A készülékek szoftverfrissítése (update) vagy újratelepítése (restore) során esetenként hibaüzenettel zárulhat az egész. Ezekről a leggyakoribb hibaüzenetekről és azok lehetséges megoldásáról állna itt most egy összefoglaló.
Általános megoldási javaslatok
Ezek legtöbbször kiküszöbölik a jelentkező hibákat:
- legyen fent a legfrissebb iTunes, legyen működő internetkapcsolat, Windows esetén legyen átmenetileg kikapcsolva a vírusirtó és a tűzfal
- próbáld meg recovery módban (kábel és iTunes ikon a kijelzőn)
- próbáld meg DFU módban (a kijelző sötét)
- próbáld meg “pwned DFU” módban (a kijelző sötét)
- próbáld meg másik USB portban
- próbáld meg másik kábellel
- próbáld meg másik gépen
- próbáld meg másik operációs rendszer alatt
- próbáld meg leszedni az összes Apple szoftvert a gépről, indítsd újra a gépet, majd telepítsd újra az iTunes-t
Egyes esetekben a Windows újratelepítése is szükséges lehet. Ilyenkor a hiba a telepített Windowsban van, valami másik telepített szoftver miatt. Ha tehát a fentiek egyike sem oldja meg a hibát, és az alábbi lista alapján mindenképp szoftveres hibának kellene lennie, akkor érdemes a Windows-t újratelepíteni.
További tippeket találhatsz (angolul) az Apple tudásbázisában is.
DFU mód
A legtöbb esetben megoldja a problémákat, ehhez a következőket kell tenned, ha a készülék be van kapcsolva:
- dugd a készüléket a számítógépre, és bármi formában, akár csak alma logóval, vagy connect to iTunes képpel, de legyen bekapcsolva;
- ezután jöhet a hardreset: 10 mp-ig egyszerre tartsd lenyomva a home és power gombokat, erre villan egyet a kijelző, és eltűnik a kép, de még számold végig a 10 mp-ből hátralévő időt;
- engedd el a power gombot, de továbbra is tartsd lenyomva a home-ot nagyjából 15-20 mp-ig;
- ha az iTunes kiírta, hogy talált egy eszközt, és restore szükséges, elengedheted a home gombot is, és indíthatod a restore-t.
A fenti másodperceket pontosan be kell tartani, másképp nem kerül DFU-ba a készülék. A DFU mód esetén a készülék kijelzője sötét, csak a restore elindulásakor kapcsol be a háttérvilágítás, majd vált fehérre a kijelzés, és indul el az alma alatt a folyamatjelző csík.
Custom firmware felrakásához úgynevezett “pwned DFU” kell, erre van külön mód a redsn0w-ban, enélkül ugyanis 1600-as vagy 1604-es hibát kapsz.
A hosts fájl kipucolása
Windows esetén:
- nyiss egy Jegyzettömböt (Notepad)
- fájl, megnyitás menübe másold be a következőt, majd nyomj entert:
a.) 32 bites Windows esetén: C:\Windows\System32\drivers\etc\hosts
b.) 64 bites Windows esetén: C:\Windows\SysWOW64\drivers\etc\hosts - töröld ki azokat a sorokat, amiben a gs.apple.com szerepel (vagy tegyél az ilyen sorok elejére # jelet)
- mentsd el a fájlt, és írd felül vele az eredetit
- indítsd újra a gépet.
Mac OS X esetén:
- nyiss egy Terminal-t
- írd be a következő parancsot, majd enter: sudo nano /etc/hosts
- írd be a jelszavad, majd keresd meg a fájlban a gs.apple.com címet tartalmazó sorokat, és töröld ki őket (vagy tegyél az ilyen sorok elejére # jelet)
- nyomj CTRL+O-t a fájl mentéséhez, nyomj entert, majd zárd be a Nano-t CTRL+X lenyomásával
- írd be a Terminalba a következő parancsot, és nyomj entert: dscacheutil -flushcache
Leggyakoribb hibaüzenetek
Lássuk akkor a leggyakrabban előforduló hibákat:
- Error -50: a firmware letöltése közben lehúztad a készüléket, és nem is dugtad vissza. Így mikor az iTunes elkezdené a készülék frissítését, azt nem találja, hiszen nincs bedugva. Figyelmen kívül hagyható hiba.
- Error -1: a restore folyamat 60%-a körül kapod, legtöbbször iPhone 4 esetén, amikor az aktuális firmware-t, vagy baseband frissítés nélküli verziót akarsz feltenni. A hiba eredményeként a baseband nem kerül megfelelően frissítésre, így hibás marad. Ha van újabb verziós firmware, amiben így a baseband is frissebb az aktuálisnál, akkor az helyrehozhatja. Ilyen például, ha 4.3.5-öt tettél volna vissza, de a végén hibát kaptál: ezt egy gyári 5.0.1 helyrehozhatja, mert az 5.0.1-ben már újabb a baseband, így az újraírja a hibás frissítést.
- Error 6: a restore folyamat elején kapod, így maga a restore végig sem megy, tehát az adatok megmaradnak. A hiba oka valószínűleg hardveres, kivizsgálást igényel.
- Error 9: ugyan az a helyzet, mint a 6-os hiba esetén.
- Error 14: ezt az update elején kapod, tehát a frissítés nem lehetséges, mert például túl régi rendszerről (pl 3.1.3-ról) akarsz direktben túl új rendszerre (pl 4.2.1-re) frissíteni. Egy restore a legtöbb esetben megoldja, ami után a dolgaidat backupból vissza tudod tenni.
- Error 23, 28, 29: a restore folyamat végén kapod, az adatok már törlésre kerülnek, viszont a restore sikertelen, és a készülék recovery vagy DFU módban ragad. A hiba oka valószínűleg hardveres (általában akkumulátor), kivizsgálást igényel.
- Error 40: a restore folyamat végén kapod, az adatok már törlésre kerülnek, viszont a restore sikertelen, és a készülék recovery vagy DFU módban ragad. A hiba oka valószínűleg hardveres, kivizsgálást igényel.
- Error 1004: a restore folyamat 65%-a körül kapod, amikor a TinyUmbrella segítségével frissítesz iPhone 4-est például 4.1-re. Ilyenkor a baseband frissítése előtt szándékosan megszakítja az Umbrella a folyamatot, tehát ez nem hiba. A recovery módba ragadt készüléket az Umbrella (vagy rslite, iReb) ki tudja ugrasztani belőle.
Ha azt szeretnéd, hogy frissüljön a baseband, mert nem számít a függetlenítés, akkor az Umbrellában vedd ki a pipát az Advanced fülön a “Set hosts to Cydia on exit” opció elől, majd zárd be az Umbrellát. Másik lehetőségként a hosts fájlból kell kitörölni minden olyan sort, amiben a gs.apple.com cím szerepel. Bármelyiket is választod a két módszer közül, utánuk minden esetben törölni kell a DNS-cache-t, vagy újraindítva a számítógépet, egy újabb restore szükséges. - Error 1013: a restore végén kapod, amikor egy korábbi firmware-t raksz vissza, vagy amikor a TinyUmbrella segítségével frissítesz iPhone 4-est gyári firmware-re. Ebben az esetben ez azt jelzi, hogy a baseband-et nem tudta írni, ami normális, hiszen a baseband verzója nem downgrade-elhető, illetve a TinyUmbrella megakadályozta a frissítését. A készülék ezután recovery módba kerül, amiből kiugrasztható rslite-tal (OSX) vagy iREB-bel (Win), esetleg TinyUmbrella-val (mindkét OS). Ezután 4.2.1 előtti rendszerek esetén a készülék bebootol, és használható. 4.2.1-es firmware esetén a rendszer recovery módban marad. A legújabb TinyUmbrella már ki tudja ebből ugrasztani. iOS 4.3.x esetén ez nem biztos, hogy beválik. Ebben az esetben a Fix Recovery-re lesz szükséged, ezt innen töltheted le: Win / Mac. Windows esetén még kell a Zlib1.dll is, innen, másold be az exe fájl mellé. Indítsd el az iTunes-t, majd a Fix Recovery-t, és tedd, amit ír.
Ha azt szeretnéd, hogy frissüljön a baseband, mert nem számít a függetlenítés, akkor az Umbrellában vedd ki a pipát az Advanced fülön a “Set hosts to Cydia on exit” opció elől, majd zárd be az Umbrellát. Másik lehetőségként a hosts fájlból kell kitörölni minden olyan sort, amiben a gs.apple.com cím szerepel. Bármelyiket is választod a két módszer közül, utánuk minden esetben törölni kell a DNS-cache-t, vagy újraindítva a számítógépet, egy újabb restore szükséges. - Error 1015: ugyan az a helyzet, mint az 1013-as hiba esetén, de abban az esetben is kaphatsz ilyen hibát, ha a készüléken iPad-es baseband van. Ebben az esetben tegyél fel custom firmware-t, mert az nem foglalkozik a basebanddel.
- Error 1600: a restore elején kapod, ha custom firmware-t próbálsz feltenni. Próbáld meg “pwned DFU” módban.
Figyelem! Bizonyos esetekben ez a hiba hardveres gondot is jelenthet, ilyenkor a készülék DFU-ban ragad, és semmi módszerrel nem lehet kiszedni belőle, de még gyári firmware-t sem lehet rá feltenni. - Error 1604: ugyan az a helyzet, mint az 1600-as hiba esetén.
- Error 1611: a restore elején kapod, így az valójában el sem indul, mert a folyamat megáll még a “Preparing X for restore” alatt. A hiba szoftveres, és a számítógépen van, és még OSX esetén is csak az iTunes újratelepítése oldja meg.
- Error 2003: legtöbbször utángyártott kábel esetén szokott jelentkezni ez a hiba. A kábel cseréje eredetire megoldja a problémát. Esetleg másik USB port használata is megoldás lehet.
- Error 3014: a restore elején kapod, ha 5.0-ra próbálsz restore-olni SHSH segítségével. Az 5.0-ban bevezetett változások miatt egyelőre nem lehetséges az 5.0.1 megjelenése óta visszatenni az 5.0-t.
- Error 3194, avagy “Device not eligible”: a restore elején kapod, azt jelzi, hogy nincs SHSH-d az adott firmware-verzióhoz. Ezt a hibát csak akkor tudod kiküszöbölni, ha van SHSH-d mentve akár a Cydiában, akár Umbrella-val. Ha ezt a hibát kaptad, és Cydián keresztül próbálkozol, akkor ez azt jelenti, hogy nincs mentve a kívánt verzióhoz az SHSH, tehát nem fog menni a restore arra a verzióra.
Ugyanezt a hibát kaphatod akkor is, ha csak telepítve van a TinyUmbrella, és az első indítás után mindent alapbeállításon hagytál, mert ilyenkor az Umbrella a bezáráskor a hosts fájlodban a gs.apple.com címet a Cydia szerverére irányítja. Emiatt egy gyári restore a legfrissebb firmware-re is 3194-es hibával zárulhat, ha nincs fent a Cydiában az SHSH ahhoz a verzióhoz.
Ha ez a gondod, akkor az Umbrellában vedd ki a pipát az Advanced fülön a “Set hosts to Cydia on exit” opció elől, majd zárd be az Umbrellát. Másik lehetőségként a hosts fájlból kell kitörölni minden olyan sort, amiben a gs.apple.com cím szerepel. Bármelyiket is választod a két módszer közül, utánuk minden esetben törölni kell a DNS-cache-t, vagy újraindítva a számítógépet, egy újabb restore szükséges.
Ha pedig olyan hibaüzenettel találkozol, ami itt nem szerepel, és az általános megoldási javaslatok sem oldják meg, akkor írd le hozzászólásban a pontos üzenetet és a hibaszámot, és megpróbálunk megoldást találni rá.
(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)
Kapcsolódó cikkek:
Címkék: FAQ • iTunes501 hozzászólás a(z) “Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek” bejegyzéshez
Írd le a véleményed!
Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!
















2011 március 03, 15:46
Nekem egy érdekes hibajelenségem volt, hibaüzenet sem jött restore után:
Itunes 10.1.2-re frissitettem, majd restoret nyomtam a telefonon T-Mobilenal igényelt unlock miatt volt szükséges ez a lépés. A restore megtörtént, viszont a telefont nem aktiválta es maradt az usb-s jel. Dühömben az 5.restore után feltettem egy masik gépre amin 10.1.1 van és azzal gond nélkül ment az aktiválás. Tehát egyértelműen a 10.1.2 volt a ludas, mindez MacOS X-alatt.
2011 március 03, 15:50
@kzozo: ez tényleg fura. esetleg az még elképzelhető, hogy csak az 5. restore utánra frissült be az Apple rendszerében, hogy függetlenítenie kell a készüléket.
2011 március 03, 15:56
sziasztok! nekem egy iphone 3gsem van 4.0.1-s szoftverrel és jailbreakme.com-os jailbreakkel. A baj az, hogy nem lehet backupolni a telot. Az itunes amikor felteszem a gépre az alább üzit adja ki: iTunes could not back up the IPhone because a session could not be started with the iPhone. Nagyon sok mindent próbáltam már, de semmi sem segített. Próbáltam win7-es és Vistás gépen. Megkeresetem a korábbi backupokat és letöröltem őket de nem segített. Ha van tipp azt megköszönöm.
2011 március 03, 16:14
@zsirarc: én mindenképp restore-ral kezdeném. de előtte két kérdés merül fel:
1. wifi sync fentvan-e?
2. miért nem nyomsz rá egy custom 4.2.1-es restore-t? az még a basebandet sem piszkálja, így a függetleníthetőség is megmarad, ha az szempont. persze előtte mentsd le a fájlokat kézzel: http://szifon.com/2009/06/25/hogyan-mentsuk-az-adatainkat-manualisan/ (afc2add csomag szükséges cydiából, ha nem lenne fent)
vagy próbáld meg, hogy valamelyik gépen átállítod az időzónát bármi másra, mint ami aktuális.
2011 március 03, 16:31
SnowBreeze-el csináltam cfw- 3GS-re és így 4.2.1-em van és természetesen Hacktivált!
Most mindegy mibe lépek be, kiírja hogy push üzeneteket szeretnék fogadni, de ezt annyiszor írja ki akár hányszor megnyitom az adott programot (Ami pusht-t küld)
Erre kéne feltennem valami push fixet? Vagy mitévő legyek?
2011 március 03, 16:45
Üdv. Nekem egy ilyen problémám lenne ha fel akarok rakni egy app-t az ipodomra akkor ezt a hibaüzenetet irja az itunes : The app was not installed on the ipod because an unknown error occurred (0xE8000050). Van valakinek valamilyen ötlete hogy ezt miért irja ki?
Előre is köszönöm
2011 március 03, 16:50
@Csabeeweb: az adott üzenet leírja, mi a teendőd. azt kéri, hogy a push üzenetek fogadásához azt be kell kapcsolnod a beállításokban. tehát ezt kell tenni, engedélyezd a push-t. de ennek amúgy semmi köze sem az update-hez, sem a restore-hoz.
@viktor02: ezt kizárólag tört app esetén írhatja ki. tedd fel az appsyncet a hackulo source-ról. de ennek sincs semmi köze az update/restore hibákhoz.
2011 március 03, 17:04
Nekem nem hibaüzenetes problémám van, de nem találtam még rá megoldást.
Adott egy unibody MacBook, mindig frissített OS X és iTunes. Próbálkoztam iPad/iPhone 3G/3GS modellekkel, de nem megy végig a restore/update, 99%-nál hibaüzenet nélkül megáll és bennragad. Hiába próbálom újraindítás után, másik kábellel, másik USB-porttal, a hiba ugyanaz, már több OS X/iTunes verzió óta (ha jól emlékszem talán azóta, mióta Snow Leopardom van, de erre nem vennék mérget). Tudtok javasolni valamit?
2011 március 03, 17:07
Ja, azt kihagytam, hogy ilyenkor átmegyek Win-es géphez, legfrisebb iTunes van ott is mindig és gond nélkül végigfut a restore/update, kábeltől, USB-porttól függetlenül (semmi customozás, jailbreakre gyári restore + Redsn0w kombót használok).
2011 március 03, 17:15
@Jadeye: Köszönöm megpróbálom!
Telenor 4.2.1-es logo fix nincs? Mert midnig kijön a popup ablak :S
2011 március 03, 17:52
@Jadeye: hello, köszi a választ. a wifi sync nincs fenn az időzonás trükköt már próbáltam de nem segített.
a firmware upgraden gondolkoztam már, de most már kivárok a 4.3ig. köszi mégegyszer.
2011 március 03, 19:40
Én azzal a problémával találtam magam szembe, hogy vodás i4 4.2.1 legújabb baseband, restore ugyanígy 4.2.1-re, vagy update, és 1013-as hibával áll meg 10-ből 10-szer!!! A Feleségem gépén eleinte ugyanez volt, kb. 3 alaklommal egymás után, aztán megcsinálta végig! Azóta mindig kipróbálom az enyémen is, de természetesen megáll 1013-mal, a másikgépen pedig simán megcsinálja…
Érdekes, mivel nem szeretnék downgrade-elni, a legújabbra szeretném a legújabbat visszarakni…
2011 március 03, 19:43
@Puhi: a hosts fájlodat kell kipucolni, szedj ki belőle minden gs.apple.com-ot tartalmazó sort. vagy:
“az Umbrellában vedd ki a pipát az Advanced fülön a “Set hosts to Cydia on exit” opció elől. Vagy a hosts fájlból ki kell törölni minden olyan sort, amiben a gs.apple.com cím szerepel, majd újraindítva a számítógépet, egy újabb restore szükséges.”
2011 március 03, 20:17
@Jadeye:
OK
Kipróbálom legközelebb…
Köszi!
2011 március 03, 20:53
Sziasztok, érdekes cikk, köszönjük. Én arra lennék kíváncsi, hogy ha hardveres hibáról van szó, miért ad többféle hibaüzenetet? Szoftveresen különbséget tud tenni a hardveres hibák között? Számomra ugyanígy rejtély az elszürkülő no wifi felirat is.
2011 március 03, 22:08
Azt kihagytátok, hogy ha az újratelepítés sem oldja meg a problémát, akkor új gépet kell venni.
2011 március 03, 23:59
Sziasztok. nekem egy öregecske 2G-n volt sima gyári 3.1.3. Mivel akartam volt más programot is használni ezért jailbreakeltem spirittel. Utána még szüggyögöt a cydiával, majd elkezdte az usb-n az itunes nem látni. Ekkor ismerős nagyon “ügyesen” benyomta recovery módba és rányomott egy restore-t. Nos akkor szállt el először “6″-os hibával a rstore végén és bentragadt recovery módban. Próbáltam mindenhogy, de semmilyen verziót nem sikerült ráműteni. Eljátszottam mindent ami itt le van írva (DFU, itunes le, usb csere, régebbi itunes, mindenfajta törés stb) de sehogy sem sikerült még csak recoveryből sem kivenni. Végül harmadik próbálkozásra redsn0w-win_0.9.4 -val sikerült legalább telefonálásra feléleszteni, de a WI-fi-t bár látja a hálózatokat nem tudom használni, mert fel már nem lép, nem tudok még ingyenes programokat sem telepíteni (pedig a stanza nagyon hiányzik) mert azt írja, hogy not signed, pedig de + backupot sem tudok csinálni vagy visszatölteni, mert az meg 28-as hibával elszáll. Ha valakinek van még ötlete azt megköszönném, mert nagyon hiányzik az a pár dolog amit használtam vele.(wifi, olvasás:( (hétvégén még megpróbálom másik gépen, de több ötletem nincs)
2011 március 04, 00:01
@KW: és érdkes módon nekem mindig a legvégén a restore ellenőrzés legeslegvégén száll el 6 hibával.
2011 március 04, 00:12
sziasztok!
nekem olyan problemam van, hogy siman felteszi a 4.2.1est de mikor kesz van marad a fentt lathato kép és forog a loader, de semmit nem csinál, mi lehet a problema (amugy 2g)?
Köszönöm. Fontos lenne!
2011 március 04, 09:53
Már csak a próbáld meg másik iPhone-nal és a próbáld meg másik felhasználóval hiányzik:D
2011 március 04, 14:47
az joh, hogy van poén
de lenen egy olyan problémám: megkaptam csapattársamtól ezt a i touch 2g-ét és lefagyott ha barmit elinditottam rajta még a bill zástól is, este rátettem 4.2.1 szoftot es jailbreaket, de ugyan ez a fagyas problema lep elő, semmi nem jön be benyomom mondjuk h beallitasok nem jonnek az opciok be csak a fehér-szürke kerete a dolognak, de még a számológéptől is befagy, nem tudok rá vmi megoldást?
2011 március 04, 14:52
@vbksharee: és vajon jailbreak nélkül is csinálja? mert ha igen, ott valami hardveres gond lesz.
2011 március 04, 15:10
ha nem rakom fel a jailbreakat akkor, ez az itunes-os usb-és logo marad nem tolti be a rendszert.
2011 március 04, 15:20
majd ha tudsz vegyél fel kérlek msnre (vbksharee@windowslive.com)
2011 március 04, 15:26
@vbksharee: most ez végül milyen készülék? iPod Touch 2G? mert azt az iTunes-nak aktiválnia kell a restore végén. internetkapcsolatod rendben van? végigpróbáltad a cikkben leírt hibakeresést?
2011 március 04, 15:31
igen 2g, komolyan jo lenne ha feltudnal venni msnre, mert akkor kozben csinalok egy restoret es leirok mindent amit latok, sajnos nem nagyon ertek meg hozza.
2011 március 04, 15:41
most restore-lom DFU-ban i tunes-sal. 4.2.1 esre, de kerdes h mikor huzhatom le?
vagy mikor latom? mit fog jelezni a touch? (eddig mindig ha igy csinaltam bejott a fennt lathato kep es semmi tortenes nem volt utana)
2011 március 04, 15:45
@vbksharee: MSN-re nem érek rá, sry.
rádugod, elindítod a restore-t, végigfut a csík pár perc alatt a készüléken, és a végén magától újraindul. közben végig rá van dugva az iTunes-ra. utána az iTunes fel kell ismerje, és aktiválnia kell. ha nem így tesz, azzal így távolról nem tudok mit tenni, meg kellene nézni. próbáld végig az általános megoldási javaslatokat, másik gép, stb. aktiválnia kell. nem ír semmi hibát? végigfut a csík rendesen, vagy a legvégén csak áll 10-15 percig? ha ez utóbbi, az lehet hardveres.
2011 március 04, 15:47
végig fut ugye elöször (pár perc) aztan megint végig fut (ez olyan 10 mp) aztan bejön a itunes adatkabeles logo! most huzzam le?
2011 március 04, 15:51
@vbksharee: ne húzd le, hagyd rajta, aktiválnia kellene. hagyd rajta így egy pár percet. ha semmi, húzd le, és dugd vissza. az iTunesnak fel kell ismernie, és aktiválnia kell.
2011 március 04, 15:54
gondolom set up as-ra kell, mág vmit kell? (amugy ezt mindig igy csinaltam, de aztan hogy tudom lecsatlakoztatni a keszuleket? (eject-re?)
2011 március 04, 16:24
a restore jol sikerult, de meg mindig akad, a billzaron haromszor korbe megy a a csik aztan megall es lefagy
2011 március 10, 22:59
sziasztok nekem egyszerüen megáll a restore csík kb 2mmnél a vége előtt és nem megy tovább VAN VALAKINEK ÖTLETE mi lehet a baj?iPhone 4 em van meg macbookom és egy kicsit idegesít hogy ennyi pénzért nem tudok rá felrakni egy gyári szoftvert!!!
