Gyakori kérdések: update vagy restore iTunes-ban

Újdonsült tulajdonosként sokan nem tudják, mi a különbség a készülék szoftverének frissítése (update), vagy annak alaphelyzetbe állítása (restore) között.

Screen Shot 2011-11-19 at 18.36.17

Ugyanígy gondot jelenthet első alkalommal ezek bármelyikének a végrehajtása, noha egyáltalán nem nehéz, mert az iTunes pár kattintás után mindent automatikusan megcsinál. De először lássuk a különbségeket.

Update

Az update arra jó, hogy amikor megjelenik egy frissebb verzió az iOS-ből, akkor az adataink megtartása mellett csak a készülék rendszere frissül. Ez azt jelenti, hogy a frissítés végén minden beállításunk, a telepített alkalmazásaink, névjegyek, üzenetek, zenék, stb. ugyanúgy ott lesznek a készüléken, mintha nem is történt volna semmi, mert ez csak magát a rendszert frissíti, az adatainkhoz nem nyúl.

Ez az opció csak akkor jelenik meg, ha például 5.0 van a készülékünkön, és közben megjelent már az 5.0.1, egyébként “Check for Updates” van helyette.

Restore

A restore esetén a készüléken található bármilyen adat, beállítás törlésre kerül, és a folyamat végeredménye egy olyan állapot, mintha épp frissen vettük volna ki a dobozából. A restore végén lehetőségünk van korábbi mentésből (backup) visszaállítani az adatainkat, beállításainkat, stb., majd a visszaállítás végén egy (automatikusan elinduló) szinkronizálással minden egyéb korábbi adatunk is visszakerül a készülékre.

Legtöbbször azonban az egyes szoftveres hibák miatt nem célszerű visszatenni a backupot, ilyenkor ki lehet választani azt is, hogy új készülékként állítsuk be, ami nem állít vissza semmit.

Hogyan?

Update

Az alábbiakban a frissítés folyamatát láthatjuk lépésről-lépésre.

  1. Legyen feltelepítve a legfrissebb iTunes. Ha az nincs fent, töltsük le az Apple oldaláról.
  2. Csatlakoztassuk a készüléked a számítógéphez az USB kábele segítségével.
  3. Indítsuk el az iTunes-t, és válasszuk ki a bal oldalt, a Devices alatt a készüléket.
  4. Kattintsunk a Summary fülön a “Check for Update” opcióra:

  5. Ha van elérhető frissítés, azt az iTunes egy új ablakban jelzi. Ilyenkor kattintsunk a Download and Update gombra, és az iTunes először letölti a szükséges fájlt, majd automatikusan frissíti a készülék szoftverét.

  6. Ameddig nem végez, addig ne húzzuk le a készüléket a számítógépről!

Az update végeztével a készülék újraindul, és minden adatunk és beállításunk érintetlen marad. A frissítés időtartama készülékenként változó lehet, de mindenképp gyorsabb, mint a restore, hiszen itt az adatainkat nem törli a frissítés, így azokat nem is kell utána visszarakni sem.

Restore

Ha a készülékünk nem úgy viselkedik, ahogy kellene neki, akkor restore lehet szükséges. A restore minden adatot töröl a készülékről, és teljesen újraírja rajta az iOS-t is.

A restore-t az alábbiak alapján tudjuk megcsinálni:

  1. Legyen feltelepítve a legfrissebb iTunes. Ha az nincs fent, töltsük le az Apple oldaláról.
  2. Csatlakoztassuk a készüléked a számítógéphez az USB kábele segítségével, és iPhone vagy iPad esetén legyen benne a SIM kártya is.
  3. Indítsuk el az iTunes-t, és válasszuk ki a bal oldalt, a Devices alatt a készüléket.
  4. A Summary fülön válasszuk a Restore opciót.
  5. Amikor az iTunes rákérdez, hogy mentse-e a beállításokat a restore előtt, válasszuk a Back Up opciót a mentéshez, vagy a Don’t Back Up-ot, ha nem akarunk mentést, vagy már készítettünk róla. Ha már van mentés, nem szükséges új:

  6. Ezután a következő ablakban válasszuk ki a Restore opciót, és várjuk meg, hogy az iTunes befejezze a folyamatot. Eközben semmiképpen se húzzuk le a készüléket a számítógépről!

  7. Amikor az iTunes végzett a restore-ral, a következő üzenetet dobja fel az iTunes, és közben a készülék újraindul:

    Miután a készülék betöltött, az aktiválást kérő képernyőt láthatjuk (Connect to iTunes). iPhone vagy iPad esetén ha a PIN kód kérése be van kapcsolva, és nem voltunk elég gyorsak a PIN kód megadásával, akkor az iTunes már ki is írja, hogy a SIM zárolt, és így nem tudja aktiválni. Ilyenkor húzzuk le a készüléket, adjuk meg a PIN kódot, majd újból dugjuk rá.

    Ha iOS 5.0-ra vagy újabb verzióra frissítettünk, akkor ilyenkor az iOS Setup Assistant jelenik meg. Korábbi verziós rendszerek esetén hagyjuk a készüléket a számítógépre csatlakoztatva mindaddig, míg a “Connect to iTunes” képernyő el nem tűnik, és helyette meg nem jelenik az “iPhone is activated” üzenet:

     

  8. Amennyiben szükséges, állítsuk vissza a készüléket egy korábbi backupból, vagy állítsuk be új készülékként (set up as new).
Ezzel a készülék összes beállítása az alapértelmezett lett, így azokat újból be kell állítani, és az adatokat, zenéket, alkalmazásokat, stb. szinkronizálni kell. iOS5 óta lehetőség van az iCloud segítségével is visszaállítani az adatainkat, így akár ezt is megtehetjük – ehhez az adatok mennyisége miatt Wi-Fi kapcsolat lehet szükséges.

OTA frissítés

Ugyan ennek semmi köze az iTunes-hoz, de az 5.0-val bemutatkozott az OTA (over-the-air) típusú frissítés is az iOS-ben. Ennek az a lényege, hogy a készülék szoftvere számítógép használata nélkül is frissíthető. Ehhez menjünk a Beállítások appban az Általános fülön a Szoftverfrissítések menüpontba, és kövessük az utasításokat. Az első ilyen, hivatalosan elérhető frissítés az 5.0.1-es verzió.

