fbpx Skip to content

Ha nem jailbreakelt a telefonunk, akkor ezek az információk érdekesek lehetnek ugyan, de mivel jailbreak nélkül nem férünk hozzá az iOS fájlrendszeréhez, így alkalmazni a leírtak többségét nem fogjuk tudni.

man_at_work

Tételezzük fel az egyik legrosszabb helyzetet: minden jól működött, majd valamit feltelepítettünk, amitől összeomlott a rendszer. Kénytelenek voltunk nyomni neki egy restore-t. Csakhogy ezzel együtt az adatainkat is nulláztuk a telefonon. Rossznak tűnhet a helyzet, de nem feltétlenül.

Kiegészítés

Ez a cikk eredetileg június 14-én este került publikálásra, de a 3.0-val kapcsolatos problémák miatt most itt egy frissítés.

A 3.0 megjelenése után rengetegen panaszkodnak arra, hogy nem megy nekik ez vagy az, illetve hogy meglepően gyorsan merül az akku, esetleg problémák vannak a push szolgáltatással. Hónapok óta minden egyes új firmware megjelenésekor én mindig azt javasoltam, hogy nyissunk új lappal az új firmware terén. Nyomjunk egy restore-t az új firmware-re, és utána újra állítsunk be mindent kézzel, akkor biztosan nem marad ott semmi korábbi verziós rendszerfájl, ami esetleg bekavarhatna. Most ezt a javaslatomat BigBoss is osztja, ugyanezt javasolja ugyanis ő is a 3.0-val előjött problémák megoldására. Bővebben itt olvasható a cikk (angolul).

Összefoglalva: akármi van most a telefonon, az alábbiak szerint mentsük le a fontos fájlokat, nyomjunk neki egy restore-t, amikor az iTunes kérdezi, akkor “set up as new iPhone”, aktiváljuk, jailbreakeljük, majd esetleg függetlenítsük ízlés szerint, aztán a korábban kézzel lementett fájlokat visszaállítva már ott is van a névjegyzék, az SMS-ek, naptár, híváslista, stb…

FONTOS! A push szolgáltatás jelenleg NEM működik, KIZÁRÓLAG akkor, ha gyárilag aktiváltuk a telefont. Ha redsn0w-val aktiváltuk, vagy pwnage tool-lal készítettünk előre aktivált firmware-t, a push jelenleg nem fog menni, a dev-team tud a dologról, és dolgozik az ügyön. Ugyanígy lehetnek problémák a Maps alkalmazásban a helyzetünk meghatározásával is (ez utóbbi inkább csak redsn0w esetén jön elő, pwnage tool-lal készített custom firmware-rel valamiért nem). MEGOLDÁS: amennyiben van lehetőségünk, úgy az eredeti kártyával aktiváljuk minden esetben a telefont iTunes-on keresztül még a jailbreak előtt!

Restore utáni lehetőségeink

Két lehetőség van arra, hogy egy restore után a szűz rendszerre átkerüljenek az adataink:

  • visszaállítunk mindent backup-ból: ezzel minden adatunk és beállításunk visszakerül a telefonra – ez abban az esetben javasolt leginkább, mikor ugyanazon iOS verzió volt a restore előtt, mint ami a restore után. Tehát valami bekrepált, és kénytelenek voltunk nyomni egy restore-t a 2.2.1-re. Szerencsére volt backup, így azt nyugodt szívvel visszaállíthatjuk, és ott vagyunk, mintha mi sem történt volna, fent lesznek a zenék, képek, alkal.
  • kezdjünk mindent teljesen új lappal: restore után ne állítsunk vissza semmit, majd összesen csak szinkronizáljunk a számítógéppel – ha a restore előtt már megtettük a szinkronizálást, akkor az adataink nagy részét az iTunes visszateszi, persze csak amiket kiválasztottunk, így például a névjegyzéket, az email fiókokat, a naptárbejegyzéseket, könyvjelzőket, csengőhangokat, és természetesen a kiválasztott zenéket, képeket, videókat, alkalmazásokat, stb. De ezzel egyúttal az SMS-ek, híváslista, a wifi jelszavak, és egyéb beállítások elvesznek. (Ezek egy része manuálisan visszaállítható!)

Van azonban olyan helyzet, amikor a biztonsági mentés visszaállítása, vagy az update lehetőség használata nem javasolt. Ilyen például az, amikor 2.x-ről frissítjük majd a firmware-t a szerdán megjelenő 3.0-ra. Persze az adataink megőrzése érdekében meg kell tenni pár szükséges lépést.

Felmerül a kérdés, hogy miért nem célszerű az OS újabb verzióra való frissítése után visszaállítani a mentésből a telefont? Nos, többször volt már rá példa, hogy ezzel olyan beállítások is visszakerültek a telefonra, amik pár újabb funkció működésében okoztak zavarokat, vagy gátolták meg azok működését.

Például a mobilnet, tethering és MMS tud erre nyafogni – erre ugyan megoldás lehet a Reset Network Settings opció, de ha van lehetőség eleve megelőzni az ilyesmit, akkor én azt preferálnám.

Megoldás lehet, ha még a restore előtt lementjük a fontos fájlokat, majd a jailbreak után a lementett fájlokat a megfelelő helyekre visszapakolva az adataink nagy része már szinkronizálás nélkül elérhető lesz – ez akkor is hasznos, ha közben az egész számítógépet is újratelepítettük, és így a gépen még nem volt fent például a névjegyzékünk, stb. Nézzük, mit és hol találunk a fájlrendszerben a legfontosabb fájlok közül. A fájlok lementhetőek T-pot-tal, vagy WinSCP-vel SSH-n keresztül is.

Addressbook | Névjegyzék
\private\var\mobile\Library\AddressBook\
Itt két fájl található, az egyik maga a névjegyzék-adatbázis: AddressBook.sqlitedb, míg a másik, az AddressBookImages.sqlitedb csak az egyes névjegyekhez rendelt képeket tartalmazza.

Calendar | Naptárbejegyzések
\private\var\mobile\Library\Calendar\
Itt általában csak egy fájl, a Calendar.sqlitedb található, de NemuSync telepítése és használata is tesz ide egy fájlt.

Call History | Híváslista
3.x és azelőtt: \private\var\mobile\Library\CallHistory\
4.x óta: \private\var\wireless\Library\CallHistory\
Itt is csak egy fájl, a call_history.db található. Ez a fájl tartalmaz minden hívásinfót, bejövő és kimenő hívások listája, időtartama, stb.

Mail | Levelezés
\private\var\mobile\Library\Mail\
Az itt található összes mappát és fájlt lementve, majd később visszaállítva a beállított email-fiókjainkat tudjuk visszaállítani, de az esetleges új email-funkciók elérése érdekében ezt célszerű szintén elkerülni új OS-verzióra való frissítéskor.

Maps | Térképek
\private\var\mobile\Library\Maps\
Az itt található History.plist fájl a korábbi címkereséseinket tartalmazza. Akinek fontos, az ezt is lementheti.

Notes | Jegyzetek
\private\var\mobile\Library\Notes\
Az itt található fájlok a jegyzeteinket tartalmazzák.

Safari | Safari böngésző
\private\var\mobile\Library\Safari\
Ebben a mappában tárolja a rendszer a könyvjelzőinket, a böngészési előzményeket, és azt az állapotot, amikor bezártuk a böngészőt.

SMS | Üzenetek
\private\var\mobile\Library\SMS\
Itt az elküldött/érkezett SMS-eket tárolja a rendszer. 3.0-ra frissítéskor itt a rendszer létrehoz egy sms-legacy.db fájlt, mert itt az MMS támogatás és az üzenetek egyenkénti törlésének lehetősége miatt megváltozott az adatbázis. Az üzenetben kapott tartalmak (kép, hang, névjegy, stb.) is ez alatt kapnak helyet, külön mappában.

Voicemail | Hangposta
\private\var\mobile\Library\Voicemail\
A Visual Voicemail beállításait és állapotát, üzeneteit menti ide a rendszer. Ez itthon jelenleg nem támogatott a T-mobile-nál.

Webclips | Webklipek
\private\var\mobile\Library\WebClips\
Az itt található mappák a Springboard-ra kitett internetes “parancsikonjaink”.

+1: DCIM | A készülékkel készített fotók
\private\var\mobile\Media\DCIM\
A képek teljes mentéséhez a teljes DCIM mappát mentsük le, mindenestül. Visszaállítás után pedig töröljük a \private\var\mobile\Media\ alatt található “PhotoData” mappát, majd indítsuk el a Képek alkalmazást, ami ilyenkor újra létrehozza a megfelelő adatbázisokat. Ezután javítsuk a jogokat is – erről bővebben alább.

A lementett adatok visszaállításakor fontos arra is odafigyelni, hogy a visszaállított fájlok és mappák jogai megfelelőek legyenek, másképp például a jegyzeteinket nem fogjuk tudni elmenteni, törölni, stb. Ehhez az kell, hogy Windows alatt például T-pot-tal másoljuk vissza az adatainkat, mert az a fájlokat “mobile” tulajdonosként, 755-ös joggal másolja át. Ettől függetlenül érdemes leellenőrizni, és esetlegesen átállítani a szükséges jogokat, hogy biztosan minden rendben legyen. Ezt Windows alatt például WinSCP-vel, OSX alatt például Cyberduck-kal tudjuk megtenni, miután SSH kapcsolattal csatlakoztunk a telefonhoz.

A jogok javításának legegyszerűbb módja, ha feltesszük Cydiában a Szifon source-ról a CHOWN fixet, ami a névjegyzék, üzenetek, naptár, jegyzetek, fotók esetén javítja azok jogait. Ezután multitaskingot támogató készülék esetén zárjuk be az összes nyitott alkalmazást, legfőképp azokat, amelyek adatbázisait épp visszaállítottuk!

A fájlok visszaállítása, és a futó appok kilövése után többnyire nem szükséges újraindítani a készüléket, de a biztonság kedvéért inkább indítsuk újra.

További hasznos információk: Gyakran Ismételt Kérdések.

Legutóbbi frissítés: 2017.05.02.

Olvasd el a hozzászólásokat is

246 Comments

  1. Köszönjük szépen!! Vártam 3.0 elött egy ilyet.

  2. Kiváló leírás Jadeye köszi!

  3. engem az egész jailbreakben csak az zavar, hogy mi van, ha elmegy az áram a művelet közben? olyankor milyen utólagos lehetőségek vannak összeszedni a telefon OS-ét?

