Frissítések: Telenor Carrier fix, Magyar billentyűzet fix, Ultrasn0w fixer

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat, és mérlegelje az esetleges lehetséges kockázatokat, valamint készítsen biztonsági mentést a készülékén található adatokról. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Az 5.1.1 megjelenésével ismét felvetődött, hogy mely cydiás csomagjaink működnek rajta, és melyek nem. Ezek nagy részének a nevében vagy a leírásában szerepel, hogy milyen iOS verzióval működik. Most két saját csomagunkról lenne szó elsősorban, és egy harmadikról, ami az ultrasn0w-t használóknak fontos.

Telenor Carrier fix

A Telenor fix azoknak lehet szükséges, akik Telenorral használt iPhone-jukon a grafikus logó mellett szeretnék a mobilinternet, tethering és MMS adatait is automatikusan beállítani. Mivel a Telenor nem Apple-partner szolgáltató, így a készülékek eleve nem tartalmazzák a megfelelő beállításokat. Ezeket gyári független készülékek esetén gond nélkül meg lehet adni, de nem hivatalosan függetlenített készülékek esetén szokott gond lenni.

A Telenor fix működéséhez ugyanakkor elengedhetetlen a CommCenter patchelése. Ez teszi ugyanis lehetővé, hogy hivatalos aláírás nélküli Carrier Bundle csomagot is elfogadjon a készülék. A Carrier Bundle-k esetén az Apple az iOS 4.0 óta alkalmaz belső aláírást, így a csomag carrier.plist fájljának a módosítása azonnal érvénytelenné teszi magát a csomagot, ami miatt azt a készülék nem fogadja majd el. A CommCenter patch ezt az ellenőrzést kapcsolja ki.

A CommCenter minden egyes iOS verzió esetén új patchet igényel, így meg kell várni ebből is az új verziót. Mivel ez néhány napja megjelent, így frissítettük a source-ban a csomagot, és a Telenor Carrier fix már támogat bármely iPhone készüléket bármelyik kiadású 5.1.1 esetén is.

Akik Gevey SIM segítségével függetlenítenek, ott a Gevey működéséből adódóan legtöbbször nem működik a Carrier fix. Erre egyelőre nem találtunk megoldást.

A fix csak iPhone esetén használható, iOS 5.0 vagy annál újabb rendszer esetén.

A Telenor Carrier fix elérhető az unstable repo-ból (unstable.szifon.com), és telepítése után a készülék újraindítása szükséges.

Figyelem: ajonas74 visszajelzése alapján az Absinthe segítségével jailbreakelt iPhone 4S készülék esetén újraindítás után a készülék nem tölt be. Ez valószínűleg a külső fejlesztő által készített CommCenter patch, az iPhone 4S és az Absinthe egymáshoz való érdekes viszonya miatt adódik, aminek utána fogunk nézni. Tehát ha neked iPhone 4S készüléked van, akkor mivel egyelőre csak az Absinthe tudja jailbreakelni, ne tedd fel a csomagot!

Magyar billentyűzet fix

A Magyar billentyűzet fix csomag kiszedi a feleslegesnek tekinthető külföldi ékezeteket a magyar billentyűzetről, emellett tartalmazza a kettős (vagy hármas) mássalhangzókat, így például a “ty” vagy a “dzs” az adott kezdőbetű hosszú lenyomásával szintén előhozható. Ezen felül az egyes magánhangzók hosszú lenyomása utáni listában az adott magánhangzó már nem jelenik meg, hanem csak az ékezetes alakja, tehát például az “e” lenyomásakor már maga az “e” nem, hanem csak az “é”. Végül pedig a számok begépelését is megkönnyíti az által, hogy a billentyűzet felső sorában helyet foglaló karakterekre hosszan nyomva a számok is megjelennek a lehetőségek között, 0-9 sorrendben:

 

A fix csak iPhone vagy iPod Touch készülékekre jó, tehát iPad-re ne tegye fel senki, mert nem fog működni! Az iPad-ek esetén a gyors ékezetbevitelről külön cikket is írtunk annak idején: iPad: gyors ékezetbevitel?

