fbpx Skip to content

Az Apple a WWDC-n, még júniusban jelentette be az iOS újabb változatát, a ma megjelent 8-as verziót. Ez több újdonságot is hoz a rendszerben, de az iOS 7-hez képest azért drasztikus, a felhasználói felület kinézetét érintő változásokra nem kell számítani. Ezen felül viszont sok olyan új funkciót és új alkalmazást is kaptunk, amelyek a fejlesztői háttér támogatásával már egész hasznos dolgokat hoznak.

iOS8_logo

A gyárilag beépített alkalmazások funkciói is bővülnek, és még több dolgot tárolhatunk majd a felhőben. Aki pedig Mac-et használ, annak minden bizonnyal azonnal elnyerik tetszését a Continuity által nyújtott plusz szolgáltatások, amivel az egyes eszközök még közelebb kerülnek az egymással való összhanghoz.

És hogy miket is hoz még az iOS 8 az iOS 7-hez képest? A legfeltűnőbb újdonságait szedtük össze az alábbi cikkben.

iCloud Photo Library – iCloud-fotókönyvtár

photos_icon_2x icloud_photo_library_icon_2x

Az emberek egyre több képet és videót készítenek az iPhone-jukkal, és ahogy ez a gyűjtemény növekszik, úgy válik egyre inkább szükségessé ezeknek a képeknek és videóknak a biztonságos tárolása, ami ráadásul bárhol és bármikor hozzáférhetővé teszi őket. Ez az, ahol a megújult Fotók alkalmazás és az iCloud-fotókönyvtár a felhasználó segítségére siet.

Az iCloud-fotókönyvtár segítségével az összes fotónk és videónk a felhőbe költözhet, ezzel azt bármely eszközünkről, bármikor elérhetjük. A bekapcsolása után az összes tartalom elérhető a felhőben, beleértve a teljes felbontású, vagy akár a RAW képeket is, és onnan bármikor letölthetjük őket bármelyik eszközünkre, vagy megnézhetjük a weben, így nem kell a készülékünkön tárolni azokat. Az iCloud eredeti méretükben tárolja a képeket, a készülékünkön pedig egy arra optimalizált, kisebb méretű változatot hagy. Az iCloud 5GB-os ingyenes tárhelyén túl pedig $0.99-től kezdődő havidíjakkal nagyobb tárhelyre is előfizethetünk.

Természetesen a Fotók alkalmazásban beállított rendezés az iCloud-fotókönyvtárban is megmarad, és az átszerkesztett képek szerkesztései az összes többi eszközünkön is rögtön megjelennek. A szerkesztés itt is visszavonható, az eredeti kép visszaállítható marad.

Bővebben a megújult Fotók alkalmazásról és az iCloud-fotókönyvtárról: iOS 8 Photos

Megújult Kamera

iOS7_camera_icon

A megújult Kamera appban a legnagyobb változás talán a Time Lapse videók készítésének lehetősége. A Time Lapse segítségével az idő múlását szemléltethetjük a felvett tartalom gyorsított lejátszásával. Az iOS 8 dinamikusan választja ki a fotók készítésének időközeit, majd a végén a felvétel leállításával egy videóvá fűzi össze a rögzített képeket:

Újdonság még az időzítő funkció. Segítségével az iPhone 3 vagy 10 másodperc múlva lefotózza azt, amit szeretnénk – például magunkat a tájjal. Ilyenkor a LED vaku is villog, tehát látjuk, ahogy visszaszámol a rendszer. 10 másodperc esetén először másodpercenként, majd pedig az utolsó másodpercekben erősebben villogva jelez nekünk, hogy mindjárt repül a kismadár.

composition_icon_2x adjust_icon_2x filter_icon_2x

A Kamera ezen felül is bővült pár új funkcióval, amelyek a fotózást és a képek szerkesztését hivatottak megkönnyíteni. Az egyik ilyen újdonság, hogy még ha nem is sikerült megfelelő szögben fotózni, a Fotók app képes az adott képet automatikusan vízszintesbe állítani, kiválasztva a legjobb levágást, ami ehhez esetleg szükséges lehet.

capture_composition_2x

Kibővültek a fotók egyes tulajdonságait állító lehetőségek is, mostantól a képek egyes tulajdonságai csoportokra bontva módosíthatóak, amivel még a legkevésbé hozzáértő is úgy tudja állítani a képei tulajdonságait, hogy értenie kellene hozzá. Az eredmény a háttérben futó intelligens megoldásoknak köszönhetően pedig pár egyszerű lépéssel is sokkal jobb fotók.