2011 március 14, 10:50
Hello!
Nekem egy progit, játékot sem enged felrakni.
Következő hibaüzi jön elő: (The app “porgi neve” was not installed on the Iphone “telo neve” because an unknown error occured (0xE8008001).
2011 március 14, 10:57
@farkas63: és ezek legálisan letöltött cuccok, vagy tört appok? mert ha ez utóbbi, talán fel kéne tenni az appsyc-et a hackulo sourceról. de ez sosem volt másképp.
2011 március 14, 16:01
@Jadeye: Kössz szépen.
2011 március 25, 11:17
Sziasztok az lenne a kérdésem hogy meg lehet-e azt oldani hogy ne törölje itunes azokat az appokat amik nincsenek fent gépen csak telón?? Fontos lenne mert rengeteg app van a telón viszont elszálta a gépem vinyója és új rendszer van fent és csak úgy tudnék szinkronizálni ha letörli a telóról a meglévő cuccokat. Előre is köszönöm a válaszokat.
2011 március 26, 11:17
Üdv!
1603-as hibával találkozott valaki? Iphone 4, 4.3-ról 4.3.1-re frissítés közben, nincs jailbreakelve, simán update gombra nyomva. A host update előtt kitisztítva.
Nem kapcsol be a telefon, az alma logónál megállt.
2011 március 26, 11:29
@drvians88: jobbklikk az eszközön, transfer purchases, és akkor átmásolja az appokat a gépre, ha a gép authorizálva van azzal az accounttal, amivel az appok meg lettek véve (vagy tört appok esetén meg mindegy, azokat lementi anélkül is).
@errant: a hosts kipucolása után újraindítottad a gépet, vagy törölted a DNS-cahce-t? vagy esetleg: http://support.apple.com/kb/TA38603?viewlocale=en_US
2011 március 27, 14:57
@Jadeye:
Köszi a választ!
Az a baj hogy megcsináltam amit mondtál de csak sajnos azokat az appokat rakta fel amiket az applestorból töltöttem le a tört dolgokat pl:Igo azokat nem rakta fel. Esetleg nincs rá mód hogy én magyam szedjem ki WinSCP segítségével azokat a fileokat amik kellenek az itunsnak?
2011 április 02, 20:38
sziasztok nagy galibában vagyok resztoráltam iphone 4 et 4.2.1 ről 4.2.1 re de 1013 as hibát dob ki probáltam hogy kitöröltem a gs.apple cuccot nem segitett greenpoison failedet írt tiny umbrella nem ugrasztotta ki mi lehet a hiba próbáltam más gépen más kábellel más op rendszerrel semmi pls help
2011 április 04, 19:56
Sziasztok.
Egy ipad 3g 64gb-om van jelenleg 3.1.2 jailbreakme.com-os és 4.2.1-es frissitésnél 3194-es hibát ír ki. Tustok mondani valami segítséget.
2011 április 04, 20:01
@polip: ott van leírva a cikkben, olvasd el!
2011 április 04, 20:41
thx vak vagyok kevesebb vizet kell innom bocsesz
2011 április 04, 22:43
Üdv!
((
az lenne a problémám, hogy 4.2.1 JB van a telefonon. iTunes-ba akartam frissíteni, de sajnos 1013-as hibával Recovery módba ragadt és TinyUmbrellában hiába megyek rá, hogy exit recovery újraindul megjelenik a halálfejes alma aztán egyből visszaugrik recoverybe…
iREB-bel próbáltam, de ott utána meg 3194-es hibát ír ki. Az SHSH le van mentve, csak nem tudom, hogy kell használni…
Ilyenkor mi a teendő? Nem értem…
Megbántam, hogy frissíteni akartam 4.3.1-re…
2011 április 04, 23:16
@Beowulf: Megoldódott! Sikerült megtalálnom a host fájlt és kitöröltem a gs.apple.com címet! Így már helyreállt minden…
Bocsi!
2011 április 06, 15:32
28-as Error hibám volt 3GS-en.
Az akku csatiját el kell távolítani az alaplapról. Úgyhagyni kb egy fél napot, vagy rákötsz az akkura (én ezt tettem) egy 12V-os izzót. Ha lemerül az akku teljesen, szereld össze, majd restorold a készüléket.
Voila…
Újra működik az iPhone-od.
2011 április 09, 15:02
Vettem tegnap egy IPhone 3Gs-t. Mivel tele volt mindennel és egyébként is meg akartam nézni az alap szoftver JB nélkül ráküldtem egy restore-t.
Azóta sem tudok életet lehetni belé, mert mindig megáll 1015-ös hibával.
Mi lenne a megoldás? Nem kell nekem JB, vagy unlock, csak egy használható gyári szoftver…
2011 április 09, 15:18
@mleslie: “Error 1015: ugyan az a helyzet, mint az 1013-as hiba esetén, de abban az esetben is kaphatsz ilyen hibát, ha a készüléken iPad-es baseband van. Ebben az esetben tegyél fel custom firmware-t, mert az nem foglalkozik a basebanddel.“
2011 április 09, 15:31
Ez a custom firmware felrakás a shift+restore gombos?
Mert az mindegyikre az írja ki, hogy not compatible.
2011 április 09, 16:19
@mleslie: akkor nem jó firmware-t próbálsz rátenni. 3G-hez csak 3G-re való jó, 3GS-hez való nem, és pwned DFU-ban kell feltenni rá (redsn0w-ban van rá opció).
2011 április 09, 16:38
pwnedbe tettem irebbel!
Az le is ellenőrzi, hogy jól csináltam-e és igen.
Aztán elindítom az itunest, shift+restore és akármelyik fw-t választom ki azt írja, hogy nem kompatibilis.
Linkelnél 3gs-hez egy szerinted tuti jót? Mert kezdek már megőrülni ettől…
2011 április 09, 16:54
@mleslie: gyárts magadnak, az a legbiztosabb: http://szifon.com/2011/02/16/4.2.1-custom-firmware-pwnagetool-4.2-es-snowbreeze-2.2-segitsegevel/
2011 április 09, 17:32
Megcsináltam, ezt sem fogadja el, mint a többit:
The iPhone “iPhone” cuold not be restored because the firmware file is not compatible.
Ezt kapom az iTunestől
2011 április 09, 17:37
@mleslie: akkor változatlanul nem jó firmware-t akarsz rátenni. az iPhone 3GS-hez iPhone2,1-es kezdetű fw kell. vagy az is lehet, hogy nem is 3GS.
2011 április 09, 20:48
Amikor ment még, akkor kiírta a teló is, hogy 3Gs, meg az itunes is.
iPhone2,1_4.2.1_8C148a_Restore.ipsw
sn0wbreeze_iPhone 3GS-4.3.1.ipsw
iPhone 3GS Custom Firmware 4.2.1.ipsw
iPhone2,1_4.3.1_8G4_Restore.ipsw
többek közöztt ezekkel próbáltam…
2011 április 09, 21:15
@mleslie: ez esetben passz, a gond nálad kell legyen, mert mennie kell. max tegyél rá gyári 4.3.1-et, és a végén, mikor hibát ír és így recovery-ben ragad, tedd DFU-ba, és nézd meg, mit szól hozzá, ha jailbreakeled a redsn0w 0.9.6rc12-vel.
2011 április 09, 21:26
A gond ott kezdődik, hogy semmit sem tudok tenni rá.
Illetve a 1015-ös hiba már a végén jön, ugye?
Akkor most elméletileg 4.3.1 van rajta ugye?
2011 április 09, 21:37
@mleslie: a legvégén, igen. és akkor már 4.3.1, csak a basebandet nem tudta írni, igen. próbálj rajta most egy redsn0w-t, csak előtte tedd DFU-ba. elvileg annak ki kell utána szednie a DFU-ból és a recovery-ből is.
2011 április 09, 21:55
A redsnownak ez az fw jó betallózni?
iPhone2,1_4.3.1_8G4_Restore.ipsw
Vagy mit tallozzak be neki?
2011 április 09, 22:05
Megállt ott, hogy waiting for reboot
Rosszul csináltam valamit?
2011 április 09, 22:26
@mleslie: windows-on futtasd rendszergazdaként a redsn0w-t, xp kompatibilitási módban
2011 április 09, 22:58
Ezt végre elkezdte feltenni:
iPhone1,2_4.2.1_8C148_Restore.ipsw
létezik, hogy átvertek?
2011 április 09, 23:58
@mleslie: kiderül abban a pillanatban, hogy a restore véget ér, és aktiválod: ha van iránytű app, és videórögzítés jailbreak nélkül is, akkor 3GS, ha nincs, akkor csak 3G. de ha ez valóban iPhone1,2-ként fut, akkor az bizony csak 3G lesz.
2011 április 10, 07:18
De hogy csinálta meg a srác, hogy 3Gs-t írt ki a teló is, meg az iTunes is???
Ilyenről még nem is hallottam. A serial number alapján kideríthető?
Ráadásul bármilyen 3G-s fw-t küldök bele a 1015-ös hibától továbbra sem tudok megszabadulni. Van még valami ötleted erre?
2011 április 10, 08:39
Na ezzel elindult: iPhone1,2_4.2.1_8C148_Pwnagetool_hacktivated_multitask.ipsw
Viszont most sehol sem írja ki, hogy 3G vagy 3Gs
Mondjuk mivel ez egy 3G-re való fw, ezért más nem nagyon lehet.
A modell number és serial number alapján hol tudnék ennek pontosan utána nézni?
2011 április 10, 09:13
@mleslie: a multitasking miatt nagyon be fog lassulni. csinálj egy custom firmware-t hacktiválás és multitasking nélkül.
a típusnak a sorozatszáma alapján itt tudsz utánanézni: https://selfsolve.apple.com/GetWarranty.do
ha nem 3G lett volna, nem megy fel rá a 3G-hez való firmware.
és a settings/general/about alatt nézd meg a modem verzióját, ha az 06.15, akkor iPad baseband van rajta.
2011 április 10, 09:34
06.15.00 a száma és már leellenőriztem Osztrák One nevű szolgáltatós 3G a teló.
Természetesen az eladó azóta nem veszi fel a telefont, szóval úgy néz ki, hogy holnap mehetek a rendőrségre feljelentést tenni.
Neve, száma, email címe meg van, szerintem nem lesz nehéz megfogni, legfeljebb a pénzem nem látom majd.
Ezt akkor már nincs is esélyem normál gyári alapállapotba hozni?
2011 április 10, 10:03
@mleslie: nincs. olvasd el itt a “nincs visszaút” részt: http://szifon.com/2010/11/29/ultra-recycle-az-extrem-ultrasn0w-iphone-4.1-fuggetlenites/
2011 április 10, 10:11
És ez a cikk?
[link kiszedve -szerk.]
Itt azt írja, hogy mégis van.
Na mindegy. Így nem vacakolok vele úgysem, mert 3G-nek kicsit drágán vettem 3Gs árban. Bízom benne, hogy megjön a srác esze, mert különben megyek a rendőrségre és feljelentem…
2011 április 10, 10:20
@mleslie: amire gondolsz, az kizárólag az 5.08-as bootloader esetén működne, annak meg elég kicsi az esélye, mert csak a 3G gyártásának kezdetén volt ilyen bootloaderrel lévő készülék néhány hónapot, így az ilyen készülék ritka.
ha pedig lehetett volna downgrade-elni a basebandjét, mert 5.08-as a bootloader, akkor eleve nem tettek volna rá iPad basebandet.
2011 április 10, 12:40
Igazad lehet, de mondjuk én már nem fogom buherálni.
Közben előkerítettem a srácot. Mindent tagad és nem akarja a pénzem visszaadni. Azt mondja, hogy ő is így vette.
Szerinte én cseréltem ki a készüléke belsejét 3G-re…
Mivel minden dolog engem támaszt alá, ezért kénytelen leszek a rendőrséghez fordulni. Ha őt is átverték legalább van esély arra, hogy megfogják az ilyen buhera Gsm-es csalókat.
2011 április 10, 12:58
Egyébként akkor ezt most tudom függetleníteni? Mert így most újra függő lett. (A1)
2011 április 10, 13:12
@mleslie: jailbreak, majd utána ultrasn0w telepítése a cydiából.
2011 április 17, 22:10
Nekem egy hatalmas problémám van és remélem van rá megoldás…
Az iPhone 3GS-emen 4.2.1-es firmware volt, de tethered-be, ezért gondoltam, hogy ha már lehet akkor ezt untethereddé teszem egy custom fw-vel. Elsőre nem sikerült, mert elfelejtettem az Umbrella-t futatni. Majd miután azt elindítottam, 1600as hibát kaptam, na gyorsan beraktam pwned DFU-ba és utána végre elkezdte…
Ezek után jött csak a bibi…
A művelet végén kaptam egy fekete képernyőt és az Umbrella azt írta, hogy DFU-ba van. Hard reseteltem, de még mindig azt írta. Megpróbáltam feltolni rá az eredeti fw-t amit csak pwned DFU-ba engedet de ugyan ezt csinálta továbbra is…
Gondoltam, na a fenébe akkor megpróbálom a legújabb fw-vel hát ha…
Ezzel alapból úgy indult, hogy Error 3194, aminek nem kéne megjelennie. Akkor ismét bekapcsoltam az Umbrellát, így tovább ment majd kiírta, hogy Error 1600 !!! Az eredeti 4.3.2-re!!!! Na akkor nyomtam neki pwned DFU-t. Így már látszólag feltölti az fw-t, de végén még is vissza csücsül DFU-ba.
Nem tudom kikapcsolni, mert rögtön vissza kapcsolja magát DFU-ba…. Létezik ilyen, hogy DFU loop tényleg??? Több órája keresgetem a megoldást….
Nagyon remélem, hogy létezik erre valamilyen megoldás! :S
2011 április 17, 23:43
Na, szuper idő közben sikerült megoldanom
Az Error 3194-es hibát pwned DFU-val tudtam kiküszöbölni (én az elején ezt Umbrellával próbáltam ami után ügye 1600as hibát kaptam)
Így viszont, hogy nem Umbrella-ztam, csak is a legújabb fw-t engedte feltolni, ami ezúttal sikeresen fel is ment úgy, hogy a végén nem ragadt DFU-ban hanem szépen bebootolt
Már csak egy untethered hiányzik hozzá
2011 április 18, 00:53
sziasztok nekem egy ipod tuch 16gb ipodom van es nem tudok jatekokat felrakni ra valaki segitene hogy mi lehet az oka?elore is koszonom.
2011 április 18, 11:14
Sziasztok.
A segítségeteket kérném!
Iphone 4 – 4.2.1 es – jailbreakelt
Rádugom iTunesra teszek fel appsokat a telóra (kijelzőn mutatja, hogy hova tette) majd rányomok az Applyre és utána a nagy semmi. iTunesből a kijelzőről eltűnnek amit odatettem, telóra meg nem teszi fel.
Ha törlök iTuunesből, Iphoneról visszateszi, nem töröl. Ha törlök Iphoneról iTunesből visszateszi.
A progik rendben fent vannak iTunesba, eddig minden jól működött, majd egyszer csak nem működött.
Sajnos jobban nem tudom leírni a történteket, de örülnék, ha valaki meg tudná mondani mit csináljak. Köszönöm
2011 április 18, 20:20
Hali!
Itunes szinkron végén ismeretlen hiba (-54), sehol nem találtam rá megoldást. Elvileg a zenék szinkronjánál van a hiba. Iphone4 32 Gb 4.3.1. Legújabb itunes.
Köszönöm a segítséget
2011 április 19, 18:09
(kepek szinkronizalasanal is kiirhatja ezt) Probald meg, hogy letorlod a music mappat (vagy/es photo mappa) az iPhone-rol es utana nyomj neki szinkront.
Ez valoszinuleg segit rajta.
2011 április 19, 18:34
Köszi! Tesztelem…
2011 április 23, 22:45
Szia Krumple nekem is egy ojan hibam van mit a tied csak en nem tudok csinalni vele semmit nem reagal semmire csak anyi hogy az itunes fel ismeri restor es hiba kod 3194 es 1601 hiaba csinalok akar mit meg redsnow pwned DFU semmi meg sem mukkan csak black screen hosts filet at irtam greenpoisont is probaltam tyniumbrelat is irebet is mar nem tudom mit tudnek kezdeni vele valami otlet ja a telo 3gs 4.3 as volt rajta es ugy estem bele ebben a hibaban hogy jailbreakoltam es egy ujrainditas kozben mar nem indult be
2011 április 23, 23:42
@Krumple: szia nem tudnal nekem is segiteni mert en is ilyen hibaval kuszkodom nekem is egy ojan hibam van mit a tied csak en nem tudok csinalni vele semmit nem reagal semmire csak anyi hogy az itunes fel ismeri restor es hiba kod 3194 es 1601 hiaba csinalok akar mit meg redsnow pwned DFU semmi meg sem mukkan csak black screen hosts filet at irtam greenpoisont is probaltam tyniumbrelat is irebet is mar nem tudom mit tudnek kezdeni vele valami otlet ja a telo 3gs 4.3 as volt rajta es ugy estem bele ebben a hibaban hogy jailbreakoltam es egy ujrainditas kozben mar nem indult be
2011 április 24, 14:12
Na sziasztok sikerult kikuszobolnem a nagy problemat akinek ilyen gondja van mint nekem nem kel mast tennie csak szet szedni a telefont 1 orara hogy ressetalodjon az agya es hogy ne legyen aram allat az alaplapot ki kel venni belole Boldog Husvetot neketek
2011 április 25, 05:56
Bocs a kesoi reagalasert.
Na igy utolag azert leirom megint, hogy en hogy kuszoboltem ki ezt a hibat.
IREB-el pwned DFU-ba raktam (miutan ranyomtam a gombra, nem kellett normal DFU-ba raknom hozza hisz abban allt.)
Megnyitottam az iTunes-t (ami azt mondta, hogy restore-ba van a telo),
Majd betalloztam neki a LEGUJABB EREDETI firmware-t.
Ezek utan mar minden siman ment.
2011 április 25, 07:51
@Krumple: Koszi a valaszert nekem sehogy nem mukodot csak ha szet szedem a telot 1 orara de az a lenyeg hogy sikerult
2011 április 27, 15:34
Egy ideje az iTunes bejelentkezéskor a következő hibaüzenetet küldi:
An unknown error occurred (-42032)
Fogalmam sincs, hogy hol a hiba. Ha valaki tudna segíteni, megköszönném!
2011 április 28, 21:01
Hali Valaki segítsen nekem mit takar a “29″ hiba!!!!Előre is köszi!!!!
2011 április 30, 22:58
@Krumple: Köszönöm a segítséget, akár ki is rakhatnánk a sorba ezt is. A (-54) hibaüzenetnél a szinkron közben figyelni kell, hogy mikor adja be. Ha a fotó szinkronnál, akkor a fotó, ha a zene szinkronnál akkor a music könyvtárat kell törölni a telefonról (winscp), és műxik.
2011 május 03, 09:18
Üdv!
Olyan problémám van, hogy van egy jailbreakelt iphone 3gs-em 4.3.2-es szoftverrel, és pár napja restorelni akartam, de megállt a végén és 1013-as hibát ír. Azóta recovery módban van a telefon, nem lehet sem restorelni sem bekapcsolni. Nem tudom hogy most mit tudnék vele kezdeni. Megköszönném ha valaki segítene!
2011 május 03, 09:29
És hozzá tenném hogy nincs mentett SHSH fájlom.
2011 május 03, 10:40
@Erik94: le van írva itt a cikkben, mit kell tenned, olvasd el.
2011 május 03, 11:04
nemtudom kiszedni tiny umbrellával sem, és a hosts.fileban nincs benne a gs.apple.com . Viszont tegnap leszedtem a tiny ubrellát azzal is megpróbáltam és most lett egy másik hosts fiem, ami viszont umbrella file és abban benne van a gs.apple.com
2011 május 03, 11:14
mit tegyek?
2011 május 03, 11:41
@Erik94: ha fut az umbrella, akkor azt zárd be. ellenőrizd a hosts fájlodat ismét, ha van benne gs.apple.com, azt töröld, majd indítsd újra a géped, és próbáld meg újra, ne fusson vírusirtó vagy tűzfal sem. de ezeket mind leírtuk fentebb a cikkben. mennie kell. ha nem, akkor nálad van valami gond a gépen.
vagy tegyél fel custom firmware-t. de ezt is leírtuk.
2011 május 03, 11:48
bocsi kezdő vagyok, de milyen custom fw-t szedjek le?
2011 május 03, 13:22
@Erik94: semmilyet, előbb pucold ki a hosts fájlodat, indítsd újra a géped, és próbáld újra!
2011 május 03, 20:35
próbáltam, nem megy.
2011 május 03, 21:14
most huszadik próbálkozásra meg egy 1002-es errort dobott ki
2011 május 03, 21:30
Hali!!! 3GS 4.3.2 Nagyon merült probáltam ujra huzni Azota csak 29 Hibaüzenet!!!
2011 május 04, 11:20
nemtudom milyen custom firmware lenne jó rá
2011 május 04, 15:27
tudnál segíteni jadeye?
2011 május 04, 15:32
@maci77: mármint 29-es hiba? és végigpróbáltad az általános megoldási javaslatokat? teljes iTunes újratelepítés volt?
@Erik94: mondom, 99%, hogy a gond a te gépeden lesz. és amikor restore-olnád, NE fusson véletlenül sem az umbrella!
custom-öt meg tudsz magadnak is gyártani, pwnagetool, ha mac-ed van, windows alatt meg sn0wbreeze.
2011 május 04, 15:49
próbáltam haverom mac-én meg pc-jén ott sem volt jó a hosts file-s megoldás.
2011 május 04, 18:23
Hali!! Igen 29-es hibát ír ki!!! iTunes ujratelepités nem volt még de a többi készülék tökéletesen megy!! A teloba aksit cseréltem és komplett elejét!!!Elinditottam és lehuztam 4.3.2-re de nagyon merült!!!!!!! Megprobáltam másik akksival és azota se kép se hang csak 29-es hibaüzenet a vége!!!!
2011 május 05, 12:38
Sziasztok! Épp ma akartam frissíteni a Iphone 4-esem 4.2.1-ről 4.3.3-ra amikor is az update közben az első két alkalommal 1013-as hibát írt ki az itunes. Utánna pc újra indítás és itunes frissítés (újra letöltöttem a legfrissebb verziót és repair) majd update és 1603-hiba. Jelenleg a telefonom kijelzőjén csak a kis alma látszódik v. világít, kikapcsolni nem lehet, számítógép és itunes nem ismeri fel. Szóval a kérdésem a következő lenne: Van kölcsön egy buldózeretek?!?!?!?!
2011 május 05, 12:40
Bocsánat rosszul írtam az első frissítés után már csak a restore-t engedélyezte az itunes.
2011 május 05, 12:44
@Cheez: le van írva a cikkben a megoldás, olvasd végig a 1013-mas hibánál leírtakat, ha azt végigcsinálod pontosan, akkor jó lesz:
(Ha azt szeretnéd, hogy frissüljön a baseband, mert nem számít a függetlenítés, akkor az Umbrellában vedd ki a pipát az Advanced fülön a “Set hosts to Cydia on exit” opció elől. Vagy a hosts fájlból ki kell törölni minden olyan sort, amiben a gs.apple.com cím szerepel, majd újraindítva a számítógépet, egy újabb restore szükséges.)
