fbpx Skip to content

Austin Mann nem más, mint egy utazó fotós. Ő leginkább tájakat fotóz, illetve az elmúlt évek során már több mint 40 különböző országban járt. Szeret túrázni, szereti azokat a helyeket, ahova kevesen járnak és különleges képeket készíthet. Képeit többször publikálta már a National Geographic, a New York Times, az ABC és a Washington Post is. Múlt évben, mikor megjelent az iPhone 5, akkor határozta el, hogy összehasonlítja az akkori iPhone 4s-ével, illetve most az iPhone 5s vásárlása után is kipróbálta az új készüléket. 

austinmann-travel-photographer

Idén Patagóniában járt, hogy a terepen fotózhasson és pár olyan képet készítsen, ahol az új iPhone kamerájának dinamikatartományát is tesztelheti. Emlékeztek, hogy a keynote-on az iPhone 5s egyik újdonsága volt a megnövelt szenzor és emiatt megnövekedett a dinamikatartomány is. Tehát sokkal több és természetesebb színt, kevesebb zajt és megfelelőbb színtelítettséget (szaturációt) kapunk. A rekesz érték is nőtt, f/2.4-ről 2.2 lett. Az iPhone 4s-ben debütáló ISP, vagyis képfeldolgozó processzor (Image Signal Processor) is tovább fejlődött, már jóval komplexebben javítja a képeinket. Ezt egyébként úgy kell elképzelni, hogy mikor fotózunk a fény beáramlik a szenzorba, azt szoftveresen átalakítjuk képpé, majd az erre kifejlesztett ISP processzor javítja különböző szoftveres megoldásokkal alapján. Az ISP egyébként látványosan javult, ezt Austin fotóin látni lehet, sokkal szebb és dinamikusabb képeket kapunk, mint az iPhone 5-nél.

Panoráma mód

mann-travel-photo-5s-panorama

(Eredeti kép, nincs rajta semmilyen utómunka)

Először a panoráma módot vette szemügyre. Mióta az iPhone 5-ben megjelent, sokszor használta, mert rendkívül egyszerű vele panoráma képeket készíteni, a fotózás alatt a fényeknek megfelelően a rendszer javítja a képet. Ezt lejjebb is lehet látni, ahogy a sötét és világos részeket is látjuk egyaránt.

mann-travel-photo-5-pano

(iPhone 5 – eredeti kép: a felhők nem látszanak a panoráma képen)

mann-travel-photo-5s-pano

(iPhone 5s – eredeti kép: A felhők sokkal jobban látszanak, hála az új ISP-nek)

mann-travel-photo-5s-fitzroy

(iPhone 5s panoráma – Snapseed, VSCO, Filterstorm)

mann-travel-photo-5s-laguna

(iPhone 5s Panoráma – Snapseed)

Burst mód

Az iPhone 5s az új processzorának hála már 10fps-es fotózásra is képes, tehát képes másodpercenként 10 képet fotózni. Austin egy családon próbálta ki ezt a módot, mellyel 3 másodperc alatt 30 képet készített róluk. A 30 elkészített képből egyébként az iOS is kiválasztja a szerinte megfelelőt, de később mi is választhatunk egy másikat. Ezt a 30 képet addig is 1 képként látjuk a fotók mappa alatt.

family-burst

IMG_7662

(iPhone 5s – utómunkázott: Snapseed & VSCO)

Austin szerint az iPhone 5s kamerája valóban jobb az eddigi készülékeknél. Ő nagyon szeret vele fotózni és a különböző szoftverek segítségével rendkívül könnyen készíthet akár magazinba is illő képeket. Az iPhone 5s-nél már egyáltalán nem tapasztalható akadozás a fotózáskor. Még HDR módban is azonnal megkapjuk a képet, nem kell rá várni fél másodpercet sem. Érdemes megnézni az alábbi képeket, melyeken csak iPhone-on végzett utómunkákat:

IMG_5702-5s-hdr

IMG_7993

IMG_7690

IMG_7337

[appstore id=”439438619″]

[appstore id=”588013838″]

[appstore id=”363449020″]

Olvasd el a hozzászólásokat is

3 Comments

  1. A dinamikus tartomány az dinamikatartomány.
    A rekeszérték pedig f/2.4-ről nem csökkent, hanem nőtt f/2.2-re.

  2. @dik_: javítva, köszi!

  3. Snapseed el konnyu jo kèpet csinálni 😀 Èn is azt használom… jo progi…


Add a Comment