  4. @pitta: Háát, ha minden igaz DFU-ba eljut a telefon és lehet restorolni, viszont ha a kernel update-nél megy el az áram…jó kérdés…támogatom a laptoppal való munkát. 🙂

  5. Azért óvatosan ezzel a verzióváltások esetében, mert simán változhat a db szerkezete a felsorolt fileoknak az esetleges új fw -ben. Ezek sqlite adatbázisok, és eléggé túl vannak bonyolítva, letöltés után érdemes belenézni valamilyen sqlite tool -al, érdekes látvány mindegyik…
    Ebből adódóan sajnos simán lehetnek olyan problémák amik csak később jönnek elő.

    Szóval én nem ajánlom a módszert, csak abban az esetben ha ugyanannál a firmware verziónál maradsz egy restore esetén.

    Persze senki nem jelzett ezzel kapcsolatban problémákat pl 2.2 -> 2.2.1 váltás esetén, de jobb biztosra menni, főleg hogy az Apple a büdös életbe nem fog szólni senkinek hogy változtat az sqlite db -k szerkezetén (egy új fw kiadásakor), ebből aztán olyan galibák is lehetnek amik kihatnak másra is, és soha nem jössz rá hogy mitől instabil a telefonod.

  6. Még annyi kiegészítés kellene ha nincs jailbreak-elve a telefon akkor a kontaktokat hogy szinkronizalja fel a pc-re az ember mert legtöbbször elvesznek….

  7. @pitta: DFU. az ugyanis kernelt se tölt be. persze ezt megelőzni valóban biztonságosabb, és jobb ötlet a laptop. egyébként a szitu nem rázós, csak addig, míg a ramdisk-et feltölti a telóra. ha az fentvan, akkor már nyugodtan elszállhat az áram, a teló elmegy a saját akkujáról, és a ramdisk meg már rajta van, tehát tud dolgozni a rendszeren a jailbreak, így akkor már nem kell neki áram az USB-ről.

    @Csaba: a telefon felismeri, és frissíti, ha szükséges. hidd el, kipróbáltam ezeket mind, azért írtam le. én 1.1.4 óta használom ezt a módszert, és sosem volt ebből gondom. (egyébként 2.2.1-ről is változott pár adatbázis 3.0-ra frissítéskor, de az Apple úgy írta meg a szoftvert, hogy ezt értelemszerűen kezelje, és frissítse, amit kell – vagy másképp hogyan frissíthetnél adatvesztés nélkül…? naugye.)

    @miki315: szinkonizáld össze outlook-kal vagy addressbook-kal, és akkor kész. másképp nem megy. vagy ha van beállítva mobileme, akkor ott vannak az adatok a cloud-ban. vagy google contacts, stb.

  8. Sziasztok.
    Azt is ki kellene írni az oldalra ,hogy tudja mindenki aki frissíteni fog 3.0-ra vagy bármilyen verzióra,hogyha most fent van az IDA navi program crackelve,akkor többé nem fog működni.
    Akkor sem ha újra felrakja és végigcsinálja a crackelési procedúrát. Többé sajna nem indul el a telefon.
    Én csak a 2.2.1-et raktam fel újra,mert be volt lassulva rendesen már a telefon 3 hó után, de crackelést már nem fogadja el.
    Próbáltam a régi telepítés napját beleírni a crackbe,az újratelepítés napját is,de semmivel nem indul többé el. Tehát aki frissít búcsúzzon el az idatól.

  9. @zyxelxx: ennek nem a 3.0 az elsődleges oka, hiszen te is a 2.2.1-el kapcsolatban írtad, hogy azt raktad újra. mivel az iDA jailbreak-es app, így az a frissítéskor amúgy is elvész. majd ha lesz jailbreak a 3.0-hoz, akkor lesz új crack is az iDA 3.0-ás verziójához.

  10. Szerintem nem. Mivel az ida megjegyezte a telefonod valamely azonósitóját és sw verziótól függetlenűl ha felrakod újra már akkor lejártnak tekinti.
    Erre bizonyiték az is,hogy nekem se megy többé.

  11. @zyxelxx: de ennek semmi köze a 3.0-hoz, mármint ez NEM a 3.0 miatt van. hanem akkor ez is úgy van, mint a BeejiveIM, hogy UDID alapján tett tiltólistára. valahogy ki kell lőni, hogy a szerverükkel kapcsolódva leellenőrizze, hogy warez vagy nem. ha azt kilövöd, és szűz az install meg a crack, akkor sztem fog menni. hiszen ha nem tudja honnan lekérdzeni, hogy ő most warez, vagy nem, akkor nem is fogja tudni letiltani magát.

  12. jadeye: köszi szépen, hasznos infók ezek most 🙂

  13. @miki315: Van egy ingyenes program, ContactSync a neve. Én “őt” használom a telefonkönyv adatainak lementésére. Bővebb info a my.memova.com oldalon van. Egy bibije van, éspedig az, hogy a saját megnevezéseivel egyező cuccost menti el.A többit nem. A webes oldalán megnézhető, hogy mire kell címezni az adatait. És akkor tökéletes.

  14. @jadeye: köszi az infót, jól jöttek most nekem is:)
    a “miki315 szindróma” viszont nálam is áll, már volt olyan restore után, hogy az outlookból fel akartam rakni a névjegyeket a telefonra, azonban az outlookból törlődött ki minden, és persze a telefon is üres maradt. Az irányt hogy kell beállítani, melyikről menjen mi?

  15. @laserze: első szinkronizálásnál az iTunes ilyenkor rákérdez, hogy merge, replace, ilyesmi. külön opció utólag nincs, mert minden alkalommal rákérdez szinkronizáláskor, hogy mit akarsz csinálni, ha akkor épp van eltérés a két adatbázis (iphone és outlook) közt.

  16. És ha mondjuk egy játékot, és a mentéseit akarom lementeni? Elég ha SSH-n lementem az alkalmazás könyvtárát, majd visszamásolom?

  17. JADEYE köszi ez télleg kellet! épp ere gondoltam,h hogyan lehetne kimenteni a telszámokat s a naptár bejegyzéseket!:)

    De 1 kérdés ha van olyan alkalmazásom ami az is telon van de már interneten aligha található meg,ako kimentem az alkalmazását s majd 3.0FWn vissza teszem a mappába s ugyan ugy müxene?:S

  18. Na es a merge az melyik irany? 🙂

  19. @D: játék esetén elvileg elég csak a játék könyvtárában lévő Library könyvtár tartalmát lementeni, és miután iTunes-szal visszaszinkronizáltad az adott app-ot, visszamásolod az adott app mappájába a dolgokat. azért kell iTunes-szal feltenni az appot előbb, mert másképp lehet, hogy nem lesz kint ikonja.

    @MusTanG89: elvileg. de ha a transfer purchases menüt rányomod (jobbklikk az iphone-on, és ott kiválasztod), akkor az iTunes csinál neked belőle IPA fájlt, ami bemásol a szgépen az alkalmazások közé. xsellize fórumon van leírás, hogy csinálhatod meg manuálban, app to ipa alfórumban nézelődj.

  20. Mert az egyik az egyesit a masik kicserel. De ha iphone-rol akarom az outlookba tenni akkor mi a jo valasz?? 😀

  21. @D: ez engem is érdekel.
    Főleg az a változat, hogy frissül egy appulos program verziója és hogyan lehet visszaállítani a játékmentést. Amit eddig próbáltam, annál nem sikerült a mentés visszaállítása.

  22. @miki315: merge. akkor tuti nem vész el adat.

    @jimny: frissíteni automatikusan ugye nem fogja, így marad az, hogy megnézed appulo-ban, van-e frissebb, azt letöltöd, itunes update-eli az adott app-ot. és akkor nem kell azon izélni, hogy megmarad-e a mentés. ha közben viszont leszedted a játékot vmiért, később akkor az adott játék Library könyvtárának tartalmát és a megfelelő jogokat visszaállítva ott lesz a mentés is. (legtöbbször legalábbis oda menti a cuccokat az összes app, a saját library könyvtárába)

  23. jadeye: Köszi! Remélem működni fog.

  24. Dejóóóó!
    Google-ből akartam levadászni ezeket, de még nem volt rá időm. Most meg itt van minden egyben. Köszönjük szépen!

  25. @pitta:

    Te egy igazi pesszimista ember lehetsz:)

  26. @jadeye: Köszi. Én azt figyeltem meg, hiába töltöm le az új verziót, itunes-ba berakva már nem teszi fel az újat a telóra, ott marad a régi.

  27. @admin, @jadeye: köszi, én is gondoltam erre, hogy a DFU az ekkor is működőképes, onnan pedig már élet lehelhető a készülékbe.

    @csavar: a peches a jobb szó rá 😀 amúgy csak a bizalmam nem teljes értékű már az E-ON irányába 🙂 De csak akkor kezdem majd el, mikor hatalmas vihar van, ugyanis olyankor sosincs áramkimaradás, de mikor elment, s mielőtt még ideér, sokszor sikerül egy spontán áramszünetet előidézni, amitől aztán vesznek el az el nem mentett adatok 😀

  28. “Tételezzük fel az egyik legrosszabb helyzetet: minden jól működött, majd valamit feltelepítettünk, amitől összeomlott a rendszer.”
    AppStore-os alkalmazasok eseteben nem igazan jellemzo… 😀 Kicsit olyan ez, mint az a regi mondas, miszerint: Az X part azert van, hogy megoldja azokat a problemakat, amik nelkule nem is leteznenek.
    En pl restore-oltam a 2.21-es beallitasaimat a 3.0 GM-re es minden tokeletesen mukodik.

  29. @krisgo: ha feltűnt, ez nem is az appstore-os cuccokról szól első sorban. 🙂 ott van az elején, hogy ez JB-eseknek szól, akik aztán bizony belenyúlnak a rendszerbe legtöbbször. 😛 a gyári appoknál épp az ilyenek miatt nem engedi ki az Apple a saját kis sandbox-ukból őket.

    restore-oltad a 2.2.1-es beállításaidat 3.0-ra: és működik az MMS? megy a tethering? mert azzal lehetnek majd problémák. ha nem JB-eltél, és nem nyúltál bele semmi rendszerfájlba, akkor nem is csoda, hogy nincs geb*sz. ellenben pl ha belenyúltál már a carrier bundle-dba, akkor az okozhat problémákat 3.0-ra frissítéskor.

  30. persze a jb-seknek eszükbe sem jut, hogy egy public wifin azt másol le bárki a telójukról amit akar. alpine rulz!

  31. @vader: de csak akkor, ha éppen fut az SSH, ha nem változtattad meg a root jelszót, és még ha emellett valaki azt is kiszúrja, hogy kapcsolódva vagy, és tudja az IP-det is… ezek nélkül meg elég nehéz. 🙂

  32. Sziasztok!

    3.0-s firmware-el kompatibilis a Winterboard? Valaki aki már 3.0-n nyomul tud valami infót esetleg?

    Köszi!