A szerkesztési lehetőségek harmadik pillére a beépített filterek használata, amivel a fotóinkat még akár az Instagramhoz is előkészíthetjük, vagy a kreativitásunkat tudjuk velük jobban kidomborítani. A beépített szűrők listája ráadásul külső appok által is bővíthető, így ha jobban szeretjük az Instagram által kínált filtereket, akkor ha annak fejlesztői lehetővé teszik a szűrőik az iOS 8 általi használatát, akkor a képeinket már az Instagram nélkül is filterezhetjük majd.

iOS8_Kepek_szerkesztes_01 iOS8_Kepek_szerkesztes_02

A Kamera újdonságairól itt írtunk részletesebben: A nagy iOS 8 teszt – Első rész: Üzenetek, Fotók, Kamera

Megújult Üzenetek

messages_icon_2x

Az Üzenetek app is kapott pár új funkciót. A leginkább szembetűnő, hogy az üzenet begépelésére szolgáló szövegmező jobb oldalán lett egy mikrofon ikon. Erre hosszan nyomva rövid hangüzenetet küldhetünk, majd ha végeztünk, azt felfelé lökve tudjuk elküldeni (balra tolva az ujjunkat pedig elvethetjük az aktuális felvételt). A szövegmező bal oldalán lévő kamerát nyomva tartva pedig rövid videót lehet hasonlóan könnyen elküldeni, csak rátappintva pedig kis előnézettel válogathatunk a fotóink között.

iOS8_Uzenetek_01 iOS8_Uzenetek_02

Ezen felül lehetőségünk van a csoportos üzenetek könnyebb kezelésére: végre kiléphetünk egy csoportos üzenetből – kivéve, ha azt mi hoztuk létre, mert ebben az esetben a többi résztvevőt rúghatjuk ki. A beszélgetést átnevezhetjük, ha szeretnénk, így könnyebb kategorizálni ezeket, ráadásul ez a név a beszélgetőpartnereknél is megjelenik, illetve a például szövegelési kényszerrel ellátott ismerősökkel folytatott beszélgetésre bekapcsolható a ne zavarjanak mód, hogy ne kapjunk a szavanként nyomott küldés után másodpercenként értesítést.

iOS8_Uzenetek_03

Végre a saját helyzetünk megosztása is pár tappintás, így sokszor nem kell majd külön használni a Find my Friends appot, illetve így olyan ismerősünk is megoszthatja velünk a helyzetét adott időtartamra, aki nincs a Find my Friends ismerőseink között.

iOS8_Uzenetek_04 iOS8_Uzenetek_05

Az Üzenetek esetén az adott beszélgetésben külön nézetben megtekinthetjük az összes, abban a beszélgetésben küldött vagy fogadott képet, videót, illetve mostantól egy egyszerű előnézetben kipipálva egyszerre akár több képet vagy videót is elküldhetünk (lásd fentebb).

Az Üzenetek újdonságairól itt írtunk részletesebben: A nagy iOS 8 teszt – Első rész: Üzenetek, Fotók, Kamera

Interaktív értesítések

Az iOS 8-ban az értesítések kezelése is megújul, végre egy adott értesítés teljességgel interaktív lehet: azonnal válaszolhatunk egy beérkező üzenetre, elfogadhatunk egy új naptáreseményt, azonnal olvasottá tehetünk vagy kidobhatunk egy emailt, elvégzetté jelölhetünk egy teendőt vagy későbbi emlékeztetőt kérhetünk rá. Amennyiben a külső fejlesztők alkalmazásaitól érkező értesítésről van szó, úgy például egy facebook-értesítés esetén azonnal hozzászólhatunk vagy lájkolhatjuk az adott értesítés tartalmát.

Kontakt lista a multitasking nézetben

Mostantól a home gomb dupla lenyomására megjelenő multitasking lista nézetében felül megjelennek a legutóbbi hívásaink és üzenetváltásaink partnerei, illetve a kedvencnek beállított kontaktjaink is. Az ikonjukra rányomva az iOS felkínálja a hívás vagy üzenetküldés lehetőségét.

important_hero_2x

Ez egyébként a Beállítások / Mail, Kontaktok, Naptárak / Megjelenítés az Alk.váltóban opciónál kapcsolható ki, ha valakit zavar a funkció.

