fbpx Skip to content

Alig több, mint egy hét van hátra karácsonyig, így érdemes elkezdeni gondolkozni, hogy hol és milyen iPhone-t vesz valaki, ha karácsonyra tervezi ajándékba vagy saját magának. Ebben szeretnénk most segíteni nektek.

iphone-6-plus-6

Az első lépés, hogy kitaláljuk, melyik készülék megfelelő a pénztárcánknak és igényeinknek. Ezzel párhuzamosan megtudjuk azt is, hogy az adott készüléket újonnan vagy használtan fogjuk tudni megvenni. Végül pedig az első beállítások, alkalmazások az iPhone-nal.

iPhone (2G), 3G és 3GS, 4

iphones

Ahogy az várható volt, ezeket a készülékeket már nem érdemes megvásárolni, nincs rájuk már szoftveres támogatás, nem kapnak már iOS-frissítéseket. Az iPhone 4-et ugyan nagyon kecsegtető lehet használtan venni, de mivel nincs szoftveres támogatás már rá, így használhatatlan, pontosabban lehet vele telefonálni, meg üzenetet küldeni, de ez egy okostelefon és ezen részét bizony nem fogjuk tudni kihasználni.

iPhone 4s

iPhone 4s esetén még el lehet gondolkozni a vásárláson, de csak is akkor, ha egy évre, vagy még kevesebb időre tervezünk. Szerintem ebből a készülékből gyorsan kinövünk, a komolyabb alkalmazások már minden bizonnyal akadni fognak rajta, lassú lesz a szoftver is. Szóval összességében nem ajánlom az iPhone 5 alatti szériát sem.

Az iPhone 4s várhatóan már nem kapja majd meg a 2016-ban megjelenő iOS 10-et.

iPhone 5, 5c, 5s

maxresdefault-3

Az iPhone 5 egy közel megfelelő választás lehet az átlagember számára, például szülőknek. Még kellően gyors, használható, de azért ne várjunk tőle sokat. Így mondjuk a gyereknek, a már említett szülőknek ajánlanám, vagy azoknak, akik kevésbé okostelefon-függők. Használtan olyan 40-60.000Ft körül lehet kapni, újonnan már nem fogunk találni sehol. Az életciklusa itt is körülbelül egy-másfél év lehet, az Apple sem fogja már kiadni rá az iOS 10-et.

Ugyanide tartozik az iPhone 5c, mivel a hardver megegyezik az iPhone 5-tel.

Korábbi cikkeink a készülékkel kapcsolatban:

Az iPhone 5s hibátlan választás lehet idén. Egyrészt nagyon sokan váltanak 6s-re az 5s-ről, így a piacon is viszonylag sok van belőle, de akár még újonnan is találhatunk. Árban azért több, mint az iPhone 5, de érdemes ezt a pluszt pénzt elkölteni rá. Ez a készülék még 2 évig biztos hű társunk lesz. Ha most vennék használtan iPhone-t, és kevesebb pénzből szeretném megúszni, akkor keresnék egy iPhone 5s-t.

Korábbi cikkeink a készülékkel kapcsolatban:

iPhone 6, 6s, Plus

2014-09-09_22-38-02

Akik iPhone 6 vagy újabb készüléket vásárolnak, azoknak tulajdonképpen semmitől sem kell tartaniuk. Az iPhone 6 tökéletesen megfelel a mindennapi használatra, megvásárolhatóak használtan és újként is, kinek mit enged meg a pénztárcája. Az iPhone 6 és 6s közti különbségről már rengetegszer írtunk.

Akinek fontos az ujjlenyomat-olvasó sebessége, illetve a készülék gyorsasága, az mindenképp a 6s-t válassza, de szerintem az iPhone 6-tal sem fog senki melléfogni. A két készülék között akkor érdemes az újabbat választani, ha régebbi iPhone-ról váltunk újabbra, ilyenkor mindig legfrissebb generációt célszerű megvásárolni.

Olvassátok el az iPhone 6 és iPhone 6 Plus készülékről írt cikkeinket:

Illetve az iPhone 6s-ről szólóakat is:

Apróságok, amikre figyeljünk oda használt készülék vásárlásnál

Apple-iPhone-6--amp-iPhone-6-Plus

iPhone 4 és 4s esetén sokszor Wi-Fi problémákba futhatunk bele, így ott mindenképp nézzük meg, hogy a készüléken megy-e a Wi-Fi, kérjünk információt arról, hogy volt-e már javítva benne ez a hiba. Minden alkalommal, mikor használt készüléket veszünk, próbáljuk ki a mikrofont, telefonáljunk vele 2-3 percet, dugjuk fel töltőre, nézzük át a külsérelmi nyomokat, és kérdezzünk rá, hogy volt-e már szervizelve.

