2G iPhone és iTunes aktiválás

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

És emellé még nemhivatalos szolgáltató?

Felmerülhet a kérdés, hogyha megvannak a megfelelő eszközök, amivel mind függetleníteni, mind aktiválni lehet a telefont, minek jut egyáltalán eszembe, hogy legálban aktiváljam, iTunes-szal. Ennek több oka van.

Egyrészt elgondolkoztam azon, hogy teljesen redukálom a jailbreak-et is, pláne ha az eddig csak jailbreak-elt alkalmazások megjelennek az AppStore-ban is, van gyárilag építi be az Apple. Végül ezzel kapcsolatban arra jutottam, hogy ha tört alkalmazásokat is akarok telepíteni, akkor kénytelen vagyok jailbreak-elni. Mivel azonban az Apple újabban már a megpiszkált carrier bundle-k (IPCC) telepítését is igyekszik megakadályozni (iTunes 8.2.0.13), így ez ismét a jailbreak mellé teszi le a voksot.

Közben egymás után jönnek ki a 3.0 beta-k, és sokszor unalmas várni 2-3 napokat, mire kijön az újabb unofficial QuickPWN, ami már megcsinálja az új beta-t. Mindenesetre beta 3 óta a 3.0 van fent a telefonomon, és tény, hogy beta, de az újításokhoz meg nagyon könnyű hozzászokni, így már csak nagyon szájhúzogatva mennék vissza 2.2.1-re. Viszont akkor vagy kivárom azt a 2-3 napot, vagy ha sikerül hivatalosan aktiválni, akkor csak a jailbreak miatt kell várni, azt meg elviselem.

Persze lehet trükközni az aktiválással, mert például anno pwnage tool-lal gyártott 2.2.1-ről frissítve nekem megmaradt az aktiválás. De egyik beta build-ről a másikra update-elve ez valamiért nem hajlandó. Illetve a YouTube is masszívan beint ilyenkor.

Így jailbreak nélkül kizárólag eredeti SIM-kártyával lehetséges az aktiválás. Elhatároztam hát, hogy csak azért is szerzek hát egy AT&T-s SIM-et, és kipróbálom. Ezzel azonban több probléma is van egy 2G-s iPhone esetén.

  1. előfizetéses kell legyen, vagy jó a prepaid?
  2. vajon jelenleg is aktív kártyának kell lennie?
  3. esetleg működhet olyan kártyával is, ami lejárt, nem kap hálózatot, lemondták a szerződést, stb?
  4. mi van akkor, ha még sosem aktiválták korábban iTunes-szal ezt az iPhone-t?
  5. és a legfontosabb: ezek után menni fog a saját SIM-emmel is?

Végül Cfman-tól kaptam hétfőn egy AT&T-s SIM-et, amit ezúton is köszönök neki. Sikerült lerántani vele a leplet a fenti kérdésekről. 🙂

Mint kiderült, teljesen mindegy a kártya mibenléte, lehet az eredetileg előfizetéses, vagy prepaid, teljesen mindegy, sőt, még aktívnak sem kell lennie – ugyanakkor azt megkockáztatnám, hogy talán korábban egyszer már aktívnak kellett lennie, de igazából erre nincsen biztos válasz. Egy a lényeg, hogy az eredeti szolgáltató kártyája kell legyen, esetemben tehát AT&T-s.

img_00011

Az aktiválás nem volt gond. Természetesen maga a SIM nem kapott hálózatot, hiszen vagy egy visszamondott előfizetéshez tartozik, vagy sosem volt aktiválva. Esetünkben ez teljesen lényegtelen, hiszen itt csak az OS aktiválása volt a lényeg, ami sikerült. Így a képen látható, a kártya aktiválására utaló várakozási üzenetet figyelmen kívül is hagyhattam.

Na de vajon mit szól a telefon, ha most bepattintom a saját SIM-emet? A baseband független, így arra nem fog sírni, hogy incorrect/unsupported SIM. Hát kiszedtem az AT&T-t, és ficcent is bele a T-s. Mondanom sem kell, nyivákolt is rögtön:

img_0029

Természetesen az iTunes is nyivákolt, hogy ezt bizony ő nem fogja aktiválni, hiszen nem a telefon eredeti szolgáltatójának SIM-je, és hogy így járás van. Ekkor előkapjuk a melegen tartott QuickPWN-t, és az már elintézi.

Csak akkor meg egy az egyben értelmét is vesztette a legál aktiválás.

