fbpx Skip to content

Régóta foglalkoztat a Foxconn Technology Group több okból kifolyólag is. Az első, hogy az óriási tajvani központú cég több mint 1 millió alkalmazottat foglalkoztat, ami logisztikailag rendkívül érdekes. A második ok, hogy annyi mítosz, legenda és kamu hír kering a gyártóról, hogy az már hihetetlen. Tehát akkor itt és most tegyük tisztába a dolgokat!

Az első dolog, ami hirtelen a pletykák tömkelegéből felvillan az agyamban, az nem más, mint hogy a Foxconn = “Az Apple gyártó”. Tévedés! A Foxconn egy rendkívül nyitott cég, akinek kell valami gyorsan, reális áron és nagy mennyiségben, ők azt legyártják. Nézzünk is konkrét példákat.

A Foxconn-nál gyártat az Apple-n kívül még az Acer, az Asus, az ASRock, a Cisco, a Dell, a HP, az Intel, az IBM, a Lenovo, a Microsoft (például: Xbox 360), az MSI, a Motorola, a Nintendo (például: Wii), a Netgear, a Nokia, a Panasonic, a Samsung, a Sharp és a Sony (például: Playstation) is. Tehát, ha az embertelen körülmények miatt nem vesz valaki iPhone-t, akkor más elektronikai cikket se vegyen, mert valószínűleg ott készült.

Az alábbi képen egy cégen belüli tömegétkezde látható, ahová a munkások meghatározott turnusokban mennek ebédelni, elkerülendő a helyhiányt, és az adott gyártósor teljes átmeneti leállítását az étkeztetés miatt:

Szokványos, gyártósorokkal teli üzemcsarnok:

A második dolog igazából nem is tévhit, hanem érdekesség, és pár adat a cégről. Mint már említettem, több mint 1 millió alkalmazottuk van. Az éves nettó árbevételük 2010-es adatok szerint 2,2 millárd dollár volt, és a világ elektronikai cikkeinek 40%-a(!) a Foxconn különböző üzemeiben készül.

Ugorjunk is arra a részre, hogy miért is utálják ennyire a Foxconn-t, kiemelve a hírhedt 13 darab Kínába telepített gyárat (gyárvárost). A vállalkozásnak, mint szervezeti formának egyik legfontosabb tulajdonsága a profitszerzés, tehát úgy kell szolgáltatnia vagy gyártania, hogy a bevétele nagyobb legyen, mint a kiadása. Ez azt jelenti, hogy jól kell gazdálkodnia az erőforrásokkal, így az alkalmazottakkal is (humánerőforrás).

Jelenleg az ott dolgozó alkalmazottak kezdő fizetése 1650 yuan, ami ebben a pillanatban 58.034Ft-nak felel meg, emellé ingyen biztosítanak számukra szállást (munkásszálló), és ingyen étkeztetést. A szállásuk pont arra lett kitalálva, hogy ott csak aludjanak, se többre, se kevesebbre: így lehet az, hogy magyar ember számára ez “embertelen”. Itt jegyzem meg, hogy anno amikor általános iskolával Zánkára mentünk, nagyjából ott is ezek a körülmények voltak: 30 négyzetméteren hozzávetőleg 10 darab emeletes ágy. Az étkeztetés a másik kiemelt dolog: a cég kiszámolta, hogy egy alkalmazottnak mekkora mennyiségű és milyen minőségű élelemre van szüksége ahhoz, hogy munkáját változatlan módon tudja végezni (ne változzon a fizikai állapota).

Akkor nézzük is a mocskos anyagiakat. Most összevetek egy átlagos budapesti alkalmazottat egy kínai Foxconn (összeszerelő) dolgozóval:

  1. Nettó Bér – budapesti: 130.000 Ft., Foxconn (kezdő bér): 58.000 Ft.
  2. Szállás költség – budapesti (albérlet – saját lakás): 40-50.000 Ft / hó, Foxconn: 0 Ft.
  3. Élelmiszer költség – budapesti: kb 50.000 Ft / hó, Foxconn: csak a céges menzán kívüli (nincs adat)
  4. Utazási költség – budapesti (BKV esetén): 10.000 Ft / hó, Foxconn: 0 Ft.
  5. Mi marad hónap végén? – budapesti: 20-30.000 Ft., Foxconn: 58.000 Ft.

Ennek a kis összehasonlításnak a szerepe egyrészt a fizetésük valódi értékének (kritériumonkénti) mérése, illetve egy kiegészítés. Mivel Kínában a munkanélküliség komolyabb probléma, mint nálunk, így a családban a dolgozók tartják el azokat, akik nem tudtak munkát találni valamilyen okból. Ez konkrétabban úgy néz ki, hogy a család egy része az otthontól távol dolgozik különböző gyárakban, ahol hasonlóak a körülmények (szállás, étel és ruházat biztosított), és a fizetésük nagy részét hazaküldik, amiből ellátják az otthon lévőket.


Kínában nagyjából 130 millió(!) ember dolgozik ilyen körülmények között, az otthonaiktól több ezer kilométerre, és évente legfeljebb egy alkalommal, a kínai újév kapcsán utaznak csak haza a családjukhoz. Ez a világon a legnagyobb ilyen “ingázás”.

