fbpx Skip to content

Ahogy minden évben, idén is szeretnék pár tippet adni ártól és hirdetéstől függetlenül. Ez a cikk tehát nem PR-anyag, pusztán saját véleményem alapján körbenéztem, hogy mit érdemes venni idén karácsonyra. Természetesen mindent én sem tudtam számba venni, de próbálok pár tippet adni.

Apple termékek

MBA_11inch_13inch_iMovie_SCREEN_1

Idén a legnagyobb sláger év elején a legújabb MacBook Air, mely 10-13 órás akkumulátor idejével és a legfrissebb grafikus kártyájával azt hiszem, nyert. Kifejezettem jó széria lett a 2013-as, és emellett megtartotta a már megszokott könnyű és vékony kivitelt. Amennyiben Apple laptopot szeretnél vásárolni, mindenképp a legfrissebb Air mellett ajánlott dönteni, főleg ha könnyű és vékony gépre vágytok. Itt egyébként a 13 colos változatot preferálom, illetve ha lehetséges 256GB SSD-t. Bővebben nézzetek körül az iSTYLE-ban.

MacBook Air bejegyzéseink:

overview_hero

Az Air egyetlen vetélytársa a Retina MacBook Pro 13-as változata, melynél azonban nem a belépő szintű 4GB-os változatot, hanem a nagyobb 8GB memóriával és 256GB-os SSD-vel ellátott gépet ajánlom. A két gép között természetesen a Retina kijelző a legnagyobb különbség, illetve itt ugye nagyobb tárhelyet és memóriát is vásárolunk. A gép egyébként vastagabb és nehezebb is, mint az Air, de azt hiszem, a Retina kijelző kellően kárpótol bennünket. Aki egyszer rászokik erre a kijelzőre, semmi pénzért nem választana nem Retina változatot, így jól gondoljátok meg, melyik mellett döntötök.

Retina MacBook Pro bejegyzéseink:

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az iSTYLE-ban biztosítást is köthetünk, ami annyira olcsó, hogy bűn kihagyni! 🙂

Nyilván nem mindenki pénztárcája engedheti meg magának az új gépet. Használtam szerintem most a 2012-es i5-ös és i7-es gépek számítanak a legjobb vételnek. Főleg a 2012-es MacBook Air az, ami most sláger termék, nagyon jó ár/érték arányban lehet hozzájuk jutni. Erről is írunk már korábban: Milyen Apple terméket válasszak karácsonyra? – iSamurai ajánló

iPad, iPhone

hero_2x

Nyilván a legfrissebb termékpaletta a legvonzóbb. Rendkívül jóra sikerült az új iPad Air és a Retina iPad mini. Mindkét készülék remek választás, arról is írtunk már korábban, hogy melyiket érdemes megvenni: Kipróbáltuk a Retina iPad minit! Mit vegyél: iPad Air-t vagy minit? (képek és videók), illetve Dani is írt arról, hogy Miért vegyél Retina iPad minit karácsonyra?. Apropó, ne felejtsétek el, hogy az iSTYLE-ban most a kifutó termékeket olcsóbban vehetitek meg.

iPhone5s3

Az iPhone-oknál már nem ennyire egyértelmű a vásárlás, saját véleményem szerint 3GS és iPhone 4 készüléket most már nem érdemes vásárolni. iPhone 4s-t már elég jó áron lehet kapni, de azért alaposan nézzünk körül, mert a mostanság sokszor tapasztalható Wi-Fi hiba elég bosszantó lehet. Érdemes garanciás helyen, vagy garanciális készüléket vásárolni az iPhone 4s esetén. Szerintem nagyon sokan vásárolnak vagy váltanak most iPhone 5-re is, amit bátran ajánlunk mi is. Az iPhone 5s, mint az Apple zászlóshajója pedig manapság már akár 210.000Ft-ért is megvásárolható egyes helyeken. Az iPhone 5c-ről nem tudok bővebbet mondani, én inkább vásárolnám a sima iPhone 5-öt, mint az 5c-t. Bővebben érdemes körülnézni nálunk a hasznaltszifon.com-on.

Kiegészítők

Unknown

Természetesen rengeteg kiegészítő közül lehet választani idén is. Érdemes körbenézni a saját webáruházunkban, a SzifonStore.com-on, illetve azokat a bejegyzéseket elolvasni, amiknél külön-külön kiemeltünk 1-1 terméket:

… és persze megannyi más kiegészítő. Tehát bőven van mit válogatni. Amennyiben van kedvetek, ugorjatok be a One More Cafe-ba is egy kávéra, ahol ugyancsak vásárolhattok kiegészítőket Budapest belvárosában.

Olvasd el a hozzászólásokat is

No comment yet, add your voice below!


Add a Comment