Amennyiben 5s-t vagy régebbi iPhone-t vásárolunk, és már nem garanciális, érdemes akkumulátor cserére elvinni, mert nem egy nagy összeg, de sokat számít.

Természetesen mondanom sem kell, hogy nem árt, ha meg van az eredeti számla a készülékhez, sokszor garancián túl is cseréli az Apple, ha hibás, de kell hozzá az eredeti számla. Az eredeti számla mellé adás-vételt is írjunk, jól jöhet még később.

A használt készülékek vásárlása kapcsán még ezt a cikkünket érdemes elolvasni: Gyakori kérdések: mire figyeljünk használt készülék vásárlásánál?

Bármelyik modellt is válasszuk, ha azt használtan vesszük meg, érdemes a készüléket restore-olni. Erről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: update vagy restore iTunes-ban

Szervizünk, az iSzervizpont ingyenesen bevizsgálja a készüléket és segít abban, ha esetleg valamit cserélni kellene.

Olvasd el a hozzászólásokat is

30 Comments

  1. Azért az durva túlzás,hogy az iphone 4-el csak telefonálni és sms-ezni lehet.Szerintem nagyon le lett húzva a cikkben.Páromnak az van,és netezik rajra, email, youtube, zenehallgatás, sport, gps, játék, fotózás és még sorolhatnám.Egyedül a komolyabb játékok nem futnak rajta!De ez nem egy konzol,játékra ott van az xbox.Ugyan ez a helyzet a 4s és i5-el is,annyi külömbséggel,hogy azok gyorsabban teszik a dolgukat.Azzal egyet értek,hogy akinek még nincs,az minimum egy 5s-ben gondolkodjon,de ne az itt leírtak miatt.

  2. @dcsatlos:
    …egyetértek, sőt a 4S még szebb is, mint a többi verzió, már az 5S-es is picit ízlésficamos ha a hátulját nézem és sérülékeny a rámája is, a 6-ost és a 6S-est pedig már a szépség sem bántja, ez a két telefon már nálam nagyon nem ütötte meg a mércét…

    PS: …még egy lehetőséget adok az almatermesztőknek, hogy a 6C-vel kiénekeljék belőlem a pénzem, de ha nem, akkor inkább egy SONY-val fogok próbálkozni, ők valahogy mindig olyan elnyűhetetlen készülékeket gyártanak…

  3. Mi az már hogy az iphone 5 nem kapja meg az ios 10-et???

  4. Valószínűleg megkapja de nem lesz egy nagy élmény 🙂

  5. @Komci: kizártnak tartom, ha csak nem csinálják meg 64bit onlyra a rendszert, ahhoz viszont túl sokan használják a régieket . Konkrétan az i5-nek iOS9-el sincs semmi baja, egyszer nem éreztem még lassúnak.
    Egyébként érdekelnének a 40-60 ezer közti használt árak, páromnak vennék egyet, akár5c-t is, de csak 60 fölött találok, amit azért túlzásnak érzek egy 2-3 éves készüléknek.

  6. En 3napja birtoklok egy uj iphone 5s keszuleket. Akciosan tudtam venni a t-nel ujat 80e be. Bar figyelni kellet mert az akcio csak 1napig tartott. 🙂
    Az iphone 5-om meg a mai nap adtam el 60e be. Nagyon szep allapotu volt minden tartozekavl. Szoval nekem az uj telo valtas 20e ft ba volt. Annyit megert nekem. Az 5-el se volt gond a legujabb ios 9.2 volt rajta vehettem volna nagyobbat is de nekem ez a meret tetszik es azert valtottam erre. Nem bantam meg nagyon jo kis kutyu. 🙂

  7. Az iphone 5 egy teljesen tökéletes készülék a mai napig az ios 10-et még biztos hogy meg kapja mert végülis nincs olyan rossz hardvere A6 (dual-core) 1300mhz proci 1GB ram de remélem nem teszik azt vele mint az 4S-el hogy túl frissítik :/

  8. iPhone 5-ot nem pehet talalni normalis allapotban 60k alatt.
    40k-ert egy torott vagy eszneletlen karcosat lehet kapni
    ((Bocsanat de ezt nem hagyhattam ki. 🙂 ))

  9. Egyértelmű, h 6s és 6s plusz közt kell szétnézni, aki anyagilag teheti… A többi csak alternatíva…

  10. @A hun: szép ott azért az 5s én nem látok benne izlésficamot. biztosan jó a sony csak egy a baj vele, nem ios van rajta

  11. nekem iphone 6-om van de szerintem az iphone 4-es széria volt a legszebb.