Erről szól a Last Train Home című, 2009-es dokumentumfilm, ami egy ilyen kínai család életébe nyújt bepillantást, és egyben tökéletes képet fest az átlagos kínai munkakörülményekről is:

Viszont folytassuk is az összehasonlítást: az átlag budapesti ezért a pénzért napi 8-9 órát dolgozik, óránkénti 5-10 perces szünetekkel, míg kínai (összeszerelő) kollégája 8-10-12-16 órát, attól függően, milyen határidővel fogadták el a megrendelést. A munka körülményei tényleg kemények magyar szemmel, mert ahogy mások sem, én sem tudom elképzelni magam 8-10 órán át csak 1 adott dologra koncentrálva, úgy, hogy a gyártás másodperc pontosan van kiszámolva minden egyes alkatrészre, és ha csak egy pillanatra felnézek az asztalomtól, már komolyan leromlik az átlagom. Ilyen szintű munkafegyelemre nem vagyunk képesek, mert a kultúránknak nem része. Ázsia viszont híres az ilyen típusú fegyelmezettségéről: ott a mi hozzáállásunkkal valószínűleg esélytelenek lennék az ő munkájukra. Kiemelem itt is, hogy a Foxconn összeszerelő alkalmazottairól van szó az egész cikkben, ott is vannak természetesen vezetők, akik sokkal jobb életszínvonalon élnek.

Következő, amitől tényleg a falnak tudok rohanni, az az öngyilkosságok túlmisztifikálása. Természetesen minden emberéletért kár. Ugyanakkor a Foxconnál évente 1 millió főre 18 öngyilkosság jut, amiből mind a 18 az újságok címlapjaira is kerül, ehhez képest a kínai átlag 220, míg a magyar (alsó diagram) 250, szintén 1 millió főre vetítve. Érezzük a különbséget? Tehát 18-220-250, vagyis nálunk, Magyarországon 13,8-szer magasabb az öngyilkosságok száma.

Az alábbi diagramon a magyarországi öngyilkossági ráta görbéje látható 1950-től 2010-ig, 100.000 főre vetítve:

A végzetes munkahelyi balesetek száma a Foxconnál 7, az amerikai átlag pedig 35, szintén 1 millió főre vetítve, évente. Lefordítva: statisztikailag az amerikai munkahelyeken ötször több a munkahelyi baleset. Itt viszont nem veszik figyelembe a beosztásokat, tehát az amerikai hivatalos szerveknél (például rendőrség) sokkal többen halnak meg munka közben, mint a bolti eladók között.

Végül pedig a fizetések. A Foxconnál az éves átlagfizetés $6000, ami nagyjából 110.840Ft havonta (összeszerelők, közép és felsővezetés átlaga), míg a kínai átlag $4500, azaz 83.130Ft havonta. Ez viszont nem minden esetben tartalmazza a munkás számára a szállási és étkeztetési költségeket, tehát így talán már jobban érzékelhető a kettő közti különbség.

Fizetések és körülmények ide vagy oda, hatalmas az érdeklődés a munkákra, alkalmanként több ezer ember várja hosszú órákon át sorban állva, hogy jelentkezhessen:

A jelentkezés egy több lépcsős folyamat náluk: át kell esni egy egészségügyi felmérésen, majd egy tesztet is kitöltetnek a jelentkezőkkel, és a megfelelőeket azonnal elszállásolják, és munkába állítják. Tehát a HR (humánerőforrás) folyamatok nagyon gyors lefolyásúak, így tudják pótolni a folyamatosan mozgásban lévő és vándorló munkaerőt.

A vándorlás főként a fiatal alkalmazottakra igaz, akik 3-6 havonta váltanak munkahelyet, és ingáznak különböző nagy, Foxconn méretű gyárak gyártósorai között, így megoldva azt, hogy ne készüljenek ki a monotónia miatt (új gyár, új gyártósor, új feladat).

Közeledve a cikk végéhez, jöjjön az abszolút vicc kategória: “ne vegyünk iPhone-t, tiltakozva a körülmények ellen”. Hát ez az igazán nevetséges az egészben. Tételezzük fel, hogy tömegek csatlakoznak ehhez a kezdeményezéshez: volt akár csak egy valaki is, aki belegondolt ennek a következményeibe? Dehogy volt, csak tiltakozzunk valami ellen, mert az menő. Viszont a tény az, hogy ha a sokan bedőlnek, és nem vesznek új készüléket, akkor több tízezer ember munkáját veszélyeztetik, csak az Apple termékekkel kapcsolatban. Persze majd ők eltartják a szerény körülmények között élő családokat…

Egy Foxconn-os dolgozó szerint:

“Life in Foxconn is work, eat and sleep.” (A Foxconnban az élet munka, evés, alvás.)

Vegyük észre, hogy a média abból él, hogy mindent felnagyít. Próbáljunk nyitott szemmel látni, és járjunk utána a dolgoknak, mielőtt véleményt alkotunk. Jelen esetben gondoljunk bele az ottani körülményekbe, a kultúrájukba, és a gazdasági viszonyokba. Így már nem is annyira embertelen és erkölcstelen, amit a Foxconn csinál, hanem a helyi körülmények között átlagon felül biztosít munkát az embereknek. Kínában az az átlagos, hogy ilyen gyárakban dolgoznak az emberek. Akinek nem tetszik, az általában a prostitúciót választja, mert csak ezek fizetnek annyit, hogy meg is tudjon belőle az alkalmazott élni.

Ahogyan azt már korábban megírtuk, az Apple az iparágból elsőként csatlakozott 2012 január 13-án a Fair Labor szövetséghez, ami a munkások helyzetének jobbá tételén dolgozik. Ez persze még nem fogja fenekestül felforgatni a kínai szokásokat, de talán egy jó kezdetnek tekinthető, amit az iparág többi szereplője is követhetne.

Olvasd el a hozzászólásokat is

58 Comments

  1. Én is itt akarok dolgozni 🙂 A rizst is szeretem :)))

  2. Azért azt ne felejtsük el, hogy nemrég duplázták a fizetéseket, ami jó De Természetesen nem ember szeretett miatt történt.

  3. még mindig jobb mint itt mert én kaptam kemény 77ezret és van egy kislányom meg albéretmelet. azt minden kétnaponta 12órázok mindegy, hogy ünep vagy mivan menem kel, hogy meg éljünk.

