45
okt 24

Mi az, és mire jó a semi-tether tweak?

Cydia, iOS5, semi-tethered, tweak (Jadeye)

Mindenkit kérünk, hogy gondosan olvassa végig az alábbi cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges kockázatokat, mielőtt belevágna. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Még szombaton, október 22-én jelent meg egy post a thebigboss.org oldalon, hogy elkészült egy olyan tweak, lehetővé teszi a tethered módon jailbreakelt készülékeken a semi-tethered mód. Nem akartunk róla addig írni, ameddig ki nem próbáltuk, és nem látjuk át, hogy mire is jó pontosan.

Tethered módban a készülék számítógépes újraindításhoz van kötve. Ha tehát napközben magától újraindul egy fagyást követően, vagy csak lemerül, és kikapcsol, egészen addig nem tudsz mit kezdeni vele, míg számítógép segítségével be nem bootoltatod, mert önmagától nem tud betölteni.

A semi-tethered mód így gyakorlatilag egy mentőöv, hiszen ilyenkor a készülék jailbreak nélkül tölt be, és legalább alapfunkciójára, telefonként használható, míg az ember haza nem ér vele, hogy számítógépre dugva a redsn0w “just boot” opciójával életre keltse rajta a jailbreaket ismét.

A semi-tethered mód valójában eddig is elérhető volt, ha A4 processzorral rendelkező készüléked van (iPhone 4, iPad 1, és iPod Touch 4G), és nem telepítettél fel semmi olyat, ami a MobileSubstrate csomagot igényli (például az ultrasn0w), vagy hasonlóan mélyen belenyúl a rendszer működésébe.

A semi-tethered jailbreakről itt írtunk bővebben, mielőtt folytatnád az olvasást, azt ajánljuk, olvasd ezt is végig: Gyakori kérdések: mi a különbség a tethered és untethered jailbreak közt?

Mi az, és mire jó a semi-tether tweak?

A semi-tether egy olyan tweak, amely a tethered jailbreakből semi-tetheredet csinál. Ez azoknak lehet hasznos, akik nem függetlenítenek (hiszen semmi jailbreakes kiegészítés, így a függetlenítés sem működik semi-tethered módban), viszont használnak MobileSubstrate-ot igénylő kiegészítőt (például sbsettings), mert elvileg azt is képes kikapcsolni a tweak, így a készülék ennek ellenére is képes betölteni.

Ha nem használsz MobileSubstrate-ot igénylő kiegészítőt, és A4 processzor van a készülékedben, akkor alapból is semi-tethered módban tölt be a készülék, ha nem számítógéppel indítod újra.

Régi iBoot-os iPhone 3GS-re továbbra is untethered a jailbreak még iOS5 esetén is, illetve az iPad 2 esetén továbbra is kizárólag csak az iOS 4.3.3 esetén van csak jailbreak, semmi más esetben nem.

Előnyök

Mire jó maga a semi-tethered mód? Korlátozott funkcionalitásra, de az még mindig jobb, mint ha csak állna a készülék az Apple logónál, és egyáltalán nem töltene be. A következők fontosak, ha a csomag telepítése után bármikor újraindul a készüléked semi-tether módban:

  1. Működnek a telefon alapfunkciói, tudsz hívni, és téged is elérnek, valamint küldhetsz és fogadhatsz SMS-t is.
  2. Használhatod a gyári vagy az App Store-ból megvásárolt appokat.
  3. A Safari ilyenkor nem használható, ehelyett az App Store-ból elérhető alternatív böngészők jöhetnek szóba.
  4. A Mail nem működik. Ehelyett használhatsz egy alternatív böngészőben webmailt.
  5. Természetesen se a Cydia, se semmi jailbreakes kiegészítés vagy app nem megy (tört appok sem).
  6. A semi-tethered módban ha jailbreakes appot (pl sbsettings) adsz a Notifications Center értesítései közé, akkor a SpringBoard folyamatosan újraindul, amiből csak a just boot opcióval élesztheted újra, számítógépre dugva.

Hátrányok

Mint minden esetben, itt is vannak hátrányok. Az első, hogy a készülék betöltése hosszabb időt vesz igénybe, mint egyébként, és jó pár respring (a SpringBoard újraindulása) is hozzátartozik a dologhoz.