  33. @jimny: hehe 🙂 ezér gyorsan végignyomom az nfs-t 😛

  34. @jadeye: az én IP-met valszeg elsők közt kitalálnák, mert mindig ugyan azt a sablont kapja meg, 192.168.0.138 😀

  35. Sziasztok.
    Ma délután feltötrem haverom 3G-sét, viszont az a gond, hogy nem lát hálózatot.
    Mondom mit csináltam: Restore, aztán QuickPwn, felraktam rá mindenfélét (UI lokalizáció, Cydia-s programok, MobileInstallation, SBsettintgs, egyebek), és most semmiféle állapotába nem akarja látni a T-online-t. Beállításokba nincsen Operátorja mint nekem, szóval gond van. Valakinek van megoldása, vagy újra kell csinálnom az egészet?

  36. Dugd ra itunesra

  37. Windows (7) alatt milyen progival lehet szinkronizálni a naptárt?

  38. @jadeye:

    root jelszót hogy lehet megvaltoztatni? osx/forkliftet használok sshez.

  39. @jadeye eleg ha tudom az ip cimet es nem valtoztatta meg a jelszavat. igy barmikor lehet kapcsolodni.
    btw szerinted a szifon olvasok hany szazaleka valtoztatta meg a root jelszot? szavazast! (:

  40. @vader: ha nem megy az SSH, akkor bizony hiába tudod az IP-t…

  41. @Mejulie: Belépsz a telefonba az eredeti jelszóval, majd beírod, hogy passwd. Innentől követed a lépéseket.

  42. ezt még egyszer légyszi 😀 bocs, de nm értem…
    beirom az ipm, felhnevnek hogy root, majd jelszónak, hogy alpine…”belép a telóba” és akkor most?

  43. Nem ismerem a programot, csatlakozz mondjuk terminálon keresztül, esetleg windows alól putty-al. Ott csináld azt, amit írtam, a passwd a jelszóváltoztatás parancsa.

  44. Sziasztok. Engem inkabb az zavar, hogy ha a gepet huzom ujra akkor a telorol is repul minden. Valalmi egyszeru megoldas erre nincs?

  45. @jadeye: Igen, olvastam es ertelmezni is tudtam, hogy a cikked a jailbreakeseknek szol. 🙂
    Pontositom az elozoekben irtat: 2.2.1 nem jailbreakelt iPhone backupja ment siman fel a 3.0 GM-re, termeszetesen. Fokuszaljunk a kozmondasra… 😉

    @vader: En is szivesen megneznem ennek a pollnak az eredmenyet! 😀

  46. megint sok-sok hasznos info
    megint csak óríási köszönet !
    1ébként szerintetek mikor lesz 3.0 JB ?

  47. Hasznos fèle 🙂

  48. @n4nom4n: ha minden jól megy, a hivatalos OS megjelenése után 1-2 nappal.

  49. bocsi már megint én :
    az AddressBook könyvtárban nekem csak 1 file van
    az AddressBookImages.sqlitedb file nincs ott pedig vannak képek rendelve egyes számokhoz !
    ez miért van ?

  50. Hali!
    Egy nem ehhez a témához tartozó kérdés:
    Gépről szeretnék powerpoint fájt felrakni az iphone-omra!
    Milyen program kellene hozzá vagy hogy csináljam????

  51. @Delludus: “Sziasztok. Engem inkabb az zavar, hogy ha a gepet huzom ujra akkor a telorol is repul minden. Valalmi egyszeru megoldas erre nincs?”
    Dehogynincs 🙂
    iTunes-ban File > Library > Export Library…
    Ekkor egy xml fájlban elmenti a zenei listákat. Amikor importálod, fontos, hogy a gépen ugyanazon a helyen legyenek a zenék, mint voltak. Én ezen szívtam meg most, amikor újratelepítettem, mert át akartam rakni külső vinyóra (E) a zenéket, eddig meg a belső 2. partícióján voltak (D). Így meg kellett cserélnem a meghajtók betűjét, jobb megoldást nem találtam, bár így meg elég furcsa volt, össze-vissza betűzve a partíciók.

  52. @Levi1122: Hát rárakhatod WinSCP-vel, Putty-tyal, T-pottal, mind1. Ha mac-ről vagy, akkor nem tudom, de terminálon keresztül is megy sztem.

  53. nekem olyan gondom van, hogy van az ixpenselt progi, amiben a kiadásaimat-bevételeimet jegyzetelem, és nem találom a könyvtárrendszerben, hogy hová is menti el az adatokat, ezért lementeni sem tudom, illetve későbbiekben visszatölteni… az ebből adódó kérdés asszem logikus… köszi.

  54. Üdv mindenkinek!
    Találkozott már valaki ilyesmivel? Töltés mián csatlakoztattam kedvencemet egy ismeretlen gépre – amin valami régebbi iTunes volt. Azóta az AppStore olaszul beszél ??? és nem ismeri fel az accountomat ergo semmit nem tudok letölteni. A nagyobbik baj, hogy fogalmam sincs az account nevemről, csak a jelszóra emlékszem… Valakinek valami ötlete, hogyan tudom visszaállítani az accountomat a telcsin? Csak zárójelben: nincs saját gépem, sem internetem… csak az iPhonomon.

  55. dugd vissza arra a gépre amire rádugtad és ott jelentkezz ki az appstorebol

  56. @pitta: menj be Bp-en egy mekkdonálcba. ha ott csatlakozol az ingyenes wifire, ott tuti nem ezt kapja, mert ott 10.x.x.x-et fog kapni. vagy csatlakozz bármi free wifire bárhol. DHCP oszt IP-t, szóval lehetséges, hogy ezt kapod, de jóval valószínűbb, hogy mást. szóval ez csak az otthoni wifiden igaz, ott meg nemtökmindegy? már ha nem engedsz be mást a wifidre, hogy kontárkodjon.

    @Delludus: mentsd le a gépen a felhasználóneved mappájából a Music mappa teljes tartalmát. na de akkor írok erről is inkább egy cikket…

    @n4nom4n: akkor az van, hogy ezek szerint az AddressBookImages.sqlitedb az még 1.1.4 magassága óta van nekem ott. szóval nálad ez nem hiba. 🙂

    @szuperp: keresd meg az alkalmazások könyvtárát, és abban is az általad menteni szándékozott app könyvtárát, majd vagy az egészet mentsd le, vagy legtöbbször elég csak az azon belül lévő Documents mappát lementeni.

    @darkkyle: 2.2.1 alatt a telefonon nem tudod ezt megcsinálni. olaszul azért beszélhet, mert akinek az account-jával be volt lépve az iTunes, amivel szinkronizáltál, az valószínűleg az olasz store-hoz tartozó acc. szerdán kijön a 3.0, ha arra frissítesz, abban majd lehet a telefonon is kezelni az iTunes account-okat.

  57. Engem az zavar, hogy win install után új gépként kezelte a gépemet. (authorize computer=> you authorized 3 out of 5 computers) Mi van ha elfogy az 5? :S

  58. A deauthorize computer-rel csak a jelenlegi gépet lehet letiltani, amivel bejelentkezünk? Mert az ciki. Van erre vmi megoldás?

  59. @Gábor: akkor win install előtt deauthorize (mínusz egy authorizált gép), és install után meg authorize (plusz egy authorizált gép), és az akkor nullára jön ki.

    egyébként évente egyszer lehet olyat is csinálni, ha elérted az 5 authorizált gépet, hogy deauthorize all. ez csak az 5 authorizáció elérésekor, és ahogy írtam, évente egyszer érhető el (a legutolsó deauthorize all után 12 hónappal legkorábban).

  60. jadeye: sajnos nem találom… lehet máshol?

  61. @jadeye: Azért ez elég gáz, hogy csak az adott gépről lehet törölni, vagy csak ilyen ritkán. Mi van ha összeomlik win, eladod a gépet, elfelejted, stb.

    @szuperp: Lemented a progit mindenestül, letörlöd, újratelepíted, visszaállítod a lementett fájlokat, akkor nincsenek meg a beállítások?
    Esetleg keress rá t-pottal a progi nevére.

  62. nem tudom lementeni a progit, mert az ixpenseit.app -ot nem lelem… az applications megvan, de progi nincs benne. a t-pot-ot meg nem ismerem, de mingyárt rákeresek.

  63. @DetoX: az adott gépet csak saját magáról lehet deauth-olni, ez van. de bármikor írhatsz az Epülnek, hogy mi a szitu, és megoldják.

    @szuperp: végig kell lépkedni az applications alatt az összes könyvtárba, és az egyikben ott lesz, csak nézd végig egyenként! egyébként itunes backup-kor ezt is lementi

  64. zsííír… köceee… holnap rámegyek ….aztán közlöm az eredményeket. 🙂

  65. Jadeye Master!;)
    Nagyon koszi ez a cikk mindig jol fog jonni.

  66. Kérdésem az lenne, hogy mi van akkor, ha elszállt a gépem és az új vinyón szeretném az iPhone-on lévő tartalmat gyakorlatilag reprodukálni. Most ha rácsatlakoztatom az iTunes-ra akkor nem csinál semmit, de van-e arra mód, hogy minden cuccomat az újra telepített iTunes-ban láthassam. A T-pot cuccal most mentem az anyagomat, de ezt hogyan tudom majd az új 3.0 firmware alá benyomni?

    Előre is köszönöm a választ.

  67. @Béla: mentsd le a gépen a felhasználóneved mappájából a Music mappa teljes tartalmát. na de akkor írok erről is inkább egy cikket…

    a visszaállítás a telefonra meg jailbreak után lehetséges, a cikk alján le van írva, hogy mikre kell figyelni.

  68. Sziasztok! előre is bocsi a regényért, és köszönöm ha válaszol valaki hozzáértő!
    3.0-ra váltás elött gondoltam hogy, rendesen lementek minden adatom és csak aztán rakom fel az új ost, és felmerült egy két kérdésem.:D
    Namármost, kellet egy win reinstall és így új itunes is a gépemre, és így az összes app meg videó amit régen szinkronizáltam azt elfelejtette, vagyis az adatbázis nincs meg.
    1 : Etz vissza lehet állítani valahogy régi itunes filerendszeréből?

    Ha most dugom rá a telót és akarom mondjuk az app-okat szinkronizálni akkor amikor kijelölöm, azt írja hogy :
    all existing applications and data on the phone will be replaced with applications from this library.
    2 : Vagyis az itunes-ben található üres adatbázist fogja rászinkronizálni a telefonra? vagyis minden felrakott app el fog tűnni a telóról?
    3 : hogy lehet megmondani az itunes-nek hogy a telefonról szedje le az adatokat és appokat?

    Biztosra szeretnék menni hogy ninden adatom a telfonról valamilyen késöbb is használható módon megmaradjon, tehát
    3 : hogy mentsem le az összes adatomat, kontaktok, mail meg minden hogy az új os-re egyben fe ludjam rakni? backup vagy a fenti módszer?