2011 május 05, 12:51
De ezt most akkor is kell ha soha nem volt jailbrakelve a telefon és nem is akarom. Tinyumbrellat is csak egyszer használtam hogy lementsem a 4.2.1-es SHSH-kat. Cidyat meg sose. Csak sima itunesos frissítést akartam véghez vinni. És ráadásul most még mintha melegedne is a telefon…..
2011 május 05, 12:55
@Cheez: ahogy írtam, ez azért van, mert az umbrella a cydiára irányítja a gs.apple.com hostot.
2011 május 05, 12:58
Köszi szépen!
2011 május 05, 13:39
Hát sokra nem jutottam. A számítógép egyáltalán nem ismeri fel a telefont és nem is tudok vele semmit csinálni. Se umbrella se itunes. Valami ötlet??? De ki se tudom kapcsolni csak világít a képernyő közepén a kis apple jel.
2011 május 05, 13:44
@Cheez: tedd dfu-ba, akkor mennie kell, ha a fentieket is megcsináltad.
2011 május 05, 13:45
@Jadeye: azt hogy kell?
2011 május 05, 13:49
@Jadeye: közben megtaláltam
2011 május 05, 13:56
@Cheez: beleírtam amúgy most a cikkbe is
2011 május 05, 14:04
@Jadeye: Köszönöm szépen a segítséget. Azt hiszem most már minden rendben van.
2011 május 05, 15:48
@maci77: szedd szét, és rakd össze újra. és mint mondtam, ha ezután sem megy, húzd újra az iTunes-t.
2011 május 07, 15:32
@Jadeye: Hello! Eppen probaltam az eredeti programmal ellatott iPhone 4esem 4.2.1rol frissiteni. Az iTunes nem engedte : your device is not eligible for the update. Gondoltam lehuzom a 4.3ast es azzal probalkozok. Fel is futott olyan 80%ra es akkor 1013as hibat dob ki. Probaltam tiny umbrellaval kiugrasztani, de nem sikerult. Meg soha nem volt jailbrake-elve es ilyen dolog meg soha nem tortent egyetlen keszulekemmel sem…
2011 május 07, 15:34
@barnus20: de nem értem, hát le van írva a fenti cikkben a miért, és a megoldás is az error 1013 mellett. olvasd el.
2011 május 07, 15:52
@Jadeye: vegig csinaltam es a vegen visszaugrott recovery modba. De nem ertem, hogy az iTunes miert nem akar se update-elni se restore-ozni. Soha nem volt hozzanyulva a telefonhoz szoftverileg es nem enged semmit sem csinalni, csak recovery modban marad…
2011 május 07, 16:21
@barnus20: ha végigcsináltad, hogy kipucoltad a hosts fájlt, és újraindítottad a gépet, akkor a restore-nak mennie kell.
2011 május 07, 17:48
@Jadeye: nem pucoltam ki, megoldodott a problema. Egy masik oldalon olvastam hogy neha az iTunes szeret jatszani az emberrel es eleg kicsrelni a kabelt az USB portban valamint restartolni a gepet, DFU modba tenni a keszuleket es menni fog. Masodszorra sikerult, de azert kossz az infot! Nem gondoltam volna hogy ennyire egyszeru is lehet…
2011 június 22, 13:09
Sziasztok!
Nagy segítséget kérnék!!! iphone 3Gs 16Gb függetlenítve (4.1 vagy 4.2-es verzió) és jailbreakolva vettem. sok gondom volt az telóval, lefagyott sokszor, kikapcsolt, stb. Mivel gyári t-mobile-os volt, vettem egy t-s kártyás, bele, és RESTORE… nem gondolkodtam… mikor itunesre dugom, majdnem felrakja a legujjabb (4.3.3-ast) firmwaret, megáll és 1016 ERROR. Probáltam már Tiny Umbrella, snOwbreez, redsnOw, iReb stb semmi. a lényeg,
azt szeretném hogy a legujjabb firmware legyen raja, és hivatalos T-s kártyával.
Segítsetek kérlek!! Tehát semmi függetlenítés és jail nem kell!
PLEASE HELP!!!!!!
2011 július 21, 16:37
Sziasztok, kis segítég kéne:
T-home-os Iphone 4, frissitve a 4.3.4. sofver, ezután már néhány Applikation-t, nem tölt át a frissítéskor a telóra. Az Itunes könyvtárban ott van, – kifizettett IGO app., – de frissitéskor hibaüzenetet küld, az alábbi kóddal: 0xE8008001
Tudja valaki, hogy mit lehet csinálni? már restore-t is csináltam, de nem oldotta meg….
2011 július 21, 16:59
@pro007: custom fw. valószínűleg iPad baseband van rajta.
@Chablis: tuti, hogy megvetted azt az appot, és nem véletlen mégis egy tört verzió? mert ilyen hibát akkor szokott írni, ha tört appot próbálsz appsync nélkül feltenni.
ha megvetted, akkor töröld ki az iTunes Library-ből, és töltsd le újra (az ismételt letöltés nem fog pénzbe kerülni!), hátha csak maga a fájl hibás valamiért.
2011 július 22, 03:26
6 órás szívás után sikerült visszarángatom a 4.3.3-at minden létező hibaüzenet után…
Egy hasznos link:
http://jaxov.com/2011/05/fix-ios-4-3-3-recovery-loop-on-iphone-4-3gs-using-tinyumbrella-fix-recovery/
nekem ezzel sikerült a 12 kábel, 20 reboot,umbrella és hots pucolás után!
2011 július 22, 22:24
sziasztok!
22.26… jelenleg már 4 órája dolgozom azon hogy a telefonomat kiszedjem (iphone 3 G ) recovery módból. A cikkben szereplő összes példát kipróbáltam de semmi. tinyumberra és az iReb sem képes kiszedni belőle. HOlnap megpróbálom egy másik gépen hátha. van egy iphone 4-esem is, de mivel két kártyám van így megszeretném tartani a 3g-t, de ha holnap se sikerül akkor jólessz poháralátétnek
2011 július 22, 23:15
hali mindenkinek!
bocsi a berobbanásért!
(((
én is órák óta dolgozom az ipad 2 -es kütyümön ( hogy miért nyúlkáltam hozzá, hát igen…már én sem tudom) remélem lesz rá orvosság.
probléma: rádugtam az ituns-re nem ismerte fel. Azt kérte, hogy töltsem le a legfrissebb verziót a 10.5 változatot. én ezt nem találtam. ezért egy gomb kombinációval elindítottam egy restartot é azóta ezt az üzit kapom. we could your itunes reqest. an unknown error occurred (-50) There was an error in the itunes store. pleas try again later.
már újraraktam a progit usb-t cseréltem próbáltam vagy ötször de eddig nem történt semmi változás. találkozott már valaki hasonló hibával?
2011 július 23, 12:06
na ezt olvassátok el
Ha normál firmwaret akarok tenni a telefonra akkor 1015 -s hibát ít, ha snowbreeze segítségével csinálok custom firmwaret akkor meg 1604 -es hiba. Valakinek valami ötlet?
Iphone 3G
2011 július 23, 12:14
@Apptika: de minek teszel fel iOS 5 beta-t, ha azt sem tudod, hogyan kell bánni vele? más verzióhoz nem kell 10.5-ös iTunes. de tényleg. pláne ha nem vagy fejlesztő, vagy nem tudod honnan kell letölteni a beta firmware-t és beta iTunes-t. iTunes 10.5 beta 4 kell neked, kis guglizás kidobja az imzdl oldalát… ugyanígy a legfrissebb iOS 5 beta 4 ipsw is kell, és restore arra.
@nemethbandika: és miért kapod a 1015-ös hibát? 90%, hogy iPad baseband van fent (06.15.00). mi kell a custom firmware felrakásához? pwned DFU. le van ez mind írva a fenti cikkben? igen… elolvastad? ezek szerint nem…
2011 július 23, 14:34
Jadeye írta: szia, elolvastam be is tettem pwned DFU-ba a telefont iREB és snowbreeze segítségével, ekkora adja be az 1604 -es hibát a telefon.
Ha normális restore-val próbálom akkor meg 1015. megvolt a másik kábel, összes usb port, recovery mód, DFU mód pwned FU mód, leszedtem minden apple terméket aztán újrainditottam, hosts fáljba kitöröltem a sorokat. Tanácstalan vagyok :/
2011 július 23, 14:48
@nemethbandika: redsn0w-val tedd DFU-ba, iTunes a redsn0w indítása előtt már legyen bezárva, és a redsn0w bezárása után indítsd csak el újra. a készüléket azzal az fw-vel tedd pwned DFU-ba, ami épp a készüléken is van (ha 4.3.3, akkor azt tallózd be, ha 4.2.1, akkor azt, stb).
normális restore változatlanul nem fog menni a baseband miatt, azzal hiába próbálkozol. iPad baseband van rajta?
2011 július 23, 16:46
Jadeye írta: az a helyzet hogy pontosan nemtudom milyen baseband van rajta, ez egy iphone 3 g és a 4.2.1 -es firmwaret szeretném rátenni. AZ itunes féle dolog úgyérzem nem segít mert nemfogja engedni, redsnowos utasításaidat most épp próbálom ki. Remélem menni fog, ha nem hétfőn átadom egy szakinak aki talán tud vele valamit kezdeni. (mondjuk nem szeretnék nagyon cashelni a dologért
.
Van egy 4G-m is ott probléma nélkül ment a jailbreak meg minden. Nemértem hogy a 3 G miért pöcsöl
2011 július 23, 16:52
Hello Jadeye!
ritka h segítségre szorulok, de most nem tudom h mit kéne tennem!
adott 3GS eddig 4.2.1 volt rajta JB-lve és gondoltam h megérett az idő a 4.3-ra! SHSH mentve van! tinyumbrella start TSS mód, itunesban shift restore és a ipsw! eddig minden ok!
eztán 1folytában 1604 hibát dobott, nah mondom akkor berakom DFU-ba! ekkor 1600ot kaptam! nah akkor megpróbálom másik gépen! itt is 1600!
olvastam h a pwned DFU segíthet! letöltöttem az iREB-et megcsináltam vele! ezután szépen felment a 4.3 minden gond nélkül, de a végén kiírta az itunes h recovery módban van a telefon! szokásos home+power reset nem segített! ekkor letöltöttem a redsn0wt és rámentem h just boot tethered right now! ezután beindult, de újraindítás után megint DFUban ragad a telefon és semmire nem reagál!
jah és próbáltam a tinyumbrellában a “fix recovery” gombot is de semmi!
5let? köszi előre is!
2011 július 23, 16:54
@RKG:
jah bocsánat azt kihagytam h miután sikerült elindítani emgvolt a jbme! és redsn0wwal továbbra is bebootol ha thetered modeot választom ki!…
2011 július 23, 17:12
és igen! Jadeye köszön szépen a segítséget így lett jó
2011 július 23, 17:17
de a hiba sajnos még így is fentáll. Akkor ebben kérném a segítségedet hogy mi lehet a probléma.
Apower gombal lezárol a telefont, úgyhagyom kb 10 másodpercig , és utánna újraindul a telefon, várnom kell míg újra bekapcsol és magához tér. Szerinted ez milyen hiba lehet? hardveres ?
2011 július 23, 17:24
@nemethbandika: és mostmár a redsn0w nem fogadja el a fentlévő ipsw-t :S
2011 július 23, 17:27
bocsi nem neked akartam!
2011 július 23, 17:28
egyébként ez a hiba a restore előtt is fennált. Azthittem szoftveres hiba ezért toltam egy restore-t amit végül sikerült befejeznem , de sajnos a hiba nem oldódott meg. Egyébként a furcsa az egészben, hogy hívni meg sms-t küldeni tudnak nekem, csak mikor rányomok a Power / Home gombra újraindul a telefon. Egyébként is szervízbe kell vinnem mert elég valószínű hogy az alaplapon megadta magát a wifi. Kidobni nem akarom ezt a 3G-t meg a céges telefonszámomat használom ezen.
2011 július 23, 17:37
@RKG: a redsn0w-ba mindig az eredeti fw-t kell betallózni, sosem a custom-öt.
@nemethbandika: látatlanban passz, de ha egy restore nem oldotta meg, könnyen lehet hardveres.
2011 július 23, 17:43
@Jadeye: nem custom fw-t használok!
2011 július 23, 17:45
@Jadeye: nah h 1szerűbb legyen a lényeg az h: valamiért hivatalos FW-vel történő restore után DFU módban ragad a telefon!
2011 július 23, 17:53
@RKG: tinyumbrellával és mentett SHSH-val!
2011 július 25, 22:41
@RKG: fixrecovery 4.3-mat próbáld meg.
2011 július 25, 23:42
@Jadeye: SZia Jadeye! szalagkábel hiba okozta, hogy a wifim nem működött! De mostmár működik újra
2011 augusztus 03, 21:47
helló sziasztok ! valaki segítsen nekem abban hogy a fixrecovery mellett azt irja hogy kéne valami Zlib1 nevő fájlt beilleszteni valami exe fájl mellé… én le töltöttem a zlib1-et is meg ezt az epsxe.exe-t is hogy lehet össze varázsolni őket ???
2011 augusztus 06, 12:41
halli, 21es hibakód 3gs-nél?
próbáltam custom frimmel meg másik usbe a kábelt,eredeti kábelom van.
2011 augusztus 09, 06:12
@jeti:
Jutottál valamire?
Nekem is hasonló a helyzet, szintén 3GS-el…
2011 augusztus 19, 16:16
hello. van egy kis gondom. azt írtátok, ha nem megy vmi itt lehet tudtok segíteni. 1013 a gond. semmiféle fenti ill egyéb általam ismert módon nem tudom kiszedni recoveryből. vmi tipp? kösy!
2011 augusztus 31, 00:09
Sziasztok! Valaki SoS segitsen….van egy iPhon 4 -em,,most lett kiutve mert kulfoldi volt ,,alaplapcsere stb…..a sim kartya betetele utan rogton leszivott 3900 ft-ot,,,,,,semmit nem tudok ratolteni mert fenykepezogepnek ismeri csak fel a gepem,,,,,azt az itunes.t letoltottem de nem ertek hozza ,,egyszeruen nem tudom hogyan kell ratolteni barmit is……internetezni nem akarok rajta mert az sokba kerul max GPS.valaki segitsen h tudjam hasznalni a telefont ugy mint egy hagyomanyos telot,,,,,,sokat koltottem ra es megsem hasznalhatom,nagyon el vagyok keseredve ,,,kerek mindenkit segítsen….Köszönettel :Emese…
2011 szeptember 04, 05:04
sziasztok! nekem ugyanaz a bajom mint @nemethbandika -nak de én egyáltalán semmi gyógyírt nemtudok, nekem 3Gs-em 4.3.3-as firmware-el mindent próbáltam amit csak lehet, én se szeretném szakihoz vinni, azthittem megtudom csinálni, de ez borzalmas
ha tudnátok segiteni azt megköszönném.. ( redsn0w-ba kipipálom az “install cydia” opciót fut tökéletesen és a végén ” please wait ” sorokat kapok. Fix recovery 43nál meg a végén azt írja ki hogy ” … Error, no succesful firmware download after 60000ms!! Giving up…”
2011 szeptember 04, 10:33
@attesz55: nemethbandika-nak megoldotta, amit írtam, csak olvasd vissza: http://szifon.com/2011/03/03/leggyakoribb-itunes-hibauzenetek/#comment-142434
egyébként meg custom 4.3.3, és kész.
ha meg nem tudod magad megoldani, bátran fizesd meg a munkáját annak, aki ért hozzá, ez egyáltalán nem szégyen.
2011 szeptember 04, 16:38
a custom 4.3.3 már kész, amit én csináltam meg.. viszont azt az itunes nem fogadja el egy időbe 21-es hibát ír, de aztán gondolt egyet és már 3194-es hibát ír.. és mindent megpróbáltam.. a DNS cache az még nem tudom mi vagy hol keressem..
2011 szeptember 04, 16:55
@attesz55: a 3194-es hiba le van írva fent, nincs SHSH-d, vagy nem fut az umbrella. 21-es hiba: gondolom, sn0wbreeze-zel csináltad azt a custom-öt.
az SHSH-król bővebben: http://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/
DNS cache törlése: le van írva ez is fent, az összes ezzel kapcsolatos hiba megoldási javaslatának a végén, de bemásolom, noha a 3194-es hibánál is ott van: “minden esetben törölni kell a DNS-cache-t, vagy újraindítva a számítógépet, egy újabb restore szükséges.”
de mondom, ha ennyire nem megy, inkább bízd hozzáértőre, egyszerűbb.
2011 szeptember 04, 17:39
sn0wbreeze-vel csináltam igen. én értem hogy egyszerűbb csak én szeretném megtanulni
nem rohangálhatok mindig szervizbe. A tinlyumbrella nem futott akkor amikor restoreoltam itunes-ba.. akkor lehet az a probléma.. mindjárt megnézem.. csak aztnemértem hogy a redsn0w se tud semmit csinálni ez a fix recovery 43 se.. dehát próbálkozom.
2011 szeptember 04, 18:05
na a tinlyumbrellába rányomtam a TSS server gombra, el is indult a restore, viszont ugy jártam mint előzőleg kinnt az apple logó alatta a rublika a csík meg el se indul, ujraindul a teló az itunes meg hibaüzenetet se ír csak fut tovább a ” Preparing iphone for restore ” felirat.. tanácstalan vagyok
2011 szeptember 04, 18:06
tehát tinly umbrellába rányomtam a TSS server gombra, el is indult a restore, viszont ugy jártam mint előzőleg kinnt az apple logó alatta a rublika a csík meg el se indul, ujraindul a telo az itunes meg hibaüzenetet se ír csak fut tovább a ” Preparing iphone for restore ” felirat.. tanácstalan vagyok
2011 szeptember 04, 18:13
@attesz55: várni kell, el kellene neki indulnia. ha nem megy, akkor keress egy mac-es ismerőst, és csináljon ő pwnagetoollal custom-öt, a sn0wnbreeze néha vacakol.
2011 szeptember 04, 18:16
egy ismerősöm van de ő nem elérhető.. én meg szeretném a telót használni.. pwnagetool bonyolult ?
2011 szeptember 04, 18:34
@attesz55: pwnagetool csak mac-re van.
2011 szeptember 04, 18:46
ja értem. nahát kaptam egy hibaüzenetet.. 1601, tudom fennt levan írva elolvastam.. nem tudom mire véljem az elöző pillanatba elindítja hogy kiadja a rublikát meg az apple logót, a másikba nem.. félek hogy ez több lesz mint egy sima restore probléma
2011 szeptember 04, 18:47
ja értem. nahát kaptam egy hibaüzenetet.1601, tudom fennt levan írva elolvastam.. nem tudom mire véljem az elöző pillanatba elindítja hogy kiadja a rublikát meg az apple logót, a másikba nem.. félek hogy ez több lesz mint egy sima restore probléma
2011 szeptember 04, 18:57
@attesz55: szinte 100%-ig biztos vagyok benne, hogy vagy valamit esetleg mégsem jól csinálsz, de szerintem sokkal inkább csak a sn0wbreeze-es custom miatt vacakol.
2011 szeptember 04, 20:01
hát hogyha csak ennyi a baj nem is megyek szervizbe
2011 szeptember 04, 20:55
mindent megcsináltam az ég egy adta világon és 1600 hibát ír… feladom.
2011 szeptember 05, 02:24
rájöttem mi a probléma és már uton a segitség, megrendeltem az új usb kábelt.. azzal volt a gond nem tudta rátölteni a telóra a firmware-t… megpróbáltam egy win7-es gépen és ott irta hogy ” az usb eszközt nem sikerült felismerni ” itt esett le a dolog, ettől függetlenül köszönöm a segítséget Jadeye
!!!!
2011 szeptember 10, 01:48
szép jó estét, elég kezdő vagyok, de halálra olvastam már magam, küzködöm az iphone-ommal. 3G 8Gb, úgy vásároltam hogy az a kép jelent csak meg, ami itt a site-on az első kép, kituttam probálni hogy müködik a touchscreen és kb. ennyi. Oda adtam valakinek, nemtudom mit csinált vele, milyen softot tett rá vagy mivel és hogy. Állitása szerint használta 1,5 órát, majd a telefon újraindult és azóta bekapcsoláskor be jön az apple logó és a kis karika hogy töltődik. A számitógép nem ismeri fel, DFU módba nem lép be, recovery-be sem, semmi. Probáltam redsn0wal de azzal sem müködött. Kikapcsolni a telefont nem lehet, csak ha aksit kiszedem, de minden 15-20 percben, villan egyet és újraindul, majd persze ismét be jön az alma logó és hogy a kicsi karika hogy töltődik. Látszólag le van fagyva, nem reagál semmire. Nagyon megköszönném ha valaki tudna megoldást találni rá, hogy használhassam továbbra is a telefonom, Köszi, sYnTax.
2011 szeptember 10, 09:18
@sYnTax: lehet hardveres hiba, de így látatlanban jó kérdés. DFU-ba be kell tudd tenni, hacsak nem rossz maga a home gomb is (és ha egyáltalán biztos, hogy eredeti iPhone). ha nem boldogulsz vele, írj nekünk egy mailt, és ránézhetünk.
“kikapcsolni csak úgy lehet, hogy az akksit kiszedem”
ehhez eléggé szét kell szedni a készüléket, levenni az előlapot, LCD-t. ha így szétszedted, akkor tuti, hogy jól raktad össze?
2011 szeptember 10, 19:09
A telefon eredeti, biztos. A home gomb pedig müködött, bár szerintem nyomogattam már annyit hogy nem csodálkoznék ha nem müködne. (vicc)
Lehet jobban járok ha eladom, és veszek egy másik készüléket, mióta csak megvan problémám van vele. Egyszerűen nem akar DFU módba lépni, nem ismeri fel a gép, semmi. Lehet kidobom
2011 szeptember 12, 16:16
na én meg azóta ott tartok, mert ugye nem tudtam semmilyen szoftver tenni a telómra folyton recoverybe ragadt se custom fw-t se simát beküldtem a szervizbe és azt mondták hogy ők se tudtak vele semmit se kezdeni de még próbálkoznak.. nekik se megy, én meg csodálkoztam hogy miért nem tudom ujratenni
2011 szeptember 18, 23:13
Sziasztok!
Szert tettem a mai nap folyamán egy 3G iPhone-ra, amin elviekben 4.2.1-es fw van. Az előző tulajdonosa azt írta, hogy függetlenítve lett és jailbreakelve, ennek ellenére a GPS-t is működőnek jelölte meg. Úgy vettem meg a készüléket, hogy hibaként az volt feltűntetve, hogy “rá lett nyomva a telefonon az “;Összes adat törlése és gyári beállítások visszaállítása”; opcióra. Azóta bekapcsolás után az itunes ikon jelenik meg.” Eddig akármit próbáltam, szinte mindenre hibát dob ki az iTunes. A gyári fw-re 1015-ös hibát, a customra 1600-ast. Hardverhibáról nem beszélhetünk, mert DFU-ból ki lehet szedni, Recovery-ből viszont nem sikerült még, nem akar semmiképp sem bebootolni. Mi ilyenkor a teendő?