A másik fontos dolog, hogy a semi-tether tweak nem tud együttműködni az AppSync csomaggal, mert az rendszerfájlt módosít, és nem a MobileSubstrate-on keresztül végzi a dolgát. Így ha fentvan az AppSync patch, akkor az megakadályozza, hogy ilyenkor betöltsön a rendszer.

Ezért a semi-tether csomag telepítésekor az AppSync és az Installous automatikusan eltávolításra kerülnek:

Az AppSync-es problémára mindaddig nem lesz megoldás, ameddig az azt fejlesztő srácok nem készítenek belőle egy olyan verziót, ami egy rendszerfájl módosítása helyett a MobileSubstrate-ot nem használja.

Telepítés

Ha a fenti előnyök és hátrányok mérlegelése után a telepítés mellett döntöttél, akkor már csak az a kérdés, hogy honnan is lehet feltelepíteni a kérdéses csomagot. Ez jelenleg egy külön repo-ban van, ami a következő: http://thebigboss.org/semitether

A repo-t a szifonos repo mintájára adhatod hozzá, értelemszerűen az előbb említett “http://thebigboss.org/semitether”-t adva meg címként, ez alapján: Cydia Source hozzáadása

A telepítés után a készüléket újra kell indítani, ehhez ekkor még számítógép és a redsn0w just boot opciója szükséges. Ha épp nem tudod újraindítani még, akkor home gombbal bezárhatod a Cydiát, míg gépközelbe nem érsz, és újra nem tudod indítani.

Az első újraindítást követően a készüléked képes kell legyen semi-tethered módban újraindulni, ezt érdemes kipróbálnod, amíg még gépközelben vagy, hogy egyrészt biztosan működik-e, másrészt hogy vissza tudd kapcsolni jailbreakes módba a készüléket.

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Tetszett? Oszd meg másokkal is:

45 hozzászólás a(z) “Mi az, és mire jó a semi-tether tweak?” bejegyzéshez

  1. Chrys írta:

    Kérdés: Ha hozzáadom az sbsettingset “just boot” után, és újraindul a telo semi tetheredben, akkor azonnal elkezdi a springboard respringet, vagy csak ha akkor adnám hozzá a noti. centerhez?

    VálaszVálasz
  2. neszgy írta:

    Ez már haladás urak, már nagyon várom az untethered jb-t :) függetlenítenem kell és már kipróbálnám az ios5-öt csak céges kártya van benne és nem ficereghetek annyira.

    VálaszVálasz
  3. rustyxy írta:

    hali, nekem is 1 kérdésem lenne. Felraktam 3gs-re az iOS5-t és jailbreakelni akartam,de közbe elhagytam a Power gombot,es az most nem működik. A kérdés az, hogy hogy tudom így DFU módba rakni? Találtam egy két megoldást,de a kommentek sehol nem voltak bíztatóak. Ti mit javasoltok?

    VálaszVálasz
  4. Jadeye írta:

    @Chrys: just boot esetén nem okoz gondot, hiszen akkor jailbreakes módban működik.

    @rustyxy: DFU-ba csak a gombok megfelelő lenyomásával lehet betenni, szoftveresen nem, épp ez benne a lényeg.

    VálaszVálasz
  5. Chrys írta:

    @Jadeye: Ezt értem, a kérdés a 6os pontra vonatkozik, ha hozzáadtam már “just boot” módban a noti centerhez a SBSettingset, és újraindul, gép nélkül, akkor csak simán nem tölti be, vagy akkor elkezd respringelni a végtelenbe – és tovább?! :)

    VálaszVálasz
  6. littlezoe írta:

    Hát szerintem ez marhára nem éri meg… :)

    Max annak érheti meg, aki amúgy nem igazán használja ki a jailbreak lehetöségeit… de ö meg nem tudom miért jailbreakelne…

    VálaszVálasz
  7. ajonas74 írta:

    Egyre rosszabb a helyzet, ahogy elnézem. Lassan a JB-hez meg kell tanulni C-ben programozni, és kell 2 laptop, meg 1 pc a telefon elindításához, valamint 56 programot fel kell még tenni a telefonra, hogy menjen rendesen. De miért is….? Én személy szerint már egy éve nem jailbreakelem a telómat, nincs értelme. Egy olyan (nem appstore-os) szoftvert nem tudok, ami nélkül ne lehetne élni. Sőt az az egy ami eddig hiányzott (híváslista egyenkénti törlése) is benne van az IOS5-ben. Ha olyan egyszerű lenne a JB mint régen, akkor talán, viccből…. De így, nem használható.