    4 : Nyontam most egy backupot a telefonról, azt az új os-re fel lehet majd ezt tolni vagyis csak jobbgomb és retore from backup? illetve ez a backup amit az itunes csinált hol található pc-n file szinten?(biztonsági mentés miatt csak)

    5 : Mondjuk megvan minden adaton rendesen lementve, és nyomok itunesben egy frissítést 3.0-ra akkor a jailbreak-el felrakott app-ok és a cydiás dolgok elvesznek?, gondolom a contaktok meg mail-ek, beállítások ilyen esetben a hlyükön ,maradnak.
    6 : frissítés után ha kijön a jailbreak akkor azt is csak feltolom és annyi?

    7 : és az utolsó:D : mondjuk szeretnék egy os-szinten szűz telefont 3.0-val amire utánna az adataimat fel tudom tölteni akkor a lépések: 1backup itunesból 2 restore régi rendszer 3 update to 3.0 és 4 backupból adatok vissza?

    Bocsi tényleg a regényéret de ez a backup-restore dolog még annyira nem fekszik:D és előre is köszönöm a választ!!

  69. no, nekem 3.0 frissítés után ez csak galibát okozott.
    visszatettem a fájlokat, ezután a telefon elkezdte átkalibrálni magát, de kétharmadnál megállt a csík, néha felvillant a homescreen. újraindítás után ugyanez. ekkor visszatettem az eredeti (értsd eredeti 3.0) fájlokat, ezzel már megy rendesen a teló, de nem szinkronizálja a contactokat itunes-sal (mert “a telefon leállította a sync-et”)
    a notes-ban se jelennek meg a jegyzeteim, ami elég ciki, mert sok fontos jegyzetem volt.

    bármi ötlet, hogy ezt hogyan tudom kijavítani? előre is köszönöm!

  70. Játékok/Programok “mentéseinek” mentése:

    T-Pot plugin tc-hez, vagy SSH, ahogy érzitek.

    \private\var\mobile\Applications

    Ebben a mappában értelmetlennek tűnő nevű mappák vannak, de bármelyikbe mentek bele, megtaláljátok a .app mappát (pl TouchGrind.app mappa) azokon belül pedig nekem idáig mindenhol elég volt a Documents mappában lévő adatokat kimásolni, majd a játék/program újra felrakása után visszamásolni. Remélem segítettem valakinek 🙂

    Notes-ról annyit, hogy visszamásoltam, semmit nem ért 3.0-val, de ha tényleg olyan fontosak a feljegyzéseitek, és szomorúak vagytok hogy nem tudjátok visszarakni, akkor totalcommander, F3 a fájlra, és ki kell bogarászni őket, jobb megoldást nem találtam.

    Pacsi mindenkinek!

  71. Sziasztok! Ha kitöröltem az smseket a telefonról, vhogy vissza lehet varázsolni esetleg az ituneson keresztűl?

  72. @Jadeye: Ugyanaz a gondom mint hartam kollégának. Lementettem az adressbook-ot, notes-ot, sms-t, calendar-t még 2.2.1-en. A címjegyzéket ha felmásolom, a teló azonnal felülírja egy üres file-ra. Az sms tökéletesen működik, ezen kívül semmi más, plusz notes-ba nem lehet írni mert mentés után nem marad meg… Kérdés, hogy lehetne visszanyerni azz adatokat az AddressBook.sqlitedb-ból mondjuk XP alatt mert nincs szinkronizált adatbázisom, ellenben rengeteg telefonszámom rekedt benne ebben az AddressBook.sqlitedb file-ban.

  73. Notest megoldottam. Először írj a notesba valamit, mentsd el, majd azt írd felül az elmentett fileal. Ha már átmásoltad, akkor töröld ki teljesen a Notes mappát is, utána már tudsz beleírni és menteni, létrehozza a mappát, majd felülír.
    Remélem érthető volt 🙂

  74. Nekem semmi gondom megy a push tökéletesen , Beejiveon. Látjátok ezt untam meg hogy mindig van valami baj a zárt(simlock) os Iphonokkal hol ez hol az nem megy mert nemjó a firm, ezért beruháztam egy független 3G re es ime semmi gond megy minden rendesen. Restore után qpwn vagy redsnow mindegy felrak Beejive ot és gy a push és a cydia is, tethering meg mms.
    Nem kell hackelni. Nekem is volt függő Trésem Vodá nyomtam de állandóan volt valami baj yellowal vagy turbosimmel és meguntam.
    Nem bántam meg igaz drága volt de nincsd állandó baszakodás.
    De azért hajrá van aki szereti a kihivásokat az nembaj csak tudjanak hivni mert ha nem akkor el van baxva az egész! Béke

  75. Én is,hasonló problémávl küzdök.
    Jó volna,ha valaki megtudná mondani,hogy van e valamilyen alkalmazás amivel az Adresbook fájlokat meg lehetne nyitni legaláb olvasásra, mert akkor legalàbb kitudnám belőle jegyzetelni a kontaktokat. Nekem nem veszett el minden tel.számom,mert volt egy sink-em az outookkal, de az kb egy èvvel ezelőtti.

  76. Nekem set up as new phone lett, tehát semmi backup, mégis elég gyorsan merül. Lehet, hogy csak régi az akku és mivel eddig nem volt bazzery percentage nem tűnt fel h ilyen gyorsan merül? Vagy más baj lehet?

  77. /OFF
    Bocsi az off-ért, de tudja valaki, hogy mi lett annak a problémának a megoldása, hogy erőssen merül az akksi 3.0 és jb után?
    ON/

  78. @huszerlbence: a battery percentage miatt jobban szembetűnő a merülés. de esetleg kapcsold ki a push-t a mail alatt, és akkor azzal máris sokat nyersz.

    @markusm: ne haragudj, de elolvastad az update 1-et????? ott le van írva MINDEN ezzel kapcsolatban… ne legyünk már ennyire birkák…!!!

  79. Ez az újraaktiválás eredeti simmel 2g esetén is működik? Tehát a push fog menni utána? Mert mintha az eredeti oldalon azt írták volna h nem, de mivel nem beszélek angolul nem vagyok benne biztos. Viszont akkor kéne egy AT&T-s sim.

  80. egy apró megjegyzés! nekem miután feltettem a 3.0-s OS-t, utána csak úgy sikerült működésre bírni pl az adressbook-ot, hogy a /user/Library mappába mentem és úgy másoltam bele a dolgot! tudom hogy elvileg ugyanoda mutat a dolog, de nekem ha a \private\var\mobile\Library\AddressBook\ mappába tettem vissza, akkor nem működött!
    sznted jadeye miért vót ez ?

  81. @csigger: és beállítottad megfelelőre a jogokat is a private\var\mobile\Library alatt? én már 1.1.4 óta így teszem vissza, és sosem volt vele semmi gondom. attól viszont sokban függ, hogy SSH-n rakod vissza (ez esetben a jogokra nagyon oda kell figyelni), vagy T-pot-tal (ez ugyanis alapból mobile user-rel és 755-ös joggal teszi vissza a dolgokat).

  82. Igen igen azt már olvastam de gondoltam h at&t aktiválás aztán függetlenítés és jb. Vagy ez teljesen hülyeség? Bocsi csak el vagyok keseredve mert ezt a pusht nagyon vártam a 3.0-ba.

  83. @jadeye: be! openssh-val raktam vissza mindkétszer, átállítottam mindkétszer a jogokat 777-re, és ha user mappából raktam akkor műkdött, ha úgy ahogy te itt leírtad úgy nem! :S very interessting…

  84. @huszerlbence: egyelőre várunk, majd a dev-team kitalál valamit úgyis. szerintem még pár nap, és megoldják ezt is.

    @csigger: nem kell neki 777, elég a 755 vagy sokszor még a 644 is. én mindig arra a jogra állítom, ami az eredeti fájlnak van, és akkor biztos, hogy jó. esetleg a jailbreak vacakolt valamit nálad, passz. mivel jailbreak-elted?

  85. @jadeye: lehet, hogy az volt a ludas, nem vágesz! redsnowal, 0.7.1-el! és utána minden ok volt, nem szarakodott! azóta nem volt újrarakva, és minden teljesen jól müxik! én mindig mindent 777-re rakok és úgy eddig nekem minden működött! passz

  86. Mindegy,hogy milyen T-s kártyával aktiválom nem? Nem kell azzal,amivel vásárolva lett?! Csak az a lényeg, T legyen!

  87. gyors merülést nekem a reset all network settings úgy néz ki hogy megoldotta

    3.0
    gyári aktiválás
    jb
    set up as new iPhone

  88. Jah és azt még elfelejtettem kérdezni,hogy redsn0w-val tudok előre aktivált fw-t csinálni?

  89. Nekem üres az a mappa. Ilyenkor mi van? (Red-el aktiválva)

  90. @ProgHammer: nem a reset network settings, hanem ez oldotta meg: “set up as new iPhone”

    @Endruboy007: nem, azt csak a pwnage tool tudja.

    @Ace: melyik mappa? melyik redsn0w?

  91. Hello. Off kérdés de ha tudtok segitsetek.Mivel tudom atkonvertalni az mp3-at sms hangfájlra?

  92. @jadeye: szia! az update 1et olvastam és az meg is volt, viszont ha bekapcsolom a 3g, wifit vagy a location-t akkor erősen merül az akksi. ha csak az edge kapcsolat működik mint szimpla telefon akkor jól működik minden.

  93. @admin:

    Milyen negatív hozzáállásotok van az hihetetlen:D Áramszünet,pont akkor mikor az iPhone kerneljét patcheled,mi erre az esély?:D Bár,mióta először láttam hogy ezt leírod,azóta laptopról csinálom,de akkor is:)

    Jadeye: Szokásos minőség tőled,grat!

  94. Sziasztok!

    Kicsit OFF:
    Valaki tenne fel egy 1gb rootos, NEM aktívált, T-mobil 3G-hez, 3.0 JB-t ICY NÉLKÜL!!!? Eszméletlen, hogy az a sz@r hogy belassítja.
    Köszönöm szépen előre is!

  95. Egy apro kérdés ami nem ide tartozik de azért megkérdezem. Hogy lehet beálitani hogy a jobb fölsö sarokban jelenjen meg a hivó személy képe és ne pedig az egész képerön.? elöre is köszönöm

  96. @Ace: /var/root/Library/Lockdown/activation_records

    Ez a mappa üres és a 0.7.2-es-el aktiváltam és használnám a push-t ugye.