  4. Jól összeszedett cikk!

  5. Mintha fizettek volna érte…(már mint a cikkért).

  6. Én addig bírtam elolvasni (első nekifutásra), amíg összehasonlította a szerző a fizetéseket. Hogy lehet a zánkai gyerektábort ehhez hasonlítani? Vagy ott is szalagról leesve tértetek nyugovóra 8-10-12-16 (!!!) óra munka után? Alvásra alkalmas a munkásszálló, csak EMBERTELEN! Nyilván kishazánkban is találni olyan embereket, akik kulimunkát végeznek, de az egész cikk hangvétele azt sugalmazza, hogy a a kínaiak csak sajnáltatják magukat és az egész föl van fújva, örüljenek, hogy van munkájuk! Úgy látom errefele is hatni kezdett a Steve-féle valóságtorzító mező, megyek olvasok mást.

  7. @gerbaud: Úgy látom segítségre szorulsz alap dolgok felfogásában:

    1; a Zánkai tábor össz-vissz egy összehasonlítás volt a zsúfolt szállásra, mi köze hozzá a 8-10-12-16 órának??

    2; Embertelen munkásszálló: erre nem is tudom mit mondjak, te se voltál még kollégista, vagy csak nagyon csóró egy pocsék albérlettel…

    3; nem kell Kínáig menni, hogy kifacsarják az emberből a folyamatos 12-16 órás munkaidőt, megteszik ezt itthon is és mégis van arra a munkára érdeklődés, nem is kicsi

    4; tipikusan az olyan emberek miatt írtam a cikket, mint te, de úgy látszik még szájbarágósabban kellett volna, mert pár ember azt hiszi, hogy végignéz egy könnyfakasztó Youtube videót és az az igazság…

  8. @gerbaud:

    Na látszik hogy nem olvastad el a cikket!!! Vadbarom, nem tudok szebbet mondani rólad!

  9. @gerbaud: akkor hajrá, és fuss újra neki másodszorra is, le lesz írva minden felvetésedre a válasz

  10. @mada: Te meg a hozzászólásomat, de nem fogok magyarázkodni.

  11. Gratulalok. Szerintem ez az eddigi legjobb cikk az oldalon 🙂 Elmeny volt elolvasni. Nagyon jol osszeszedett cikk.

  12. @gerbaud: nézd meg azt a filmet, amiről szó van a cikkben. akkor majd kicsit másképp fogsz a témához állni.

    a kínaiak nem sajnáltatják magukat, ezt nem tudom, honnan szűrted le, de ettől függetlenül valóban nem egy leányálom Kínában gyári munkásnak lenni. de azt kellene megérteni, hogy ez az egész Kínában (sajnos) teljesen általános, és pont.

    az embertelen körülmények esetén a foxconnál még mindig halmozottan jobb a helyzet, mint bármi más gyár esetén Kínában. de ismét csak az említett filmet tudom javasolni.

    nem arról van szó, hogy nem kellene fellépni az embertelenség ellen, hiszen fel kell lépni. de európai ésszel fel sem lehet fogni, hogy ez ott miért általános és jellemző, és legfőképp nagyon nehéz változtatni mindezen. az Apple részéről viszont pozitív dologként könyvelhető el, hogy FLA-tag lett (olvasd el róla a linkelt cikket), ami viszont az iparág többi szereplőjéről még nem mondható el. persze ez még így nem elég egyébként, de kezdetnek azért bizony nem lehet legyinteni rá.

  13. Kicsit Foxconn reklámnak hat az egész, mert.

    A fizetések összehasonlítása teljesen buta, mivel nem azonosak a körülmények és így azt mutatja, hogy mekkora királyság a Foxconnak melózni.

    Továbbá úgy írod le, mintha megváltás lenne oda menni dolgozni. Ami igaz is, de nem amiatt, mert annyira jó ott dolgozni, hogy a körülmények már nem számítanak, hanem mert ahogyan a cikk elején is megírtad a munkanélküliség hatalmas probléma Kínában. Így az egyedüli kiút, ha valahol munkát kap az ember, ami nyilván a Foxconnál lesz és társainál.

    Mindent leszámítva egy nagyon szépen összeszedett, szépen központozott cikket kaptunk, ami ritka színvonalas lett itt a szifon.com-on. Köszönjük!

  14. @Fizikus:
    1. Az, hogy nem mindegy, hogy egy hétig nyaralok Zánkán és este lefekszem aludni a táborban, vagy évekig (jó esetben) dolgozom és este lefekszem aludni a munkásszállón. Ebben nem éreztem a hasonlóságot, lehet, hogy egyedül vagyok ezzel.
    2. Voltam kollégista, albérletben is laktam, e között a kettő között is hatalmas a különbség, pedig mi csak 4-en laktunk 21 négyzetméteren, és szerintem a kolesz még milliószor jobb volt mint az a hely, amit kiporcióztak a kínaiak. Az albérletben jó esetben ÉLNI is lehet, nem csak alvásra használja az ember. Azt próbáltam leírni, hogy a Foxconn robotként alkalmazza az embert (kiszámították pontosan mennyi kaja kell 1 embernek) akik így nem élnek, csak eltartják a többi családtagot. A létszükséglet megvan, de az ember szerintem ennél többre vágyik, akár kínai, akár nem. A szükség meg ráviszi, a foxconn meg kihasználja. (ahogy más cégek is), és Te is erről írtál, ehhez tényleg nem kell Kínáig menni. Talán olyasmit éreztem az írásod mögé, ami nem valós, ezért elnézést kérek.
    3. 12 órában dolgozom, néha tovább benn vagyok, tudom mit jelent, jóformán csak aludni járok haza, és írtam is, hogy Magyarországon is előfordul ilyen, a kényszer itt is megvan.
    4. Befolyásolható vagyok, elismerem, ezzel nem tudok vitatkozni.