2011 szeptember 18, 23:29
@Piero: Mivel azon opció kiválasztásakor a jailbreak is törlésre kerül (tudtommal – Erase All) ezért én azt tanácsolom, hogy egy redsnowval, vagy ami éppen most használható jailbreaket elősegítő alkalmazás, azon húzd végig a telefont. Ezt lesd meg: Megjelent az untethered 4.3.3 jailbreak! – frissítés #1
Remélem segítettem
2011 szeptember 19, 09:32
@Piero: a custom fw-t mindig pwned dfu-ban kell feltenni, ezt fent írtuk is.
hovatovább, megoldási lehetőség az is, amit @iTrash írt.
2011 szeptember 19, 18:52
@iTrash: utána még küszködtem vele egy ideig és sikerült helyreállítani a telefont, bár nem mondanám azt, hogy tökéletesen működik. Köszönöm a segítséged. Nem tartom kizártnak, hogy a baseband-nek van valami hibája, mert a wifit előszeretettel szakítja meg incorrect password indokkal. Most egy custom 3.1.3-as fw van rajta 6.15.00-s basebanddel, de hasonló dolgokat produkált a 4.2.1-gyel is. Ötlet a wifi hibájának orvoslására?
2011 szeptember 19, 18:58
@Piero: az “incorrect password” hibához nem lehet köze direktben magának a basebandnek. ha baseband vagy végfok hiba lenne, akkor legtöbbször nem is látja a wifit, vagy “unable to join” hibát dob, tehát eleve nem is csatlakozik.
restore után visszaállítottad korábbi backupból?
2011 szeptember 20, 16:30
i3G-re szerettem volna ios3.1.3-at rakni a 4.x lassúsága miatt. Redsn0w -al akartam volna törni, de amikor custom fw-t tenném fel telefonra, itunes 1015 -s hibaüzivel leáll.. Ha ireb-el kiszedem recovery-ből akkor használható a rendszer, csak jb nincs.. Ha redsn0w helyett ireb-el próbálom, akkor lefut a program, shift+restore, itunes csak várakozik a telefon meg sötét mint az éjszaka.
Valaki tud segíteni, hogy tudnám feltörni a rendszert?
2011 szeptember 20, 20:05
@Kovi87: ha custom fw, az már eleve jailbreakelt, szóval nem értem, azon mit akarsz még jailbreakelni.
a 1015-ös hiba megoldása meg fent le van írva.
2011 szeptember 21, 15:03
@Jadeye: Cydiám nem volt, látszólag érintetlen rendszer. De visszatettem a 4.2.1-et és le van .., h lassú. Úgysem én használom :]
2011 szeptember 21, 18:43
üdv
egy gyárifüggetlen 4.3.5-el rendelkező iphone 4-et szeretnék tiny umbrellával downgradelni 4.3.3-ra de az itunes egyfolytában 20-as errort dob a restore kísérletnél. ez ellen mit lehetne tenni?
előre is köszi
2011 szeptember 21, 19:26
@tihi: DFU-ban kell. abban csinálod? van SHSH is?
2011 szeptember 21, 22:20
SHSH-k mentve vannak, igen.
A DFU nálam kimaradt. Tudnád egy picit részletezni ezt a lépést? Az addig megvan, hogy hogy kell DFU-ba rakni, de hogy mikor kell ez a lépés, meg ilyesmik.
Köszi.
2011 október 12, 19:25
[...] Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek [...]
2011 október 12, 22:05
SZIASZTOK. SZOFTVERTÖLTÉS KÖZBEN EZ A HIBA JELENTKEZETT: NEM LEHET VISSZATÖLTENI A ******** IPHONE-T. ISMERETLEN HIBA 3200.
ÖTLET???
2011 október 12, 22:06
@police25b: attól, hogy csupa nagybetűvel ordibálsz, és halmozod a kérdőjeleket, az Apple szervere nem fogja jobban bírni a rohamot, ahogyan ez az iOS5-ös cikk kommentjei közt már többször is le lett írva.
2011 október 12, 22:08
ja nem azért csakhogy megtaláljam majd h. hova írtam..
bocsesz
ötlet azonban érdekel
köszi
2011 október 12, 22:13
Ja! és a ******* a nevem lenne de ez nem lényeg azért így írtam, de a 3200 még mindig érdekelne
2011 október 12, 22:47
A 3014-es hibával mit kell kezdeni???????
((
2011 október 12, 22:56
Nekem 3200-ás hibaüzenetet kaptam, evvel mit tudok kezdeni?
2011 október 12, 22:57
@police25b, @Breqq: de hát ez ott van leírva a másik cikk végén, pirossal kiemelve.
2011 október 12, 23:08
Hello. Itt az este próbáltam frissíteni 5.0-ra, és szépen backupolt, letöltötte az iOS5-t, majd elkezdte telepíteni. Nos, minden oké, egyszer csak 3014es error. Ok, no para. Megcsináltam mindent, amit mondtatok. USB csere, DFU mode, nod32 off, tüzfal off, hosts fájl törlés, géprestart, stb. Vagy 3004es error, vagy 3014es.
Most konkrétan ott áll a telefonom, hogy azt írja ki a kis ábrákkal hogy dugjam rá az iTunesra, és majd jóság lesz. Hát nincs jóság.
Nem tudom használni a készülékem, és holnapra elég fontos lenne. Ha tudnátok segíteni, megköszönném.
Üdv.
2011 október 12, 23:31
@remon: http://cache.firmwareumbrella.com/downloads/tinyumbrella-5.00.12a.exe
Letöltöd, elindítod, bedugod az iPhone-t, és rányomsz az Exit Recovery-re, és 2 perc alatt kész is. Remélem segíthettem, ja és ha Mac-et használsz: http://cache.firmwareumbrella.com/downloads/TinyUmbrella-5.00.12.pkg
(nekem is ugyan ez volt a helyzet)
2011 október 13, 00:19
2005as hiba kód mit takar?
2011 október 13, 09:25
Sziasztok!
A problémám hogy az iTunes 21 hibakóddal nem frissíti az új rendszerre a telefonomat. A host
2011 október 13, 09:25
Sziasztok!
A problémám hogy az iTunes 21 hibakóddal nem frissíti az új rendszerre a telefonomat. A host file
2011 október 15, 12:29
HELP! HELP! HELP!
Hello!
A keddi iTunes frissítés óta szopok a programmal. Egyszerűen nem csinálja végig a backupot az iPad2-vel. Hol elmegy kb. 60%-ig, utána leáll, van, h csak 5%-ig jut el. Tegnap már újraraktam a Windowst (Win7/64bit Professional), ugye végre így felrakhattam az iOS5-t, de csutkára leszedett mindent az ipadról, amit írt is. Ezután minden csatlakoztatáskor azt írta, h ezzel a készülékkel két könyvtár van szinkronizálva??? Ez is mi a sz*r??? Úgy kellett letöltögetnem mindent rá újra, majdnem ráment fél napom :S Az appok ki vannak mentve a gépemre manuálisan, ergo kimásoltam őket, de hogy hogy a rákba lehet visszatenni őket a gépre, arra megint nem jöttem rá.
Megnéztem a számla infómat is, erre ott azt írja, h két gép van hozzákapcsolva ehhez az accounthoz, pedig nekem ku**ára csak ipadom van.
Valaki adjon már valami tanácsot kérem, mert agyfa**t kapok lassan. Semmi gond nem volt, amíg ezt a f*s 10.5 verziót fel nem kellett raknom! Már írtam itt másik bejegyzéshez is erről, de senki még csak azt se írta, h “nem tudjuk mi a baj te fa**”! Kérlek írjatok!!!
Köszi
2011 október 15, 12:43
@norbi: amit az iTunes-ban látsz, azok a számítógépek, amin használtad az iTunes accountodat, az nem az iPad-et jelenti.
a két könyvtár van vele szinkronizálva az azt jelentheti, hogy egyszerre több számítógéppel szinkronizálhattad az iPad-et. egy iOS eszköz csak egy számítógéppel szinkronizálható.
a backup gondjáról: http://support.apple.com/kb/ts2529
(egyébként szükségetelen olyan hangnemet használni, amit használtál, enélkül is fog segíteni, aki tud.)
2011 október 15, 13:03
@Jadeye:
Elnézést, de annyira felhúzott már, h egyszerűen nem tudok vele mit kezdeni.
1 géppel szinkronizáltam, de ugye közben újraraktam a windowst, talán ezért történt, most már ezzel nem zaklat, pedig ez ügyben se csináltam semmit, egyszer csak elhagyta az üzenetet.
A backupnak utána nézek a megadott oldalon! Köszi!
Amúgy az iCloudos backup mennyi tárhelyet vesz igénybe?! Tehát ilyenkor lementi a teljes tartalmat, vagyis ha van 7GB appom, akkor annyi hely kell neki?!
Illetve, amiket kimentettem appokat fájlként egy mappába, azokat hogy tudom visszatenni a gépre?! Gondolom ha van ilyenre lehetőség, akkor vissza is lehet őket tenni?!
Köszi!
2011 október 18, 20:59
@Jadeye:
Szia! Kéne egy kis help! 127. hozzászólás! Ismét ugyan ez a gondom, csak közben eltelt egy kis idő és váltottam MAC-re.
Nem hagy frissíteni se restore-olni. SHSH umbrellával lementve és az sem jó ott is elindítom a restore-t és semmi az iTunes ismeretlen hibával kilép még az ios5 frissítéséből is.
Igazából egy 4.3.3-at akartam volna visszatenni, de már bárminek örülnék!
Valamit elcseszek a sorrendben? vagy van valami ötleted? (OSX, Lion iT 10.5)
2011 október 31, 16:35
Üdv!
Nagyon sok minden megprobáltam már. Vissza Downgradeltem 3.1.2-re, jailbraekeltem. Sikerült is elinditani a telefont, de iszonyatosan lassu volt + nem volt térerőm, és a szolgáltatómat se érzékelte egyáltalán. Fontos lenne a segítség mert nem tudom mit tudnék tenni :S.. Köszönöm előre is!
2011 október 31, 16:53
@norbi: az iCloud nem menti az appokat, csak az azok beállításait, ami töredéke. ha lementetted az appokat, azokat természetesen később vissza tudod másolni a gépre.
@Tomassa: hibaszám nélkül nehéz lesz.
@frgmester: függetleníteni kell? ha igen, ultrasn0w fentvan? baseband verziója?
2011 október 31, 17:12
@Jadeye
Valszeg német teló ezért függetlenitenem kellene. A következő képpen csináltam mert 1015ös hibát irt állandóan. Start SSH server Restore.. kidob 1015 ezután le jailbrakeltem. és sikerült elinditani a telót. A Baseband verziót megirom rögtön csak akkor ujra megcsinálom a műveletet! Valami ötlet, hogy miért lehet ilyen lassú?
2011 október 31, 17:15
@Jadeye: Na igy már jelzi h neked irtam..
2011 november 01, 01:03
Feltelepítettem cydiat stb, de a cydia loading datanal elakad..
Sim kártyát nem ismeri fel. FW versio : 3.1.2 ( 7D11 )
Net stb müködik attol félek h az előző tulaj iPod firmwaret rakott fel rá :S
2011 november 01, 11:02
Sziasztok
Nekem lenne egy olyan problémám hogy az Iphone 4-emen nem sikerül előhoznom a DFU-modot, és a jelenlegi firmware nemeredeti rajta. ebbe tudna valaki tanácsot adni hogy, hogyan tudok rá rakni normális szoftver vagy legalább valami használhatóbbat?
2011 november 01, 11:11
@frgmester: iPod fw-t nem lehet iPhone-ra tenni. esetleg iPad basebandre gondolsz? mert az nem működik jól a 4.0 előtti rendszerekkel. tegyél fel rá custom 4.2.1-et, akkor nem kapsz a végén 1015-ös hibát sem.
@marsall: mit értesz az alatt, hogy nem eredeti a firmware? mi az, hogy normálisat vagy használhatóbbat akarsz rátenni? iTunes látja?
2011 november 01, 11:20
Nem nem ismeri fel. most valami félig angol félig kínai firmware van rajta. Nem tudom milyen típusú. És hát ezzel nem igazán lehet használni a telefont.
2011 november 01, 11:25
@marsall: akkor az nem iPhone. az egy kínai utánzat.
2011 november 01, 11:26
és nem lehet vele kezdeni valamit?
2011 november 01, 11:29
@marsall: nem. az nem iPhone, így sosem lesz rajta iOS, és az iTunes sem fogja látni. esetleg reklamálj annál, akitől vetted, de ebből sosem lesz iPhone.
2011 november 01, 17:50
@Jadeye:
Köszönöm, megpróbálom! A sim kártyát hogyan ismertessem fel? Remélem igy nem lesz lassu :S
2011 november 01, 19:52
Hali
olyan próblémám lenne hogy mikor belépek az itunes store-ba elkezd tölteni majd a töltés a felénél megáll és nem tölt be:S ha újratelepítem az itunest működni fog?
2011 november 02, 00:18
@Jadeye:
Megoldodott! Müködik köszönöm! Kicsit lassú, ez mitől lehet? A másik 3Gm sokkal gyorsabb: )
2011 november 18, 14:44
Sziasztok!
A segítségetekre lenne szükségem. Adott egy szifon 3G, 4.2.1iOS, 10.5 iTunes.
Egy hete csinálja azt az iTunes, hogy amint összekötöm a géppel a telót, iTunes indítás (vagy már fut), és sorba dobja ki a hibaüzeneteket (Sync Server, Mobile Device Helper stb.) Jobb esetben még tudok zenéket, egyebeket szinkronizálni, de az infó füles dolgok teljesen halottak (se contact, se naptár; fel se ajánlja hogy outlookból vagy googleből akarok szinkronizálni). Azóta minden Apple cuccost leszedtem, újraraktam a gépen (egy support.apple ajánlás által), de semmi, dobja folyamatosan az üziket. Valamikor már a telefont is lekapcsolja az iTunesról. A múlt héten történt egy olyan, hogy a gépre fel lett telepítve a HP-nek valami netes nyomtatóvezérlő progija, amivel a cég (merthogy céges gépről van szó), minden HP-s gépét elérem, és nem kell telepítőCD. Lehet hogy köze van hozzá? Valakinek volt már ilyen? Köszi a segítségeteket előre is!
Gomez
2011 november 18, 21:09
Kaptam egy Iphone 4-et.Csak itunes logo van rajta.Nem tudom milyen ipsw volt rajta.Egy biztos, az összes ipsw próbálkozás elszáll az elején 3194-es hibával.
Engedem neki a legújabb 5.0.1. ipsw-t a vége előtt elszáll egy -1 hibakóddal.
Sehol nem találok róla semmit mi a fene ez.
2011 november 19, 15:27
@Onyixia: egy próbát megér. de lehet, hogy hálózati gond.
@gomezbuc7: elképzelhető, hogy a HP cucca okozza, de ez könnyen kideríthető, ha azt leszeded, és utána működik.
@zsola76: a 3194 fent le van írva, megoldással együtt. a -1-es hiba is mindjárt belekerül a cikkbe. gyári 5.0.1 kell neki, valószínűleg baseband hiba, az 5.0.1 meg újra fogja írni a basebandet, és akkor jó lesz. legalábbis pont egy ilyennel futottam én is össze legutóbb.
2011 november 20, 20:59
sziasztok vissza akkarom tenni a ios 5.0.1-et és 3194-es hiba azért szeretném vissza tenni mert nem bootolbe a telefon csak a itunes jel van és vissza akkarom állítani hogy legalább ios 5.0.1 legyen rajta és ne 5.0.2 ha lesz mert meg kell várnom valamien függetlenítést mert sajnos canadai a készülék
mit kell tennem hogy vissza tudja rakni mert elvileg az van rajta csak nem indul el…..:(
2011 november 20, 21:28
@gyvince: le van írva fent, hogy mit kell tenned 3194-es hiba esetén.
2011 november 20, 23:56
Köszi a választ Jadeye!
..ha itunes-al egy sima visszatöltést nyomok, akkor az a legújabb ipsw-t rakja fel nem?
Csak azért mert a -1 hiba így is fennáll.
2011 november 21, 00:01
Valószínűleg 5.0.1. alatt barmolhatták szét a szifont.
Ha jól értelmezzem a leírást, akkor az 5.0.2 lehet, hogy megoldja amennyiben frissíteni fogja a jelenlegi hibás basebandet.
2011 november 21, 18:22
köszönöm a segítséget rá ment a 5.0.1
még egy kérdésem lenne van e rá mód hogy ki lehetne függetleníteni és ha nincs akkor hogy tudom aktiválni hogy legalább zenére használjam és mikor lesz kb mód a ki függetlenítésre ? azon is gondolkodtam hogy be viszem a t-mobilba de lehet ki röhögnek……
2011 november 21, 18:30
@zsola76: elképzelhető. DFU-ban is -1-es hibát ír?
@gyvince: nem fognak foglalkozni vele. minden szolgáltató csak a saját maga által értékesített készüléket függetleníttetheti az Apple-nél. hacktiválás csak jailbreakkel megy. nem tudsz szerezni egy kanadai sim-et? függetleníteni nem lehet.
2011 november 21, 18:34
hát hirtelen nem nagyon tudok hol venni kanadai simet
úgy érted hogy nem lehet hogy még nem lehet vagy soha nem lehet majd???
2011 november 21, 23:39
most akk dobjam ki a iphonet???
:(:(:(
2011 november 22, 00:28
@gyvince: kezdd szerintem azzal, hogy megpróbálod a saját, itthoni kártyáddal aktiválni. ha nem megy, akkor nem gyári független, így akkor legegyszerűbb, ha megkérdezed a kanadai szolgáltatót. könnyen lehet, hogy pár email, esetleg néhány dollár kifizetése, és megoldható a hivatalos függetlenítés is.
ha az nem megy, akkor a nemhivatalos, és így nem megbízható, viszont szintén fizetős módszerek vannak, de azok nem biztos, hogy elérhetőek a te készüléked szolgáltatójához. ezek úgy működnek, hogy az apple függetlenítős listájára teszik fel a készülék imei-számát, és így az gyárilag kerül függetlenítésre. nincs rá garancia, hogy működik, vagy hogy visszakapod a pénzed, ha nem.
ha egyik sem opció, akkor arról viszont sajnos nincs infó, hogy mikor lesz az 5.0/5.0.1-es basebandre függetlenítés.
addig is jailbreak után legalább iPod touchként használható, míg a szolgáltatóval le nem levelezed, hogy mi a helyzet. melyik kanadai szolgáltató az?
2011 november 22, 12:32
@Jadeye:
nagyon köszönöm ezt a választ!!!!
nem tudom pontosan meik kanadi szolgáltató úgy hiszem sok szifon AT&T-ás sztem ez is az volt….de nem tudom pontosan mert én mástól vettem így és csak azt mondta hogy kanadai
az nagyon jó lenne ha tudnám használni addig touchként mik ezek a fizetős de nem biztos hogy múködnek meg oldások az a baj hogy nem nagyon tudok angolul és egy ilyen kanadai szolgáltatóval levezni elég nehéz a számomra sajnos de a pénz nem számít csak jó legyen a iphone…..hisz azért vettem
köszönöm az eddig segítséget!
2011 november 22, 12:52
@gyvince: ha kanadai, akkor az nem AT&T-s, de ha mégis AT&T-s lenne, akkor az csak amerikai lehet, és az AT&T-s készülékek meg nem függetleníthetőek hivatalosan.
de először esetleg kérdezd meg a magyar Apple képviseletet, hogy meg tudják-e nézni, milyen szolgáltatóhoz tartozik, mert ajándékba kaptad, és szeretnéd használni, de a te kártyáddal nem megy, így felvennéd a szolgáltatóval a kapcsolatot a hivatalos függetlenítés miatt: http://www.apple.com/hu/contact/
2011 november 22, 12:54
Igen DFU módban is -1 a vége!
Köszönöm a válaszokat!
Zsola
2011 november 22, 13:10
@Jadeye:
oké írok nekik
másik kérdésem csak jalibreakelnem kell és használható lesz touchként??? és a 5.0.1-et lehet jalibreakelni?? és ha lehet akk hogyan? köszönöm
2011 november 22, 13:18
@gyvince: igen, csak jailbreakeled, tethered módon (másképp nem lehet jelenleg) a legújabb redsn0w-val, amibe elképzelhető, hogy előtte az 5.0-t be kell tallózni az extras alatt.
2011 november 22, 13:26
értem hát köszönöm a segítséget……applet meg fel kell hívnom mert emailcímet nem találtam
letöltöm a 5.0-át meg a 5.0.1et is köszönöm
2011 november 22, 14:48
megint én vagyok elvileg jalibreakeltem ki jött valami ananászjel is és még mindíg nem tudom bekapcsolni csak az aktiválásig…….
2011 november 22, 15:07
bocsánat műxik nagyon jól
2011 november 22, 15:18
cydia-ból előbb vagy utóbb lehet majd függetleníteni nem ?
2011 november 22, 18:18
@gyvince: ez a baseband függvénye, de nincs hír új függetlenítésre, tehát ha erre vársz, az akár hónapokig is eltarthat. vagy tovább.
2011 november 22, 19:17
és ha van egy nagyon jó ismerősöm a t-mobilba akkor meg lehet oldani ezt gondolom……..:)
2011 november 23, 18:27
Jadeye……..ez működhet?
http://www.iphonehacks.com/2011/11/unlock-iphone-4s-iphone-4-iphone-3gs.html
2011 november 23, 18:45
@gyvince: nem feltétlen. de erről már írtunk cikket: http://szifon.com/2011/11/18/iphone-4s-fuggetlenites-vagy-megsem/
2011 november 23, 18:49
igen tényleg………
2011 november 24, 22:45
sziasztok még egy ucsó kérdés…….ezt érdemes meg próbálnom?
http://www.smashiphone.net/downgrade-baseband-4-11-08-to-4-10-01-iphone-4-on-ios-5-to-unlock-with-gevey-sim-how-to
2011 november 24, 23:34
@gyvince: felesleges. csak akkor működött, amikor az Apple még hivatalosan aláírta a 4.3.5-öt. azóta nem megy. sehogy.
2011 november 25, 00:02
értelek találtam egy oldalt ahol némi pénzért asszem függetlenítik bocsi hogy folyamatosan zavarlak de csak hozzád tudok fordulni nem ismerek egy Apple gurut sem http://rebelsimcard.com/ szeretném ha meg néznéd hogy szted ér e egy próbát……
2011 november 25, 00:08
@gyvince: szerepel a készüléked szolgáltatója a listában? ha igen esetleg egy próbát megér, de csak saját felelősségre, mert ötletem sincs, mennyiben megbízható. könnyen lehet, hogy megy gond nélkül, de nem tudom, így passz. de én nem látok ott kanadai szolgáltatót (amerikait sem).
2011 november 25, 00:10
holnap tervezem fel hívni a Applet és meg próbálom meg tudni mien szolgáltató bár fogalmam sincs mien dumával hívjam fel…….
2011 november 25, 10:19
Sziasztok!
A segítségeteket szeretném kérni!
Nem rég kaptam egy iPad2-t! /iPad2 16gb Wifi/ Nem tudom használni a következők miatt: játékot és bárminemű programot nem tudok rá tenni, mivel azzal a hibával jelentkezik a pad, hogy a szinkronizálás nem sikerült! Próbáltam már jailbreak-et letölteni, de valahogy nem sikerült! IOS 5.0.1 rendszer van a padon!
Segítségeteket előre is köszi!
2011 november 25, 10:54
@joker_: iPad 2-re továbbra is kizárólag 4.3.3 esetén van csak jailbreak, semmi más esetben nincs. gondolom, tört appokról lehet szó, de ha leírtad volna a pontos hibaüzenetet is, egyszerűbb lenne. de vedd meg az appokat, akkor nem ír majd hibát.
