31
okt 15

Siri iPhone 4-re is: portolás folyamatban – frissítve!

jailbreak, Siri, tweak (Jadeye)

A Siri az iPhone 4S-ben bemutatkozott, továbbfejlesztett hangfelismerő szolgáltatás, aminek segítségével akár SMS-t is lehet diktálni, vagy intelligens válaszokat ad a kérdéseinkre, de ennél sokkal többre is képes. A Siri-ről bővebben az Apple oldalán olvashatsz.

Az Apple viszont a korábbi készülékek, így a 3GS vagy az iPhone 4 esetén nem tette elérhetővé ezt a szolgáltatást, így a jailbreakes társadalom azonnal megmozdult ezügyben, és többen is nekiálltak, hogy egyáltalán lehetséges-e portolni a korábbi készülékre a Siri-t.

Steve Troughton-Smith viszont már jutott is valameddig, sikerült az iPhone 4-ére felmásolnia a Siri-hez szükséges fájlokat, és el is tudta indítani rajta:

stroughtonsmith
HELLO SIRI ON IPHONE 4! http://t.co/XZuHVKlB #BOOM
2011.10.15. 4:28

Persze a dolog nem ennyire egyszerű, mert az alábbi videóban jól látható, hogy még vannak technikai nehézségek. Ezekről bővebben a videó után:

Az első, ami szembetűnhet, hogy rettenetesen belassult a készülék. Ennek az egyik oka az, hogy a GPU (grafikus vezérlő) ki van kapcsolva, mert a Siri-hez speciális vezérlés szükséges. Így viszont az OS megjelenítése mögött sincs épp hardveres támogatás, tehát csak a baseband processzor és a RAM dolgozik, ami miatt viszont nagyon lassú az egész. A másik, hogy a Siri működéséhez olyan rendszer-összetevők, framework-ök szükségesek, amelyek nem találhatóak meg az iPhone 4 rendszerében. Ezek átmásolása után még van egy framework cache is, viszont ezt a cache-t nem sikerült még az iPhone 4-en frissíteni. Persze ez csak egy kis technikai gubanc, amin valószínűleg hamar át lehet majd lépni:

stroughtonsmith
Ok people I’ll upload a video of the Siri UI on the iPhone 4 with the GPU working. Gimme a few mins
2011.10.15. 10:21

Másik nehézség, hogy a jelek szerint az Apple direkt blokkolja, hogy iPhone 4S hardver kivételével bármi más esetben a Siri csatlakozni tudjon a szerverükhöz. Ez azért fontos, mert magán a készüléken szinte nem is történik semmi, hanem az általunk mondott utasításokat a Siri élőben küldi tovább az Apple szerverei felé, és a tényleges felismerés és a válasz generálása már a felhőben történik. Persze remélhetőleg ezt is meg lehet oldani valahogy.

stroughtonsmith
Have mapped out *everything* Siri needs to show UI, and created a stubbed framework in the meantime. GPU accelerated this time
2011.10.15. 10:06
stroughtonsmith
Here’s all the Siri UI on the iPhone 4 (note Cydia icon): http://t.co/8sSC8luu http://t.co/VcbkdY64 http://t.co/jKXeQ0pI
2011.10.15. 10:07

A tweak jelenleg folyamatos fejlesztés alatt áll, így arról egyelőre nincsen semmi információ, hogy mikor lesz majd elérhető, és hogy fizetni kell-e majd érte a Cydiában. Azt viszont szinte biztosra lehet mondani, hogy gyárilag nem lesz Siri az iPhone 4-en később sem, hiszen ez most az egyik húzóerő az iPhone 4S-ben a hardveres frissítésen túl.

Azt sem lehet tudni, hogy vajon mennyire fogja igénybe venni az iPhone 4 hardverét a dolog, tehát mennyire lassul be tőle, ha sikerül teljesen átültetni rá, de mivel eredetileg nem arra a készülékre optimalizálták, így ne várjuk el ugyanazt a működést, mint a 4S esetén. Elképzelhető ugyanakkor az is, hogy amennyiben lehetséges, még 3GS-re is megjelenhet majd a Siri.

Frissítés: új videó!

Tetszett? Oszd meg másokkal is:

31 hozzászólás a(z) “Siri iPhone 4-re is: portolás folyamatban – frissítve!” bejegyzéshez

  1. lambdacore írta:

    Én személy szerint jobban tudnám díjazni, ha az energiát és időt inkább az iOS5 untethered JB-re fordítanák :)

    VálaszVálasz
  2. Jadeye írta:

    @lambdacore: igen, csak ő nem fejlesztett jailbreaket sosem, az másik társaság. ;)

    VálaszVálasz
  3. H2CO3 írta:

    Hát az iPhone 4 még így is gyorsabb, mint a 3G iOS 4.2.1 alatt… :(
    Egyébként azt lehet tudni, hogy hol voltak a szükséges fájlok, illetve hogyan/milyen frameworköt csinált Kovács úr?