  15. @gerbaud: Sajnos a kényszer nagy úr és a családot, az időseket is el kell tartani, ilyenkor pedig nincs válogatás, maradnak a gyárak, mert a rizsföldeken emlékeim szerint 15-20.000 forintnyi fizetést kapnak, ami az ottani mércével is bőven a létminimum alatt van.

    Nem megváltás ott dolgozni ez igaz, de ha ez sem lenne, akkor a kínai gazdaság nem tudná eltartani az embereket, ők erre rendezkedtek be: elfogadják és csinálják, mert ez a dolguk, a lázadások és az öngyilkosságok pedig a fiatal generációra igazak, mert ők tudják, hogy nagyjából milyen a világ Kínán kívül és többet akarnak. Ez is közrejátszhat, hogy az elkövetkezendő 2-3 évben a Foxconn az emberek bizonyos hányadát fokozatosan gépekre fogja lecserélni.

  16. Tényleg korrekt cikk lett, bár vannak benne ferdítések.

    @gerbaud: Neked egyetlen egy dolgba kéne tudnod belegondolni abba, hogy ott igarlmatlanul sok SOK ember él, és akar élni, életben maradni. Ráadásul ott más a neveltetés is, ott bizony van cenzúra, propaganda, minden ami ellen mi küzdenénk, fellázadnánk. Náluk ez természetes. Próbáld beleélni magad, egy vagy a RENGETEG kínai ember között, és mondjuk van egy feleséged, akivel éltél a gyerek lehetőséggel is. Szüleid mondjuk maguk termelik a rízst. El kell döntened, hogy jó lesz neked és családodnak is a rízs, és a rízsföldeden élsz, alszol, dolgozol, rízst eszel, vagy elmész élni egy ilyen gyárba, ahol kapsz változatos kaját, van hol aludnod, és mindezzel a családodon is tudsz segíteni.

  17. Gerbaud: mi a francot akarsz mondani azon kívül, hogy mondatrészekbe kötsz bele? Hol a hiba a cikk logikájában, ami miatt elővetted a “valóságtorzító mező” kártyát?

    Eddig csak annyit látok, hogy részinfókba kapaszkodsz és rázod, mint floki a lábtörlőt, pedig istenuccse nyitott lennék bármilyen okos gondolatra, ami miatt a cikknek nincs igaza abban, hogy ezt az egész Foxconn ügyet összekötni az Apple gonoszságával csak pipafüst.

  18. Amikor én voltam kint Kínában gyárlátogatáson (igaz nem a Foxconn üzemében), iszonyat volt ott lenni.
    Sajnos tényleg gépként dolgoztak, fel sem nézhettek ha odamentünk melléjük. Ebédkor megszólalt a duda, felálltak, sorba kellett rendeződniük, és szépen kivonulni. Hang nélkül. Itthon ezt biztosan nem látnám egy gyárban. Ott nem beszélhetsz egy szót sem a másikkal. Reggel bemész, este eljössz. Nyomasztó érzés volt.
    Nem irigylem őket sajnos. De ez nem az Apple hibája. Ez Kína. Össze sem lehet hasonlítani Európával. Így ezt megtenni egy ilyen cikkben béna dolog. Szerintem erre próbált rávilágítani gerbaud.

  19. “robotként alkalmazza az embert (kiszámították pontosan mennyi kaja kell 1 embernek)”

    Ez csodálatos gondolatmenet, de el kell keserítselek; minden üzemi és közösségi konyha (menza) kiszámítja, hogy mennyi egy adag étel. Ezt hívják – talán nem teljesen érdemtelenül – tervezésnek. 😀

  20. @taky1974: Kösz.

  21. @jarodfree: Akár hiszed, akár nem, a lényeg átjött, nekem (mint apple használónak) gyakran jönnek azzal, hogy Apple=Foxconn. Én is ezt válaszolom, amit a cikk mond, a mikéntjével volt bajom, meg a saját érzelmi reakcióimmal (a cikkel kapcsolatban, amiről nem a szerző tehet) de ezért elnézést kértem Fizikustól.

  22. Lesz ennek a cikknek egy folytatása még, hogy a fizetési és helyi dolgokat jobban tudjam érzékeltetni. Az 58.000 forint szinte semmiség, de ha azt vesszük, hogy nincsenek külön költségeik és az egészet majdnem hazaküldik, úgy már valami.

    Az ami még kimaradt, de meg kell említeni majd még részletesen, az például az oktatás és továbbképzés epizód, valamint az élet a Foxconn falain belül: munka közben nincs beszéd, kommunikáció, együtt vannak, de mégis elszigetelve.

    Végül a helyi luxus: a szórakoztatás és közösségi tevékenységek fontosak a cég számára is, ezért vannak “mozik”, focipályák és egyéb ilyen jellegű dolgok a telepeken belül, munkaidő után ami nem mindig 16 óra (csak ha lemaradás van és közel a határidő) ki is használják.

  23. Ez akkor is embertelen akárhogy csűrik csavarják.

    1-2 Megjegyzés

    “Szállás költség – budapesti (albérlet – saját lakás): 40-50.000 Ft / hó, Foxconn: 0 Ft
    Egy Foxconn munkásszálast ami 5 m2 ne hasonlítsunk egy lakáshoz vagy szobához

    “Élelmiszer költség : Foxconn: csak a céges menzán 0 Ft” “a cég kiszámolta, hogy egy alkalmazottnak mekkora mennyiségű és milyen minőségű élelemre van szüksége”
    Kevés kaja olcsón, de ne az itthoni menzára gondolj.(annak a 1/10-de) Tehát vihetsz magaddal kaját, ha nem akarsz éhen halni, és még időd sincs megenni a szaart.

