fbpx Skip to content

Az Apple magyar idő szerint este 6 óra után elérhetővé tette az iOS 6.0.1-es verzióját, amely különböző hibákat javít, de iPhone 5-ön mindezt elég speciális módon.

Érdekességét az adja, hogy iPhone 5 esetén egy külön alkalmazást tölt le először, ami aztán magát a tényleges frissítést elvégzi, majd a folyamat végén törli saját magát. Erre azért volt szükség, mert az iPhone 5 esetén a 6.0-ban sikerült az Apple-nek egy olyan hibát hagynia, ami nem tette lehetővé a készülékek OTA frissítését:

 

A frissítő alkalmazás letöltése hasonlít arra, mint mikor a TestFlight segítségével egy beta alkalmazást töltünk le a készülékre:

 

A frissítő alkalmazás letöltése egy új ikont tesz ki a főképernyőre, amire rá kell nyomni, és az újból megnyitja a Beállítások appot, és elindul a tényleges frissítés:

 

A frissítés többek közt a következő javításokat és hibajavításokat tartalmazza:

  • Egy olyan hiba javítása, amely megakadályozza az iPhone 5-öt a frissítések vezeték nélküli telepítésében
  • Egy olyan hiba kijavítása, amely miatt vízszintes vonalak jelenhetnek meg a billentyűzeten
  • Egy olyan probléma kijavítása, amely miatt előfordul, hogy a kameravaku nem villan
  • Az iPhone 5 és az iPod touch (5. generációs) megbízhatóságának növelése, amikor titkosított WPA2 Wi-Fi-hálózatokhoz csatlakoznak
  • Egy olyan probléma megoldása, amely miatt az iPhone bizonyos körülmények közt nem tudta használni a mobilhálózatot
  • A Mobil adathálózat használata kapcsoló véglegesítése iTunes Matchhez
  • Egy jelkódzár-hiba kijavítása, amely néha hozzáférést enged a Passbook-jegyek adataihoz a zárolási képernyőről
  • Egy Exchange-találkozókkal kapcsolatos hiba javítása

Telenor APN-ek

Persze ahogyan a korábbi frissítéseknél már valamiért megszokott lett, a 6.0.1-es frissítés Telenor esetén ismét kitörli a manuálisan megadott mobilnet, az MMS és a tethering beállításait. Ezek a következőek:

Mobilnet
APN: online
minden más üres

MMS
APN: mms
user és password üresen marad
MMSC: http://mmsc.telenor.hu/
MMS proxy: 84.225.255.1:8080
Üzenetméret: 307200

Tethering
APN: online
minden más üres

Jailbreak

Aki jailbreakel, vagy jailbreakelni akar, az figyeljen oda, hogy mire kattint az iTunes-ban, amikor az felkínálja a frissítést. Ugyanakkor az OTA frissítés jailbreakelt rendszeren nem működik. Automatikusan egy készülék sem frissül, több opcióra rá kell nyomni, hogy elinduljon a folyamat.

Az OTA frissítés csak azok számára javasolt, akik nem jailbreakelnek, és mindig a legfrissebb firmware-t szeretnék a készülékükön tudni. Minden más esetben az iTunes használata javasolt a frissítéshez, ugyanis az OTA frissítés ramdiskje nem teszi lehetővé a re-restore-t. A re-restore abban lehet segítségünkre, hogy SHSH megléte mellett újratehessük a készülékünkön aktuálisan lévő firmware-verziót akkor is, ha azt az Apple már nem írja alá. Ez alól kivételt képeznek az OTA frissítéssel feltett verziók. Bővebben: Frissült a redsn0w: tethered iOS 6 jailbreak Cydiával, és re-restore

A 6.0.1 egyébiránt az A4-es és korábbi készülékeken továbbra is jailbreakelhető tethered módon, mindössze a redsn0w-ba a 6.0-s firmware-t kell betallózzuk. Ez a megoldás azonban nem javasolt, mert azon túl, hogy tethered, egy 6.0-s fájlokkal kever 6.0.1-es rendszert eredményez, ami okozhat problémákat.

SHSH

Ha valaki eddig még nem tette volna meg, a 6.0-s SHSH-t mindenképp érdemes lementeni a TinyUmbrella segítségével, még akkor is, ha szóba sem kerül a jailbreak, hiszen ártani nem árt, viszont bármikor hasznos lehet később.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Közvetlen letöltési linkek

Amennyiben szeretnénk lementeni a 6.0.1-es IPSW fájlt, hogy meglegyen, a készülékünknek megfelelőt innen tölthetjük le:

iOS 6.1 beta 1

Időközben az Apple a fejlesztőknek kiadta a 6.1 első bétáját. Ezzel kapcsolatban egyelőre nincsenek pontos részletek, de továbbra is igaz, hogy a béta verziók a fejlesztők számára vannak, és nem mindennapos használatra:

Olvasd el a hozzászólásokat is

247 Comments

  1. kérdés most az, hogy frissítsünk-e 5ösön vagy se, mert akár jöhet JB is…. mert hát azért megvárnám az infokat, hogy foltozva lett-e vagy sem

  2. apn-hez nem “net” kell? 🙂 Nekem azzal megy

  3. @szeka: ha jailbreakelni akarsz, akkor ne frissíts. ennyi. többet egyelőre nem lehet tudni.

    @dnp: hónapok óta az “online” a hivatalos.

  4. @dnp:egy ideje online kell, de a net is jó. ha nem írsz be semmit, és úgy próbálsz kapcsolódni akkor kapsz is egy sms-t hogy blablabla az online apn-el érhető el.

  5. hát… egyik se érint….

  6. közben kiadta az apple a fejlesztők részére a 6.1 betáját 🙂

  7. nem tudjátok hogy a 6.1 mit fejlesz/javít?

  8. @Jadeye: Ertem. Koszi!

  9. @Patrik: Cikket talan ha elolvasnad 🙂

  10. Én frissítettem az 5öst!
    Frissítés után nagyon nehezen találta meg a szolgáltatót. Talán volt egy perc is mire lett ereje a térnek:-) De csak 1 vonás!
    Percekig vártam de semmi! Gondoltam a frissítés alapból 3G-t keres. Beállításokban ránéztem, de kikapcsolva! Hmmm?!
    Bekapcsoltam, kikapcsoltam és visszaállt a világ rendje. Azonnal 5ös térerőre ugrott! Nem tudom mi volt ez. Frissítettem a 4-est és a 4S-eket is, de azok nem produkálták ezt a hibát!

  11. Szerintem az iPhone 5 –ösök frissíthetnek nyugodtan, mivel még nem adták ki a JB–t így nem tudnak a biztonsági résről sem, így nem foltozzák. És nyilván nem az első verzióra adják ki a JB–t, mert még ilyen nem is nagyon volt! De szerintem még a 6.1–et is megvárják, hátha addigra a Maps javul, de szerintem a minimum a 6.0.1–lesz…

  12. Dnp félreértetted, Patrik a 6.1-re gondolt.
    Jadeye; érdemes lenne odaírni, hogy aki frissít és a jövőben gondol re-restorera vagy downgradere az bizonyos készülékeknél szívhat a vezetéknélküli OTA frissítésekkel a ramdisk miatt, szóval, ha mégis frissítene, akkor kábelről tegye.

  13. Mostanaban csinalt olyat a telcsi, hogy free wifikre felcsatlakozott ugyan, de nem volt kepes azon keresztul mukodni. Ki be kapcs utan mar adatok is jottek rajta, de addig csak fellepni tudott ra. A frissites ezt is fixalhatja?

  14. @nitrogen: igen, köszi, beletettem ezt is, több más mellett.

  15. A Facebookot nem lehet használni a frissítés óta, állandóan kilép belőlle.

  16. hali. nektek nem lépeget ki alkamazásokból? pl facebook. még nem frissítettem csak elkezdte.. i5 iOS 6.0.

  17. Nekem Iphone 4S em van és szeretnék rá JB .. de sajnos IOS 6.0 van fent és nem volt mentésem SHSH 🙁 szerintetek fog jönni JB 4S re ? Vagy frissíthetem , mert már jó 1 hónapja semmi hír arról , hogy lenne .. IOS 6.0 Iphone 4S esetében ..

  18. Hm…reméltem, hogy a billentyűzet azon hibáját is javítják, amikor ékezetes betű írasakor szinte úgy kell imádkozni a kurzolnak, hogy vonszolja már át magát a nem ékezetes betűről az élezetesre… Ez főleg az e->é mozgás esetén tapasztalható!
    Nálatok is, vagy csak nálam?