Megújult Mail

mail_icon_2x

Az iOS 8-ban a Mail is új funkciókkal bővül. Ezekből a legfontosabb talán az új gesztusok lehetősége: egy adott levélen balról jobbra az ujjunkat azt könnyedén olvasottá (vagy épp olvasatlanná) tehetjük, jobbról balra húzva pedig előtűnnek a további opciók, teljesen balra húzva pedig azonnal törölhető egy húzással az adott levél.

iOS8_Mail_01 iOS8_Mail_02

További újdonság, hogy a Mail a levelek tartalmát megvizsgálva képes az azokban esetleg megtalálható aláírásból felajánlani egy új névjegy létrehozását egyetlen mozdulattal, így nem kell egyenként átmásolgatni az adott partner adatait, megteszi helyettünk.

iOS8_Mail_03

Megújult Safari iPaden

Az iPhone esetén már megszokott nézet, amelyen a más eszközeinken nyitva lévő oldalakat láthatjuk, mostantól az iPades Safari esetén is elérhető, ráadásul itt a nagyobb kijelzőnek köszönhetően egy, a desktop Safarihoz hasonló nézetben rendezve találjuk azokat. A Safari másik újdonsága az iPad esetén az oldalsáv, amiben a könyvjelzőink, az olvasási listánk illetve a megosztott hivatkozások szerepelnek, így könnyedén elérhetjük azokat.

Megújult billentyűzet

quicktype_icon_2x

Sajnos a megújult billentyűzet prediktív beviteli módja magyarul egyelőre nem lesz elérhető. Így noha ez a megoldás intelligensen még az adott beszélgetésben feltett kérdésre is képes felajánlani egy lehetséges választ, azt mi magyarul nem fogjuk tudni használni. Ráadásul a prediktív funkció által felajánlott szóválaszték is változik annak függvényében, hogy kivel történik az üzenetváltás: így más szókészletet kapunk, ha a főnökünknek írunk, és másikat, ha a párunknak – hiszen adott esetben egy szó felcserélése bonyodalmakat is okozhat.

predicts_screen_mail_what_2x predicts_screen_messages_who_2x

A billentyűzetek terén ugyanakkor fontos újítás, hogy az Apple lehetővé teszi külső fejlesztők számára is, hogy saját billentyűzetet alkossanak. Természetesen itt is vannak korlátozások, mert egy adott billentyűzet alapból nem használható rendszerszinten, de ha a fejlesztő úgy állítja be, és a felhasználó pedig jóváhagyja, akkor még akár a gyári kiosztás is teljesen lecserélhető a külső billentyűzetre – ilyen esetekben ugyanakkor tartsuk észben, hogy a fejlesztőnek lehetősége van az összes begépelt adatunkhoz is hozzáférni, tehát ha egy újabb flappy bird-klón még egy hiperszuper billentyűzetet is kínál, akkor ott elképzelhető lehet a trükközés. Csak megbízható fejlesztők esetén engedélyezzünk rendszerszintű hozzáférést egy-egy külső billentyűzetnek!

Bővebben a megújult billentyűzet-funkciókról itt: iOS 8 QuickType

Siri diktálás magyarul

iOS7_siri_icon

Szintén a billentyűzethez kapcsolódik, hogy noha Siri, mint személyi asszisztens még nem érti meg a magyar nyelvű utasításainkat, ettől függetlenül a lediktált szöveget meglehetősen nagy pontossággal képes élőben gépelt szöveggé alakítani. Ennek köszönhetően egy üzenetre még autóvezetés közben is könnyen tudunk válaszolni, akár egész hosszan is, csak le kell azt diktálnunk Sirinek. Ehhez előbb kapcsoljuk be Siri művésznőt/művészurat, ugyanis másképp nem jelenik meg a diktálás.

Családi megosztás

family_sharing_icon_2x

A Családi megosztás segítségével lehetőségünk van maximum 6 személyes családot létrehozni, amelynek tagjai az egymás által megvásárolt vagy letöltött tartalmakat megosztják egymással. Ennek köszönhetően nem kell a másik családtag készülékén minden alkalommal külön bejelentkezni, ha mondjuk a saját készülékünkre megvett navigációt le szeretnénk rá tölteni, mert a család tagjaként az adott személy maga is hozzáfér a vásárlásainkhoz, így maga is letöltheti azt.