    “Zánkára mentünk, nagyjából ott is ezek a körülmények voltak: ”
    Szóval ti a börtönben száltatok meg, 5nm aludtatok és 5 nm töltöttétek a többi időt is amit közhasznú munkával töltöttetek 0 szórakozással.

    Konklúzió: 50% hasznot az Apple teszi zsebre a kizsákmányolt rabszolgák munkájából. És menyi házat épített nekik, menyi plusz juttatást adott nekik, mivel tette jobbá az életüket? Nem menti fel egyik céget se hogy ott gyártat ahol a legolcsóbb mert így több hasznot tud zsebre vágni, aztán széttárja a karját. A megrendelő mondja meg milyen legyen a gyártás én már csak tudom multinál dolgozom 🙂

  24. @Fizikus:
    Akkor jobb lett volna címnek ez:

    Az élet Kínában a Foxconn szemével.

  25. @taky1974: nézd meg a cikkben említett filmet. komolyan ajánlom. szerintem meg fog változni a véleményed.

  26. Alfonz: a cikk eleje – mindenki kb ott gyartat, nem csak az Apple.
    Taky: ez a folytatásának lesz a címe.

  27. @Fizikus:
    🙂

  28. Bocs, de úgy estetek a Zserbónak, mint a tulkok, holott nemcsak igaza van, de még kimondottan visszafogott is volt. Bármennyire is összeszedettnek tűnik az írás, valójában egy gigantikus csúsztatáshalmaz.
    Persze mindez csodálatos, már-már varázslatosan nagyszerű, ha feltételezzük, hogy a foxconn-os dolgozók mondjuk robotok, vagy zombik. Alfonz is árnyalt már a képen, nevetséges ez az egész zánka-ingyenkaja összehasonlítás, de ha hozzávesszük, hogy a napi 8-16 óra munka után milyen ingerszegény, fos környezetben rohad ez a rengeteg ember, akkor még horrorisztikusabb. Azért az ide írók jó része megfelelően edukáltnak tűnik, tessék az egészet úgy elképzelni, hogy vizsgaidőszak van FOLYAMATOSAN (és mondjuk a telefonkönyvet kell bemagolni, csak hogy érzékeltessem a dolog változatosságát), akkor eszel, amikor mondják, azt eszed és annyit, amit adnak, a napi pihenőidődben meg ülhetsz a priccseden, vagy alhatsz. Mindezt nem 2-3 hétig, hanem folyamatosan. Ja, zánka… Ahol egész napos játék, szórakozás után, esti tábortüzezést követően heveredsz le a barakkodban, az pont ugyanez a feeling…
    Én pontosan értem, hogy kínában ez majdhogynem jónak számít (persze, más kérdés, hogy ha két lábos híg fost kínálnak neked ebédre, amiből választhatsz, miért nevezzük az egyiket finomnak…), de ezzel két probléma van. Az egyik, hogy nem a kínai nyomor a mérvadó senkinek, hanem az a gazdaság, ami erre épül a nyugaton, márpedig úgy még a hazai börtönök is magasan vernék ennek a luxusnak a szinvonalát. A másik probléma pedig épp a felelősség kérdése, ugyanis – tetszik, vagy sem – mi erre a kizsákmányolásra alapozzuk a jólétünket (legalább is egyelőre, amíg a kínai elit másképp nem dönt). Marha jól hangzik a cikk elején az a félmondat, hogy a foxconn gyorsan és REÁLIS ÁRON legyárt bármit. Kinek reális áron? Bocs, de ez a “reális” ár ez a “bagóért” kifejezés szinonímája ebben az esetben. Ezzel nemcsak tönkretették a teljes nyugati ipart, kivonva onnan minden élőmunkát, hanem gyakorlatilag rabszolgasorsba nyomták a helyi lakosság jelentős részét. Tetszik vagy sem, amikor “reális áron” kapsz valamit a foxconntól, azt helyzetüknél fogva zsarolt és munkára kényszerített emberek vérén kapod, már elnézést a nyálas kép miatt.
    Ami legjobban fájt a cikkben az az öngyilkossági mutatók összehasonlítása… Egy ilyenért bármelyik egyetemen/főiskolán úgy vágnak ki, hogy csak pislog az ember. Egyébként ha már ilyen merész statisztikai összehasonlításokat tesz az ember, akkor az a minimum, hogy levonja az adódó következtetéseket is. Tehát, tizedannyian lesznek öngyilkosok, vagyis annyira csodálatos hely ez a foxconn, hogy minden amerikai tulajdonképpen foxconn-alkalmazott szeretne lenni… Nem? Ez így logikus… Na, attól megy a falnak az ember, ha az almát hasonlítja valaki össze a körtével, egy válogatott, korban, fizikailag és mentálisan kiválogatott, ereje teljében lévő munkásréteg öngyilkossági mutatóit hasonlítja össze egy teljes demográfiai spektrumú, elmebetegekkel, emós tinikkel és mindenféle egyéb magas kockázatú elemekkel megterhelt társadaloméval. Ennek pont semmi értelme, de szépen lehet játszani a chartokkal… Ugyanekkora FASZSÁG a statisztika másik eleme, a munkahelyi halálos baleseteké… Hiszen a foxconn tele van olyan végletesen életveszélyes munkahelyekkel, mint a krokodilvadászat, az építkezés, a közúti szállítás, stb, stb, megint egy lovat hasonlítunk egy margarétához, a két szám egyszerűen SEMMI kapcsolatban nincs egymással. (Ezt legalább Fizikus is említi, de azért a táblázat még kikerült.) A bérek… Jól kiolvasható a cikkből, hogy az átlagos foxconn-bérek tömegének a felét a vezetés kapja, márpedig senki a világon nem siratta a foxconn-management szegény, elnyomott tagjait, azt pedig nem tudni, hogy az átlagos kínai kereset milyen számokból adódik, tehát megint csak a semmit hasonlítjuk a valamihez…

  29. @Before: Kínában sajnos ez általános. sőt, a foxconnon kívül csak még rosszabb. ezt kéne megérteni. (lásd az említett filmet például)

    vagy dobd ki akkor jóformán az összes elektromos eszközödet. ne csak az almásat. mindent, amin szerepel, hogy “made in China” vagy “product of PRC”, mert azok kivétel nélkül ilyen, de még ennél is sokkal rosszabb körülmények között készülnek.