    VálaszVálasz
  8. talamasca írta:

    @ajonas74: Ha mondasz az iPadre a MyWi helyett legális megoldást, már dobom is a JB-t!

    Én tegnap próbáltam iPad 1-en és iPhone 4-en.
    Egyiken se működött…
    :(

    Ma meg nem vagyok gép közelben, ezért is lett volna jó.
    Remélem, holnapig nem indul újra egyik sem…

    VálaszVálasz
  9. hullamospapagaj írta:

    Udv,

    Nekem csak az installuous van feltelepitve (az magaval hozza az appsyncet), ma megneztem a cydiat volt valami frissites az appsynchez, telepitettem, de nem bootol semi-tetheredkent. Megoldas?

    VálaszVálasz
  10. hullamospapagaj írta:

    Ez lehetett az a frissites, akkor tehat eggyuttmukodnek mar?

    http://ig33kstas.com/2011/10/appsync-5-0-update-released-fixes-issues-with-semi-tether-jb/

    VálaszVálasz
  11. nagyB írta:

    Meg kell hogy jegyezzem az ios5 egyszerűen zseniális, a jailbreak is sikerült untethered. Old boot-os 3gs-em van. Egy-két szépséghibája van a dolognak, mégpedig, hogy a cydia programok nagy része még nem frissült az oprendszerhez, így kicsit olyan mintha nem is jailbreak-eltem volna. Nem nagyon tudom kihasználni egyelőre az előnyeit. De türelem rózsát (frissítéseket) terem! ♿

    VálaszVálasz
  12. hunwolf írta:

    Egy Off kérdés:

    A család küldött nekem ki egy T-mobilos iphone4-et, kb egy hónapja!
    4.3 as ios van rajta, jelenleg gevay ultra simmel használom több kevesebb sikerel (néha eldobja a svéd hálozatot). Néztem az ssh mentést, de csak 4.3.5 van mentve! Szeretnék egy untethered jailbreaket rá, de van esélyem rá, hogy 4.3 as rendszernél magasabbal oldjam meg? Gondolom a 4.3.3-at nem fogom tudni feltenni!
    A másik kérdés, itt nálunk elég sokan vállalják a svéd hálózat korllátozott iphone-ok imei-itunes remote unlock megoldást, magyar T-mobilra tud valaki ilyet, mert a cutyoursim listáján nem szerepel!

    VálaszVálasz
  13. ajonas74 írta:

    @talamasca: Ok, ilyen valóban nincs. De azért elég ritka, hogy ilyenre legyen szükségem. Otthon van wifi. Munkahelyen van wifi. Van mobil internetem is. És végszükség esetén az iPhone meg tudja osztani a netet.

    VálaszVálasz
  14. Jadeye írta:

    @hullamospapagaj: igen, úgy tűnik. de ahogyan írták, a működése attól függ, hogy milyen más mobilesubstrate kiegészítőket használsz.

    @hunwolf: a sima 4.3-hoz először mentsd le a partial SHSH-t az új redsn0w fetch opciójával. más verzióhoz már nem tudsz SHSH-t menteni, csak a legfrissebb hivataloshoz, ami az iOS5. így tehát 4.3.3-mat sem tudsz feltenni. a jailbreakhez meg ott a jailbreakme.com, az megcsinálja a 4.3-mat is.

    függetlenítést a T-mobile-nál kell intézni, de csak akkor lehet, ha nincs már rajta hűség. ha iOS5-re frissíted, és így a baseband is frissül, többet nem megy majd a gevey sem.

