fbpx Skip to content

Amikor az iPhone megjelent még 2007-ben, és az AT&T megszerezte a kizárólagos forgalmazói címet Amerikában, összesen csak a nemhivatalos függetlenítés tette lehetővé, hogy a T-mobile US hálózatán is használhassuk az AT&T-től vásárolt készüléket. Ráadásul ezt a vásárlást sokáig csak 1-2 éves hűségnyilatkozat aláírása mellett tehettük meg, vagy vehettünk gyárilag független készüléket olyan külföldi országból, ahol az elérhető volt. Ezt követte a hűség nélküli, de továbbra is AT&T-függő, de a hűségnyilatkozattal szemben jelentősen drágább iPhone-ok megvásárlásának lehetősége, mint ha csak itthon feltöltőkártyával vettük volna meg. Ez viszont csak a hűségnyilatkozat láncait segített lerázni, más haszna nem volt, hiszen továbbra is csak AT&T-s kártyát fogadott el. Majd megtört a jég, és 2011 júliusában elérhetővé vált a gyárilag független iPhone 4 is, majd követte ezt az iPhone 4S is novemberben.

Ugyanakkor a legnagyobb érvágás az, hogy az AT&T-vel szembeni első alternatíva, a T-mobile US esetén egyelőre nem használható az iPhone-ok által támogatott 3G, mert a T-mobile más frekvenciát használ (1700/2100 MHz AWS). Így semmi értelme nincs bekapcsolva hagyni a 3G-t, marad az EDGE, amivel kapcsolatban volt szerencsém személyesen is megtapasztalni, hogy bizony alapos különbség van a magyarországi, és az amerikai EDGE internet sebessége és stabilitása között: a kinti sokszor jelentősen lassabb, és instabilabb. Emellett a T-mobile US hálózati lefedettsége is kihagy sok helyen a városok területén kívül, miközben az AT&T még ott is az arcunkba vigyorog. Emellett persze ilyenkor elérhető lehet a T-mobile 3G-je is, de ugye azt az iPhone nem látja, így azzal nem érünk semmit. A hírek szerint a várhatóan ősszel megjelenő új iPhone már támogathatja majd az AWS-t is, de ez még az Apple-ön múlik.

Ettől függetlenül az AT&T-t elég sok ügyfelük kereste meg az évek során azzal, hogy szeretnék függetleníttetni a készüléküket, pláne, hogy legtöbbször már lejárt a hűségnyilatkozat is rajtuk. Az AT&T ezeket az ügyfeleket továbbküldte az Apple-höz, mondván, ők ezzel nem tudnak mit tenni, keressék az Apple-t – akik viszont szintén visszadobták, hogy bizony az AT&T az, akinek a függetlenítést kérvényeznie kell. Az eredmény az volt, hogy csak ping-pongoztak az ügyfelekkel, de a függetlenítésben nem történt érdemi előrelépés.

A problémát az jelenti, hogy minden szolgáltató csak a saját maga által értékesített készülékek esetén kérheti az Apple-től a függetlenítést, tehát egy AT&T-s készülékre a hazai T-mobile nem adhatja be a függetlenítési kérelmet. Érdekesség viszont, hogy a CDMA-szolgáltatók, így a Verizon és a Sprint által értékesített, CDMA-ra konfigurált iPhone 4S-ek a nemzetközi roaming miatt bármi SIM kártyát elfogadnak.

Most azonban ez megváltozik, és április 8-tól az AT&T lehetővé teszi végre a hivatalos függetlenítést, amennyiben a szabott feltételek teljesülnek:

“Beginning Sunday, April 8, we will offer qualifying customers the ability to unlock their AT&T iPhones. The only requirements are that a customer’s account must be in good standing, their device cannot be associated with a current and active term commitment on an AT&T customer account, and they need to have fulfilled their contract term, upgraded under one of our upgrade policies or paid an early termination fee.”

Tehát a feltételek ez alapján gyakorlatilag a szokásosak. Ahhoz, hogy a készülék hivatalosan függetleníthető legyen, nem lehet rajta élő hűségnyilatkozat, és hátralévő részletfizetés. Ez alól kivétel, ha az ügyfél időközben felmondta az előfizetését és rendezett minden felmerülő költséget, vagy ha készülékcserével frissített az újabb verzióra: így a régi telefonok függetleníthetőek lehetnek.

Miért jó ez számunkra?