  30. @Jadeye: én nem állítottam egy szóval sem, hogy ne lennék ugyanolyan konzumidióta, mint bárki más errefelé! Bár durva a hasonlat, de mégis az jut eszembe elsőre, hogy bár minden érzékem és jóérzésem tiltakozik az állattenyésztés nagyüzemi gyakorlata ellen, mégis eszem húst. Bár igyekszem lehetőleg olyan forrásból vásárolni, ahol normális körülmények adottak, ez egyáltalán nem mindig megoldható. (Életemben egy ideig voltam vegetáriánus is, lelkiismereti okokból, de végül győzött a hedonista énem.)
    Valójában a cikk apropóját nem értem, különösen nem azt a szándékot, amivel – érezhetően – görcsösen a mosoly orzágáva próbálja hajlítani a tényeket. Bárki, aki kicsit is nyitott szemmel jár, és hajlandó a seggénél tovább gondolkozni, egyértelműen láthatja, hogy a valóság – bármeddig is szinezgetjük – az, hogy szopás kínainak lenni, kivéve persze annak a szűk rétegnek, akik persze számosságuk okán jelentősnek látszanak… Nekem is iPhone-om van, lesz is valószínűleg jó ideig, de ettől még nem gondolom úgy, hogy ez az egész annyira csodálatos és megnyugtató lenne.
    A legszebb az egészben persze az, hogy végül mi fogjuk majd megszívni, ha nem most, pár évtizeden belül mindenképp… Akkor majd egy átlag kínai munkás fogja azt olvasni, hogy a nyugatiak mennyire szeretnek csicskások lenni, hiszen valószínűleg genetikusan is erre predesztináltak…

  31. @Before: persze. de szerintem nem is erről van szó. hanem arról, hogy újabban egyre divatosabb a demagógia, hogy kizárólag Apple-gyártóként hivatkoznak a foxconnra, totálisan figyelmen kívül hagyva az Apple FLA tagsága mellett azt, hogy ha a foxconnál is pocsék a helyzet, másutt csak sokkal rosszabb. persze az nem olyan érdekes, hiszen nem lehet érte egy ismert céget okolni.

    pocsék helyzet ez az egész, de a Fair Labor ezen próbálna változtatni – noha ez pláne Kínában igen nehéz, és ezt mi, európai szemmel valójában sosem fogjuk tudni átlátni.

  32. @Jadeye: Nagyon hülyék hivatkoznak csak erre, szerintem nagyjából a “fúj epül, fúj android” tábor jeles képviselői, plusz néhány zsigeri troll… De ha már muszáj foglalkozni a jelenséggel, akkor érdemesebb lenne teljesen más irányból levezetni a kérdést (persze nem hinném, hogy az Apple annyira makulátlan lovagként szerepelhetne bármilyen gazdasági jellegű témában, mint ahogy az iparág egyetlen másik képviselője sem), nem pedig azt bizonygatni, hogy ez minden ember álma a Földön.

  33. Sziasztok!

    Ha átszámoljuk a fizetést, kevésnek tűnik, de az ottani árakhoz képest, nagyon jónak számít.

  34. @taky1974: Taky, en voltam Esztergomban a Suzukiban gyarlatogatason, ugyanazok a munkakorulmenyek vannak, mint a cikkben leirtak… Arrol megse hallanak a nagy jogvedok…

  35. @Fizikus: Jó lett a cikk! 😉

  36. @wulfy:
    Na az szép. 🙁

  37. @taky1974:
    Én az ebesi műanyaggyárban (Curver) 12 óráztam sokat. Ott vannak ilyen állapotok. Csak a fegyelem nincs meg 😀

  38. @alfonz64: Hol is kezdjem a magyarázást… A kommented 2. része egyszerűen felfoghatatlan…

    Egyrészt amikor kollégiumban éltem ugyanekkora helyünk volt a szobában, egy 60 centi széles 2 méter hosszú “folyosó” az ágyak között nudli hellyel, Zánka se volt különb és ha megnézed a képeket ők sem 5 nm-en élnek, hanem 20-30 nm-es szobák vannak és persze mint MINDEN munkásszállón, úgy ott is zsúfoltság, ez itthon is így van…

    Konklúziód egy vicc: Minden vállalkozásnak a célja a profit maximálása, különösen akkor, ha van egy olyan hely, mint a Foxconn, ahol precízen, határidőre és olcsón gyártják le a kívánt terméket és alkatrészt, ha ezzel nem vagy tisztában akkor komoly a baj… “multinál dolgozom” 😀 de mégsem fogod fel, hogy mit is csinál a cég amelyiknél vagy. A megrendelő célja, hogy jól járjon, olcsón gyártson, minőséget és drágán el tudja adni. Senkit nem érdekel, hogy mi folyik a háttérben, a pénz beszél!