Kockázatok és mellékhatások: vannak. Okoztak “kellemes” perceket, de meggyógyult. 🙂

Lássuk, mit követtem el:

  • első körben beta 4-ről nyomtam egy update-et beta 5-re, amit aktiváltam az AT&T-s SIM segítségével: YouTube hasított, örülés volt;
  • betettem a T-s kártyát, sikoltozás, hogy aktiválni kéne. kapott is iziben egy Icy-val turbózott QuickPWN-t, reboot, és hurrás van, mert van hálózat, megy a YouTube;
  • ott volt a kisördög, hogy inkább kezdjünk tiszta lappal, így nyomtam neki egy restore-t beta 5-re;
  • aktiváltam ismét;
  • bepattintottam a T-s kártyát, QuickPWN, reboot: nem kap hálózatot… hmm…

Restore utáni aktiválás másképp működik, mint egy update után. Mert míg az update egy már működő, aktivált rendszert frissít, addig restore esetén egy az egyben újra kell írnia az iTunes-nak az aktivációt tartalmazó fájlokat is. Ennek viszont vannak nemkívánt mellékhatásai, mert ezek után a ….nek sem hajlandó semmi más kártyát elfogadni.

Megoldás: BootNeuter. Szerencsémre másodjára már a Cydia-s QuickPWN-nel ügyködtem, így BootNeuter telepít, majd elindít. Még mielőtt a baseband-emhez nyúlt volna, már le is fagyott. De arra jó volt, hogy azt jelezze, hogy valamit piszkált a baseband-ben az iTunes a restore utáni aktiváláskor: az unlock ki volt kapcsolva.

Kapott is annak örömére egy reset-et, és rögtön DFU restore gyári 2.2.1-re. Mikor elkészült, QuickPWN, Cydia, aktiválás, unlock. A BootNeuter ismét ugyanazt jelezte, és szépen végig is flash-elte a baseband-et. 2 perc félelem és reszketés, mert ez azért ugye mégis csak kritikus 2 perc. Ezek után reboot, és már volt is hálózatom a T-s kártyával. Pfúúúhh…

Szusszanás után mostmár kizárólag update beta 5-re, majd nem is tettem bele az AT&T-s kártyát, hanem rögtön QuickPWN, Icy, aktiválás. Most van egy beta 5-ös, aktivált telefonom, és ugyanott vagyok, mint a legelején: a YouTube csak nem megy. Sajnos, annyi eszem nem volt, hogy a működő YouTube idejében jól lementsem a megfelelő fájlokat, és azokkal most jól felülírnám a jelenlegieket, és valószínűleg menne a YouTube. Nem mintha annyit használnám amúgy, de hát menjen csak szépen az is. 🙂

***

Konklúzió: 2G esetén teljesen másképp működik az aktiválás, mint egy yellowsn0w-val használt 3G esetén. 2G-seknek nincs értelme a gyári aktiválással vacakolni, mert nincs semmi kézzelfogható előnye.

Arra mondjuk még kíváncsi lettem volna, hogy mit szól a telefon, ha az AT&T-s aktiválás után beteszek neki egy ugyan szintén AT&T-s, de másik SIM-et. Bár logikusan végiggondolva tuti sipákolt volna, hogy different sim, de aztán meg ugyanúgy aktiválta volna, mert ugyanúgy AT&T-s az is.

A 2G iPhone eredetileg a következő országokban és szolgáltatóknál volt elérhető, tehát lehetséges, hogy ezen szolgáltatóktól származó SIM szintén aktiválja: ATT USA, T-mobile GER, T-mobile AT, O2 UK, O2 IRL, Orange FR. Persze az is lehetséges, hogy ugyanúgy beint a telefon, ha egy eredetileg AT&T-s készülékbe akarok épp begyömöszölni egy osztrák T-mobile-os kártyát… Erre nem derült fény ilyen SIM hiányában.

(eredetileg ezt is a saját oldalamon írtam meg, így: forrás, csak közben admin adott szerkesztési jogot. :P)


Kategória: Egyéb kategória

  1. Off.
    Egy fura problémám van. 2 G jailbreakelt függenített telefonom van. Vodafone kártyát használok azonban a telefon T-mobilosat jelez. Ha manuálisan szeretném kiválasztani a vodafonet akkor kipipálja de a képernyő sarkában marad a T-mobile felirat. Nem értem hogyan lehetséges ez. Van egy külföldi vodafonos kártyám is amelyet értelemszerűen külföldön használok ott rendben van, tehát vodafont mutat a telefon. Mivel véleményem szerint lehetetlen az, hogy egy vodafonos kártya átváltsa magát T-mobilosra a véleményetekre lennék kíváncsi mi ez a “titozatos” dolog.Köszönöm ha valaki kisegít ez ügyben!!!

