fbpx Skip to content

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Mivel többször is felmerül problémaként, hogy valaki nem megfelelő csomagot tesz fel a készülékére, ezért összeszedtük ebbe a cikkbe az összes cydiás csomagunkat egy rövid leírással, hogy melyik mire is jó. Ezeknek a csomagoknak a többsége már idejétmúlt, így egy részüket hamarosan kiselejtezzük, más részüknél pedig frissíteni fogjuk a leírásukat és a nevüket. Ez a cikk tehát csak referencia.

Egyes csomagok készüléktípushoz is kötöttek, így amennyiben fel van tüntetve, hogy csak iPhone 2G-hez való, feleslegesen tesszük fel más készülékre; vagy például 3G-s iPadre sem jó az iPhone-os logófix. A támogatott készülékeket is feltüntettük az egyes csomagoknál.

Mielőtt egy csomagot feltennénk, mindenképpen ellenőrizzük azt is, hogy az általunk használt iOS verziót támogatja-e! Amennyiben nem, úgy ne tegyük fel, ne kísérletezzünk, mert könnyen restore lehet a vége. Ezeket a támogatott iOS verzió mellett találjuk az alábbi cikkben. A verziószámoknál a .x az adott iOS kiadás esetén az összes alverziót is jelenti, így például az 5.x az összes iOS 5 verziót, tehát az 5.0, 5.0.1, 5.1 és 5.1.1-et is.

Emellett, amennyiben volt bővebb cikk is az adott csomagról, úgy azt is linkeltük.

A cikkben a csomagok eredeti nevét tüntetjük fel, tehát az esetleges ékezethibák és a többi szándékos, mert a csomagok nevében egyelőre így szerepel, de ezeket javítani fogjuk.

Stable source – stable.szifon.com

A stable source tartalmazza azokat a csomagokat, amelyeket már teszteltünk, és a nagyközönség használatára alkalmasnak találtunk. A source hozzáadását a Cydiában tehetjük meg: Szifon.com Cydia Source beállítása

A2DP iPhone 2G Támogatás

Az Advanced Audio Distribution Profile – melynek rövidítése az ismerõsebben hangzó A2DP – azt jelenti, hogy a telefon képes sztereó Bluetooth fejhallgatók és headsetek számára is, természetesen sztereóban továbbítani a lejátszott zenét. Az iPhone 2G ezt alapból nem támogatja, és a csomag telepítése ezt teszi lehetővé.

  • Csomag verziója: 3.1.2
  • Támogatott készülék: iPhone 2G
  • Támogatott iOS verzió: 3.1.3
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

AdBlock Crack

Ez a csomag tartalmazza az AdBlock nevű kiegészítőt és annak a törését is, amelynek segítségével Safariban lehet a reklámokat blokkolni.

  • Csomag verziója: 2.2
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G/3GS
  • Támogatott iOS verzió: 3.1.3
  • Bővebb cikkünk a csomagról: AdBlock – safari / Update #1

Akkumulator % kijelzes 3.0

iOS 3.x esetén az akkumulátor százalékos kijelzésére készít egy gombot, amit a Settings (Beállítások), General (Általános), Usage (Használat) alatt lehet bekapcsolni.

  • Csomag verziója: 1.0.4
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G
  • Támogatott iOS verzió: 3.x
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

CHOWN javítás

Ez a csomag az AddressBook, CallHistory, Mail, SMS, Notes, DCIM mappák tulajdonosát változtatja mobile-ra. A csomag akkor hasznos, ha például T-pot-tal teszel vissza egy régi mentést, és nincs kedved SSH-zni és állítgatni a jogokat egyenként. A csomag újratelepíthető és törölhető is. Csak telepítéskor futnak le a parancsok.