  12. @scania460: De még 60-ért is többnyire csak karcosak vannak. Tényleg szívesen látnék egy linket ezekről a készülékekről.. Lehet rossz helyen keresgélek.

  13. Én pl. 5-ről 6S-re akartam váltani, aztán elgondolkodtam, h szükségem van-e nekem rá. Gyorsabb cpu, jobb kamera, több memória nem kell, nem játszom, másra meg minek? 3d touch, élő fotó meg egyéb parasztvakítás szintén nem érdekel. Az utolsó ütős innováció a touchid volt, így vettem egy 5S-t. Designra, eleganciára még mindig verhetetlen, a 4 coll pedig nekem ideális tel. méret. Azért meg nem veszek 6S-t, hogy májer legyek, arra vannak elegen.:)

  14. Én @bathorypetivel értek egyet,dizájban a 4 volt a legszebb :))

  15. 6s-re váltottam, nem bánom persze, de tény, ha elég a kisebb kijelző, akkor az 5s még mindig a legjobb választás.

  16. Csak a tisztánlátás végett: az az iPhone 4 készülékem amit nehezen kigyüjtött pénzből vettem meg pár évvel ezelőtt (160.000 Ft) már HASZNÁLHATATLAN, mert “nem kap rá több frissítést” ?????
    A legújabb iPhone 6s -re is ugyanez a sors vár?
    Kedves cikkíró ez itt nem amerika ahol az ember egy fizetéséből egyszerre vesz egy iPadet, iPhone-t és McBook Airt. Kicsit óvatosabban fogalmazz mikor így lehúzod egy cikkel a régebbi “már nem menő készülékeket”. E telefonok tulajdonosai számára eléggé sértő és kiábrándító az efféle cikkek üzenete!

  17. @Tibor Kiss: a cikk sehol nem írt olyat, hogy ne lenne menő valamelyik készülék. a szoftveres támogatás megszűnése igenis elég nagy gond. az egyes újabb alkalmazásoknak ha nem is iOS 9, de legalább már iOS 8 kell, az iPhone 4-re pedig nincs a 7.1.2-nél újabb verzió. és ez az idő múlásával csak egyre inkább így lesz, egyre több alkalmazás lesz, ami nem fog futni rajta. ez sajnos tény, függetlenül attól, hogy mennyiért vettél készüléket.

    az Apple üzletpolitikájával kapcsolatos ellenérzéseidet az Apple-nek tudod jelezni: http://szifon.com/2015/01/18/gyakori-kerdesek-hogyan-kuldheto-visszajelzes-az-apple-nek/

    “A legújabb iPhone 6s -re is ugyanez a sors vár?”
    igen. pontosan ez a sors vár rá. no persze nem most, hanem majd az életciklusa végén. egy-egy iPhone modell 3 új iOS-főverziót kap meg frissítésként. az iPhone 6s szoftveres támogatása tehát az iOS 12.x-szel szűnik majd meg, 2018-ban, a 2019-ben megjelenő iOS 13-at már valószínűleg nem fogja megkapni.