    Sok mindenről panaszkodott itt már mindenki az iPhone 5-el kapcsolatban, viszont ami nálam kiverte a biztosítékot, arról senki nem írt: az iPhone 4S rezgő motorja puhán rezeg, ennél meg vissza rakták az iPhone 4-nél használt csörgő-zörgő szart! Felfoghatatlan!!!
    A térerőt is gyengébben veszi… (Erről sem olvastam panaszt mástól)

  19. A frissítés után a Facebook kilép. Elötte gondjaim voltak a wifivel amit folyamatosan elfelejtett ezért mindíg be kellett írni a jelszót :(. 6.01-nél is fennált ez a hiba de ha a wifinél az egyéb hálózatot választom és én adom meg a nevét, titkosítását és a jelszavát akkor már nem felejti el 🙂 a facebookot meg pár nap múlva majd frissítik. A routerem egy NETGEAR és az odalán azt írták, hogy rajta vannak a problémán.

  20. Hm…reméltem, hogy a billentyűzet azon hibáját is javítják, amikor ékezetes betű írasakor szinte úgy kell imádkozni a kurzolnak, hogy vonszolja már át magát a nem ékezetes betűről az élezetesre… Ez főleg az e->é mozgás esetén tapasztalható!
    Nálatok is, vagy csak nálam?

  21. Továbbá sok mindenről panaszkodott itt már mindenki az iPhone 5-el kapcsolatban, viszont ami nálam kiverte a biztosítékot, arról senki nem írt: az iPhone 4S rezgő motorja puhán rezeg, ennél meg vissza rakták az iPhone 4-nél használt csörgő-zörgő szart! Felfoghatatlan!!!
    A térerőt is gyengébben veszi… (Erről sem olvastam panaszt mástól)

  22. @baluka78: reset network settings, és add hozzá újból.

  23. A facebook olyan mindha amikor odaér a frissítés előtti eseményekhez, ott lép ki.

  24. @Jadeye: azon már túl vagy de nem használt. Volt már Restore is de semmi. Csak az egyéni beállítás használt.

  25. @M1800Rider
    Ugyanez. T-s 5-ös. Lasan találta meg a hálózatot a frissítés után, de nálam mostmár helyreállt.

  26. @veto: nekem is a gondom a 6.0-val 4S-nél, hogy amikor ékezetes karaktert akarok írni akkor sokkal feljebb kell húzni az ujjam mint iOS 5 alatt.

    Aki felrakta már a 6.0.1-et: javították esetleg ezt a hibát?

  27. felraktam hatha muxik vegre a me.com-os cimre a push mail… nem megy… vicc basszus

  28. @baluka78: Ugyanez a hiba nálam is fennáll, barátnőmék Netgear routerén. Ha lekapcsolom a kijelzőt, lecsatlakozik a wifiről, mikor újra kinyitom, mintha még sosem látta volna, settingsben újra csatlakozni kell, és újra meg kell adni a jelszót. Ezen semmi nem segít, az összes iPhone-om ugyanezt csinálta eddig náluk. Tehát akkor Netgear-éknél lesz a hiba?

  29. Én megoldottam. A megoldás: a wifi beállitásoknál az egyébre kell menni majd ott megadni a kapcsolat nevét, titkosítási módszerét, jelszavát. Ezután nekem megoldódott.

  30. Sziasztok!

    Valami changelog akad valahol? Nekem 4-em van, de még mindig 5.1.1, mert valahol számomra visszalépés lett volna a 6.0 és annyira most sem érzem, hogy váltanom kéne. Számomra a facetime 3G-n lett volna lényeges (JB nélkül), de azt nem engedélyezik 6.0 alatt, így tökmindegy, hogy rárakom-e vagy sem. Tehát, akinek már van 4-en 6.0.1 segítene nekem eldönteni ezt a roppant lényeges kérdést? :)) Köszi előre is!

  31. iPhone 5 tulajok! Nektek nem volt már/szokott lenni olyan, hogy eldobja a 3G-t? Észreveszem, hogy edge-n van, ilyenkor a beállításokban kikapcsolom a 3G-t majd visszakapcsolom, és utána van 3G normálisan. Nem a térerő a gond…

    A másik a wifi. Nekem is csomószor lekapcsolódik, és sokkal gyengébb, sokkal kevesebbet lát, mint a régi 4-em… Remélem javítják ezeket.

    Ja és iTunes szinkronizálással is volt már gondom, volt hogy szinkronizáltam, és akkor töltött és annyit írt ki, hogy Cancelling sync. Restore kellett…

  32. Sziasztok!

    Látom nagyon sok ember panaszkodik az Iphone 5-re, köztük én is, mivel nagyot csalódtam benne!

    – felesleges volt a hosszúkás kijelző, mivel a programok 95%-a nincs méretezve és a két fekete csik mindig ott van!
    – a billentyűknél a csikozás
    – térerőben is gyenge
    – wifi problémák
    – hátlap karcolódás
    – hangszórója halkabb, mint a 4S-é
    – gyenge aksi
    – sokszor kell újra indítani

    Nem vagyok iphone ellen, de az első Iphonom egy 3g volt, azóta elhasználtam jó párat / 3G, 3G-S, 4G, 4G-S/. Most az egyszer sajnálom, hogy váltottam a 4S-röl, nem vagyok kibékülve a készülékkel! Legomboltam érte jó pár ezrest, és kaptam egy megbízhatatlan készüléket! Sajnálom, hogy igy kell vélekednem, de beletörődöm, legközelebb meg fogom gondolni, hogy Iphone készüléket vásároljak!

  33. @davido: nekem soha nem dobta el a 3g sem a wifit. A térerő jobb mint a 3gs-en volt, a wifit is “messzebb” látom. Az akuidő is jóval hosszabb mint 3gs-en, pedig ott is most volt cserélve aksi, tehát nem az volt a baja hogy már 3 éves… Nekem fehér 32 gb-os apple store-ból rendelt kártyafüggetlenem van.

  34. Nálam sincs semmi probléma tökéletesen működik minden /fehér 32-es, T-mobile webshopból rendeltem/

  35. Sziasztok!
    Nálam sem jelentkeznek ezen a problémák egyike sem.(i5 32g fehér)
    Én I4-ről váltottam I5-re és azt kell mondjam , hogy oltári a gyorsaság különbség a két készülék között.
    Pest és Cegléd között vonatozok és azt kell mondjam, hogy míg az I4-el 3G-t csak a városok széléig fogta az I5 szinte mindenhol fogja a 3G-t.
    Az akksi is tökéletes.Menet közben netezéssel egybekötött zenehallgatás után ugyan azt a szintet hozza kb. mint az I4.
    A hangerővel sincs probléma.Sokkal hangosabb mint I4 mikor megnézek a youtube-n egy videót…
    Egy hete van meg, de karcolás még nincs rajta, igaz tokban hordom.

  36. @hdanit610: ott a cikkben a részletes lista, hogy mit javít. iPhone 4-re gyárilag nem lesz jailbreak nélkül 3G-s FaceTime, ugyanakkor: http://szifon.com/2011/11/16/ujabb-elrejtett-funkcio-az-ios5-ben-facetime-3g-n/

    @gtomi1: mint azt már megszámlálhatatlanul sokszor írtuk le, rengetegszer szoftveres probléma állhat ezek mögött, azért, mert mondjuk korábbi készülék backupjából visszaállítottad. tiszta restore, ami után ne állítsd vissza semmiféle backupból. az adataidat pedig maximum manuálisan tedd vissza, ez alapján: http://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

    ez az esetek döntő többségében megoldja a gyorsabb merülést, és pár másik problémát, illetve a 6.0.1 is javíthat ezeken.

  37. Jadeye,
    Persze a szoftveres hibáknál lehet bizakodni (3G eldobása, ékezetes betűkre váltás delay, stb.) hogy új eszközként beállítva ezek eltűnnek /én is próbáltam megfogadni ezt a cikketekben leírt tanácsot, de aztán meguntam a szöszölést és visszaraktam a régi backupból/

    Viszont pl.: az, hogy a 4S remek rezgő motorja után miért kellett visszatérni a 4-re jellemző motorra, amellyel rezgéskor olyan a telefon, mint egy szerszámoskocsi a macskakövön tolva…

  38. @veto: ha visszarakod, akkor nincs min csodálkozni. a backupból az összes lehetséges hibát is visszateszi. a rezgővel kapcsolatban sokan meg azon bosszankodtak a 4S megjelenésekor, hogy gyenge.