    VálaszVálasz
  4. zsolt501 írta:

    @lambdacore: Én is így érzem, és nem nagyon jönnek a hírek az untethered JB-vel kapcsolatban.

    VálaszVálasz
  5. m.beka írta:

    @Jadeye: Kedves Jadeye!
    Kérlek segíts! Tegnap már írtam hogy nem megy a facebook notification. Restore-oltam, új iphone-ként regisztráltam, de még mindig nem működik. (a többi push tökéletes). Ha belépek a beállításokba rendszeresen kilép magából és újra be kell lépnem. A wifi sync pedig nem látja a számítógépemet csak ha csatlakoztatom kábellel. iphone 4 no JB gyári független telenoros vagyok jelenleg

    VálaszVálasz
  6. DSteevX írta:

    Valaki tudna segíteni? iOS5 nem menti a fényképeket és nem is szinkronizál fényképet, kamera van ott megjelenik alul kicsiben az utolsó fénykép de sehol semmi, már háromszor estem neki a Restore-nak de semmi változás

    VálaszVálasz
  7. Mkr írta:

    Miért van az ,hogy amikor frissitettem ios5 te akkor az iTunes nem ajánlotta fel a set up ás New Phone lehetőséget hanem egyből vissza rajta a backupot!! ???

    VálaszVálasz
  8. user írta:

    2 nap után ne nagyon várjatok untethered jailbreaket. Szerintem hetekbe fog telni mire kijön.

    VálaszVálasz
  9. Jadeye írta:

    @m.beka: a wifi synchez: és bekapcsoltad? ha igen, de úgy sem megy, akkor esetleg próbáld meg újratelepíteni az iTunes-t, illetve ha a géped vezetékkel csatlakozik a routerhez, akkor a router beállításaiban kell megnézned, hogy engedélyezze az átjárást a vezetékes és a wifi hálózat között, mert lehet, ez le van tiltva (AP isolation asszem). hogy miért lép ki a beállításokból, azt passz.

    @Mkr: mert update esetén ez az eljárás, mert olyankor nem töröl róla semmit. csak restore esetén töröl.

    @user: http://szifon.com/2011/09/17/gyorshir-ot-bootrom-szintu-exploit-az-a5-ben/

    VálaszVálasz
  10. mada írta:

    Meg amúgy is ki szokta kikapcsolni az iPhone-t? Na a válasz: SENKI!
    Úgyhogy a sírás helyett inkább toljátok fel rá a tethred jb-t!

    VálaszVálasz
  11. billseigs írta:

    az szokta kikapcsolni, akinek pl befagy
    vodánál nekem volt már 2x olyan, hogy vonatoztam és elment a térerő (szokás szerint) de amikor megjöttem akkor nem akart visszajönni
    próbáltam az airplane mód on/offot de nem segített rajta (érdekességképpen a 3G működött)
    telefon kibekapcsolás orvosolta a problémát

    VálaszVálasz
  12. athis1975 írta:

    @m.beka: Első Itunes használatkor az összegzés részben, bepipálod a wifi szinkronizálást és alkalmaz, majd lehuzod és onnatól megy a wifi szinkron

    VálaszVálasz
  13. m.beka írta:

    @athis1975: igen megtörtént, de nem megy azután sem.. nem tudom miért szarakodik a telom. inkább ez a notification megy az agyamra hogy nem működik

    VálaszVálasz
  14. Ádám írta:

    Nekem a wi-fi sync teljesen nem működik…. a telo is meg a gép is ugyan azon a wifin van rajta és a telo azt írja hogy csak akkor tudom meg csinálni, hogyha elérhető lesz…

    Valaki esetleg tud arról valamit, hogy ez a Siri úgy lesz elérhető, hogy jailbreakolás közben kipipálom, hogy telepítse fel, vagy pedig a cydiában fizetni kell majd érte?? :)

    VálaszVálasz
  15. littlezoe írta:

    Hát én remélem, hogy 3GS-re is megoldják majd valahogy… :/

    VálaszVálasz
  16. Valed írta:

    A szifon repóban lévő “Magyar Bill. fix 3.x/4.x” nevű tweak működig ios5-ön?
    Nagyon hiányzik, de nem merem felrakni hátha tönkre cseszi a rendszert és megint restore-t kell majd nyomnom. Illetve ha feltelepítem akkor a teló a mostani semi-tethered módból átkerül tethered-be?

    VálaszVálasz
  17. exCat írta:

    @Valed:
    Működik.