A frissítések csak a változásokat tartalmazzák, így a méretük jelentősen kisebb, mint az iTunes által letöltött IPSW fájloké, viszont Wi-Fi kapcsolat, és legalább 50% töltöttség szükséges hozzá.

Az OTA csak frissíteni képes az iOS-t, restore-hoz továbbra is számítógép szükséges. Jailbreakelt rendszer nem frissíthető OTA-val.

És mi a helyzet jailbreak esetén?

Jailbreak esetén az update használata nem javasolt, mert ilyenkor maradhatnak a rendszerben olyan fájlok, amelyek később problémákat, vagy nem várt működést eredményezhetnek. Ilyen esetekben a restore jelenti a megoldást, de ott is manuális adatmentéssel, és visszaállítással, mert ha backupból visszaállítod az adatokat, azok is okozhatnak hibákat.

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Kapcsolódó cikkek:

  1. Nagyon szimpatikus nekem, hogy nem csak velunk (regi apple fanokkal), hanem az “uj generacioval” is torodtok, akik viszonylag semmit sem ertenek az iPhone-hoz, es a gyokerektol kell elkezdeni. Csak igy tovabb!

  2. Na ez egy kifejezetten jó cikk volt! Gratula! Remélem elolvassák ismerőseim is, és nem engem csesztetnek majd. 🙂
    Én csak restore-ra esküszom, majd új telefon!

  3. Nem irtatok el?? ” Jailbreak eseten update nem ajanlott” ????? Nem a backup nem ajanlott??? Nem ertem az update miert ne lenne ajanlott????? Akkor ,hogy frissitesz???

  4. @Mkr: nem írtuk el, olvasd végig, le van írva, miért nem ajánlott az update jailbreakelt rendszer esetén.

    azt is leírtuk, hogy jailbreakelt backup visszaállítása sem ajánlott.

  5. Aha!! Es akkor jailbreak eseten ,higy frissitek?? Vagy az az ajanlott ,hogy maradjon mindig ugyanaz a verzioszamu szoftver?? Ezt tenyleg nem ertem!!!

  6. @Mkr: én nem tudom elolvasni helyetted a cikket, pláne, hogy le van írva, hogy restore, és manuális adatmentés/visszaállítás. a restore értelemszerűen történhet bármilyen firmware verzióra, de ez jailbreak nélkül sincs másként… “restore and update” meg kizárólag akkor van, ha korábbi verziós rendszerről megy a restore az újabbra, de lényegtelen, hiszen ha elolvastad a cikket, a restore mindent töröl, és az OS-t is újraírja, ha újabb verziós az fw, akkor újabb verzóra, de az technikailag nem update.

  7. Jadeye sokszor csodálom a türelmed.. (Mkr hozzászólása)
    Amúgy tényleg nagyon jó lett a cikk! És úgy néz ki nagyon is szükség van rá!

  8. sziasztok!

    az működhet, hogy iPhone Explorer-ben kimentem a Contactokat, nyomok egy restoret, backup nélkül és új készülékkent állítom be a telefont, majd ha felállt a tiszta szoftver csak visszamasolom a contactokat?
    illetve van rá mód, hogy csak a programokat állítsam vissza?

  9. Volna egy kérdésem, mégpedig zsír új iPhone 4-esem van 5-ös szoftverrel.
    Ha kijön a Jailbreak akkor szeretném feltenni, de veszik a garancia.
    Ha feltettem és kijön rajta valami hiba és nyomok egy restrot letöröl mindent beviszem a szolgáltatóhoz és az megtudja mondani, hogy ez Jailbreakelve volt?
    Köszi a választ! 🙂

  10. Tehát ha én most bármilyen backup és egyéb biztonsági mentés nélkül update-elem az iPhone-omat az iOS 5-re, akkor minden adatom hiánytalanul megmarad? :O Az olyan zenék/videók is, amik pl. nincsenek az iTunes library-ben, csak az iPhone-on?
    Eddig amiatt nem mertem frissíteni, mert azt hittem, hogy minden adatom el fog veszni, biztonsági mentésre pedig nincs lehetőségem… :/
    Előre is köszönöm a választ!

  11. @dt.saiid: szinkronizáld a kontaktokat valamivel (pl address book vagy outlook), akkor tuti. backupból szelektív visszaállítás nem lehetséges. mindent, vagy semmit.

    @1989messias: a jailbreak nem garanciavesztős, mert egy restore eltünteti minden nyomát. ha vissza kell vinned a szolgáltatóhoz, nyomsz neki egy restore-t, és set up as new iPhone.

    @jojo-chan: 4.x-ről 5.x-re sajnos ez így nem igaz feltétlenül, mert az 5.0.1-et csak restore segítségével tudja feltenni, annyi változás történt. emiatt előtte iTunes-ban mindenképp kell egy backup, mert maga a frissítés ugyan csinál egyet automatikusan, de jellemzően nem tesz belőle vissza mindent.

  12. @Jadeye: Értem, köszönöm a választ! Még annyit hadd kérdezzek, hogy ha csinálok backup-ot, akkor az minden adatomat (zenék, videók, stb.), egytől-egyig elmenti? Emellett pedig pl. az olyan alkalmazások, ahová képek vannak imprtálva (de magán a camera roll-on nincs rajta) vagy mondjuk egy játék, ahol eredményeim vannak, mind-mind meglesznek a frissítés után, mikor visszateszek mindent a backup-ból?

  13. Sziasztok! Nem tudom hol kéne feltennem ezt a kérdést azért írok ide! Elmagyarázni se nagyon tudom, hogy mit akarok de megpróbálom! Van egy
    iPhone 4em ios5.01 gyári független egy olyan helyen dolgozok ahol nincs mindig térerő, úgy kezdődött a gondom ami most vele van, hogy ugye ahol nem volt térerő nem volt de ahogy olyan helyre mentem, hogy tudtam, hogy ott van térerő visszajött!! De most egy két-három napja mutatja, hogy van térerő ott ahol nincs is de hívni nem enged először ha újraindítottam a készüléket még engedett hívást lebonyolítani de most már indíthatom újra akkor is úgy néz ki mint ha hívna van amikor a másik félnél is kicsörög de nálam süket nem lehet hallani,hogy kicsörög a hívott félnek,és ha feloldom a telefont utána ott van, hogy még midig hívja az adott telefonszámot.Nem tudom ebből mennyit értettetek meg de próbáljatok segíteni legyetek szívesek!!!

  14. Sziasztok!

    Alkalmazások, játékok mentéseit lehet frissítés, majd jailbreak után visszarakni az új iOS-on futó készülékre, vagy ha frissítek akkor nincs esély rá, hogy megmaradjanak a mentések?

  15. Sziasztok!
    Hm, én a saját fejem után mentem 🙁 a telefonon kiválasztottam a szoft.frissítést, le is töltötte a drága, ki is írta, hogy az újabb verzió elérhető. De a Beállítások/Szift.friss. után ott fityeg egy szép 1-eske. Ill. ha megnézem a gép verzió számát, még mindig az 5.0 szerepel. Mit csináljak most?

  16. @jojo-chan: a backup ment általában mindent.

    @audiq8: először egy hálózati beállítások törlése opció lenne ajánlott. ha az nem oldja meg, akkor restore, set up as new iPhone.

    @penge666: le van írva fent, mi az ajánlott. vagy manuálisan mentegetheted/visszaállíthatod.

    @B.Gabi: nyomj rá a telepítés opcióra. először csak letöltötte, de nem telepítette fel. (jailbreakelt készülék nem frissíthető így.)

  17. Köszi Jadeye! nincs jailbreak-em (aszem, én nem telepítettem) nem lesz aktív a telepítés gomb, de bűvölöm még egy kicsit….amikor kiírta,hogy elérhető a frissítés akkor aktív volt , de már nem….

  18. Sziasztok!
    Nos, nekem nincs jó tapasztalatom a frissítéssel kapcsolatban 🙁 az akksim eddig a lehető legjobb volt, most zabál a drága 🙁 2 app van telepítve: smiley-k, és a sodoku…nem hiszem, h ezek közül valamelyiknek köze lenne hozzá! :-/

  19. Sziasztok!
    Adatmentéssel kapcsolatos problémámmal írtam a relevánsabb topicba, de nem jön válasz (kvázi egyedi esetemről írok). A Windows-os laptopom alaplap halállal tönkrement. Szóval a gép javíthatatlan, alkatrész nincs hozzá, DE.. az adataim sértetlenül rajta vannak a HDD-n, a Win 7 (32 bit)-el együtt. Más gép segítségével nem tudom futtatni az oprendszert, de az adatokhoz természetesen hozzáférek. Azóta vettem egy másik notebookot, 64 bites Win 7 van rajta. Szeretném megoldani valahogyan, hogy ezzel az újjal teljesen zökkenőmentesen folytatólagosan használni tudjam az iTunest és iPhone 4-emet. Tehát az adataimat nem szeretném elveszíteni (program beállítások, stb). Azzal már próbálkoztam, hogy egyszerűen az iTunes telepítése után felülírom a régi adatokkal a user/zene/iTunes és az AppData/Local/Apple Computer mappa tartalmát. De (most kapaszkodjatok ) nem működik …. Úgy tudom, hogy az appokat a windows ezeken a helyeken tárolja a beállításokkal együtt. Csak a zenénél opcionális, hogy a szinkronizáltakat is zene/iTunes mappában tárolja.. Ez nálam nem volt bepipálva, mert külső winchesterről teszem bele őket.

    Szóval ahhoz kérnék segítséget, hogy egyszerűen csak rádughassam a telómat az új gépre úgy, mintha semmi sem történt volna. Fiúk/lányok van erre mód? Tudtok ebben segíteni? Előre is köszi!

    Dani

  20. @danIPHONE: hiába írod le többször, több cikkhez is, azért nem válaszol senki, mert nem tudják, mi lenne a megoldás. én is csak tippelni tudok látatlanban. :/

    valamit nem jól csinálsz. mennie kellene. authorizálva van a számítógép azzal az ID-val, amivel az appokat letöltötted? minden fájlt átmásoltál, ahogy korábban volt?

    a beállításaidról meg az iTunes tud készíteni backupot akkor is, ha még nincs róla, vagy mondjuk a gépen nincsenek meg az adataid. jobbklikk a készüléken az iTunes bal oldali listájában, és backup. abban benne lesznek az alkalmazások adatai és a beállításaid, névjegyek, stb is.

  21. @Jadeye: Köszönöm Jadeye! Ne haragudj, bíztam benne, hogy több helyen is érdekes lehet a kérdés. Köszönöm válaszodat!

    Authorizálva volt persze. Tehát azt mondod, hogy az új gépemen az új itunes-ra dugjam rá a telót, de még mielőtt mindent törölne, jobb klikkel backupoljam? Mert a régin ezt már nem tudom megcsinálni.

  22. @Jadeye: elvileg az lefutott (visszaállítás) tehát a beállításaim a telefonkönyv, az emailbeállítás ilyesmik mind megvannak, icloud-ból az appokat is vissza tudom állítani a képeim is megvannak, de a zenék és videók szőrén szálán eltűntek. :O

  23. Sziasztok!
    Megcsináltam életem második restore-ját…..minden rendben végig ment, már konfigurálnom kellett a telefont, erre kiadott egy hibakódot….amilyen türelmetlen voltam, le sem írtam.
    A restore-ra azért volt szükség, mert telefonáltam, de nem hallottam az én készülékemen , hogy kicsengene, illetve a másik felet sem hallottam, ha beleszólt 🙁 aztán az utóbbi időben az akksit teljesen feltölteni több volt ,mint 2 óra hossza, és valaminek köszönhetően nagyon gyorsan merült is. Most az összes app-ot eltávolítottam , nem is teszek fel, elég volt belőlük 🙁 vagy csak a nem fizetős app-okkal lehet probléma, mert azt a kevés eur-t csak kibírja az ember lánya!!!
    Most elvileg mindenem megvan a telefonon IOS 5.0.1, firmwire 1.0.14….most töltöm, nem tudom, hogy hogyan reagált az egész hercehurcára….

  24. Üdv!

    Nekem egy olyan gondom lenne a telefonommal kapcsolatban hogy bármilyen app-ot akarok elindítani rajta nem indul el… Illetve elindul csak egyből ki is lép… Most nyomjak egy restore-et vagy mit csináljak? :/ Előre is köszi!

  25. Üdv!
    Tegnap óta próbálkozom a Restore-al, lion alatt, minden a legfrissebb. Jelenleg 4.3.3(8j2) van rajta limerainnal törve, amit még windowsról lett elvégezve.
    Folyamatosan hiba üzeneteket dobál, próbáltam DFU módban pwnedDFU-ban is.
    Átrágtam a hibaüzenetekhez tartozó lehetőségeket, de semmi. Oda jutottam hogy, besem kapcsolt az új bootrom-os 3GS. Ekkor megoldotta a redsn0w Recovery Fix funkciója. De most nem tudom mivel próbálkozzak még.
    Az lehet megoldás hogy rákapcsolódok Cyberduck-al és letörölnék pár dolgot?
    Arra gondolok, hogy mivel feltört rendszer van rajta ezért nem enged restore-olni 5.0.1-re.
    Valakinek valami tipp?

  26. @lilako: Leggyakoribb hibaüzenetem a 21, és az 1600 volt és megszületett a megoldás, kénytelen voltam beizzítani egy windows xp-t hozzá amire frissen telepitett itunes-al gond nélkül sikerült a rendszert 5.0.1-é tenni! Csak nekem furcsa, hogy apple gépről apple telefont nemtudtam lefrissíteni?:)

  27. Üdv! Egy Iphone 4-röl lenne szó 5.0.1 – es szoftverral! Szeretném restorolni de egyszerüen nem engedi! Már az elején hibaüzenetet dob ki, de semmi hiba kód! Mi lehet a baj?

  28. @Jadeye: “Az iphone jelenleg nem tölthető vissza, mert az iphone szoftverfrissítési szerverrel nem lehet kapcsolatba lépni vagy az átmenetileg nem elérhető!” Már napok ota ezt irja ha a restore gombra nyomod!

  29. Sziasztok !
    Segítségre lenne szükségem. Próbálkoztam SHSH mentéssel,meg mindenféle custom IPSW dologgal,és nem jött össze. AZ iTunes nem hajlandó feltenni a custom IPSW-t. Jelnleg ott tartok hogy az eredeti IPSW-t sem hajlandó feltenni (21es hiba),és a telefonon sem tudok restore-t csinálni,mert lefagy. Van ötlet ? Próbáltam 2 gépen is,de a géphibát kizárnám,ahogy említettem gép nélkül sem megy a visszaállítás.
    Iphone 4 ről van szó 5.0.1 oprendszerrel.
    Köszi előre is

  30. Sziasztok.Kellenne egy kis segítség.Nem vagyok még nagyon jártas a dolgokba.
    IPhone 4 röl van szó.5.0.1 van rajta és ezt akarom vissza rakni rá.ITunes SHIFT+Visszaálitás betallozom a szoftvert amit leszedtem kicsomagolja viszont mikor elkezdi telepíteni ismeretlen hibát ír ki.(3194)-es hiba kóddal.
    ITunesbol a legfrisebb van fent mi lehet a baj?Segítséget elöre is köszi
    Jah és JB-elt a teló.

  31. Sziasztok! Olyan kérdésem lenne,hogy ha indítok egy restore-t a telefonnak akkor ugye olyan lesz minden mintha most vettem volna ki a dobozból. Ezután a backuppal vissza tudom tölteni pl.:Sygicet,vagy más olyan appokat is amiért fizettem? Köszi előre is:D

  32. @ahi89: a backupból való visszatöltés után az automatikusan elinduló szinkronizáláskor teszi azokat vissza, tehát azt még várd meg, és akkor visszakerül, ha le van töltve az adott app a gépedre. ha nincs, akkor csak a beállításait teszi vissza.

    az egyszer már megvásárolt appokat egyébként bármikor ingyenesen le tudod tölteni a Store-ból, ha a Vásárlások (Purchased) opcióra mégy a Store-ban.

  33. Sziasztok! Nekem az lenne a problémám, hogy az iphone-omon végeztem szoftverfrissítést (5.1.1 ről 6.0-ra) de miután ez megtörtént, DFU módba lépett és azt kérte, hogy csatlakoztassam az ituneshoz. Az itunes azt írta ki, hogy ez egy helyreállításban lévő iphone és vissza kell töltenem és semmi mást nem enged vele tenni (nem volt sosem jailbreakelve). Nagyon nem szeretném restore-olni és nem tudom, hogy esetleg van-e valami mód hogy kilépjek ebből a módból. köszi

  34. @dorly: DFU módban a kijelző sötét, tehát olyankor nem kérhet semmit. az inkább recovery mód. az iTunes minden szinkronizáláskor készít mentést a készülék tartalmáról, vagy ha bekapcsoltad az iCloud backupot, akkor az is. ha van mentésed, nyugodtan rányomhatod a restore-t, és a végén állítsd vissza a backupból.

    egyébként megpróbálhatod mondjuk TinyUmbrellával kiugrasztani, exit recovery gomb, de nem biztos, hogy segíteni fog.

  35. @Jadeye:
    légyszi segítsetek nekem!!
    ugyan ez van mint a srácnak, 5.0.1 es jailbreakolt verzióm volt, és ios6-ra frissitettem, de most recovery módban van és csak restore&uptade gomb van de ha megnyomom akkor végigtölt a 3/4edéig és megáll… 2óráaja várok.
    aztán letöltöttem a legújabb itunest és most rányomok és semmit nem csinál csak azt irja ki hogy: This iPhone cannot be used because the Apple Mobile Device service is not started.

  36. Hello, az a problémám, hogy frissítettem IOS 6-ra, és azóta a wifi kapcsolódik, de egy kis idő után – habár kapcsolódást mutat – nem tölt…3GS-em van…plusz a WhatsApp program nem látja a kontakt listát….elöre is köszönöm a segítséget!

  37. @audiq8: Ez a jelenség azért van, mert az antennákat szar helyre építették be a telefonodba, és a kezeddel leárnyékolhatod a vételt. Ezzel semmi nem tudtak kezdeni, sajnos a 4-en, de csináltak egy frissítést, ahol még ott is 2 vonalkát mutat a teló térerő ügyileg, ahol nagyon gyenge, hívásindításra alkalmatlan a teló.
    Legalább is nekem ezt így mesélték.

  38. Sziasztok. Vettem régen egy iphone 3G készüléket. Betettem a fiókba,2 éve volt ez 🙂 Ma végre takarítottam egy picit és elő került. Működik meg minden. Viszont az App Store áruházból semmit nem enged telepíteni mert 4.3.1 kell minimum nekem pedig 4.2.1 van. itunes nem frissíti. Azt írja ez a legfrisebb. Van valakinek valami ötlete erre ? Nincs belenyúlva a telefonba és nem is volt buherálva soha

  39. Udv! 1 kis szenvedes utan inkabb felteszem a kerdesem!
    I4 jb 4.3.3 8j2
    Restorolni szeretnem de itunes nem engedi csak a keszulek frissitese mellett amit nem szeretnek mert fuggetlenitesi problemaim lennenek. Szoval hogy tudnam restororolni? Probaltam mar letolteni es shift+restorral betalozni de nem ismerte fel az itunes a fajlt.. Regebbi iost is probaltam. Mit tudnek tenni? 🙂

  40. @Miklós: “nem ismerte fel a fájlt”: akkor nem megfelelő firmware-t akartál rátölteni. értelemszerűen ha 3GS-ét akartad volna, az nem fog rámenni.

    a betallózástól nem fog felmenni ugyanaz, ami rajta van, mert mindig csak a hivatalosan legfrissebbet tudod feltenni – kivétel, ha van a régihez SHSH-d: https://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    van bármihez is SHSH-d? jailbreakelt a készülék?

  41. sziasztok!
    iphone 4 ről lenne szó 4.3.3 van rajta jailbrakelvevolt de valami okos letörölte nekem a cydat és angol voda függő gevey simmel használom.
    megpróbáltam restorolni mert előjött 1-2 kis hiba de támadt 1 kis probléma!
    Legfrissebb tinny umbrellaés itunes és többféle fw után is mindig ugyan az, mikor a firmware frissítéshez jut ismeretlen hibát ír. Próbáltam dfuból is. Ez még a kisebb baj de recoveryből nem tudom kiugrasztani..
    Tudnátok segíteni?

  42. @ezazubi: ha a készülék nem jailbreakelt, akkor Beállítások / Általános / Visszaállítás / Összes adat és tartalom törlése.

    ha jailbreakelt, akkor CSAK az adott verzióhoz meglévő SHSH megléte esetén lehet azt visszatenni, és csak akkor, ha nem frissítettél iOS 6-ra.

  43. Szevasztok!

    Volna egy problemam.
    Az iPhone 5 keszulekemen szerettem volna restore-t csinalni, de mindig 3194 error kodot dob ki csak nem ertem miert?!
    6.1-re frissitettem OTA-n keresztul, de most a jb miatt szeretnek egy full restore-t, de nem tudom az error kod miatt.
    Tipp esetleg?

  44. Sziasztok!

    Az lenne a problémám, hogy hiába probálok Restore-t nyomni állandóan visszadob azzal a hibaüzenettel, hogy ” az iphone jelenleg nem tölthető vissza, mert az iphone szoftverfrissítési…”. Olvastam, hogy nézzem meg a host file-t, de nincs benne semmi apple-el kapcsolatos dolog. A telefonom most recovery módban van, megpróbáltam úgy is visszaállítást csinálni, de így sem működik, ugyanazt a hibaüzenetet dobja fel és most használni sem tudom, mert nem kapcsol be.Mi lehet a megoldás??

  45. @Jamye: sziasztok! nem tudom jailbackolni a telót mert iTuns hoz jelszót kér, nem is értem mit akar Iphone 5 van 6.1 nem megy , ha tud valaki lészszíves segítsen! üdv

  46. Sziasztok!
    Az új iTunes-el restore után backup visszaállítással miért nem szinkronizálja vissza az alkalmazásokat? Régen simán vissza szinkronizálta vagy valamit külön be kell állítani?

  47. @parti78: a backupból való visszaállítást követően automatikusan el kell induljon egy szinkronizálás, ami visszateszi az appokat is, mert a backup csak az appok dokumentumait tartalmazza, magukat az appokat a szinkronizálás teszi fel.

  48. Sziasztok!

    A következő problémámmal kapcsolatban kérem a segítségeteket:
    Összedugom az iPhone-t a géppel és ugye eddig automatikusan csinálta a backup-ot. Most pedig azt írja ki, hogy ,,iTunes could not back up the iPhone because the iPhone disconnected!”
    Nem értem, hogy miért disconnected… Kipróbáltam már más kábellel is, de ugyanaz a szitu. Nem csinálja meg a back up-ot.
    Ezt azóta csinálja, mióta letöltöttem az iTunes-ban a legújabb iOS-t, azaz a 6.1.2.-es verziót. Legközelebbi alkalommal, amikor csatlakoztattam az iPhone-t a számítógéppel, akkor rá is akartam tenni a telóra az új verziót (amit előzőleg letöltötem az iTunes-ban), de a szoftverfrissítés előtti back up nem működik.

    Mi a teendő ilyenkor? Gondolom restore, de még soha nem csináltam azt. Ha restore-t javasoljátok ilyen helyzetre, akkor a legutóbbi (8 nappal ezelőtti) back up-om szerinti állapotot állítja vissza, ugye?
    A másik kérdésem a névjegyek és a naptárak kapcsán lenne. Ezekhez az iCloud-ot használom. Ugye restore esetén ezek érintetlenek maradnak és ugyanúgy megmaradnak az iCloud-ban?!?!

