódtak azon, hogy milyen irányt vesz majd az Apple a továbbiakban, és mivel a frissen bejelentett iPhone 4S kapcsán sokan nem csak egy feljavított iPhone 4-et vártak, így ezt is többen a bukás előszeleként értékelték. A papírforma ezzel szemben épp az ellenkezőjét mutatta, azóta a részvényárfolyam átlépte már a történelmi 700 dolláros határt is.

Siri persze nem úszta meg, hogy ne akarják mindenképp portolni a régebbi készülékekre, így aztán több próbálkozás is történt, mind iPhone 4, mind iPad 2 esetén, de az Apple nem könnyítette meg a hackerek dolgát, és egy rakás technikai akadályt gördített a dolog útjába, így a mai napig sincs igazából teljes értékű Siri-hack.

Természetesen a megjelenést követően az iFixit, itthon pedig az Appsolute szedte szét ezt a készüléket, és írt róla bejegyzést, és közben mi is sikerült kézbe vegyük az új üdvöskét, és megpróbáltunk megbarátkozni Sirivel is, aki azóta határozottan jobban érti a magyar akcentussal nehezített angol kiejtést is.

Az új iOS verzióval új iTunes és új szolgáltatás is érkezett, ez utóbbi a MobileMe-t váltó iCloud. Az iTunes frissítése után pedig az már hivatalosan is tudott magyarul még Windows esetén is.

Az iOS 5-re való frissítés azért nem ment mindenkinek zökkenőmentesen, mert a frissítés az eddigiektől eltérően valójában egy speciális restore volt, így voltak, akiknél adódtak hibák. Az iOS 5 főbb újdonságairól több cikkünkben is írtunk, és az új rendszerben az apróbb és nagyobb változások mellett ráadásul bemutatkozott az iMessage is, ami az iOS 5-öt használó készülékek között biztosít azonnali üzenetküldési lehetőséget. Az iMessage-et iPhone-on mobiltelefonszámra és Apple ID-ra, míg iPad és iPod Touch készülékeken Apple ID-ra tudjuk aktiválni. Telenoron egy ideig ment a FaceTime aktiválása még korábban, majd ez az iOS 4.1 megjelenésekor “elmúlt”, és utána sokáig nem is volt lehetséges, de az 5.0 megjelenése után 1 héttel mindkét szolgáltatás aktiválhatóvá vált Telenort használva is. A Telenorra egyébként elég kényesek a 4S-ek, mert valamiért csak a 128kB-os kártyájukat voltak hajlandók elfigadni, így sokaknak ki kellett cseréltetniük a kártyát, hogy az új készüléküket használni tudják.

Az új rendszert (semi-)tethered módon hamar feltörték az iPhone 4 vagy korábbi eszközök esetén, de egyrészt több probléma is volt vele, másrészt a semi-tethered mód is több szempontból nehézkes, hiszen noha ilyenkor megfelelő esetekben betölt ugyan az iOS, de a jailbreak nem, így ez utóbbira külön patch is készült. Ráadásul az iPhone 4S és az iPad 2 egyelőre nem adta be a derekát a jailbreakre.

Novemberben elérhetővé vált az 5.0.1 bétája, ami az új rendszer telepítését követően fellépő, vagy az iPhone 4S-eken is jelentkező gyorsabb merülést hivatott elsősorban javítani, de első generációs iPad esetén visszaadta az iOS 4.3 bétái során megismert Multitasking Gestures funkciót, addig az csak az iPad 2-n volt elérhető hivatalosan.

Ezt követően néhány nappal később elérhetővé is vált az első OTA frissítésként az 5.0.1, és így egyúttal az is kiderült, hogy jailbreakelt készülékeken nem működik az OTA frissítés. Egyúttal megkezdődött az iOS 5.1 tesztelése is.

Szintén november volt az, amikor fény derült az első generációs iPod nano-k akkumulátorait érintő gyártási hibára, ami miatt az Apple visszahívta az érintett készülékeket, és kicserélte azokat. Ráadásul mivel kifogytak a készletek, így a szerencsések 6. generációs nano-kat kaptak cserébe.