Ideális esetben ez az amerikai iPhone 3G, 3GS vagy iPhone 4 készülékekkel rendelkezők számára lehet megoldás.

Ha AT&T-függő, és ultrasn0w-val függetlenített telefonunk van (gyári basebanddel), akkor amint elérhetővé válnak a pontos részletek, kérhetjük a hivatalos függetlenítést, ami után legtöbbször pár napos átfutással érkezik egy visszajelzés, hogy dugjuk rá az iTunes-ra a készüléket, amin keresztül megtörténik a függetlenítés (restore szükséges lehet). Onnantól kezdve a készülékünk véglegesen és maradandóan független lesz, és bármi SIM kártyát elfogad, és bátran frissíthetjük majd a legújabb iOS-verziókra, mert már nem kell majd foglalkozni a basebanddel.

Nagyon fontos viszont az egészhez az, hogy ezt kizárólag azok fogják tudni igénybe venni, akiknek a készüléke teljesen tiszta eredetű, tehát mondjuk amerikai ismerős megvette az újat, és átadta neki ajándékba.

Ha mondjuk eBay-ről vásároltunk, ott sajnos nem mindig lehet megbizonyosodni arról, hogy rendesen fizették-e utána az előfizetést, vagy csak megvették olcsóbban, direkt eladásra, de sosem fizettek semmit (fraud). Ez utóbbi esetben az AT&T vissza fogja dobni a függetlenítési kérést.

Akiknek már iPad baseband van a készülékükön, azoknak ez legtöbb esetben nem éri majd meg, mert ahogyan annak idején is leírtuk, az iPad baseband a jelenlegi információk és rendelkezésre álló szoftverek mellett sem állítható vissza a gyárira (kivétel ha 5.08-as bootloaderes iPhone 3G-ről van szó). Így ebben az esetben nincs valódi haszna a dolognak, hiszen a GPS-t nem fogjuk visszakapni, a frissítés továbbra is körülményes marad, és jailbreak nélkül az iOS sem fog betölteni, mert az iOS a 4.2.1 óta betöltés közben ellenőrzi a baseband verzióját, és az ugye sosem fog egyezni azzal, aminek az adott szoftververzió esetén lennie kellene.

Azt is jóformán el lehet könyvelni, hogy akinek iPhone 4S az AT&T-s készüléke, az nagy valószínűség szerint vagy élő hűségnyilatkozat alá tartozik, vagy fraud-ból származó, így ezekben az esetekben sem lesz ez megoldás. Fraud esetén pedig valószínűleg sem most, sem később nem lehetséges majd ezt igénybe venni.

Hazai függetlenítési körkép

A T-mobile esetén a függetlenítés kérésekor célszerű, hogy ne legyen a készüléken élő hűségszerződés, mert ilyenkor a függetlenítés díja mellett a hűségidőből még hátralévő időre arányos díjakat is mind meg kell fizetnünk. Amennyiben ezek rendben vannak, úgy csak a függetlenítés egyszeri díját kell megfizetnünk. Domino csomagban vásárolt iPhone esetén 21132Ft, míg havidíjas előfizetők számára 10160Ft a hálózati korlátozás feloldásának a díja.

A Vodafone esetén nincs olyan megkötés, mint a T-mobile-nál, és esetükben ugyanez a költség bármely esetben 10000Ft.

A szolgáltatón keresztül intézett függetlenítés pontos feltételeiről előtte mindenképp tájékozódjunk az ügyfélszolgálatokon, mert ezek a díjszabással és az általános szerződési feltételekkel együtt esetleg időközben változhatnak.

Hogyan zajlik mindez?

A függetlenítés menete gyakorlatilag csak annyi, hogy a készülék IMEI számát a szolgáltató az esetleges feltételek meglétének ellenőrzése után továbbítja az Apple felé, és pár nappal később értesít minket, hogy dugjuk a készüléket az iTunes-ra, ami a tényleges függetlenítést megcsinálja.

Ehhez általában elegendő az, ha egy olyan kártyát teszünk a készülékbe, ami nem az eredeti szolgáltatóhoz tartozik, majd így dugjuk rá az iTunes-ra, de néhány esetben restore is szükséges lehet. A folyamat végén az iTunes kiírja:

Ezután a készülék teljesen úgy viselkedik, mint egy gyári független, tehát bármi kártyát elfogad, és szoftverfrissítés vagy restore után is független marad.

Amint elérhetővé válnak a pontos feltételek és díjak az AT&T honlapján, összefoglaljuk a tudnivalókat, és teendőket azok számára, akik ezt igénybe vennék.