    VálaszVálasz
  15. ballerinthemix írta:

    Az lenne a kerdesem, hogy ugyebar ez a tweak leszedi installous+appsyncet is, akkor a jailbreakelt alkalmazasokat is megpiszkalja? Vagyha felteszem a szukseges jb alkalmazasokat es utana teszem ra a tweaket, akkor minden marad hibatlanul? valaszt elore is koszi…

    VálaszVálasz
  16. Jadeye írta:

    @ballerinthemix: nem szed le alkalmazásokat. az appsync meg frissült közben. ha frissül a semitether is, már nem is szedné majd le az appsyncet sem.

    VálaszVálasz
  17. ballerinthemix írta:

    @Jadeye: zsir, koszi!

    VálaszVálasz
  18. talamasca írta:

    @ajonas74: Neked nincs…

    VálaszVálasz
  19. ballerinthemix írta:

    @Jadeye: Kozben probalgatom a tweaket, de a sajat 4esemen alapbol semmi valtozas nem tortent, rebootnal ugyanugy ujraindulgat, majd recovery. (ezen ios 5 van es 2.10.04es baseband) Illetve kiprobaltam egy teljesen ures 4essel, amin szinten 5.0 van 4.3.5os basebanddel, de az ujra indulasnal alma jel utan megakad es bejon a forgo toltes, ami szinten megakad… ugyhogy en meg nem jartam sikerrel ezugyben, PERSZE lehet, hogy en vagyok a bena

    Esetleg, valami otlet???

    VálaszVálasz
  20. Jadeye írta:

    @ballerinthemix: nem tudom, nagyban függ attól, hogy mi van még feltelepítve, illetve közvetlenül a telepítés utáni újraindításkor még just boot opcióval kell indítani, az megvolt?

    VálaszVálasz
  21. romanzidan írta:

    Üdv!Bocsi hogy itt offolok,de lenne egy kérdésem!Kaptam egy osztrák 3gs-t!be kéne aktiválni meg ilyenek!Milyen lehetőségeim vannak,
    mert annyira nem vagyok képbe mert egy független 4es-t használok!Kell mindenképpen egy osztrák sim és utána
    lehet jailbreakolni és esetleg függetleníteni vagy van más is!köszönöm az ötleteket….

    VálaszVálasz
  22. ballerinthemix írta:

    @Jadeye: A 2. opcional most reggel jailbreakeltem egy teljesen uj telot, es a felrakas utan a just boot is megvolt ujra.

    VálaszVálasz
  23. ballerinthemix írta:

    @Jadeye: viszont egy erdekeset csinal. just boot utan mikor betolt a rendszer, csinal meg 1 springboard restartot magatol es ezt minden inditasnal megcsinalja.

    VálaszVálasz
  24. Gabosz írta:

    Sziasztok! Remélem ezt nem veszitek offnak, mert fel akarom tenni a semi tethered JBt, de van egy kis problémám. 3GS új iBootos telóra raktam fel az 5.0t, de nem sikerült a JB, pedig a rs 0.9.9b7el próbálkoztam.. Egy jópárszor kifagyott, nem töltött végig, és úgy kb a 7. nekifutásra minden lement, oda is került a Cydia a telóra, de fehért ikonos lett, egyből kidob amint elindítom.. Olvastam külföldi oldalakon, hogy nem egyedi eset, de válasz sehol se jött rá.. Most mit tegyek? Fontos lenne, mert van 1-2 program ami nélkülözhetetlen nekem, de nem akarom megvenni ezeket.. Előre is köszi!

    VálaszVálasz
  25. ballerinthemix írta:

    @romanzidan: aktivalni csak a gyari sim kartyajaval tudod, vagy pedig jailbreakelned kell. fuggetleniteni pedig ha szerencsed van is 4.1 ios elotti baseband van a telefonon, akkor ultrasn0wval tudod jb utan, ha pedig 5.13.04nel frissebb a baseband, akkor ipad baseband flashelessel tudod, ami nagy valoszinuseggel a gps vevodet blokkolja. basebandet a modem firmware-nel tudod megnezni.

    VálaszVálasz
  26. Jadeye írta:

    @romanzidan: javasolt az eredeti kártyás aktiválás. utána mehet a jailbreak, ami iOS5 esetén tethered (kivéve, ha régi ibootos). a függetlenítés továbbra is a baseband függvénye.

    @ballerinthemix: passz.