A korábbi verzióval szemben csak a csomag neve, verziószáma, és leírása változott, maga fix egyébként változatlan, és támogat bármely iOS verziót, legyen az 3.x, 4.x vagy 5.x.

A Magyar billentyűzet fix elérhető a stable repo-ból (stable.szifon.com), és telepítése után a készülék újraindítása szükséges.

Ultrasn0w fixer

Aki iOS 5.1.1-et használ, és ultrasn0w segítségével függetleníti a készülékét, mert megtartotta a függetleníthető basebandet, az már tudja, hogy csak úgy önmagában nem hajlandó működni az ultrasn0w. Erre megjelent egy kompatibilitást biztosító frissítés, az ultrasn0w fixer, ami mindössze azt teszi, hogy működésre bírja iOS 5.1.1 esetén is (illetve korábban 5.1 esetén).

Ez nem új függetlenítés, tehát továbbra is csak az eddig támogatott basebandek esetén működik, amelyek a következők:

  • iPhone 4 esetén továbbra is kizárólag: 01.59.00
  • iPhone 3GS esetén: 04.26.08, 05.11.07, 05.12.01, 05.13.04, és az iPad baseband, a 06.15.00

Ha tehát a fentebb felsorolt basebandek bármelyike van a készülékünkön, és iOS 5.1.1, akkor az ultrasn0w fixer segítségével továbbra is működik a függetlenítés.

Az ultrasn0w fixer elérhető az iparelhos (repo.iparelhos.com) repoból, és telepítése után a készülék újraindítása szükséges.

Ezek még érdekelhetnek:


  1. A képeken az iPhone kijelzi a telenor lógót azt t-mobile-nél is meglehet valahogy csinálni?, valaki irja le,ha lehet akkor hogyan köszöntem előre is 😀

  2. @ajonas74: a csomagot az 5.0 megjelenésekor több készüléken teszteltük, nem volt vele gond, azóta összesen a commcenter patch része frissült, és 5.0.1 esetén eddig más nem jelzett hibát.

    fontos lenne tudni, milyen más csomagok vannak még fent a készüléken, mert a carrier fix semmi ilyesmit nem okozhat.

  3. Az a baj, hogy a készüléket el sem tudom indítani amióta a commcenter patch-et és a carrier fixet feltettem. Azelőtt indítottam újra, és akkor még újraindult. Nem tudom milyen csomagok vannak fent, mert nem tudom elindítani, és így nem tudom megnézni. Az alma logo után középen pörögnek egy darabig a pálcikák körbe-körbe, aztán itt megáll, és semmi nem történik. A bosszantó, hogy van rajta egy rakás kép és sms amit még nem mentettem el, a guta megüt rögvest…

  4. Jadeye!
    Már egyszer megírtam Nektek, hogy ezek a szifon cuccok az én telómat is hazavágták. Azóta (ne haragudjatok meg) semmilyen szifon repos dolgot nem teszek fel.
    Jeleztem a vita hevében, hogy nem (biztos) hogy a Ti cuccotok a rossz, de nem tudhatjátok kinek-mi van még fenn és azzal összeakadhat.
    Tehát óvatosan ezekkel!

    Béke!

  5. @taky1974:

    Ez miez?
    Sztem meg kellene köszönni az oldalnak, a fejlesztőknek a munkájukat, és nem fikázni ha már valaki időt és energiát fektetett abba hogy neked jobb legyen.

    Ez meg külön megér egy piros pontot:

    ‘nem tudhatjátok kinek-mi van még fenn és azzal összeakadhat.”

    Ennyi erővel semmit ne telepíts semelyik repoból, ki tudja mi mivel fog összeakadni.Sőt legjobb ha nem is jailbreakelsz, akkor tuti semmi problémád nem lesz.

    Bármelyik repoban lehet olyan cucc ami hibás, valamelyik nap belefutottam egy témába, amelyik úgy gajra tette a telefont, hogy restore-olni kellett. Nekem fent volt 4.33alatt, 5.01 alatt és most 5.1.1 alatt is a telenor fix és semmi baj nincs vele.
    Oda kell figyelni hogy mikor mit teszel fel, nem ész nélkül dobálni fel a cuccokat, aztán sírni hogy elromlott, meg összeakadt vmi mással.
    Csak azért is feltettem a magyar billentyüzet fixet is, azzal sincs semmi baj, mindkét program tökéletesen megy Iphone 3gs, ios 5.1.1 alatt.