Frissítés: lépésről-lépésre!

Újabb cikkben leírtuk, hogyan zajlik a dolog lépésről-lépésre! Az információkért olvasd el ezt: Hogyan függetleníthetjük hivatalosan az AT&T-s telefonunkat?

[poll id=39]

Olvasd el a hozzászólásokat is

49 Comments

  1. De jó lenne, végre kukáznám a Gevey-t. Mevagyok én vele, de azért jó érzés lenne gondtalanul használni a telefont és nem attól rettegni ha újraindítom vajon tudok-e telefonálni 🙂

    AT&T-s, 2010. novemberben vettem előfizu nélküli verziót. Bízom benne, hogy beleesek a függetlenítők táborába.

  2. Nekem olyan vodás iPhone 4S-em van amit hivatalosan függetlenné tettünk, egyből a vásárlás után. A függetlenítéshez nem kellett iTunes-ra dugni, wifi kapcsolat elég volt neki, úgy hogy helyből T-s kártyával kapcsoltam be, és mindezt alig pár órával a függetlenítés után. Többektől hallottam már, hogy majdhogynem, amit kiléptek az üzletből már független is volt a telefon. 🙂

  3. @KendiAdam: igen, ez igaz, amióta az 5.0-val kezdve az első indításkor vagy egy restore után a konfigurációs menü fogad, azóta ez már lehetséges. 🙂

  4. Király.

  5. Nekem külföldi függő a telefonom (német tmobile, ezt elvileg a model számból tudtam meg) rendeltem egy német tmobile-os aktív sim kártyát, másik telefonban működik is, de az enyém nem tudtam beaktiválni vele. Sem a SAM nem működött, sem ez:/ most egy fél megoldással megy az imessage és a find my iphone, mert még anno megvettem a pushfixet, és ez rendbehozza ezt a két dolgot, ami igazából kell, de bosszant, hogy miért nem tudom aktiválni. Valakinek valami ötlet, mert már heteket töltöttem keresgéréssel, hogy mi lehet, de nem jutottam semmire. MC603DN a model szám.

  6. Hmm, eltűnt a hsz-em.

    Remélem most vége a Gevey korszakomnak 🙂

    Jó is volt ez, csak mindig rettegtem, hogy bekapcsoláskor tudom-e majd használni a telefonomat.

    Amúgy ár tekintetében olyan 40-50 dollárra kell számítani?

  7. @punkass: a típusszámból nem mindig lehet egyértelműsíteni, honnan származik. ellenben akitől beszerezted, neki tudni kéne, vagy kérdezzen utána.

    @wittao: megfogta a spamszűrés, de megtaláltam, visszatettem.

  8. @Jadeye: köszönöm. egyébként annyit tudok, akitől vettem, hogy német, a szolgáltatót nem. ezért volt fura a dolog:/

  9. ha már függetlenítés a téma akkor kérdeznék is, az a lényeg hogy van egy magyar vodafoneos i4em számlás sőt még karácsonyig garis is de viszont nem én vettem és az van hogy szeretném függetleníteni mert én is rettegek ettől a fránya geveytől, Lényeg hogy múltkor bevittem és azt mondta a csaj hogy csak az eredeti tulajdonos hozhatja be a telefont függetlenítésre viszont azt elfelejtettem megkérdezni hogy ezt nekem bizonyítani kell hogy engem úgy hívnak ami a papírra van írva ??

  10. Sziasztok.
    Nekem is van egy vodás 4s-em csak garancia papírral, és függetleníteni szeretném.Kell hozzá szerződés és a tulajdonos is, vagy mik a teendők ilyen esetben?Esetleg valami vodás munkatárs aki elintézi?:)

  11. @iPali: úgy tudom, minden esetben ellenőrzik, hogy valóban te vagy-e előfizetője, így más helyett nem fogod tudni elintézni. lásd megnézik a személyit, lakcímkártyát, hogy egyezik-e, ahogyan megnézték az előfizetés megkötésekor is. de hívd fel az ügyfélszolgálatot, és pontosan elmondják.

    @celi125: neked is ugyanezt tudom tanácsolni.

  12. @punkass:
    ird meg az imei számod és megmondom mire van zárva.

  13. Na akkor egy kérdés ami talán több embert is régóta foglalkoztat: Ha van egy még garanciális iPhoneod és kifüggetlenítetted hivatalosan, és ha utána baja lesz és garanciaban cserélik akkor mar automatikusan egy független készüléket kapsz?

