fbpx Skip to content

Tegnap az Apple kiküldte a meghívókat a május 7-én, magyar idő szerint 16 órakor kezdődő iPad eseményére, ami egyértelműen látszik a logóból is. Arról, hogy mi várható ezen az eseményen, itt írtunk korábban, de az a kérdés is rögtön felmerült, hogy vajon érdemes-e az új készülékekre váltani. Alapjában véve elsősorban akkor érdemes ezekre váltani, ha már szoftveresen nem támogatja az Apple a régi készülékünket, vagy mondjuk valamilyen hardveres hibával, esetleg akkumulátor problémával állunk szemben. Azért is emelem ki ezt a problémát, mert az iPadekben bizony igen problémás kicserélni az akkumulátort, és nem is olcsó eszközről van szó.

Egy sima iPad esetén is 30-40.000Ft-ról beszélünk, egy Pro esetén pedig 50-80.000Ft is lehet csak maga az akkumulátor. Ezen kívül számolni kell azzal, hogy szétszedéskor esetleg sérülhet a kijelző, erre általában a szervizek nem adnak garanciát, tehát alapjában véve ne akarjunk akkumulátort cseréltetni egy iPadben, viszont ettől még ezek az akkumulátorok nyilván ugyanúgy öregednek, így érdemes őket ellenőrizni, hogy mikor is adjuk el a készülékünket!

Így ellenőrizhetjük az iPadünk akkumulátorát

Érdekes módon az Apple nem ad érdemi információt az iPadek akkumulátoráról még az iPadOS 17-ben sem, bár szerintem ez a mostani esemény után meg fog változni. Ahogy az iPhone-oknál, úgy véleményem szerint most már az iPadeknél is kapunk ciklusszámlálót és egyéb információt, amiről ebben a cikkben írtunk korábban. Jelenleg pedig két alkalmazásunk is van, amivel Mac-en vagy pedig Windows alatt ellenőrizni tudjuk az iPad akkumulátorát, hogy megfelelően működik-e még vagy éppen már lassan tönkre fog menni.

Az Apple hivatalosan ezt írja az iPad akkumulátoráról:

Az akkumulátor úgy lett megtervezve, hogy 1000 teljes feltöltés és lemerítés elteltével eredeti kapacitásának akár 80%-át is megőrizze. Az egy év garancia tartalmazza a hibás akkumulátor szervizelését. Ha lejárt a garancia, az akkumulátorcsere-szolgáltatás elérhető lehet az Apple helyi hivatalos szervizében. Az árak és a feltételek szolgáltatónként eltérőek lehetnek.”

A fenti árakra és feltételekre még vissza fogok térni, mert ha hivatalosan cseréltetünk iPad akkumulátort, lehet jól is járunk, feltéve hogy az akkumulátor tényleg hibás. Na de nézzük meg, hogy mégis milyen állapotban van a szeretett Apple termékünk akkumulátora. Ezt macOS-en a coconutBattery 3-mal vagy pedig az iMazing alkalmazással tehetjük meg ingyenesen, de mindkettőnek van fizetős változata is.

 

(Kösd össze kábellel az iPadet a számítógéppel, hogy az alkalmazás lássa az akkumulátor adatokat)

Ahogy látszik, a Hori kollégánál lévő 2 éves iPad akkumulátorának kapacitása már közel 10%-ot esett, és 80% alatt pedig már cserére szorulhat, tehát 4-5 éves iPadekben már érdemes akkumulátort cserélni. Az elöregedett akkumulátor sokkal több problémát okozhat, mint azt hinnénk. Egyrészt több esetben is felpúposodhat, ezzel kinyomva a kijelzőt, és még adott esetben tönkre is teszi azt, valamint más problémák is adódhatnak.

Hogyha azt tapasztaljuk, hogy X százalékon kikapcsolgat az iPad, akkor minden bizonnyal cellahibás lehet az akkumulátor, ebben az esetben minél előbb cseréltessük ki a benne lévőt, ne várjunk vele!

Windows-on szintén a már említett iMazing alkalmazást lehet például használni arra, hogy megnézzük az akkumulátor információit.

Ehhez töltsük le az alkalmazást, majd pedig hasonlóképpen kössük össze kábellel az iPadet és engedélyezzük a hozzáférést az iPaden, hogy az iMazing meg tudja nézni az akkumulátor állapotát. Amennyiben nincs telepítve az iTunes, telepítsük azt is, mert szoftveresen szüksége lehet rá az iMazingnek a kommunikációhoz.

Amennyiben az iMazing látja az iPadet, jobb oldalt a sarokban megtaláljuk az akkumulátor ikont, arra rányomva láthatjuk a %-os “Battery Health”-et avagy az akkumulátor állapotát. Ez 80% alatt már nagyon nem jó, de afölött még használható, lásd a fenti Apple leírást az iPad akkumulátorra vonatkozóan.