  2. @kmate: ez igazából nem off, és köszi, hogy felvetetted! ismert a probléma a 2G függetlenítésben, pont ez okozza, hogy roaming-oltál vele. jelenleg azonban passz, hogy a pontos megoldás mi. de egy biztos, hogy bár t-mobile-t ír, attól még vodafone-on van. elvileg amúgy ha újraflasheled a baseband-et bootneuter-rel, az tuti meg kell oldja, de utánanézek pontosabban. esetleg “reset network settings”-et próbáltál? mert az is egy opció lehet.

  3. Köszi a választ!

    Nem roamingoltam vele hanem van egy külföldi vodafones kártyám is aminél ez a probléma nincs! Már csinálta 2.1-en is felfrisítettem 2.2.1-re és akkor sem múlt el!

  4. @kmate: esetleg “reset network settings”-et próbáltál? meg igazából roaming-oltál vele mégis, ha a külföldi vodás kártyát itthon beletetted, és kapott hálózatot, mert akkor az a kártya volt, ami roaming-olt. 🙂

  5. Először: Üdv! Mindenki csak így tovább!!!
    Másodszor: Egy gyors kérdés. Valakinek nincs egy linkje, ahol egy oldalon beszerezhető (vagy linkelt) a legújabb béta, hozzá való jailbreak cuccos, esetleg egy leírás a mikéntről? Kössz előre ha segít valaki… (Windows / 2g jelenleg 2.2.1)
    Ja és ok hogy a “google a barátom”, csak nem akarnék belefutni egy műkedvelő marhaságába… 🙂 Szóval ha tesztelt metódust tudtok az kéne!!! 🙂

    Bocs ha off voltam.
    István

  6. @kmate: áháá, ééértem. na az már más kérdés. érdekes módon ezt akkor nem csinálja, ha hazai szolgáltatók kártyáit cseréled, de nyivákol, ha külföldi kártyát teszel bele (akárhol is teszed ezt)…

    de ez szintén a függetlenített baseband sajátjának tűnik. akkor viszont mindenképp egy baseband reflash-t javasolnék, ha zavar, mert az tuti megoldja (bootneuterben unlock kikapcs, majd miután végzett, és újraindult, akkor meg bekapcs). korábban a bootloader-rel kapcsolatban is mondtak ilyesmit, de elvileg nem kéne ilyet csináljon, ha 3.9 fakeblank a bootloader. lehet, hogy neked BL 4.6 van?

  7. Nem tudom, hogy van nekem. Régebben a Vodafonos logó volt rajta. A 2.2 óta van ez a problémám. Nem tudom, hogy melyik BL van rajta én csak autómatikusan raktam fel a firmwareket amelyek ezen az oldalon szerepeltek.

  8. @hurricane: NEM. jailbreak nélkül nem tudod patch-elni azt a fájlt, ami ezt lehetővé teszi.

    @Laama: mert türelmetlen. vagy mert tesztelő. vagy mert megteheti. meg jók az újdonságok benne, amiket tud alapból, és nem kell mindenféle külső patch-et feltenni, hogy pl legyen kopipészt, és társai. nem jobb, ha valamit gyárilag tud? 🙂

  9. @kmate: Nekem AT&T hálózatot mutat ha felteszem a winterboardot 🙂 (t-mobilos 3G-m van 😀 beta-s basebandel … ), de annyira nem zavar 😀
    @ring: Bétát? 2.x-et? Függetlent? Függőt? T-mobilosat? ez igy kevés infó …

  10. Sziasztok az én kérdésem az lenne hogy van a haveromnak egy 2G je amcsi AT&T s volt és 1.1 volt rajta én meg mondtam hogy feltetehtjük a 2.2t mert sokmindenhez kell már. Otthon a sajátomat első nap hibátlanra megcsináltam az Tmobilos itthoni is. de ő nem mondta hogy külföldi. a lényeg hogy feltettük megcsinálta meg minden de most ugye aktiválni akarja amit nem tudunk. AT&T s kártya van már a legujabb postban olvastam is erről tök jo segitett is, de valahogy nem haladtunk tovább… aktiválni akarja az iTunes és ehhez kérdez marhaságokat, már nem emlékszem de asszem addig jutottunk hogy apple felhasználonév kell vagy max egyel utána de nem tudom hogy mit kell csinálni és emiatt a telefonon csak az itunes csatlakozás van a pcn pedig ez, és ezért nem lépünk tovább… már nem emlékszem mert 2hete csináltuk azota igy van ma még megprobálom a konkrét pontot mondani hol akadtunk el de lehet hogy ennyi is elég a segitségetekhez.