  39. Nekem a 6.0 kérés nélkül letöltődött, addig nem akarom telepíteni, amíg a hibák nem javítják, most már 6.0.1 van a gépen.
    http://i.imgur.com/xdPiF.png

  40. @_Gabor_: a “most már 6.0.1 van a gépen” azt jelentené, hogy letöltötte, és feltelepült. de ilyen nem történik magától, csak letöltötte a telepítőt. de nincs fent, mert települni magától nem települ. jailbreakelt készüléken meg nem működik az OTA frissítés, tehát ha jailbreakeled, akkor le sem tud töltődni a frissítés a későbbi telepítéshez. de szerintem ezt már írtam a 6.0 megjelenésekor is.

  41. @_Gabor_: Hány 1000-szer kell ezt neked leírni? És minek ez a parázás? -á nem szólok semmit…egyszerűen nem tudom megérteni…

  42. Csak szólok: Telenor apn online-al vmi angol ip-t ad, az oldalak alig jönnek be. Net szó beírásával hibátlan. I4 5.1.1 JB

  43. Nekem is minden probléma megszünt!
    Wifi és térerő stabíl. Csíkozás eddig nem jött elő. Minden OK!

  44. de jó, h még nem vettem meg az 5-öst… lehet nem is fogom… :S

  45. Egy kérdés…(ami nem biztos,hogy ide kell írnom)
    Ha megkopogtatjátok a hátlapot (I5) akkor nektek is kis csörgő hangot ad a fényképező környékéről?
    Köszi a válaszokat!

  46. @Corolla: ennek semmi köze a 6.0.1-hez, vagy bármi szoftverhez, az autofókusz miatt a lencsét valaminek mozgatni kell. hát az zörög.

  47. Próbáltam lementeni a legújabb TinyUmrellával a 6os shsh-t de nem szedi le, mi a hiba oka?

  48. Bárcsak szofveres hibám lenne csak… Egy hete már a második 5 van nálam ami sárga kijelzős. Első megérkezett, gondoltam majd kiszárad fehérre, de nem, visszavittem Starkingben csere de ez is sárga, hétfőn újabb csere… Kezdek csalódni az apple- ben csupa kisbetűvel…

  49. Nekem egy olyan kérdésem lenne, hogy mindig amikor frissítek IOS-t, újra kell raknom az appokat mappákba, elrendezni őket. Nem lehet valahogy megcsinálni azt, hogy restore után ugyan úgy legyenek mappák és benne az appok mint előtte volt?
    Ha megkocogtatom a hátsó kamera körül, nálam is egy enyhe csörgö hangot ad ki. Fura… Amúgy elégedett vagyok mindennel. I4-em volt előtte. Megérte váltani.

  50. @cimbi: Ha restore helyett iTunes update-et nyomsz akkor nem lesz ilyen gondod.De ez jb-elt rendszeren nem ajánlott.

  51. Sziasztok!Segitségeteket kérném szépen!Iphone 5 6.0-át frissiteném 6.0.1-re de shift+update ill. shift+restornál is azt irja,hogy nem kompatibilis a firmware!Ezt a 6.0 restornál is kiirja pedig jó verzókat töltöttem le!

  52. @Zotyek78: akkor hagyd, hogy az iTunes töltse le.

  53. @Jadeye: Igen,most itt tartok én,remélem jó lesz!Köszi,hogy válaszoltál! 🙂

  54. Hello!

    iPad3-on működik már a hotspot Voda/Telenoron?

  55. Nekem a 4s-en a frissítés nem oldotta meg az időzített kikapcsolás problémáját, hol kikapcsol a beállított 1perc után, hol nem. Ez az IOS6 óta van. Elég sokan jelezték az Apple-nak a hibát, de le se szarták ezek szerint.
    Nálatok is van ez a hiba 4s tulajok?
    A kamera környékét kocogtatós kollégának üzenem, hogy a 4s is zörög. 2x szétkaptam, hátha a csavar laza, de semmi.
    Ingyen plusz feature:)

  56. @Jadeye:
    Sosem jöttem volna rá!
    Igaz nem is kocogtatom, de feltünt:-)

  57. Köszönöm a válaszokat!

  58. Komolyan nem értelek Titeket… Sírtok itt, hogy így nem jó meg úgy nem jó az új iPhone…! Milliószor el lett mondva, hogy új rendszer esetén ne tölts vissza régi Backup-ot…kezdj mindent új lappal! Ha mégis kellenek az SMS-ek és a többi beállítás (akár a mappák elrendezése!!!) szépen csináltok egy iCloud mentést és az új telóra vagy rendszerre azt állítjátok vissza. MŰKÖDIK! 4rol váltottam 5re de egyetlen egy hibával sem találkoztam, amiket itt olvasok. Nem dobál hálózatot, SŐT, tovább tartja meg, hangosabb mint bármi eddigi iPhone és a rezgője is nagyon rendben van. Ékezetes hibaval sem talalkoztam. Hamár ennyi pénzt aldoztatok rá, akkor legalább olvassatok kicsit utána, ne csak divatból legyen ilyen telefonotok. És még valami, senki nem kötelez senkit, hogy ilyen telefont vegyen…ha nem tetszik, hogy csak +1 sorral lett nagyobb a kijelzője és hogy nem hozott olyan forradalmi újításokat amiket várt a nagy közönség, akkor nem kell megvenni. Mindenkinek jobb lesz, nektek azért mert nem költesz egy valag pénzt telefonra, nekünk meg azért mert nem kell minden 2. kommentben azt olvasni, hogy milyen rossz az új iPhone. Peace!

  59. @RenyoGenyo: “új rendszer esetén ne tölts vissza régi Backup-ot” –> “szépen csináltok egy iCloud mentést”
    csakhogy az iCloud mentés is ugyanúgy backup! az is visszateszi a hibákat. ugyanazt menti le, mint az iTunes.

    ezzel a módszerrel viszont semmi felesleges szemét nem kerül vissza, és jailbreak sem kell: http://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

  60. @RenyoGenyo
    Mindenben igazad van, kivéve a rezgőt:
    Talán épp itt a Szifon.com-on volt egy cikkben, hogy az i5-nél cserélik az i4S rezgőjét és visszatérnek az i4 rezgő típusára.
    Szerintem ez nem volt jó döntés; de ahogy Jadeye is írta sokaknak az i4S rezgője volt túl puha és kifinomult…
    Szerintem a rezgő módnak nem nagyon kellene hangot kiadnia, nem szükséges fülsértően, recsegve pattognia azon a felületen, ahová a telefont leraktuk, hanem arra való, hogy a zsebünkben finom rezgésekkel jelezzen: kapás van.

  61. @Jadeye: teljesen igazad van. Jailbreak mindig volt a telofonjaimon, az ilyenkor elkeszult backup-okat hasznaltam mindig…sosem volt bajom…talan azert mert utana olvasott dolgokat teszek fel csak a cydia-bol MINDIG! Vagy csak szerencsem van…ami mar tobb mint 4 eve tart…

  62. Persze ez iPhone 4 után (ami ugyanilyen erőszakosan rezeg) nem olyan zavaró ez, csak iPhone 4S után

    (Mielőtt bárki támadna azzal, hogy minek váltok 1 éven belül: ellopták a 4S-t)

  63. me.com mail push-al tenyleg senkinek nincs problemaja csak nekem? 🙂 en konkretan megorulok tole, hogy nem jonnek meg a leveleim csak fetch-el 🙂

  64. Az elején volt egy post a Telenor APN-ekről. Amit én tudok: előfizetés mellé megrendelt mobilnet esetén (iPhone) az „online” APN a használatos. Nekem az iPad 3-ban telenoros „iPad díjcsomagos” SIM van, és ahhoz a „net” APN-t kell beállítani, mert az „online”-nal nem megy. (Az ügyfélszolgálat segített, amikor nem értettem, hogy miért nem csatlakozik a 3G-n, azt írta az iPad, hogy nincs előfizetve a mobilnet…)
    A többihez annyi a hozzászólásom, hogy i4-en maradok i5 helyett, mert az akkukapacitás nagyon fontos nekem. (Készenlét: i4: 300 óra, i4S: 200 óra, i5: 225 óra.) Több ismerősöm is panaszkodott az i4S-re, hogy nem bír ki 1 napot sem… Az i5 sem sokkal jobb a gyári adatok szerint. Egyébként ma föltettem iPhone 4-re is és iPad 3-ra is a 6.0.1-et, semmi változást nem tapasztaltam. Eddig.
    Szép estét!