    Sztem inkább az a baj a repokkal úgy általánosságban, hogy nem mindig van megjelölve a leírásban hogy milyen verziójú ioshoz való az aktuális program.

    Végül de nem utolsó sorban mindkét cucc az unstable mappában van, ami egyébként is instabil verziót jelent.

  6. @ajonas74: ha iTunes-ban megjelenne, akkor működhetne az update, amivel minden adatod megmarad, és majd újra kéne jailbreakelni. ha sehol nem jelenik meg, és nincs backupod sem iTunes-ban, sem iCloud-ban… mindig kell legyen backup. 🙁

    @taky1974: megint úgy hangzik, mintha kb direkt csinálnánk. teszteltem több készüléken, egyiken sem volt semmi gond, és direkt vártunk a commcenter patch frissítésével is, hátha jeleznek hibákat az eredeti fejlesztőnél. de azt meg nem várhatod el, hogy minden létező variációt kipróbáljunk.

    aki cydiából telepítget, annak ismernie kell a kockázatokat. ugyanakkor ismételten kijelentem: egyik csomagunk sem tartalmaz semmi olyat, amitől összeomlik a készülék, teszteltük őket, mielőtt kitettük. ráadásul ez a csomag meg az unstable repo-ban van.

    @Manoo: T-mobile esetén carrier fix nem szükséges, mert ott nem kell változtatni a beállításokon. logófix, ami csak a logót helyezi ki, az ellenben van, viszont egyes készülékeken valamiért nem működik, ezt még nem volt időnk végigjátszani, de hamarosan.

    @se87tet: köszi a visszajelzést!

  7. @Jadeye:
    Csak azért írtam, mert ismerősi körben is okozott már problémát. Nem a Ti felelősségetek a feltelepítése, de magatokat járatjátok le, ha valakiknek elsz@rja a telefonját. Ez nem von le az értékéből a dolognak, és akinek ez hasznos biztos örül is neki.

  8. @Jadeye:
    Csak azért írtam, mert ismerősi körben is okozott már problémát. Nem a Ti felelősségetek a feltelepítése, de magatokat járatjátok le, ha valakiknek elrontja a telefonját. Ez nem von le az értékéből a dolognak, és akinek ez hasznos biztos örül is neki.

  9. Jah, azt elfelejtettem írni, hogy én a három közül leginkább az ultrasnow fixtől féltem hogy az lesz hibás, de az is jól működik, bár néha mintha eldobná a telefon a jelet.
    Lehet hogy ez vmi bug benne? (vagy csak sikerül mindig akkor nézni a telefonra amikor nincs térerő 😀 )

    Tudom hogy azt nem ti csináltátok, csak gondoltam megemlítem.

  10. @taky1974: a csomagban semmi olyan nincs, ami összeomlást okozhatna, egyetlen tesztkészülékünk sem omlott tőle össze. továbbá ez az unstable repo változatlanul. de most kb azt várod el, hogy vegyük figyelembe, hogy a milliónyi különböző felhasználónál éppen mi van fent, ami egyszerűen lehetetlen, vagy akkor inkább ki se adjuk. ez meg nonszensz. a felhasználók elenyésző részénél okoz problémákat, de akkor sem maga a csomagunk, hanem az, hogy mennyi minden más van még neki fent, amivel mi viszont nem tudunk mit tenni.