  18. Ezzel csak itt az a gond, h mi indoklolja azt, h a 6s és a 6s plusz 3 év utàn “elévűl” ? Mivel ez a proci ami benne van, olyan erős, h ez bàrmilyen oprendszert kihajthat màr… Brutàlis gyors, ahogy eggyes oldalak lehoztàk… Namàrmost ha veszünk egy elméleti skàlàt, ahol van pl az oprendszer, legyen az, ha szàmokban nézzük 100. És vegyük az adott készüléket, ami most a 6s széria, az szintùgy 100, ha 1 év mùlva fejlesztenek, és kijön a 10.0 rendszer, aminek màr kb 105 vagy neadj isten 108 kéne, akkor a 100 még bőven elég neki! Namàrmost az Apple ezt ùgy orvosolja, h a jò futàsi sebességhez azt modja, legyen 120, ami az ùj készülékük lesz! És a 6s ami most van, màr picit akadozni fog…??? De miért is??? Ez a brutàlis erő ami benne van, simàn kihajtanà, de nem… Ez a proci màr lassucska… Cserélni kell… Én azt mondom, h az 5s sebessége még kb 4 évig elég lenne os szinten, de szerintem a jàtékok is elfutnànak tökéletesen… Példa az xbox 360 és a ps 3 Amik màr több mint 10 évesek, de még jàtszhatò sebességet produkàlnak! Sőt nagyon nagy sőt… Ha most vesszük a 3 utolso Procit az A7, A8 és az A9- et akkor ùgy kell felfogni mintha lenne i5 2500 Mhz-en ez lenne az A7, Az A8 menne 3600 on, és az A9 lenne az i7 pl 3500 on! Ezeken a hardvereken nem lehet Win-es gépeken meg Mac-es gépeken sem érzékelni a sebességbeli külömbségeket ha csak, net, zene, filmek, szövegszerkesztés stb. Szòval àltalànos dolgokra hasznàljuk. Kivéve ha komoly szàmítàsigényes munkàra hasznàljuk a gépünket! Akkor feltehetjük a kérdést, az 5s miért lassul??? És feltehetjük azt a kérdést is, h a 6s miért fog lassulni? Mert fog, de az ios nem fog annyit fejlődni, h indilokt legyen a lassulàs, az ios7 és ios9 között szerintem 3% külömbség van, csak külalakra vàltozott, ha az ios9 el jött volna az A7 proci, a nyakamat rà, h ugyan ilyen gyors lenne a rendszer mint az A9el most! Itt senki sem veszi észre azt, hogy az A7 az olyan erős, h màr bàrmilyen tendszert kihajtana 100%os sebességel? Szàmomra ez érthetetlen, ja tudom a vàlaszt, pénz beszél….

  19. @Jadeye: Ebben azért nem lennék biztos a helyedben…Eddig valóban így volt, de pl. a 4s is iOS 5-el jött ki és megkapta az iOS9-et, ami már ugye 4 év. És igazán jelentős ugrás azóta kettő volt a 4s->5, a duplázott memória miatt és az 5->5s, a 64 bit miatt. Sokkal valószínűbb, hogy a OS X-hez hasonlóan az iOS is előbb-utóbb csak 64 biten fog futni és bizonyos funkciók ujabb hardverhez lesznek kötve, mintsem, hogy “kinyírják” a régebbi készülékeket.

  20. @Put2: Igazad van, de ettől függetlenül ez nem változik. A 4s is brutál gyors volt, mára már nem az. 3-4 év alatt ezek “elavulnak”. Igen az Apple tehet róla, de sajnos a piac ezt diktálja, és sajnos itthon nem mindenki tudja megvenni az újakat.

    ——–

    Lehet úgymond fanyalogni, hogy a 4s is jó még, én a tényeket írtam le, ha most vennél készüléket melyiket vedd. És azt is leírtam mi lesz a közeljövőben az eddigi statisztikák szerint. Természetesen nem kell velem egyetérteni, de 8 év tapasztalat alapján tudjuk. Használhatóak a régi készülékek, de akkor aki ezeket választja ne jöjjön azzal, hogy lassú a rendszer. Igen az lesz. Igen az Apple miatt, ki más lenne a hibás. Ha nem tetszik nyilván lehet másik gyártóhóz menni.

    Átlag iPhone felhasználó kényelmesen 3-4 évente cseréli a készülékét. Ez most az 5 – 5s széria, ezeket már cserélni kell szerintem. Ugyan használhatóak, de már nem azt nyújtják mint új korukban. Az akkumulátor is cserére szorul, a gombok is már problémásak, maga a termék is elnyűtt az évek alatt, teljesen logikusan.

    Fogod, ha van egy iPhone 5-öt eladod 60-70.000Ft-ért és veszel egy 6-ot mondjuk 130-ért. Vagy ha van egy 5s-sed akkor eladod 100-110-ért és veszel egy 6-ot 130-ért. Tehát melyik éri meg? A 2-3 évente való váltás, nem az amikor a 4s-el szenvedsz még és próbálod eladni 4 év múlva.