    Végül pedig egy kis videó Steve bácsival, hogy mik is vannak a Foxconn városokban: kórház, éttermek, mozik stb… ennyit az ingerszegénységről.
    http://www.youtube.com/watch?v=2gOu50HaEvs

    Továbbá az ottani állapotok a Magyarországra települt gyártócégeknél is hasonlóak. Ennyi, legközelebb járj utána, mielőtt itt okoskodsz…

  39. Amiért az apple-t emlegetik az azért van mert mindenhol lehozzák minden médiában. Ha más céget hoznak összefüggésbe akkor nem üt akkorát a dolog.
    Viszont ha ezzel elérnek valamit akkor ám legyen.
    Nekem az jött le a cikkből (persze én látom rosszul) ,hogy szegény apple-t támadják mikor mindenki ezt csinálja. Ha mindenki ezt csinálja akkor rendben van?
    A kínai ipar elég sok ember életét tönkretett már. Mert fillérekért gyártanak mindent. Nálunk is pár iparág ment rá erre a dologra. Ez jó?
    Persze nem lehet drasztikus döntéseket hozni mert abból mindig nagyobb baj jön ki. De ha azt mondja mindenki mint a cikk is,hogy ez milyen jó akkor minek lenne változás. Jó ez így ahogy van. Pedig egy lassú,de biztos változás jót tenne.
    A termékét szeretem az apple-nek de magát a céget nem emelem piedesztálra.

  40. @atirag:
    És tetszik,hogy vannak olyanok akik látják ezt.

  41. Az Apple-t, főleg Steve Jobs vezetése alatt sokan a legarrogánsabb cégnek tartották erőszakos üzletpolitikája miatt, de visszakanyarodva a felvetéshez, én nem védek senkit, főleg nem az Apple-t, van annyi pénze, hogy bármiből kimossa magát.

  42. @Fizikus:
    Nekem az a bajom ezzel,hogy te így látod és lehet nem úgy ahogy én gondolom.
    Viszont már a címből is és a cikkből is az jött le,hogy tévednek az emberek mikor rosszat gondolnak a foxxconrol.
    Én az indexen olvastam azt hiszem erről. Emlékeim szerint nem is durva cikket.
    Amit meg leírtak azt nem tartom rossznak. És ha az emberek meglátják az apple nevet akkor felkapják a fejüket. És pont amit mondasz,hogy kimossák magukat ezért nem bánom ha ilyenre használják a nevüket.
    És a másik felvetés,hogy ha sokan nem vennének iphone-t tőlük akkor nem lenne munka. Akkor mi lenne az emberekkel?
    Nálunk és még európa szerte mi lett az emberekkel( persze ez demagóg kissé) attól mert kinába vittek mind gyártást?

  43. Szerintem nem fog változni semmi, az emberek annyira rá vannak kényszerítve a technológiára, főleg bizonyos termékekre, hogy úgyse fognak máshogy viselkedni.

    A második részre kitértem a cikkben, de hozzáteszem, hogy az Apple, hogy befogja a sajtó száját, létrehozta csupa örömmel és lelkesedéssel (és pár dolgozó elbocsájtásával) ezt a jótékonysági dolgot, hogy leszálljanak róluk, ettől kicsit javult a helyzet, ha megint sír a média, akkor megint hullik pár fej és megint fizetnek.

  44. Budapesten netto 130000? És mégis milyen beosztásban illetve végzettséggel? Ez erős tulzás.

  45. Budapest, átlagnál 1 fokkal jobb hely, IT terület.

  46. Két dolgot szeretnék hozzászólni a cikkhez.
    Az egyik hogy énis gyárban dolgozom, és mindenki kb 6 munkafolyamatra van betanítva és óranként váltunk a monotonitást megelőzve. Gondolom ott isvan valami ilyesmi, nem hülyék ezek.
    A másik, hogy olyan koliba laktam középiskolában, hogy 4 emeletes ágy volt bent, tehát nyolcan laktunk egy szobába, és más nem is nagyon fért el bent, tehát gondolhatjátok milyen lehetett, ezt is lehet ennyi erővel embertelennek nevezni.
    Durvan felfújják a dolgokat.

  47. Na mi van birsalmák, ez az első hír, amit valaha Kínáról olvastatok, hogy mennyire szar a Foxconn gyárban, oszt feltámadt a szociális érzékenység? Eddig mit gondoltatok, miért Made in China minden, ami a kezedbe kerül, mert porcelánban készül?
    Bojkottáljuk Kínát, hajrá! Soha többé ne vegyünk fel se ruhát, se telefont!
    Baszki nehogy megnézzetek egy afrikai dokumentumfilmet, mert tele lesz veletek a hullaház, azt még rosszabb lesz az öngyilkossági rátánk, mint a grafikonon… Ott ugyanis még ennyire sem virágos a helyzet.
    Jesszus, ha meg mégsem nem álszentek vagytok akkor “hello world”…

  48. Azért jön elő mindig az Apple neve a Foxconn-al kapcsolatos problémák miatt, mert az Apple saját pénzügyi bevallása bizonyíték arra, hogy ők nagyon is örülnek ennek a dolognak. A nagy alma az eszközökből gyártatásából és gyártásából él. Ha lenne más fontos nagy pénzt hozó tevékenység (itunes is csak a szoftver!), akkor senki nem kapná fel a fejét. De amikor egy eszközt, többszörös haszonnal adnak el, a velük kapcsolatban levő cégeket kizsigerelik, addig persze az Apple lesz a rossz, mert ők csinálják a “legnagyobban”. Ha ők is egy tisztességesnek nevezhető 30-50%-os haszonkulccsal operálnának csak, akkor senkinek nem lenne semmi problémája. De amikor valaki telhetetlen és 2-300%-os haszon nem “elég”, akkor azért az figyelemre méltó TÉNY! Az valamilyen szempontból elfogadható a Foxconn gyáraiban a szerencsésebbek dolgozhatnak, de attól még nem lehet megmagyarázni emberileg, kulturálisan illetve sehogy a dolgot, csak magyarázkodni lehet. Azt meg tudnak. Mint minden multi ők is csak a saját malmukra hajtják a vizet, csak itt az a probléma, az szúrja az emberek szemét, hogy ők erre büszkék is, hogy egy kis! innovációval, béka segge alatti gyártási költségen giga profitot termelnek.