  • Csomag verziója: 3.1.2.1
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G/3GS/4/4S
  • Támogatott iOS verzió: 3.x – 6.0
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

Cydia Magyar Forditas

Ha ezt a csomagot feltelepíted, akkor a Cydia magyar lesz. iOS 4.0 előtt szükséges hozzá a Magyar UI csomagunk is. Ugyanakkor ez a csomag a Cydia egy régebbi verziójához való, így az azóta történt változások miatt a legújabb verziós Cydia mellé felrakva sok szöveg nem magyarul jelenik meg, így telepítése nem javasolt.

  • Csomag verziója: 1.2.1
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G/3GS/4/4S
  • Támogatott iOS verzió: 3.x – 6.0
  • Bővebb cikkünk a csomagról: Csütörtök… Cydia/cyntact/Nike+

Cyntact 1.3-1 / 3.0

A kontaktlistánkat egészíthetjük ki vele kis képekkel, tehát a névjegyeinkhez adott képek meg fognak jelenni a görgethető listában is, nem pedig csak az adott névjegyre nyomva.

iFile Magyarítás

A már feltelepített iFile apphoz telepít magyar nyelvet. Későbbi verziók esetén nem biztos, hogy működik a nyelvi fájl.

  • Csomag verziója: 0.9.6
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G/3GS
  • Támogatott iOS verzió: n/a
  • Bővebb cikkünk a csomagról: Cydia Sunday!

inject

Más csomagok (például pushfix) telepítésénél szükséges külső összetevő. Feltelepíti magával az OpenSSH és MobileTerminal csomagokat is. Átlag felhasználónak szükségtelen telepíteni, akinek meg szüksége van rá, az tudni fogja, mihez kell, és hogyan használja.

  • Csomag verziója: 1.0
  • Támogatott készülék: n/a
  • Támogatott iOS verzió: n/a
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

IntelliScreen 2.95.4 HUN

Az IntelliScreen azonos verzióját is telepíti, magyar nyelvi támogatással. Szükséges hozzá a Magyar UI csomag telepítése is.

Magyar billentyűzet fix

Magyar billentyűzet fix iOS 3.x, 4.x, 5.x rendszerre! Ez a frissítés tartalmazza a dupla mássalhangzókat is és több speciális karaktert. iOS 6 esetén nem működik, mert az Apple módosította a billentyűzetet az 5.1.1-hez képest, de igyekszünk rá mihamarabb megoldást találni.

Magyar Carrier Reset 4.1

Ez a csomag alaphelyzetbe állítja a carrier beállításokat, néha ugyanis az hajlamos beragadni. Ilyenkor a készülék újból betölti azokat a SIM kártya behelyezése után.

Magyar Helyesíras ellenörző 3.1.x

Magyar helyesírás ellenőrző program az iPhone-ra. Az inspell és hunspellre épül az openoffice.org magyar adatbázisát használva.

Magyar iPAD Bill.fix 3.2.1

Az első generációs iPad 3.2.1-es rendszerében nincs rendes magyar billentyűzet. QWERTZ kiosztás ugyan van, de abból valami érthetetlen oknál fogva egyszerűen kihagyták az ő, Ő, ű, Ű betűket. Ezért elkészítettünk egy gyorsjavítást az iPad billentyűzetéhez, ami hozzáadja a két hiányzó karaktert, mind kis- mind nagybetűs formában.

  • Csomag verziója: 1.0
  • Támogatott készülék: első generációs iPad
  • Támogatott iOS verzió: 3.2.1
  • Bővebb cikkünk a csomagról: iPad billentyűzet őŐűŰ hotfix

Magyar Telenor 4.0 Carrier Fix

Magyar Telenor beállítások iOS 4.0-s rendszerre. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. Ez csak 4.0-hoz jó.

Magyar Telenor 4.0.1 Carrier Fix

Magyar Telenor beállítások iOS 4.0.1-es rendszerre. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. Ez csak 4.0.1-hez jó.

Magyar UI 2G/3G/3GS 3.1.2/3

Az iOS-ben a 4.0-ig nem volt magyar nyelv. Ez a csomag magyar nyelvű felületet ad a maximum 3.1.3-as rendszerhez.