  11. @Jadeye:
    Ha félreteszed a sértődöttséget mely most szívedet hasogatja, akkor rájöhetsz hogy mindezt jószándékkal írtam.
    Én sehol nem olvastam a cikkben, hogy ez csak “próba verzió vállalkozó kedvű embereknek”.
    Ettől függetlenül rendesek vagytok, jó az oldal, jók a játékok… stb.. stb…

  12. @taky1974: a cikkben benne van, hogy az unstable repoban van. szerintem ez elég egyértelmű, de odatettem az elejére egy piros bekezdést is, ami alapján már muszáj annak lennie, és remélhetőleg mindenki elolvassa, mielőtt nekiállna. sajnos ez ilyen műfaj, pontosan azért, mert nem lehet tudni, ki és mit tesz még fel a készülékére. és ezt meg lehetetlen tesztelni.

    meg én értem amúgy, hogy jószándék volt benne, csak nem jött ki jól.

  13. @Jadeye: Egyébként én sem felelőst keresek, csak leírtam hogy mi történt. És azt meg hidd el, hogy ez tette tönkre a telefont, mert pont a carrier fix felrakása előtt indítottam újra, és állítottam le minden alkalmazást, pont azért hogy ne legyen semmi gubanc. Akkor még újraindult. Miután feltettem a carrier fixet, rögtön újraindítottam, és akkor már nem indult újra. Én ebből egyenesen következtetek, hogy ez a csomag okozta a hibát. Egyébként semmi különleges csomag nem volt fent, nem volt teleszemetelve ész nélkül, ahogy fentebb írta valaki.

  14. Sziasztok! segítségre lenne szükségem.

    Felraktam a magyar bill fix-et, de hibásan települhetett, mert összeomlik a rendszer, s nyom mindig egy respringet, ha előjön a billentyűzet.
    Ezt mos úgy sikerült kiküszöbölnöm, hogy angolra állítottam a bill-t.
    Töröltem Cydiából, visszaállítottam magyarra, s továbbra is crash-sel.
    http://kepfeltoltes.hu/120531/scr_www.kepfeltoltes.hu_.png

    Hogyan tudom a hibát kiküszöbölni?

    Esetleg megtudjátok mondani, hogy melyik fájlokat módosíthatta a tweak? (csak mert akkor valakitől elkérem a gyári állapotban lévő fájlokat, s felülírom iFile-lal.)

    iPhone 4S 5.1.1 Absynth

  15. Üdv mindenkinek!

    Hálás köszönet! iPhone4 – en, tökéletesen működik! Amit még fontosnak tartok megjegyezni, az hogy előkerült végre a “személyes hozzáférési pont” ami sajnos Telenor kártyával egyébként nem megy! Épp tegnap derült ki számomra, hogy T-mobile kártyával ez alapból működik.
    Már majdnem megvettem a MyWi 5.0-t csak az ára tartott vissza, meg az hogy kb. 4 db készülékre kellene.
    Erre itt van a fix, és már működik is! Még egyszer, köszönet érte!

    Az érdekelne még, hogy iPad2 esetében hogy kerülhet elő a hozzáférési pont?

  16. @ajonas74: gondolom, de igazából nem értem, miért hullott el, mert a commcenter patch 5.0.1-re már korábban frissült, de nem jelzett vele kapcsolatban akkor senki problémát. most összesen csak az 5.1.1 támogatása került bele pluszban legújabban, de az nem módosított semmit az 5.0.1 esetén. ezért nem értem. :/

    @Enjoy: te, és amúgy az feltűnt, hogy ez NEM a mi billentyűzetfixünk? esetleg náluk reklamálj, és tőlük kérdezd meg.

  17. @ajonas74:

    És sikerült már megoldani a dolgot?

    Ha jól értem azért nem jelenik meg az itunesban, mert nem jut tovább a telefon az alma logónál.

    Próbáltad már dfu módba rakni?Akkor legalább megjelenik az itunesban, és nyomhatsz neki egy restore-t.

    Sima dfu módot (ha nem kell függetlenítened) úgy éred el, hogy bekapcsolod az itunes-t, (tudom hogy nem jelenik meg benne a telefon) 10mpig folyamatosan nyomod a home+bekapcs gombot, majd felengeded a powert, home gomb nyomva tart addig, még megjelenik a telefon, és kiírja az itunes hogy visszaállítási módban vagy.

    Nem tudom hogy így jó lesz-e de lehet.

    Jadeye te mit gondolsz, így jó lehet?