2011 november 25, 10:56
jó reggelt……lekértem a rebdelsimtól hogy mien szolgáltató vagyok
iPhone 4 16GB Black (5.0.1)
IMEI: 01253900
Serial: 810505TJA4S
Limited Warranty: 2010-12-24 / 2011-12-23
Sold to country: Canada
Carrier: Bell Canada
csak a imei szám kellet nekik és helyesen vissza küldték a készülékem sorozat számát szal elhiszem nekkik ezek szerint Bell és most mi a tehendő???
2011 november 25, 11:03
@gyvince: megkeresed a bell-t egy szívhezszóló levélben, akik meg legrosszabb esetben majd megmondják, hogy ők nem függetlenítenek, és hogy keresd meg az apple-t, akik szintén nem függetlenítenek, tehát patthelyzet, így vársz, míg lesz megoldás, vagy eladod. keresd meg a bell-t.
2011 november 25, 11:06
köszönöm ……..
2011 november 25, 13:36
Sziasztok!
Olyan kérdésem lenne, hogy ha nincs aktiválva az iPhone4, akkor is lehet DFU módba lépni?
Mert nekem valahogy nem jön össze.
Köszönöm
2011 november 25, 13:46
@theatti: a DFU lényege, hogy hardveresen aktiválható, tehát köze nincs ahhoz, hogy fut-e az iOS, vagy pláne aktiválva van-e, mert lényegtelen. valamit nem jól nyomsz, mert mennie kell.
2011 november 25, 14:09
Köszi!
Akkor az a gond, hogy picit nehezen megy a gomb.
Leírnád a hardveres aktiválást?
Létezik már 5.0.1-re jailbreak?
Köszönöm, hogy segítesz.
2011 november 25, 14:29
@theatti: készülék gépre dugva, kikapcsolod. power 3mp-ig, aztán mellé nyomod a home-ot is, és mindkettőt lenyomva tartod kb 10mp-ig, majd a power-t elengeded, és a home továbbra is lenyomva kb 20mp-ig. az iTunes jelezni fogja, hogy talált egy eszközt, restore szükséges.
jailbreak létezik, de továbbra is csak tethered.
2011 november 25, 17:38
Jaj, én azt hittem, hogy a telefon aktiválható hardveresen.
Esetleg nem tudnánk valamilyen közvetlenebb formában beszélgetni?
Segítségre lenne szükségem a redsn0w használatánál.
Esetleg Skype, vagy MSN, vagy nyitott vagyok bármilyen megoldásra.
Köszönöm
2011 november 25, 18:29
Jadeye, még egy kérdés.
Van az a spéci kártya.
Azzal nem lehet más szolgáltató kártyáját használni?
2011 november 26, 16:01
@Jadeye: Kedves Jadeye!
Megértem, hogy nem válaszolsz, hiszen nem etikus a kártya használata.
Viszont elolvastam a cikkedet és sokkal okosabb lettem.
Csak egyetlen egy dologra válaszolj légyszives.
Az 5.0.1-nél használható-e a kártya?
Köszönöm
2011 november 26, 16:35
@theatti: azért nem válaszoltam, mert nem ülök itt egész nap, hogy válaszolgassak, és nem láttam a kérdésed… -.-”
5.0 óta nem használható a gevey az új baseband miatt, így 5.0.1 esetén sem.
2011 november 26, 23:41
@Jadeye: Ne haragudj Jadeye.
Természetesen nem gondoltam, hogy egész nap a gép előtt ülsz.Csak valamiért azt gondoltam, hogy az etikai része zavar.
Nagyon köszönöm, hogy felhomályosítottál a kártyáról.
Sajnos akkor még várnom kell egy kicsit.
Üdv
2011 november 28, 00:43
@theatti:
csáó én is függetlenítésre várok ugyan így jártam mint te……..:(
2011 november 28, 20:06
Van egy ipod touch 4g-m volt fent 5.0.1 soft de találtam egy oldalt
ahol vissza lehet állítani 4.3.3-ra először 1600 hiba volt majd
sikerült felraknom a 4.3.3 -at de csak gépről bootolt. A következő
indításnál már csak fekete képernyő fogadott. Próbáltam updatet mert a
gép felismeri az ipodot de akkor meg 3194 hibát ír ki. Jailbreakol is
de akkor sincs kép.Most megint próbáltam 5.0.1 Szoftvert az itunes-al
updatelni de megint az 1600 error fogadott.
Mennyibe fáj nekem a javítása?
2011 december 05, 14:18
emberek találtam egy oldalt ahol elvileg kinyitják a iphone 4-et
[link kiszedve. -szerk.]
szerintetek meg ér egy próbát?
2011 december 05, 14:24
@gyvince: ad1: mi köze ennek a hibaüzenetekhez?
ad2: hajrá, vedd meg, aztán kiderül. én kihagynám, mert állításukkal ellentétben nincs szoftveres függetlenítési lehetőség az ultrasn0w-n kívül, az meg csak megfelelő basebanddel működik, és itt már meg is bukott az állításuk.
2011 december 05, 14:30
elnézést kérek hogy rossz helyre írtam…….
2011 december 11, 23:34
Ha az 1611 hiba után újra raktam az itunes-ot (PC) és még utána is kiirja mi a teendö? Ja, és mac-en hogyan rakom újra az itunes-ot mert kiírja, hogy kell osx-nek. Elöre is köszi!
2011 december 17, 18:13
Hali!
Lenne egy iPhone 4-esem, amire custom 5.0.1-t akartam rakni, hogy megmaradjon a basebandem. Telepítés közben kaptam egy ilyen hibát: “The iPhone “iPhone” could not be restored. An unknown error occured (10).”. A telepítés pedig meg állt. A telefon képernyőjén ott a hópihe és mutatja, hogy kb 10% van kész.
10-es hibát én még nem láttam. Mi ez? Mi lehet az oka? Hardveres dolog?
előre is köszi!
2011 december 19, 16:57
Hello!
Egy kérdést szeretnék feltenni.
Az a problémám, hogy letöltöttem installous-al 2 játékot. ( fruit ninja, pvz ) A játékok futnak, nincs velük gond. Viszont amikor ráteszem a gépre az iPohe 4-et, akkor kiírja, hogy archiváljam az alkalmazásokat, különben elvesznek. Rányomok az archiválásra, el is kezdi felül középen tölteni a dolgokat, de kihagy pár lépést, és a játékokat törli a telefonról.
Mit tegyek??
Előre is köszönöm!
Andor
2011 december 22, 20:20
Hatalmas gondom lenne, aki erre tudja a választ az nagy király.
van egy 3as iphonem.nem volt rajta hálozat illetve csak 1 csik.uj firmwaret akartam rárakni de elöször kidobott egy 1015 ös hibakodot.akkor olvastam hogy elötte meg kell dolgoztatni IREB bel és amikor zöld a kijelző akkor mehet a frisités.erre az elején kidobott egy 1611 es hibakodot.nem engedi visszaállitani sem probáltam ireb bel meg több progival is, elöször világit az alma aztán villan egyet ujra az alma és kéri hogy az usb t az itunes ba.probáltam 4.2.1 el 4.1 el 3.1.2 vel is.ujratelepitettem az itunest is de megint 1611, ha pedi nem ireb elem meg akkor 1511 et ad a végefelé de nem tudom visszahozni irebbel se recboot al se tyniumbrellaval.elöre is köszi
2011 december 23, 14:31
@zsola76:
sikerült megoldani Zsola?
2011 december 26, 01:28
Sziaszok.Nekem egy iphone 3G van.telepitettem a legujabb itunes-t es uj firmwaret szerettem volna tenni a telora de 1015-os hibaval kidobot.letoltottem egy masik firmware-t s azzal megy! van egy olyan hiba benne hogy nem tudom a sim kartyarol a telefonra atmasolni a telefonszamokat!Ez lehet szoftverhiba?s nincsen tererom abszolute azota…nem hiszem hogy antenna hiba mivel elotte mukodott gond nelkul!elotte ki volt blokkolva hogy mas hallozatot is tudjon hasznalni!Ez kozrejatszhatott?Elore is koszonom a segitseget!
2011 december 27, 15:29
Sziasztok!
Nagy segítség kellene: sikerült a JB (a legujabb) és egyszer csak a Winterboard telepítése után annyi neki. Na mondom akkor egy restore de az iTunes 21-es hibával leáll és azt mondja, hogy nem tudja a restoret végrehajtani. Mi a lóf@szt tegyek?
2011 december 27, 16:19
A Tyniambrella megoldotta, nem aktuális
2011 december 28, 15:43
Sziasztok! (ide is beírom, mert lehet, hogy az előbb rossz helyre küldtem el.:S) Légyszives olvassátok el, kicsit hosszú, de segítségre szorulok. Valamely szinten ezis hibaüzenet.
Nekem van egy iPhone 4-em..(és egy kis problémám:/). Az egyik, hogy belemegyek az App Store-ba, azon belül a featured-be majd felugrik egy kis kék ablak, ezzel a szöveggel: “Your request could not be completed.” (Az én iPhone-om fel van törve, van olyan alkalmazás amit az App Store-ból töltök le, de a nagy része az alkalmazásaimnak a feltört részből származik). Nyáron kaptam a telefont, egy ideig nem is volt vele probléma…Rákerestem mindenhol, de sehol nem találok választ, sőt(!) külföldi fórumokon találkoztam hasonló problémával..(nem is egyszer!) Ha valaki erre tud megoldást KÉREM válaszoljon!:) A másik kisebb problémám az, hogy ki akarom kapcsolni az iPhone-om és nem jelenik meg a “piros csuszka”, csak az hogy mégsem. Ez nem akkora tragédia, csak hátha erre is tud valaki valamilyen megoldást.:) (eddig ki tudtam kapcsolni, 2-3 hete jelentkezett először a probléma).
Előre is köszönöm, és ha tudtok valamit légyszives írjatok!:)
2011 december 28, 20:54
1600-ast sehogy nem lehet megoldani ha ugymond beragad????
2011 december 30, 17:52
Hali! Iphone 3g-t eredeti 4.2.1-el restoroltam, ipad baseband-al, a végén 1015-ös hibát kapok. Nem tudom kiszedni recoveryből, pedig próbáltam a leírás szerint mindennel: Tiny, ireb
Mit tegyek?
2011 december 31, 18:27
@Jadeye: én azzal nem vagyok tisztában hogyha kitörlöm a gs.apple.com sorokat akkor mi lesz sikerül a restore 1600-as hibál vagy mi?
2011 december 31, 18:31
@lukyzoly: custom fw.
@patrikp03: ha kiszeded a hostsból a gs.apple.com-ot, az csak a 3194-nek használ, az 1600-nak az tökmindegy.
2012 január 01, 13:18
Szia Jadeye!
Felraktam a saját Iphone 4-re meg a barátom Iphone 4-re is a 5.0.1. et jailbreakeltem őket.
eddig minden ok is volt de szinkronizációnál az ő névjegyzékét rakja fel az enyémre.Az Ő telefonján meg marad a régije plusz még az enyém is fel megy rá…egyszerűen nem értem.
Mindkét szifonnak más a neve.
Üdv Zsola
2012 január 01, 13:26
Honnan tudom elővarázsolni a régebbi biztonsági mentésem?
2012 január 01, 13:31
@zsola76: szerintem csak nem jó mentést választasz ki. nézd a mentés kiválasztásakor azt is, hogy milyen telefonszámot ír mellé, mert valószínűleg fordítva teszed őket vissza. vagy össze lett keverve a két névjegyzék, de ezt így látatlanban passzolom.
2012 január 01, 16:01
20 as hibáról tud valaki valamit?!
Most működik az iphone 4 ios 5.0.1. alatt, de az Istennek sem tudom visszavarázsolni rá a névjegyzékem.
Megpróbáltam t-pot-tal vissza rakni rá egy régebbi adressbook mentésemet igaz azt 4.3.3. alatt csináltam és ott még kevesebb fájl volt a könyvtárban.
Most se 4.3.3. nem megy vissza, sem 5.0.1. mert 20 hibával elszáll.
Ráadásul csak a tinyumbrella tudja kiugrasztani recovery módból.
Zsola
2012 január 01, 16:06
@xaver:
Sajna nem sikerült azóta sem…várjuk 5.1. -et , Jadeye szerint hátha megoldja a problémát!
Üdv: Zsola
2012 január 22, 11:09
Sziasztok!
Lenne egy kérdésem.
A haverom iphone ja ” a kérjük dugja a telót az itunesra” ikonnal indult. Elhozta hozzám, hogy próbáljam visszatölteni, de ha rádugom elkezdi visszatölteni és frissíteni (5.1), de a firmware telepítése befagy olyan 75% nál a telefonon megáll a csík. És (9) es hibát ír ki. Próbáltam a legelső 4.0 ás firmwaret visszarakni rá, de ott meg 3194 es hibát írt ki. Most se kép se hang,
Mit tudok csinálni. 2 éve vette, azóta nem nyúlt hozzá, nem volt frissítés. Valószínű valamelyik legelső firmware lehet rajta, de nem tudta megmondani melyik. hogyan tudok életet lehelni az iphoneba?
Köszi előre is.
2012 február 16, 23:41
sziasztok! tudom van a kereső,de már 3. napja böngészek és egyszerűen nem tudok dűlőre jutni az iphone 4-el!
kérlek segítsetek!!!
visszatöltöttem és frissítette 2 napja,de már passzolom hogy melyik a most legújabb szoft.
de mivel nem találtam a telón található friss szofthoz redsn0w-ot így letettem róla!! tudom még nem adták ki hozzá!
leszedtem egy 4.2.1-et aminél kiadja a 3194-es hibát,és erre is találtam állítólagos megoldást ami az shsh-ban szereplő dolgokat kell kitörölni vagy asszem elé rakni egy #-et.
de itt jönnek a gondok!! ezeket hol találom meg vagy hogy írja ki?? nem értem mit és hol kell kitörölni vagy átírni!!!! segítsetek légyszíííííí
win-em van azon kűzdök!!
egyépként csak függetleníteni akartam,de nem volt benne cydia és nem tudtam az ultrasn0w-ot letölteni,és tettem rá egyet,de fehér lett az icon amit mostmár tudom miért! légyszi aki tud segítsen! mind1 mit teszek rá nem kell a legújabb csak működjön!! én a 3-asomat meg tudtam csinálni,de a 4 az kifárasztott!!!
elnézést hogy segítséget kérek,de tényleg már mindent átkutattam !!!
előre is köszi!!!
2012 február 17, 00:12
@rolipyo: http://szifon.com/2011/12/27/megjelent-az-5-0-1-hez-az-untethered-jailbreak/
de nem érsz vele semmit, mert a függetlenítés változatlanul a baseband verziójától függ, és mivel feltetted a legújabb szoftvert, úgy a baseband frissült 04.11.08-ra, amit az ultrasn0w nem támogat. korábbi basebandet pedig nem lehet visszatenni.
2012 február 17, 12:20
Kedves Jadeye!
Egy érdekes problémával találkoztam.
Egy barátom iPhone 3G-ja a következőket produkája
Hálózati töltőnél megjelenik az Alma.
USB-vel feketén bevillan a kijelző.
iTunes látja, de semmi adatot nem ír.
Restornál 1601-es hibával elszáll.(iReb sem segít)
Hálózati töltővel be lehet hozni a Restore logót.
Youtube-on találtam egy videót, ami ezt a problémát mutatja.
http://www.youtube.com/watch?v=usJjKsEQZF0
Ha a link nem jó, akkor a keresőbe ezt kell írni:
Help: iPhone 3G won’t boot – won’t turn on without external power.
Köszönöm a segítséget
Üdv
Attesz
2012 február 17, 12:54
@theatti: hát ez látatlanban jó kérdés, mert lehet alaplaptól kezdve akkuig bármi, így nem bocsátkoznék találgatásokba.
de első körben kivenném egy fél órára az akkut, majd visszarakva megnézni újból a restore-t.
az is lehet, hogy maga az akku döglött meg. esetleg hozd be a szervizünkbe, és meg tudjuk nézni, mi lehet.
2012 február 17, 15:13
@Jadeye: Köszönöm Jadeye!
Merre találom a szervízt?
2012 február 17, 20:20
Köszi Jadeye a választ,de nem pontosan értem a dolgot!! akkor ilyenkor mi a tehendő?? mit tudok vele itthonról csinálni? milyen ultrasn0w való hozzá?? vagy mi kell még!! már nagyon ki vagyok!! légyszíí segíts!!
2012 február 17, 20:31
@theatti: a http://iszervizpont.hu a hardveres szervizünk.
@rolipyo: mint már írtam, azzal, hogy frissítetted, frissült a baseband, és az meg nem függetleníthető. a baseband verzióját a beállítások appban az általános opció alatt az infó menüpontban találod a modemverzió mellett. ultrasn0w-val csak akkor lehet függetleníteni, ha ott 01.59.00 szerepel, de szerintem nálad 04.11.08 lesz, ami viszont nem függetleníthető.
csak a hivatalos, az eredeti szolgáltatón keresztül indított függetlenítés fog menni, ha tehát t-mobile-os a készülék, akkor őket kell megkérdezned a részletekről. ha meg eredetileg külföldi, akkor a külföldit. ha amerikai, akkor nem lehet hivatalosan sem függetleníttetni.
nézd meg, mi a modemverzió.
2012 február 17, 20:51
a tinyumbrellaba a baseband 04.11.08-ice_2_13
akkor kidobhatom a telót?? kűlföldi osztrák,és passz hogy eredetileg milyen függő!!
később esetleg adnak ki vmi féle progit hozzá??
amúgy nem tudom pontosan most ha bekapcsolom a telót akkor vannak a kérdések,hogy nyelv,ország,wifi háló és helymeghatározás menüpont,de mivel nincs hozzá eredeti simem ezért tovább nem lép! ennek ilyennek kell lennie? ez az alap gyári beállítás vagy mi ez??
esetleg hardveresen lehet aktíválni?? mert ha jól emlékszek az i3gs-nél úgy volt nekem hogy föltettem a firmware-t utánna unlockoltam jailbreak-el aztán ultrasn0w,de itt még jailbreakelni sem tudok és nem tudok belépni a telón a menübe se nem hogy telefonálni!!
köszi az eddigi segítségedet és türelmed
2012 február 17, 21:05
próbáltam betallózni 4.3.5-öt is és el is indúl,de kidobja a 20-as hibát mi a kábel állítólagos hibája. de akkor azt mondod,hogy nem fogja föltenni a régebbit? már annyi fv-t meg redsn0w-ot stb. hogy már sztem mindent kipróbáltam. kész komolyan
2012 február 17, 21:06
@rolipyo: most 5.0.1 van rajta, az, hogy miket kér vagy ír, az ennél teljesen normális. sim kártya kéne hozzá, de a redsn0w tudja hacktiválni. kérdezd meg azt, akitől vetted, hogy milyen függő eredetileg, és azzal a szolgáltatóval kell felvenni a kapcsolatot.
hogy mikor adnak ki rá függetlenítést, azt persze nem lehet tudni. telefonálni így semmiképp nem fogsz tudni vele, de még hacktiválás után sem, mert nem függetleníthető.
2012 február 17, 21:16
oks. értem. hát akkor köszi. akkor majd lesz vele vmi. nem kínozom magam tovább. kössz mindent. jóéjt.
2012 február 19, 10:30
Szia!
3.1.3-s Iphone-om van.
A 1015-s hibát kaptam.
Ám sehogy sem ugrik ki , irebbel sem.
A készüléken frissíteni akartam a rendszert és aztán omlott össze ezzel a hibaüzenettel.
most dfu-mode -ban van.
2012 február 19, 17:21
sziasztok!!!
iphone 3G-m van 4.1.2-es iOS-sal, már elég lassú volt ezért nyomtam 1 hard resetet közben rátettem töltőre (konnektor) és 1 idő után látom hogy kivan kapcsolva, beakartam kapcsolni de kiirta hogy ITUNES és már restore modban van a telefon????? mostmár be sem lehet kapcsolni, beraktam DFU-ba de semmi, tudna valaki segiteni??? mert igy minden telefonszámom, smsesem képem, zeném ugrik, előre is ksözönöm a segitséget
2012 február 23, 15:38
Segítségre lenne szükségem.
Van nálam egy Iphone 4-es, földhöz lett vágva. Hátulja szépen betört, a wifi antenna modulnál a kábel elszakadt és az akksi sem kap töltést.
Ezenkívül recovery módban van és restore-olni szeretné a rendszert.
A hiba 1611,így nem tudja újratenni magát a rendszer.
Két gépen is próbáltam, mindkét gépen 64 bites Win 7 van.
Na gondoltam megpróbálom egy custom firmware-rel, ott meg 3194-es hiba.
Tudna valaki érdemben segíteni, hogy mivel próbálkozzak?
Sim kártya nincs a készülékben, esetleg az okozhatja a 1611-et?
Nem merem áttenni DFU módba,mert nem tudom hogy az megoldás lenne-e rá és utána hogyan lehet abból az állapotból kihozni,ha ott sem boldogulna az Itunes restore.
2012 február 23, 15:40
@tomzol: először érdemes lenne hardveresen helyretenni a készüléket, mert az akku töltéshibája azért okozhat gondot.
a 1611-es és 3194-es hibákról ugyanakkor szó esik fent is.
2012 február 24, 03:56
Sziasztok!
Segítsetek kérlek!
Pár napja leejtettem az iphone 4-esem és “gyönyörű szépen” betört a kijelzője, de a telefon működik, szóval tényleg úgy tűnt, hogy csak kívülről sérült.
Elvileg holnap küldi az apple a kis parcelt, amiben visszaküldöm nekik a telefont, és vagy lecserélik a kijelzőt vagy kapok egy újat.
Mai nap folyamán szerettem volna backup-olni (legfrissebb itunes, és windows 7), de azt írja, hogy nem lehet. Nem jailbreakes telefon. Lehet, hogy mégiscsak elszállt benne valami az eséstől? és az iTunes is fagy tőle(?) egyfolytában.
Nagyon nem szeretném egyesével kiírogatni a névjegyzékem, jegyzeteim…
köszi
2012 február 24, 04:02
Még annyit, hogy csatlakoztatom a géphez, egyből felismeri az itunes, majd fagy kb 10 percig, aztán kiírja, hogy: “iTunes was unable to load data class information from Sync Sevices. Reconnect or try again later”, ok, aztán mégiscsak elkezd syncelni, majd a végén a bocs, de a backup nem sikerült…
2012 február 24, 21:02
@Jadeye: Igazad van, úgy tűnik nem hajlandó addig restore-olni, amíg nincs rajta akksi.
Így akksi nélkül folyamatosan csak bejön az alma logó majd pár mp múlva eltűnik,olyan mintha bootolna majd kikapcs és újra boot.
A lényeg, így több gépen próbálva sem megy a restore.
Valahonnan szerzek kölcsönbe egy akksit,megnézzük arról kap-e töltést.
2012 február 27, 17:57
Sziasztok!
Nagy nehezen a poszt végére értem, de nekem továbbra is volna kérdésem, mert nem nagyon boldogultam…
nos van egy 3GS készülékem 4.0.1 oprendszerre frissítve, majd a minap (köszönet itunes) frissítettem 5ösre, de mivel anglia a készülék függetlenített és JB is és egy 30as magyar kártya van benne nem engedi aktiválni :S
próbáltam visszaállítani egy korábbi 4.X.X es verzióra de semmi :S csak kód nélküli hibaüzenet itunesban? :S
volna valakinek valami ötlete?