Ezen felül a fizetési mód is központosítható. Így például megoldható, hogy a gyerekek a szülő Apple ID-jánál megadott bankkártyával vásárolhassanak – de természetesen beállítható az is, hogy egy-egy ilyen vásárlást előbb a szülőnek jóvá kelljen hagyni, elkerülendő azt, hogy a gyerek a szülő tudta nélkül százezrekért vegyen virtuális pénzt a virtuális farmja trágyázására.

permission_2x notification_2x

Persze a család nem merül ki ennyiben: automatikusan elérhető egy megosztott naptár, amibe a család szempontjából fontos események rögzíthetők, természetesen emlékeztetőkkel együtt; egy megosztott teendő-lista; közös iCloud fotóalbum, amibe a családtagok a saját képeiket elmenthetik; illetve megkereshetjük az egyes családtagjaink eszközeit, valamint egyúttal az ő helyzetüket is.

Bővebben a Családi megosztásról itt: iOS 8 Family Sharing

iCloud Drive – adattárolás a felhőben

icloud_drive_icon_2x

Az iCloud Drive segítségével bármilyen fájlt a felhőbe költöztethetünk, és azt bármely eszközünkről elérhetjük. Ezek lehetnek prezentációk, táblázatok, PDF-ek, képek, vagy bármi más. A feltöltéshez egyszerűen csak az iCloud Drive-ra kell húznunk a kívánt fájlokat, vagy például az iWork alkalmazásaiban létrehozhatunk egy új dokumentumot, aminek a változásait az összes többi eszköz is követi.

(Az iCloud Drive-ra való frissítés azonban megfontolandó abban az esetben, ha nem tudjuk az összes készülékünket iOS 8-ra frissíteni, Mac-en pedig nem a Yosemite fut, mert az iOS és OS X korábbi verziói nem férnek hozzá az iCloud Drive-on tárolt adatokhoz. Elképzelhető, hogy később az OS X Yosemite előtti verziókra jön ezt lehetővé tévő frissítés, de erről jelenleg nincs információ.)

Bővebben az iClod Drive-ről itt: iOS 8 iCloud Drive

Egészség app és HealthKit

health_icon_2x

Az iOS 8 egyik új alkalmazása az Egészség nevet kapta. Segítségével a különféle fitnesz-kiegészítők adatait gyűjthetjük össze egy közös helyre. Ezeket az adatokat az Egészség app Dashboard felülete diagramokon ki is tudja jelezni, ami alapján a kiértékelésük is könnyebb. A HealthKit segítségével pedig a külső alkalmazások és kiegészítők fejlesztői adhatnak hozzáférést az adatokhoz az Egészség app számára.

iOS8_Egeszseg_01 iOS8_Egeszseg_02

Az Egészség app érdekes funkciója még az Orvosi Azonosító, amin a legfontosabb orvosi adatainkat, mint például vércsoport vagy gyógyszerallergia, rendszeresen szedett gyógyszerek, stb., valamint a vészhelyzet esetén értesítendő személyt és annak elérhetőségét adhatjuk meg, és ha úgy állítjuk be, ez még a lezárt képernyőről is elérhető. Persze használhatjuk arra is, hogy az orvosi adataink helyett azt írjuk bele, hogy hol talál meg minket a becsületes megtaláló, ha elhagynánk a készüléket.

iOS8_Egeszseg_03 iOS8_Egeszseg_04

(Legjobb tudomásunk szerint itthon a vészhelyzeti orvosi ellátásnál biztonsági okokból nem foglalkoznak az ilyen kártyákon található adatokkal, mert nem lehetnek biztosak az ott szereplő adatok hitelességében, és például egy vérátömlesztés esetén a hibás vércsoportú vér adása súlyos problémákat okozhat, a hozzátartozókat meg jellemzően nem a sürgősségi ellátást végzők, hanem majd a rendőrség értesíti.)