  97. @jadeye: A felette levő neked ment, csak gyorsan kattingattam. 🙂

  98. @iCs: Ha a gépről szinkronizálsz outlookkal mondjuk akkor úgy jelenik meg. Ez eléggé marhaság, hogy csak így megy rendesen. 🙂

  99. @Ace: köszi (erre lehetne csinálni valami beálitást magára a telefonra)

  100. Nállam az sms-ek simán működtek,de a neveket nem fogadta el. Szerencsére meg tudtam menteni.

  101. hát ez az activation_records mappa nekem is tök üres, gyári sw raktam fel és azt jailbreakeltem 7.2es redsnowal, amúgy hogy tudnám ellenőrizni hogy megy e a push????

  102. @daralan: Felteszel egy olyan csevegőprogramot ami támogatja, beállítod a dolgokat és home gombbal kilépsz. Aztán valahonnan máshonnan írsz magadnak. De nem fog menni, én próbáltam.

  103. “Ha nem jailbreak-elt a telefonod, akkor ezek az infók érdekesek lehetnek ugyan, de mivel jailbreak nélkül nem férsz hozzá az OS fájlrendszeréhez, így alkalmazni a leírtak többségét nem fogod tudni.” <— iFunBox: Nem kell hozzá jailbreak, mégis tudja olvasni/írni a fájlrendszert.

  104. @DarkEvil:
    Ezt nekem írtad a 77.- hozzászólásra, válaszul?

  105. ki próbáltam, télleg nem megy
    most akkor csak úgy tudom megcsinálni ha nyomok egy restor-t és a gyári kártyával regisztrálok azt utána redsnow meg a többi kütyü???

  106. aszem nem nekem írtasd?!
    MEgnéztem a google-ban, és egyből világos lett:-)
    Valakinek , valami ötlet, hogyan lehetne Adressbook fájlokat olvasni?!

  107. Hello. Marha gyorsan merül az aksim nem tudtok valami megoldást? Mintha valahol olvastam volna már hogy talán valamit törölni kell, de nem találom. :S Valamint 3.0 fenntvan kártyával aktiválva + ultrasnow és mikor feldugtam itunesra véletlen nyomtam egy backupot, amit nem akartam és visszaállított minden beállitást képet, zenét ugye….stb.
    A lényeg a lényeg a felső szürke sáv amin a térerő óra…stb van mindig eltünik, kicsit zavar. És még egyvalami: Nem tudjátok hogy a térerő mellett lévő kék pont mit jelképezne? Válaszotokat előre is köszi!!

  108. A térerő mellett lévő kék pont, elvileg a gprs hálozatot jelzi, ha nincs 3g-s vagy edge hálózat.

  109. Sziasztok!

    Azt tudja valaki esetleg, hogy hálózati beállításokat (mentett hálózatok, jelszavak) hol tárolja a kütyü? Nagyon lementeném, mert nem akarom bukni.

    Köszi, ha valaki tudja!

  110. BTW Gyorsan merülő aksira legegyszerűbb megoldás a PUSH – OFF

  111. @Gee:
    Keresem keresem nem találom. Segits pls

  112. @best_unideb: Settings – Mail, Contacts, Cal. – Fetch New Data
    Na itt a PUSH – offban legyen

    Ha van fent olyan alkalmazás ami push-ol esetleg, akkor a Settings – Notifications – ben szintén off.

  113. @best_unideb: Amíg nincs fent olyan app, ami push-ol addig ez utóbbi menüt nem is fogod látni, tehát nem kell vele foglalkozni.

  114. Független 3G telefonom van, most frissítem 3.0ra a leirtak szerint, adatok mentve. Ha jailbreakelni szeretném, redsnow és kész? működni fog?
    Eddig a quickpwn-t használtam réggebbi verzioknál.
    Vagy várjak még uj jailbreakre?
    Az adatokat jailbreak nélkül is visszatehetem, nem?
    Remélem jol irtam:)
    Már annyit olvastam, hogy teljesen belezavarodtam.

  115. @dreamer: Akár Neked is. Csak idéztem a postból, hogy cáfoljam: jailbreak nélkül is lehet a fájlrendszert böngészni.

  116. van vmi köze a 3.0ásnak az Appstore account-hoz, mert most a telefonon nem működik, viszont appokat fel tudok rakni itunesal

  117. Oké oké, de azt is tudod, hogyan tudnám olvasni az addresbook fájban lévő adatokat?

  118. Akinek gyorsan megy az akksija, szedje le az mms/tethering csomagot a cydiaból, vagy ha nem tette fel, akkor törölje az mms beállításait és csináljon egy network resetet.

  119. @Gee: A 15 perces push nem okoz drasztikus akkumerülést. Nekem éjszakára be volt kapcsolva (8 óra kb), 15 percenként ellenőrizte wifin a leveleket és 5-6%-ot merült az akksi.

  120. Miért kell minden kártya cserénél, meg minden repülő üzemmód után újra aktiválnom a készüléket? Van ötlete valakinek?

  121. A francba.
    A nagy variálás közben véletlenül a private/var/mobile/libary/addresbook helyett
    a root/libary/addresbook mappában írtam felül a lementett Addresbook.sqlitedb fájlt. és a jogosultságait is átírtam.
    Okozhat ez valamilyen gondod?

  122. Fent van a 3.0-ás, de hol van az MMS???:)))
    Sztm sehol:)
    VKI?

  123. sziasztok!

    megcsináltam teljes restoret new phone funkcióval. Minden kerek, de azóta az mms nem megy. Hol kell beállítani? A General/Networkben nincs ilyesmi. (eddig se volt, de eddig ment szó nélkül)

  124. @Ace: Az nem a PUSH, hanem a FETCH, amiről beszélsz. Ha push ki van kapcsolva ÉS 15 percre van állítva a Fetch, akkor az van, amit mondasz.

    Ha a PUSH be lenne neked kapcsolva és MŰKÖDNE, akkor nem bohóckodna 15 percenként a levélgyűjtéssel a telefonod, HANEM amikor új leveled érkezik, leszól a szerver a telódnak és “átnyomja” (innen az elnevezés) abban a pillanatban.

    Na ez a különbség, ez nem működik most 🙂

    Jelen állás szerint viszont, ha bekapcsolva van ez a szolgáltatás (mondom, ne keverd össze azzal, hogy negyed óránként leszedi az adatot) nem rendesen aktivált telefonokon, akkor folyamatosan csatlakozni akar a push szerverhez, csak nem éri el. Hasonló a hatás, mint amikor térerőmentes helyen (leárnyékolt teremben) bekapcsolva van a teló. Folyamatosan keresi a jelet, úgy hogy közben az akksi belepusztul 🙂

    Remélem így érthető, javítsanak ki az okosabbak XD

  125. Már kb 10xer eszem fel a kérdést: Miért van az hogy gyárilag aktivált jailbreakelt iphone ahányszor kártyát cserélek vagy ki-be kapcsolom a repülő módot aktiválnom kell újra!!

  126. na mind1! Csinálok egy restoret az hátha megoldja, csak így egy csomó idöt el kell töltsek, és elveszitek pár beállítást is 🙁

  127. @Gee: Jogos. 🙂 Viszont az is be van kapcsolva. Az meg, hogy lekapjon egy pár kb-os levelet nem ad akkora adatforgalmat, hogy hamar merüljön.

  128. @Ace: Pontosítok, a push az előző rendszeren ment ugye rendesen, szóval ott teszteltem és nem vettem észre drámai csökkenést, pedig napi 20 levél jön át a telefonra.

  129. valaki nezze mar meg ezt, mert nekem sem koser az akksi ido miota 3.0 van!
    pocket-lint.com/news/news.phtml/24964/iphone-3-0-battery-life-issues.phtml

    wwwt ele:)

  130. @Csaba: Nekem fogalmam sincs miért kérheti mindig az aktiválást. Valami bugos lehet a rendszerrel. Ha restore után is csinálja írj és utánanézek. Így elsőre csak átmenetinek tűnik a gond, amit restore megoldhat.

  131. @Teshowati: Mondom az mms-el nem jó valami. Amint begépelsz valami címet az mmshez vagy a felette levő cellular data részhez azonnal elkezd a hálózattal valamit baszkódni és nem hagyja abba. Ha van valami elektronikai kütyüd, ami érzékeny a telefonos hálózathasználatra, vidd közel és lehet hallani.

  132. na de nincs MMS beallitva, minden gyari alap, nem szedtem le a teethering fixet, csak egy JB + ultrasn0w van, semmi progi. feltolok ra par MP3at, es egy ora zene utan 20% merul lazan, kozben melegszik a hatulja. Regen jeghideg volt, mp3 nehogymar megizzaszon egy ekkora kutyut…

  133. @Ace: Jaja, 2.x alatt működött rendesen. Most sem az adatforgalom szívja le a telót, hanem, hogy folyamatosan keresi a kapcsolatot (ráadásul, ha jól tudom 3gén), de hiába, mert nincs kapcsolat. Felteszem, az aktivált telefonokon, ahol működik a push rendesen, ott nincs is ilyen probléma. Várjuk ki a javítást, úgyis lesz 🙂

  134. Hello!
    Gee köszi a segítséget, msot olcastam vissza.
    Most jutott esztmbe egy probléma:
    Mikor wifin vagyok csatlakozva és töltök le Cydiában pl progit akkor néha kiir valamit hogy valami nincs rendben celluar data networ-kal vagy mi a fene.
    Azt sem tudom ez mi, beállítást néztem de nemtom mi az az APN meg ilyenek. Tudtok segíteni? Köszi

  135. @Ace:
    Úgy néz ki megoldotta a restore!!

  136. @Gee: nalam kivan love a 3G, mms nincs beallitva. feltoltom csutkara a telot es igy is merul mint a diszno akarmit csinalok rajta…sot meg kikapcsolt kepernyovel mp3 hallgatas kozben melegszik az akksija? ez vicc! De par kommentben irtak masok is:

    Same here – before 3.0 my phone would last a full day. Yesterday I had to recharge twice. Last night my phone was fully charged when I went to bed and was completely dead by 6am. The phone is extremely hot at times

    kb ugyanez van nalam is… az a erdekes hogy viszont itt a szifon.com nepes taboraban masnak nem tunt ez fel?

  137. Akármit instalálok a cydiábol vagy az instllous-bol miuta fölraktam a 3.0 nem jelenik meg! Miért?

  138. @Teshowati: Én meg speciel 2G-s vagyok, tehát biztos nem éri el a szervert 3G-n (:)), viszont amíg nem nyomtam ki a pusht, addig PRÓBÁLTA! 🙂 Nem jött neki össze. Máshol olvastam, hogy valszeg ez lesz a ludas, érdemes kikapcsolni és bejött.
    @best_unideb: Próbáld talán a Setting – General – Network – Cellular Data Network alatt Reset Settingst, hátha segít, egyébként meg Cydia-ból Bigboss-os progik épp nem nagyon elérhetők. Biztos a vihar 🙂 Várj kicsit, vagy próbáld Icy-val, ha nem jön be más.