Előre is köszi!
2012 február 27, 19:24
@thurlee: korábbi verziós rendszert csak úgy nem lehet visszatenni, pláne nem SHSH nélkül (fent linkelt “Mi az az SHSH… cikk). de kb mindegy is, mert azzal, hogy frissítetted, frissült a baseband is, és az új verzió nem függetleníthető, ahogyan erről a fent linkelt “Baseband: tények és tévhitek” című cikkben is szó van.
a legcélszerűbb a hivatalos, szolgáltatón keresztül intézett függetlenítés lenne, mert akkor gyárilag független lesz.
a másik esehetőség a GPS-t a jelenlegi állás alapján véglegesen elbarmolós iPad basebandes megoldás, amit én kihagynék a helyedben.
2012 február 27, 20:25
@Jadeye:
…nos ezt tényleg nem akarom
és ha szerzek egy iphonehoz való SIMkártyát olyat amilyennel forgalomba hozták? Akkor esetleg életre kelthető lehet?
2012 február 27, 20:44
@thurlee: aktiválni tudod majd vele, de telefonként, a saját kártyáddal használni a függetlenítés hiányában nem.
2012 február 27, 22:19
Sziasztok.
ezer fórumot megnéztem, de semmit nem találtam.
Olyan problémám lenne remélem tudtok segíteni, mert már feladtam.
Iphone 4-em van IOS5 tel. Szinkronizáltam a telón lévő zenéket (le akartam törölni) sikerült is az Itunes -ban 0 zenét mutat viszont a telóban az összes ott maradt csak szürkén. Tehát nem lehet őket se lejátszani se törölni
Ha tudtok ilyen hibára megoldást légy szíves írjátok meg.
Köszönöm
2012 február 28, 22:26
Helló!
Nekem egy ilyen problémám van:
The iPod ‘iPod’ is synced with another iTunes library. Do you want to erase this iPod and sync with this iTunes library?
An iPod can be synced with only one iTunes library at a time. Erasing and syncing replaces the contents of this iPod with the contents of this iTunes library.
Értem az üzenetet, de úgy emlékszem neme már volt ilyen régen is és amikor rámentem h ‘Erase and Sync’, nem csak a zenék meg a hasonlók törlődtek le róla, hanem a jailbreak-em is!
Tudnátok ajánlani erre egy megoldást, hogy minden klappoljon és még a törést se keljen újra rátennem?
Köszönöm!
(ui.: nem vagyok benne biztos, hogy korábban ennél a hibaüzenetnél törlődött a jailbreak, de nem mertem megkockáztatni!)
2012 február 29, 14:32
@vbksharee:
Hello. nekem ugyan ilyen készüléken mint neked van, ugyan ez a hiba jelentkezett. Sikerült már megoldást találni rá?
2012 március 08, 11:43
Szia Jadeye!
Talán emlékszel rám Nekem szállt el a frissítés -1 hibakóddal.
“Kaptam egy Iphone 4-et.Csak itunes logo van rajta.Nem tudom milyen ipsw volt rajta.Egy biztos, az összes ipsw próbálkozás elszáll az elején 3194-es hibával.
Engedem neki a legújabb 5.0.1. ipsw-t a vége előtt elszáll egy -1 hibakóddal.”
Most, hogy megjelent az 5.1 megpróbáltam újra frissíteni, de ua. a vége -1 hiba.
Lehet, hogy nem frissítették a basebandet, vagy más lesz a probléma?!
Üdv: Zsola
2012 március 08, 12:54
@zsola76: frissül benne a baseband, úgyhogy ott lehet, más a gond. Mac-en is próbáltad azóta, DFU-ban?
2012 március 08, 13:14
Keresek egy Mac-os ismerőst, hátha sikerül.
Ha mégsem meg tudjátok nézni a szervizben?
2012 március 08, 13:19
@zsola76: meg tudjuk nézni.
2012 március 20, 23:43
hello, nekem egy olyan kérdésem lenne, van egy 3gs-em, amin 5.0.1 van fent, untethered. a probléma akkor jött, amikor lemerültem, feldugtam tölteni, majd miutan ujraindult, összeomlott a cydia, és emiatt az ultrasnow is, és most akarmit csinalok (tinyumbrella cydia nélkül értelmetlen, próbáltam), próbáltam dfu-ban, kitöröltem a hosts-ból amit ki kellett, újraindítottam, másik gépen is próbálkoztam ugyanezekkel….de vmiért nem tudok custom fw-t felrakni, mert mindig a 3194-es hiba jön ki…vmi megoldási javaslat így, hogy behalt a cydia?
köszi!
2012 március 22, 01:58
Múlthét pénteken ki lett fizetve a T-mobilban az i4 függetlenítésére a 10 ezer.
Hétfőn visszahívtak, hogy rádughatom az iTunes-ra a telefont és függetleníteni fogja. Tegnap este meg is próbáltam, de csak ezt hajlandó kiírni.
Olvastam valakinek egy restore segített, így hát újraraktam a szoftvert, de semmi. Aktiválni is csak az előző simmel tudtam.
Elképzelhető, hogy a telenor-os 32K-s microsim nem tetszik neki? Eddig egy T-mobilossal használtam az 64K-s volt.
A telefonon 4.3.3-as fw van, ha számít valamit. Aztán kaptam egy olyan infót, hogy mivel az apple szerverén keresztül megy a függetlenítés így mindenképpen .host fájl módosítása nélkül kellene feltennem az új rendszert.
Mikor frissíteni akartam 5.1-re, 21-es hibával visszadobta az itunes, aztán ireb-el betettem a készüléket pownd DFU módba, így meg 1600-as hibával dobott vissza. Nem tudtam sehogyan sem felszenvedni rá a frissítést. aztán a host fájlból kivettem a 74.208.10.249 gs.apple.com sort, úgy már engedte, végig is futott viszont az aktiválás még mindig nem történt meg. Akkor gondolom azért mert megint a host fájl miatt nem közvetlenül az apple-lel kommunikált az itunes? azért is engedte a restore-t?
tudnál segíteni, hogy mit kéne csinálnom, hogy rendesen lefusson a restore az apple-s szerverről?
ez kicsi hosszú lett, bocsi
2012 március 23, 11:12
Szia Jadeye!
Úgy gondolom, hogy már mindent elolvastam az ide vonatkozó témában. Segítségedet szeretném kérni, hogy mi lehet a gond az én esetemben?!
Adott egy iPhone 3GS 8GB (__023______ serial). Jelenleg 4.3.5-ös Thetered jailbreak + un__ck működött rajta tökéletesen. (Sajnos csak 06.15.00-ás iPad BB-vel, mert már korábban 4.3.1-re lazán frissítették, ezért más megoldás nem maradt az SW-s nyitásra!)
Gondoltam megpróbálom a 5.0.1-es Custom IPSW felrakni rá. Sajnos az istenért sem sikerül ezt megoldani. Folyamatosan 1601 vagy 1602 hibaüzenettel elszáll a Restore előtt. (Próbáltam már iReb-v5 -tel ill. RedSn0w-val is a PWNed DFU módba rakni, az eredemény sajnos ugyanaz!)
Valami ötlet, tipp, hogy miért van ez?!
Válaszodat előre is köszönöm!
2012 március 23, 11:24
Ja még annyi az előző hozzászóláshoz, hogy persze az Untetherd JB miatt akartam volna 5.0.1-et telepíteni.
Valamint a következő SW-ekhez van SHSH-m: 4.1 (8B117), 4.3.5 (8L1), 5.0.1 (9A405).
2012 március 23, 15:19
@braun: a tinyumbrella gond nélkül működik, bármi is legyen a telefonoddal, mindössze le kell kérned a cydia szerveréről a mentett SHSH-kat, ha a gépeden nincsenek meg. ezután start TSS server opció, majd tedd pwned DFU-ba, mert a custom miatt az kell, és mehet a restore iTunes-ban. a fentiek alapján nekem úgy tűnik, nem fut az umbrella, és így a TSS server sem, ezért dobja a 3194-et. a hosts fájloddal felesleges babrálni, fusson az umbrella, és kész.
@caffee: ha kivetted az említett sort, akkor pont, hogy az Apple-lel kommunikál, tehát az úgy jó. de ha már megtörtént a függetlenítés, akkor aktiválnia kellene, kiírva, hogy “congratulation, your iPhone has been unlocked”. próbáld meg azt a restore-t újra, mennie kellene gond nélkül.
@BBoy81: lekérted az SHSH-t tinyumbrellával? a restore közben fut az umbrellában lévő TSS server opció? ugye basebandet nem frissítő custom firmware-t próbálsz feltenni?
2012 március 23, 20:14
@Jadeye:
Az imént próbáltam egy másik számítógépen, most tettem fel rá először itunes-t.
Lefuttattam a restore-t, benne a pannonos kártyával. A pinkódot is kivettem előtte, de mikor aktiválásra került a sor a telepítés végén jelzett, hogy “Only compatible SIM cards from a supported Carrier may be used to activate iPhone. Please insert the SIM card .. blabla”. Ilyenkor mivan?
2012 március 23, 22:57
@caffee: hát, ez esetben javaslom, jelezd ezt a szolgáltató felé, mert ebben az esetben még nem történt meg mégsem a függetlenítés, másképp aktiválnia kellett volna. esetleg várj hétfő-keddig, ha addig sem, akkor mindenképp jelezd nekik, hogy valami nem oké, mert változatlanul nem fogadja el a másik kártyát a telefon, nem aktiválja vele, noha a gyári függetlenítésnél bizony kéne neki.
2012 március 24, 10:33
@Jadeye: Igen, lekértem TinyUmbrellával. A TSS szerver opcióval 11-es hibával száll el az iTunes. Amikor Saurik szerverével íratok alá, akkor 1601 vagy 1602 hibával száll el.
Egyébként 4.3.5-re bármikor vissza tudom szoftverezni a készüléket. Csak így Tethered a JB. Csak az Untethered JB miatt volna jó rátenni az 5.0.1-est.
Esetleg valami más ötlet?
2012 március 24, 10:34
@Jadeye: Ja és igen természetesen BB mentes Custom Firmware próbálnék rátenni. Ezt elfelejtettem megválaszolni!
2012 március 25, 11:01
@Jadeye: Na megcsináltam a telefont!!
A TinyUmbrellával s**rt sem értem el. Megvolt az SHSH-m az 5.0.1-hez, de akkor sem ment fel. A megoldás az iFaith nevű program jelentette, amivel csináltam egy aláírt 5.0.1-es SW-t egy gyári IPSW-ből. Ezután már vígan felment ez a custom IPSW az iTunes-szal!
2012 március 25, 11:50
@BBoy81: aham, hát ezt így a redsn0w is meg tudta volna csinálni amúgy, de hát a lényeg, hogy megy.
2012 március 25, 12:32
@Jadeye: Jah jogos… Most látom, hogy a redsn0w is tud ilyet. Na mindegy, most már ezt is tudom!
2012 április 16, 15:04
Sziasztok.. van 1 3g-m. frissíteni akartam és 1015-ös hiba üzenetet kapok a restore végén.. itunes jel meg usb van .. mit csináljak?
2012 április 16, 16:21
@okrosma25: ez le van írva a cikkben fent, kérlek, olvasd el.
2012 április 17, 10:09
Kérhetek 3g hez iPhone 3G Custom Firmware 4.2.1 volt rajta és amit letöltöttem 1600 hibát kapok.. vki írja lécci már nekem le lépésről lépésre vagy vmi magyar video is nagy segítség lenne
2012 április 17, 10:10
Linket..
2012 április 17, 10:20
@okrosma25: pontosan minek kell neked épp custom firmware? mert legtöbb esetben totál szükségtelen. például azt sem írtad, hogy milyen custom kéne, basebandet frissítse-e, vagy nem, stb. így azért elég nehéz.
a hibaüzenet megoldása pedig fent le van írva.
2012 április 17, 10:29
Meghalt egy véletlen frissítés miatt a iphone3g.. 4.2.1 verzió volt rajta.. cydia és jailbreak is volt majd az installus is felkerült… nem magyar.. szeretném megcsinálni.. ha simán neten frísittem adja a 1015-öt.. töltöttem le egy custom fi.. és akkor jön a 1604-es hibba..
Mi kell hozzá pontossan és lépésről lépésre kéne
2012 április 17, 10:31
@okrosma25: de akkor mégis miért nem olvasod el a fenti cikkben a 1015-ös hiba megoldását? már régen készen lenne…
az 1600 és 1604-es hibák is le vannak írva.
2012 április 17, 10:31
vagyis szeretném megtartani a függetlenítést.. 20 as vagyok.. és már egyszer rá raktak egy új szoftvert ezekkel a kiegészítésekkel csak vidéken vagyok és itt sehol nem csinálnak ilyen telott
8g a telo
2012 április 17, 10:32
1015:Ebben az esetben tegyél fel custom firmware-t, mert az nem foglalkozik a basebanddel…. ezért kelenne
2012 április 17, 10:33
mikor a restoréra nyomom a shitet és kiválasztom utána 1604 lesz.. lehet rossz a custom amit letöltöttem?
2012 április 17, 11:16
@okrosma25: a 1015-ösnél a leírás ezzel kezdődök: “ugyan az a helyzet, mint az 1013-as hiba esetén”, tehát nézd meg, mi van a 1013-nál, és csináld végig.
az 1604 is le van írva.
2012 április 17, 13:40
Na vmi olyat csináltam, hogy resdnowal rá raktam vmit és most vmi ananászt láttok..
2012 április 17, 13:41
installing bundles..
2012 április 17, 13:42
@okrosma25: akkor jailbreakelted. de ha azt írod, hogy “valami olyat csináltál”, akkor csak összevissza kattintgattál, és nem azt tetted, ami le van írva fent.
2012 április 17, 13:56
jailbreak meg volt.. de megint az az oldal jöt be.. azt csinálom ami le van írva
2012 április 17, 14:31
@Jadeye: deactive meg volt és azota az apple logot láttom.. utána mit kell?
2012 április 17, 14:33
a videoban töltenie kénne de nekem semmit nem csinál.. http://www.youtube.com/watch?v=GWcPcEx9uQk&feature=relmfu
2012 április 17, 14:58
@okrosma25: milyen oldal jön be? minek nyomtál a deactivate-re egyáltalán?
2012 április 17, 15:11
@Jadeye:apple logo majd megint az itunes és az usb jel.. annyi szar oldalon voltam már, hogy teljesen megkavarodtam.. Leírnád lépésről lépésre mit kell csinálni? okrosmark@gmail.com akár ide.. mert azt se tudom, hogy hol kezdjem.. :/
2012 április 17, 15:13
De semmi slide menü mint a videon.. bocsánat a csúnya szóért..
2012 április 17, 15:31
@okrosma25: 1. restore gyári 4.2.1-re
2. greenpois0n RC 6.1 lefuttatása, követve az utasításait
3. beteszed a hozzá tartozó SIM kártyát, és hagyod, hogy az iTunes aktiválja
4. csatlakozol wifire, rányomsz a Loader ikojára, és kiválasztod, hogy install Cydia
5. kész
egyáltalán mi a baseband verziója végül? kell függetleníteni? milyen függő eredetileg? olyan kártyával akarod aktiválni? mert ezek azóta sem derültek ki.
2012 április 21, 20:43
helo. van egy iphone 4 5.0.1 jb cydiábol rá tett valaki nekem egy témát ami 4.2.1 es téma volt, teljesen elkurta a telom és amikor már kivolt jb-ve már nem irta alá az apple az shsh-kat igy nem tudom ujra rakni rá az 5.0.1-et. visszatöltésel akartam rakni rá az 5.1-et tinyumbrellaba ki vettem a pipát és mégis kidobta a 3194.-es hiba kódot. mit lehet tenni?
2012 április 21, 21:44
@rocco07: Ahogy olvasom még nem sikerült frissíts, így az iPhone még 5.0.1-en van.
Keríts egy windowsos gépet és az iFaith segítségével még le tudod menteni az 5.0.1 SHSH-t. Majd használva a redsn0w-t (ezen belül először a custom IPSW opciot gyártasz egy NO_BB-s iPSW-t, hogy ne frissítsd a basebandet, majd a stich opciót használod és egybeöltöd az SHSH-dat az előzőleg elkészített NO_BB IPSW-vel, majd végül pwnedDFU és restore iTunessal) vagy haasznalod iHsn0w sn0wbreeze-jét amivel ugyancsak készíthetsz egy custom IPSW-t egybeöltve SHSH-val, itt semmiféleképp nem frissül a baseband, majd itt is pwnedDFU es restore iTunessal..
Ha nem számít a baseband használhatod a redsn0w-t egy sima “gyári” IPSW-vel, stich opció segítségével egybeöltöd SHSH-val stb.
Remélem segít, ha valami nem érthető szívesen elmagyarázom, értesíts a fejleményekről!
2012 április 21, 23:09
@balazs182089: miért kéne hozzá iFaith? a redsn0w ugyanúgy le tudja szedni. pláne minek még a sn0wbreeze is? a redsn0w-val készült custom fw sem frissíti a basebandet.
2012 április 21, 23:40
@Jadeye: Az iFaith-el magárol a készülékről tudja leszedni az SHSH-t pl.: ha van egy iPhone 4 ami 4.0.1-en van amit már az apple nem ír alá, lementhetjük a 4.0.1 SHSH-t (de ezt gondolom tudtad
)
A sn0sbreeze is csak példa ként volt felhozva…
Én csak leírtam a lehetőségeket (SHSH mentés, 2 féle képp restorolás bb frissítés nélkül illetve restorolás bb frissitéssel)
2012 május 05, 14:36
@balazs182089: totál felesleges bonyolítás. mindent meg tud csinálni a redsn0w azok közül, amiket felsoroltál, felesleges tehát több külön appot használni.
2012 május 10, 22:47
5.1.1 re frissítettem. Ráment a jailbreak. újra kellett indítanom de mivel kocsiban voltam nem tettem vártam. Majd magától újraindult… Persze nem tudtam rádugni az M5 ön a gépre ezért pörgette magát. Majd 2 óra múlva mikor összedugtam újraindítottam kék halál lett a vége. Most nem ismeri fel USB-n, nem reagál egyik gombra sem. Viszont enyhén világit kékes feketén a kijelző. Most ilyenkor mi van? Tégla? Vagy várjam meg még lemerűl majd töltsem fel és mehet a DFU? Az a baj hogy nem reagál egy gombra sem…Segítsetek… thx
2012 május 11, 13:58
haho!
nekem van egy iPhone !-em 8 g-ás 8többet sajnos nem tudok róla.
nem enged szoftverfrissíteni, és a fent említett 23as hibakódot nyomja!
informatikai analfabéta vok, és az agyvérzés kerülget!!! 3 gépen, 2 kábellel próbáltem de SEMMI
mi a retket csináljak ezzel a kedves kis teremtéssel?
S.O.S
2012 május 12, 00:45
@zeharom 5.1.1-re jelenleg még csak tethered Jailbreak van tehát ha kikapcsolod az iPhone-t akkor csak gép segítségével indul ujra. Redsnow-ban a just boot opcióval dfu módban
2012 május 15, 13:37
Most próbáltam downgradelni az iPhone 4-emet. 5.1 -ről 4.5.3-ra. Az iTunes először 11-es hibát dobott. majd ujrainditás után 1-es hibát.
Egyiknek sincs meg a leírása nálatok…..
2012 május 15, 14:03
@Ugyankerem: olyan, hogy 4.5.3 sosem volt, esetleg 4.3.5? DFU-ba kell tenned, és fusson az umbrella tss server opciója, és legyen előtte letöltve az adott SHSH.
2012 május 17, 03:58
Helló. Van egy iPod3G 4.2.1 (8C148) frimware rajta nem voltam ítthon és öcsém frisstiteni akarta 5.0.1 re, de valamit elrontott és meghalt az ipod és csak az a van a képernyőn, hogy csatlakoztassam az ipodot az ituneshoz, amikor meg végső elkeseredésemben frissiteni akartam a maximális verzióra akkor 3194es hibát írt és még az itunnes se tudta drissíteni ( az ipodon untethered JB volt mikor még működött ) segítsetek, mert most csak egy vasdarab és még szeretném használni ha lehet…….
2012 május 17, 10:23
@kuqAc: le van írva fent, mi a teendő. pucold ki a hosts fájlt.
2012 május 18, 14:09
@Jadeye: Nekem is hasonló hibám van, 3194-es error, a host fileból kitöröltem a gs.apple.com sort (ámbár kommentelve is ki volt de mindegy) és rámentettem rendszergazdai jogosultsággal. most ujranyitom a host filet nincs benne apple, ujraindítottam a gépet, mégse megy az 5.0.1re a restore. eddig sosem volt rajta 4.3.5 nél nagyobb szoftver így shsh se nincsen. de az 5.0.1 függetleníthető, és ezért kell az a firmware.
Kösz
2012 május 18, 14:11
ja és a 4.3.5 öt redsnowal jailbreakeltem, tethered lett (?) de semi tetheredben indul csak el a telefon, és a cydia logo fehér. Bróbáltam just boot opcióval de ugy csak világít a sötét képernyő a 3gs-en és waiting for 3gs a számítógépen, tehát a jailbreak mint olyan nem megy végbe cydiába be se tudok lépni.
2012 május 21, 04:01
Segítene valaki? Mert magamtól nem találom a hibát.
2012 május 28, 13:17
Jelenleg 5.0.1-es IOS van fent az iPhone 4emen, 4.2.1-es Baseband-el, és szeretném rá feltenni a 4.3.3-hoz tartozó BB-t (04.10.01), szépen le van mentve minden ami kell (SHSH) Cydiában, illetve a gépen is, redsn0w-al “szignóztam” a gyári 4.3.3 fájlt, szépen el is indul a telepítés PWNED DFU-ban, majd a Firmware(BB ugyebár) telepítése közben 1-es hibával megáll.
Valakinek esetleg nincs vlami ötlete, hogyan tudnám rá feltenni a 4.3.3-at, illetve a hozzá tartozó BB-t?
2012 május 28, 13:32
Most megpróbáltam a TinyUmbrella TSS server funkciójának használatával, de ugyan ott, ugyan azt a hibát kapom.
2012 május 28, 13:53
@Norrbi: frissítsd 5.1.1-re, és kész.
@OvErClOcKeR: és ezzel mi lenne a célod? nyilván függetlenítened kell, másképp nem lenne érdekes a baseband. viszont iPhone 4 esetén összesen csak az utoljára a 4.0.2-ben megtalálható 01.59.00-s függetleníthető. tehát gevey simet használsz, annak meg totál mindegy, hogy 4.2.1-es, vagy 4.3.3-as baseband van-e fent, összesen az a lényeg, hogy ne 5.x-es legyen.
iPhone 4 esetén az umbrellában be kell kapcsold az “enable baseband update” opciót is. ha úgy sem akar menni, akkor nem fog menni.
2012 május 28, 14:30
@Jadeye: Hát a célom csupán annyi, hogy a lehető legfrissebb BB lenne a telefonon (igen Gevey SIM, úgyhogy max 04.10.01 jöhet szóba)
Akkor hogy ne szenvedjek fölöslegesen: van bármi különbség a 2 BB között, vagy teljesen mindegy hogy 03.10.01, vagy az újabb van fent?