December elején a Carrier IQ volt az, ami a kedélyeket borzolta, viszont az Apple azt közölte, hogy az iOS5-ben már egyáltalán nem használja a Carrier IQ-t, és egy következő szoftverfrissítés még a kérdéses fájlokat is törölni fogja a rendszerből.

December második hetében egyre közelebbivé vált az untethered jailbreak, ami ráadásul az 5.0.1-et is támogatta már, de egyelőre csak az iPhone 4 és korábbi készülékekre. Eközben az Apple egy frissített verziós 5.0.1-et is kiadott, de csak az iPhone 4S-hez, ami csak azoknál jelent meg, akik restore-oltak. A jailbreak megjelenésére végül december 27-ig kellett várni.

Január első hete pedig az iPhone 4S és iPad 2 jailbreakjének hírét hozta, de itt még szintén volt mit tenni, végül 20-án jelent meg az untethered ezekre a készülékekre.

Aztán közben, még 13-án a technológiai cégek közül az Apple elsőként csatlakozott a Fair Labor Association (Tisztességes Munka Szövetség) nevű szervezethez. Ez egy nagyon fontos lépés lehet az Apple beszállítói oldalán dolgozó munkaerő számára.

Január végén a Q1 eredmények “brutális rekordokat” mutattak, noha ez volt Steve Jobs halála után az első negyedév, amit az Apple Jobs nélkül csinált végig.

A február rögtön az iPad 3 kapcsán hozott új pletykákat: négymagos processzorról és retina kijelzőről érkeztek a hírek, aztán a Fair Labor szövetséghez való csatlakozást követően egyre több hír bukkant fel a Foxconnál tapasztalható munkakörülményekről, amelyek az európai viszonyokhoz képest szörnyű képet festettek.

A hó közepén különösebb hírverés nélkül jelent meg egy sajtóközlemény az Apple oldalán, amiben bejelentették az OS X új frissítését, a Mountain Lion-t. Emellett a Messages app bétája is elérhetővé vált, amivel OS X-ről is küldhettünk és fogadhattunk iMessage üzeneteket, de ez később csak Mountain Lion esetén lett végül elérhető. Ekkor bukkantak fel azok a hírek is, hogy márciusban bejelenthetik az új iPadet és az iOS 5.1-et (frissített Jegyzetek alkalmazással például), illetve elkészül a Fair Labor Association a Foxconn azon üzemeinek auditjával, ahol Apple termékeket gyártanak.

19-én az Apple új játékot indított, mivel az App Store-ban a letöltések száma közeledett a 25 milliárdhoz. A szerencsés letöltő markát egy $10.000 értékű ajándékutalvány ütötte nagyjából két héttel később a Where’s My Water ingyenes változatáért.

Kicsit később az ABC News stábja betekintést nyert a Foxconn egyes gyártósoraira, és elkísérhették az FLA képviselőit az audit során. A YouTube-ra is felkerült videót a Disney szerzői jogi felkérésének eleget téve azóta a Google törölte.

Még szintén februárban az Apple Motorolával szembeni szabadalmi csatározásában újabb fejlemény történt. Németországban 24-én reggelre az Apple kénytelen volt lekapcsolni a push email szolgáltatást az iCloud és a MobileMe esetén.

A hónapot végül egy március 7-i eseménymeghívó zárta, amin egy iPad képe tette egyértelművé, hogy az új készülék bejelentését várhatjuk. Ez persze azonnal olyan lavinát indított el, amire talán ők maguk sem számítottak, mikor az emlékezetes fotót szétküldték.

Március 7-én aztán az Apple bemutatta az új iPadet, ami március 16-ától lett elérhető az USA-ban és számos európai országban, így Németországban is, ahová aznapra mi is kiutaztunk az új készülékért, hogy élőben tesztelhessük. Az új iPad Magyarországra hivatalosan március 23-ával érkezett meg, és noha LTE-támogatásról is szó volt, az csak az amerikai sávokat támogatja, így az itthon sem elérhető benne. Egyúttal megjelent aznap az iOS 5.1 is, ami szintén OTA frissítésként is telepíthető volt. A tethered jailbreak másnapra követte, de ahogy korábban is, egyelőre újból csak az iPhone 4 vagy korábbi készülékekre.