  14. @kiru_l: ez miért kérdés? az lényegtelen, miért független, ha hivatalosan független, akkor függetlent kapsz.

  15. @m.joco: Úgy tudom, hogy az imei számból csak akkor derül ki milyen függő a telefon, ha már legalább egyszer be volt aktiválva az eredeti kártyával. Az enyém pl európai cseretelefon és soha nem volt beaktiválva a gyári kártyával, mert a csere óta gevey-el van használva. Ilyen esetben ki tudja vajon megmondani milyen függő??

  16. @m.joco: és hogy?

    @gra3o: ha nem aktiváltad be sosem a gyári kártyájával, akkor magaddal szúrsz ki, mert például a push, és így az iMessage, Facetime is mind vacakolhat. akitől vetted, annak tudni kellene, milyen függő. ha ő nem tudja, mert ő is mástól vette, akkor kérdezzen utána. vagy lehet játszadozni a SAM-mel órákig, mire az összes lehetséges szolgáltatót végigpróbálgatod.

  17. Nekem a Vodánál 9000-et mondtak.

  18. @Alimoe16: és ezt mikor mondták? mert az április elsejétől érvényes ÁSZF-ben (amit linkeltünk is, az összegre kattintva láthatod) ettől függetlenül 10.000Ft van.

  19. @Jadeye: sajna magammal szúrtam ki, amikor vettem még nem tudtam mennyire fontos a gyári SIM… Sajnos az enyémről nincs semmi info, akitől vettem az sem tudta.Az apple oldalán van egy szekció ahova beírod az IMEI-t kiírja hogy tiltott-e és milyen carrier függő.

  20. @gra3o: linkeld már be azt a szekciót.

  21. most valamit nem értek ha kimegyek Amerikába és veszek a Verzion-ban 1 iPhone 4S-t de visszajövök Magyarországra akkor beletudom rakni a T-Mobile-os SIM kártyámat?

  22. @gra3o: az nekem is kéne az a szekció

  23. @Patrik Polgár: a CDMA-ra konfigurált iPhone 4S egy teljesen speciális eset, hiszen csak azért van mindez így, mert a 4S egy kombinált készülék, amely mind a GSM, mind a CDMA hálózaton működőképes (de CDMA esetén speciális konfigurálás kell).

    így elvileg igen, bele tudnád tenni az itthoni kártyádat, de aktiválni nem biztos, hogy lehetne vele egy restore után, hiába fogadná el esetleg. így gyakorlatilag nem javasolt ilyen készüléket venni, mert az is csak akkor olcsóbb, ha 1-2 éves hűségnyilatkozattal veszed, és okozhat problémát, ha utána nem fizeted a havidíjat kint, stb. ha meg fizetnéd, akkor gyakorlatilag értelmetlen.

  24. Ma van április 8. , de az AT&T honlapján semmi… akkor ez most kacsa volt? Vagy inkább 10-én nézzük meg?

  25. @Jadeye: Sajnos nem találom, de a supporton belül volt, mutatta az aktiválás státuszát, illetve a garancia idő érvényességét.

    Viszont lehet hogy van más megoldás: http://itools.hk

    IMSI number első 5-6 számjegye elvileg a MCC és MNC kódok, ez nálam Ireland és O2 jött ki, ez lehet hiteles információ?

  26. @Jadeye: Köszi Jadeye, ezért írtam, hogy szerintem majd kedden érdemes talán ezt megnézni.

    Két OFF hsz-em lenne:

    – az oldalon a fenti keresőmező javításához szeretnék javaslatot tenni: ha belekattintok, nekem nem tűnik el a “Keresek valamit…” szöveg. Ha nem csak nálam van ez a jelenség, akkor az lenne a javaslatom, hogy tűnjön el, mert rossz mindig visszatörölgetni 🙂

    – van egy iPhone 3G-m, T-mobile-os, 4.1 , 05.14.02 BB
    A Jailbreak Wizard azt írja, hogy Ultrasn0w 1.2-vel függetleníthetem. Gondolom ehhez törnöm kell.
    Mivel már régi és elég lassúcska (mióta 4-es iOS van rajta egyébként is lassú, nem a kora miatt 🙂 ), nem szeretném törni.
    Ultrasn0w.hoz gondolom elengedhetetlen a JB… akkor csak a T-mobile-os 10.000 Ft-os függetlenítés maradt? (ha jobban belegondolok, ez a 2. nem is OFF 😀 )

  27. @gra3o: amire te gondolsz, az csak a garanciát mutatta, és hogy meddig érvényes. az ez: https://selfsolve.apple.com/

    de ez sosem mondta meg, milyen függő lenne, és sosem az IMEI-t kellett megadni neki, hanem a serial-t (sorozatszám).

    az IMSI a SIM kártyád egyik azonosítója. annak semmi köze a telefonodhoz, az a SIM-hez tartozik.

  28. @Jadeye: Ettől függetlenül szerintem logikus lenne, hogyha beaktiváltad az apple birtokában van ennek az infonak

  29. Jadeye: szerintem megint spam-be dobtátok a hsz-emet… a Gmail ennyire gáz?

  30. @gra3o: ahhoz nem kell beaktiváld, a szolgáltatók már eleve úgy kapják meg a készülékeket, hogy azok IMEI száma megvan egy listán az Apple-nél, így az iTunes aktiválja őket az adott kártyával, vagy nem.

    másrészt attól, hogy az Apple ezt tudja, még nem fogja neked megmondani. más gyártók sem teszik.

    @wittao: nem a gmail a gáz. az offtopic. azt kérlek tedd fel a Gyakran Ismételt Kérdések cikknél, az való erre. egyébként a keresőmező az ilyen. az említett baseband pedig NEM függetleníthető ultrasn0w-val. a legutolsó, ami még függetleníthető, az a 05.13.04, utána már csak a GPS-t végleg elbarmolós iPad baseband van, amit én a helyedben kihagynék, korábbi baseband meg nem tehető vissza (kivétel, ha a telefonod bootloadere 5.08-as, de erre kevés az esély). marad a hivatalos függetlenítés.

  31. Üdv!

    Adott egy iphone 4 16 gb AT&T függő egy külföldi ismerősömtől kaptam, geveyel használom idehaza de elég bosszantó.
    Hogy is lehet akkor függetleníteni nem teljesen világos.
    Előre is köszönöm !

  32. @jadeye
    igen végigolvastam. meg a commenteket is de ha kintlesz akkor szükséges lesz hozzá a telefon vásárolója vagy csak az imei szám?
    hazai tmobile el tudja e intézni vagy csak az at&t-n keresztül lehet?

  33. @cra21: akkor szerintem nem olvastad végig.

    “A problémát az jelenti, hogy minden szolgáltató csak a saját maga által értékesített készülékek esetén kérheti az Apple-től a függetlenítést, tehát egy AT&T-s készülékre a hazai T-mobile nem adhatja be a függetlenítési kérelmet.”

  34. Köszönöm !

  35. Hat en felhivtam az At&t es lediktaltam a ket ebay-rol valo 4-eseim IMEI szamat. Par percig ellenorizte az ugyfel szolgalatos azt mondta minde oke veluk. es hogy majd visszahivnak vagy emaileznek. Persze nekem 1 evel ezelottig volt naluk elofizetesem kb 6 evig. Nem biztos, hoy jelent valamit is, a telefont nem toluk vettem, Az egyiket hasznaltam AT&t-s halozaton a masikat nem. Az minden esetre biztato, hogy nem mondta , hogy” Huzzal innen, ilyenrol mi nem tudunk es stb.” Szoval ugy tunik nem kacsa. Probaltam faggatni mennyi ido stb de termeszetesen ezt nem tudta, hiszen csak ma keztek csinalni. Nem akarom elkiabalni varjuk a veget. Kb fel oraja telefonaltam. Osszegrol szo se esett, az is lehet, hogy pezt se kernek erte?! Kicsit alom szeru lenne egy evnyi Gevey SIM utan. Nem rosz a Gevey de neha csak ugy eltunt a tererom, ki kellett kapcsolni ujra indit, 112 procedura stp.