  18. @Jadeye: Szia !
    Ma vagy holnap este függetlenítem a T-s iPhone 3G-met (iOS 4.2.1;baseband 05.12.01;Nincs gyári kártyám;;jailbreakelt Sn0wbreeze-el;nincs hacktiválva…stb.).
    Telenor-os kártyával akarnám használni.Az a kérdésem,hogy ez a carrier fix akkor működik 4.2.1-en ?

  19. @Jadeye: Lehet, hogy rossz screenshotot toltam fel.
    A történet: Igen, mások bill fixét használtam, aztán mielött felraktam volna a tiéteket, töröltem azt, nyomtam egy respringet.
    Felraktam a tiéteket, s telepítéskor jött a két piros sor, és elszált a magyar bill.
    Utána töröltem tiéteket is, s próbáltam visszarakni a “másokét”.
    De az sem működik már, mint ahogy mindenféle “fix” nélkül sem.

    Azért írtam ide elsőként, mert a tiétek települt hibásan. (lehet, hogy a másikaké volt rossz.)
    Ha nem nagy kérés, ettől még leírhatnád, hogy melyik fájlokat módosítja a ti fixetek.
    Köszi

  20. @Enjoy: a képen nem a miénk van. innentől nem tudok mit tenni. ha az a csomag összetúrt valamit, amit a mi csomagunk módosítana, akkor valószínűleg a miénk is hibát dob.

    de a screenshoton nem a miénk van, és a hibák sem a mi csomagunk miatt kezdődtek, hiszen azt írod: “aztán mielött felraktam volna a tiéteket, töröltem azt”

  21. @Jadeye: Így van, az adataim kellenének nagyon. Esetleg van valakinek még egy utolsó ötlete, mielőtt nyomok egy restore-t, és megb@sz közben az ideg az adataim elvesztése miatt…?

  22. @Enjoy: ezeket a fájlokat másolja be:
    Keyboard-default.plist
    Keyboard-hu.plist
    Keyboard-en_US.plist
    innen: /var/mobile/1phonebackup/tmp/
    ide: /System/Library/Frameworks/UIKit.framework/

    de ha a miénk már le sem fut, akkor a /var/mobile/1phonebackup/tmp/ alatt sem lesznek ott azok, amiket a mi csomagunk másolna be a /System/Library/Frameworks/UIKit.framework/ alá, tehát hiába írom le. a miénk nem módosított semmit hiszen azt írod, le sem futott.

  23. @ajonas74: elvileg linux segítségével valahogy fel lehet mountolni az iPhone memóriáját, és be lehet olvasni az egészet, de az több óráig tart, és legalább annyi szabad hely kell az image-nek, mint a készülék kapacitása, mert egy az egyben húzza át a dolgokat.

    semmi mentésed nincs róla iTunes-ban vagy iCloud-ban?

  24. @Jadeye: De van mentésem, régebbi. Egyébként csak a legújabb fotókat és az sms-eket sajnálom. Azokat még nem mentettem. A névjegyeim, leveleim exchange-ben vannak, a többi fotóm meg a gépen. Csak az a jó pár sms fog hiányozni (autópálya, parkolás, privát üzenetek) és az új fotók, amiket az utóbbi egy-két hónap családi eseményein, és külföldön készítettem…

  25. Viszont ezek pótolhatatlanok 🙁 Nem beszélve arról, ha a kedves parkolási társaság vagy az autópálya üzemeltető kitalálja, hogy nem fizettem valahol. Na akkor lesz gond 🙁 No de nem offolom szét a topicot, már megy a restore 🙁

  26. @Jadeye: Na, most nagyon érdekes a dolog… Restore megvolt, 5.1.1-re. JB is, teljesen jól lement. Ezután gondoltam (most már úgyis minden mindegy alapon) felteszem a carrier fix-et. És megint ugyanaz a baj. Pedig most aztán totál szűz a telefon. Ott állnap a pálcikák körben, ahogy délután. Na akkor most hogy is van ezzel a carrier fix-el? Én elhiszem, hogy mindenkinek működik, de akkor mégis mivel magyarázod, hogy egy totál szűz telefont is hazavág?

