Tegnap megjelent az 5.1 fejlesztői változata. Ez azt jelenti, hogy az iOS-re fejlesztők már tesztelhetik az új rendszert, amiben megannyi hibát javítottak, de erről majd később.
Természetesen a 9to5mac-es kollégák rögtön darabjaira is szedték a rendszert, hogy találnak-e az új iPhone-ra, iPad-re utalást. Bizony találtak!
Ahogy azt az elmúlt években már megszokhattuk, az Apple mindig megemeli az új eszköz számát eggyel, ha nagyobb jellegű hardveres változás várható egy eszköz esetén. Most is így tett, az iPhone 5-t valószínűleg az iPhone5,1 jelöli. Így már szinte biztos, hogy az Apple egy teljesen új termékkel rukkol elő jövőre, amit már most tesztel.
A 9to5mac egy másik rendszerfájlt is talált, amiben nem mást, mint az iPad 3-ra utaló jeleket véltek felfedezni:
Itt is az iPad3,3 jelzi, hogy egy teljesen új eszközt is támogat már az 5.1, persze ennek bejelentése és megjelenése is biztos csak 2012-ben fog megtörténni. Azt hiszem, most már biztosan lehetünk abban, hogy 2012 az iPhone 5 és iPad 3 éve lesz. Mi már nagyon várjuk, főleg azt, hogy miben változik majd az iPhone, és mennyire.
iOS 5.1 újdonságok:
Először is újabb módosítások vannak a kellemetlen akkumulátor-merülés javítására. Egy új menürészt “geofencing” neveztek el, ami akkor segít, ha pl: a Reminders appot beállítjuk, hogy szóljon a Sparban, hogy sajtot kell venni, és ehhez ugye a GPS chipet kell használnia. Gondolom itt a programot korlátozza le, hogy ne használja 0-24-ig a GPS-t, hanem inkább máshogy mérjen be minket. Egyelőre csak ennyit tudunk róla:
Illetve lett egy új kapcsoló az iTunes Match-nél is: ezzel már beállíthatjuk, hogy mobilinternet alatt szeretnénk-e használni vagy sem.
11 hozzászólás a(z) “A fejlesztők már tesztelhetik az iOS 5.1-et, iPad 3 és iPhone 5?” bejegyzéshez
Írd le a véleményed!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!




























2011 november 29, 12:06
Érdekes, hogy az “AppleTV3,1″ bejegyzést nem vették észre a 9to5mac-es srácok. Mert az meg az AppleTV 3 leeeeeeeeeeeeeeeeeeesz!!!
Majd szépen jönnek kifele az új eszközök, amikor eljön az idejük.
2011 november 29, 12:11
@Vikitorony: észrevették, csak arról itt nincs szó
!
2011 november 29, 12:47
@RKG: Így van.
2011 november 29, 13:15
Megtudná valaki mondani hogy az otp-nél melyik az a kártyatípus amivel tudok regisztrálni/vásrolni az appstorból?
Köszi és bocs az off miatt!
2011 november 29, 15:27
Az azért elég érdekes,hogy konkrét hibajavításokról,nem sok szó van.Szóval PIN kód kérés,az nem hiba az Apple-nek?
2011 november 29, 19:08
@admin: Lenne egy kérdésem!Hogyan tudom megvalósítani azt (iphone4 5.01),hogy a naptárban mondjuk egész hétre vannak programjaim,s azokat már előre kirakja a lockscreen re?Vagyis ha ránézek a lockscreenemre akkor lássam,hogy pl.holnap este milyen programom ,vagy akár holnapután reggel milyen találkozóm lesz?Van erre megoldás jb nélkül?Vagy mindenképpen jb-elni kell(Lockinfo)?
Mert tudtommal egyenlőre 10 elemet tud megmutatni de azt is összevissza teszi s ráadásul 10-et még egyszer sem helyezett ki.Válaszodat előre is köszönöm!
2011 november 29, 19:31
feltettem délután, valami brutálisan javult az akku idő. és és füld az 5.0.1-hez képest.
2011 november 30, 02:47
Nem tudom hogy érdekelne e jobb telefon perpillanat a 4S-nél
2011 november 30, 08:30
Remélem javítják a memóriakezelést. 5.0.1 alatt a system log tele van memória crash -el. Random kilépnek a progik, amikor nekik tetszik. Pedig szűz új restore-olt oprendszer, no JB. Teljesen kiidegel már. A fejlesztőknek is tele lehet a faxuk vele, mert látom, hogy az app store visszajelzések között a progikra panaszkodnak, hogy összeomlanak, pedig hát ez inkább ios 5 specialitás, és milyen rosszat tehet a program renoméjának. Almások kapjátok össze magatokat, Steve figyel
2011 november 30, 12:56
@prestigeplayer: Igényelj webKártyát. Feltöltős rendszerű (annyit tudsz róla költeni, amennyit átutalsz előzőleg rá). Ez egy virtuális masterCard kártya, nézd meg az OTP honlapján.
2012 január 12, 12:33
@prestigeplayer: Manapság már nem feltétel a dombornyomott kártya. A sima Visa Elektron is tökéletes és akkor nem kell netkártyával szenvedni.