    VálaszVálasz
  18. Arazriel írta:

    Én gondoltam, hogy valaki megcsinálja majd, végül is egy szoftverről van szó.. A i4 pedig igenis képes futtatni egy ilyen “egyszerű” programot, mégsem egy Infinity Blade 2 ről van szó hanem egy sima szövegalapú hangfelismerőről…

    Amiben külömbség lehet az a reakció sebessége Siritől, de én abban sem vagyok biztos hogy lesz ilyen. Szerintem ugyanolyan gyors lesz!

    Szar dolog egy szoftveres újítás alól kizárni az előző generációs készülékeket, mikor semmi nem indokolja. A hardver egyértelműen készen áll rá.

    Ja és a fenti videó egy 90%-os tweek-et mutat amelyen csak a szerverek elérhetőségét kell megcsinálni. Ha kijön a jb sztem már mindenki tolhatja Siri-t a cydiából… Bizonyítás: a rendszerfájlok már a helyükön vannak! Tehát Siri már tud beszélni csak azt nem tudja mit kéne mondania…

    Mindenesetre az általam mondott 90% nem azt jelenti, hogy nem fog napokba tellni, mire teljesen készen lesznek, mivel most jön a bonyolultabb része a munkának, de annyi a tehetséges ember…

    100% hogy lesz Siri az i4-re is, a 3GS-ben már nem vagyok olyan biztos, de az is lehet…

    VálaszVálasz
  19. Hds írta:

    lévén, hogy a felismerés mind a szervereken megy, nem a proci a baj.

    VálaszVálasz
  20. Mkr írta:

    Jadeye: akkor először mindenféleképpen update és utána restore?

    Mindenkinél van az a hiba ,hogyha egy hívás után belepek a contactba akkor egy pillanatra vissza ugrik az a kép amit hívás közben látsz?????

    VálaszVálasz
  21. iGyuri írta:

    Arra is van esély hogy a 3.gen ipod touchon is működni fog?? :)

    VálaszVálasz
  22. siriuspapa írta:

    Ahaaamm, meg 1gen-es iPod Shuffle-on

    VálaszVálasz
  23. mikey™ írta:

    Nagy szar ez a Siri. Amerikán kívül nem tudja még az időt sem. Azt mondják jövőre fejlesztik a nemzetközi részt. :(

    VálaszVálasz
  24. Arzen írta:

    Egyetértek Mikey-val. iPhone 4S-em van és nekem is a Siri volt az első amit teszteltem. Londonban élek, és kajak se egy étteremre, mozira, útvonalra stb. nem tud választ adni mert eddig csak Amerika… :/ ez kicsit elszomorító. Reméljük azért rajta vannak a srácok az Applenél ezen “hiba” orvosolásán és mielőbb jön egy update :/

    VálaszVálasz
  25. athis1975 írta:

    @Arzen: Igen , most olvasom az apple supportján. Szóval vigyázzon aki magyarban csak a Siriért akar Iphone 4s-t venni. Jó lenne ha a szifonosok erről egy cikket írnának. A lényege az aki nem beszélne angolul és nem értené. A siri csak olyan országban van aktiválva, amelyik support language nyelven beszél a Siri. Mivel Magyarország nem támogatott a béta verzióban, nem is fog egyeltalán müködni.
    Alátamsztásként Én írben élek, itt a cikk amit a support válaszolt és valóban az ír apple storeban nincs is benne a felsorolások közt.
    h ttp://www.siliconrepublic.com/digital-life/item/24008-no-siri-for-ireland-on-ipho

    VálaszVálasz
  26. athis1975 írta:

    @athis1975: És most látom a magyar storeban sincs benne a feauture közt a Siri, az amerikain meg ott van….

    VálaszVálasz
  27. BoRRoNeo írta:

    Azt meg most olvasom, hogy a 4S-en nem lehet kikapcsolni a 3G-t, maga az opció sem jelenik meg az iOS-ben. Ha SBSettings-szel sem lehet, akkor ez nálam vásárlás szempontjából kizáró ok, mivel a felére csökkenti a készenléti időt.

    VálaszVálasz
  28. Arzen írta:

    @BoRRoNeo: Én sem találtam meg a 4S-en!
    De akkor ez mi már ?! Kajak ilyen “bug”-ot hagytak volna benne ? vagy ez okkal lett így … mindenesetre – így úgy merülök mint az állat :/

    VálaszVálasz
  29. BoRRoNeo írta:

    @Arzen: Olyasmit olvastam, hogy új chip van benne és az nem tudja. Ha így van akkor az SBSettings sem segít.

    VálaszVálasz
  30. Arzen írta:

    @BoRRoNeo: hát az kemény lenne …

    VálaszVálasz
  31. Irwine írta:

    Hmm, szal net nélkül nem is működik a Siri?

    VálaszVálasz

Írd le a véleményed!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!