  49. @kocsonya: Xbox 360, Playstation 3, Wii? Ugyan ez a szisztéma.

  50. @kocsonya: csak szólok, hogy ebben az egészben a foxconn bevétele 8 dollár/iphone, már, ami a direkt költségeket illeti (ha egyéb alkatrészek gyártásában is benne vannak, akkor nyilván magasabb a hányad), szóval nem itt fölöz az apple. Más kérdés, hogy szemrebbenés nélkül beleférne kétszer ennyi is, meg se látszana az iPhone árán… De hát verseny van arrafelé is, kinek olcsóbb a rabszolgája címmel…

  51. Akit zavar hogy milyen körülmények közt dolgoznak a kínaiak, az vegyen Magyarországon előállított termékeket! Ez minden típusú termékre vonatkozik legyen az élelmiszer, ruházat, műszaki cikk, mobiltelefon!

  52. @Fizikus:
    Természetesen nem csak az Apple termékei készülnek ilyen körülmények között, de ettől még nem lesznek kevésbé rosszak Európából nézve a körülmények, hiába figurázzák ki egyesek, hogy csak Apple esetén lesznek érzékenyek emberek.
    Ez van, ha valaki komoly profitot termel, és olyan nagyságrendű szabad pénz állományt halmoz fel, mint az Apple. Erre még jobban felkapják egyes emberek a fejüket, látva, hogy az utóbbi években töretlen és elismerendő sikerek mögött ilyesmi is van a háttérben, nem csak az egyébként kiemelkedő és minőségi innováció.
    Egyébként van, amiről az Apple-el kapcsolatban nem nagyon hallani, ez pedig a profit terhére történő jótékonykodás és egyéb társadalmi szerepvállalások…

  53. @Zol7: Mert eddig nem volt ilyen :), de most, hogy Tim Cook a főnök, most már kezdik behozni a lemaradást.

  54. Űristen, azt hittem, hogy ez után a cikk után világosabb lesz a helyzet, de nem, nem értik még mindig az emberek, hogy KÍNÁBAN EZ AZ ÉLET. megszoksz, vagy megszöksz, rengeteg embernek ennyi lehetősége van, aki nem jutott oktatáshoz. Rizsföld, vagy gyári meló, és inkább az utóbbit választják, mert ezt haza tudják küldeni, otthon a szülők meg általában a rizsföldön dolgoznak, és igen, minden nap rizst esznek.
    Az átlaghoz képest jobbak a foxconn gyárai, egyszerűen nem értem, hogy mit nem lehet felfogni. Abban az országban kommunizmus van, egy elnyomó rendszer, ha esetleg mond ez vkinek vmit, rengetegen is vannak, az emberi élet nem feltétlen akkora érték mint nálunk. Ez az igazság, számunkra felfoghatatlan, én sem szeretnék ilyen körülmények közt élni nyilván, de ott ez van. Ők tudnának vmit ellene tenni, de a propaganda megteszi a hatását. Sokan nem is tudják hogy van más, hiszen még az internetet is masszívan cenzúrázzák…
    Sok ember képtelen felfogni, hogy mi zajlik ott, hiába pampog, a cikk jól bemutatta az átlag kínai helyzetet. Sztem a magyar vonatkozást kár volt belekeverni, annyit nem fog fel (de aztán leírja), hogy ő is sok esetben több mint 12 órát dolgozik, hazaesik ,azt alszik. Ő is ugyanolyan robot, csak a díszletek szebbek körülötte.

    Akkor ne vegyél se apple, se más elektronikai cikket, hadd rúgjanak ki párszáz munkást, mert csökken a termelés, akik valszeg 1 ugyanilyen gyárba fognak átmenni, tehát semmivel nem vagy bentebb, vagy visszamegy rizst termeszteni, és az egész családdal együtt éhenhal, akkor meg aztán nagyon okos voltál, hogy ilyen ügyesen “megmentetted” a kínai munkást.

  55. A kínai helyzeten valószínűleg nem mi fogunk javítani. Viszont magyar munkahelyeket még mindig megmenthetnek azok akik itthon készült termékeket vásárolnak!

  56. “… a cég kiszámolta, hogy egy alkalmazottnak mekkora mennyiségu és milyen minoségu élelemre van szüksége ahhoz, hogy munkáját változatlan módon tudja végezni (ne változzon a fizikai állapota).”

    Eddig olvastam, bicskanyitogató seggnyaló geci blog bejegyzés. Amíg nem laksz ott, addig ne védd ilyen keményen ezt a céget, lehet tényleg jobbak az állapotok és az élet ott annál, amit leprodukál itt a média, de lehet mégiscsak szar. És ez mondat, ami fent idéztem kicsit az 1984-et vagy egy munkatábort juttat az eszembe.

    Az ingyen szállás meg el tudom képzelni milyen körülmények között van… 😀

  57. @l33t: nem érted a lényeget. Kínában ennél jóformán csak rosszabb van. ott ez az egyik legjobb opció. ezen kéne inkább elgondolkozni, hogy az ottani átlag sokkal rosszabb ennél. ez nem jelenti azt, hogy amit a foxconn tesz, az követendő lenne európai szemmel, hiszen nem az. de azt sem szabad elfelejteni, hogy még mindig többet tesz a munkásaiért, mint bármi más kínai cég. de ameddig európai szemszögből nézed, addig még ez is kevés lesz, mert már megszoktad, hogy itt jobbak a viszonyok. ott meg ez a jobb.

    de nézd meg a cikkben említett filmet, érdemes.


Add a Comment