  27. @Jadeye: Wow. 🙂 Ez kemény.Valószínűleg nem állok neki.Főleg,hogy mivel nem vagyok egy angol tudós így még ennek a szövegnek a lefordítása is gond a számomra.Nincs valami link ahol ez le van írva magyarul ?Vagy valami jó kis videó ?Na mindegy ez felkeltette az érdeklődésemet úgy,hogy most szét guglizom/jútúbozom a netet.

  28. @ajonas74: de, fontos, mert bosszant, hogy nem tudom, mi a gond vele, ami miatt ezt csinálja. pláne azért, mert gyakorlatilag semmi nem változott az eddig működő kódban a commcenter patchben, csak hozzá lettek adva az új iOS verziók.

    gyakorlatilag hiba nélkül le kellene futni neki, ami ugye meg is történik, a gond az újraindítás után van. hmm. viszont elképzelhető, hogy az absinthe okoz valami olyat, ami miatt mégsem megy rendesen a dolog, és nem tud betölteni. az 5.0.1-et mivel jailbreakelted? az is absinthe volt?

  29. @ajonas74: akkor nekem kezd az absinthe és az iPhone 4S kapcsolata gyanús lenni, mert más nem nagyon lehet, hiszen a a csomag carrier bundle része az nem ír felül rendszerfájlt, csak a commcenter patch, az meg eddig minden esetben működött rendesen. ha majd jön végre frissített redsn0w, ami ugyanúgy támogatja majd az 5.1.1-et és az iPhone 4S-t, akkor talán okosabbak leszünk. 🙁

    az adataid lementését esetleg megpróbálhatod az itt linkeltek alapján, hátha valami visszajön vele. :/

  30. Ha minden igaz akkor a frissített MobileSubstrate nem az ilyen összeomlás hivatott kiküszöbölni azzal hogy a készülék bekapcsolása közben a fölső hangerő gombot nyomva tartva safe-módban indul, majd el tudod távolítani a hibás tweak-et vagy amit föltelepítettél?

  31. @Jadeye: Azt értem, de ha mást is rakott föl ami esetleg a MS-ot föl tette, akkor lehet valami esélye. Próba szerencse! Egyébként NAGYON köszönöm a bill fix-et, nélküle nem tudnék már élni! Nagyok vagytok!

  32. Csak 1 jotanacs mindenkinek aki JB -be kezd annak idején amikor még én is JB tem a szifont minden esetben csináltam egy full mentést a tiszta rendszerről és ha valami szarul jött ki egy telepített cydia csomagból akkor simán visszaálltam backupbol és nem aggodtam

  33. @szorian: Az nem elég. Olyan mentésem van. De sz@rt sem érek vele, mert az új SMS-eim és fotóim odavannak. Ok, tudom, azt is lehetett volna menteni, de ki a rosseb gondol arra, hogy egy “ártatlan” carrier fix így hazavágja a telót?

  34. @Jadeye: Ja, pont megy az image dump, már 1,5 GBnál tart, és tényleg nagyon lassú. Meglátjuk mi lesz. Már eltemettem az adatokat, de rontani nem rontok vele, megpróbálom, hátha…

  35. @ajonas74: Tudod miért kell pont ilyenekre is gondolni mert a JB miatt sokkal nagyobbá válik az összeomlás esélye. És sajnos aki feltöri a telefont annak sajnos ezzel a kockázattal számolnia kell. Hidd el pontosan tudom minden faszság előtt mentettem az 1 ok hogy 8,5 évet dolgoztam a KÜRT-be megtanultam mekkora értéke van az adatnak és az első naptól hogy megjelent az iPhone 2007-Ben használom a telefont és láttam már mindent.

  36. Ebbol a bill fix-bol csak 3.x illetve 4.x-es verziot latok fennt. Ez miert van? Feltettem, de semmi valtozas logikusan,azt hittem csak a nevet nem irtatok at..

  37. A bill fix 3.x-5.x-ig működik! Ezt én tanusíthatom! Majdnem minden iOS-en próbáltam már. Nyugodt szívvel lehet telepíteni!