  36. @Jadeye: nekem egy at&t-s i4-em van ami 5.1-es szoftverrel és a legújabb bb.-el használhatatlan(legalábbis én úgy tudom) itthon 🙁 lesz rá megoldás van esetleg van már hogy itthon újra működjön? azt mondták dániai készülék teljesen tiszta jb mentes a telefon… annyira boldog lennék ha működne ez az at&t függetlenítés… 🙁

  37. mar jo par oldalon , fb , tw, stb halalkodnak:) az at&t -nek , de hogy csinaljak hivni kell az uigyfelszolgalatot ? a chat-es call centerbe regelni nem lehet , mert kell szam espostai iranyitoszam. mi a megoldas?? koszi

  38. @Jadeye:
    az legyen az én titkom, az adatbázis nem naprakész, de használható.
    küld el a saját számod/számaidat ide vagy a nickaname @ freemail hu -ra

  39. @m.joco: nem adok meg IMEI számot ismeretlennek, nem írom ki neten, és ezt másnak sem javaslom, mert nem tudhatom, mire fogja azt bárki is felhasználni (nem mintha iPhone esetén lehetne házilag IMEI-t átírni, de jobb a békesség). meg én nem veszek olyan telefont sem, ami esetén ismeretlen a forrás/szolgáltató, így még csak szükségem sem lenne rá.

    mindenesetre ez a “legyen az én titkom” most elég szerencsétlenül hangzott, még ha nem is úgy szántad, de így pláne nem győzött meg arról, hogy mindez nekem annyira jó lenne. de gondolom, ezt te is megérted.

  40. Sziasztok! Nekem az angol Three szolgáltatótól van a 4s-em (5.1.1) vettem egy Telenor-os kártyát és tegnap órákig küzdöttem a SAM-es eljárással, de sehogy sem akart sikerülni. Végig csináltam a folyamatot odafigyeltem mindenre, de nem akar az a hibaüzenet megjelenni az Itunes-ban. Most elég kellemetlen a helyzet mert se telefon se Itunes mert szinkronizálni sem tudok és már egyik kártyát sem ismeri fel illetve nem megy fel a hálózatra. Valaki tudna adni egy támpontot mi lehet a baj?

  41. @Gooner: ez AT&T-s telefonok gyári függetlenítéséről szóló cikk. amiről te kérdezel, az a SAM-es függetlenítés, ami összesen csak pár napig működött, és az Apple bezárta. ha nem mentetted le az akkor megcsinált aktiválást, akkor már nem lehetséges. ezt le is írtuk a cikk elején pirossal, ha elolvastad, láttad is, tehát nem értem, mi a kérdés: http://szifon.com/2012/04/22/uj-fuggetlenitesi-eljaras-iphone-3g3gs44s-minden-szoftverre/

    most akkor vagy a hivatalos, szolgáltatón keresztül intézett függetlenítés van, vagy *elvileg* a gevey ultra s. semmi más.

  42. @Jadeye: Sajnos a megfelelő topic-ba nem engedett írni ezért küldtem ide. Még egyszer elnézést és köszi, hogy válaszoltál! Beszéltem ma egy telefonos sráccal aki azt mondta 15 Gevey-t próbáld 4s (5.1.1) verzióval és nem működött. Megmondom őszintén nem vagyok profi a témában csak pár napja kezdtem el komolyabban foglalkozni vele a függetlenítés miatt. Esetleg ha downgrade-elném addig ameddig még a Gevey sim működött és akkor legalább azzal tudnám használni. Van esetleg más ötleted?

  43. @Gooner: ha nem gevey ultra s-t próbált, akkor nem csoda, hogy nem ment neki, az az egy az, amivel *elvileg* mehet. de leírtam, mi a megoldás: hivatalos, a szolgáltatón keresztül intézett függetlenítés. semmi más. az iPhone 4S basebandjét nem fogod tudni downgrade-elni sehogy, és szoftveresen sem lehetséges függetleníteni.

  44. A szolgáltató az angol Three Mobile szóval ez a lehetőség kilőve.
    Ha beszerzek egy ilyen Gevey Ultra S-t akkor annak “elvileg” működnie kell jailbreak nélkül is? Az “elvileg” szó azt jelenti, hogy vagy működik vagy nem?

  45. @Gooner: miért lenne kilőve csak azért, mert Three? mondjuk ha hűség van rajta, stb, akkor igen, az úgy valószínűleg szívás. de meg kell kérdezni a Three-t, ők mit mondanak, mert ettől függetlenül még elképzelhető, hogy megcsinálják.

    a gevey ultra s-nek meg működnie kellene vele: http://www.applenberry.com/gevey-ultra-s-gsm/

  46. @Jadeye: Az a helyzet, hogy a UK-be vettem a telefont aztán úgy alakult, hogy végleg hazajövök viszont a szerződésem még él amit nem fogok fizetni tovább szóval hamarosan fekete listán leszek. Ezért vetem minden bizalmam a Gevey-be. 🙂


Add a Comment