Bővebben a Health appról itt (csak iPhone és iPod touch esetén érhető el, iPaden nem): iOS 8 Health

Continuity

continuity_icon_2x

Az Apple termékek mindig is kiválóan együttműködtek egymással, a Continuity ezt fokozza tovább az iOS 8 és az OS X Yosemite között. Az alkalmazások állapota folytatható az egyes eszközök között: például az iPhone-unkon elkezdett email szerkesztését rögtön folytathatjuk a Mac-en, amint leültünk elé. Vagy a Mac-en épp megnyitott oldalt tovább böngészhetjük az iPaden. Mindez teljesen automatikus az olyan eszközök között, amire ugyanazzal az iCloud-fiókkal vagyunk bejelentkezve. Ez a Handoff névre keresztelt szolgáltatás az összes beépített és letölthető Apple alkalmazás között alapból elérhető, de a fejlesztők is integrálhatják azt a saját alkalmazásaikba, ezzel képessé téve őket a Handoffra.

A Continuity másik fontos pillére az iPhone telefonhoz kapcsolódó funkcióit hozza az OS X-hez közelebb: mostantól nem számít, hol a telefonunk, nem kell rohannunk a lakás másik végébe, ha épp töltőn pihen, felvehetjük a hívást a Mac-en vagy még akár az iPaden is, vagy SMS-t vagy MMS-t is küldhetünk, nem csak iMessage-et. Az egyetlen feltétel, hogy a készüléken iOS 8 fusson, és az eszközök azonos Wi-Fi-hálózatra csatlakozzanak.

Szintén hasznos új funkció az Instant Hotspot, amivel a többi eszközünk csak akkor csatlakozik az iPhone-hoz, ha eltávolodunk a Wi-Fi hálózatunk hatósugarából. Ráadásul ha a csatlakozott eszközeink azt érzékelik, hogy nem használjuk az iPhone-unk által megosztott internetet, akkor automatikusan kikapcsolják a funkciót, ezzel akkumulátor-kapacitást megspórolva.

Bővebben a Continuity-ról itt: iOS 8 Continuity

Megújult Spotlight

spotlight_icon_2x

A Spotlight kereső az iOS 7-ben elköltözött a főképernyő előli részből, és az ikonok fentről lefelé történő húzásával érhető el. Ez az iOS 8-ban sem változott, ellenben okosabb lett, és a keresés tartalmának megfelelő találatokat ajánl fel automatikusan. Így egy adott helyszín nevére keresve feldobhatja nekünk az arról szóló Wikipedia szócikket egy kis fotóval és egy rövid összesítővel, amire rányomva megjelenik a teljes szócikk. Ezen felül tisztában van az aktuális hírekkel, a népszerű weboldalakkal, a moziműsorral, a közeli helyekkel, így felkínálhat egy listát az elérhetőségeikkel, nyitva tartási idejükkel együtt. Ha a keresésünkre van találat az iTunes Store, App Store, vagy az iBooks Store kínálatában, azokat is listázza, így egy tappintással eljuthatunk a kapcsolódó tartalomhoz. Ráadásul mindez a Safariban keresve is elérhető.

Bővebben az új Spotlight funkciókról itt: iOS 8 Spotlight

Tippek app

Az Apple az iOS 8 negyedik béta változatában jelentette meg a Tips (Tippek) nevű alkalmazást. Az app bemutatja a rendszer főbb újdonságait, hasznos tippeket adva a felhasználóknak.

iOS8b4_Tippek iOS8_tippek_vege

Így többek között megtudhatjuk, hogyan lehet gyorsan válaszolni az értesítésekre, hogyan küldhetünk hangos üzenetet vagy elsajátíthattuk a levelek kezelésének új módját is. Az Apple a saját honlapján külön aloldalakat is létrehozott a tippeknek: van külön iPhone-naliPaddel és iPod touch-csal foglalkozó aloldal is.

EU Internet opció

Az “EU Internet” opció lehetővé teszi, hogy az Európai Parlament és az Európai Bizottság döntése értelmében az európai szolgáltatók ügyfelei az EU tagországaiban a roamingdíjak eltörlése után a hazai szolgáltatójuk mobilinternet-előfizetését más tagországban külön díj nélkül használhassák. A döntés 2015. december 15-én lép életbe, de a díjak addig is csökkennek, és egységesebbé válnak.

iOS8_EU_internet

Az EU Internet opcióról itt írtunk bővebben: Mire való az “EU Internet” beállítás az iOS 8 beta 4-ben?