(meg akartam próbálni, mert a vakum időzítője mióta megvan a telefon nem tökéletes… hol jókor villan, hol egy kicsit korábban, mint ahogy a fénykép készül, és mondom hátha a Baseband-ben lehet a hiba)
2012 május 28, 14:48
@Jadeye: Most nem futok neki újra az általad leírt módszerrel, mert custom 5.1.1-et feltettem, és az 5.0.1-es, SAM-el kreált lockdown fájlokkal még unlockolni is sikerült!
2012 május 31, 11:20
Sziasztok! Van egy 3GS-em, új bootroomos/ipad basebandes/5.0.1 custom fw-vel. Restoreolni próbálom vissza 5.0.1-re shsh-k megvannak. A következőt csináltam: készítettem egy custom 5.0.1 fw-t, amihez a redsn0wal hozzárendeltem az shsh file-t, így megkaptam a telepíteni kívánt fw-t. Kitöröltem minden gs.apple.com-os sort a hosts fileból. A hosts file mappájában van egy hosts.umbrella file is, nem tudom kell-e az oda. Beraktam a készüléket Pwnd DFU-ba redsn0w-al és shift restoret nyomtam az iTunesban (nem tudom hogy kell-e, de közben nem fut a tinyumbrella). 21-es hibakódot ír ki. Esetleg tud valaki megoldást? Köszi
2012 május 31, 11:25
@bombi1: csináld meg újra a firmware-t, mind a custom-öt, mind az SHSH hozzáadását, és próbáld újra.
2012 május 31, 11:29
@Jadeye: oké köszi. majd szólok hogy sikerült-e, meg kipróbálom hogy # rakok a gs.apple.com sor elé, mert azt közben visszaírta.
2012 május 31, 11:33
@bombi1: a lényeg, hogy a hosts módosítása után az umbrellát ne indítsd el megint, mert alapértelmezetten a “set hosts file to cydia on exit” opció be van kapcsolva, így visszaírná.
2012 május 31, 12:20
@Jadeye: na úgy döntöttem, hogy egy kis időre pihentetem ezt a dolgot. először be akartam rakni pwnd dfu-ba, egyrészt csíkos lett a képernyő a full sötét helyett, másrészt le sem futott a dfu. amikor másodjára próbáltam ugyanúgy csíkos lett a képernyő, mindkét esetben umbrella hozta ki a nem is tudom honnan. harmadjára ugyanazzal a módszerrel próbáltam berakni, és újraindult a telefon. ez nem az én napom ilyen téren
2012 június 01, 22:14
Sziasztok! Segítsen nekem valaki légyszi ! Független jailbeak Iphone 3gs. 5.0-ról sikerült frissítenem 5.1.1. a BB megőrzése mellett. De nem nagyon tetszett, hogy “be kell bikázni” minden indításnál, ezért vissza akartam tenni 5.0-ra. Ez nem sikerült. Kínomban sikerült feltennem 4.3.3-at. Ez működne is de nem tudom visszatenni a mentésemet. Légyszi segítsen valaki, hogy tudom visszatenni az régi 5.0-t vagy 5.0.1-et. Mindig Error 3194 ad. Már 3 különböző gépen próbáltam. 2 kábellel, recovery és DFU módban is. a BB = 05.13.04. Lécci-lécci-écci-écci, mert megőrülök !!!!
2012 június 01, 23:15
Kipróbáltam minden módban. Kitisztítottam a HOST file-t. Lementettem az SHS-eket is. Teljesen szűz gépen sem ment! Egyedül a TTS szerver nem megy. CSak keres keres ..
2012 június 03, 13:22
Félmegoldásom már van:
Ki kellett lépni a redsn0w-ból miután DFU módba tettem és akkor legalább vissza tudtam tenni a 5.1.1-et. De sajnos sem 5.0.1. sem az 5.0 nem ment vissza. Miért ?
2012 június 06, 11:29
Nem találtam megoldást a -3259 es hibára sehol pedig külföldi oldalakon is kerestem!Kérlek segítsetek.
2012 június 06, 13:32
@Zsolti25: Csinálsz egy 5.1.1-et amivel nem frissited a bb-t és az új 9.12b1-es redsn0w-aljailbreak-eled. nem kell se bikázni se semmi mást, működik
2012 július 04, 17:38
Sziasztok,egy olyan gondom lenne h ios 6 beta 2 telepitese utan aktiválhatatlanaz ipad 2öm mert nincs regisztrálrva a fejlesztői programban, restorenál 21es hibát kapok (recovery modban) de van shsh-m 5.1.1ről mentve, valamit lehet vele tenni?
2012 július 04, 18:10
@doozer: egyrészt ha nincs regisztrálva fejlesztői listán, akkor felesleges volt próbálkozni. nem ok nélkül kell legyen regisztrálva.
másrészt sima DFU, és gyári 5.1.1-et betallózod. recovery-ben természetes, hogy nem megy, DFU kell. semmi SHSH meg más nem kell, elvégre az 5.1.1 a hivatalos iOS verzió, azt az Apple aláírja.
2012 július 04, 18:14
@Jadeye: DFU módban is ezt a hibát kapom :S
2012 július 04, 18:15
@Jadeye: pontosabban 1600-asat
2012 július 08, 13:00
@doozer: nekem is mindig 1600-as 1602-es 1604-es hibát írt ki, pedig DFU-ba próbáltam, custom firmwaret rakni egy iPhone 2G-re, aztán az iREB nevű programmal (ih8sn0w pont com) raktam DFU-ba és úgy sikerült.
2012 július 08, 14:06
@ftamas89: iPhone 2G-re teljesen felesleges a custom. felteszed a gyári 3.1.3-at, majd redsn0w 0.9.4-be betallózod neki a 3.1.2-t. függetleníteni továbbra sem kell, ha egyszer már függetlenítve lett, mert a 2G esetén a baseband nem változik a restore során, így a függetlenség is megmarad, mert a baseband van megírva függetlenre.
amiről meg doozer ír, az az, hogy a gyári 5.1.1-et nem tudja azután visszatenni, hogy feltette fejlesztői regisztráció hiányában az iOS 6 bétát. arról visszaállítani a gyári 5.1.1-re kissé más, mint egy iPhone 2G-t.
2012 július 11, 16:20
hello !
az ipadomat hasznaltam mikor hirtelen elfeketult az egesz ,azt hittem lemerult de hiaba dugtam be semmit nem csinalt , megprobaltam megnyomni a kikapcsolast de semmi ,mit tegyek ?
2012 augusztus 20, 12:11
Sziasztok ! olyan problémám van hogy ujra telepiteni akarok egy gépet és mindig azt irja ki mikor particionálni akarom hogy #88 erro . Legyetek szivesek segiteni
2012 szeptember 12, 09:04
Sziasztok!
Lehet, hogy nem jó helyre írok de mivel iTunes hibaüzenetről van szó ezért gondolom, hogy idetartozik. Valójában iTunes Match-el van problémám.
Regisztráltam, fizettem, levonták, ráeresztettem a PC-re(xp), az első két lépést
végigcsinálja (aki ismeri az tudja miről beszélek) de a harmadik elejénél megakad
és a következő hibaüzenettel leáll:
AppName: itunes.exe AppVer: 10.6.3.25 ModName: ntdll.dll
ModVer: 5.1.2600.6055 Offset: 0000120e
Találkozott e valaki más is ezzel? Van e rá megoldás?
Ha tud valaki segíteni azt nagyon megköstönném!!!!
2012 szeptember 12, 09:06
Bocsi,
Nagyon MEGKÖSZÖNNÉM!!
2012 szeptember 12, 09:25
@Harsi: ahogy nézem a ModVer-ből, ez Windows XP. minden frissítés fent van? rendszergazda joggal rendelkezik a fiókod?
2012 szeptember 19, 09:58
Kedves Jadeye!
Köszönöm a választ , de sajna azt sem tudom miről beszélsz!
Milyen frissítésről lenne szó + milyen az a rendszer gazda jog? Ennyire nem vágom a témát! Remélem nem ciki amit írok ,de NOGYON kérlek , hogy segíts!!!
Lehet, hogy az iTunes újabb verziója segítene????
Előre is köszönöm!!
2012 szeptember 20, 19:55
Sziasztok!
Nekem elég nagy problémám van, vagy legalább is annak tűnik!
Iphone 4s -em van 5.01 es szoftver volt rajta JB-s! A beállítások-szoftverfrissítés menü pont alatt próbáltam frissíteni 6os ra, ez nem sikerült. Ezután itunes (előtte frissítés) restore-al próbálkoztam, sikertelenül! Volt egy 6 os hiba üzenetem, de olyat is írt hogy nem tud kommunikálni a szerverrel. Ezután hagytam az egészet, és simán update re nyomtam.El is kezdte a telefont lepucolta de az uj 6 os szoftvert már telepítés nélkül hagyta, mondván hogy nincs kommunikáció a szerverrel. Most a jelenlegi helyzet az hogy itt ülök a gép előtt tanácstalanul kezemben a szoftver nélküli telefonnal és várom a csodát!
2012 szeptember 20, 20:00
@Harsi: hát ha nem érted, amit kérdezek, akkor nehéz lesz sajnos.
esetleg felteheted az új iTunes-t, de szerintem nem azzal van a baj. de próbáld meg, hátha.
@snix: jailbreakelt készülék nem frissíthető menüből, ezt már leírtuk az OTA frissítés bevezetése utáni első frissítéskor, az 5.0.1-nél is. ellenőrizd a hosts fájlodat a fent a cikkben írtak alapján, valószínűleg az lesz a ludas.
2012 szeptember 20, 20:05
Jadeye istenkirály vagy köszi!:D
2012 október 07, 09:12
Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni iphone3g aktiválásában.Használtan vásároltuk kártyafüggetlenként adták iTunes szólt frissitsük mi megtettük birka mód.Ifonra szoftver felment és jött a meglepetés a készüléke nem aktiválható mert az aktiválási kiszolgáló ideiglenesen nem érhető el. s.t.b. !Valaki remélem tud segíteni!
2012 október 07, 09:21
@antonpunk: ha csak ennyi a hibaüzenet, akkor valami a netkapcsolattal nem oké. a cikkben írtak alapján pucold ki a hosts fájlodat, és átmenetileg kapcsold ki a vírusirtót és a tűzfalat.
2012 október 07, 11:00
Köszi a gyors választ Jadeye de sajna nem sikerült a iTunes ezt irja ki:There is no sim card installed in the iphone you are attempting to activate! Nem látja a simet.Találkoztál már ilyennel?
2012 október 07, 11:09
@antonpunk: na várjál. ez már teljesen más. van benne SIM, ugye? ha van, akkor azt vedd ki, törölgesd meg, és fújkáld ki a nyílást kicsit, és próbáld újra.
2012 október 07, 13:44
Sziasztok,
Próbálom a 4S-t 5.1.1-re frissíteni, de mindenhogy a 3194-es hibát adja a rendszer. Ha simán, ha TinyUmbrelával csinálom, teljesen mindegy. A hosts fájl rendben, flushdns is volt, stb. Hogy tudnám ezt kivitelezni? Update és restore esetében is ezt dobja.
2012 október 07, 14:36
@kgbman: Most sikerült a TinyUmbrelát át a Cydiára irányítani. Először error 11 (lövésem nincs mi ez) aztán meg error 1600 és iTunes logo a kijelzőn. Mi lehet ez?
2012 október 07, 15:50
@kgbman: az iOS 5 óta csak speciális firmware segítségével lehet azt feltenni a készülékre, ha az Apple azt már nem írja alá. ez az iPhone 4 és korábbi készülékekre igaz jelenleg.
iPhone 4S esetén azt nem tudod jelenleg még akkor sem újratenni, ha most is 5.1.1 van rajta. ha frissítetted 6.0-ra, akkor pedig egyelőre sehogy nem fogod tudni visszatenni rá az 5.1.1-et még SHSH-val sem.
2012 október 11, 00:38
Sziasztok,
iphone 3g-n 4.1 rendszer volt ipad firmware-el és függetlenítve volt ultrasn0w-al
Restore után Error 1015 öt dobott. Windows alá van esetleg valami megoldás ?
előre is köszi
2012 október 13, 21:02
Üdv!
Adott egy iPhone 3G ipad bb-el, jelenleg működésképtelen, recovery módban van. Sn0wbreeze-el készítettem neki egy cfw-t, alapbeállításokkal, de az iTunes az istenért nem akarja feltenni rá, mindig 1600-as hibával eldobja. A sn0wbreeze a végén ugye pwned DFU-ba teteti a készüléket, így működnie kéne, de mégsem teszi. Ha gyári fw-t akarok feltenni, azt végigcsinálja, de akkor meg a végén 1015ös hibával elszáll és recoverybe hullik. Nem ugrasztja ki semmi.
Ötlet?
2012 október 13, 22:50
@bala12: a 1015-ös hiba megoldása le van írva fent. egyébként: http://szifon.com/2012/06/18/ipad-baseband-downgrade-iphone-3g3gs-fuggetlenites/
@Belnir: a 1015-ös hiba megoldása le van írva fent. egyébként: http://szifon.com/2012/06/18/ipad-baseband-downgrade-iphone-3g3gs-fuggetlenites/
2012 október 13, 23:49
@Jadeye: Megvan, köszönöm szépen!
2012 október 14, 12:38
Sziasztok,
iPhone 4S -em van, augusztusban vettem (Angliában) előfizetésésen, kijött az ios 6 rá is frissítettem, működött is egy darabig. Mostanában az a gondom, hogy amikor használok valamilyen app-t pl facebook vagy skype egyszerűen csak kilép, nem tudom miért. Másnak is van ilyen problémája? A másik, szeretnék letölteni vagy updatelni valami appot és azt a hibaüzit kapom: “cannot connect to iTunes store”. rákerestem neten, ott azt írták hogy állítsam vissza az időt stb… de így sem működött, meg nem akarom én ezt mindig megcsinálni. Esetleg ez ügyben volt valakinek valami tapasztalata?
előre is köszi a választ,
üdv icccus
2012 október 14, 12:57
@icccuss: érdemes lenne megpróbálni egy tiszta restore-t, ami után az adataidat semmiféle backupból nem teszed vissza, maximum csak manuálisan, ezek alapján például: http://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/
2012 október 21, 12:52
@Jadeye: restore-t megcsináltam stb, de ugyanúgy nem működik a kapcsolódás..
2012 november 04, 14:52
Sziasztok,
elnézést, ha ismétlődő a kérdés, eddig még nem találtam egységes leírást. Ja, és hosszú is lesz
Adott 2 db 3GS, a komámé, meg az enyém. Komáé 2009-es gyártású, régi bootromos, 32 GB-s AT&T változat, az enyém 2010-es, új bootromos, ex T-Mobile 16 GB. Ez utóbbin eredetileg 6.15 BB volt, sikeresen visszaállítva 5.13.04-re. Különböző hibák miatt nagyjából egyidőben álltunk neki frissíteni a két telefont, a tervek szerint 5.1.1-re.
- A régi bootromos 4.0 telefonra simán iTunes alól felment a kitudjahonnét letöltött 5.1.1 cfw, még dfu sem kellett. Feltette, aztán Ultrasnow, és halleluja.
- Az új ibootos, vagyis az enyém csak röhög ugyanezen (4.1 -ről 5.1.1). Pedig más (új iBootos) cfw-t használtam, SHSH-k lementve, próbáltam Umbrellával, anélkül, (hosts ellenőrizve), DFU-ban, recoveryben, mindenhogy. Minden esetben error 11 lett a végeredmény, bár szerencsére még a folyamat elején, így egy resettel legalább az eredeti állapot helyreállt.
Órákig keresgéltem a neten, és láttam is, hogy az Umbrella már nem elegendő 5.0 felett – csak éppen azt nem találtam, mi a jó, és a legkevesebb kockázattal járó megoldás. Most éppen töltök stock 5.1.1-et, próbálok redsnow-val saját cfw-t csinálni, de nem vagyok benne biztos, nem csak időpocsékolás mindez.
Kérem, ha valaki tudja, mit rontok el, vagy éppen van valami ötlete, árulja el nekem. Előre is köszönöm!
2012 november 09, 12:28
Helló!Lenne egy gondom:van egy 3g szifonom.A baj vele,hogy hiába van fent rajta szoftver,nincs menü ikonom.Próbálltam itunes-sal ujraszoftverezni,de 23-as hibakóddal kilép.Próbállom redsnow-val,de a telefonon amikor ott tart,hogy replacing kernel,egy kis idő után gondol egyet,megvillan a kijelző,és ujraindul a telefon.Természetesen ugyan azzal a szofttal ami rajta volt,és ugyan olyan hibásan.Mit tudok csinálni vele?akku ujj benne,teljesen feltöltve
2012 november 09, 22:13
Az mitől van,hogy itunes-el szeretném visszatölteni a custom fw-t de rögtön a legelején 23-as hibakódot dob?
2012 november 09, 22:56
@vazee: Mivel készítetted a custom fw-t?
2012 november 10, 08:16
@hSn0wQ: redsnow-val
2012 november 10, 10:06
Nos.Töltöttem le custom ipsw-t,de itunes azzal is már a legelején 23-as hibát dob,el sem kezdi feltenni.És a telefon recovery módban marad,tinyumbrellával kell kiszednem.
2012 november 10, 12:33
@vazee: Akkor légy kreatív és próbáld meg sn0wbreeze-es cfw-vel.A fenti cikket elolvastad és végig próbálgattad az általános tanácsokat?
2012 november 10, 12:46
Csinálni fogok egy cfw-t,és megpróbálom úgy is.Egyébként próbáltam redsnow-val just boot tethered right now-al indítani,de akkor is ugyan úgy semmi ikonom nincs.Általános tanácsok elolvasva,kipróbálva,amit csak tudtam.Sajnos másik akkum nincs,így azt nem tudtam kicserélni.
2012 november 10, 13:17
Csináltam sn0wbreeze-zel egy cfw-t,de azt sem teszi fel az itunes.Ugyan úgy az elején recovery-be teszi a telefont,és utána 23-as hibát dob.
2012 november 10, 17:28
@vazee: De DFU módba kell tenni a telót NEM recovery mode-ba! A kettő nem ugyanaz.
2012 november 10, 18:17
DFU mod-ba teszem a készüléket.shift+visszaállítás,kibontja a szoftvert,és kiírja,hogy iphone előkészítése visszatöltésre.Ekkor kiveszi dfu mod-ból,és átteszi recovery mod-ba.Mihelyst recovery-be kerül a telefon,az itunes adja a 23-as hibát.
2012 november 10, 19:30
@vazee: Igazad van bocsi.Én nem voltam elég figyelmes.
Habár írtad,hogy kipróbáltál mindent amit tudsz,de azért én megkérdezném,hogy a hosts fájlodat kitakarítottad? Hálózati kapcsolatodat ellenőrizd.Esetleg próbáld meg másik wifivel.
Lehet az is,hogy szerezni kéne egy 3G akut és bekéne szerelni.
ifixit.com/Guide/Installing+iPhone+3G+Battery/577/1
Az is lehetséges (mivel nem ismerjük a telefon előéletét) amit az iPhoneWiki-n írnak:
“Happens frequently after water damage. Remove and clean motherboard.”
Vagyis szereld ki az alaplapot és tisztisd ki.(Nyílván a megfelelő módon.)
2012 november 10, 19:51
Host file kitakarítása megvolt.Próbálom megszerezni akitől vettem attól a teló régi akkuját,még eredménytelenül.Adatkábelen keresztül csinálom,tehát wifi kizárva.Hálózati kapcsolatom jó.Az alaplap megtisztítása alatt mit kell érteni?Egyébként mikor redsn0w-val próbálom jailbreak-elni a replacing kernel résznél időzik kb 5 percet,utána villan egyet a kijelző,majd ujraindul,mintha mi sem történt volna,és ugyan az a kép fogad,mint eddig.
2012 november 10, 20:53
@vazee: A Redsn0w-s dologhoz két dolgot fűznék hozzá:
-esetleg próbáld meg másik usb porttal lefuttatni
-nem tom milyen os van a gépeden,de amennyiben win7/vista van a gépeden futtasd xp kompatibilis módban,rendszergazdaként
,de elötte rakjuk össze a többit a jb-t meg majd utólag.
Én annyit fűznék hozzá,hogy amikor mondjuk,ha megpróbálsz felrakni egy custom iOS 3.1.3/3.1.2-t vagy custom iOS 4.1-et azt engedi az iTunes?
2012 november 10, 21:00
Töltök le olyan fw-t,és megmondom.eddig 4.1-el,és 4.2.1-el próbállkoztam sikertelenül.Xp-vel dolgozok,2 gépen is próbálva,tehát így az usb is kizárva
2012 november 10, 21:15
@vazee: Akkor nézd meg más os-el a redsn0w-t.(Nagyon fura egy cucc ez a redsn0w: xp kompatibilis módban kell futtatni,de ehez képest xp-n fut a legrosszabbul. -becsapós)
Az előzőhöz,hogy mit jelenthet ez az alap tisztítás:
Szerintem valami ilyesmit jelenthet,de mivel nekem ilyen gondom nem volt ezért ebbe nem igen tudok segíteni.
2012 november 10, 21:23
Más os-t sajnos nem tudok feltenni,mert nincsen nekem.Töltöm már le a másik ios-t,hátha azzal csinálni tudnák már valamit.
2012 november 10, 21:37
@vazee: Sajnos vannak kompromísszumok ebben a témában is.Azzal csak magadnak teszel keresztbe,ha nem próbálsz meg másik os-t mert lehet,hogy elzárod magadat a megoldástól.Persze ezt soha sem lehet tudni,de szerintem,ha akarod még használni a telót ez nem válasz,hogy nem tudsz más os-t felrakni mert nincs lehetőséged rá. (2 gép és 1 iphone mellett hogy ne lenne már lehetőséged
).Persze te tudod.
2012 november 10, 21:49
Persze,van másik megoldás,de nem hivatalosan egy másik os nekem nem fél óra mobilnettel
2012 november 10, 22:29
Nos.3.1.3-as fw letöltve,sn0wbreeze-el custom fw csinálva = eredmény ugyan az.Tehát semmi változás a dologban.Holnap töltök le másik os-t,újrahúzom a gépet,és ujjabb próbák.
2012 november 12, 19:05
@hSn0wQ: Üdv!Helyzetem a következő:win7-tel újrahúzva a gépem.Itunes gyári fw-re,és cfw-re is 23-as hibát dob,már a legelején.Redsn0w úgyszint semmit sem csinál vele.
2012 november 12, 19:49
@Vazee: Akkor szerezz egy iPhone 3G akut ne attól akitől vetted a telefont mert mint látjuk marha megbízható egy embör és szereld be a telefonba.Ha azután sem megy akkor dobd be egy szervízbe és ott remélhetőleg tudnak majd valamit kezdeni vele.
2012 november 12, 19:53
Beszéltem egy pesti szervizessel,azt mondta,hogy beletesz egy “telepítős akkut”,és itunessal újrateszi a 4.2.1-et.Ez lehetséges-e?
2012 november 12, 19:59
@vazee: hozd be a szervizünkbe, és a kollégák majd megoldják.
2012 november 12, 20:12
Merre van a szervíz,és kb mennyibe fájna?
2012 november 12, 21:21
@Vazee: szifon.com/2012/06/05/szolgalati-kozlemeny-elkoltozott-a-szervizunk/
2012 november 13, 07:05
@hSn0wQ: Köszönöm,bár itt az áraknál a szoftveres javítás nincs feltüntetve.