Ennyiből már kikövetkeztető, hogy érdemes-e eladni az iPadet, vagy inkább csak kicseréltetni benne az akkumulátort, de mint említettem, a csere egyáltalán nem minden esetben éri meg, sőt. Ha csak egy 2020-as iPadet veszünk alapul, akkor két lehetőségünk is van. Azt vegyük alapul, hogy az akkumulátor állapotának mindenképp 80% alá kell esnie vagy ki kell írnia az iPadOS-nek, hogy szervizeltessük az akkumulátort! Ezután érdemes felkeresni egy hivatalos Apple szervizpartnert, mert ők garanciát vállalnak a kijelzőre is, viszont előreláthatóan csak megbecsülni tudják az akkumulátorcsere árát.

Ezt mi is megtehetjük ezen az oldalon, és láthatjuk, hogy egy eredeti akkumulátor csere körülbelül mennyibe kerül majd nekünk.

Ez egyébként nem tűnik rossznak abban esetben, ha az iPadünk továbbra is támogatni fogja a következő operációs rendszert, ami az iPadOS 18, vagy későbbekben a további frissítéseket. Viszont ha olyan régi iPaddel rendelkezünk, ami már több éves, valószínűleg jobb ár/értéket kapunk, ha így eladjuk és veszünk esetleg egy új generációs iPadet, például a 9. generációs most az Apple-nél 199.000Ft, az eggyel korábbi pedig 169.000Ft, és ezzel el is érkeztünk oda, hogy mikor érdemes cserélni vagy használtan venni iPadet vagy iPad Pro-t.

Használt vagy régebbi iPad, iPad Pro vásárlása

Azt érdemes tudni, hogy az iPadOS 17 az alábbi készülékeket támogatja:

Ebből ősszel valószínűleg kihullhatnak a legrégebbi generációk. Nyilván semmi sem biztos, de ez egy várható dolog, főleg a régebbi készülékek esetén. Bár ugyan szoftverfrissítés nélkül is simán használhatóak még évekig, de a már említett akkumulátor-öregedés miatt belefuthatunk komolyabb problémákba is. Szerintem érdemes őket idővel lecserélni és venni mondjuk 1 vagy 2 évvel korábbi generációt, ha a legújabbat nem engedhetjük meg magunknak.

A teljesség igénye nélkül itt jön képbe például a 9. vagy 8. generációs iPad, amiket már 90.000-130.000Ft-ért is megvásárolhatunk használtan, vagy újonnan a 9. generációt 145.000Ft-ért láttam mostanság, ez az Apple-nél 169.990Ft jelenleg. Ezeket simán megvehetjük most is, mert még évekig hű társaink lesznek és még az akkumulátoruk is megfelelő, ha használt készülékről van szó.

Az iPad Pro esetén már egészen más a helyzet, mert ott a processzor sokkal erősebb, és akkor még az M1-ről nem is ejtettünk szót. Ha csak az egyik legrégebbi iPadet vesszük alapul, a 12.9-es iPad Pro 2. generációját, amit az Apple 2017-ben mutatott be, jelenleg a 7. életévét tapossa, tehát elmondható, hogy legalább 7 évig használható lesz a jelenleg használt iPadünk bemutatástól számítva. Tehát ha mondjuk van egy 2020-as iPad Pro-nk, ami 11 hüvelykes, 2. generációs készülék, amiben mondjuk az akkumulátor még rendben van, simán használhatjuk a következő 4-5 évben, maximum egy akkumulátorcserét kell majd időzítenünk.

Az M1-es iPad Pro-k pedig, ahogy a gépeknél már említettem, ezzel a processzorral kifejezetten időtállóak, nincs értelme cserélni őket sem idén, sem a következő években, bár nyilván itt már használattól függ, hogy éppen mennyire kell nekünk az új processzor.

Összességében tehát elmondható, hogy az új iPad Air és Pro modellekre csak akkor érdemes váltani, ha van rá keretünk, illetve ha már olyan régi iPaddel rendelkezünk, amire nem érkezhet már a jövőben szoftverfrissítés, vagy pedig több hardveres problémával is szembenézünk a következő időkben.

Remélem, valamennyire tudtam segíteni, hogy merre indulj el a használt piacon, és mit érdemes szem előtt tartani, ha iPadet szeretnénk cserélni, ezen kívül nyilván mindenkinek más és más miatt kell egy iPad vagy éppen egy iPad Pro, ezt már mindenkinek saját magának kell eldönteni. De a fentiek az összes készülékre igazak.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok