Frissült a redsn0w: tethered iOS 6 jailbreak Cydiával, és re-restore

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

A napokban frissült a redsn0w, ami ugyan továbbra is csak tethered jailbreaket biztosít az iOS 6 esetén a támogatott eszközökön, de emellett több új funkcióval is bővült, ami a készülékek szoftveres helyreállítását segíti.

A jailbreak tehát változatlanul csak tethered, viszont már tartalmazza a Cydiát, és nem kell SSH-n keresztül bűvészkedni vele, ahogyan azt az iOS 6 megjelenésekor a fejlesztői verzióval kellett.

Újdonságok

Először lássuk egyenként a legfontosabb újdonságokat:

  • restore-olhatunk bármely eszközön bármely 5.x-ről bármi másik 5.x verzióra (újabbra, régebbire, ugyanarra), ha megvan hozzá az SHSH (erről bővebben alább);
  • az új verzió már tartalmazza az iOS 6-ra frissített Cydiát;
  • automatikus “Just Boot” opció a DFU módban csatlakoztatott, tethered módon jailbreakelt eszközökhöz;
  • untethered 6.0 jailbreak a régi iBoot-os 3GS-ek esetén;
  • untethered 6.0 hacktiválás bármely 3GS vagy iPhone 4 esetén;
  • közvetlen restore funkció A5 előtti készülékekhez a korábbi firmware-verziókra — mostantól nincs semmiféle 15 lépéses dolog, ami SHSH stitch-elését vagy iTunes hibák megoldását, vagy hosts fájl birizgálást igényelné;
  • új SHSH blob-ok letöltése bármely IPSW-hez (jelenlegi vagy jövőbeli — a redsn0w jövőbeni frissítése nélkül is működik) az Extras->SHSH Blobs->New menüpont alatt;
  • a baseband-frissítés megakadályozása bármely 3GS vagy iPhone 4 restore során (bármely firmware esetén, még a jövőben is — a redsn0w jövőbeni frissítése nélkül is működik) az Extras->Even More->Restore menüpont használatával;
  • bármely iPhone deaktiválása, ez például a hivatalos függetlenítéshez lehet hasznos, ha azt restore nélkül szeretnénk megtenni;
  • az “Even more” oldalon az aktiválás állapotának adatai is láthatóak;
  • az “Identify” opció használatakor a korábbiaknál sokkal részletesebb információk megjelenítése, ha az eszköz normál módban csatlakozik;
  • a második generációs Apple TV-k tethered jailbreakelésének támogatása (ettől függetlenül ez egyetlen csomag, ami erre a készülékre elérhető, az csak az SSH2 custom bundle, ami itt érhető el — a Cydia egyelőre nem elérhető, és a tethered boot során be kell tallózni a firmware fájlt a “Select IPSW” menüpont alatt);
  • automatikusan kilépteti az eszközt a WTF módból (ez jellemzően a régebbi készülékeken fordul elő, és nem működő gomb esetén nem lehetne ebből a módból kilépni);
  • ha a redsn0w letölti az SHSH-t (akár az Apple-től, akár a Cydiából), elmenti azt a számítógépre is, ezt követően később a “Local” gombra kattintva ezek meglétét ellenőrzi is;
  • a jövőbeni restore-ok biztosítása érdekében célszerű az összes meglévő, TinyUmbrellával letöltött SHSH-t feltölteni a Cydia szerverére — amennyiben már létezik az adott SHSH a Cydiában, azt a redsn0w nem fogja feltölteni újból.

 

Az SHSH-t mindenképp érdemes lementeni a TinyUmbrella segítségével, még akkor is, ha szóba sem kerül a jailbreak, hiszen ártani nem árt, viszont bármikor hasznos lehet később.

Fontos tudnivalók az A5 és újabb eszközök re-restore-ja kapcsán

A re-restore segítségével az iOS 5 megfelelő verzióját akkor is újratehetjük a készüléken, ha azt az Apple már nem írja alá, de van hozzá SHSH-nk. Erre A5-ös és újabb készülékek esetén eddig nem volt lehetőség, így ilyenkor ha a 6.0 megjelenése után restore-ra kényszerültünk, akkor már csak a 6.0-t lehetett feltenni. Ha azt feltettük, visszaút az 5.x-re csak bizonyos esetekben lehetséges. Ha nem tettük fel, és 5.x-en maradtunk, azt mostantól viszont bármikor újratehetjük a készüléken.

Most pedig következzen pár fontos részlet az A5-ös és újabb készülékek 5.x-ről 5.x-re történő restore-ját illetően. (Figyelem: az alábbi korlátozások az A5 előtti eszközökre nem vonatkoznak — tehát A4 vagy régebbi készülékek esetén kövessük a redsn0w utasításait a restore során).

1. A redsn0w mostantól lehetővé teszi, hogy A5 vagy újabb készülékek esetén restore-oljuk azt bármely 5.x verzióra mindaddig, amíg megvan az SHSH mind a kiindulási, mind a célverzióhoz.

  • például lehetséges a következő verziók közti restore, ha megvan a szükséges SHSH: 5.1.1-ről 5.0.1-re, 5.0.1- ről 5.1.1-re, 5.1.1-ről 5.1.1-re, 5.0.1-ről 5.0.1-re;
  • ha még nincs mentett SHSH az adott verzióhoz, a redsn0w le tudja kérni azokat a Cydiából (vagy az Apple-től, ha azt az Apple még aláírja), és egyben el is menti a számítógépre.

2. NEM LEHETSÉGES az 5.x-ről 5.x-re való restore, ha a jelenlegi verzió OTA frissítéssel került fel a készülékre.

  • a Cydia, redsn0w, vagy TinyUmbrella által mentett SHSH-k nem támogatják az OTA frissítés ramdiskjeit;
  • még ha támogatnák is, az OTA frissítés ramdiskje nem teszi lehetővé az 5.x-es restore-t, ugyanis az csak frissíteni képes, restore-ra nem (ehhez tehát minden esetben nem-OTA, restore-os ramdisk kell);
  • a frissen kibontott, vagy felújított (refurbished) eszközök könnyen eshetnek ebbe a kategóriába, de ez változó;
  • az nem baj, ha korábban valamikor az 5.x valamely verziója OTA frissítéssel került fel, a lényeg, hogy a készüléken jelenleg lévő verzió rendes iTunes restore-ral legyen fent, tehát csak az számít, hogy a legutóbbi frissítés az iTunes restore volt, vagy sem;
  • a redsn0w ezt az OTA-frissítés/normál-restore közti APticket különbséget már a folyamat elején felfedezi, így ha nem vagyunk biztosak abban, hogy végül mi a helyzet a készülékünkkel ilyen téren, nyugodtan megpróbálhatjuk, maximum hibával leáll a folyamat. Az így megszakadt folyamat után a készülék normálisan be tud tölteni, ha visszalépünk az “Even More” képernyőre a “Restore”-ról, vagy használjuk a “Recovery Fix” opciót, ha esetleg közben bezártuk volna a redsn0w-t a visszalépés előtt.

3. Az A4-es és korábbi eszközöktől eltérően a redsn0w nem képes (hatékonyan) megakadályozni az A5-ös és újabb készülékek esetén a baseband frissítését.

  • ezért a redsn0w automatikusan a legfrissebb aláírt basebandet teszi fel az ilyen készülékekre, még akkor is, ha az adott firmware-verzióban eredetileg régebbi baseband volt;
  • ha olyan nemhivatalos függetlenítést használunk, ami nem támogatja a legfrissebb basebandet, akkor ezt a módszert TILOS használni;
  • az iPad 2 CDMA és iPad 3 GSM típusok esetén nem tudták részeletes tesztnek alávetni a folyamatot, így itt előfordulhatnak hibák.

4. Az iPad 2 tulajdonosok mindhárom készüléktípus esetén használhatják még a 4.x-es SHSH-kat is, még 6.x-ről is.

  • ha mind a 4.x-es és 5.x-es SHSH megvan, az 5.x még akkor is visszatehető a 4.x-es SHSH segítségével, ha már 6.x-en van a készülék;
  • a 4.x-es SHSH nélkül nem tehető vissza 6.x-ről az 5.x-re a készülék (ellenben az 5.x-ről 5.x-re történő restore működhet a fentiek alapján);
  • ha csak 4.x-es SHSH van, de nincs 5.x-es, akkor 4.x-re még 6.x-ről is vissza lehet állítani az eszközt;
  • ez csak az iPad 2 tulajdonosok számára igaz, semmi más esetben nem, hiszen az iPad 2 az egyetlen olyan A5-ös eszköz, amire volt 4.x;
  • a redsn0w továbbra is támogatja az A5+ eszközök jailbreakjét 5.0.1 és 5.1.1 esetén. A restore-t követően csak menjünk vissza a legelső oldalra a redsn0w-ban. Minden esetben javasolt a jailbreak előtt egy tiszta restore, mert úgy sokkal gyorsabban végigfut a folyamat, mint egyébként.

A re-restore kapcsán hamarosan egy lépésről-lépésre típusú leírással is szolgálunk majd. Frissíteni a 6.0-ra nem kötelező, de ha nem is akarjuk ezt megtenni, akkor figyeljünk oda, mire kattintunk az iTunes-ban, mert ahogy fentebb is olvasható, a 6.x > 5.x downgrade csak bizonyos esetekben lehetséges!

Egyéb fontos tudnivalók

5. Az ultrasn0w egyelőre hivatalosan nem támogatja a 6.x-et.

  • a redsn0w ettől függetlenül hacktiválja a 3GS vagy iPhone 4 készülékeket, ha azelőtt futtatjuk le, hogy az eszközt aktiváltuk volna iTunes-ban. Ha véletlenül hacktiváltuk a készüléket, de van gyári kártyánk, minden esetben használjuk a redsn0w “Deactivate” opcióját, viszont ebben az esetben a Jailbreak képernyőn lévő bepipálható opciót (mást ne pipáljunk be!) kell választanunk, és NEM az “Even more” menüpont alattit!
  • az ultrasn0w 6.0-val kompatibilis verziója elvileg november 2-án várható a Dev Team közlése alapján; ez csak 6.0-s kompatibilitást jelent, tehát továbbra is csak az eddig is támogatott basebandekkel fog működni, tehát nem új függetlenítés!
  • ugyanakkor a hivatalos verzió megjelenéséig is van megoldás: létezik ismét ultrasn0w fixer csomag, amivel működőképessé tehetjük azt 6.0 esetén is. Telepítéséhez indítsuk el a Cydiát, majd pedig adjuk hozzá a http://repo.iparelhos.com source-t, ezután keressük meg az ultrasn0w fixer 6.0 csomagot (csak ez az egy csomag lesz), majd pedig telepítsük fel. Ezzel készen is volnánk.
     

6. Ahogyan eddig is, a redsn0w lehetővé teszi a “Fetch” opcióval, hogy lementsük az A5 előtti készülékeken aktuálisan található firmware-hez az SHSH-t.

  • ezt akkor használhatjuk, ha 5.x-en vagy 4.x-en vagyunk, de nem mentettük le az SHSH-t az idő alatt, míg azt az Apple aláírta;
  • ez csak a már nem aláírt firmware-ek esetén érdekes, ha jelenleg is aláírt verzióhoz szeretnénk lementeni, ahhoz használjuk a redsn0w “New” opcióját vagy a TinyUmbrellát;
  • az így lementett SHSH-k automatikusan felkerülnek a Cydiába is a számítógépre mentett változaton felül.

Lehetséges kérdések

Noha a redsn0w és a tethered jailbreak működésében alapvető változások nem történtek, mégis mindig felmerülnek kérdésként a korábban már megszokott dolgok, álljon itt tehát ezek közül a leggyakoribbakról egy összefoglaló.

Felraktam, újraindult, de nincs Cydia ikon!
A jailbreak (semi-)tethered, ahogyan ezt kiemelten linkeltük is fent, de amennyiben ezt sikerült átugrani olvasás közben, és nem a redsn0w Just Boot opciójával indítjuk a készüléket, az betölt ugyan, de jailbreak nélkül, és pár gyári alkalmazás sem működik megfelelően. Használd a Just Boot opciót!

Ezzel az iPhone 4S, iPhone 5 vagy iPad 2 és iPad 3 is jailbreakelhető 6.0 esetén?
Nem. A jailbreakelhető eszközök listája nem változott, továbbra is csak az A4 és korábbi készülékeket lehet vele feltörni a 6.0 esetén.

Feltettem az iPhone 4S-re a 6.0-t, hogyan tehetem vissza 5.x-re?
Ha feltetted a 6.0-t, akkor iPhone 4S esetén hiába van SHSH-d az 5.x-hez, az 5.x nem tehető vissza.

iPhone 4S-nél miért nem tudok SHSH-t stitchelni az 5.1.1-es SHSH-hoz?
A stitchelés jelenleg csak A4-es vagy korábbi készülékek esetén lehetséges, A5 és újabbak esetén nem. Ha újra akarod tenni rajta az 5.x-et, és jelenleg is 5.x van rajta, akkor használd a redsn0w re-restore funkcióját. Ez nem minden esetben működik, a feltételeiről bővebben fent.

Nekem van egy iPhone 4S-em 5.0.1-el, és az 5.1.1-et szeretném felrakni. Van rá lehetőségem?
Ha van az 5.1.1-hez SHSH-d, akkor a re-restore funkció segítségével felteheted, viszont a basebandje a 6.0-s lesz, tehát a Gevey-t is frissíteni kell, mert másképp nem megy a 6.0-s basebanddel. Ha nem kell függetlenítened, akkor nincs egyéb teendő.

Nekem iPad 4 vagy iPad mini van. Menthetek hozzá SHSH-t?
Aki a november 2-i reggelt az új készülék megvásárlásával kezdi, az már rögtön használhatja is a redsnow-t a 6.0-s SHSH lementéséhez. Az SHSH egyúttal Cydiába is mentésre kerül. Ehhez csatlakoztasd az eszközt a számítógépedhez, kapcsold be, majd a redsn0w ban menj az Extras->SHSH Blobs->New menüponthoz, és tallózd be a készülékedhez tartozó 6.0-s IPSW-t.

Lehetséges hibaüzenetek

2601-es hibát kapok, mi a teendő? (Windows)
Egyszerűen töltsd le a legfrissebb redsn0w-t, amiben ezt a hibát már javították.

14-es hibát kapok, mi a teendő? (Windows)
Stitchelés helyett használd a redsn0w beépített restore funkcióját az 5.x-es firmware visszarakásához (SHSH továbbra is szükséges!).

Letöltés

A redsn0w legújabb verzióját az alábbi linkekről tölthetjük le:

  • redsn0w 0.9.15b3 (OS X — első indításkor Ctrl+kattintás->Open kell a Mountain Lion esetén!)
  • redsn0w 0.9.15b3 (Windows — rendszergazdaként kell futtatni!)

Kapcsolódó cikkek:

  1. Én még a cydia nélküli verziót használtam, ssh-n raktam fel a cydiát… 1-2 nap után kezdtek eltűnni az ikonjaim (appstore, itunes, settings) … nem tudom, hogy ez mitől lehet, de kiváncsian várom, hogy ez hogy fog szuperálni. ha valaki felrakta, írja már le a tapasztalatokat 🙂

  2. @Jadeye: Így igaz, ahogyan az AppSync SEM! Nem egy olyan alkalmazást töltöttem le installousból ami nincs a magyar storeban (pl Vevo)! Szóval légy jó nem ezt feltételezni ha az AppSyncről beszélünk, mert mindent lehet jóra használni!

  3. Sziasztok!

    Nekem a Redsnow mikor próbálom stitch elni az 5.1.1 es firmware t, ezt dobja ki:
    “Stitching for this IPSW isn’t currenty avaible.”
    5.1.1 ről 5.1.1 re szeretném. iPhone 4S

    Valami ötlet?

  4. @Jacaré: ez nem feltételezés, hanem statisztikai tény. az appsync pontosan a tört appok telepítésére van, és csak az esetek elenyésző részében takarja azt, amit írtál. ráadásul ez épp, hogy nem indok, mert ehhez nem kell appsync. gond nélkül lehet csinálni amerikai accountot: http://szifon.com/2011/11/26/gyakori-kerdesek-itunes-store-account-ok-apple-id/

    @P1zSi.: neked a re-restore funkció kell, 4S esetén nem lehet stitchelni.

  5. Nekem a JB nem szükséges nekem az Appsyns kell amivel tört progikat tudok fel tenni ! Ezzel a redsnowal lesz cydia ? Iphone 4S esetén ez működik ?

  6. Áhh már le tudtam menteni az SHSH t ,de jó lenne már támogatná az Iphone 4S t is .. már meg vagyok halva hogy nincs JB a telefonomra 🙁 és ezek szerint még egy darabig nem is lesz 🙁 Köszönöm szerintem 4S re nem lesz JB már úgy bánom , hogy véletlen rá nyomtam a frissítésre és most ki tudja meddig kell várni mire elkészül !

  7. @kevins344: Én is vaciláltam sokat, de megfrissítettem a telót.
    Jót tett neki, eltünt egy csomó szemét, ami meg nagyon kell app azt megveszem, szóval nekem pl az SBS settingses kill all taskon kivül nem hiányzik semmi!
    Sőt próbálgattam az új térképet és nekem nem volt vele bajom, a google térképpel szívtam csomót hogy nem volt turn by turn, ebben alapból van, jó lesz ez csak ne akarná angolul felolvasni a magyar utcaneveket elég lenne a fordulj jobbra 🙂
    @admin: Kiváncsi lennék egy olyan iPhone tesztre is mint a pár hete leközölt összes verzió vs iphone5 csak minden korábbi telefonon legyen az az oprendszer amivel kiadták annó. A gyárilag beépített appokra lennék kiváncsi így, kamera, video, safari stb…

  8. Jadeye!
    Ahhoz, hogy le tudjam menteni egy iPhone4 5.1.1-hez tartozó SHSH blobját (ami még nem volt soha mentve de jelenleg is ez a verzió van az iPhone-on) ahhoz be kell tallóznom neki az 5.1.1 ipsw-t és utána szedi majd csak le a blobot?
    Köszi!

  9. Jadeye !

    Tehát ezzel a RedSn0w-val tudok olyan IPSW-t csinálni ios6hoz hogy ne bántsa a baseband-et ? Kipróbálnám a 6-ot,de visszatenném az 5.1.1-et amíg nem lesz untethered.
    Megpróbáltam,de elakadtam.
    Köszi előre is.

  10. @samgar: mert a jailbreak (semi-)tethered. indítsd a just boot opcióval. ez sosem volt másképp a semi-tethered kapcsán.

    @akoshhh: nem. viszont a baseband frissítését a redsn0w meg tudja akadályozni. ugyanakkor ha függetlenítenél, és ezért kell a baseband, akkor inkább ne frissíts, mert eszközfüggő, hogy vissza lehet-e tenni az 5.1.1-et.

  11. @Jadeye:
    Igazából nem függetlenítenék,kizárólag az 5.1.1 visszatétele miatt gondoltam hogy maradnia kellene. Vagy a Basebandtől függetlenül is vissza tudom tenni az 5.1.1-et ? Természetesen van SHSH,és az 5.1.1 hez már korábban csináltam IPSW-t,a napokban fel is tettem annak segítségével.

  12. @akoshhh: jelenleg csak a redsn0w baseband update prevention módjával tudsz feltenni 6.x-es firmware-t baseband frissítés nélkül, de ezt a custom IPSW gombra nyomva írja is, amikor betallózod a 6.0-t. így ha ezzel teszed fel, a baseband nem frissül, és később vissza lehet tenni az 5.x-et. ez alól kivétel az iPhone 4S, ha azt frissíted 6.0-ra, ott nem tehető vissza az 5.x sehogy.

  13. @Jadeye:
    Rendben,már csinálom is,ezer köszi (iphone4ről van szó).
    Egyébként miért kérdezted a függetlenítést ? Milyen módszer létezne rá,ami nem Gevey ? Próbáltam az SAM-megoldást amit itt az oldalon találtam,de nem ment. 04.12.01 az aktuális bb-m.

  14. Esetleg van valahol lista, mely programok kompatibilisek a 6-os szoftverrel? Konkrétan a springtomize-t szerettem volna használni, de úgy látom nem fog sikerülni 🙁

  15. @akoshhh: mivel korábban nem írtál sem készüléktípust sem baseband-verziót, így a gevey csak egy tipp volt, de ha a baseband 01.59.00 lett volna, akkor arra ott az ultrasn0w. a többit tekintve @ToniSlow hozzászólása a válasz, a SAM-es megoldás már nem megy, ezt az adott cikkben írjuk is, a basebandedet meg nem támogatja a gevey.

  16. @akoshhh: akkor ha úgysem tudod és akarod függetleníteni, akkor tedd fel simán a gyári 6.0-t. iPhone 4-et utána vissza kell tudj tenni 5.1.1-re pwned DFU-ban basebandet nem frissítő custom 5.1.1 segítségével, amihez stitcheled az 5.1.1-es SHSH-ját.

  17. @akoshhh: Csak redsnow. úgy tudom hogy snowbreeze-ből még nincs olyan verzió ami támogatja a 6.0-ás verziót. Eygébként pwned dfu-ba teszed? Mert custom cfw-t csak úgy lehet felrakni ha abban van.

  18. @ToniSlow: Jelenleg ott tartok hogy semmilyen fw-t nem tudok feltenni. Volt 21-es,1600-as,és 3194es hibám.Egy van ami felmegy,amit a Sn0wbreeze-zel csináltam,amiben benne van a cydia. Ezzel az a gond,hogy ha garanciás dolog miatt vissza kell vinnem,akkor mi lesz ? Jelenleg nem tudok egy működő JB nélküli IPSW-t csinálni 🙁

  19. @akoshhh: a gyári 5.1.1 stitchelve az SHSH-val az épp ilyen, és ha most is 5.1.1 van fent, akkor annak elvileg gond nélkül fel kellene mennie.

    @suti776: a 6.0-ban totál átvariálták a billentyűzetkezelést, így egyelőre nem tudjuk frissíteni a csomagot, de már készül egy cikk az összes cydiás csomagunkról, kompatibilitási listával együtt.

  20. @Jadeye: Mivel nem hagyott nyugodni a dolog,ezért szenvedtem (szenvedek). Eddig az újabb 5.1.1-gyel próbálkoztam. AHogy írtam,csak a sn0wbreeze-ifaith verziója ment fel,semmiféle más. Akármivel próbáltam,még a Sn0wbreeze többi lehetőségével sem. Aztán megppróbáltam a régebbi 5.1.1-et, redsn0w-custom fw-stitch-és megy felfelé szépen. Ezekszerint ez a sn0wbreeze olyan stabilan beépült,hogy ki sem lehet robbantani onnan. Sztem ezután minden menni fog 🙂

  21. Hali!
    Idézem: “Untethered 6.0 hacktiválás bármely 3GS vagy iPhone 4 esetén”
    Eszerint iPhone 4-et untetheredre lehet jailbreakelni?
    A választ előre is köszönöm.

  22. @Ricsi9: ha fagy akkor ments le az shsh-t ahhoz a verzióhoz ami a telefonodon van (gondolom 5.1.1), majd fűzd össze redsnow-al és rakd vissza azt mivel az mégis csak egy untethered. a fagyás gyanúsan nem a jb miatt van hanem valami már a probléma…..

  23. @ToniSlow: Igazából én is 5.1.1-en vagyok (jailbreakelt) és amikor 5.0.1-et használtam akkor nem volt jellemző,de amióta 5.1.1-et használok azóta gyakori gond nálam,hogy kifagy.Néztem más jailbreakelt Touch-okat (5.1.1) és azoknál is elő fordul.i4-en is találkoztam ilyennel.
    Jb nélkül ilyet például a touch-om nem csinál.Szal lehet,hogy jb-ben van valami bug.
    Nyílván nem halálos meg túl éljük csak nem kizárt,hogy a jb a gond (legalábbis 5.1.1-en mert más fw-ken ilyen problémám nincsen).

  24. @hSn0wQ: én az 08-as build-et használom 5.1.1.-ből, nekem még sosem fagyott. bár az is igaz hogy kevés tweak-et használok, nem telepítek fel minden vackot, főleg nem winterboard-ot és társait. sógorom mániája hogy használ mindenféle témát, legutóbb restore lett az eredménye….
    lehet valamelyik tweak-től fagy nektek…..

  25. @ToniSlow: Ezeket a tweak-eket használom iPodon:
    -Five Icon Dock
    -Five Column Springboard
    -Five Icon folder
    -SBSettings
    -Activator
    -WinterBoard
    View Page Source for Safari (asszem így hívják)
    -Lock Seconds

    Szerintem ez nem olyan óriási lista.(Jó van amit kihagytam például amik ezekkel együtt települnek azokat nem említettem meg.)
    Talán ezek közül a Five Column Springboard és a WinterBoard ami okozhat lassulást.Jó használok még 2 db témát meg néhány appot/ kiegészítőt ami Cydia-s.
    5.0.1-en is ezeket használtam,de az nem fagyott ki ilyen gyakran.
    Ezért gondolom azt,hogy itt a jb is lehet a ludas.

  26. @Patrik: mentsd le az adataidat, majd redsnow, 5.1.1-es shsh-t fűzd össze az ipsw-vel (stitch), így elkészül egy ipsw aminek sok számmal kezdődik a neve abba a mappában ahonnan az eredetit betallóztad. utána extras custom ipsw menüpont, és betallózod neki az ipsw-t amit csináltál (azt amelyiknek számokkal kezdődik a neve). ezután követed a redsnow utasításait.

  27. kérdés:3 honapja megcsinaltam a 3gs-t,jailbreak,meg fuggetlenites,meg minden!most elakarom adni,es gtam ujratelepitem hogy ne legyen benne semmim!mindent ugyanugy csinaltam volna mint a multkor,de most nem bootolt be,szal tethered lettt…de nem ertem miert?a multrkor semmi ilyen gondom nem volt!mi lehet a baj?? ja és az absinthe-ot nem tudom hasznalni,mert ha uj 5.1.1-et rakok ra custommal,nem tudok aktivalni,ugyanis gözöm nincs milyen fuggo a telo,és hogy egyaltalan melyik orszagbol jött,ha meg van mar rajta jailbreak,akkor sem,mivel letezo jailbreaket az absinthe nem piszkalja… 3 nap sz.rakodas utan mar oda jutottam h barmit kezdek vele,just boot,restore,stb feher marad a kepernyo…

  28. Hi.
    Nekem olyen kérdésem lenne,hogy ha most veszek egy iphone 5 öt amin ugye alapból 6.0 van akkor azt tudom jailbreak elni vagy vissza rakni rá egy 5.1.1 et?
    mert találtam egy leírást.
    [link törölve]

    Vajon ez mikor lesz elérhető i5 ön?
    Köszi

  29. @fabi83: iPad 3 esetén ugyanaz van, mint iPhone 4S esetén, ha frissítettél iOS 6-ra, nincs visszaút.

    @Flashman07: iPhone 5-re sehogyan nem lehet 6.0-nál korábbi rendszert feltenni, mert arra nem jelent meg 6.0-nál korábbi. jailbreak egyelőre nincs rá, tehát sehogy nem tudod jailbreakelni jelenleg.

  30. @Jadeye
    Azt szeretném kérdezni, hogy 4S-em van jailbreakelve, 5.1.1-en vagyok, az SHSH megvan. Működne az, hogy restore-olok redsnow-val 5.1.1-en maradva,és jailbreakelem absinthe-tal? Köszi

  31. sziasztok!

    Azt szeretném kérdezni,hogy jelenleg 4s használok 5.1.1-el,gevey simmel,soha nem volt még mentve shsh, csak restorolni szeretnék szintén 5.1.1-re, nincs más dolgom csak lementem az shsh-t és az uj redsnowwal restorolok? fontos hogy a basebandem ne változzon a függetlenítés miatt.

    Köszönöm

    üdv,

    Benki

  32. @benki: Nem tudod leszedni A5 esetén az 5.1.1 SHSH-ját.Már nem.Aztán azt is írod,hogy fontos a bb-d a Gevey miatt.Ez viszont megoldhatatlan még akkor is,ha lenne SHSH-d mert a re-restore esetén frissül a bb-d a legfrissebbre.

  33. @feribuli: Majd,ha leírod normálisan a helyzetet akkor kapsz majd helpet.
    Egy csomó infót nem adtál meg.Milyen iOS fw van most rajta? Milyen bb-vel rendelkezik jelenleg a készülék?
    Hogyan restore-oltad pontosan?
    Ezt meg nem is értem:
    “akkor sem,mivel letezo jailbreaket az absinthe nem piszkalja…”
    Mit jelent a te szóhasználatodban az,hogy “uj 5.1.1”, a 9B208-as build-re gondolsz? Mert az csak i4-re van.
    Nem tudom milyen segítséget vársz mikor az elmondásod alapján csak annyit lehet stabilan megállapítani,hogy 3Gs-ről van szó és,hogy használhatatlan illetve,hogy nem tudjuk milyen függő.

  34. Sziasztok !

    Nagy szükségem lenne segítségre.
    Van egy i4 5.1 es sw volt rajta vissza állítottam a gyári beállításokat ujra is indult de azóta hiába rakom
    Bele a SIM kártyát nem látja így nem tudom
    Aktiválni sem.T- mobilos a készülék és természetesen olyan kártyát is raktam bele.
    Az iTunes sem csinál semmit hiába raktam dfu ba. Mi lehet a baj ?

    Válaszokat előre is köszönöm .

  35. @truben17: vedd ki a kártyát, törölgesd meg, fújkáld ki a SIM slotot. ha továbbra sem látja, nézd meg, hogy azt a kártyát más készülék látja-e. ha nem, a kártya a hibás, cseréltesd ki. ha más készülék látja, akkor tegyél a telefonodba egy másik kártyát, ha azt sem látja, akkor a telefon környékén lesz a gond. ez esetben tedd recovery vagy DFU módba, és nyomj rá egy friss restore-t, és nézd meg, úgy látja-e.

  36. @hSn0wQ:
    5.1.1 van rajta,igen 3gs-ről van szó!leirtam hogy nem tudom milyen függő,05.13.04-es baseband emlékeim szerint!Jailbreakelve volt,custom 5.1.1-et akartam rarakni,iTunes.utanna redsn0w 09.14b1,tethered lett,just bootoltam,elakadt parszor…eljatszottam még ugyanezt par alkalommal..egyszer sikerult megcsinalni,cydian keresztul raakartam tenni a a rocky racoon-t,es nem indult ujra kikapcsoltam,utanna megint just boot,es nem ment…leakartam törölni a rockyt,kikapcsoltam,just boot és feher lett a kepernyo…azota semmi,csak fehér kepernyo…remelem igy mar jo,bocsi a hianyos adatokert!köszi

  37. @feribuli: Ok.Gondolom A Redsn0w-val stitch-elted és úgy raktad fel az 5.1.1-et mert másképp 3194-es iTunes hibát kapsz.
    A Redsn0w 09.14b1 nem csinál tethered jb-t 5.1.1 esetén szal ezt nem értem.Itt már kezdődnek a gondok.
    Azt egyébként már próbáltad,hogy Sn0wbreeze-el vagy Redsn0w-al csinálsz egy SHSH-val össze öltött bb-t nem frissítő custom fw-t,DFU módba teszed és SHIFT/Alt+Restore-al azt felrakod?

  38. @hSn0wQ:
    Az a baj hogy nincs SHSH-m lementve…:(( amugy nem sticheltem…4 honappal ezelott megcsinaltam ezt a telot,ugyanezzel a redsn0wal,ugyanezzel a custommal,es nem volt tethered!!soot,minden ok volt!most nem ertem miert lett tethered…kezdem feladni,de nem szivesen tennem el a fiokba,el szeretnem adni!van ra otlet hogy miert feher a kepernyom barmit csinalok??just boot,restore custommal,tök mind1…

  39. Segítséget kérnék…
    Újra szeretném rakni az 5.1.1-et az iPhone 4-en. SHSH mentve.
    Próbáltam az új redsn0w-al de 2106-os hibával elszáll még az elején. Betallózom neki az ipsw és a blobot is. Elkezdi de amikor kezdené unexpected error (2106)
    Mondom ok majd majd az itunes-ba pwn dfu-ba egy stichelt ipsw-vel. Lfaszt! Az meg folyamatosan 3194-et dob, pedig van mentett shsh sticheltem is. Csináltam többet is, de mindig ugyanaz. Néztem a host fájlt is, de minden ok. Újraindítottam, próbáltam több USB portot de nem…
    Ehhez kérnék segítséget, hogyan tovább?
    Köszönöm előre is!

  40. @levbali: Akkor próbáld meg a Sn0wbreeze baseband preservation módját a custom fw miatt,aztán a Sn0wbreeze iFaith mode-jában öltsd őssze az SHSH-t az fw-vel.Aztán ezzel restore-olj DFU módban.

  41. @hSn0wQ:
    Telefon csatlakoztat-iTunes,shift+alt/restore,custom 5.1.1 kivalaszt,megcsinalta,telefon nem indul ujra…just boot-install cydia-just booot-rocky racoon telepit-ujrainditas proba,nem indult…rocky racoon uninstall,azota feher hatter!

  42. @feribuli: Ha tényleg nincs SHSH-d 5.1.1-hez akkor én azt mondom neked,hogy DFU módban,SHIFT+Restore-al rakj fel egy 6.0-t,vagy egy 4.1-et (ezeket aláírja az Apple 3Gs esetén).Én azt ajánlanám,hogy egy custom 4.1-el downgrade-elj.Így megmarad a függetlenítési lehetőséged és untethered jb-re is lesz lehetőséged.

    Ha 6.0-t raksz fel akkor a Redsn0w,nak a restore opcióját kell alkalmaznod.

  43. @feribuli:
    bocsi h ennyi kommentet irtam.sikerult eletet lehelni bele ezzel a redsn0wal!!bekapcsolt!kise kapcsolom 😀
    cydia is van rajta,de tethered!
    5.1.1
    05.13.04
    mit tegyek?mert a redsn0w nem csinal mar custom 4.1-et,csak 4.3.3 és 5.0+

  44. @feribuli: Én azt gondolnám,hogy mentsd le a partial SHSH-t,azt öltsd össze egy Sn0wbreeze-es vagy Redsn0w-s custom fw-vel,tedd DFU módba a telót és tedd rajta újra a firmware-t,aztán jailbreakelj Absinthe 2.0.4-el.

  45. Sziasztok!

    iPhone 4-el végig csináltam a procedúrát, de nem tudom megállapítani hogy független lett-e vagy sem. Nincs más kártyám. Meg lehet ezt más módon is állapítani?

    Köszönöm.

  46. @hSn0wQ:
    lementettem az SHSH-t,osszeraktam customos firmware-el!DFU modban iTunes 1600-s hibat ir ki!Pwned dfu modban felment!nem indult ujra szal just bootoltam.kerte hogy aktivaljam,ezellen pedig az Absinthal se erek semmit mert az nem jailbreakel olyat ami nincs aktivalva…nagyoon bosszanto mar ez!teljesen megvagyok fogva!4.1.1 redsn0w miatt meg nem jo…azt nem ertem hogy 3 honapja is ezzel a custommal csinaltam ugyanezzel a redsn0wal nem volt tethered,most pedig barmit csinalok nem indul ujra

  47. ”Error 1600: a restore elején kapod, ha custom firmware-t próbálsz feltenni. Próbáld meg “pwned DFU” módban.
    Figyelem! Bizonyos esetekben ez a hiba hardveres gondot is jelenthet, ilyenkor a készülék DFU-ban ragad, és semmi módszerrel nem lehet kiszedni belőle, de még gyári firmware-t sem lehet rá feltenni.””
    Ez van nalam is,ha kikapcsolom a telot DFU modba kerul rogton!

  48. @feribuli: Mivel csináltad a custom fw-t és melyik szoftverrel öltötted össze SHSH-val?

    Nem egészen az van nálad mint amit leírtak a leggyakoribb iTunes hibaüzenetek cikkben.Mert,ha az lenne akkor most nem várnál most aktiválásra,hanem DFU módban örjöngenél.

    Esetleg használd a Redsn0w 09.15b2-t.A 09.14b1-es mondjuk ki,hogy a 09.14b2 beta-ja.Vagy csinálj a Sn0wbreeze-ben egy előre aktivált custom fw-t,Expert mode-ban,ezt öltsd össze SHSH-val,ozt ezt tedd fel pwned DFU módban.

  49. @feribuli: Sn0wbreeze-t megnyitod,betallózod az fw-t,rákattintasz a kék nyílra,utána,bepipálod az Expert Mode-ot,ozt megint rámész a lent lévő kék nyílra,eztán bepipálod a General-t,ezt végig kattintgatod (FIGYELMESEN!) és valahol lesz majd egy “Activate the iPhone (Hacktivate)”,ezt bepipálod,után tovább kattintgatod a General-t,majd rámész a Build IPSW-re ozt választhatsz,hogy nézed,hogy hol tart vagy inkább Pac man-el játszol. 🙂
    Az fw majd az asztalodra fog kerülni.Ezután Redsn0w-ban stitch-elj.Után a szokásos módon telepítsd a stitch-elt fw-d.

  50. @77pitbull: Nem.Ha esetleg 2011.34. hete elötti gyártású akkor tegyél rá egy custom iOS 4.1-et vagy,ha van SHSH-d iOS 5.x-hez vagy egy másik 4.x-hez akkor valamelyikre downgrade-elj és tegyél rá iPad bb-t és azt downgrade-eld 05.13.04-re majd töltsd le az Ultrasn0w-t.És,ha fontos az iOS 6 akkor a cikkben leírtak alapján tedd fel a 6.0-t,azt jb-eld,just boot-old (vagy ne,ha új bootrom-os 3Gs akkor nem kell bootoltatni),aztán szedd le a Cydia-ból az Ultrasn0w-t majd az Ultrasn0w fixer-t.

  51. huhh, ez sokK, de köszönöm
    a sorozatszáma81949NP….
    3Gs, amit nem említettem.
    Sajnos a készülék SHSH-ja nincs meg, gondolom a saját SHSH mentéseim nem jók hozzá.
    De ez nekem sok ideg lenne, akkor lehet hagyom és nem veszem meg 🙂

  52. Sziasztok! Kérhetnék valakitől egy iOS 6-os original t-mobile hu-s carrier bundlet?
    Nekem 5-s iPhoneom van, amire egyelőre nincs jailbreak, így nem tudom megszerezni ezeket. A “/System/Library/Carrier Bundles/” mappában lesz megtalálható. Custom logó készítés céljából kéne. Köszönöm.

  53. @hSn0wQ:
    duuuuurva :))) sikerült!!!de nem is kellett absinthe!meg untethered lett!activalt cutsom firmware,SHSH-val össze stitch-elve,pwned DFU mod!felrakta,untethered rogton,plusz már cydia is rajta van!!mondjuk még nem probaltam ki kártyával,mg ultrasn0w-t se raktam még ra!!ezer koszonet!nagy vagy!!!

  54. @Jadeye: Sajnos ez a bundle régi, még 8.1 verziójú. Az iOS6-ban tudomásom szerint 13.0 verziójú van, ezért kéne egy 4es jailbreakelt iPhoneról egy friss bundle. Ha jól láttam vezió infók a version.plist, és az info.plist fájlban vannak, amik nincsennek aláírva.

  55. @tygro: ez a legfrissebb bundle, ami az Apple szerveréről letölthető. ugyanakkor a 6.0-s készüléken valóban 13.0-s verzió van, és az valóban a version.plist és az info.plist fájlokban foglal helyet. egy próbát tehetsz, de ez csak a támogatott, Apple-partner szolgáltatók esetén segíthet.

  56. Sziasztok! Feltettem 6.0-át az iPhone 4esemre, lepörgött a jb (fél éve van meg, eddig 5.1-en volt, és nem is nyúltam hozzá gyári állapot volt) minden érthető volt számomra, minden lépést követtem, fent van cydia, just boot-al töbször is elindítottam DE! > nincs konkrétan szolgáltatóm… ez igy elég irritáló. vodafone-os vagyok, eddig nem volt semmi probléma, de most valamiért valami nagyon nem muzsikál. segítségeteket, válaszaitokat előre is köszönöm, sokat segítene azzal valaki ha rámutatna, hogy mivel tudom orvosolni a problémát.

  57. @Jadeye:
    Szia!
    SAM-es függetlenítéssel kapcsolatban lenne egy kérdésem. Következő a helyzet:
    annak idején megcsináltam a sam-es függetlenítést, aktiváló ticket szépen mentve, azóta párszor már újraraktam a rendszert, szépen működik is, azonban felfedeztem egy érdekességet. Miután visszaraktam a ticketet és aktiváltam a telefonom, sam-ben nyomtam egy deactivate-et, és itunes-al újra aktiváltam, nagy meglepetésemre az itunes azzal fogadott hogy gratulál mert az iphone-om független. Gondoltam ez érdekes, hiszen elméletileg ez az eljárás csak az adott sim-hez való, de nem hagyott nyugodni a dolog, beleraktam egy osztrák T-Mobile-os sim-et, és szépen fel is kúszott a hálózatra, tehát bármilyen kártyát elfogad pedig nem szabadna neki. Most jön a probléma: különböző okok miatt ki kellett cseréltetnem a kártyámat a szolgáltatónál, beraktam a telefonba, működik is szépen no problem. Viszont ennek a kártyának más az imsi-je, és az iccid-ja, és én ostoba a régit nem hoztam el. Ebből arra következtetek, hogy ha esetleg felrakom az iOS6-ot, vagy esetleg valami oknál fogva restore-ra kényszerülök akkor megszívtam. Viszont a kérdés az, ha megmondom a SAM-nek a régi kártyám imsi-jét és iccid-ját, akkor fog ez működni nekem? Mert ugye manuálisan ezt meg tudom neki adni, a régi adatok (imsi,iccid) pedig a ticket-ből kinyerhetők.

  58. @Jadeye: Igen ezt akarnám kipróbálni. A T-Mobile HU támogatott partner, azonban nincs ilyen verziójú bundlem, mert csak iPhone 5-m van, amiből nem tudom még kinyerni, ezért kértem segítséget, valaki egy 4es jailbreakelt iOS6 os telóról küldjön egy ilyet.

  59. @javika: Ha nem volt aktiválva a telefon akkor lefutott a hacktiválás, az szokott ilyen problémát okozni. A megoldás az hogy a repo.bingner.com repo-ból felrakod a sam-et, abban nyomsz egy revert lockdown to stock-ot. Ha ez után lesz olyan gomb hogy deactivate iphone akkor nyomj egyet arra is. Ha ezzel megvagy akkor a sam főmenüjében nézd meg enabled-re van- állítva, ha igan akkor kapcsold ki. Ha ezzel is megvagy akkor csatlakoztasd a számítógéphez, itunes és kész. Én t-mobilossal jártam úgy hogy frissítettem egy ismerősömét, jailbreak redsnow-al, és hiába raktam bele a t-s kártyát nem talált hálózatot.

  60. @Jadeye: Igazából azért hitetlenkedem, mert én soha nem indítottam el hivatalos függetlenítési kérelmet, főleg hogy külföldi szolgáltatós a telefonom (T-Mobile HR), és elvileg két év is januárban vagy februárban járna le. De ha te mondod akkor elhiszem….. Ha így van akkor csak örülök neki.

  61. @ToniSlow: ha úgyis le van mentve a SAM ticket, akkor nyomj rá egy friss restore-t, majd utána még mielőtt bármi egyebet tennél vele, tegyél bele olyan kártyát, ami még sosem volt benne, és olyan, ami nem az eredeti szolgáltatójáé. akkor kiderül. de más esetben nem írhatna ilyet az iTunes.

  62. @Jadeye: pont ezt írtam le, hogy az a kártya amivel csináltam a sam-es aktiválást már nincs meg, mert ki kellett cseréltetnem. az új kártya teljesen jól megy, sőt ezt használva is nyomtam a sam-ben deactivate-et, majd itunes-al újra aktiváltam, és akkor is azt nyöszörögte nekem hogy congratulations your iphone has been unlocked. és mivel nincs meg a “SAM”-es kártyám, és nem tudom hogy a SAM-ben az imsi és az iccid tekergetésével tudnám-e használni a ticketet ezért vannak félelmeim a restore-al kapcsolatban, hiszen lehet hogy nem fogom tudni használni a telefont. de mint mondtam volt már benne t-mobile austria sim is és azzal működött, és az új simkártyával is simán felmászott a telenor hálózatára

  63. @Jadeye Sikerült szert tennem egy iPad2GSM-re jelenleg 5.0.1-el JB-vel, SHSHk: 5.0.1. ,5.1 , 5.1.1. Tele van mindenféle szeméttel, akartam is csinálni egy szép re-restoret. 5.0.1.-ről 5.1.1-re, de vagy OTA-s volt, vagy már ezzel jött, mert az említett ok miatt nem hajlandó megcsinálni.
    Tiszta rendszert szeretnék, de a JB-t nem szeretném nélkülözni, mit ajánlanál? Egy iOS6-ot tetheredben, vagy van más lehetőség valahogy 5.1.1-et varázsolni rá?
    Előre is köszönöm.

  64. Ezen gondolkodtam és azon morfondírozom, hogyha felraknám iTunesból az iOS6-ot, az már nem OTA-s lenne, az SHSH megvan a downgradehez (mondjuk sajnos a 4.x nincs 🙁 ) akkor talán onnan el lehetne érni a hőn áhított rendszert.
    Amúgy amikor submitelni próbáltam a Tiny Umbrellás blobokat Cydiaba azt írta ki, hogy succesful és APticket is valid.
    Én már nem tudom, mit higgyek 😀

  65. @nitrogen: iOS 6.0-ra iPad 2 esetén nincs jb.Ha OTA-val lett rárakva akkor ez van nincs lehetőséged 5.x-es restore-ra 4.x-es shsh-k nélkül.

    “a 4.x-es SHSH nélkül nem tehető vissza 6.x-ről az 5.x-re a készülék (ellenben az 5.x-ről 5.x-re történő restore működhet a fentiek alapján);”

  66. Akkor ha nincs 4.x-es SHSH akkor 5.x-re sehogy nem lehet restozni 5.x-ről se, ha az OTA-s? Az rossz 🙁
    Akkor nem tudnál valami alternatívát mondani pl egy tweakre vagy módszerre, amivel mindent le lehetne takarítani róla. Azzal ki lehetne bekkelni míg kijön az untethered 6.0.1.

  67. @nitrogen: Ha nem jb-elt akkor a settings (beállítások),General (általános)->Reset (Visszaállítás)->Erase all content and settings opciót tudom ajánlani.De,ha jb-elt akkor semmi képp ne csináld meg.

  68. De sajnos ugye JB-es. Köszönöm azért a segítséged, ezekszerint nincs mit csinálni, csak várni. Csak jönne már az a 6.0.1 arra már biztos megérne kidobni azt a 3 vul-t.
    Kösz mégegyszer! Üdv

  69. Sziasztok.
    Szépen érem valaki segítsen mert agy*aszt kapok…
    3gs-em van 4.2.1-re jailbreakelve, 6-ra de minimum 5.1.1-re akarom felhúzni és jailbreakelni.
    Hogy csináljam anélkül h elvesszenek az adataim és egy működő jailbreak legyen a finimon ?:D
    Előre is köszi 🙂

  70. Sziasztok!
    iPad2-m van, feltettem az 6.0-at, erre lesz lehetőség később jailbreakelni? Mer ugye még nem jo… Szal lesz rá vmi sansz h lesz redsnow update ehhez? vagy más lehetőség?

  71. @Eddy: lemented az adataidat, majd felteszed azt a verziót, amihez van SHSH-d, aztán visszateszed az adataidat. jailbreakelt rendszer esetén ezt csak manuálisan javasolt. 6.0-hoz viszont csak tethered jailbreak van jelenleg.

    @xploited01, @richard: erről egyelőre nincs pontos információ, várni kell.

  72. @Jadeye: Bocsi ha hülyeségeket kérdeznék de nem vagyok nagy szaki benne.De hogy érted h az a verzió amihez van shsh-m ? és szerinted kb mikor várható untethered jb 6.0-hoz ? Köszi a segítséget 🙂

  73. @Eddy: Látom nem tudod mi az az SHSH tehát itt a cikk ami erről szól:
    szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    A jb megjelenéséről továbbra sincs semmi infó,majd megírják,ha megjelent.

  74. @hSn0wQ: Kétszer olvastam el de nem értem :/ nem nekem való ez de ha törik ha szakad akkor is jb-elem legalább 5.1.1-re.
    Szal akkor mentem le az shsh-t ha már updateltem 5.1.1-re ?

  75. @Eddy: Akkor olvasd el mégegyszer mert teljesen félre értetted.De ezúttal ne átfusd,hanem üljél/feküdjél le,hozz fel magadnak valami nasit esetleg egy italt,akár olvashatod hangosan,ha úgy könnyebb úgy se lát senki 🙂 .Ha elolvastad,de még mindig nem tiszta akkor menjél ki levegőzni,szívj el egy cigit vagy tudja a halál és olvasd el ismét…a lényeg,hogy napi szinten használod a telód és nem halsz bele,ha tudod ezt az SHSH-s történetet.Aki meg jailbreakel annak kifejezetten hasznos,ha tudja. 😉

  76. Sziasztok. Én feltörtem ezzel az új jailbreakkel az iphone 4-es telómat amin ios 6 os szoftver van, de az installous és az appsync nem működik. valaki tudna segíteni ebben?

  77. @projectx20: meg kell várni, amíg az említett kiegészítőket a fejlesztőik frissítik, vagy javítják az esetleges hibáikat. vagy telepítsd őket újra, és ha úgy sem megy, akkor várnod kell. vagy vedd meg az appokat, és akkor semmi ilyen probléma nem lehet.

    @NumberN9ne: hát a 6.0 jailbreak max akkor mehet rá, ha most is 6.0 van rajta, az ultrasn0w meg csak akkor fog működni, ha a 6.0 felrakása közben a 05.13.04-es basebandet nem frissíted. ha ez mind megvan, akkor nem igazán értem, hiszen eddig is mehetett rá.

  78. @Jadeye:
    Köszi, még nincs rajta 6.0, majd felrakom 😀 Még annyi, hogy elösször a Fixert rakjam fel és után az Ultrasnowot, vagy pont fordítva? Vagy mindegy? Mert mindenhol más mondanak 😀

  79. @NumberN9ne: holnap elvileg lesz hivatalosan frissített ultrasn0w, ami már kompatibilis lesz a 6.0-val (csak kompatibilitás, tehát csak az eddig is támogatott basebandekkel fog csak menni, nem új függetlenítés!), így nem is kell majd a fixer. de a fixer az ultrasn0w-t fixálja, tehát ha nincs fent, akkor nincs is mit fixáljon, tehát előbb ultrasn0w, aztán fixer.

  80. @Jadeye:
    Én is így voltam vele, csak nem tudtam eldönteni, mert mint mondtadm mindenhol másképp írták. Köszönöm szépen! Múltkor elkezdtem csinálni, csak ügye a bejött 2601 error 😀 Visszaraktam 4.1 csak elfelejtettem Custom IPSW-t csinálni :DD Úgy voltam vele hogy elviszem az iDokihoz, tudtam mit kell csinálni (Ipad BB meg downg.) de egyszerübbnek tartottam hogyha elviszem, mondtam nekik h lehető legfrissebre amire tdják csinálják meg, és maradt 4.1-el, azzal a kifogással hogy nem régi bootroomos. Tudtommal csak ahhoz van köze hogy Untethered lesz-e a Jb.

  81. A legujjabat! Már 2 x megprobáltam de az eredmény ugyanez! a régebbi ios nél soha nem volt probléma mindig old BR ként müküdütt és mindig untethered volt amikor a többi csak tethered!

  82. En mar megszoktam Jailbreak nelkül de viszont vannak kis hibak az IOS6-ban is ,neha lefagy a telcsim iPhon5-röl beszelek es nem tudom miert utana meg minden normalis ugy ertem a fagyast hogy nem reagal ujra inditom es minden ok enyit szerettem volna megosztani veletek . Lehet hogy az enyem ” hetfönn keszült ” gondolom aki csütörtökönn gyartott termekböl vasarolt az JOOOO Üdv mindenkinek.

  83. Hello! Van egy 3gs-em (new bootrom) 4.1hez van shsh-m meg 6.0 és 6.0.1-hez lementettem a legújabb redsnow-val, megrpóbáltam feltenni baseband frissítés nélkül(prevent baseband) a 6.0-át de -1-es hibát kaptam, hogy tehetném fel a 6.0-át, stich-el sikerült egy ipsw-t kreálni de nem sikerült restore(redsnowban) feltenni a -1 -es hiba miatt… Valami tipp hogy ezt hogyan oljdam meg jól jönne. Légszi HELP!!

  84. @Laca3G: A szifon szerint ezt köll csinálnod:

    “Error -1: a restore folyamat 60%-a körül kapod, legtöbbször iPhone 4 esetén, amikor az aktuális firmware-t, vagy baseband frissítés nélküli verziót akarsz feltenni. A hiba eredményeként a baseband nem kerül megfelelően frissítésre, így hibás marad. Ha van újabb verziós firmware, amiben így a baseband is frissebb az aktuálisnál, akkor az helyrehozhatja. Ilyen például, ha 4.3.5-öt tettél volna vissza, de a végén hibát kaptál: ezt egy gyári 5.0.1 helyrehozhatja, mert az 5.0.1-ben már újabb a baseband, így az újraírja a hibás frissítést.”

    Az iPhoneWiki hasonlót ír,de azért ezt is ide másolom:

    “Error occurs when one uses the “last ditch” method for preventing baseband updates on the iPhone 4. The baseband does not get updated using this method. Use TinyUmbrella to kick it out of Recovery Mode.”

    Én azt mondanám,hogy csinálj Sn0wbreeze-el/PwnageTool-al egy bb-t nem frissítő custom fw-t csak ez ugye ott hibádzik,hogy jelenleg ezek a szoftverek nem támogatják az iOS 6.x-et.

  85. jaja végülis feltettem a legújabb ios-t mert 4.1en meg safariból meg face appból is folyton kidobott, használhatatlan volt. Köszi a gyors és ha lesz támogatás hasznos tippeket! 😉

  86. Sziasztok! iPhone 4s telcsiről van szó. X-Sim -el használtam idáig. Telepeitettem rá az IOS 6-ost és azóta se aktiválni nem tudom, se használni. Van-e rá megoldás? Köszi előre is.

  87. Ma megpróbáltam menteni a 6-os shsh-t de sajnos nem sikerült.
    Eddig lementette a 4-eseket és 5-ösöket is végig, de most nem jó, mi lehet a hiba?
    iOS 5.0.1 3Gs JB

  88. @Jadeye:
    köszönöm szépen, olyan kártyám sajnos nincs, mert az Austria Orange Telekomos én meg 500km-re lakom onnan. 🙂 Valami esély az unlock-ra vagy bármi mód, hogy újra működjön a telcsim? Köszi 🙂

  89. iPhone4 telóm van, és IOS6.01. Nem sikerült jailbreakelni! 🙁
    That ipsw not supported by this version of redsn0w. Miért van ez?
    Letöltöttem ezeket:
    – redsn0w_win_0.9.15b3.zip
    – iPhone3,1_6.0.1_10A523_Restore.ipsw

  90. @fusion: szerezz egy eredeti kártyát, lejárt is jó. az x-sim kapcsán meg szerintem otthon nem fogsz tudni csinálni vele semmit, hacsak nem kaptál hozzá valami eszközt, amivel frissíthető valahogy, és a gyártó már adott ki hozzá frissítést. vagy vegyél egy gevey ultra s-t, az megy az új basebanddel is: http://szifon.com/2012/10/14/gyakori-kerdesek-az-iphone-fuggetlenitese/

    @77pitbull: ha a cydiában megvan, az már elég. de ahhoz, hogy most feltedd a 6.0.1-et, nem kell SHSH. a 6.0-t pont azért nem tudod feltenni, mert kijött a 6.0.1, és az Apple így már nem engedi a korábbi verziót visszatenni, csak a 6.0.1-et: http://szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    @senninha: mert a 6.0.1-et nem támogatja a redsn0w. jailbreak rész itt: http://szifon.com/2012/11/01/megjelent-az-ios-6-0-1/

  91. Hello!

    Restoroztam redsnowban 6.0-ra (van SHSH), és iTunes -1 errort írt ki (Ezt a redsnow írta ki, nem az iTunes!). Arra tippelek hogy az SHSH Blob miatt sír, mert egyszerűen nem adta megnekem a lehetőséget hogy kiválasszam, egyből DFu-ba vitt és csinálta is már a restoret, és most az a kép van hogy dugjam be az iTunes-ba a telót. Addig az jó hogy ha csinálok egy Custom IPSW-t Snowbreezel (4.1, van SHSH-em) és visszarakom? Köszi a választ!

  92. @hSn0wQ:

    Természetesen a legfrissebbel, 6.0 (azt leírtam), 3GS (Old BR, 13.04, restore elött 4.1 volt rajta) Hibát is leírtam (iTunes Error -1)

    Közben sikerült DFUba rakni Recovery Loopból, újra próbáltam, de ugyan ott (az elején) ugyan azt az errort írta ki,

    Elnézést a hiányos kérdésért, csak picit feljebb ezeket már leírtam, ezért azt hittem hogy tudjátok, bocsi 🙂 Köszönöm szépen a fáradozásod!

  93. @NumberN9ne: Az ERROR -1-et nem említetted és a h.sz.-ed úgy tünt mintha a Redsn0w adta volna az Errort…
    Kb a restore 60%-nál kaptad? Az iPhoneWiki azt írja,hogy használd a T.U. Fix Recovery-jét vagy az Exit Recovery-t.

  94. @hSn0wQ:

    Idézem az egyik HSZ-emből:

    “Restoroztam redsnowban 6.0-ra (van SHSH), és iTunes -1 errort írt ki (Ezt a redsnow írta ki, nem az iTunes!).”

    Tehát a redsnow írta ki az errort, elolvastam amit írtatok fent, nem a 60%, szinte majdnem az elején (Azthiszem redsnow kiírta hogy Patching NAND, az még ment, utána egy-két lépéssel írta ki, a telefonon a csík egy picit ment csak.) Próbáltam már mindkettőt, nem ment, Recovery Loopban marad a telóm.

    Köszönöm mégegyszer a fáradozásod!

  95. @NumberN9ne: És iTunes-ban próbáltál már restore-t nyomni stitchelt NO_BB-s cfw-vel? Mert te ezt írtad:

    “@hSn0wQ:

    Hogy is kell CFW csinálni iOS6-ra? Nekem nem engedi ”

    Ebből nekem az jön le,hogy a cfw készítésénél kaptál errort és ezért kérdeztem,hogy milyen hibát kaptál.Én csak ezért nem értem.

  96. Értem, akkor félreértettük egymást 🙂

    Még nem, azt akartam amikor nem jött össze redsnowwal, de egyáltalán nem enged Custom IPSW csinálni, azt írja hamarosan egy updateben lehet csinálni 6.0 CIPSW.

  97. @NumberN9ne: Hát akkor gondolom mivel szoftveresen függetlenítesz ezért a sima restore 6.0.1-re gondolom szóba sem jön szóval passz.A google sem ad ki semmi értelmeset a gondodra.Tehát akkor nincs más dolgunk mint várni az újabb Redsn0w-t.

  98. Sziasztok!

    Redsnow segitsegevel DFU modba szeretnem rakni az iPhone 3G-t , de valahogy nem sikerul, pedig nem hiszem, hogy en rontanek el valamit.
    Sot az iTunes is recovery modban (fekete kepernyo!) latja, de redsnow “device not detected” ir ki.
    Mi lehet a gond??? ( kabel kizarva, itunes ujra volt telepitve igaz a 3G jailbreaknel az meg nem is kellett.)

    Varom a tippket!
    Elore is koszi a segitseget!!!

  99. @Katalin: visszakapcsolni próbáltad? home+power gombot egyszerre nyomva tartani? amúgy a downgrade-hez csak sima kikapcs kell első körben, majd dfu:
    Connect your iPhone in normal mode, then click “Jailbreak” after redsn0w identifies its model and BB version (you needn’t pre-select the IPSW anymore).
    Choose the “Downgrade from iPad baseband” option (you needn’t worry about de-selecting Cydia anymore).
    Do a controlled “slide to power off” shutdown of your phone and proceed through the normal DFU ramdisk steps.

  100. @ToniSlow: Lenne egy kérdésem, amiből kettő lesz…
    4.1 iOS new 3Gs-en mentett 4.3.3 shsh-m van cydiában, fel szeretném tenni a 4.3.3-at, mi kell hozzá és hogyan Shsh-s frissítést még nem csináltam, ja és szeretnémmegőrizni a bb-t.
    Köszönöm

  101. Refsnow stitch funkciójával összefűzöd az shsh-t az ipsw-vel. Majd a custom ipsw gombra kattintva betallózod azt amit csináltál. A stitch-elt ipswnek számokkal fog kezdődni a neve oda készül ahonnan az eredetit betallóztad. Ha a custom is lefutott akkor a névben benne lesz a no_bb szöveg is. Ezek után a redsnow pwned dfu gombjával szépen ebbe a módba rakod mivel custom ipsw-t csak így lehet feltenni. Ha ez megvan akkor itunes nyit, majd shift gomb nyomvatartása mellett a restore azaz visszaállításcgombra kattints. A felugró ablakban betallózod a stitchelt nobb-s customot, majd ha ez megvan akkor redsnowal jb, ultrasnow fel. Ha ez kész akkor érdemed felrakni a sam-et hogy működjön a push ( ha nincs gyári kártyád). Ha van akkor jb előtt azzal aktiváld a telefont. Kb ennyi

  102. Sziasztok!

    Segítséget szeretnék kérni! Régi iboot-os 3gs-re 05.13.04-es BB-re feltettem az iOS 6.0.1-et, just boot-al indítottam. Cydiából feltelepítettem az ultrasn0w-t és hozzá a fix-et is! Minden működött. Újra kellett indítani a telefont, de mostmár nem indul. Végig fut a just boot aztán az ananász logó után újraindul. Majd ezek után az apple logóval betölt és működik visont a JB nem. 🙁 Végig futtattam a JB-ket Cydia telepítése nékül majd újra rendszergazdaként a just boot-ot de semmi.

    Előre is köszönöm a segítségeteket!

  103. @hSn0wQ: Nem állítottam vissza semmit, redsn0w-al csináltam, muszáj megtartanom a basebandet, mert függetleníteni szeretnék. Csak nem értem, hogy miért nem indítja újból a just boot… 🙁

  104. sziasztok, egy olyan kérdésem lenne, hogy tudom rendbe tenni a 3gs-es készülékemet ha Reds0ws program mikor telepíteni akartam a 6.0 úgy hogy a telefonom továbbra is függetleniteni tudjam és no bb változatban telepíteni akartam, akkor folyton itunes error -1 es hibával leáll és hogy tudnám helyre hozni a baseband-et, mit kell csinálnom vagy milyen programmal érdemes próbálkozni hogy feltehessem a 6.0 szoftvert? köszönöm a segítséget előre is:)

  105. Újra húztam a 6.0.1-et a régi iboot-os 3GS-emre, Redsn0w-al, maradt az 05.13.04-s baseband, lefutott a JB is, just boot-at újraindítottam, eddig minden ok volt. Feltettem a Cydiából az ultrasn0w-t akkor is ok, de amint bármi mást telepítek, mint pl.: Anicons, AppSync for iOS 6… stb a just boot nem indítja a telefont. Vagy valahol elronottam..?? Valakinek valami találkozott már ilyennel?

    Előre is köszi a segítséget!

  106. Sziasztok! Az a gondom hogy ha újraindítom a telefont mindig ujra kell telepítenem a cydiat hiszen rányomok és nem indul el hanem rögtön “crashe”-el. tudnátok segíteni?Előre is köszönöm!

  107. @GergelyAtya: nem kell újratelepítened, mindössze a cikket kellett volna figyelmesen elolvasni. a 6.x esetén a jailbreak jelenleg csak (semi-)tethered, tehát a készülék a legtöbb esetben bekapcsol ugyan, de jailbreak nélkül, és pár alapfunkció sem működik megfelelően. de ez mind le van írva fent, és a megoldása is (just boot redsn0w-ban).

  108. @GergelyAtya: akkor nem tudom, mit csinálsz pontosan, mert nekünk minden esetben működik. mondjuk ha már többször újrajailbreakelted, és újra és újra feltelepítetted a cydiát, az azért nem normális dolog. restore, ne állítsd vissza semmi backupból, és egyszer jailbreakeld, egy cydia telepítéssel, aztán csak just boot. de eleve ne kapcsolgasd ki, mert nem kell.

  109. @Jadeye: Értem, és elnézést… De tuti, hogy nem attól van. Feltettem újra a 6.0.1-et a 3GS-re Redsn0w segítségével. Telepítés után gyári sim-mel aktiválom, majd JB, de ilyenkor nem jelenik meg a cydia. Majd just boot-tal újraindítom, ilyenkor elő jön. Majd felteszem az ultrasn0w-t és hozzá a fixet, újra indítom, de mikor betölt, sem a mail, sem a böngésző nem indul, csak felvillan és kilép. Jah és persze a cydia is ugyan ezt csinálja. Hiába just boot-olok újra ugyan úgy kifagy minden. Valamit rosszul csinálok, direkt nem raktam backup-ot sem.

  110. @csabafiu: “Majd felteszem az ultrasn0w-t és hozzá a fixet, újra indítom, de mikor betölt, sem a mail, sem a böngésző nem indul, csak felvillan és kilép.”

    ez azért van, mert tethered. minden újraindításkor just boot kell. dugd rá a gépre, hagyd, hogy betöltsön jailbreak nélkül, majd kapcsold ki teljesen, és próbáld újra a just bootot. mennie kell.

  111. @NumberN9ne: Próbáltam feltenni a 6.0.1-et de semmi sikerrel nem jártam sajnos, elkezdte telepítenél és felénél volt a csík és megállt és újra indult a telom és nem töltött be, ha tudsz akkor légyszíves segít NumberN9ne

  112. Hát ha nem megy a redsn0w-wal akkor csinálj egy Custom IPSW-t (6.0.1 vagy akár 6.0 ha van SHSH-d) Sn0wbreeze-el, nemrég update-elték, ha ezt nem tudod hogy hogy kell akkor írj 😀

  113. Amúgy mivel kijött a Sn0wbreeze-es JB, és írtátok valahol hogy a redsn0w-os 6.0.1. JB mivel kevert, előfordulhat hogy instabil, és lassabb lehet, érdemes lenne újracsinálni a JB-t és a restore-t a Sn0wbreeze-zel?

  114. Numbern9ne legyszives magyarazd mar el nekem hogyan kell , mert a redsn0w-val nem mukodik de a masik programot nem nagyon ismerem koszi a segitseget 🙂 vagy vhogy privatba is elmagyarazhatod ha gondolod 🙂 itt a mail címem licska@gmail.com

  115. Numbern9ne legyszives magyarazd mar el nekem hogyan kell , mert a redsn0w-val nem mukodik de a masik programot nem nagyon ismerem koszi a segitseget 🙂

  116. Numbern9 legyszives magyarazd mar el nekem hogyan kell , mert a redsn0w-val nem mukodik de a masik programot nem nagyon ismerem koszi a segitseget 🙂

  117. @xploited01: a kérdésed az volt, hogy a 6.0-s iPad 2-t lehet-e jailbreakelni, ami egyértelműen le van írva a cikkben, hogy nem.

    ha bővül, akkor majd írunk új cikket, vagy frissítjük ezt, egyelőre nem bővült. hogy a többire mikor lesz, azt szokásosan csak a fejlesztői tudják.

  118. @Jadeye:
    Elovastam: ennyit írtatok a funkcióról:
    “a baseband-frissítés megakadályozása bármely 3GS vagy iPhone 4 restore során (bármely firmware esetén, még a jövőben is — a redsn0w jövőbeni frissítése nélkül is működik) az Extras->Even More->Restore menüpont használatával”

    Viszont az 5.1.1 restore nem igazán világos így…

  119. @Grecky: készíts redsn0w-val egy custom 5.1.1-et, amit aláírsz a hozzá tartozó SHSH-val (Stitch), és azt tedd fel pwned DFU-ban, és kész. ha esetleg nincs SHSH-d, akkor mivel a készüléken most is 5.1.1 van, a redsn0w Fetch opciója le tudja azt menteni róla.

    a re-restore leginkább az A5-ös készülékeknél fontos, korábbi esetekben nem.

  120. segítséget szeretnék kérni restorehoz. adott egy ipad 2, de nincs lementett shsh-m. mit tegyek? nem értek eyenlőre ehhez, de meg szeretném tartani az ios 5.1.1-et. segít valaki? letöltöttem, meg is van a restore, de valami *.ipsw fájlt kér. nem tudom mi az, hol keressem. help please!

  121. @gabee369: na akkor egyenként:
    “letöltöttem”
    mit? mivel? hová?

    “meg is van a restore”
    már milyen restore van meg? a restore-hoz szükséges IPSW fájl?

    “de valami *.ipsw fájlt kér”
    lásd előző kérdés. amellett: milyen operációs rendszer?

    és elolvastad a fenti cikket? ha nincs SHSH-d, akkor nem fog menni a restore 5.1.1-re, illetve akkor sem, ha az 5.1.1 OTA frissítéssel került fel. de ez mind le van írva fent.

  122. @Jadeye: most tudtam csinálni egy SHSH mentést a tinyumbrella-val. ezután mit kell csinálnom? windowsos redsnow futtatok. ios 5.1.1 van az ipadon. ha jelent valamit van jailbreak is

  123. @Balazs:

    Töltsd le a legfrissebbet, Válaszd ki az IPSW-d, Simple mode, utána lépj be PWNED DFU mode-ba a leírtak szerint, iTunes-ban tallozd be a CIPSW-det, és tádá.

  124. @gabee369: A T.U.-val (teknikájából adódóan) már (mivel a 6.0.1 a legfrissebb fw) nem lehet 5.1.1-hez shsh-t kérni.És nincs mód,hogy megszerezd az ipad 2-höz tartozó shsh-t,ha azt az 5.1.1 idején nem tetted.Rádásul mivel az iPad 2 A5-ös készülék ezért még partial shsh-t sem tudsz menteni.Magyarul nem tudsz 5.1.1-re restore-olni.
    De nekem lenne egy kérdésem hozzád:
    nulla szakértelemmel,cikk elolvasása nélkül és rutin nélkül miért vágsz bele egy ilyen műveletbe? De tényleg legalább olvasd már el mit kommentelsz! Most ilyenre gondolok,hogy:
    “de valami *.ipsw fájlt kér. ” -már ne is haragudj,de ha ilyet nem tudsz nem,hogy shsh-val,de még csak 1 sima restore-t sem fogsz tudni megcsinálni.

    (Bocs,ha nagyon flegma voltam és bele gázoltam a lelki világodba…)

  125. leszedtem egy umbrellat és az olyan shsh fájlt csinált aminek a neve is 5.1.1 tehát gondolom az csak 5.1.1es. de utána jártam van már ipsw fájlom is 🙂 igaz kezdő vagyok, de mindenki így kezdi…

  126. @gabee369: Nem az nem baj,hogy kezdő vagy sőt kérdezni is lehet csak tudod mielött kommentelsz valamit azelött illik elolvasni azt.Aztán persze lehet kérdezni,hogy “na most akkor mi a [p*csa] fity-fene van?????”
    No meg,ha kezdő vagy akkor nem baj,ha például elolvasol néhány olyan cikket is ami az itteni cikknél lett linkelve és ezzel már is elkerülhetünk egy csomó félreértést:
    pl.: a T.U. nem csinál shsh-t,hanem letölt,de persze erről is van részletes cikk ami linkelve is van feljebb ennél a résznél:
    “Tipp: Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?”

  127. @NumberN9ne: de ha nekem külföldi a telom és a basemand úgy van megcsinálva hogy függetleníteni tudjam akkor ez nem fogja a basemand-mat frissiteni ez a progi sn0wbreeze, ha utána az itunesban ezt a fáljt amit létre hozott betalozom? mert nekem a mostani basemandem az 05.13.04

    Köszi a választ

  128. @NumberN9ne: hogyha nekem egy ilyen fáljt hozott létre sn0wbreeze_iPhone_3GS-6.0.1-10A523_oldbootrom akkor nyugodtan itunes-ban betalozhatom nem fogja bántani a bb és megmarad a 05.13.04 és fogom tudni függetleníteni továbbra is? nem kell akkor félne hogy frissítené ügye?
    köszönöm a választ:)

  129. Sziasztok!
    Az lenne a kérdésem, hogy a most Vodás és aktivált iPhone 4-emet (ios 6.0, firmware 04.12.02), hogyan tudnám t-mobilos kártyával használni? Ha valaki tud rá választ akkor jól jönne… mivel eddig csak a hivatalos függetlenítést találtam épkézláb megoldásnak, de arra még várnom kellene… előre is thx!

  130. Bocsánat a múltkori felháborító viselkedésemért..! Az lenne a kérdésem hogy appokat ingyen milyen programmal vagy esetleg honnan tudnék szerezni.. fizetős appokat ingyen!!! Köszönöm előre és bocsánat mégegyszer.

  131. @GergelyAtya: cydia.hackulo.us repo-t hozzáadod a forrásokhoz a cydia-ban, majd onnan felteszed az Installous-t, ami húzza majd magával az appsync-et. ezután vagy az installous-ban keresgélsz, ugyanúgy mint az appstore-ban, vagy pedig körülnézel az apptrackr_pont_cd oldalon, de ahogy nézem pont nem is megy….

  132. Sziasztok. Nagyon elmaradtam a dolgokkal. Utoljára még egy iPod Touch-om volt, de az is lehetett vagy 4 éve 🙂 Sajnos már nem tudom mi a dörgés. Most van egy 3GS-em. Független, de nem gyárilag, 05.13.04 BB van rajta. Problémám az lenne, hogy folyamatosan szarakszik a a hálózattal. Jelen pillanatban az ablakomtól 1 méterre ülök és nincs hálózaton a készülék. Előtte 10 perccel még fent volt. Délután a villamoson sem volt térerőm. Néha még az utcán is elmegy az egész. Mivel nem találtam fórumot, így gondoltam ide írok. Illetve azt is szeretném megkérdezni, hogy erre így felmegy a untethered (ez az amit nem kell gépre dugni, ha lemerült a telefon??) jailbreak a legújabb firmware alatt? Ha valaki kicsit türelmesebb, van ideje, akkor szakítana rám egy kis időt? Nem vagyok ostoba, szóval hamar megértem a dolgokat 🙂
    Előre is köszönöm, ha valaki válaszol!

    üdv, Gergő

  133. @arabicsnus: Azt elfelejtettem leírni, hogy 5.1.1 firmware van rajta. Ha valami nem érthető, világos, akkor az sajnos az Én tudatlanságomból adódhat. Nem szeretnék hülyeséget csinálni, ezért is várom a Ti válaszotokat.

    Kár, hogy nem tudom utólag szerkeszteni a hozzászólásomat. Most nem off-olnék a falra +1 hozzászólást 🙂

  134. @arabicsnus: Türelmem mostanában nincs,de majd megoldjuk. 🙂
    A legújabb (hivatalos) iOS firmware az iOS 6.0.1 amire csak old bootromos 3Gs esetén van untethered jailbreak.Más esetben vagy nem érhető el a készülékre az említett fw vagy csak (semi-)tethered jailbreak van rá.
    Ezutóbbi esetben a legutóbbi verzió ami jb-elhető untethered módon az az iOS 5.1.1

    A másik problémádra a válasz: restore-olj arra az iOS fw-re amihez van shsh-d vagy arra amit épp aláír az Apple.
    Az Apple jelenleg ezeket az fw-ket írja alá 3Gs esetén:
    -iOS 4.1
    -iOS 6.0.1
    -iOS 6.1 beta x (dev acc szükséges hozzá)

    Az SHSH-król itt írt a szifon:
    szifon.com/2011/01/26/mi-az-az-shsh-es-hogyan-mukodik-a-tinyumbrella/

    Mivel fontos a függetlenítésed ezért meg kell tartanod a bb-d fw-jét.
    Ez esetben készíts egy custom fw-t arról az fw-ről amelyikre restore-olni akarsz.Ezt vagy a sn0wbreeze 2.9.7-el vagy a Redsn0w 09.15b3-al tudod megtenni vagy a PwnageTool-al (a pwnagetool nem támogatja az iOS 6.x.x-et)
    Redsn0w esetén: EXTRAS->Custom IPSW 
    Sn0wbreeze esetén: hát ott több opció is van,de most egyelőre maradjunk a Baseband Preservation mode-nál

    A továbbiak majd késöbb eldőlnek.

  135. @arabicsnus: Ja és még egy:

    Amennyiben fontosak az adataid (,habár én ilyen probléma esetén egy teljesen szűz rendszert ajánlanék) itt van pár tipp:

    szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

    szifon.com/2009/06/25/hogyan-mentsuk-az-adatainkat-manualisan/

  136. Sziasztok!

    Egy kis segítség kéne: 3GS-em van ios 6.0.1-el. végigfuttatom rajta a redsnowt, majd just boot, de nem boot-ol be a telefon, hanem hiba üzenetet küld: missing keys for this built.
    Mit tudok ezzel csinálni?

  137. @nagy.mariann: Használd a Sn0wbreeze 2.9.7-et (készíts vele Expert vagy Simple mode-ban egy előre jb-elt,ha kell hacktivált custom fw-t,azt rakd fel DFU módban,ne állíts vissza backup-ból,bootoltass iBooty-val ami ugye akkor töltődik le az asztalodra miközben sn0wbreeze készíti a custom fw-t,ha hacktivált fw-t raktál fel akkor SAM-el csináld majd meg a push-t.)

  138. @hSn0wQ:
    Háát, nem mondanám, hogy értem amit írtál, ennyire nem értek hozzá. 🙂
    Esetleg egy picit egyszerűbb verzióban meg tudnád ezt fogalmazni nekem?
    előre is kösz

  139. @arabicsnus: Megnéztem a linkedet.Tehát iOS 5.1.1-el használod ami a régi f0recast állításával szemben jb-elhető.Ha ehez lementesz egy partial shsh blobs-ot a Redsn0w 09.15b3,EXTRAS->SHSH Blobs->Fetch opciójával vagy,ha van a gépedre vagy Cydia-ba mentett SHSH-d akkor a cydia-ból letudod azt tölteni T.U.-val,ha gépre van mentve shsh-d akkor azt windows esetén a c:/users/(username)/.shsh/-ban (asszem) lesz.Ha meg van az shsh-d akkor azt össze tudod ölteni egy 3gs-re való custom iOS 5.1.1-el a Redsn0w,EXTRAS->SHSH Blobs->Stitch opciójával,ezután DFU módba teszed a telót,restore-olsz ezzel a stitchelt fw-vel 5.1.1-re,aktiválsz gyári kártyával,elvégzed az adataiddal való tökölést,jb-elsz Absinthe 2.0.4-el vagy Redsn0w 09.15b3-al,leszeded az ultrasn0w-t ozt örülsz.

  140. @hSn0wQ: megtaláltam a gépen az shsh-t, de aztán képszakadás. Onnantól nem tudom felfogni a dolgokat. Én nem 5.1.1-et szeretnék felrakni, hanem az az újat. Még ez a semi-tethered sem tántorít el, mert sokszor vagyok gépközelben. Annyira nem szokott lemerülni a telefonom 🙂 Mi az a T.U. ?

  141. @hSn0wQ: Itt akadtam meg!

    “Ha meg van az shsh-d akkor azt össze tudod ölteni egy 3gs-re való custom iOS 5.1.1-el a Redsn0w,EXTRAS->SHSH Blobs->Stitch opciójával,ezután DFU módba teszed a telót,restore-olsz ezzel a stitchelt fw-vel 5.1.1-re,aktiválsz gyári kártyával,elvégzed az adataiddal való tökölést,jb-elsz Absinthe 2.0.4-el vagy Redsn0w 09.15b3-al,leszeded az ultrasn0w-t ozt örülsz. ”

    Nem úgy van, hogy OFW-re nyomom az shsh-t, és akkor lesz CFW? Ne 5.1.1-ről, hanem 6.0.1-ről beszéljünk 🙂 Gyári kártyát nem tudok szerezni. Azt sem tudom sajnos, hogy milyen függő a készülök. Ja, már tudom mi a TU 🙂

    Egyébként hogy megy a menete a dolognak? Megcsinálom a CFW-t és azt a redsnow felpakolja nekem, vagy iTunes-ba be kell tallóznom? Már nem emlékszem az iPod-on hogyan csináltam. Nem ma volt 🙂

  142. @arabicsnus
    Ja,hogy iOS 6.0.1-et akarunk felrakni! 
    Ez esetben csinálj Sn0wbreeze 2.9.7-ben Expert mode-ban egy jb-elt,hacktivált custom fw-t,DFU módba teszed a készüléked,iTunes-ban SHIFT/Alt+Restore-al felrakod az imént elkészített sn0wbreeze-es cfw-t (nyílván a folyamat elött,ha fontosak az adataid akkor,ahogy feljebb linkeltem neked úgy kezeld azokat),a restore végén csináld meg a tethered bootot az iBooty-val (miközben a sn0wbreeze készíti a cfw-t aközben letölt az asztalodra egy ibooty nevü progit) derítsd ki,hogy milyen függő a telód ezzel az oldallal: iphonefrom.com
    ,utána szerezz egy gyári kártyát,vagy szedd le a SAM-et a Cydia-ból,a repo.bingner.com repo-ból,nyisd meg,válaszd a Utilities->Revert Lockdown to stock-ot aztán a Utilities->De-Activate iPhone (clear push)-t,utána dugd rá az itunes-ra és várj az aktiválásodra,ha a SAM-ben a More Information alatt az ActivationState mellett a WildcardActivated jelenik meg utána lehúzhatod a telót,eztán tedd fel az ultrasn0w-t ismét a cydia-ból,utána tedd fel az ultrasn0w fixer-t a repo.iparelhos.com repo-ból és ozt készen vagy.

    A SIM kártyát amivel használtad a telót amennyiben nem gyári kártyával aktiválsz nyugodtan benne hagyhatod a telóban a folyamat végéig.

  143. @hSn0wQ: Örök hála! 🙂 Szerintem holnap neki fogok esni. Akitől vettem viszem vissza, mert nem talál már hálózatot. Tegnap ledobálgatott. Ma meg már az utcán sem megy fel a egyik szolgáltató hálózatára sem :/ Remélem csak a belső antenna kábel csúszott szét.

  144. Üdv.
    Adott egy Oldboot-os 3GS-em( Verzió: 5.0.1, Modem firmware: 5.13.04), szeretnék ios 6-ra frissíteni, a jelenlegi basebandem megtartásával, viszont fogalmam nincs h a telefon gyárilag független-e vagy mi az eredeti szolgáltatója. Hogy tudnám ezt egyszerűen kideríteni, mivel gondolom frissítés után aktiválni kell a telefont a gyári sim-el. A segítséget előre is köszönöm.

  145. @adorjan93: Ha független akkor mindegy milyen kártyával aktiválod. Rakd fel a repo.bingner.com repoból a sam nevű progit, nyomj egy revert lockdown to stock-ot (ha van ilyen), meg egy deactivate iphone-t, utána csatlakoztasd az itunes-hoz, ekkor újra fogja aktiválni. Ha ez megvan akkor írd meg nekem a more informations-nél a sam detailben lévő imsi első 5 számjegyét.

  146. Mit tudok csinálni, ha jailbreak közben ezt írja ki a telóm?
    “ERROR! please reboot the device into normal operating mode, than perform a clean power off”,*then try redsn0w again.”

  147. @whitechocolate: pontosan azt kell csinálnod, amit ír. nem kapcsoltad ki jailbreak előtt megfelelően. kapcsold be a készüléket, dugd rá a redsn0w-ra, nyomj egy rendes kikapcsolást rajta, majd kövesd az utasításait ahhoz, hogy DFU-ba tedd. de mindezeket írja is, tehát tedd azt, amit ír, nem ok nélkül írja.

  148. @hSn0wQ:

    Iphone 3GS, az IOS elvileg 6.0.1! Vagyis az volt rajta, de mivel én csak próbálom helyrehozni a kapott telót még nem láttam bebootolt állapotában, mert nem bootol be magától!

  149. @whitechocolate:
    1:Hagyd a Redsn0w-t! Ez az új verzió valami hihetetlenül fosul van megcsinálva.Már bocsánat a kifejezésért.
    2:Amennyiben nem bootol be nyílván nem jb-elni kell,hanem először is újra húzni a rajta lévő OS-t.Úgy egyébként fontos a szoftveres függetlenítés miatt a baseband vagy nem? Amennyiben nem fontos az ultrasn0w-s függetlenítés jb kell?

  150. @Jadeye:

    Olvastam persze, de nem nagyon vágom. Felraktam a Tinyumbrellát, de inaktív ez az opció:
    Set hosts to Cydia on exit

    Próbáltam a Snowbreeze-t is, de nem jött össze…ott jött be a hibakód.
    Szóval akkor hogy is tudnék egy restore-t csinálni?:)

  151. @Jadeye:

    Kitöröltem(windows->system32->drivers->hosts), majd felülírtam, de újraindításnál megint benne volt!!!

    És most meg nem is jutok el az iTunesnál, h egyáltalán előjöjjön a restor fül:D

  152. Sziasztok, olyan kérdés lenne hogy T-Mobilnál vásárolt Dominos iPhone4, iOS 6.0.1, 04.12.02 baseband esetén lehetséges a szoftveres függetlenítés?

  153. @kreativoperator: Ha dominoval lett vásárolva akkor becsattogsz a t-hez a számlával, kifizeted a megfelelő összeget, majd megvárod amíg szólnak (általába e-mail) hogy nyomj egy restore-t itunesban és már független is.

  154. Sziasztok!
    egy kis segítségre lenne szükségem ipad2 boldog tulaja vagyok egy ideje
    decemberbe befrissítettem az fw-t jelenleg iOS 6.0.1 van fent létezik már rá jailbreak?

    üdv: Roland!

  155. @NumberN9ne:
    jah a redsnow alapból azt írja hogy meghagyja a baseband-et.
    végigment a folyamat de a végén recovery modeban ragadt a szifon.:(
    sehogy sem tudom kiszedni illetve dfu ba raktam hogy be tudjam bootoltani
    de az sem sikerül.
    mit lehet tenni?

  156. @xnotimeforlovex:

    Igen, elsőnek én is szenvedtem vele 🙂 őőő… tuti hogy DFU-ba raktad Recoveryből? Elvileg ha TÉNYLEG abba mentél (Mert Loop-ban picit másképp kell DFU-ba menni mint simából), akkor add be redsnownak a 6.0-ás IPSW-t, és just boot.

  157. @NumberN9ne:
    probáltam azt is de visszaugrik recoverybe:(
    betallóztam a 6.0-át lefut minden bejön az ananász aztán az alma
    végül vissza recoverybe.
    hogyan tegyem a loopból dfu-ba?
    azt írod máshogy kell…
    neked is ilyen volt?

  158. @xnotimeforlovex:
    Igen, ha jól emlékszem én így szedtem ki recoveryből 🙂

    Remélem nem gond ha linket küldök (egyszer már törölték a HSZ-emből ezt az oldalt ^ ^), ha nem nagyon tudsz angolul akkor lefordítom neked. Ezek után ügye IPSW tallózás és boot 🙂

  159. @xnotimeforlovex:
    Az normális, de ne restore-old iTunes-ból soha, amúgy ha véletlen megcsinálnád, akkor (persze ha elég idős hozzá a telefonod) még mindig lehet iPad BB-re frissiteni, és utána le Unlock-olhatóra 🙂

  160. @xnotimeforlovex:
    Elképzelehtő hogy még mindig nem küldte el a linket 🙁 Szóval kimásoltam:

    Connect your device to your computer.
    Make sure iTunes is running and all necessary drivers are installed. During the following process ignore any messages from iTunes. There is no need to click on any messages that might appear.
    Do a reset by pressing and holding both home and power buttons for several seconds.
    As soon as it resets (screen goes black), immediately release both buttons.
    Immediately press and hold the power button again.
    Wait until you see the Apple logo plus one second longer.
    Now press additionally the home button (still don’t let go of the power button).
    Wait until the screen disappears (gets black) plus one second longer.
    Now release the power button, but keep pressing the home button.
    Wait until you hear a “connected” sound from iTunes.
    You should now be in DFU mode and your screen should be black. If you see the USB logo instead, try again.

  161. @xnotimeforlovex:
    Amúgy azt is megpróbálhatod, hogy bemész DFU-ba a fent írt módón, betallózód az IPSW-t, és get out of recovery. Amúgy Snowbrezze még mindig egyszerűbb lenne, csak talán picit hosszabb lesz (Ügye restore-ozni kell).

  162. Nah este még sikerült megcsinálnom!
    Köszi a tippet úgy néz ki osx alatt a redsnow-al
    mindig ráfaragok!
    A snowbreeze egyből megcsinálta a restore-t
    baseband preserve mode-ban!
    Már csak azt kell kitalálnom hogy jutok túl az aktiválási
    képernyőn mert ugye a vodás kártyámat csak a függet-
    lenítés után fogja csak elfogadni.

  163. @xnotimeforlovex:

    Bepipáltad a Hacktiválást? Snowbreeze-ben minden mód megtartja a BB-t, és ha a baseband preserve módra mentél, akkor valószínűleg nem hacktiválta. Kezdd újra a restoret a snowbreeze-ben, advanced mod-ót választ ki, és ott pipáld majd be a hacktiválást. Ha kész, és kiválasztottad az iTunes-ban a CIPSW-t, akkor Bootolj be iBootyval (elvileg ott lesz az asztalodon egy mappába).

  164. @Jadeye:
    okés srácok köszi eddig rendben van!
    rámegyek a függetlenítésre.
    innentől kezdve az ibooty-val kell indítani ha lemerülne
    vagy jó a redsnow just boot opciója is?:

  165. @xnotimeforlovex: Najó, de a SAM-et nem csak fel köll rakni, hanem csinálni is köll benne vmit. Először
    utilities->revert lockdown to stock, majd utilities->de-activate iphone, aztán itunes-ra csatlakoztat, ha a samben a more informationnél, az activationstate mellé megjelent a wildcardactevated felirat akkor lecsatlakoztatod, ozt kész.

  166. @azabaj: a cikkben benne van hogy a cél is a kiindulási verzióhoz is meg kell lennie az shsh-nak, viszont a legfrissebb bb kerül fel (nem tudom kell-e függetlenítés). redsnow -> even more -> restone aztán kideül mi történik. 4s-t még sosem csináltam…..

  167. Koszi de nekem mar sikerult 3gs es 4 is csinalni. De ezel valahogy nem boldogulok sehogy es nekem 6 nem kell amugy a fugetlen a telcsi. Es minden meg csinlatam amit a tobbinel ipsw meg van. de a pwned dfu aszt nem engedi ki van tiltva a lehetosegek kozul.

  168. @ToniSlow: 4S esetén még SHSH megléte esetén sem lehet visszatenni az 5.x-et, ha már frissítetted 6.x-re, de ez is le van írva: “Ha feltetted a 6.0-t, akkor iPhone 4S esetén hiába van SHSH-d az 5.x-hez, az 5.x nem tehető vissza.”
    erről külön cikk is van: http://szifon.com/2012/10/08/lehet-downgrade-elni-6-0-rol-ha-nem-frissitettem-ujratehetem-az-5-1-1-et/

    @azabaj: a fentieket a te figyelmedbe is ajánlom, illetve: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

  169. Se safari,se cydia,;s az itunes sem tölti vissza az iphone 4-et.A just boot sem csinálja amit kellene,mindig megáll.
    Működik a telefon,de a safari semmit sem csinál.Legalább azt visszatudnám tenni valahogy hogy menjen,mert ez így nulla.Inkább nem kell jaibreak,ha ilyen.6.0.1 van iphone 4en.
    Valaki tud segíteni?

  170. sziasztok
    pár napos iphone tulaj vagyok,vettem egy iphone 3gs -t amin ha jol emlékszem 6.0.1 es ios volt !
    olvasgattam 2 napot és neki keztem.
    letöltöttem :redsn0w 0.9.15b3
    sikerült jailbreakelnem +fuggetleniteni is ,de ez az ujrainditás után nem használhato rész nagyon nem tetszett, ezért elkezdtem megint szenvedni vele!

    redsn0w val (even more – restore ) valahogy feltettem egy ios 5.1 es rendszert és most nem tudok tovább lépni ,nem tudom vissza rakni a 6 os rendszert
    sehogy sem !
    itunes is folyamatosan hibakodokkal megáll !
    Mit tudok tenni???
    köszönöm

  171. feribul@feribuli:
    üdv!
    én is pont így jártam (jailbreak, aztán fehér képernyő és nem tudok vele mit kezdeni!)
    de látom önnek sikerült valahogy életre kelteni.
    leírná hogy mit csináljak?

  172. Sziasztok. Iphone 4s-em van, (6.1.2) nemrég sikerült aktiválnom a gevey simemet ezzel a verzióval viszont nem működik valamiért az ami eddig tökéletesen ment, hogy torrentről leszedett programokat fel tudjak rakni. Behúzom, az itunes mutatja hogy ott van, alkalmazom de ha lehúzom a telefont a kábelről nem kerül fel mégse. Meg van Jailbrakelve a telefon, cyndia is rajta van. Nem merek mást felrakni rá, hátha azzal nem fog működni a gevey sim. Ötlet esetleg?
    Köszi

  173. Sziasztok!
    Uj vagyok bocs!Van egy iphone 4-em,6.1.3 al.Lehetseges unthetered jailbreakolni vagy nem?Es ha igen akkor melyik modszerrel?
    Koszonom!

  174. Sziasztok! Van egy iPhone 3Gs keszulekem, IOS 5.1.1, szeretnem frissiteni IOS 6 ra de nem merem mert JB van rajta, allitolag a Basebandem megbueralva 05.13.04 a telefo T-mobile gyari fuggo.. Valamennyire ertek hozza szoval annyira szajbaragosan nem kell, de egy kicsit lebutitva valaki elmondana nekem, hogy mit tegyek? En be vallalom meg csinalom, csak valaki irja le nekem, hogy mit es merre.. KOSZONOM!

  175. @mikecso11: custom 6.1.3 sn0wbreeze segítségével, ha van ahhoz SHSH-d, a cikkben leírtaknak megfelelően:
    http://szifon.com/2013/04/01/gyakori-kerdesek-az-aktualis-ios-verzional-regebbi-firmware-visszaallitasa/
    http://szifon.com/2012/10/14/gyakori-kerdesek-az-iphone-fuggetlenitese/

    ha nincs SHSH-d, akkor már nehezebb a dolog, mert akkor a 6.1.6-ot kell feltenned, de azt elvileg nem tudod megcsinálni baseband frissítése nélkül. ebben az esetben mindenképp tudni kell a készüléked sorozatszámának első 5 karakterét, hogy tehető-e rá iPad baseband, vagy sem. ha nem, akkor csak arra frissíthető, amihez van SHSH.

    ha mindez kínai, akkor inkább hozd be a szervizünkbe majd jövő héten (mielőtt a szervizbe vennéd az irányt, frissíts az oldalra, mert most hétvégén új helyre költözik!): http://iszerviz.me

Írd le a véleményedet! Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!