    @Gabosz: a fehér cydia ikon valóban nem egyedi eset, ugyanis minden esetben ez van, ha semi-tethered módban tölt be a rendszer. de ezt fent is leírtuk, és még a semi-tetheredről szóló cikk is linkelve van, esetleg olvasd el.

    VálaszVálasz
  27. romanzidan írta:

    köszönöm a segítséget srácok….

    VálaszVálasz
  28. VTomi87 írta:

    És mikor lesz untethered jailbreak? Csak mert állítólag már a béta idején találtak exploit-ot. A kiadás óta lassan 2 hét telt el és még mindig semmi konkrétumról nem hallottunk. Ez meg továbbra sem megoldás szerintem :(
    @ajonas74: Mondj már nekem olyan hivatalos programot, aminek a telepítés után felrakom és 2 mozdulattal tudom kényelmesen kapcsolgatni ki-be. Vagy amelyikkel a híváslistámban a nevek mellett megjelennek a képek is. Vagy amivel ki tudom iktatni a hangpostát, a véletlen megnyomások elkerülése végett. Vagy hogyan teszem vissza a kontaktokat, képeket, sms-eket, call list-et? És még sorolhatnám. Persze értjük, hogy neked jó JB nélkül is, de én továbbra is igénylem (és szerintem nem vagyok egyedül), mert rengeteg olyan dolog van amit az apple évek óta nem tud megoldani. Persze, végre van notifi center. Hurrá. Nem szeretem a bugdroidot, de ott ez már évek óta meg van oldva, nem mellesleg szerintem rohadtul róluk copyzták. Ha már vettem egy telefont százakárhányezerért, akkor az tudja is amiket igényleg. És tudja. JB-kel. Én majd akkor nem jailbreakelek, ha nem félévente kapunk frissítéseket, amik funkciókat bővítenek és az aktuális frissítések nem a JB megszüntetésére szolgálnak. Imádom az Apple-t, de az iOS funkcióit illetően számomra még mindig rendkívül hiányos és korlátozott. Ha lesz SBSettingshez hasonló a notification centerben, ki lehet kapcsolni a hangpostát, a telefon tartalma elérhető lesz egy Total Commanderben és akár skin-elhető is lesz, na akkor hal meg a JB. Csupán azt nem értem, hogy erre miért nem jöttek rá….harcoljanak ellene. De ne a lyukak tömögetésével, hanem fejlesztéssel. Kíváncsi lennék az Apple alkalmazottjai között, hány ember járkál aki telepítette a Cydiát.

    VálaszVálasz
  29. VTomi87 írta:

    “Mondj már nekem olyan hivatalos programot, aminek a telepítés után felrakom és 2 mozdulattal tudom kényelmesen kapcsolgatni ki-be” A WiFi-t :D

    VálaszVálasz
  30. Ombika írta:

    iPad 2 4.3.5-ot mivel erdemes JB-elni?

    VálaszVálasz
  31. aren85 írta:

    jadeye.masik posztban irtam neked legyszi olvassd el thx

    VálaszVálasz
  32. aren85 írta:

    de ha vki tudja mondja mar meg hova tunt az apn beallitas a 4.3.2bol.benyomom h 3g es mobil adat forgalom ilyenkor elo kellene h jojjon egy plussz lehetoseg de sehol semmi.

    VálaszVálasz
  33. Gabosz írta:

    @Jadeye: Köszi mostmár rájöttem hogy az lehetett a baj h miután lefutott a rs, utána nem indítottam újra “just boot” funkcióval, hanem jb reboot után úgy hagytam.. :)

    VálaszVálasz
  34. aren85 írta:

    bocsi a plussz info,telo infonal a szolgaltato resznel az van oda irva nem talalhato,de egyes terero van telenor logo van hivni tudok,akkor?ezert nem erheto el az apn beallitas?

    VálaszVálasz
  35. ballerinthemix írta:

    @aren85: gevey sim-mel van fuggetlenitve? mert akkor, lehet hogy az kavar be.

    VálaszVálasz
  36. Jadeye írta:

    @Ombika: “Régi iBoot-os iPhone 3GS-re továbbra is untethered a jailbreak még iOS5 esetén is, illetve az iPad 2 esetén továbbra is kizárólag csak az iOS 4.3.3 esetén van csak jailbreak, semmi más esetben nem.