Vodafone, Telenor – és LTE? Igen!

Az Apple végre lehetővé tette az LTE elérését a nem Apple-partner szolgáltatók esetén is. Így itthon a Telekom és a Vodafone mellett az iOS 8-tól kezdve végre a Telenor előfizetők is használhatják az LTE-t bármi trükközés nélkül, ha megfelelő a díjcsomagjuk.

Telenor_LTE

Touch ID használata külső fejlesztők számára

Az Apple nagyon körültekintő megoldást választott az ujjlenyomat tárolására. Először is az A7 chip egy elkülönített része, az úgynevezett Secure enclave tárolja az adatokat. Ehhez csak maga az ujjlenyomat-leolvasó fér hozzá, semmi más. A rendszer nem is magát az ujjlenyomatot tárolja, hanem abból egy komplex matematikai modellel létrehozott profil kerül rögzítésre, az is titkosítva. A tárolt adat nem kerül bele az iCloudos mentésbe, így az Apple szerverei sem tárolják azt.

Ezekből kifolyólag a harmadik fél által fejlesztett alkalmazások sem férhetnek hozzá az adatokhoz, a fejlesztők nem kapnak semmit az ujjlenyomatból. Maga az app egy lekérdezést indít, és egy visszaigazolást kap, ami lehet igenlő vagy tagadó. A válasz függvényében folytatódhat az alkalmazás futása. Olyan mintha a jelszót írtuk volna be. Persze a programnak előtte egyértelműsíteni kell a felhasználó felé, hogy mire is akarja használni az ujjlenyomatos engedélyeztetést.

Megújult Vezérlőközpont

A Vezérlőközpont még az iOS 7-ben került a rendszerbe, és a kinézete az iOS 8 előzetes verziói során folyamatosan változott, mire elnyerte a hivatalos kiadásban található formáját. Funkcióiban nem változott, csak kinézetében módosult némiképp – balról az iOS 7-es, jobbról az iOS 8-as Vezérlőközpont:

photo 4-2 iOS8b4_Vezerlokozpont

A Vezérlőközpont esetén a megjelenő opciók viszont továbbra sem szabhatóak személyre, pedig adott esetben a repülős mód gombjának letiltása hasznos lenne biztonsági okokból.

Megújult Értesítési központ

Az Értesítési központ az iOS 5-ben került a rendszerbe, és már az iOS 7-ben kapott egy alapos átalakítást, ami tovább folytatódik az iOS 8-ban. Egyrészt eltűnt az Elmulasztott (Missed) fül, helyette csak Ma (Today) és Értesítések (Notifications) maradt, másrészt változtak egyes animációi, például a törlésnél az (x) törlés felirattá gurul ki, ahogyan az az iOS 7 előtt is volt. De a legfontosabb újítás talán, hogy ezeken felül az Értesítési központba mostantól külső fejlesztők widgetjei is betehetők:

iOS8_Ertesitesi_kozpont_01 iOS8_Ertesitesi_kozpont_02

Új háttérképek

Az iOS 8-cal érkezett rengeteg új, statikus háttérkép is, ezeket már korábban ki is szedték a rendszerből, illetve az új alapértelmezett kép kapcsán egy interjú is született, amiről itt írtunk korábban: Az iOS 8 és az iPhone 6 új háttérképének eredete.

183259 iOS8_default_BG

Támogatott készülékek

Az iOS 8 által támogatott készülékek kapcsán már nincs meglepetés. Az várható volt, hogy az iPhone 4 már kimarad az iOS 8-ból, de kicsit talán furcsa, hogy az iPad 2 még mindig a támogatott eszközök között van.

A támogatott készülékek a következőek:

iOS8_tamogatott_eszkozok

  • iPhone 4s, iPhone 5, iPhone 5c, iPhone 5s, iPhone 6, iPhone 6 Plus
  • iPad 2, iPad 3, iPad 4, iPad Air, iPad mini (mindkét típus)
  • iPod touch 5G

Az egyes készülékek által támogatott funkciók azonban már eltérhetnek, nem csak régiók, de készülékek alapján is.

Hogyan telepíthető?

Először is, telepítsük az iTunes legfrissebb verzióját, majd bármely esetben készítsünk egy biztonsági mentést a készüléken található adatainkról. Ezt megtehetjük az iTunes segítségével, vagy pedig használjuk az iCloud backupot, esetleg mindkettőt: ártani nem árt, ha van mentésünk, ugyanakkor van, hogy életmentő lehet. Érdemes lehet készíteni egy olyan mentést is az iTunes segítségével, amit aztán “zárolunk”, így nem írja azt felül az új mentésekkel az iTunes. Ez hasznos lehet akkor, ha meg akarjuk őrizni az adatainkat az iOS 7-es verzióban is, hiszen ezeket az iOS 8 frissíti az új verzióra.

Amennyiben a készülék nem jailbreakelt, a Beállítások (Settings) appban nyomjunk a Szoftverfrissítés (Software Update) menüpontra, majd ott válasszuk a Letöltés és telepítés (Download and install) opciót. Eközben a készüléknek Wi-Fi-re kell kapcsolódnia, és legalább 50% akkutöltöttség szükséges, de inkább eleve dugjuk töltőre. A folyamat elindítása előtt készítsünk róla biztonsági mentést, ezt megtehetjük az iCloud mentés, vagy az iTunes segítségével. A letöltés befejeződése után nagyjából 5-10 perc alatt az iOS frissíti önmagát, ami után az adataink és beállításaink megmaradnak, mindössze a rendszer frissült.

A frissítést elvégezhetjük az iTunes segítségével is, ez esetben kössük össze a géppel a készüléket, és amikor az iTunes feldobja, hogy frissítés érhető el, nyomjunk a Letöltés és telepítés opcióra, és várjuk meg, míg elvégzi a dolgát. Az adataink ebben az esetben is megmaradnak.

Amennyiben a készülék jailbreakelt, úgy a menüből történő, OTA frissítés nem lehetséges. iTunes-ban ettől függetlenül frissíthetjük, viszont jailbreakelt készülék frissítésekor a jailbreak és a Cydiából telepített alkalmazások törlődnek, és jailbreakelt készülék frissítése az esetleg rajta maradó felesleges fájlok miatt nem javasolt. Egyelőre tehát ne telepítsük az iOS 8-at, nyomjunk a Mégsem opcióra, amikor az iTunes feldobja, és előtte pipáljuk be, hogy ne emlékeztessen újra.

Ha szoftveresen függetlenített a készülékünk, akkor az maximum iPhone 4 lehet. Arra viszont nem jelent meg az iOS 8, így nem kell a frissítésen gondolkoznunk. (Ellenben ilyen készülékeket sose restore-oljunk gyári firmware-rel, mert azzal frissül a baseband, amivel a függetleníthetőség is elvész.)

Ha Gevey vagy más, hasonló elven működő megoldással függetlenítünk, akkor egyelőre ne telepítsük az iOS 8-at, mert elképzelhető, hogy a frissülő baseband miatt a Gevey-ünk már nem tudja majd átverni a készüléket, és így nem tudjuk azt a saját kártyánkkal használni.

Ha jelenleg jailbreakelt a készülékünk, de erről lemondva tennénk fel az iOS 8-at, és nem akarunk semmi szemetet esetleg átvinni a jailbreakes rendszerből, akkor nem javasolt a backupból visszaállítani azt. Ha viszont az adatainkra (például SMS-ek) szükségünk van, akkor használjuk az iBackupBot-ról szóló cikkben leírtakat: iBackupBot: szerkesszünk iOS-backupot!

Ha a frissítés közben hibaüzeneteket kapnánk, jegyezzük meg a hiba számát, és nézzük meg a lehetőségeinket a Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek cikkben, mielőtt olyat kérdeznénk, ami már tucatszor megválaszolásra került!

Ha nem jelenik meg a frissítés, akkor várjunk, vagy próbálkozzunk újra. Rengetegen próbálnak most frissíteni, úgyhogy az Apple szerverei most eléggé leterheltek. A hivatalosan megjelent iOS 8 buildszáma 12A365, ami megegyezik a GM buildjével, így akinek a GM verzió van fent, annak nincs teendője!

Közvetlen letöltési linkek, ha a készüléken vagy az iTunes-ban továbbra sem lenne hajlandó megjelenni:

iPad:

iPhone:

iPod touch:

A letöltött fájlokat Windows-on a shift, OS X-en az alt lenyomása közben az iTunes update (vagy restore) gombjára kattintva tudjuk betallózni, és frissíteni (vagy restore-olni) vele a készülékünket. Csak a készülékünk típusához való .ipsw fájlt fogjuk tudni az eszközre telepíteni, más típushoz valót nem!