Március 27-én a Forbes tett közzé egy cikket, amelyben egy svéd biztonságtechnikai cég szoftverével akár 2 percbe sem telik feltörni egy iPhone biztonsági kódját (jelkódzár), csak azt felejtették ki, hogy az XRY és más hasonló szoftverek csak a jailbreakhez hasonló módon tudják elvégezni a feladatukat.

Április 8-ával újabb mérföldkőhöz érkeztünk: hivatalosan függetleníthetővé váltak az AT&T-s iPhone-ok, persze bizonyos feltételeknek teljesülnie kellett, de sok Amerikából beszerzett, és bármely alternatív módon függetlenített készülék nyerhetett így gyári függetlenséget.

Mivel egyre nagyobb problémát jelent az iTunes Store-ban regisztrált fiókok feltörése, ami miatt még akár anyagi kár is érheti a felhasználókat a megadott bankkártyaadatok miatt, ezért április közepén az Apple új biztonsági beállítások megtételére kéri a felhasználókat.

Noha az iOS 5.1-re már elérhető a tethered jailbreak a megjelenése óta az iPhone 4 és korábbi készülékekre, a 4S, az iPad 2, valamint az új iPad tulajdonosok egyelőre nem tudják feltörni a készülékeiket, de a jailbreaket fejlesztő csapatok tagjai, közülük is pod2g rendületlenül dolgozik az ügyön.

Április 22-én érdekes, új függetlenítési eljárás lát napvilágot. Loktar_Sun talál egy hibát az aktiválási eljárásban, amit ki lehet használni, és ideiglenes megoldás lehet azoknak, akik valamiért frissítették az iPhone 4 és 4S készüléküket. Ehhez a SAM-et használja, és az Apple csak néhány nap után javítja a hibát, így az azóta nem használható. Ettől függetlenül a lementett aktivációs ticketek ugyanazzal a kártyával és készülékkel később is bármikor felhasználhatóak lejártuk előtt.

Április 25-én a zöldek világméretű kampányba kezdenek azért, hogy az IT cégek szerverparkjai minél zöldebb energiafelhasználásúak legyenek, és csökkenjen az üzemeltetésük során a széntüzelésű erőművek által kibocsátott légszennyezés. És noha ezt a kampányt első körben nem célzottan az Apple ellen indították, hanem az összes hasonló adatközpontot üzemeltető cég ellen, így ide tartozik az Amazon és a Microsoft is – ám a kampányanyagaikon a felhő alapú technológiákat használó informatikai eszközöknél mégis egy iPhone, egy iPad és egy MacBook sziluettje szerepel csak, és a kampányuk főoldalán már kizárólag csak az Apple-t szerepeltetik.

Ugyanezen a napon az Apple bejelenti a WWDC’12-t, amit június 11-15. között fognak megrendezni. A jegyek 2 óra alatt elfogynak, noha egy darab névre szóló jegy ára $1599.

Május 7-én az Apple kiadja az iOS 5.1.1-et, ami több biztonsági hibát javít. Alig három héttel később megjelenik az Absinthe 2.0, amivel az összes eszközön elérhető az untethered jailbreak az 5.1.1 esetén is. iPhone 4-hez az Apple kiad egy újabb 5.1.1-es verziót, aminek a buildszáma 9B208, de az Absinthe-et röviddel később frissítik, és így már azt is támogatja.

Május végén az egész világhálót bejárják az új iPhone állítólagos alkatrészeinek képei, amelyekről ma már tudjuk, hogy valódiak voltak, de annak idején, mint minden más pletykát, úgy ezt is óvatossággal fogadja a többség. Később videók is érkeznek ugyanezekről.