    VálaszVálasz
  37. Ombika írta:

    @Jadeye:

    Thx,akkor buktam mar igy kaptam! :(

    VálaszVálasz
  38. aren85 írta:

    @ballerinthemix: hali.
    nem gyari fuggetlen,eredetileg vodas volt de kifuggetlenitettem a vodaval es barmilyen kartyaval megy.vmi otlet h mi lehet a gond?nem tudunk msnen dumalni?en antennara vagy kartyaolvaso hibara gondolok.

    VálaszVálasz
  39. aren85 írta:

    most mondok egy vicceset.lattam egy videot vki hogy orvosolta a terero porblemat.
    felrakta az ultrasnowt es egybol vissza jon a terero,mondom egye fene kiprobalom.
    felraktam a tererom felugrott maximumra, de a szolgaltato nem elerheto a info ful alatt,es nem tudok netezni sehogy sem hiaba van bekapcsolva a 3g es a mobil adatforgalom, nem jelenik meg a beallitas opcio apn mms stb.lehet hogy ujra kellene restorolnom?de nekem nincsen szuksegem ultrasnowra akkor ez most mi csak grafikai hack?

    VálaszVálasz
  40. aren85 írta:

    plusz info,feltelepitettem a tetherme apn editinget,elo jott a beallitas ful vegre,beallitom amire kell telenor halozaton es azt irja nincsen internet.ezek a kodok ha jol tudom APN:net felhasz:Telenor net.
    beallitasok ful alatt mindig szolgaltato nem elerheto,halozat Telenor Hu.
    most akkor mi van vki magyarazza mar el!

    VálaszVálasz
  41. aren85 írta:

    net megoldodott.:)

    VálaszVálasz
  42. Jadeye írta:

    @aren85: szerintem célszerű lenne egy restore, és teljesen felesleges az ultrasn0w, ha gyári független, sőt… egyébként meg nemtom már, de reset network settings ugye volt?

    VálaszVálasz
  43. aren85 írta:

    hali.restore megvolt,de nem akart eletre kelni mikor csinalta a jailbreaket,igy nyomtam neki egy boot-ot redsnowal igy elindult a keszulek,de nem volt benne cellular data settings ezt megoldottam cydia segitsegevel,de a tererom akkor is egy volt,felraktam az ultrasnowt mert lattam youtubeon egy ember ugyan ezzel a gondal kuzdott es vmi oknal fogva neki ez segitett nekem is pedig tudom h nem kell nekem a progi.internetet sikerult belonom ugyh most egyenlore jo majd holnap kiderul melo kozben h mennyire is jo az a terero ami most van.reset network settings volt mar 2x elotte de semmit sem segitett.majd berakok egy masik kartyat arra leszek kivancsi h megy majd.ha azzal se lesz jo ultrasnow nelkul akkor antenna?

    VálaszVálasz
  44. Jadeye írta:

    @aren85: nem. ha ultrasn0w-val valamiért megy, akkor csak szoftveres lehet, és valami a jailbreak miatt okozza.

    VálaszVálasz
  45. aren85 írta:

    lehetseges.jelenleg a regi 01.59.00firmware van rajta es 4.3.2.
    csak ugy tudok frissiteni mindig ha megy a tinyumbrella es kidobja a 1013as hibat aztan go redsnow es akkor marad a firmware.ugy akartam h ez is frissuljon de mindig 3149 hibat dobott ki azt hiszem,megneztem ezer videot es a gyakran elofordulo hiba cikket le van irva a hostbol ki kell szedni az apple sorokat.megtettem ujra is inditottam a gepet 2veglet volt vagy azt irta nem komunikal a serverrel csekkoljam a netemet ami jo volt persze,vagy ugyan ugy kidobta a hibat 3149 ha minden igaz.azaz nem tudom frissiteni a firmwaret sehogysem.a jailbreaknel meg amikor a activition bundelhez er a kep akkor teljesen kifagy kozepen megy a feher karika.ilyen meg nem volt csak ennel.ugyh vmi tutti nem stimmel csak nemtom mi,eddig mindent meg tudtam oldani de ennel passzolok,igaza a telom mukszik megcsinaltam mindent de jo lenne ha alapban igy menne.

    VálaszVálasz

Írd le a véleményed!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!