  38. Ez kemény! 3x kaptam hibajelentést hogy nézzem át a hozzászólásomat, mert nincs vele valami rendben. Na mindegy.

    Utánanéztem, a MobileSubstrate kikapcsolható ha összeomlik a rendszer, amikor bootol a készülék, a hangerő növelő gombot nyomva tartva kikapcsolja a MobileSubstrate-et, majd ha elindul a készülék, Cydia megnyit, csomag eltávolít, majd Reboot és minden mehet tovább.
    Még nem próbáltam, de szerintem ma ki fogom.

  39. 5.1.1-en a az unstable repoból telepített Vodafone Logo Fix 4.2+-nak működnie kéne? Nekem nem sikerült előhozni a logót, hiába indítottam újra, hiába nyomtam Reset network settingset.
    És egy olyannal találkoztam, hogy mintha nem úgy kapcsolna ki a telefon, mint eddig: gomb hosszan nyom-Slide to power off, de utána egyből elsötétül és annyi. Eddig volt kis pálcikázás körbe-körbe, ha jól emlékszem. Ez még nem is lenne baj, de a reboot is olyan, hogy semmi almalogó, csak hosszú fekete képernyő és kevés spinning wheel után hirtelen megjelenik a lock screen. A “kikapcsoláskor” futtatott programok meg ott figyelnek a multitask baron. Fura. Mi ez? Valaki találkozott már ilyennel?

  40. @marTone: A multitask-os jelenség teljesen normális dolog. A kikapcsoláskor be nem zárt alkalmazások a háttérben pihennek mindaddig, amíg te be nem zárod őket. A spinning wheel jelenséget még nem tapasztaltam.

  41. @marTone: mint már írtuk, retina kijelzős készülékeken a logó valamiért nem mindig jelenik meg, noha a fix a megfelelő fájlokat a megfelelő helyre másolja.

    a multitasking bar a korábban futtatott appok listája, az nem jelenti azt, hogy azok futnak is, így kikapcsolás után is ottmaradnak, és megjelennek az ismételt bekapcsoláskor.

  42. Azt mondja meg nekem valaki hogy, miért eszik olyan sok memóriát a Safari. iPhone 4 5.1.1 JB, már az iOS 5.0-ben jelen volt ez a probléma. Alaphangon 270-310MB szabad memória van, elindítom a Safarit, majd 1-2 perc után már csak 50-80MB szabad memóriám marad. Safarihoz semmi tweak nincs telepítve. Sőt, restore + JB után meg van ez a jelenség holott csak a Cydia és az SBSettings van a telefonon. Valakinek valami ötlet? Ja és soha sem állítok vissza Backup-ból.

  43. @Jadeye: Köszi! A multitaskot igazából sztem tudtam:)
    Akkor várok türelemmel hátha lesz retina logo fix is.
    Ja és a billentyűzet fix valóban nekem is eddig mindig, minden féle iPhoneon és iOS-en működött. Köszi érte!

  44. Hali !

    Hát én is úgy jártam mint ajonas74 és szintén 4s 16gb-os a telóm.

    Viszont új sw után ezeket beírva műxik minden :

    Telenor mobilnet és MMS beállítások
    Mobilnet
    APN: net
    minden más üres

    MMS
    APN: mms
    user és password üresen marad
    MMSC: http://mmsc.telenor.hu/
    MMS proxy: 84.225.255.1:8080
    Max. üzenetméret: 307200

  45. @zotyi79: felesleges volt feltenned, a cikkben is írtuk, épp ajonas74 visszajelzése alapján, hogy “Tehát ha neked iPhone 4S készüléked van, akkor mivel egyelőre csak az Absinthe tudja jailbreakelni, ne tedd fel a csomagot!”

    és sajnos egyelőre nem találtunk rá megoldást 🙁

    persze a manuális beállítások működnek.

  46. @hSn0wQ: ez nem másik módszer. pontosan ugyanezt linkeltem be, és ugyanaz a helyzet, hogy a “dd if=/dev/rdisk0s2 bs=4096 | ssh ……. stb” módszert használja. (ráadásul a végén ott a link ugyanarra a modmyi posztra, amit én is linkeltem.)