2012 november 13, 07:13
És még olyan után szeretnék érdeklődni,hogy van a barátomnak egy 3gs-e.Neki is szoftver problémái vannak,csak annyival másabb,hogy bekapcsol,és működig az iphone,viszont nincs wifi,bluetooth,illetve modem frimware száma.Ezt hogy kellene szoftverezni?
2012 november 13, 09:26
@vazee: ha van SHSH, akkor gyári 4.0 vagy 4.0.1 vagy 4.0.2-t kéne feltenni rá, hogy az frissítsen a basebanden, már ha hajlandó. ha az nem megy, akkor elképzelhető, hogy a 6.0.1-et kell feltenni rá. ha függetleníteni is kell, akkor kéne tudni a sorozatszámát, hogy megy-e vele az iPad baseband és aztán a downgrade. de elképzelhető, hogy nem lehet helyrehozni, ezek csak találgatások látatlanban.
2012 november 13, 19:19
“Device not eligible”-t ír ki host fileokat megcsináltam utána dns cache-t is
lassan 15 óraája szenvedek ezzel a telefonnal
kb 5 óra kinlódás után nagy nagy nehezen felment rá a 4.3.5 (tiny umbrella pwned dfu-val) ja amúgy 3gs-ről van szó
és ami furcsa hogy folyamatosan dfu módban van a telefon
4.3.5 is csak úgy jön elő h rányomok redsn0w-ban just boot-ra (tudom h 4.3.5 alapból tethered lehet h csak azért engedte fel? )
frissíteni hogy tudnék 5.1.1-re vagy 6.0-ra?
meg telefont hol tudom megnézni hogy gyárilag független-e?
segítségeteket előre is nagyon szépen köszönöm
én már nembírom tovább
2012 november 13, 23:08
@Tymondj1: 6.0-ra vagy 5.1.1-re csak SHSH megléte mellett tudsz frissíteni.
Hogy gyári független e a telód azt itt tudod leellenőrizni:
imei.info
2012 november 14, 01:01
köszönöm megpróbálom akk rátenni a sima 5.1-et mer ahhoz van shsh-m
ezen az oldalon csak telefonról van infó
annyit meg nem ér h fizessek érte de azért köszönöm
2012 november 14, 01:14
ez se jött be 1600-as hiba még pwned dfu-ban is :S
most megpróbálom a legfrissebb 6.01-et hátha
2012 november 14, 01:17
Sziasztok!
Én olyanban kérném a segítséget, hogy van egy Iphone 4s-em jailbreakelt és amikor appot szeretnék rá feltenni itunessal akkor nem csinál semmit. Ncoreról töltöttem le programot és itunesba beteszi de szinkronizálásnál sehogy nem akarja feltenni a telefonra. Nem ír hibaüzenetet csak szinkrozinál de nem kerül a telefonra.
Valami ötlet, hogy miért lehet?
Előre is köszi
2012 november 14, 01:20
@IvanHoe: amióta tört appok léteznek, azóta kell hozzájuk külön kiegészítő csomag (appsync), ami a telepítésüket lehetővé teszi. a jailbreak önmagában sosem tette ezt lehetővé, és nem is tartalmazza alapból ezt a csomagot, mert a jailbreak nem a warez miatt lett. ha tehát nincs fent az említett kiegészítő, akkor nem is fog menni.
2012 november 17, 03:21
Sziasztok! iPhone-t szeretnek frissiteni iOS6 -ra, iTunes-ban a gep a “the host is down” hiba uzit adja ki. Probaltam a telefonon is frissiteni, olyankor letolti, majd mielott azt hinnem, hogy mindjart kesz, kiirja, hogy nem tudja frissiteni.
Mitol van ez?
koszi
2012 november 17, 08:23
@Pittypang: Pucold ki a hosts fájlodat a fentiek alapján.
2012 november 18, 19:57
@Jadeye: Üdv.Újra itt vagyok problémákkal teli.Adott egy 3gs készülék.Itunes-sal úgy tudok szoftot feltenni rá,hogy előtte az ireb-et kell futtassam a készüléket.Nélküle a végén 1002-es hibával elszáll az itunes.Így van rajta szoft,de hiába teszek be sim kártyát,az itunes akkor is azt írja,hogy tegyek bele kártyát aktiváláshoz.Reds0w-al nem sikerül feltenni semmilyen szoftot.Ez az a készülék,ami úgy került a kezem alá,hogy nincs wifi,bluetooth,és modem frimware címe.Mit lehet tenni ezzel a készülékkel,hogy feléledjen?
2012 november 18, 20:03
@vazee: először is tudni kéne, mi a sorozatszáma a készüléknek.
aztán a 4.0 vagy 4.0.1 vagy 4.0.2 közül feltenni abból a gyári firmware-t, amihez van SHSH. annak elvileg frissíteni kell a basebandet 05.13.04-re. (ha nincs egyikhez sem SHSH, akkor elképzelhető, hogy nem lesz függetleníthető, ez a sorozatszámától függ, mert annak függvénye, hogy mehet-e rá az iPad baseband, majd a downgrade.)
ha nincs semmi SHSH, akkor gyári 6.0.1, de az sem biztos, hogy meg fogja oldani.
ezeket próbáld meg, és nézzük meg, helyrejön-e a baseband.
2012 november 18, 20:19
Hol tudom megnézni a sorozatszámát?Egyébként elméletileg gyári kártyafüggetlen.Legalább is az ismerősömnek ezt mondta akitől megvette.Shsh-m van,de valószínű,hogy nem ehhez a készülékhez való,és 4.0,-4.0.1.-4.0.2-höz biztos nincs.
2012 november 18, 20:28
@vazee: beállítások, általános, infó alatt. az SHSH csak ahhoz a készülékhez jó, amihez le lett kérve, másikhoz nem. ha biztpsan gyári független, akkor mehet rá a gyári 6.0.1, és kiderül, megoldja-e.
2012 november 18, 20:38
Jelenleg mivel nem tudom aktiválni,nem tudok belépni a menübe.Megpróbálom feltenni a 6.0.1-et.Ugyen amit itunes letölt,az elég gyári?
2012 november 18, 20:57
@vazee: tinyumbrella ilyenkor is megmondja a sorozatszámot, ha rádugod. az iTunes-os természetesen jó.
2012 november 18, 21:14
Sajnos a 6.0.1-et nem teszi fel.-1-es hibát ad.Széria számnak az umbrella ezt írja:889377MN3NR
2012 november 18, 21:51
@vazee: erre felmegy az iPad baseband gond nélkül. tedd rá azt a redsn0w-val, aztán kiderül, mi a helyzet. és utána mehet a baseband downgrade, majd a custom 6.0.1.
ha az iPad baseband sem megy fel, akkor azt sikerült elszúrni valakinek valahogy, vagy szimplán megadta magát a baseband. http://szifon.com/2012/06/18/ipad-baseband-downgrade-iphone-3g3gs-fuggetlenites/
2012 november 19, 05:36
Rendben,megpróbálom ma ezeket.Melyik fw-vel tegyem fel az ipad bb-t?Vagy az mindegy?
2012 november 19, 09:04
@vazee: az iPad basebandet a redsn0w teszi fel, tökmindegy, mi van a készüléken, másrészt ha sikerül, úgyis downgrade. most a cél ezzel csak az IMEI, stb visszaszerzése.
2012 november 19, 20:17
@Jadeye: A helyzetem a következő.Sajnos a jailbreak nem megy.a következő általam hibának vélt dolgot írja ki,amikor a fehér szövegek mennek: Could not find mux function A következő pedig: Failed to get AppleS5L8920XARM7M És ezt ismételgeti különböző másodperc kiírásokkal.
2012 november 28, 18:03
Üdv mindenkinek.
Szeretnék segítséget kérni, rá lett nyomva itunesba szoft. frissítésre (6.0.1re)
de a háromnegyedénél meg állt -1hibával és azóta se előre se hátra, bekapcsolásnál csak az alma jel és utána itunes usb vel a megjelenített kép.
Mielőtt jönne az ötlet hogy rakjak vissza régit, nem tudok mivel shshm nincs
6.0.1 se itunesból letöltve se máshonnan letöltött és itunesba tallózott nem megy fel teljessen rá
2012 november 28, 21:34
@Doshies: Az jó. És milyen készülék?
Gyári vagy custom fw?
2012 november 28, 22:20
@hSn0wQ:
Iphone 3gs 16gb
gyárit is próbáltam és redsn0wal: custom ipswre nyomva betallózás után tölt egy ideig aztán hiányolja a telót, rádugtam akkor, dfu módot hiányolta, DFUba is kipróbáltam, akkor recoveryt kért
2012 december 26, 12:16
Sziasztok!
Találkozott valaki olyan hibával, hogy azt írja az itunes, hogy nem található frissítés egyik alkalmazáshoz sem, pedig a telefonon már frissítve vannak, itt meg régi szinte minden app.
http://kepfeltoltes.hu/121226/ithiba_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
2012 december 26, 12:24
@XCage: ha szinkronizálod a készüléket, akkor le kell másolja őket a gépre.
2012 december 26, 12:44
@Jadeye: Az ok, de eddig az Itunes is frissítette, mi van az olyan alkalmazással, ami nincs a telon, azt akkor nem frissíti soha?
2012 december 26, 12:49
@XCage: de igen, kellene neki frissíteni, hiszen nem azt nézi, mi van a készüléken, hanem hogy a saját Library-ben mi van. esetleg lépj ki a Store-ból, majd lépj vissza.
2012 december 26, 12:57
@Jadeye: Megtörtént, semmi változás, azonkivül, hogy már egyszer kétszer kaptam egy olyan üzenetet, hogy a push működése leállt.
2012 december 26, 16:21
Királyság a szinkron után a telefonba az eddig frissítésre váró appok eltűntek, és csak a purchased listába látom a frissítésre szoruló appokat, eddig az updatesbe jelentek meg, most ott azt írja, hogy: All Apps Are UP to Date
2012 december 29, 19:07
sziasztok, nekem az a gondom hogy van egy iPod 3gm, és ezen szeretném frissiteni az iOS 4.2.1et 3.4ra, de nem sikerül mert azt írja ki az iTunes hogy:
A(z) “i iPod készüléke” iPod nem tölthető vissza, mert nem kompatibilis a firmware-fájl. Mit kell ilyenkor csinálni?
2012 december 29, 19:08
bocsánat 4.3ra elírtam.
2012 december 29, 19:12
@rebii: nem jó firmware-t töltöttél le. hagyd, hogy az iTunes töltse le a firmware-t, vagy töltsd le a megfelelőt.
2013 január 04, 12:13
hello. van egy iphone 3g-m és akármit csinálok már mindent megpróbáltam az ios2.0tól az ios4.3 ig mindent de mindig valami hibát ír ki és nem tudom h mit csináljak. ha fix recorvery módba teszem a 4.3at akkor 1013as hiba jön és fixrecorverybe marad (ehez annyit fűznék hogy fent az van irva h nehéz ki ugrasztani. annyi az egész h hardreset és a 4.1.2 telepitése megoldja és kiugrik a visszaállítás közbe magától) és ha 4.1.2-őt vissza akarom rakni akkor 1015ös hibát ír ahol meg az a megoldás h costum firmware-t tegyek mert az nem foglalkozik a baseband-dal de én alapból costum firmware-t tettem fel.
2013 január 04, 12:41
@Szandika: iOS 4.1.2 nem létezik. nem 4.2.1-re gondolsz inkább?
iPhone 3G-re nincs 4.3, tehát azt hiába próbálod feltenni. iPhone 3G-re a legutolsó elérhető firmware a 4.2.1.
2013 január 06, 13:41
Hello. Nekem ezt az üzenetet írja ki az itunes letöltese közben és utaána nem is tudom folytatni és nem értem . Mi lehet a baj?
There is a problem with this Windows Installer package. A program required for this install to complete could not be run. Contact you support personnel or package vendor.
2013 január 06, 14:03
@panni444: valami Windows hiba. esetleg ezt nézd meg, de erre mi is csak guglizni tudunk: http://answers.microsoft.com/en-us/windows/forum/windows_7-windows_programs/error-1721there-is-a-problem-with-this-windows/200328d1-3310-49f2-942a-145a09041188
2013 január 22, 23:15
Szia! Segítséget szeretnék kérni. Van egy Ipod nano 5. g. és nem tudom szinkronizálni a számítógéppel. Mindig az írja ki hogy ipod nem szinkronizálható az ipod mappa nem található. Már többször kihúztam meg kétszer feltelepítettem az itunest de semmi eredmény. Mit csináljak? Vagy van más program amit használhatok? Kérlek segítsetek!!!!!!. Se tölteni se pedig törülni nem tudok. Ja és nem vagyok műszaki zseni ha valakinek van ötlete akkor úgy írja le hogy egy kezdő megértse. Nagyon megköszönöm ha tudna valaki segíteni!!!!!!!!
2013 január 24, 13:51
Sziasztok! Egy pici segítségre lenne szükségem! i4 jailbreak-elve lett ( snowbreeze 2.9.7) 6.0.1 volt rajta és vissza szeretném állítani a sima mezei gyári állapotát! akkor elméletileg elég neki csak egy sima biztonsági mentés visszaállítás vagy van még valami? köszönöm
2013 február 06, 06:45
Sziasztok,
egy 3gs a 6.1-es telepítése után nem aktiválja magát, arra hivatkozva,hogy a kiszolgáló nem érhető el. Ugyanezzel a simmel eddig simán működött, nem újonnan vettem,de az információim alapján itthoni T-s és ilyen kártyával használnám. Lenne valakinek valami ötlete? A szériaszáma 84001RJ33NP.
köszönöm!
2013 február 06, 07:43
@zsoly: baseband verziója? dugd rá TinyUmbrellára, az megmondja. ha netán iPad baseband (06.15.00), akkor azt nem szabad gyári firmware-rel frissíteni, mert noha nem írja felül a basebandet, de belenyúl. van korábbi verzióhoz bármi SHSH-d?
frissítés: bocs, reggel van még, tehát az xx135-ös kezdetűre nem szabad feltenni az iPad basebandet, de a tiéden még oké.
2013 február 06, 07:52
Szia.
kösz a gyors választ, sajnos a baseband 06.15.00-6.4_M3S2. Próbálok keresni SHSH-t. Van valami lehetőségem ha van? Mi van ha nincs?
2013 február 06, 08:13
@zsoly: bocs, rosszat írtam, xx135-től kezdve gázos. te azért nem tudod aktiválni, mert a baseband inkonzisztens lehet, gondolom, gyári firmware-rel sikerült ráfrissíteni. most akkor tedd fel újra az iPad basebandet, majd ha felment, akkor downgrade-eld: http://szifon.com/2012/06/18/ipad-baseband-downgrade-iphone-3g3gs-fuggetlenites/
2013 február 06, 11:12
Sziasztok!
Az lenne a problémám, hogy hiába probálok Restore-t nyomni állandóan visszadob azzal a hibaüzenettel, hogy ” az iphone jelenleg nem tölthető vissza, mert az iphone szoftverfrissítési…”. Olvastam, hogy nézzem meg a host file-t, de nincs benne semmi apple-el kapcsolatos dolog. A telefonom most recovery módban van, megpróbáltam úgy is visszaállítást csinálni, de így sem működik, ugyanazt a hibaüzenetet dobja fel és most használni sem tudom, mert nem kapcsol be.Mi lehet a megoldás??
2013 február 07, 06:35
Szia, köszönöm, kérhetek egy picit részletesebb segítséget? Most melyik verziókat szabad rátöltenem?
2013 február 07, 16:05
Sziasztok!
Volt egy kis gond az iPhone-ommal. iTunes meg mindig 3194-es hibát írt ki. Most megcsináltam azt, amit írtatok, hogy a hosts fájlból kitöröltem a gs.apple.com-os sort, és jó lett. Azaz visszaállította és frissítette a telót. Arra lennék kíváncsi, hogy ezután mit kell csinálni? Mit jelent az, hogy törölni kell a DNS-cachet? Illetve, ha most újraindítom a számítógépet és ismét restore-olom a telefont jó lesz? Nem kell a hosts fájlba utána visszaírni semmit?
Köszi előre is!
2013 február 08, 16:56
Valaki segítsem egyik haverom bedugta iphone 3gs-ét a gépbe elkezde a restore-t 6.1-re de neki nem mükszik a power gomb ezért próbáta az enter dfu ipsw-t de nem ment neki most meg nem érzékeli neki a telót mert megállt 1600-as híbával mit tegyen?
2013 február 08, 17:24
@zugrol: ha még nem tetted, próbáld újra, elképzelhető, hogy a szerverek voltak terheltek.
@zsoly: tedd fel újra az iPad basebandet, amit aztán downgrade-elj a redsn0w-val, és kész.
@DacyTheBeast: azt írod, hogy “visszaállította és frissítette a telót”, tehát kész. innentől akkor nem kell tenned vele semmit, a hosts fájlt hagyd úgy.
@Patrik: próbálja újra, húzza ki, dugja vissza. ha nem nyert, hozza be a szervizünkbe, és javíttassa meg a power gombot.
2013 február 08, 17:27
@Jadeye: szerinted mennyi idő alatt merül le? mert ha lemerül akkor bedugja tölteni akkor utána bekapcsol és meglehet ujra próbálni az enter dfu ipsw-t szerinted?
2013 március 03, 12:43
Segítségre lenne szükségem
tegnap este frissítettem az iTunes-t a laptopon, és ezt írja ki amikor megnyitom: Ismeretlen hiba lépett fel (-42110)….nem igazán értek az ilyen témákhoz,csak a válaszolóknak szólok, de azért nagyon köszönöm előre is
ja,a gépet,telefont újraindítottam, az iTunes-t töröltem, újra felraktam…de így is ez van..sajnos ennél többet nem tudtam kiguglizni a netről úgy, hogy értettem is volna,amit írnak..:(
2013 március 12, 16:00
Nekem is, minden egyes alkalommal, amikor feldugom a telefont a gépre, az iTunes -42110es hibát ír. Legfrissebb itunes, legfrissebb ios, iphone 4. A hiba szövege: “Ismeretlen hiba lépett fel”. Igazából sok vizet nem zavar, mert ha leokézom minden megy tovább, de azért ha már itt ez a cikketek, akkor kiváncsi lennék rá, hogy mégis ezmiez.
2013 március 14, 21:51
Üdv!
Segítsetek kérlek (-42110) hiba kód mit jelent illetve hogyan lehet ki köszöbölni?
2013 március 14, 21:58
@braju, @Jecy, @lakiz77: próbáljátok meg, hogy törlitek az SC Info mappát: http://support.apple.com/kb/TS1389
2013 március 16, 11:18
Sziasztok!
Iphone 3GS készülékem szerettem volna függetleníteni, iOS 5.1.1 volt rajta. Először felpakoltam rá az ipad basebandet, majd downgradeltem. Eddig minden rendben is ment. Ezután frissíteni akartam 6.1.2-re, egy snowbreezel készített custom firmwarrel itunesban. Azóta a készülék recovery modeban van. Próbálkoztam feltenni régebbi verziót is, de semmi nem akar felmenni. Dobott már ki 1601-es, 1602-es és 3194-es hibát is.Próbáltam a leírások alapján a host fájlból való kitörlést, power DFU módot is, de semmi. Kérlek segítsetek életet lehelni a kütyübe! Előre is köszönöm!
2013 március 16, 11:22
@p1tyke: ha nem a sn0wbreeze iReb menüpontjával teszed pwned DFU-ba, akkor valóban a fenti hibákat fogja dobni. használd az iReb-et, ott lesz az ablak bal felső sarkában.
2013 március 16, 11:56
Így már működik. Hálás köszönet a gyors válaszért!
2013 március 31, 01:32
Sziasztok!
Nagy bajban vagyok, kaptam egy 3G-t kipróbálásra és ha jó megveszem, de úgy tűnik kinyírtam. A probléma hogy próbálgatás közben megelégeltem, hogy semmilyen app nem megy már rá, mert csak 4.1 volt rajta. Rádugtam az iTunesra és gondoltam simán frissítem, De akkor 1013 és 1015 hiba váltogatta magát. Próbáltam a leírás szerint javítani umbrellával és fixrecoveryval de most 1600 hibát ír és semmi képet sem ad. HELP kérem remélem nem tettem tönkre mert akkor ki is kell fizetnem és lessz egy téglám.
2013 március 31, 02:41
Sziasztok
2013-2015 ös hibát kapok, és nem tudom milyen firmwaret rakjak fel, és melyik programmal?… Légyszi segítsetek. Köszi
2013 március 31, 02:42
Bocsi 1013- és 1015
2013 március 31, 03:11
Sziasztok
A probléma: Iphone 3G 4.1 nem értek hozzá nem tudtam hogy függetlenítve vagy jailbrakelve volt-e, viszont frissíteni akartam itunessal, majd 1013 és 1015ös hibákat ír ki. HELP köszi
2013 március 31, 09:05
@Placi007: de nem értem. mindkét hibaüzenet megoldása le van írva fent a cikkben. iPhone 3G-re a 4.2.1 az utolsó, amit fel tudsz tenni. szinte biztos, hogy iPad baseband van rajta.
2013 március 31, 09:08
@Placi007: mint ahogy a cikkben le van írva elképzelhető hogy ipad bb van rajta, ezért nem megy. 3g-re a legutolsó fw a 4.2.1. Kell csinálnod egy 4.2.1-es custom fw-t, és azt kellene felrakni, mert az nem bántja a baseband-et. ha ez felment akkor meg kellene nézni a bb verziót. custom fw-t csak pwned dfu módban tudsz feltenni. használd a 0.9.14b2-es redsnow-t.
2013 március 31, 09:55
Akkor irebbel és snowbreezzel csinálok custom fw, remélem működik. Köszi
2013 március 31, 10:05
@Placi007: utána még az említett redsnow-al downgrade-elni kellene az ipadbb-t hogy működjön a gps.
2013 március 31, 10:40
Köszi szépen a segítséget, előre downgradelni kéne vagy valahogy fix recoveryzni mert most meg 1604-est kapok… az a baj hogy nem értek az egészhez. Naívan azthittem hogy a vásárolt iphoneom csak rádugom és felfrissül. Hát nem… szóval most próbálkozom.
2013 március 31, 10:49
@Placi007: a 1604-es hiba le van írva fent. kövesd a cikkben írt tanácsokat az egyes hibák megoldásához.
2013 április 07, 10:35
sziasztok!
Amikor az ipodomat csatlakoztatom, az iTunes azt írja ki, hogy “Az Ipod nem szinkronizálható. A szükséges fájl nem található.” Ilyenkor mit lehet csinálni? Előre is köszönöm!
2013 április 12, 19:03
Sziasztok! Olyan kérdésem lenne, hogy az iTunes -42…error hibát, hogyan lehet anélkül megoldani , hogy újratelepítsem a iTunes-t vagy az iTools használatának mellőzésével? Bár kaptam egy olyan linket ahol lépésenként, ha megcsinálom akkor rendben lesz de hiába mentem végig 2x rajta ugyan azt írja! Segítsetek!!!! köszi előre is
2013 május 13, 12:18
sziasztok!olyan problémám lenne hogy amikor megnyitom az Itunest akkor azt a hiba kódót dobja fel hogy:Ismeretlen hiba lépett fel (42110)
ez mit jelenthet?
előre is köszi
2013 május 13, 12:22
@becy, @ifdm93: ezt próbáljátok meg: http://support.apple.com/kb/TS1389?viewlocale=hu_HU