  65. I5-öm van. Osztrak t-mobile,nekem a 6.0.1 frissites utan kb 16:00 óta most jött vissza a netem. Hmm…
    I4-ről cseréltem és valóban sokkal gyorsabb a készülék,kamerája is nálam megnyerő.
    Nálam az előttem szólóktól kicsit eltérve egyetlen problémám van,az aksi :/ Ha valaki tudna megoldást rá szívesen várom válaszát.
    Szep estet!

  66. 6.0 ota gyengebben erzekeli a wifit a 4-em. Gondoltam majd a 6.0.1 majd javitja, de csak rosszabb lett. Most mar kb 8 meterre a routertol sincs jel (ket belteri fal valaszt el). 5.0 eseten meg 40 meternyire is volt jel

  67. Sziasztok!
    Egy kis help kellene.
    Iphone 3GS-em van. Jelenleg 5.0.1 van rajta. Szeretném lementeni a 6.0 SHSH-t, de nem teszi (amióta kijött, többször is próbáltam), sem a Cydia, sem a TinyUmbrella… 6.0.1-et egyből lementette.

  68. @Tetrapak: Az Apple valószínüleg már nem írja alá a 6.0-t.

  69. @hSn0wQ: 3 hete sem írta alá?

  70. @Tetrapak: Öhm akkor valószínű nem megfelelő T.U. verziót használtál.Nekem simán lejött.

  71. @hSn0wQ: A legújabbat szedtem le, azért nem értem

  72. @Tetrapak: És be volt pipálva az advanced-nél,hogy “save all avilabe shsh”?

  73. @hSn0wQ: igen

  74. @Tetrapak: A lognál írt valamilyen hibát?

  75. @hSn0wQ: csak azt, hogy a különféle bétákat nem írja alá, meg a gm verziót. Mást nem. De most megpróbáltam felrakni a 6.0-át és már nem engedi.

  76. @Tetrapak: Akkor ez van.Szerintem kár a 6.0-ra pazarolni az időt,a 6.0.1 egy javított verzió vagyis jobb,a jb is valószínűleg vagy a 6.1-re vagy a 6.0.1-re fog megjelenni,és most már felesleges a harcolni a 6.0-s shsh-ért mert az apple már 100,hogy nem írja alá a 6.0-t tehát nem fogsz hozzá shsh-t szerezni…

  77. @hSn0wQ: ok köszi

  78. @VRoland:
    Nyomj egy Resetet és ha összeszedte magát,
    Beállítások, Visszállítás, Hálózati beállítások visszaállítása.

    Természetesen minden beállításod és jelszavad törlődik!
    Nekem ezek után stabilabb lett!
    Illetve vissza kellett állítani a titkosítást
    WPA2-ről WPA-ra! Hogy miért, ne kérdezd!
    Most gut 🙂

  79. Üdv!

    6 óra küzdelem után sikerült a sima 4-emet visszarakni 6.0-rol 5.1.1-re,majd jött a meglepetés. A backupomat nem engedi vissza,mert túl elavult a szoftver…Van valami okosság erre hogy hogyan tudnám a 6.0 backupot visszarakni 5.1.1-re?

  80. @xjadoo: sehogy. a magasabb verziós backup nem tehető vissza alacsonyabb verziós rendszerre, mert legtöbbször változik az adatbázisok szerkezete. ez is az egyik oka annak, hogy hivatalosan nem lehetséges a downgrade. megpróbálhatod ugyan manuálisan visszatenni a fájlokat, de mivel más szerkezetűek az adatbázisok, így nem nagyon fog menni: http://szifon.com/2012/01/09/ibackupbot-szerkesszunk-ios-backupot/

  81. Szerintetek ennek az oldalnak van valóságalapja ? : [link törölve.]

  82. @Patrik: Valószínűleg nincs.A survey-s oldalakat meg én a helyedben kerülném.

  83. @Patrik: megszámlálhatatlanul sokszor írtuk le, mik a hivatalos oldalak. azokon felül minden más átverés, kivétel nélkül. ha lesz új, hivatalosnak tekinthető oldal, akkor hidd el, értesülni fogsz róla. ha lesz új függetlenítés, értesülni fogsz róla. ha lesz untethered jailbreak, értesülni fogsz róla.

    az összes ilyen kamu oldal csak arra jó, hogy:
    – saját maguknak generálnak reklámbevételt a kattintásokból, amit a sok megtévesztett látogató hoz;
    – esetleg fizetősen adnak ingyenesen elérhető szoftvereket, amik fölé egy új felületet dobnak, hogy ne legyen olyan feltűnő a hamisítás;
    – kártékony szoftvereket telepíthetnek nem csak a készülékre, de a számítógépre is.

    egyszóval nem értem ezt a kényszeredett erőlködést, ami ezek kapcsán folyamatosan megvan. kamu oldalak, és kész. ha lesz valami új, hidd el, megírjuk, amilyen hamar csak lehet, és már használhatod is. de addig csak magadat vered át ezekkel.

  84. Lenne egy kérdésem ..
    Iphone 4em van 4.2.1. szoftverrel . frissiteni szeretném 5.1re de itunesben csak a legújabb verziót találom. Hogyan tudnám megoldani hogy 5.1 legyen??

  85. iphone 3gs-re feltettem véletlenül a 6.0.1-et itunessal pedig tört volt a teló és nem tudom aktiválni a telefont, nemtudom mit tegyek, esetleg valami tanács?

  86. @jotzi: Akkor hacktiválj a Redsn0w-val és várd meg míg kijön a 6.x-re frissített SAM.

  87. @hSn0wQ: a legujabb redsnow-val próbáltam és azt írja ki h Missing Keys.plist data for this build. ez micsoda?

  88. @jotzi: szerezz egy gyári kártyát. lejárt is jó.

  89. @jotzi: A just bootnál kapod ezt a hibát? Vagy a procedúra melyik részénél?

  90. @hSn0wQ: just boot-nál. elkezdi szépen csinálni, majd egy idő után megáll és azt írja ki. amit Jadeye írt megpróbálom ha felkel tesóm és elkérem a kártyát mert nekem csak micro-sim van.

  91. @jotzi: Én azt ajánlanám,hogy futtasd le a Redsn0w jailbreakjét ismét,de ezúttal ne pipáld be az Install Cydia-t.

  92. @hSn0wQ: na várjunk. én csak frissítettem itunes-al a telót de még jb-ig el se tudtam jutni. ott járok h amint indul a teló jönnének a beállítások azok megvannak majd utána ki fogja írni h nem sikerült aktiválni a telefont. Jadeye : beletettem gyári kártyát, úgyse volt jó.

  93. a redsnow-s folyamatot se engedi mert vagy azt írja ki h exploit failed, vagy azt h the connected device doesnt support untethered options.

  94. @jotzi: Jb-elni egy bebootolt készüléket,ha megfelelőek a paraméterei bármikor lehet a megfelelő eszközzel.Nem szempont,hogy te most éppen egy használatra kész eszközt nyomkodsz vagy a setup-ban túrkálsz.
    A jailbreak lefuttatása nélkül meg minek nyomkodod a just bootot? Nem értem.
    Azt tanácsoltam,hogy hacktiváljál tehát X-eld ki az iTunes-t és mint általában amikor jb-elsz a Redsn0w-val csináld végig a Redsn0w-s jb-t (szal bepipálgatod mi kell neked,kikapcsolod a telód,DFU módba teszed a telót,végig gyönyörködöd azokat a képeket amik megjelengetnek a telód képernyőjén,végig várod az autómatikus just bootot…stb.)
    Ha még a jb sincs meg akkor ne csodálkozz,hogy hibát ír a just bootnál redsn0w.

  95. @jotzi: Ja és ugye a Redsn0w-t amennyiben win7/vista-n futtatod akkor Xp kompatibilis módban rendszergazdaként futtatod? És az EXTRAS->Select IPSW-vel betallóztad az iOS 6.0-t (NEM AZ IOS 6.0.1-et!!!) ?