  21. Az tény, hogy az i4s màr lassu, de az A9 az kb egy i5ös procinak felel meg, kb olyan 1600 mhz-en, vagy fogalmazhatnék ùgy is, hogy 1es laptopok tempojàt hozza… Az i5 2500k 4-5 éves proci, és semmilyen lassulàs sincs vele dolgozni, mintha 1 6magos ùj i7 el nyomnà az ember, csak videòvàgàs, renderelés és hasonlòknàl jön ki a külömbség, a jàtékok ugyan ùgy futnak a 2 gépen… Ha azt nézzük, h egy 4-5 éves proci kompromiszumok nélkül kihajt egy oprendszert, akkor a mobilban lévő, körülbelül i5 sebbeségü proci is ki kel, h tartson szinte 10 évig, mert ez màr olyan erőt képvisel, amit épp ésszel fel sem lehet fogni, itt arra gondolok, h a tenyeredben tartasz egy 5-6 évvel ezelőtti csùcspécét.. kb Az A szériàs procikban van még 2 generàcios szufla, és onnan kifùjt, nem lesz lényegesen lassabb az A9 pl az A11 nél.. Max akkor ha orajelet emel az apple, de az nem fejlesztés, csak egy tuning.. Meg pl 4 magos lesz… Ezek nem fejlesztések, az Intel is elérte a csùcsot, az ő prociaik évente kb 8-10% ot gyorsùlnak, ami nem nagy eresztés… Az “A” szériàs procik is lassan csùcsot érnek, onnan megàll a fejlődés.. Tehàt ezeket a procikat màr bàrmeddig fel lehetne hasznàlni.. Mint pl egy 5 éves i5 öst, tehàt erre màr nem lehetne azt mondani, h az A9 lassù lrnne 3 év mulva, mert szinte 5-6 évig elég lenne az ereje… De nem így lesz!

  22. @Put2: Ezt már sokszor kitárgyaltuk. 😀 Szándékos lassítás zajlik a háttérben ami ellen nincs mit tenni. Vagyis van. Én pl nem update-elem az iPhone 5-ömet soha többé. Hagyom iOS 8.4.1-en és használom még 3-4 évig is. kb olyan gyors mint újkorában. Pont nem érdekel, hogy jövőre már nem tudom frissíteni az Appokat, hisz amiket használok (pl viber, messenger, skype, onedrive) ugyan úgy fognak működni még egy jó ideig. Általában mit szoktak hozzni az App frissítések? Csakis felesleges extra funkciókat amiket kb sose használnék (pl viberen és facebookon a hülye matricák meg like gombok) és új dizájnt. Engem pont nem érdekelnek ezek a csilivili dolgok. Tudjam használni arra amire való és kész.

  23. @admin: Ez nem igaz, hogy nem nyújtják ugyanazt, gondolom 5-t 3 éve használtál utoljára. Az i5 semmivel sem rosszabb iOS 9-el, mint volt a 6-al. A régebbiekre ez igaz volt vakon is, de az 5-re nem. Az animációk lefutnak, nem akad a rendszer, a scrollozás teljesen folyamatos. Az akksival már lehet gond, meg a bekapcsoló gombbal is valóban, de ezt ugye az Apple cseréli is, mert a gyártásból ered. Alkalmazásból pedig mennyi van az App Storeban, ami a 64bitet követeli? 10 darab? Ezek mind nem futnak rajta. Majd idővel lesz több és idővel indokolt is lesz megszüntetni a szoftveres támogatást, de egyelőre ezt semmi nem indokolja a statisztikát leszámítva, ami már a gyengébb 4s-el megbukott. Kb. egyetlen hátránya van a telefonnak, az pedig a Touch ID hiánya.
    Nem azt mondom, hogy az év üzlete, mert egy három éves használt telefon, még akkor is ha csúcs készülék volt, nem kéne, hogy ennyit érjen. De akinek 60 ezer forintja van egy telefonra, valószínűleg jobban jár egy i5-el, mint egy bármilyen új készülékkel ugyanennyiért.

  24. Gyerekek, azért vegyük már észre, hogy nem kötelező frissíteni! Androidon max. 1 update-et kapsz, aztán kifújt! Nem kötelező a legújabb oprendszer, ha nem bírja a gép. Így még 2-3 évig kihúzhatod egy gyors telefonnal. i5 pl most még mindig nagy királyság, gyors nagyon. Ha nem frissítenék akkor még 2-3 évig gyors maradna, összesen 5-6 évről beszélünk!

  25. @ef-dani: Mi van a cikkben? 🙂 Mit ajánlok mit vegyenek az emberek? iPhone 5 és 5s-t nyilván az 5s időtállóbb de az 5 még használható természetesen. Itt igazából a 2-3 évente való váltás a jó, mert akkor nem költesz bele annyival többet.