  139. Én minden adatot manuálisan mentettem le és töltöttem vissza, de volt, hogy üres maradt a kontakt lista. Aztán feladtam és beállítottam egy régebben is használt nuevasync-es exchange cuccot és utána meglettek a kontaktok.

    Merülés nálam is durva méreteket ölt, valószínű a push lehet az oka. Majd holnap kerítek egy t-s kártyát és Update 2# alapján megpróbálom aktiválni, hátha az megodja. Ha jól értem az megold minden gondot, tána mehet az ultrasn0w push-al mindennel.

  140. @DarkEvil: igazad van, de az iFunbox-ot én nem javasolnám (pláne nem mezei júzernek), mert besír rá az iTunes, miután használtad (”Cannot read the content …”).

  141. nálam is merül jobban mint azelőtt remélem semmi olyan összeesküvés nincs, hogy a 3.0 3g-n jobban merítse az aksit, csak hogy megérje 3gs-t venni.

  142. Nemrég volt alkalmam átrágni magam a call_history.db file struktúráján és a mobilelog adatbazisan. Azért hogy a callcounter nevü app-al (ami a call history alapján müködik) a hó eleji hivások fokozatosan eltüntek igy használhatatlan volt. Megoldottam hogy tároljon többet is (2.2.1 alatt), ettöl a mobilelog megkergült, de ő meg kapott üres és dupla bejegyzés elleni védelmet az SQL-be 🙂

    T-mobilos révén pont kapóra jön a perc alapu számolás. Kérdésem hogy OS 3.0-ban az “új” call_history.db másodpercben vagy percben tartalmazza-e a hívás hosszokat? Ha mp-ben akkor lehet írni rá SQL-ben triggert vagy valamit hogy kerekitse felfelé a legközelebbi többszörösére a 60-nak?

  143. Boccs az Off-ért
    De ma valamiért ha be akarok lépni a Cydiaba a szifon eldobja a wifit, 2 telónk van mindkettö detto!
    Ez miért lehet?

  144. @Break: Vki?

  145. Sziasztok!

    Próbáltam “sync” a itunsal hogy lementsem az alkalmazásaimat ,de nem sikerül!?Nem jeleníti meg a könyvtárban a telen fentlévő játékaimat hogyan kell ezt csinálni?
    Ráadásul eltűnt az összes névjegyzékem?!
    Azt hogy tudom visszaállítani??
    Sos
    Thx

  146. off:
    bocsi hogy ide irom…ez van
    szal a remote 2.2 sw 2G iphone on updatelni akartam de meghülyült
    valahova irtam már de nem segit segit senki:(:(
    foylotn waiting… et ir ki az ikon alatt s kurv..ra idegesít..:(

  147. @Mikey™: WinSCP-vel nekem is ez volt a jelenség T-pot viszont megoldotta a gondot. Ezzel már megvannak a Contacts-aim.

  148. Gyerekek egy nagyon nagyon hasznos es jotanacs! Van akinek segithet!

    Akinek 3G -je van es 2.2 vagy 2.2.1 -rol RESTORE-olt 3.0-ra az nem gyari fuggetlen a telefonja az a JB utan ne iTunes-bol RESTORE FROM BACK UP-ot (Adress Book, Bealitasok, Notes stb.) hasznaljon mert:

    Problema lehet a tererovel ultrasn0w altal!

    (foleg Vodafone-nal tapasztalhato. Hivnak de nem kapcsol es kapod a nem fogadott hivas SMS vagy akar egy sms 2 orat is kesik!)

    Problema lehet mert az eleme 4x annyire gyorsan merul!

    (latvanyosan merult az elem)
    iPhoneBrowser-el a var/mobike/Library/ -bol az osszes fontos konyvtarat kimasoltam, en tegnap este ujra JB-eztem, majd visszamsoltam es MINDEN ok.

  149. meg tudná nekem mondani valaki, hogy a névjegyzék fájlnak hányas jogot kell beállítani 3.0-án ha manuálisan másolom vissza?

  150. @jadeye:
    köszönöm szépen! annyira van állítva de nem látja :S
    notesz, sms-ek, naptár minden szuper. csak a névjegyzék nem. van ötleted?

  151. így vasárnap nem nagyon tolonganak az emberek a jobbnál-jobb ötletekkel 😀

  152. @SPEED001:
    Sziasztok!

    A mappa jogot hol allitom?Valoszinu ez a gond nalam is a Photos ban!Nem bir irni a camera roll -ba hiaba csinalok uj kepet a regiek maradnak meg csak:S.2.2.1 -rol 3.0 -ra frissites ota es manualisan raktam fel a DCIM mappat is!Ugyanez MCleaner -el :S… elore is koszi valaki…

  153. winscp-ben kikeresve a fájlt/mappát, ha nyomsz egy tulajdonságokat ott látod a jogot (pl: 0644,0755)

  154. @SPEED001: nem lehetséges, hogy véletlenül az üres fájlt tetted vissza? mert nekem ez tűnik valószínűnek.

  155. @jadeye: a restore előtt kimásoltam az asztalra (mikor még benne volt minden kapcsolat) azt visszamásoltam úgy, hogy felülírtam a meglévőt és nincs benne semmi. nem igazán értem. a többi mind megy.
    arra meg nem emlékszem, hogy mentettem ki windows címjegyzékbe régebben a számokat. lehet úgy vissza lehetne tenni, mert abból van egy másik mentésem.

  156. @SPEED001: ha a windows címjegyzékben benne van, akkor azt itunesban kijelölve vissza tudod szinkronizálni. ha a fájlt visszahelyezve nincs semmi a névjegyzékben, akkor nem értem… mennie kéne. ha nem jók a jogok, maximum nem tudod majd módosítani.

  157. eltüntettem az infó fül alatt szinkronizálni akartam a névjegyzéket és eltüntek a telcsiről a telószámok, a 3.verziót hogy tudom 2.2-re visszatenni amit már jailbreakeltem???
    Sos!!

  158. @jadeye: a címjegyzékfájlból vissza tudtam helyezni, látható és szerkeszthető. csak 1-2 szám hiányzik, a legutolsók de az már nem számít. a lényeg megvan. köszönöm szépen a segítséget!

  159. Sos!
    Mégegyszer mert kicsit igeges letem és nyelvtanilag nem igazán érthető esetleg amit írtam:
    Itunesban az infó fül alatt sznkronizálni akartam a telón levő sztelszámokat de nem tudom hova mentette a gép mert az Outlookot jelölte de azt nem találtam sehol!
    Céges számok voltak amiket nem tudok potólni!
    + restort nyomtam és feltette a 3. -os verziót amit nem tudok visszatenni 2.2-re amit már jailbreakeltem! Segíten valakiiiiiii!
    Köszi

  160. Sziasztok 🙂

    Megtudjátok nekem említeni hogy ‹b›Mac‹/b›en hogyan tudom elérni a fájlrendszert? 🙂

  161. @takilala:
    restore előtt backup-ot csináltál? > állítsd vissza backup-ból
    outlook van telepítve? > keresd meg a névjegyeket benne, ott vannak, ha szinkronizálta (az outlook használatát most hadd ne magyarázzam el…)

    @iTrash: terminal-ban például tökéletesen látszik minden.

  162. @jadeye: xD
    Én vizuálisra gondoltam 😀

  163. Terminalt hol találom???
    Back up dátumot hol lehet állítani ha lehet? Akkor látszanak a telószámok?

  164. info fül alatt sync -et nyomtam az outlookkal de úgy néz ki hogy az ifonon lévő adatokat nem tette az outlookba, mert nem telálom sehol! sem az outlook expresszben, sem a microsoft outlook 2003-ban sem!

  165. A Hivás listám már megvan csak a kapcsolatok tüntek el!

  166. Megvannak a jegyzetek is ,sms is csak a kapcsolatok kellenek még!!!
    Help miiiiiiii!!!!!!

  167. Sziasztok! Nekem is lenne egy hasonló problémám…SSH-n akartam vissza másolni a mentett adatokat…sms, hívás lista stb. – amiket itt olvastam feljebb…minden megvan, viszont a telefonszámok egyszerűen nem jelennek meg…vissza másoltam a /private/var/mobile/Library/AddressBook-ba a két fáljt, már össze-vissza állítgattam a jogokat,de egyszerűen semmi…valaki pls help…!

  168. Totális baromság, amit írt a cikk szerzője, egyáltalán nem működik, nagyon nem ajánlott így menteni az adatokat!

    Ha nem jailbreakelget az ember, a sima restore from backup segít. 3-szor kellett újratennem a telefonom a fenti leírás miatt, nagyon örülök…

  169. Helló!
    Újra telepítettem a telefont (fw 3.0).
    Szépen pakolgatom vissza a dolgokat rá és a képeknél elakadtam.
    Szinkronizáltam a képeket iTunes-al .Fel is került a telefonra és meg is tudom nézni őket.De a számítógépen sehogy sem látom.
    Sem az intézőben,sem winscp-vel a telefon könyvtáraiban.
    Az előző verzióhoz képest a DCIM mappában csak a 100APPLE mappa van.
    A 999APPLE mappa sehol.
    Na most akkor hol vannak a képek ?

  170. A 100APPLE mappában csak azt a 3 képet látom,amit azóta csináltam.

  171. Hali!

    Mivel az SSH-s filementésről van szó, kíváncsi lennék, működik-e ez SSH nélkül. Tehát, hogy van-e arra megoldás, hogy a telefonon lévő cuccokat (naptár, telkönyv stb.) a gépre másolhassuk az adott programba (sziphone telkönyvének tartalmát az Adress Book appba, naptárral ugyanígy), mert csak a képeket lehet lementeni. Mondták, hogy nézegessem az iTunes beállításait, de nem találtam ilyet. Valaki segítsen!
    Köszönöm

  172. “Nyissuk meg a telefonon a /var/root/Library/Lockdown/activation_records könyvtárat, és töröljük ki a wildcard_record.plist fájlt. Újraindítás után a telefon már kérni is fogja, hogy dugjuk rá iTunes-ra, így már be is tehetjük az eredeti szolgáltató SIM-jét, itthon ugye egy T-mobile-os SIM-et, és aktiválja is.”

    Akkor ez azt jelenti hogyha valamiert elvesztem az aktivaciomat es ujra kell aktivalnom a telot, eleg ha visszamasolom a wildcard_record.plist fajlt es maris aktivalva van?