Magyar Vodafone 4.0 Carrier Fix

Magyar Vodafone beállítások iOS 4.0-s rendszerre. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. Ez csak 4.0-hoz jó.

Magyar Vodafone 4.0.1 Carrier Fix

Magyar Vodafone beállítások iOS 4.0.1-es rendszerre. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. Ez csak 4.0.1-hez jó.

Mobilelog Magyar 3.1.1

Mivel az iOS 3.x nem kezeli külön a híváslistában a bejövő-kimenő-nemfogadott hívásokat, és csak az utolsó 100 hívást jeleníti meg, noha naplózza a többit is, illetve nem teszi lehetővé az egyes hívások egyenként való törlését, valamint azok pontos időtartamának a kijelzését, és az SMS üzenetek hasonló kezelését, így a MobileLog ezt hivatott kibővíteni. Ez a csomag csak 3.x esetén működik, és funkcionalitásának nagy részét azóta már tartalmazza az iOS.

Monoscope(TV ujsag)

A Monoscope project, magyar nevén SzifonTV, igazából egy digitális tévéújság, de nem akármilyen. A tvmustra.hu és a szifon.com közös iPhone-os tévés oldalt hozott létre. A csomag egy ikont tesz ki a főképernyőre. Persze a nem jailbreakelő kollégákra is gondoltunk, ők a http://szifon.tvmustra.hu oldalon tudják ugyanezt elérni a készülék böngészőjéből.

  • Csomag verziója: 1.0.4
  • Támogatott készülék: összes iOS eszköz
  • Támogatott iOS verzió: összes iOS verzió
  • Bővebb cikkünk a csomagról: Project: Monoscope!

OMNiBUSZ (Volan online menetrend)

Az OMNiBUSZ a volántársaságok menetrendjeit hozza iPhone-on könnyen elérhető formába arra optimalizált felülettel. A csomag egy ikont tesz ki a főképernyőre. Persze a nem jailbreakelő kollégákra is gondoltunk, ők a http://omnibusz.szifon.com oldalon tudják ugyanezt elérni a készülék böngészőjéből.

Reklamszuro hosts file

A hosts fájl segítségével megadható, hogy mely domain neveket milyen IP-n keressen a rendszer, így például a hirdetéseket tartalmazó domaineket a 127.0.0.1-re irányítva az onnan elérhető tartalmakat a rendszer nem tölti be, így hirdetések blokkolására is használható. A csomag egy olyan hosts fájllal írja felül a készüléken találhatót, amely rengeteg ilyen hirdetés-kiszolgálót blokkol. Egyes alkalmazások működésében okozhat problémákat az abban található reklámok blokkolása miatt, ha az adott app erre “hisztis” (például az SBSettings lehet ilyen).

Skype Magyar Local.

A csomag a Skype-hoz telepít magyar nyelvet, de mivel eredetileg a Skype egy régi verziójához készült, így a fordítás csak felemásan működik a legfrissebb Skype-verzióval, ezért a telepítése nem javasolt. A használatához magyarra kell állítanunk a készülék nyelvét.

  • Csomag verziója: 1.3.0
  • Támogatott készülék: összes iOS eszköz
  • Támogatott iOS verzió: n/a
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

Specialis Ekezetes Bill. 3.1.x

Ez a billentyűzet az iKeyEx tweak segítségével több magyar ékezetes billentyűt is kitesz az alap angol billentyűzetre. Az iKeyEx iOS 4.0 óta nem működik, így ez a speciális billentyűzet sem.

  • Csomag verziója: 1.0
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G/3GS
  • Támogatott iOS verzió: 3.1.x
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

SpyWare #1 Test/fix

Ez a csomag ellenőrzi a /var/mobile/home és a /etc/rel mappák létezését, illetve módosítja a hosts fájlt, hogy a spyware ne tudjon csatlakozni a szerverhez. A spyware eredendően 3.x-re lett tervezve, így könnyen elképzelhető, hogy 4.0 óta már egyébként sem tudna készülékeket fertőzni. Ráadásul szerencsére annak idején is rövid életű volt, tehát manapság már nem lehet találkozni vele.