    Előre is köszi a segítséget!

  49. @parti78: az appok szinkronizálása egyébként működik? felteszi, ha kiválasztasz egy appot?

    @jimmyyy: mit értesz az alatt, hogy nem működik a backup? nem jelenik meg, vagy valami hibaüzenettel nem engedi rátölteni a készülékre? mi a hibaüzenet?

  50. @Jadeye: azt értem ezalatt, hogy az iTunes most nem csinál backup-ot az iPhone-ról (utolsó backup 8 nappal ezelőtti, azóta kb. 30-szor próbáltam) és ez miatt nem tudom frissíteni a legújabb iOS-ra. Hibakódot nem ír ki, csak azt, hogy ,,iTunes could not back up the iPhone because the iPhone disconnected!”
    Közben pl. az alkalmazásfrissítéseket ráteszi… csak backup-ot nem csinál.

  51. @Jadeye: azt értem ezalatt, hogy az iTunes most nem csinál backup-ot az iPhone-ról (utolsó backup 8 nappal ezelőtti, azóta kb. 30-szor próbáltam) és ez miatt nem tudom frissíteni a legújabb iOS-ra. Hibakódot nem ír ki, csak azt, hogy ,,iTunes could not back up the iPhone because the iPhone disconnected!”
    Közben pl. az alkalmazásfrissítéseket ráteszi… csak backup-ot nem csinál

  52. Sziasztok!

    Egy iphone 4-et szerettem volna restorolni és újként beállítani, előtte azért megnéztem, hogy van e backup a telefonról, volt…
    Miután megcsináltam és újként állítottam be( setup as new) akkor csinált az újról
    Egy backuppot és azóta nem látom a régit, egyszerűen eltünt, pedig én nem töröltem le. Help me !

    Köszönöm!

  53. Sziasztok!

    Egy ipad2 restore-t akarok csinálni. jelenleg ios 6.0.1 van fent evasion al jailbreakelve OTA kilőve belőle mivel nem csak én használom igy valaki itunessal csinált egy backupot a jailbreakelt rendszerről. de közben letöltött egy újabb iost igy sok tárhelyem oda lett! nincs gyári backup hogyan tudnám restorolni? ugy hogy még a 6.1.2-t rakjam utána fel és meglegyen az elveszett hely is?

    segítségeteket előre is köszönöm!

  54. Sziasztok!.
    Történt egy kis baj az eddig tökéletesen müködő Iphone 4-emmel,amin egy régi szoftver van :5.0.1.A telefon egyébként JB-kelt sajnos.
    A jelenség a következő :a teló teljesen lemerült majd feltettem töltőre,ezután nem vártam meg még magától bekapcsol hanem bekapcsoltam.erre kiírt valami hibaüzenetet ami kb. egy oldalas volt és az alján három lehetőség volt:
    ok__________restart____________help.
    én kiválasztottam az okot majd elindult a telefon és felül az értesítési sávban azt írta ki hogy exit safe mode.én erre rámentem majd újraindult a telefon viszont a Kontakt listám törlődött!!!!De csak az!!!!!!!és se icloudban nincs mentve se itunes-al nem mentettem már elég régen(kb 1 év).szóval mindenem odalett.
    Ha valaki tud valamit ez ügyben segíteni nagyon megköszönném!köszönöm előre is.

  55. @Jadeye: ez nekem így eléh kínai mivel nem rég vagyok benne az ios-be!
    lépésekben esetleg le tutod írni hogy ha itunes-al csinálom milyen lépéseket kell elvégezni ahog hogy semmi ne legyen az ipaden csak a szűz 6.0.1 jailbreak nélkül károsodás nélkül?

  56. @s.kocsis60: a hibaüzenetet a MobileSubstrate dobta, mert egy telepített kiegészítő valami olyat csinált, aminek a hibás működését csak így tudta bezárni. elképzelhető, hogy ennek következményében ez a kiegészítő rántotta magával a névjegyzéked.

    sajnos *mindig* kell legyen mentés. hogy menthetőek-e az adataid, és így a névjegyzék, azt látatlanban nem lehet tudni.

    @Tranceking: ha nem fontos a jailbreak, akkor tegyél fel 6.1.3-at. az adataid mentéséről linkeltem a cikket, a visszaállításáról meg itt van: https://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

  57. Tinyumbrellaval sikerült szerezni 6.1 és 6.1.2 shsh-t hogyan tudom megcsinálni? Valamelyik verziora? a jailbreak fontos ezért is akarom max 6.1.2 re

  58. Ha az itunesba arra az opciora megyek hogy ipad visszaállítása.. Akkor mi fog történni? A jelenlegi fw marad jailbreak nelkül vagy ugyan ugy befrissít 6.1.3ra?

  59. Ez nekem a bajom kitudja mikor lesz rá jb ha egyáltalán lesz.
    Valami más mód rá? Már szedtem 6.1, 6.1.2 fwt mind kettöhöz van shsh csak a redsn0w nem engedi

  60. To restore to firmware 6.1.2, on the ipad2, the ipsw of any ios4.x firmware for which you have saved blobs is also required.

    Please click ok and locate the 4.x ipsw first. Then choose either local or remote blobs to start the restore.

    Ezt irja a redsn0w.

  61. Üdv! Nagy a baj!!! 🙂 Iphone3G 16Gb.Megtörtént a restore,de el kellett mennem és lezárt a telefon.Most az itunes logo meg a kábel jelenik meg.Levettem a kábelről meg vissza is dugtam,de semmi…..Már 2 órája így van…. Nem tudtam visszarakni rá a régi rendszert,mert a gépen az itunes felismeri a telefont,de nem rakja vissza a rendszert…Most csináltam először ilyet és nem tudom mit csináljak!!! HELP!!!! Köszi!