  96. @hSn0wQ: igen xp kompatibilitási módban, rendszergazdaként, és a 6.0-át töltöm be neki mert a 6.0.1-et nem is tudja. viszont még így is azt kapom h nem támogatja az untethered optionst. nemvágom mi a baja

  97. @jotzi: Melyik Redsn0w-t használod? A Redsn0w 09.15b3-at?

  98. @hSn0wQ: igen.

  99. @jotzi: És rákattintasz a jailbreakre és ezután az üzenet után nem enged tovább?
    Én a helyedben azt csinálnám,ha nem enged tovább,hogy a Redsn0w elindítása elött gépre dugom a telót és kikapcsolom aztán betallózom a 6.0.1-et,utána jailbreakelem és hacktiválom.
    Egyébként azt ugye tudod,hogy a hacktiválás tönkre teszi a pusht (tehát nem lesz imessages-ed,és emailekkel is gondod lesz)?

  100. @jotzi: a betallózás alatt mit értesz? mert redsnowba nemtudom azt tallózni , itunesban meg csak a visszatöltés gomb él. arra menjek miközben nyomom a shiftet és tallózzam be a 6.0.1-et? nem baj ha elmegy pár dolog csak ne annyit érjen mint egy kavics

  101. @jotzi: Redsn0w-ban az EXTRAS->Select IPSW opcióval kikeresed a géped fájlrendszeréből az iOS 6.0-t és betallózod.Nyílván,ha nincs letöltve a gépedre ilyen típúsú fw akkor le kell tölteni.

  102. na sikerült elindítani a telefont, már csak annyi gond van h nincs cydia ikon pedig bepipáltam h telepítse azt is.

  103. @jotzi: Akkor futtasd le rajta a just bootot.

  104. @hSn0wQ: a just boot végén még mindig kiírja ezt a missing plistet és mostmár alá kihoz még 3 sort, device name ecid meg még valami.

  105. @jotzi: Öhm.Új vagy régi bootromos a teló?

  106. hadd segítsek egy kicsit @hSn0wQ
    látom jotzi nyitva van az angol nyelvű help is, ott is leírták, hogy a just boot opcióhoz IS be kell tallózni a 6.0 ipsw-jét ! hajrá

  107. @hSn0wQ: új, lecsekkoltam az eszközkezelőben az eszközpéldány elérési útjánál.

  108. @nitrogen: Ez lett volna a következő tippem.Ha azt válaszolja @jotzi,hogy új br-es a telója. 🙂

  109. @nitrogen: próbáltam, ugy csináltam h ujrainditottam az egész gépet, majd betöltöttem az ipsw-t és just bootoltam de a végén még mindig a missing keys.plist error jött ki .

  110. @jotzi: Akkor csináld azt amit @nitrogen mondott.

  111. Heló. Mivel ezek a frissítések nagyrészt Iphone 5-re vonatkoznak így 3GSre ajánlatos vagy nem annyira lényeges?

  112. @jotzi: Jaj,de lassan írok…Akkor futtasd le ismét a Redsn0w jailbreakjét,de ezúttal ne pipáld be azt,hogy install cydia.
    Egyébként,ha például 1 fájlkezelővel (pl.: iexplorer-el bemész a /Applications/ mappába ott van neked ilyen,hogy cydia.app?

  113. @jotzi: Hát én nem pipálnám be az install iPad baseband-et mert utána lehet gyötrődni annak a downgrade-jével is,de persze ha megfelelő a telód sorozat száma és akarsz szívni a downgrade-el akkor hajrá!

  114. na sikerült, van cydia minden fasza, tmobile alapból a teló, vodafoneos kártyával lehet használni? van már 6.0.1-hez ultrasnow v valamilyen megoldás?

  115. @jotzi: Van Ultrasn0w fixer 6.0-hoz amit az ultrasn0w telepítése után feltehetsz.Habár fogalmam sincs,hogy az a fixer jó e 6.0.1-hez.Egyébként most felraktad az iPad bb-t? Mert akkor,ha megy az ultrasn0w és vele együtt a fixer akkor használhatod vodás kártyával.

  116. @hSn0wQ: kihagytam az ipad basebandes részt, megoldódott anélkül csak restart kellett a gépnek mert már szét volt baszva 😀

  117. @jotzi: Akkor milyen basebandje van a telódnak?

  118. @hSn0wQ: nem az én telóm tegnap mondtam h megcsinálom csak kicsit be voltam nyesve és hülyeségeket csináltam 😀 de most h látom ezen ipad baseband van mert 06.15.00 az az nem?

  119. @jotzi: De.

  120. @hSn0wQ: minden működik rajta, már csak a szolgáltatót kéne valahogy megcsinálni rajta. amikor telepíti az ultrasnow fixer-t akkor közben kiír egy hibát a végefelé, nem lehet h azért nem jó?

  121. Sziasztok. Nekem a Ne Zavarjanak funkció nem működik rendesen. Nem tud valako megoldást rá? Használhatatlan

  122. @jotzi: Ha kiírod a hibaüzenetet megpróbálok segíteni.

  123. Updatelték a fixert 6.0.1.-re. Meg is próbálom felrakni a 3GS-emre, hátha ezzel szerencsém is lesz, nem úgy mint a 6.0-val 🙂 Amúgy lenne egy-két kérdésem is:

    -iPad BB mindig fel lehet rakni? (Akármilyen BB-ről)
    -Fixer támogatja a 13.04-es BB-t is?

    Köszi!

  124. @NumberN9ne: iPad bb-t csak 3G-re és 3Gs-re lehet felrakni, 3Gs esetén csak akkor,ha 2011.34.hete elött gyártották.
    A fixer az csak a kompatibilitási hibákat javítja és nem szól bele az Ultrasn0w működésébe tehát megy a 05.13.04-es bb-vel mert azt az Ultrasn0w támogatja.
    Már updatelték a fixert 6.0.1-hez?

  125. Közbe megnéztem, benne van a Repo-ban, másik Package-ként (Szóval benne van a 6.0-hoz, és a 6.0.1-hez is)

  126. Elöző HSZ-t nem küldte el:

    Persze, ezeket tudom, csak arra voltam kiváncsi, hogy bármilyen BB-ről fel lehet-e rakni az iPad BB-t.

    Igen, már fent van, Google-n kerestem, sok helyen kiírták már 😀

  127. @NumberN9ne: Akko jó.Köszi az infót.
    Nyílván,ha megfelelnek az általam fentebb leírt paraméterek és a Redsn0w vagy Sn0wbreeze vagy PwnageTool vagy bármi más tool amiben van iPad bb telepítésére lehetőség támogatja a telódon lévő iOS-t akkor nyugodtan fel lehet rá rakni az iPad bb-t függetlenül a telepítés elötti bb verziótól.

  128. Szóval akár iOS 6-os BB felfrissitek, akkor vissza tudom rakni akár az iPad BB-t?

  129. @NumberN9ne, @hSn0wQ: ha az iPad basebandet fel lehet tenni a készülékre, akkor egyben downgrade-elni is lehet az utolsó hivatalos és függetleníthető verzióra, a 05.13.04-re, tehát abban az esetben SEMMI értelme az iPad basebandet feltenni, hiszen elbukod vele a GPS-t. minden ilyen esetben downgrade, használd a hivatalos basebandet.

  130. @Jadeye:

    Nekem is most 13.04 -es BB-m van, csupán érdeklődök, ha netán elrontanám a JB vissza tudom-e rakni a BB-t és downolni a 13.04-re vissza.

  131. @NumberN9ne: a jailbreak nem változtat a baseband verzióján. azt csak a gyári firmware-re történő restore teszi.

  132. @Jadeye:
    Ezzel tisztában vagyok, csak most updatelni szeretnék a 6.0.1.-re a redsnow-wal, és csak tudni szeretném hogy ha valamit nem jó csinál (Azthiszem 6.0 FW fájlok kellenek neki?), akkor van-e út vissza rakni a BB-t.

  133. @NumberN9ne: ha a sorozatszáma alapján támogatja a downgrade megoldás a készüléket, akkor downgrade-elhető. ha nem támogatja, akkor nem. redsn0w-val frissítve nem kellene, hogy frissüljön a baseband.

  134. @Jadeye: Én meg csak a kérdésre válaszoltam. 😉

  135. Oké, nagyon szépen köszönöm a válaszokat! 🙂

  136. Na csináltam egy restore-t 6.0.1-hez redsnow-wal (15b3), Ügye Recovery mod-ban maradt. Tinyumbrella-val nyomattam egy Exit recoveryt, apple logó viszonylag sokáig, de visszament ügye Recoverybe (arra hogy dugjam be a telót a gépbe és iTunes). Mondom akkor berakom DFU-ba ez alapján, mivel recovery-ban volt: http://www.jbfaq.com/article.asp?id=60

    Redsnow látta is hogy DFU-ban van, rámentem a Get out of recoveryre, csinálta a cuccokat, de a vége fele ez a kép jött be:

    http://kepfeltoltes.hu/121104/1001199990Capture_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Help? 🙂

  137. Ja és most fekete képernyő van, de be van kapcsolva.

  138. @NumberN9ne: Azt ugye tudod,hogy a Redsn0w 09.15b3 nem támogatja a 6.0.1-et?

  139. @hSn0wQ: kiegészíteném: “ugye tudod, hogy a 6.0-t kell a beállításaiban előtte betallózni, és akkor menni fog (bár nem javasolt)?” 😉

  140. @hSn0wQ:
    Igen, de írta hogy tudja updatelni meg ilyenek, és itt egy leírásba írták, hogy meg lehet csinálni: [link kiszedve]

    Hiba volt? Rakjam vissza rá a 4.1?

  141. @Jadeye:

    Akkor kezdjem újra, tallózzam be neki a Select IPSW-nél a 6.0, és a restore-nál meg válasszam a 6.0.1-t?

  142. @hSn0wQ:
    No Para 🙂 Csak amikor múltkor kérdeztem, hogy mi lesz a közben megjelenő frissítésekkel, nem volt biztos válasz.

  143. Vagy az jó lenne, ha beadnám a redsnownak a 6.0, és úgy ki a recoveryből?

  144. @Jadeye: Ja-ja valahogy úgy! 🙂

  145. @NumberN9ne: Elkezdhet ismét előröl úgy ahogy jadeye írta (azzal nyílván tisztában vagy,hogy a 6.0-hoz shsh kell) vagy vissza rakhatsz egy sn0wbreeze-es/pwnagetoolos cfw-t (a redsn0w nem támogatja 3Gs esetén a cfw készítést).

  146. @hSn0wQ: *Elkezdheted

  147. @hSn0wQ:

    Van 6.0-hoz SHSH-m 😀 Nem megy ha csak simán beadom neki a 6.0, és utána Exit Recovery, ugyan az a hiba 😀 Minek amúgy hozzá az SHSH? 6.0 nem tudok felrakni, tegnap elött azt hiszem még veled beszélgettem arról, hogy iTunes -1 error miatt nem megy fel. Akkor most csináljam azt, hogy beadom neki a 6.0, és utána restore 6.0.1-re? CFW részre meg melyik FWre gondolsz? 4.1?

  148. @NumberN9ne: Azért kell hozzá SHSH mert az apple már nem írja alá.6.0.1-re meg nem tudsz bb megtartásával restore-olni mert még nincs külön eszköz ami támogatná a 6.0.1-et az itunes-t leszámítva.
    Nyílván,ha megint -1-es hibát kapsz akkor ez van.Akkor sajnos cheerlader ruhában kell tovább szurkolni nekik,hogy kiadják a frissített piros h0t. 🙂
    Igen a 4.1-re értettem a cfw-s dolgot.

  149. @hSn0wQ: Oké, akkor visszatöltöm a 4.1, köszönöm a válaszotokat 😀 Mellesleg így sok értelme volt kiadni a fixert 6.0.1-re, ha nem lehet még BB nélkül frissíteni 😀

  150. Hm, olvastam olyat a JBQA-n, hogy restore-oljak rendesen iTunes-ból, és utána Updateljem a BB-t iPad-re, és le 13.04-re. Müködhet?

  151. sziasztok segitseg kellene azzal kapcsolatba h frissiteni akarok letolti a frissitest es mikor indulna a folyamat akkor azt irja ”Imeretlen hiba lepett fel (9006).”
    ez mitol lehet mert 7 probalkozasbol 7x ezt kapom es mar idegesit van erre megoldas ?
    a segitseget elore is koszonom

  152. @hSn0wQ: dependency problems – leaving unconfigured
    sub-process /usr/bin/dpkg returned an error code (1)
    ez a hiba jön amikor a fixert telepíteném

  153. Mit akarsz frissiteni, mire, és miben 🙂

  154. @NumberN9ne: Ez működhet,ha az iPad bb telepítéséhez szükséges körülmények stimmelnek a telódon és a redsn0w sem vacakol.
    Én személy szerint nem szerencsétlenkednék ennyit az iOS 6-ért,de te tudod.

  155. mondjuk gondolom a 6.0.1-re 🙂

  156. @hSn0wQ:

    Hát ha minden igaz akkor fel megy az iPad BB (xx948 a SN)

    Azért szeretnék updatelni, mert sok minden nem megy már 4.1-en, FB sem megy, Vibert sem tudom már használni, játékok nem mennek fel, (Instagram sem már 🙁 )

  157. Szóval akkor hogy értem-e hogy mit kell csinálnom. Updateljek iTunes-on. Adjam be Redsnownak a 6.0 IPSW-t, menjek a JB menüre, pipáljam be ezeket: install iPad BB, Install Cydia. Hactiváljam. Utána iPad BB Downgrade, Just Boot, És rakjam felfele az ultrasnowos cuccokat?

  158. @NumberN9ne: Öhm a bepipálós résznél ne pipáld be egyszerre az install ipad bb-t és a downgrade from ipad bb-t.Első körben legyenek ezek bepipálva:
    -install cydia
    -install ipad bb
    Akkor utána így futtasd le a redsn0w-t,aztán utána ismét indítsd el és pipáld be ezt:
    -downgrade from ipad bb
    és utána ismét just boot,utána ultrasn0w-s dolgokat leszeded…stb.
    Hozzá teszem,hogy ez elég kockázatos egy történet.

  159. @hSn0wQ:
    Brickelni nem tudja a készüléket nem? 🙂

  160. @jotzi: Azt már próbáltad,hogy letöltöd az ultrasn0w fixer-ből a megfelelő verziót és ssh-n keresztül felrakod egy terminal segítségével ezekkel a parancsokkal:

    su

    alpine

    dpkg -i ‘hely ahova felmásoltad a debet/deb neve_és_verzió_száma.deb’

    Erre ír valami hibát?

  161. @NumberN9ne: Hw-s problémát nem tud okozni elvileg,ha a készüléked megfelel az elő írásoknak.Azért,ha rendszeresen olvasod a kommenteket meg a cikkeket akkor azért te magad is tudod,hogy voltak ebből a bb rángatásból elég érdekes esetek.Szal csak óvatosan. 😉

  162. @Wyla: Olvasd el ezt:
    thebudcloud.com/fix-iphone-error-9006/

  163. @hSn0wQ: koszi de nem vok jo angolbol leforditottam programmal de nem egyertelmu h mit sinaljak ha ebbe tudnal segiteni megkoszonnem 🙂

  164. @hSn0wQ: na ez az a rész amihez már nem értek és kínai amit nekem írtál 😀 de ha leírást tudsz róla adni megpróbálnám, gyorsan tanulok 😉

  165. @jotzi: Melyik része kínai?
    -letöltöd az openssh-t a cydia-ból
    -letöltöd a winscp-t és a PuTTY-ot a gépedre (gondolom én windowsod van)
    -letöltöd a gugli segítségével a megfelelő ultrasn0w fixer-t: így beírod,hogy free download ultrasn0w fixer verziószám.deb
    -elindítod a winscp-t (nyílván wifi közelben leszel mert anélkül nem megy)
    -fölülre beírod az iPhone IP címét, a username-hez azt,hogy root,a password-höz azt,hogy alpine,utána oda mégy,hogy Login (a művelethez nem kell,hogy dróttal csatlakoztatva legyen a géphez a teló
    -most látni fogod,ha mindent jól csináltál a WinSCP-ben az iPhone-od teljes fájlrendszerét
    -akkor fogod magad és bemásolod az ultrasn0w fixer megfelelő verzió.deb-et valamelyik mappába.Mondjuk másold a /var/mobile/ -ba.
    -utána nyisd meg a putty-ot és írd be felülre az iPhone IP címét,megint,aztán megint menj a loginra
    -a ‘login as:’ után oda írood,hogy root
    -‘password:’ után azt,hogy alpine
    -utána beírod,hogy dpkg -i ‘ha a /var/mobile/ -ba másoltad akkor /var/mobile/ultrasn0w_fixer_verziószám.deb’
    -utána vársz és,ha minden jól megy hiba nélkül fog települni a fixer

  166. @NumberN9ne: szerintem a te készüléked 2009-es. tehát elvben nem lehet baj, lehet tekergetni a bb-t.

  167. @hSn0wQ: szerintem ez lesz a baj, nekem ipad baseband van és nem downgradeltem. official oldalról van ez:

    Just added the fixer for 6.0.1 on the repo!

    same thing, install ultrasn0w after install the fixer! reboot iphone after everything!

    REMEMBER: IF YOU HAVE iPad BASEBAND, DOWNGRADE IT BEFORE USING THE FIXER!

    repo.iparelhos.com

    ~themrzmaster

    de megprbálom vagy a te v a Jadeye féle verziót, hátha, vagy ez felesleges már így?

  168. ja és nem találom sehol sem a 6.0.1-es fixer .deb fájlját pedig googleban végignéztem egy pár oldalt…

  169. @jotzi: miért nem adod hozzá a cydia-hoz esetleg a forrást? akkor nem kéne a deb fájlt keresni. http://repo.iparelhos.com

  170. @ToniSlow: mert akkor nem csinálja meg rendesen az install-t, két sornyi hibaüzenet jön ki és nem sikerül az unlock.

  171. @jotzi: először a fixer rakod fel és utána az ultrasnow-t?

  172. @ToniSlow: próbáltam már ígyis úgyis, de egyik módszerrel sem sikerült…

  173. először a fixert kell feltenni. a leírás szerint támogatja az ipadbb-t is. lehet kellene egy tiszta restore, ha unlockolható bb-d van akkor értelemszerűen custom cfw

  174. vki tudna egy magyar leirast adni h mit csinaljak szoftver frissiteskor a 9006 error ellen ?

  175. @Jadeye: A leírás amit linkeltél hasznos,de (habár nem értek annyira hozzá) az általam leírt parancsok tök ugyan azt csinálják szerintem mint amit az általad linkelt leírásban a cydia csinál.

  176. @jotzi: Nem felesleges.Próbálgasd végig azt amit én írtam,amit jadey írt és amit az általad talált oldal ír.

  177. @hSn0wQ: már látom terminálon keresztül a dolgokat csak nincs még meg a 6.0.1-es fixer deb fájlja, ha valaki véletlenül megtalálná azt megköszönném ! 😀

  178. @jotzi: No sikerült gép közelbe kerülnöm és kinyertem a Cydia-ból az Ultrasn0w fixer-t.Itt a link:
    uploading.com/files/get/em337463/com.msftguy.ultrasn0w-6.0.1_1.0_iphoneos-arm.deb
    A többit tudod.

  179. @hSn0wQ: köszi, neki is esek. nemtudom ki írta h de: restore-t próbáltam és újra jailbreakeltem majd cydiában telepítettem a repot és először a fixert próbáltam volna felrakni de nem ment szal marad a terminalos megoldás.

  180. @jotzi: Ha így se jó akkor ipad bb downgrade-el lehet még próbálkozni.

  181. @hSn0wQ: winscp helyett lehet valami mást használni mert connection timeoutokat ír ki , vagy indítsam ujra a routert?

  182. @jotzi: Felmásolhatod még itools-al,ifunboxal,iexplorere-el…stb.
    van egy pár fájlkezelő még.

    Jól írtad be az iPhone által használt wifi IP címet? OpenSSH fenn van?

  183. @hSn0wQ: a kiválasztott wifire amire csatlakoztam annak a beállításainál néztem ki az ip-t. openssh-t leszedtem, ujra is bootoltam.

  184. itools-al sikerült felmásolni simán, csak rá kellett dugni a telót és rögtön lehetett benne turkálni, 2012es verzió, pöpec 😀 putty ugyanugy connection time out-ot ír, szóval nálam van hiba szerintem.

  185. viszont így mostmár ha cydiából még megpróbálnám upgradelni a fixert azt a hibát írja h sub process /usr/bin/dpkg returned error code

  186. @jotzi: Akkor downgrade.Csak azt nem értem miért ír ki ilyen hibát,ha az egész ultrasn0w alapu ami viszont támogatja a 06.15.00-s bb-t….

  187. a downgrade milyen következményekkel jár?

  188. @jotzi: most, hogy sikerült kissé hiábavaló cseteléssé változtatni a hozzászólásokat:
    1. letörölsz bármi ultrasn0w fixert (de igazából bármi ezzel kapcsolatos csomagot is).
    2. downgrade iPad baseband. punktum. totál felesleges.
    3. feltelepíted a dev team source-áról az ultrasn0w-t.
    4. feltelepíted az iparelhosról a fixert.

    a linkelt képen ugyanis az látszik, hogy az ultrasn0w maga fent sincs. az olyan, mintha úgy akarnál gyújtógyertyát cserélni egy kocsi motorjában, hogy maga a motor hiányzik.

    a jailbreak pedig régi ibootos 3GS kivételével minden esetben tethered, tehát ha nem a just boot opcióval indítod, nem fog működni a jailbreak és így a függetlenítés sem.

  189. @Jadeye: kezdetben azt próbáltam, hogy ultrasnow-t felrakom a repobol majd a fixert az iparelhosról de akkor is ugyanazt a hibát kaptam. ha hazaérek megpróbálom h ultrasnow-t telepítem majd terminállal a fixert.

  190. @Jadeye: Ott az Ultrasn0w fixer description-jében,hogy iPad bb downgrade kell hozzá és,hogy elöbb a fixert kell felrakni.Az iparelhos hivatalos oldalán is ki van írva.Sőt több fórumon is le lett írva,hogy ha a fixer telepítése közben ilyen sub process… hibát kapsz akkor ipad bb dg kell hozzá.Noha a józan ész azt sugalja amit írtál és én is igazat adnék neked,ha nem lenne a fixer hivatalos oldalán nagy betükkel kiírva,hogy ipad bb dg kell hozzá.
    Én a leírást nem olvastam el először és gondoltam,hogy megkerülhető így a dolog,úgy látszik tévedtem.

  191. @Jadeye:
    “Én a leírást nem olvastam el először és gondoltam,hogy megkerülhető így a dolog,úgy látszik tévedtem.”

    Ezt manuális telepítésre értem (terminalba: dpkg -i …stb.)

  192. @jotzi: A downgrade után menni fog a gps-ed és a bb-d 05.13.04 lesz.(Ez a legutolsó hivatalosan is szoftveresen függetleníthető bb iPhone 3G/3Gs esetén.)

    Azt sajnos nem tudom,hogy az új Redsn0w-val megy-e 6.x esetén a dg.

  193. Skacok sikerült megcsinálni a 3GS-em 6.0.1.el miközben megmaradt a BB-m :DD

    Most rakom fel az Ultrasnow-os cuccokat 🙂

  194. iparelhos repoban megjelent az universal ultrasnow fixer amivel már elvileg jól meg lehet csinálni. restoreolok és utána simán cydiából leszedem, kipróbálom de ez már jónak tűnik 😉

  195. Sziasztok!

    Frissítettem a i4-et a legújabb 6.0.1-re, viszont azóta nem tudok app storéból letölteni és updatelni semmilyen paid alkalmazást, mivel azt írja, hogy “change your payment method because it was declined” vagy valami ilyesmi. Tehát az eddig megadott bankkártyámmal történő fizetés el lett utasítva… Ha megadom ugyanazt a számot, security kóddal, mindennel, ugyanezt dobja fel.

    Van valami megoldás erre? Se iphone-on, se itunes-on keresztül nem működik.

  196. @sigibigi: és van pénz az adott kártyán, amit zárolni tud, párszáz forint mondjuk?

  197. vb

  198. Sziasztok!
    Segítségeteket szeretném kérni. I5-re telepítettem az új szoftvert és videókat pl whatsapponon néha tudok de legtöbbször nem enged elküldeni.
    Facebookra nem enged szintèn videót feltölteni.
    Mi lehet az oka?

  199. @momoKA: nem tudok róla hogy whatsapp-ból jelent volna meg új verzió mostanság, lehet hogy valami kompatibilitási probléma.

  200. sziasztok,a kovetkezo volna a problemam.6.0.1 frissites utan (4s)a wifim nem bekapcsolhato(greyed out) az akku pedig hasznalat nelkul is nagyon gyorsan lemerul. ahogy olvasom az applediscussionson sokakat erint a problema,de megoldast nem talaltam.restore stb mar megvolt. tudok downgradeelni vhogy?
    koszonom az esetleges otleteket,segitseget.

  201. @ToniSlow: koszonom,mindenkepp atolvasom,bar eleg hosszu iras,gyorsabb megoldasnak tunik visszasetalni a resellerhez es kicsereltetni a keszuleket. szerencsere az ipademet nem frissitettem,az mar nem garancias,ugy olvasom ott is fenallhat ez a hiba. egyre jobban hianyzik Jobs.

  202. az iment beszeltem a helyi (Nl) apple szolgalattal,a telefont be kell kuldeni aztan varni aztan visszakuldik. fuck them,most besetalok a belcompanyhoz ahol a telefont vettem es felmondom az elofizum a vodafonnal. nagyon sajnalatos,h ez tortent,miben lehet bizni ha mar az apple is szar?

  203. @gmolnar: az a helyzet hogy ez is csak tömegtermék…. pont egy olyan készüléket fogtál ki ami rossz. hozzáteszem ez bármilyen műszaki cikkel megtörténhet

  204. @ToniSlow: igen ez ketsegtelen,de pont ez az ami miatt ragaszkodok az applehoz(ezekutan is termeszetesen),hogy mindig minden olyan valoszinutlenul jol mukodik,szeretem a kenyelmet amit az apple nyujt. nem vagyok szarrago de az emeltdijas ugyfelszolgati hivas kerult 21 euroba,es nem vagyok elorebb. amugy a problema igazan sok felhasznalot erint,szoval valszeg egy egesz szeria hibas lehet,a diszpecser is ismerte mar a problemat,ahogy a beszelgetesbol kivettem. probalok nem mergelodni,megvalok par napra a telefontol,mast nem tudok csinalni,csak remelni,hogy a kutyauto mernokoket kibaszkodjak a cegtol es az apple visszanyeri premium statuszat amit nem csak az ara tukroz.

  205. miota frissitettem nekem wifi-vel nincs gond de mintha nekem is gyorsabban merulne,tegnap este volt 29 % on ma fel 2kor meg mar csak 16 % ez szerintem kicsit gyorsabb merules mint kene nulla hasznalat mellett iphone 5-om van ios 6.01-el!!

  206. sirit telepítettem manuálisan iphone 4-re, aktiválhatom rajta a helymeghatározást ha az apple-nek akar küldeni adatokat a tört telefonom?

  207. Hello..

    Lenne egy kérdésem… Vettem itt kint ( Máltán ) egy I4s és szépen működött addig még fel nem raktam rá a ios6 .. ahogy felraktam és persze benne volt a helyi kártya is újra kérte a telefon be regisztrálását..végig csináltam de a végén azt írta ki hogy kell neki az eredeti kártya .. amit persze nem tudok hogy milyen függő volt..:S szóval a kérdésem hogy mit tehetek ilyenkor ?! baszhatom a telefont vagy mi ?! :S

  208. @Supermanmalta: Ezen az oldalon megnézed milyen függő a teló:
    iphonefrom.com
    És szerzel egy gyári kártyát.

  209. @jotzi: Szerintem be.

  210. @hSn0wQ:

    Hogy nézzem meg hogy ha be sem tudok lépni a telefonba?! 🙂

  211. @Supermanmalta: Hát például a T.U. (Tiny Umbrella) kiírja a modell számot (szerintem még aktiválatlan telefonok esetén is) vagy az iTools-t,ha leszeded szerintem az is írni fogja a teló modell számát.De a Redsn0w 09.15b3-ban is az EXTRAS->Even more->identify is leír majd egy csomó adatot,többek között a modell számot is…..
    Valamelyik majd csak működni fog.

  212. ami 5.1.1 JB 3Gs-re jó az ugyan úgy feltehető 5.1-re is?
    Gondolom redsn0w kell neki, ugye?
    Gyári független new boot

  213. @77pitbull: Se Redsn0w,se Absinthe nem fog neked untethered módon jb-elni new bootos 3gs-t mert a jb fejlesztői azt mondták,hogy ne 5.1-el,hanem 5.1.1-el legyen kompatibilis.

  214. köszönöm, akkor megvárom a 6.0.1-re

  215. nekem miért ir ki az itunes 3259es hibát?

  216. @privatakos: Háme ma szombatja van az iTunes-nak. 😀

  217. Sziasztok.Olvasgattam a kommenteket,de olyannal nem találkoztam hogy I4en milyen a 6os szoftver?5.1.1-hez képest jobb nem?Okok?Ha valaki megtudja irni megköszönöm.

  218. @Monaro220: Ez szubjektív: 5.1.1 jobb.

    App Store átláthatóbb, Google Maps is megmarad, meg a beépített youtube (Mondjuk a Google félével jobban jársz, amit az App Store-ból szedhetsz le.)

  219. @NumberN9ne
    Köszönöm.Nekem marad nem is akarom frissiteni de bnőm igen azért kérdeztem.Köszi az infót!;)

  220. Sziasztok! Frissítettem az iPhone 3GS-emet, 6.0.1-re. De sajnos egyszerűen nem tudom Jailbreakelni sehogy… Több leírást néztem már, letöltöttem azt a file-t amit írnak, de így sem akar működni… Valaki le tudná írni, lényegre törően, hogy hogy is kell ezt csinálni? Előre is köszönöm!

  221. Sziasztok!

    Most lettem iphone 4s tulajdonos 16Gb és ios.6.0.1 van rajta gyárilag. Érdekelne, melyik módszerrel lehet jailbreakelni?

    Köszönöm a választ.

  222. @enekes19: egyikkel sem, mert iPhone 4 utániakra egyelőre nincs iOS 6 esetén jailbreak.

  223. Hali! az lenne a kérdésem ,hogy 6.0.1-re frissítettem az iphone 4-emet, jailbreakeltem 6.0.0-val, ugyanúgy mint régen, midnen szépen lefutott, de nem tette fel a cydiat, ezrét újra jb-eltem, és még mindíg nincs rajta. Tudtok valami megoldást?

  224. @vanczakp: és ugye a redsn0w just boot opciójával indítottad utána?

  225. Hát max ha nem megy akkor próbáld meg Sn0wbrez-zel 😀

  226. @Jadeye: igen!

  227. @NumberN9ne: Sn0wbrezzel lehet a 6.0.1-es fileal is jailbreakelni?

  228. @vanczakp: A legfrissebbel igen.

  229. @vanczakp:

    Jaja. Én személy szerint jobban is szeretem mint a redsnow-ot, elég sok bug van benne sajna (Legalábbis 3GS-nél nekem sokszor buggol).

  230. @hSn0wQ: köszi! Just boot hogy működik, hogy ha a 6.0.1-el jailbreakelek?

  231. @vanczakp:
    Sn0wbrezzben? Ott kapsz egy alkalmazást az asztalodra, asszem iBooty.

  232. @vanczakp: ha így végigviszem a restore-t, és utánna egy recover from bacupot tolok, akkor marad a jailbreak, és visszakerül minden adatom?

  233. @NumberN9ne: ha így végigviszem a restore-t, és utánna egy recover from bacupot tolok, akkor marad a jailbreak, és visszakerül minden adatom?

  234. @vanczakp: Jb-elt rendszer adatait nem tanácsos visszaállítani backupból mert okozhat gondokat. (A kukacoskodás kedvéért az nem recover, hanem restore.)

  235. Na most kicsit összezavarodtam. Van egy sima iphone 4-em, 6.0.1 ios. Van rá mód hogy untethered jailbreak kerüljön rá??

  236. downgrade 6.0.1-rol 5.1.1-re iphone 4s eseten ugye nem lehetseges?koszi

  237. @Jadeye: koszonom

  238. Sziasztok!
    Nekem van egy iphone 4 és jailbreak-elva van!
    És az lenne a kérdésem hogy ha felszeretném tenni a frisitést és akkor jó lesz a telefon??
    Azért kérdezem ert azt tudom hogy ha teljes visza álítást csinálunk a jailbreak telefonal akkor valami gomb kombinácioval léehet csak életre kelteni!!
    UI:tudoom hogya kkor nem lesz jailbreak elve!


Add a Comment