  • Csomag verziója: 1.0
  • Támogatott készülék: összes iOS eszköz
  • Támogatott iOS verzió: 2.x – 6.0
  • Bővebb cikkünk a csomagról: Spyware itthon! #1

Szifon.com icon Csomag

A csomag a szifon logót teszi ki Cydiában a szifonos csomagok és a source elé. Ez a csomag az elsőként feltett szifonos csomaggal együtt automatikusan feltelepül.

  • Csomag verziója: 3.1.4
  • Támogatott készülék: összes iOS eszköz
  • Támogatott iOS verzió: 2.x – 6.0
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

T-mobile HU Logo Fix

A csomag a T-mobile feliratot cseréli le grafikus logókra. Csak a logót cseréli, a beállításokhoz nem nyúl.

Telenor Carrier Fix 4.2+

Magyar Telenor beállítások iOS 4.2 és 4.3.3 közti rendszerekre. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. A csomag a működéséhez a CommCenter-t is patcheli, ezért csak a megadott iOS-verziók esetén használható.

Telenor HU Carrier Fix 4.1

Magyar Telenor beállítások iOS 4.1-re. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. A csomag a működéséhez a CommCenter-t is patcheli, ezért csak a megadott iOS-verzió esetén használható.

Toooo Blue iPhone Theme

A csomag egy Winterboard-témát telepít. A téma eredetileg a 3.0 megjelenése előtt készült, így 3.x-nél újabb rendszerek esetén már nem működik megfelelően.

  • Csomag verziója: 1.0
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G/3GS
  • Támogatott iOS verzió: 2.2.1 – 3.1.3
  • Bővebb cikkünk a csomagról: Neked tetszik a kék?

Varga Zsuzsanna Képei

Varga Zsuzsanna festményei, háttérkép-gyűjtemény.

  • Csomag verziója: 1.0.1
  • Támogatott készülék: iPhone 2G/3G/3GS
  • Támogatott iOS verzió: 3.1.3
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

Vodafone Carrier Fix 3G

Magyar Vodafone beállítások iOS 4.2.1-es rendszerre, iPhone 3G-hez. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. Ez csak 4.2.1-hez, és csak iPhone 3G-re jó.

Vodafone HU Carrier Fix 4.1

Magyar Vodafone beállítások iOS 4.1-es rendszerre. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. Ez csak 4.1-hez jó.

3.1.* 2G/3G/3GS Logo/MMS javítás

Univerzális carrier fix csomag 3.1.x-hez, amely mindhárom magyar szolgáltató hálózati beállításait tartalmazza, valamint grafikus logóra cseréli le a szolgáltatónév szöveges kiírását.

3GS HD Video Aktivalas

Az iPhone 3GS alapból csak 640×480 @ 3Mbps felbontásban képes felvenni videót, viszont az ARM Cortex processzor jóval többre is képes, így plédául nagyobb felbontásra, 1080×800 @ 30fps – 20Mbps-re is. A csomag ezt kapcsolja be.

Unstable source – unstable.szifon.com

Az unstable source alatt lévő csomagokat teszteltük, de nem az egész termékpalettán, és noha nem találtunk ugyan bennük hibát, a stable source-ba csak akkor tesszük át őket, ha elegendő visszajelzést kapunk, hogy mindenkinél megfelelően működnek. A source hozzáadását a Cydiában tehetjük meg a normál source alapján, de itt a “stable” helyett az “unstable”-t használjuk: Szifon.com Cydia Source beállítása

CommCenter* patch for iOS 5

A CommCenter patch szükséges összetevője az összes carrier fixnek, mert 4.0 óta az iOS csak az aláírással rendelkező carrier.bundle-kat fogadja el, és tölti be, viszont aláírást generálni nem tudunk, csak az Apple. Így a nem Apple-partner szolgáltatók (itthon például a Telenor) beállításait csak a CommCenter patchelése után tudjuk betöltetni a rendszerrel. A patchet önmagában nem kell telepíteni, az adott carrier fix csomag azt megteszi magától.

Magyar Logófix iPad-hez

Az iPadre való logófix mindhárom magyar szolgáltatóhoz tartalmazza a grafikus logókat. Ez a csomag csak iPaden működik, és iPaden csak ez működik! Csak a logókat cseréli le, mást nem módosít, és egyelőre nem frissítettük a retina iPadhez.

T-mobile Logo Fix 4.2+

Magyar T-mobile logók iOS 4.2.1 és újabb rendszerekre. A csomag grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét.

Telenor Carrier Fix 5.0

Magyar Telenor beállítások iOS 5.x-re. A csomag az MMS, tethering, mobilnet működéséhez szükséges adatokat tartalmazza, és kikapcsolja a hívások megkezdésekor felugró “call forwarding active” (hívásátirányítás aktív) üzenetet, valamint grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét. A csomag a működéséhez a CommCenter-t is patcheli, ezért csak a megadott iOS-verziók esetén használható.

Telenor Gevey Fix 5.0

A csomag a Gevey-t használók számára a Telenor beállításainak elérését hivatott biztosítani, de csak kísérleti csomag, és külön fel kell telepíteni hozzá a CommCenter patchet. A Gevey működéséből adódóan nem feltétlenül működik. Kísérleti csomag volt, de törölni fogjuk, így nem javasolt a telepítése.

  • Csomag verziója: 5.0
  • Támogatott készülék: iPhone 4/4S
  • Támogatott iOS verzió: 5.x
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

Vodafone Logo Fix 4.2+

Magyar Vodafone logók iOS 4.2.1 és újabb rendszerekre. A csomag grafikus logóra cseréli a szolgáltató nevét.

  • Csomag verziója: 5.0
  • Támogatott készülék: iPhone 3GS/4/4S
  • Támogatott iOS verzió: 4.2.1 – 6.x
  • Bővebb cikkünk a csomagról: n/a

Felelősség kizárás

Ahogyan az bármely jailbreakes kiegészítő esetén igaz, úgy a Szifon.com által készített cydiás csomagokat is mindenki a saját felelősségére telepíti. Természetesen mielőtt a source-ra kitettük volna őket, alapos tesztelésnek vetettük alá mindet, de nem tudjuk garantálni, hogy bármely létező konfiguráció esetén hiba nélkül telepíthetőek legyenek. Így noha a csomagok önmagukban nem okozhatnak problémát a rendszerben, a felhasználó által telepített egyéb csomagok esetleges kölcsönhatásait nem áll módunkban kezelni. A felhasználó saját felelőssége, hogy naprakész mentéssel rendelkezzen a készülékén található adatokról. A Szifon.com Cydia source-aiban található csomagok bármilyen részét írásos engedély nélkül felhasználni tilos.

Legutóbbi frissítés: 2017.05.02.

Olvasd el a hozzászólásokat is

36 Comments

  1. Én erre a 3GS HD videóra lettem volna kíváncsi, de szépen eltüntette a telefon és a kamera ikont és csak úgy jöttek vissza, letöröltem ezt a kis kiegészítőt. Találkozott már valaki ilyesmivel? (3gs 16gb t-mob.)

  2. @adamka0523: és milyen iOS verzión próbáltad?

  3. Itt lesz a gond, 5.1-en. Erre nincs külön megoldás?

  4. Sziasztok nekem az a gondom hogy ezt nem találom Telenor Carrier Fix 5.0 Peddig fel van teve a csomagotok

  5. @vetzl: az említett csomag az unstable source-ban van. ha az nincs hozzáadva, akkor természetes, hogy nem fogod megtalálni.

  6. Szia meg adnad a pontos címet amit be kell írni mert én nagyon kezdő vagyok meg azt hittem hogy ezek a szifonba benne vannak

  7. @vetzl: de hát ott van fent a cikkben. elolvastad a cikket? külön vastagon ki van emelve, dőlt betűkkel.