    Valamint a 2.2 feltétele után (nem custom, eredeti) ugye még lehet függetleniteni, mert vodás karival használta. ha jol emlékszem az még nem frissiti a bb t.
    Köszi előre is a segitséget igyekszem pontositani a problémám 😉

  11. @Norrbi: ha 2G (az ALU hátlapos, eredeti, elsőgenerációs iPhone), akkor nem tudom, mit paráztok a 2.2.1-en.

    a 2.2.1-től való parázással kapcsolatos dolgok abból erednek, ha valaki nem olvassa el rendesen, ami le van írva. 2G-nél nem kell ezen parázni, a yellowsnow CSAK 3G-hez kell. 2G esetén meg már független a baseband, és NEM frissült már egy éve – kb a 2.0.0 óta ugyanaz a baseband (04.05.04_G).

    tegyétek bele azt a kártyát, amivel használni fogod. az ATT-st azt rakjátok félre. gyári 2.2.1-et tegyetek fel, restore-ral. amikor kész, iTunes bezár, ne engedjétek, hogy aktiválni próbálja! utána sima quickpwn-ben: cydia, activate, unlock, és hagyjátok, hogy megcsinálja. a végén a bootneuter is lefut, majd magától újraindul. utána kész, független, aktivált, és már használható iTunes-szal.

  12. jadeye Kösz a posztot most már tudom miért van 3G-m! Elég ciki lehetett evvel így szórakozni meg gondolom nem kevés időd volt ami ráment?!? Azért köszönöm!

  13. @nico: igazából elment rá egy délután. de nem zavar, mert nem fenyeget a veszély, hogy véletlenül olyan fw-t töltök rá, amivel vége a függetlenítésnek. körülményes mivolta mellett azért még mindig könnyebb ezzel játszani, mint egy akármilyen függő 3G-ssel. és persze az alu hátlap nekem jobban bejön, mint a műanyag. 🙂 de persze ezt is embere válogatja, kinek mi tetszik. nekem meg nem hiányzik a 3G, mert nincs előfizetve mobilnet úgyse, GPS meg van kézi, és az már a dobozból kivéve is navigált. 😛

    én nem bánom az ezzel elszöszölt időt, ennyivel is jobban átlátom már a lelkivilágát a kütyünek.

  14. @ring: Aktiválni aktiválja a quickpwn, de térerőd nem lesz, csak ha van dev accod (vagy valakine kvan aki felvesz a listájára), ezesetben csak rádugod iTunesra és aktivál is 🙂 Ha nincs Dev acc akkor nem lehet “térerőt” csempészni rá 🙁

  15. @FekaBa: így van. 3G esetén csak iTunes aktiválja megfelelően, quickpwn aktiválás önmagában NEM működik.

    ellenben ha update-eled 2.2.x-ről a beta 5-re, akkor a quickpwn is elvileg tudja aktiválni. de ez csak tipp!!

    vagy elvileg ha módosítod az OS string-jét iUtilities-szel 2.2.1-re, akkor meg az iTunes is megcsinálja.

    de 3G esetén a baseband minden alkalommal frissül, így ha függetleníteni akarsz, akkor NE TEDD FEL!

  16. @jadeye: Sajnos az Update nem működik (beta 3, beta 4 esetében 🙂 5el már meg se próbáltam …) Az OS stringet nem próbáltam még modositani .. lehet teszek egy próbát 😀 meg még a Fake FW (valami ilyesmi 🙂 ) appon is gondolkodtam, tudja valaki, hogy az telepithető-e beta-ra?

  17. sztar1@drei.at

    szivesen küldök egyet ingyen es bermentve.osztrak domino kartya.aktivalatlan,de ha kered akkor aktivalom. aktivalastol szamitva 1 evig aktiv a kartya. legalabb hozzajarulok a forumhoz valamicske aprosaggal

  18. jadeye te aztán okoztál nekem egy kellemes félórát a postjaiddal (hangrecorder, meg ez is :D)

    király, hogy te is írhatsz már 😉

  19. Hello Mindenki!

    Adott egy iPhone 2g 1.1.2 OS-el.
    Jelenleg független, de származása nem tisztázott, így ha AT&T-s volt, ami sanszos, akkor nincs hozzá kártya az aktiváláshoz.
    A kollégám a megjelenésekor vette és azóta nem csinált vele semmit.
    Tudtok segíteni mi a legfrissebb OS-amit rá lehet tolni?Persze JB és Unlock elengedhetetlen.
    Próbáltam visszaolvasni, de a régi posztokban a letölthető OS-ekre mutató link-ek már nem mutatnak sehová, elévültek.

    Előre is köszönöm a segítséget, mailt is küldhettek az endrusz83 @ citromail.hu-ra.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!