  47. @Jadeye: Értem.Nem olvastam végig,de ezek szerint akkor megtaláltam a “fordítását” annak amit belinkeltél.Annyi a különbség,hogy amit én találtam az mac-es leírás.Na így magyarul már mindjárt más.

  48. Szia Jadeye nem tudom telepíteni a frissítéseket cydia-ba usres/bin/dpk erort dob ki minde frissítésnél,és nekem nincs meg a Telenor fix 5-t

  49. @Jadeye: És megosztanád velem,hogy például milyen hiba lehetőségekre számítsak.Amúgy nem fogom kipróbálni csak kiváncsi vagyok a véleményedre.

  50. @nacper: a hibaüzenet azt jelzi, hogy vagy nem létezik a dpkg, vagy hibásak a jogai. mindenesetre ennek köze nincs a szifon source-on található csomagokhoz.

    maximum azt teheted, hogy letöltöd a deb fájlt (http://apt.saurik.com/debs/dpkg_1.14.25-9_iphoneos-arm.deb), és manuálisan kibontod, és felrakod újra a dpkg-t. ha ez kínai, akkor egyszerűbb a restore, és az ismételt jailbreak.

    @hSn0wQ: nem hibalehetőségekre kell számítani, hanem a fordításban van tévedés több helyen. de most nem állok neki kijavítgatni, mert azon túl, hogy van más dolgom, igazából semmi értelme nem lenne. ha ugyanis valakinek nem megy az angol, egyszerűen nem érdemes szerintem belekezdenie, mert bármi felmerülő hibát utána guglizni szintén angolul fog csak tudni, amit megint csak nem ért majd.

  51. @Jadeye: Értem.Hát én mondjuk azért szoktam ezeknek utána nézni mert érdekel.Na,de mindegy nem fogok úgy se neki állni mert nincs egyelőre szabad 5-7 órám,nincs se Mac-em se Linuxom és nem is szorulok rá,hogy én itt neki álljak hackelgetni.Köszi az útba igazítást.

  52. Sziasztok!

    Nem tudom szabad-e ilyet írnom, de nagyon jó (lenne) a Magyar billentyűzet fix csomag, csak nekem az a kis “problémám” van, hogy ha pl sms-t írok és ékezetes karaktert /jelen esetben “á” betűnél lépett fel/ akkor 160 írható karakterről 70re esik le, ami ugye elég nagy karaktervesztés és ha egy hosszabb sms-t akarok írni, akkor átmegy több oldalasba!
    Vki esetleg tapasztalta? Megoldás?

    Előre is köszi!

  53. @Koczy: semmi gond a felvetéseddel, teljesen érthető. az SMS esetén teljesen más lesz a karakterkódolás, ha magyar ékezeteket használsz, emiatt csökken az üzenet hossza. ugyanakkor a magyar billentyűzet fix lényege éppen az, hogy a nem magyar karaktereket kiszedi.

    persze nem csak az “á” ilyen, hogy megváltoztatja a karakterkódolást, és így csökkenti az üzenethosszt, hanem bármelyik, amelyik nem része a standard betűkészletnek, legyen az ékezetes karakter vagy szimbólum.

    mindenesetre megnézzük, hogy milyen megoldást lehetne erre találni, hogy magyar billentyűzet fix is legyen, és hogy ilyenkor az SMS-nél se legyen gond.

    addig köztes megoldás lehet, ha vagy a magyar fixet nem használod, vagy az ékezeteket.

  54. @Jadeye: Köszönöm szépen a gyors választ! Addig nem használom de nekem pl nagyon tetszett mert meggyorsította az írást.
    Számomra amúgy érdekes h az eredeti magyar billentyűzetén is ha az eredeti á betűt írod akkor kevesebb karaktert enged de ha a fordított ékezetest akkor viszont marad a 160as karakterszám! Esetleg lehetne az is a megoldás h nem csak a magyar ékezetest tartalmazza hanem a fordítottat is, vagy nem tudom, h az kivitelezhető-e h az sms-nél más bill. jelenjen meg. Sajna ehhez nem értek, csak mint ötlet jutott eszembe.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!