  62. Sziasztok!

    Olyan gondom lenne,hogy adott egy iphone 3gs készülék! Szoftveresen lett függetlenítve,amit nem én csináltam,így került hozzám! Ezért kicsit le vagyok maradva a dolgokkal…mert ki tudja ki mit kutyult a rendszeren már!
    A problémám az,hogy bármilyen sim kártyát teszek bele elfogadja, viszont egy idő után(pár perc,óra,max egy nap) elveszti a térerejét(és a wifi is rosszalkodik,de az visszajön általában) és nem is jön vissza! Kivéve ha újra indítom,vagy az ultrasn0w ott újratelepítem!Akkor újraindítás nélkül is feloldja a simet! Gondolom valami szoftveres gond lehet! Ezért szeretném újra rakni a rendszert és tiszta lappal indulni(a rendszernek és nekem is:)) Viszont fogalmam sincs milyen függő volt eredetileg a telefon!Számít ez? Amit tudok IOS 6.1.2.,Baseband 05.13.04
    Ha valakinek van valami ötlete,akkor az írja meg legyen szívesen!
    Köszönöm!Üdv

  63. @ptomi28: húzd újra. teendőid:
    – redsn0w fetch opciójával lemented a készüléken lévő 6.1.2-es SHSH-t;
    https://szifon.com/2011/09/19/hamarosan-erkezik-az-ujratervezett-redsn0w/
    https://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/
    – a készülék modellszámából valószínűsíthető, hogy milyen függő eredetileg. ez azért fontos, mert ha nem gyári kártyával kerül aktiválásra a készülék, akkor nem fog működni a push és az attól függő szolgáltatások (iMessage, FaceTime) sem;
    https://szifon.com/2012/12/28/gyakori-kerdesek-milyen-fuggo-az-adott-iphone/
    – ezután készítesz sn0wbreeze-zel egy basebandet nem frissítő custom-öt, lehetőség szerint hacktiválás nélkülit, amit összeöltesz a korábban a készülékről letöltött SHSH-val, és azt felrakod.

  64. Köszi a gyors választ! Azt közbe kiderítettem,hogy szlovák T-mobil függő a cucc…szóval….!Nem túl jó hír! A térerő problémát szerinted is a szoftver okozza?

  65. @ptomi28: látatlanban lehetetlen biztosra mondani, ezért érdemes először a restore. ha az megoldja, akkor szoftveres volt. ha nem oldja meg, akkor nem szoftveres. szlovák kártya pedig mindenképp érdemes.

  66. @ptomi28: nyomj egy revert lockdown to stock-ot. ha megvan kapsz egy success üzenetet. ezek után csatlakoztasd itunes-ra. ha kész akkor a more info-nál a sam detailsből írd be a ide az imsi első 5 számjegyét.

  67. @ToniSlow: Oké!De csak valamikor este tudom,mert melózok és nincs nálam kábel!De tegyük fel,hogy szlovák t-mobil! Akkor kell szerezzek egy szlovák feltöltőkártyát(mert nyilván szlovák előfizetés nem kell),amivel aktiválnám a restore után. Aztán jailbreak….stb! És mehet vissza az én telenorosom! Amúgy más ötleted Neked sincs a térerő problémára? Próbáltam vodával,telenor,t-mobil!Mind ledob egy idő után!Kösz

  68. @ptomi28: ha tényleg t-s szlovák (majd kiderül) a nem hivatalos gyári unlock 75 dodó. esetleg meg lehetne próbálni ha neked megér annyit. az kb 16e. és akkor nem kell variálni, nincs gond az unlockra.

  69. @ptomi28: azért van különbség, mert a 16.000Ft-os unlock után maradandóan független lesz, és bátran frissítheted vagy restore-olhatod. a feltöltőkártyával csak aktiválni tudod, de a szoftveres függetlenítéshez kell az is, hogy a baseband megfelelő verzió maradjon. fentebb leírtam, mit kell tenned, ha szoftveresen szeretnéd.

    a függetlenítésről: https://szifon.com/2012/10/14/gyakori-kerdesek-az-iphone-fuggetlenitese/

  70. Igen tudom. A szoftveres fuggetlenitest ertem. A masikhoz viszont fel kellene vegyem a kapcsolatot a slovak t-mobillal nem? Ez lenne a nem hivatalos gyari fuggetlenites, amit a masik kollega irt?

  71. @ptomi28: nem. ha felveszed a szlovák T-vel a kapcsolatot, az a teljesen hivatalos opció. ha a szlovák T elutasítja a kérelmed, akkor jöhet a félhivatalos megoldás, amikor a vége ugyanúgy gyári független lesz, de alternatív függetlenítést értékesítő oldalon keresztül. először érdemes mindig a hivatalos úton megpróbálni.

  72. Sziasztok !
    Lehet hogy már valaki feltette ezt a kérdést de ha a telefonomon nem ingyenes hanem megvásárolt app-ok is vannak és új telefonként be akarom állítani akkor a restore visszaállítja a megvásárolt appokat is ??? Amúgy nincs jailbreakrelve a telefonom !!!
    Válaszotokat előre is köszönöm 🙂

  73. @HailDestroyer: ha visszaállítod biztonsági mentésből az adatokat, a visszaállítás végén automatikusan elinduló szinkronizálás az összes, a mentés készítésekor a készüléken lévő ingyenes vagy fizetős appot is visszateszi azok összes adatával és beállításával együtt.

    ha új telefonként állítod be, az semmit nem tesz vissza a backupból, így az apppkat sem. de azokat akkor újból fel tudod telepíteni vagy az iCloudból, vagy az iTunesból, amelyik szimpatikusabb.

  74. Sziasztok!
    Még új vagyok itt és egy kérdéssel fordulnék egy hozzáértő személyhez!
    A problémám az hogy amikor RESTORE-t szeretném indítani akkor az iTunes kiírja hogy az újabb verzióra fogja frissíteni a rendszert!
    Na ezt Én nem szeretném!
    6.0.1 van az iPhone 4 készülékemen!
    Jailbrekeltem és azaz igazság hogy az appsync 6-ot nem tudom leszedni sehogy sem róla!Az Unlimtonest felraktam rá és nem működött rendesen!
    Hiába töltöttem le egy csengőhangot nem jelent meg a készülékemen a hangok között!
    Tudom hogy ez nem nagy probléma de számomra fontos lenne!
    Tehát hogyan tudnám restorral megoldani a dolgot úgy hogy ne frissítse a 6.0.1-et?!
    Előre is köszönöm a normális hozzászólásokat!
    Üdv!