  8. Köszi meg van elolvastam csak arra nem figyeltem gondolom sima i4 re amit 6.0 van arra nem lehet fel rakni

  9. @vetzl: 6.0-ra nincs Telenor Carrier fix, mert még nincs 6.0-hoz CommCenter patch, ami nélkül nem megy. de ez le van írva a Telenor Carrier fix alatt.

  10. De én szeretem megkérdezni az okosabbakat mielőtt el csesznek valamit mert én nagyon nehezen szereztem meg az iphonokat és nem szeretnek level nehezeket belőle ha meg a sam et sem szeretnem el rontani ezért kérdezek mindent meg ezért elnézést kerek meg köszönöm a segitseget

  11. @vetzl: minden információ le van írva az adott csomagnál, amit tudnod kell róla. ha a készüléked nem esik bele a csomag által támogatottak közé, akkor nem fog menni vele. de ez is le van írva. ebben a cikkben egy szó nem esik a SAM-ről, de azzal már csak úgy lehet függetleníteni, ha lementetted az aktivációs ticketet, amikor még működött. sima aktiváláshoz meg használd a gyári kártyát. de ezek mind le vannak írva az adott cikkeknél, tehát szerintem felesleges külön megkérdezni, mert csak az megy, ami le van írva.

  12. Én csak azt akartam mondani hogy jobb mindig megkérdezni egy okosabbat mint menni saját fejem utan

  13. Sziasztok,

    3GS 4.2.1-hez melyik carrier fix csomag működik Vodafonenal?
    Állandóan felugrik a hívásátirányításos msg. Régen volt már mikor használnom kellett, valaki help PLZ!

    Köszi!

  14. Jó ez a cikk, csak a képek fölöslegesek mivel mindegyik uygan úgy néz ki csak a szöveg más, annyira meg csak nem vagyunk fogyatékosok, hogy a neve alapján ne találjuk meg. Lehetne inkább kép arról, hogy mit csinál a tweak. No offense.

  15. @djsomi: ha ez felugrik, akkor nézd meg, mit ír az infó alatt szolgáltatónak. ha az nem vodafone, akkor nyomj egy hálózati beállítások törlését, mert 4.2.1 óta mennie kellene a 3GS-en gond nélkül. emellett érdemes lenne a készüléket legalább 5.1.1-re frissíteni.

    @Jacaré: hát, sajnos a tapasztalat az ellenkezőjét mutatja sokszor, hiszen hiába szerepel ott a csomagok leírása is, rendszeresen előforduló probléma, hogy a carrier fixekből nem megfelelőt tesznek fel.

  16. (A cikkeknél minden OFF-topic hozzászólást törlünk. Erre van a Gyakran Ismételt Kérdések cikk. Kérünk, ott tedd fel a kérdésed!)

  17. Hello
    Nem tudjátok melyik az a cydia-s progi amit ha felteszel magától változtatja a háttérképeket ? kb-20-30 aplle logós háttérkép van benne.
    KÖSZI

  18. hello!
    a szifonos tvmustrásos tvujságot kitettem safariból a főképernyőre és amikor rámentem az ikora behozta az egészet,de nem működik a home és a sleep/wake gomb a( némítás és a hangerő igen)Nem tudok sehogyse kilépni!!!
    lenne valami ötletetek?
    a telóm 80 százalékon va és nincs kedvem kivárni még lemerül

  19. ja és nem zárolja be magát 1 perc után,
    pedig annyira van beállítva!

  20. @mayermartin: ez egy webapp, ami teljesképernyős Safariban fut. semmilyen módon nem befolyásolja a készülék működését. ilyen erővel a készüléked ugyanezt csinálja, ha mondjuk a facebookot teszed ki Safariból a főképernyőre. nyomd egyszerre a home és power gombot 10mp-ig a hardresethez. de ezt 100%, hogy nem az ikon kirakása okozta, hiszen ez jailbreak és minden nélkül is működik, tehát ott valami más gond van.

  21. Biztosan csak ilyet még nem tapasztltam.(iPhone 4S)

  22. Rendben akkor várok vele még egy kicsit biztosan az én telóm hibája. csak iPhone 4S és ilyen problémát még nem tapasztaltam az elmult egy évben! azér kössz a segítséget

  23. Sziasztok!
    Nekem az MMS küldés és fogadás nem megy. Arra nincs vmi app?
    T-Mobile, i4, iOS 5.1.1

  24. @draxika: és aktív a szolgáltatás egyébként? hálózati beállítások törlése volt már?

  25. @draxika: reset network settings?

  26. A telefon gyárilag T-Mobile-os, MMS szolgáltatás aktív, mobil adatforgalom aktív, hálózati beállítások visszaállítása is megvolt, az se segített.

  27. Sziasztok,

    Nem tudom, jó helyre írok-e, ennél relevánsabb topikot nem találtam. 3GS, 4.1 FW, 5.13.04 BB. Röviden arról van szó, hogy először a Gmail app omlott össze, se az app, se böngészőn keresztül nem futott 10 másodpercnél tovább. App le- fel nem segített. Aztán a minap a Facebook is elkezdte ugyanezt. Nyilvánvalónak tűnt, hogy valami közös komponens a ludas. Kísérletképpen JavaScript nélkül bejött a Gmail is, Facebook is böngészőn, az appok ugyanúgy összeomlottak. Opera már eleve Javascript nélkül kezeli mindkét oldalt valamiért, így bejönnek, csakhát elég érdekesen. Töltöttem cydiáról egy CrashReporter nevű kis progit, a log alapján tényleg a “JavaScriptCore” lehet a ludas. A kérdés, hogy ez csak restore segítségével állítható vissza, esetleg van valami ötlet a javítására? Restore-hoz nincs sok kedvem 🙁 Előre is köszönöm, a valakinek van erre ötlete, vagy ha a kérdés eleve baromság, hát elnézést érte.

  28. Sziasztok,

    már elég rég jailbrakelve van a telefonom, 4s 6.1.2.
    Merre találok valamilyen leirast, hogy be lehet-e állitani, hogy végre usb kábellel simán pendrive szerűen másolhassak rá, illetve, hogyan tudok torrentről letöltött programot futtatni rajta?

    köszönöm.

  29. @joker555: pendrive-ként igazából nem lehet használni, mert az adott gépnek is támogatnia kell azt, hogy betölthesse a készülék memóriájának a tartalmát. persze vannak rá adott appok még akár az App Store-ban is, de sosem lesz olyan, mint egy valódi pendrive.

    a tört alkalmazások telepítésére és futtatására a jailbreak önmagában sosem volt alkalmas, ahhoz mindig külön kiegészítő telepítése volt szükséges. mi nem támogatjuk a warezolást, de bármely jailbreakes cikk hozzászólásaiban már számtalan alkalommal leírták a hozzászólók a különféle lehetőségeket. javaslom a legutóbbi jailbreakről szóló cikk hozzászólásait elolvasni: http://szifon.com/2013/02/04/megjelent-az-evasi0n-untethered-jailbreak-ios-6-ra/

  30. @Jadeye:
    köszi a választ.
    kár, mert melóbol/ba becipelni adatokat jó lenne…

  31. Szia! A magyar bill fix elérhető lesz iOS 11-re?

  32. @crampus: levettem róla a korlátozást, így már telepítheted, viszont nincs készülék, amin tesztelni tudnám, így bár nem valószínű, hogy gondot okozna, de csak saját felelősségre tedd fel – illetve jelezz vissza, hogy rendben működik-e!

  33. @Jadeye: Köszönöm, tökéletesen működik: i7 – 11.0 és Electra JB-el.

  34. @crampus: király, köszi a visszajelzést. 🙂

  35. @Jadeye: Ez természetes, én köszönöm a progit. Nagyon hozzászoktam a használatához, a Swipeselection-al együtt tökéletes:)


Add a Comment