    Pontosabban egyszer kell megvenni az abban az évben lévő csúcs telefont utána 2-3 évente potom pénzért váltasz. 🙂

  26. Azért nem potom pénzért. Legalábbis 150 ezer forint – kb. ennyit esett az iPhone 5 ára – sok embernek nem az.

  27. Az Apple üzletpolitikája lehúzós szemétség

  28. Kedves Jadeye! Nincsenek az Apple üzletpolitikájával kapcsolatban ellenérzéseim. Ellenérzést az vált ki bennem, ahogy a régebbi készülékeket a cikk írója használhatatlanná nyilvánítja. Én értem a cikk mondanivalóját csak a fogalmazásra kellene jobban odafigyelni,hogy ez ne legyen sértő és kiábrándító a régebbi készülékek tulajdonosainak sem. Aki követni akarja a trendet meg megeszi a reklámok és marketing parasztvakító üzeneteit és 3 évente kiad TÖBB SZÁZEZER forintot, csakhogy egy eszköz amit elsősorban telefonálásra használ, brutál erős és villámgyors legyen… Ami aztán kb 3 év után mehet a levesbe… Valóban kell ez nekem?? Mindenki maga dönti el pénztárcájának megfelelően. Én az IPhone 4-es készülékemmel tökéletesen meg vagyok elégedve. Az alapvető appokat használom rajta, szép fotókat csinál és utazás közben zenét hallgatok rajta. NINCS szükségem haszontalan és fölösleges frissítésekre és még jó pár évig igenis hasznos számomra ez az eszköz. Csak érdekességképp: egy Iphone reális értéke csak töredéke a bolti áraknak. A kétharmadát az árnak a reklám és marketingköltségek teszik ki amit az Apple a vevőkre hárít. Ezt egyébként a többi gyártó is így teszi. Csak a többi csúcskészülék ami technológiai innováció terén messze meghaladja az új IPhone-okat (kijelző,kamera,akkuidő) nincs ennyire túlárazva.

  29. @Tibor Kiss: nem nyilvánította önmagában használhatatlanná egyik készüléket sem, a szoftveres támogatás hiánya teszi őket jelentősen hátrányos helyzetűvé:

    de mivel nincs szoftveres támogatás már rá, így használhatatlan

    egy készüléket csak a tehetősebbek vesznek egy évre, és cserélik a következő évben. akinek ez nem fér bele a pénztárcájába, az meg igyekszik olyan modellt venni, amit több évig is használhat. hosszú távon nézve ezért érdemesebb a lehető legújabb változatot megvenni, mert az lesz a legtovább támogatott.

    egyébként pont ezt érdemes csinálni, amit említettem: egyszer megveszed a legújabb modellt, ami nyilván nagyobb befektetés, majd használod addig, míg rákövetkező évben meg nem jelenik az új, ekkor eladod a régit, és pár tízezer forintot hozzátéve megveszed ismét a legújabbat, amit aztán egy évre rá ismét eladsz, stb. így a kezdeti befektetés után töredék összegből megvan mindig a legújabb modell, az árdifferencia pedig elkönyvelhető mintegy “bérleti díjként”, amortizációs költségként.

    “NINCS szükségem haszontalan és fölösleges frissítésekre”
    senki nem kényszerít arra, hogy frissíts, a készüléken aktuálisan lévő iOS-verzió bármeddig megtartható, csak az iTunes restore teszi fel mindig az aktuálisan legfrissebb hivatalos verziót. ergo ezt nem értem. ettől függetlenül az App Store-ban lévő appok folyamatosan követik a frissítéseket, és így egy idő után nem lesznek elérhetőek a készülékre.

    “Csak érdekességképp: egy Iphone reális értéke csak töredéke a bolti áraknak. A kétharmadát az árnak a reklám és marketingköltségek teszik ki amit az Apple a vevőkre hárít.”
    honnan származik ez az információd az iPhone kapcsán? vagy bármi más termék kapcsán? mert ha most azt mondod, hogy a nyers előállítási költség ennyi meg annyi, akkor egyúttal elfelejtetted, hogy egy termék létrejöttéhez vannak tervezési költségek is, nem is beszélve a szoftverfejlesztésről. ha ezeket figyelmen kívül hagyod, akkor nem jön létre az a termék sem, aminek a nyers előállítási költségét alapul vetted.

    “Csak a többi csúcskészülék ami technológiai innováció terén messze meghaladja az új IPhone-okat (kijelző,kamera,akkuidő) nincs ennyire túlárazva.”
    akkor nem kell iPhone-t venni. másrészt például sajnos egy hasonlóan felső kategóriás androidos készülék bizony azonos árkategóriában szerepel, mint az iPhone.


Add a Comment