Évről-évre hagyomány, hogy az All Things Digital konferencián az Apple vezetője hosszú interjút ad Walt Mossbergnek és Kara Swishernek. Idén szerepelt először Tim Cook, a cég tavaly kinevezett vezérigazgatója.

Június 11-ével kezdődően lezajlik a WWDC konferencia, ahol bejelentik az iOS 6-ot, a Retina MacBook Pro modellt, és a Mountain Lion rendszert is jobban bemutatják. Ez utóbbi esetén júliusi rajtot is megemlítenek. Megjelenik az új Smart Case nevű tok az iPadhez.

Június 18-án az iPhone Dev Team kiadja a frissített redsn0w-t, amivel lehetővé válik az iPad baseband downgrade-elése a 05.13.04-es gyári verzióra, és így visszakapják a korábban ezzel függetlenítő tulajdonosok a GPS funkciót. Ezt kicsit később frissítik.

Július 19-én elérhetővé válik az iTunes Match több európai országban, így hazánkban is.

Néhány nappal később hackerek felfedezik, hogyan lehet kijátszani az Apple In-App purchase rendszerét, tehát ami az alkalmazásokon belüli vásárlást kezeli, és egy külső szerver közbeiktatásával ingyenesen elérhetővé tudják tenni az így megvásárolható tartalmak egy részét. Az Apple az iOS 6-ban ígér erre javítást, addig alternatívát kínál egy privát API megnyitásával.

Július 26-án megjelenik a Mac App Store-ban az OS X 10.8 Mountain Lion, amit 16€-ért lehet megvásárolni.

Augusztusban elkezdődik az Apple vs Samsung per.

A hónap közepén a neves francia iOS-hacker, @pod2g közzéteszi twitteren, hogy talált egy sebezhetőséget az iOS SMS-kezelésében. Ugyan kód végrehajtására nem jó ez a biztonsági rés (tehát a szó legszorosabb értelmében vett úgymond „hackelésre” nem használható), de social engineering valamint jogi kisapuk segítségével akár hamis bizonyíték létrehozását is elősegítheti.

A hónap vége az Apple győzelmével zárul a Samsunggal folytatott perben: két és fél napos gondolkodás után döntött az esküdtszék az Apple-Samsung perben. Döntésük szerint a Samsung szándékosan megsértette az Apple több szabadalmát, amiért 1.049 milliárd dollárt kell fizetnie.

Szeptember első napjaiban a kedélyeket a nagy UDID-rablás híre borzolja. A dolog egy trójai megfigyelő app hírével indul, amit felcsempésznek a készülékre, és így bármikor és bárhol lehallgathatnak. Aztán megtudhatjuk, hogy még márciusban elloptak egy 12 millió UDID-del megtömött fájlt, ráadásul állítólag épp egy FBI ügynök gépéről, amiből most közzétettek 1 millió és 1 darabot. Ebbe belekeverték még Obama iPadjét is, majd ezután az FBI (természetesen) mindent letagadott, ami egyértelművé tette, hogy emögött csak összeesküvés lehet. Aztán a kép kicsit tisztul pár nappal később, és kiderül, hogy nem is arról van szó, amit állítanak a hackerek.

Szeptember 4-én az Apple kiküldi a meghívókat egy 12-i eseményre, ahol a 12-es szám árnyéka egy 5-ös számot formáz:

Az eseményen bejelentik az iPhone 5 névre keresztelt készüléket, frissített iPod-modelleket, és egy új típusú fülhallgatót. Az új készülék 21-étől érhető el az első körös országokban, és 28-ától a második körösökben, így itthon is. Az előrendelhető mennyiség 1 óra alatt elfogy. Emellett bejelentik, hogy az iOS 6 egy héttel később lesz elérhető.

Szeptember 19-én a bejelentésnek megfelelően megjelenik az iOS 6, amit az első hétvégére már 100 millió eszközre telepítenek a tulajdonosok.

Két nappal később elindul az új készülék értékesítése, az első hétvége alatt 5 millió készülék talál gazdára, és chpwn kolléga az indulás napján jailbreakeli az iPhone 5-jét, de részletekkel nem szolgál.