  173. Az én bajom:
    adatok mentve csak contacts, és utolsó hívások kellenének. Amikor a szűzies 3.1.3+spiritelt szifonra visszaraktam, egy idő után a telefon funkciók megszűntek, csak fogadni tudtam hívást, mást nem. A telefon menübe sem tudtam belépni, mert kidobott.
    Újraraktam (már gyorsan megy), de nem merem ismét bemásolni winscp-vel a database-eket, mert félek, hogy megint elszáll. Mit csinálhattam rosszul? Nagy szükségem lenne a kb 1600 contactra…

  174. @krk: RTFM? ez a cikk jailbreak-eseknek szól. nagyon furcsa, hogy azt írod, hogy nem működik, mert akkor ezzel azt mondanád, hogy amióta iPhone létezik, és így amióta nekem van, soha sem raktam így vissza restore után – ami pedig nem igaz, mert mindig így rakom vissza… whatever, látszik, hogy értesz hozzá… ha nem jól állítod be a jogokat, akkor értelemszerűen nem megy… ha simán felmásolod, a jogokat ROOT ownerrel állítja be, ami nem jó, mert MOBILE kell, plusz mindegyik fájlnál az, ami eredetileg volt… de hát te értesz hozzá…

    @IndYghO: lementheted t-pottal, de addressbook-ba nem tudod csak úgy betenni, mert az nem tud sqlite-ból importálni.

    @ujbeszel: ez elvileg már nem működik, mert a fájlok másutt vannak.

    @Johnnyp: lehet a jogok nem jók. azzal szokott para lenni. illetve a spirit esetén még maga a spirit is lehet hibás. ha a jogok jók, akkor a spirit lehet a ludas.

  175. @Jadeye: Most műxik rendesen. A jogok jók voltak, de a visszamásolt db file tulajdonosa root volt, amit átállítottam mobile (501) re, így simán megy. Köszi.

  176. hali! es alkalmazasokat jatekokat h tudom lementeni?

  177. Hali, a 3.1.3 alatt lementett kontaktok 4.0.1. re felmásolhatók? Működnek majd?

  178. Jadeye tudnál nekem segíteni a Winscp -nél, mert nem tudom lementeni a nevjegyzekem. allandoan hibauzenetet ad a winscp. open ssh-t feltelepitettem.,a bossPrefs -t is de viszont nem enged bele. mi lehet a gond? ezen kivul lehuzta a iphone tunnel suitet is, de nem enged sajnos bele. mar nem tudom mi tevo legyek

  179. @diario: használj t-pot-ot.

  180. @Jadeye: sikerult problema nelkul. koszi

  181. 4.2.1 alatt nem lehet az SMS adatbázis nem lehet manuálisan menteni (nekem legalábbis nem engedte… pedig 4x próbáltam meg).
    Hiába pakoltam vissza, nem látta a rendszer az üzenteimet.

  182. Sziasztok, minden tökéletesen ment köszenet a remek leírásnak és kiegészítő hivatkozásoknak. Egy problémám akadt: a manuálisan lementett adatok közül csak a telefonkönyvet nem hajlandó figyelembe venni és minden felmásolás és restart után alma+csík és kiüríti a listát. Szűz telefonként tettem fel az itunesba.
    Ötlet? (chmod 755 nem segített)

  183. Bocsánat, elfelejtettem az owner-t átállítani… Megoldódott. Köszi

  184. Köszönet a leírásért, az SMS mentés miatt izgultam, de a leírtak alapján sikerült áttenni rengeteg fontos sms-t 3gs-ről i4-re!
    Ez hatalmas segítség volt, még egyszer KÖSZÖNÖM!

  185. Sziasztok! Most raktam újra eddig az új megy rendesen. KÖSZÖNÖM MINDEKINEK A SEGÍTSÉGET! Valaki amúgy aki megcsinálta a multitasking gesturest olyan fájl átírásokkal az azokat a fájlokat (amik már moddoltak) meg egy leírást vhova fel tudná tölteni? Vagy megéri aktiválni? Kinek hogy tetszett az? Előre is köszi a válaszokat!
    ja és SZIFON FOREVER! imádom legjobb iphone-os oldal nem is tudnám mit csinálnék nélküle!

  186. ez nem ide:D

  187. És az Auto-Correction betanult cuccait hogy lehetne lementeni? Mert tapasztalataim szerint hozzászokik az írásomhoz és úgy javítja ki.

  188. @gabor94: közben nézegettem kicsit és találtam itt egy fájlt: \private\var\mobile\Library\Keyboard\ szerintem ez az, ha nem tévedek

  189. jailbreak nélkül hogyan mentsük az adatokat?

  190. @aladinka: ez a cikk arról szól, hogy jailbreakkel hogyan mentsd. jailbreak nélkül ott az iTunes backup funkciója, akkor nincs is másra szükséged.

  191. Még régebben olvastam itt egy progiról amivel külön-külön le lehet menteni gépre a kontaktokat, alkalmazásokat, jegyzeteket és mindent amit át szeretnék tenni esetemben 2G-ről az uj 4-re.
    Csak azért fontos mert egy-az-egyben átmentettem mindent még a 7végén és mikor a fejemhez tettem a telefont hívásnál kikapcsol a kijelző ÉS mikor elvettem nem kapcsolt vissza. Előtte meg ment minden ahogy kell. Sztem tuti összeakadt valami a két iOS között és emiatt lehetett a probléma.
    Tehát a lényeg, hogy ne minden sallangot pakoljon át rá hanem csak azt amit akarok.

    A választ előre is köszönöm!

  192. A fenti leírást valaki próbálta iOS 5 esetén is? A címjegyzéket és SMS-ket megpróbáltam visszatenni, de továbbra sem jelenik meg… Illetve 5.0.1-n több/más fájlok is vannak a mappákban.
    Szóval nem tudom, de egyelőre úgy néz ki, hogy ugrottak az SMS-em… 🙁

  193. Ok, más is belefutott abba, hogy nem tudta visszarakni az SMS-eit és a kontaktokat. Szerencsére megoldással is szolgáltak a modmyi fórumán:
    1. Delete everything from Addressbook/SMS (Ez alatt a \private\var\mobile\Library\SMS vagy AddressBook mappa teljes tartalmát kell érteni.)
    2. Copy over the old database
    3. Change owner from “root” to “mobile”
    4. Respring or reboot

    Remélem másnak is hasznos lesz. 🙂

  194. @Janosh:
    Sziasztok!Én is megszívtam a kontaktjaimmal(1200db):(
    Hogyan tudom az owner átállítani??

  195. @propergsm: leírtuk a cikkben, idézem: “A jogok javításának legegyszerűbb módja, ha feltesszük Cydiában a szifon source-ról a CHOWN fixet, ami a névjegyzék, üzenetek, naptár, jegyzetek, fotók esetén javítja azok jogait.”

  196. @Jadeye:
    Köszi Jadeye!
    De azt tudom.Csak most nem engedi visszatenni a kontaktokat,és engem ez érdekelne:Change owner from “root” to “mobile”
    a chmodot az tudom hogy melyik progival kell,csak a root-ot,hogyan nevezem át mobile-ra?Nagyon megköszönném a segítséged,mert reggel 8óta próbálkozok:(

  197. @Jadeye:
    bocsi,ezt nem tudtam.Sajna az nem változtatta meg,de letöltöttem az Ifile-t,azzal sikerűlt,DE mégse jönnek elő a telszámok:(
    Nekem az üzenetek,jegyzetek visszamentek,csak a számok nem:(
    még így se hogy minden mobile lett.A file-ok ott vannak,csak nem tudom előhozni őket:(

  198. @propergsm: ugye az adatbázisok visszapakolása és a chown után multitaskingból kilőtted mind a kontakok, mind a telefon appot?

  199. Sziasztok!
    Segítsetek kérlek. Manuális mentés T-PoT-tal 4.3.3 JB – restore – 5.0.1 – JB
    A névjegyzéket visszamásoltam,próbáltam hogy teljesen törlöm az addressbookot is,és úgy visszamásolni a mentést.Feltettem a CHOWN fixet is,multiból ki volt lőve a kontakt,telefon app.Semmi telószámot nem mutat.
    Köszi

  200. @Cekapet: pont a te kommented feletti választ ajánlanám: “ugye az adatbázisok visszapakolása és a chown után multitaskingból kilőtted mind a kontakok, mind a telefon appot?”

  201. Igen kilőttem,de mégsem működik,úgy csináltam mindent ahogy le volt írva,és kipróbáltam az összes variációt.Volt úgy hogy bedobta az almát,és csak töltött.Valami nem oké,de nem tudom mi.Szerencsémre volt régen egy droidom amivel felszinkronizáltam a google-be a számaimat,így onnan vissza tudtam tölteni,de így is úszott jó néhány teló szám :S Ha van valami ötleted szívesen várom.Köszönöm!

  202. Félreértés ne essék csak érdeklődök hogy valakinek már sikerült ezt megcsinálni,működik a dolog 5.0.1 alatt,ott már nem “csak” 2 db fájl van az AddressBook-ban,mint a cikk írásában,nem lehet hogy emiatt nem lehet visszaállítani?
    Köszönöm!

  203. @Cekapet: az 5.0 óta van ez így már, viszont a rendszer ilyenkor automatikusan frissíti a korábbi verziós adatbázisfájlokat, tehát a 2db-ból itt is 4 lesz. van, amikor valamiért nem akarja megfelelően frissíteni, és noha legenerálja a 4 fájlt, de adatok nélkül. szerkesztett backup segítségével visszarakva viszont hajlandó elfogadni a fájlokat, és megfelelően frissítve előkerülnek a névjegyek. backup szerkesztése iBackupBot-tal.

  204. @Jadeye: Feltettem a programot,megvan a mentés 4.3.3-ról,és a friss 5.0.1-ről is,megvannak az AddressBook fájl-ok is.Ha megcsinálom a szerkesztett backupot,visszarakom utána működne?A későbbiekben nem lesz gond az Itunes backup-pal,felül fogja írni a szerkesztett-et?Ha Te már csináltál ilyet megköszönném ha pár mondatban leírnád hogyan kell,mert nem használtam még ezt a programot,és nem is találtam leírást róla.Ha van időd,és energiád frissíthetnéd mindezt a cikkben,ha lehetséges,szerintem mások számára is hasznos lehetne.

  205. @Cekapet: Nem kis szenvedéssel, de vmit sikerült csinálnom.

    1. nyisd meg a programot és regisztráld:(name: ce4arab
    code: 571F426DAE04878AEB753B2C6354481405C440E5 E97F34C56823E8F2184FB4F)
    2. a két addressbook fájlt exportáld vhova. így kapsz 4 darab fájl amiből 2 .info fájl.
    3. (biztonságimásolaton!) átnevezed a te fájlaidat az exportáltakra és kicseréled velük(berakod a tieidet a régiek mellé) majd importálod és backupolod utána a telóra.

    Nagy meglepetésemre, de működött. A probléma az, hogy nem a saját kontaktjaimmal csináltam, haver telójával és összesen 53 nevet rakott vissza ami kevésnek tűnt, nem tudjuk mennyi volt előtte, de egyelőre semmisem hiányzik. Vki ha megcsinálta, erősítsen meg hogy minden kontakt meg van-e.