  75. Sziasztok! Segítséget szeretnék kérni visszaállításban. Az a gondom, hogy itunesban valahogy a legfrissebb visszaállítást jelszóhoz kötöttem, de elfelejtettem a jelszót amiért most csak egy korábbi (2011-es jelszó nélküli) visszaállítást tudok betölteni az új telefonomra. Sajnos így a kontaktlistáim és minden egyéb 2 évvel korábbi. Van valakinek bármilyen használható ötlete ilyen esetre? Előre is köszönöm.

  76. @Atiz: nincsenek meg a névjegyeid:
    – számítógépes névjegyzék;
    – iCloud vagy mondjuk Google Contacts;
    – iCloud mentés
    valamelyikében? ha nincs, akkor gyakorlatilag a jelszó nélkül a frissből nem lehet az adatokat visszaállítani.

  77. Sziasztok!
    Segítség kellenne iphone 3gs nem jailbreakelt, itunesból frissités 6.1.3-ra és azóta nem látja a sim kártyát, azt írja nincs szolgáltatás, és így nem tudom aktíválni. Próbáltam jailbreakelni is, de dfu módból a végén nem idul újra és nem látom a fehér futó szöveget se.

  78. @bulldog38: vedd ki a kártyát, törölgesd meg, fújkáld ki kicsit a SIM-olvasónál, és próbáld újra.

    ugyanakkor ha azt írja, hogy “nincs szolgáltatás”, akkor látja a kártyát. ha nem látná, akkor azt írná, hogy “nincs SIM”.

  79. T@Jadeye:
    Már probáltam úgyis és másik kártyával is, de sajnos semmi. Amikor bekapcsolom csak keresés… és egy idő múlva nincs szolgáltatás jelenik meg, itunes is az irja hogy helyezzek be simet.

  80. Sziasztok!

    3GS-en szerettem volna 5.1.1-ről 6.1.3-ra frissíteni.
    New bootrom-os, Jailbreak-elt a telefon.
    snowbreez-el leszedtem az IPSW-t, simple mode-ban elkszítettem az IPSW-t, a phone activation-ra igent nyomtam természetesen.
    I-Tunes 10-el feltettem sikeresen, és most az alma logonál megáll a telefon.
    Egy leírást esetleg, vagy útmutatást ha tudna valaki adni mi a teendőm most, nagyon megköszönném!

  81. Sikerült feltennem a 6.1.3-at.
    Nem akarta aktiválni magát.
    Redns0w-al jailbarekeltem, cydiát telepítettem, ipad baseband.ot raktam rá.
    Most nincs szolgáltatás, sim kártyát felismeri CCID-t kiírja, hálózat nincs.

  82. @csaszykj: egyrészt az iPad baseband csak akkor megy, ha a készülék sorozatszáma megfelelő (xx135, tehát 2011 35. hete előtti), másrészt már régen downgrade-elhető, így értelmetlen azon hagyni, harmadrészt az iPad baseband önmagában nem függetlenít, az csak az ultrasn0w működéséhez kellett, ameddig nem volt iPad baseband downgrade.

    most tehát akkor iPad baseband downgrade, majd ultrasn0w telepítése Cydiából.
    https://szifon.com/2012/06/18/ipad-baseband-downgrade-iphone-3g3gs-fuggetlenites/

  83. Jadeye: Köszönöm a korrekt hozzáállásod, és a segítséged.

    Jelenleg, ha bekapcsolom a telefont, s el szeretném indítani a menüből a Cydia-t, bevillan majd kilép. Tehát nem indul el. Több újraindítás után sem.
    Ez gondot jelent, ha jól tudom… ?
    Mi a teendőm így ?

    Válaszod előre is köszönöm!

  84. Downgrade sikeres.
    Érdekesség képpen, a redn0w-al nem sikerül a “just boot”, waiting device-nél megáll. A sn0wbreeze iBooty-ja pedig gond nélkül tethered módba teszi.
    Sikerült.
    Nagyon szépen köszönöm @Jadeye a segítséged, és az útmutatásod!

    Az első alma volt amihez hozzányultam. ( droidosat már sokat okosítottam ).

    További szép napot!

    Üdv.: Csaszy

  85. Helló,

    kaptam egy A1-es osztrák Iphone 4-est.
    Jelenleg a 7.0.4. van rajta, amit még lehet piszkálni.
    Mindent szeretnék róla törölni, mert német nyelven fut rajta sok minden, de sajnos a Itunes 7.1-re akarja már húzni.
    Olvastam odafent a 123. 124es bejegyzést, de ott még csak 6os rendszerről beszéltetek.
    Tud vki nekem segíteni?
    Előre is köszönöm, üdv.: T.

  86. @BorTomi: a nyelvet átállíthatod magyarra vagy angolra, ahhoz nem kell a restore. ha nem jailbreakelt, akkor egyszerűen töröld az összes adatot és beállítást – de az aktiváláshoz minden esetben kell majd egy olyan kártya, amilyen függő.

    ha jailbreakelt, akkor manuálisan törölheted róla az adatokat.

    az iTunes kizárólag a hivatalosan legfrissebb iOS-t fogja feltenni, az most a 7.1.1, mást nem tudsz feltenni, csak ha van mentve hozzá SHSH.

  87. Sziasztok! Egy iphone 3gs-t (ios5-nél régebbi fut rajta) reseteltem, és most ha bekapcsolom kiírja, hogy dugjam a gépre, indítsam az iTunes-t. A gond az, hogy semmit sem reagál erre az iTunes. A telefon nem jailbreak-elt, van esetleg ötletetek mivel próbálkozzak? (DFU sem megy, csak a csatlakoztassa az iTunes-hoz képernyőt látom továbbra is a telefonon).

    Köszi előre is

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!