28-án 0:00-tól elindul a második körös országokban is az értékesítés, és itthoni idő szerint aznap estére Tim Cook elnézést kér az iOS 6 térképe miatt, és elismeri, hibáztak, túl korán adták ki a térképet, és mindent megtesznek, hogy rövid időn belül elégedetté tegyék a felhasználókat.

Itt tartunk most.

[youtube http://www.youtube.com/watch?v=4SaBjMHtQqo]

Olvasd el a hozzászólásokat is

8 Comments

  1. Az iPod nano 2010-ben lett érintőkijelzős, amúgy jo cikk 🙂

  2. Szerintem két nagyon fontos részlet kimaradt amin változtatott Tim Cook.
    1, Jutalmat fizetett a részvényeseknek ( Jobs nem tett ilyet soha )
    2, Adományozott az Apple tőkéből ( ezt szintén nem tette Jobs, azt mondta adományozzanak a részvényesek ő nem fog )

    Ezek ezért egy erős személyiségváltást jelentenek még ha nem is technikai 🙂

  3. “….mi történt azóta?” Elkezdett lefele menni a lejtőn a cég. SJ-t nem tudják helyettesíteni, pedig lényegében ő maga tartotta egyben az egész céget.

  4. @szokeptr: jogos, mondjuk hajnali 5 körül sajnos ezen átfutottam, köszi, javítva. 🙂

    @FekaBa: igen, bár a teljesség igényét nézve még több más pénzügyi részlet is hiányzik. 😉

    @ExtremeEdition: az ő jelenlétének hiánya inkább pszichológiai szempontból, az őt kedvelők/tisztelők számára nehéz, de a cég anyagilag óriásit gyarapodott, és igen messze áll az összeomlástól.

  5. @ExtremeEdition:
    az mit mond neked hogy a részvények nem hogy estek hanem történelmi rekordon állnak fent?…természetesen veszteség volt a cég számára de nem ő jelentette 1-1-ben az apple-t.rengeteg háttérmunkás van akik viszik a céget…

  6. Lol, miért hiszi mindenki azt, hogy ha egy vállalat részvényárfolyama növekszik, akkor minden rendben van? Nem mellesleg bődületesen túl van értékelve az AAPL, a legkisebb bizalomvesztés / nem sikeres termék szép lejtőt fog okozni egy pillanat alatt. A félreértések elkerülése végett nem kívánom az Apple bukását, azonban Jobs atomstabil vezetési stílusa meglátszik (lásd: Apple Maps, amit sosem adtad volna ki alatta).

  7. @ExtremeEdition: az a baj, hogy egyszerű emberként nem látunk rá, hogy pontosan miért alakult úgy ez a térképügy végül, ahogy alakult. és noha valószínűnek látszik, hogy Steve Jobs nem lett volna elégedett a dologgal, én úgy gondolom, jó okkal döntött úgy az Apple, ahogy. elképzelhetőnek tartom, hogy megvolt erre is a stratégia, évekre előre, hogy ha a Google így reagál, akkor erre, ha úgy, akkor arra, ha harmadikféleképp, akkor meg harmadik opció. mivel ezek iparági titkok, így talán sosem derül rá fény, mi áll mindezek mögött, hiszen egyik félnek sem érdeke ezeket felfedni. úgyhogy nekem továbbra is az az álláspontom, hogy könnyebb azt mondani, hogy Steve nem így tette volna, tehát egyszerűbb erre fogni és ebbe kapaszkodni, de eszembe jut az is, hogy vajon akkor mit mondanánk, ha Steve még élne, és ugyanez történik: vajon akkor is ennyire fájó lenne, vagy máshogy kezelnénk? és én úgy érzem, hogy nem. ebben biztosan nyomna a latba Steve személye, noha ettől a térkép egy ideig ugyanolyan lenne, mint most. ettől még én sem vagyok elégedett a térképpel, de szerencsére nem kell kizárólag arra hagyatkoznom, illetve akkor max beütöm Safariba a maps.google.com-ot.

  8. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)


Add a Comment