  206. Sziasztok!
    Kicsivel több, mint 3 év szinte problémamentes telefonhasználat (iPhone3G) után megírom első üzenetemet. 🙁
    Ma felraktam egy progit “Ice-Watch” a telóra, csak kíváncsiságból, majd egy idő után az egész lefagyott. Mondom ok, akkor hard reset. Újra is indult, csak nem úgy, ahogy szerettem/vártam volna. Most azt akarja, hogy dugjam rá a gépre. Meg is tettem, de akkor csak ez a szöveg jön: “iTunes has detected an iPhone in recovery mode…”
    Na most az lenne a kérdésem, hogy lehet-e valahogy menteni az adatokat a telóról ilyenkor? Nem szeretnék csak úgy egy Restore-t nyomni rá.

    A válaszotokat/segítségeteket előre is köszönöm!
    Reménykedek…

  207. @kabalababa: próbáld meg kiugrasztani a recovery-ből, például tinyumbrella exit recovery opciójával, vagy iReb segítségével. ha sikerül, akkor jó. ha nem, akkor valószínűleg bukó.

  208. Jadeye

    A segítségedet szeretném kérni.
    A T-pot-to szeretném használni, de nem megy.
    Felraktam a plug-in-t ahogy kell, de folyton keres valami itunemobildevice.dll-t.
    Már leszedtem, de hova kell másolni?
    Vagy mit nem csinálok jól?
    WinXp, iPhone4, iOS 5.0.1, JB

  209. @theatti: iTunes telepítve kell legyen. anélkül nem megy, mert az teszi fel az Apple Mobile Device Support-ot, ami meg tartalmazza a dll-t.

  210. @Jadeye: iTunes fent van.
    A legújabb.

  211. Kis problémába ütköztem… A helyzet az lenne, hogy lementettem az sms mappában lévő összes filet iOS 5.0.1 alatt, és egy restore után szerettem volna vissza állítani. Ez sikerült is, az üzenetek között megvannak a régi sms-ek, viszont azóta nem tudok semmilyen SMS-t se fogadni. Egyszerűen ha küldenek nekem egy üzenetet, nem történik semmi :O:O
    Tudnátok erre légyszi valami megoldást adni? Hálás lennék! Köszi 🙂

  212. @grimberden: a cikkben is le van írva ugyan, de azért rákérdezek: a jogokat ugye beállítottad, vagy ugye feltetted a CHOWN fixet? mert ezek alapján nem úgy tűnik.

  213. @Jadeye:
    Igen, először kézzel állítottam be a jogokat, most a tanácsodra lefuttattam a CHOWN-fixet is, de ugyan az… SMS-t nem tudok fogadni 🙁 Viszont küldeni tudok elvileg.

  214. @grimberden: elvileg tudsz küldeni, vagy tudsz küldeni? mert azért az nem mindegy.

  215. No igen… Ha küldök sms-t, nekem azt mondja a telefon hogy elküldte, viszont a másik félnek nem érkezik meg. Ami érdekes, hogy 5 perce viszont egy sms-t sikerült fogadni, holott ezelőtt egy se jött be. Most meg már megint szarakszik.
    Mi a fene lehet ez?

  216. @grimberden: Network beállítások törlése esetleg? Ilyesmivel már találkoztam, ideiglenesen megoldódott a hálózati beállítások törlésével, de aztán ismét rossz volt. Restore lett a vége.

  217. @admin:
    Megpróbálom még ezt, ha nem megy, este restore és újra jailbreak. Aztán mostmár a fene se fogja visszaállítani a régebbi mentést, jó lesz nekem újonan is 😀

  218. Srácok, frissítenétek a cikket? 4-ről 5-re való váltásnál hiába mentegettem le a megfelelő fájlokat, nem volt siker.

  219. @DarkEvil: csak az előtted lévő hozzászólást kellett volna elolvasnod. egyébként az esetek túlnyomó részében működik, amivel vacakolni szokott néha, azok az üzenetek, de minden mást vissza szokott tenni.

  220. Lementettem előtte az SMS-eket stb, de a nem jb-s iOS 6ra hogyan tudnám vissza másolni?

  221. @Jadeye: Hívás listát sikerült, de az SMS vissza állítással gondjaim vannak. Azt írja ami nincs a backupban nem tudja importálni. Itt elakadtam :S

  222. Sziasztok!

    Valaki árulja már el, miért van az, ha beállítom iTunes-ben, hogy a névjegyzékemet szinkronizálja bármivel, akkor a folyamat során a telefonról random mennyiségű kontakt vagy eltűnik, vagy használhatatlanná válik? Nincs bepipálva semmilyen “replace” mező, és mégis. Ha egy régi outlook-névjegyzékkel próbáltam, akkor mind az outlookból, mind a telefonról eltűntek a nevek; ha windows address bookkal, akkor elsőre átmentett a 2200 kontaktból kb. 1900-at, bár azt is rosszul. Ekkor a telefon ép maradt, így nem is tűnt fel semmi, azt hittem, az outlook kavart valamit össze előzőleg. A második alkalommal leirtotta a telefonról is a kontaktok nagy részét, és ekkor láttam, hogy az első mentés is használhatatlan, bizonyos mezők és telefonszámok nincsenek meg. Szerencsére mindig elteszek egy-egy frissebb nyers backupot, így nagy tragédia nem történt, de a fene majd megesz, mi a rosseb okozza ezt. Jó lenne néha csak úgy egyszerűen szinkronizálni, de így nem lehet. Egyébként 3GS, 4.1 JB, XP Home.

    Előre is köszönöm annak a Nagy Bölcsnek, aki választ ad erre!

  223. @una038: ez egy érdekes probléma.. én sosem szinkronizáltam outlook-al, gmail-es névjegyzékben tárolom a kontaktokat. ha oda felviszed és exchange-ként állítod be a gmail-t akkor szépen leszinkronizálja, és természetes ha a telefonon viszed fel akkor pedig feltölti. amúgy ha egyszer leszedted akkor természetesen offline is elérhető a névjegyzék, nem kell állandó mobilnet.

  224. Komám egy másik 3GS-el szintén a gmail szinkronizációt próbálta ki. Az eredmény: össze-vissza keveredett nevek mind a fiókban, mind a telefonon. Azóta a keresztnév mezőbe írja a teljes nevet, szerinte így jó (miután kézzel javította az összes nevet). Ezért én nem mertem kipróbálni, mert neki épp egy tizede mennyiségű kontaktja van, és még így is küzdött, mint disznó a jégen. A gonosz rész pedig, hogy nála a wab-ba szinkronizálás bejött.

  225. Már azon is gondolkodtam, hogy eredetileg egy 3.1.2 backupja ment fel a 4.1-re, ettől eltekintve 2 éve problémamentesen. Okozhat ez ilyen jelenséget? Nem értek hozzá ilyen mélységekben, de sérülhet az sqlite fájl úgy, hogy ez történik? Érdekes pl., hogy ha egy kontaktot, ami sosem ment át a gépre, simán megosztással elküldök e-mailben. Az ékezetes betűk (Á, É) mind érdekes karakterekké változnak, a hívókép eltűnik, pedig itt még az iTunes sem zavarhat a képbe…

  226. Lesz majd olyan cikk, ami már a 6.x alatti rendszerekben lévő fájlok elérhetőségeit tartalmazza?

  227. i4S, iOS6.1.2 nél az sms mappa visszapakolása után kell egy restart hogy a mobilon lássad is a régi sms-eket!

  228. Bár már mindenki az ios7-ről beszél, nekem most a 6-ról 5-re váltó downgrade okozott fejtörést…
    Ugyanis az ios6 alatt lementett SMS adatbázis nem működik 5 alatt! 🙁
    Tud erre valaki megoldást?

  229. @itanczos: nyilván nem is fog működni, elvégre magasabb verziós adatbázis nem megy alacsonyabb verziós rendszeren. az iOS 6 beolvassa az iOS 5 adatbázisait, elvégre a rendszert 5-ről frissítheted 6-ra hivatalosan, de a downgrade hivatalosan sosem volt támogatott, így az adatok visszaállítása alacsonyabb verziós rendszerre sem. nem lesz rá megoldás.

  230. @Jadeye:
    Azért a “nyilván” kicsit erős. Akár működhetne is…
    Időközben találtam rá megoldást! Létezik egy szoftver, BakupTrans a neve.
    http://www.backuptrans.com/
    Ezzel van átjárás a különböző verziók és a megfelelő szoftver csomaggal még a iOS és Android között is!

  231. BackupTrans akart lenni…

  232. Sziasztok.Az lenne a kérdésem hogy az eltűnt számokat valahogy visszalehet hozni??

  233. Annyi történt hogy a párom kapta meg a telefont,és kitöröltem az adataimat a telefonról és utána eltűntek a számok.

  234. Sziasztok!
    6-os iOS jailbreakeltről térnék át a 7-re, hogy tudom a rengetek könyvet (epubot, pdfet) lementeni manuálisan?

  235. Sziasztok!
    IOS 6 restore után frissítettem 7-re, és ahogyan azt kell T-pot-al mentettem a fontosabb adatokat a rendszerből (Addressbook, CallHistory, Mail, stb.) A kérdésem az lenne, hogy az új rendszerbe hova töltsem vissza a mentett adatokat, mivel a könyvtár struktúrában itt (IOS 7) nem találom az IOS 6-ból mentett elérési úton a mappákat?

  236. A Tpot-om hiányolja az itunesmobiledevice.dll filet. Erre mi lehet a megoldás?

  237. @Adamant17: pedig mind ott vannak, ahol eddig, de a teljes fájlrendszert csak az afc2add csomag telepítése után fogod látni.

    @andriska09: a T-pot valószínűleg nem működik az iTunes újabb verzióival. van helyette DiskAid, iExplorer, stb.

  238. Üdv,

    egy olyan problémám adódott hogy véletlenül kitöröltem egy egész beszélgetésnyi smst. pár nappal ezelőtt csináltam biztonsági mentést, az iBackupBot segítségével kimentettem az sms. data base filet, de amikor visszateszem a telefonra, nem látja, sőt, az összes sms beszélgetésem eltűnt.
    a programok megnyitják az sms db filet, ott megvan minden, de a telefonra nem tudom visszatenni.
    nagyon sok adat lenne bennük amik fontosak lennének, ha van rá mód hogy visszaállítsam írjátok meg légyszíves.

    köszönöm

  239. Helló!

    Azt hogy tudom megcsinálni, hogy a telefont ujra alaphelyzetbe rakjam? Gyári visszaállítás?
    Tehát magyarul úgy, hogy minden törlődjön belőle, és csak a nyers rendszer legyen mint amikor megvásáróltam. Ezt hogy kell csinálni?


Add a Comment