Jailbreak?

Az iOS 8-ra egyelőre nincs jailbreak, és aki függ a jailbreaktől, annak azt tanácsoljuk, hogy ne frissítsen iOS 8-ra, mert noha vannak hírek arról, hogy készülőben van a jailbreak, nem lehet tudni, hogy mikor jelenhet meg. Egy módosított Pangu már szóba került még szeptember elején, de az még nem jelent sokat.

És hogy miért kell annyit várni egy jailbreakre? Erről itt írtunk bővebben: Gyakori kérdések: miért nincs még jailbreak adott iOS-verzióra, miért kell ennyit várni?

SHSH

Mivel az iPhone 4s-től kezdődően technikai okokból jelenleg nincs lehetőség az SHSH-k felhasználására, így a TinyUmbrella már nem is tölti le azokat az ilyen készülékekhez. Hogy erre egyáltalán lesz-e később lehetőség, azt jelenleg nem lehet tudni. Ha valaki nem akar frissíteni, akkor vigyázzon a készülékére, és ha az felajánlja a frissítést, akkor azt ne fogadja el, vagy ha az iTunes tesz így, ott is nyomjon mégsemet, az esetleg a készülékre letöltött OTA frissítési csomag pedig már törölhető, ha sok helyet foglal. Magától egyetlen készülék sem frissül.

Az SHSH-król és azok fontosságáról, valamint a TinyUmbrelláról itt írtunk korábban: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Vissza az iOS 7-re?

ios-7-logo

Ameddig az Apple még aláírja az iOS 7.1.2-t, addig akik képtelenek feldolgozni magukban az iOS 8-at, azok az aláírási ablak bezáródásáig még vissza tudják tenni a készülékükre az iOS 7-et, noha ez nem javasolt.

Ehhez összesen DFU-módba kell tenni a kiszemelt készüléket, majd manuálisan betallózni iTunes-ban a megfelelő 7.1.2-es IPSW-t, és megvárni, hogy az iTunes elvégezze a feladatot. Hátrány: mivel ez restore, minden adat elvész, és az iOS 8-ról időközben készült biztonsági mentés nem állítható vissza iOS 7-es rendszerre.

DFU-mód lépésenként ebben a cikkben: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek
IPSW-k letöltése: http://www.felixbruns.de/iPod/firmware/

Ha nem vagy biztos a dolgodban, kérd tapasztaltabb ismerős segítségét. Fontos a gyors elhatározás, mert az Apple bármikor bezárhatja az iOS 7.1.2 aláírási ablakát. Az iPhone 4s és újabb készülékeken pedig még mentett SHSH esetén sincs lehetőség visszatenni az aktuálisan legfrissebbnél korábbi verziót. Az esetleges adatvesztésért vagy egyéb problémákért nem vállalunk felelősséget.

Linkgyűjtemény

Az iOS 8-ról szóló összes cikkünk megtalálható az iOS 8 címke alatt, de a fontosabbakat kiválogattuk alább:

Olvasd el a hozzászólásokat is

431 Comments

  1. szívás! 4.6 GB szabad hely kell neki a telepítéshez! i4s 8gb . nem kicsit eldőltem!

  2. Kevesebb mint 1perc és lent van! 🙂

  3. sziasztok, nekem miért nem dobja ki az ios 8at?:/ rádugtam a laptopomra az ipad-et az iphone-t, egyikre se dobja ki hogy frissíthető lenne. i4s, ipad2. egyik sem akarja, legfrissebb itunes, bármit csináltam nem dobja fel.

    ötlet?

  4. Ha már fent van az IOS 8 GM verzió érdemes mégegyszer “átfrissíteni”?

  5. iPhone 4s iOS 7.1-en vagyok iTunesba 7.1.2-re akar frissiteni eloszor arra kell frissitenem es csak aztan lehet iOS 8-ra?

  6. @Lajhar: neked feldobja h frissíts?? mert nekem a GM azt jelzi h a legfrissebb ios van fent

  7. semmi gond, már most túlterhelt az apple szervere, végre feldobná a frissítést kidobta, rányomtam erre már nem elérhető az apple szervere. szénné lett terhelve 20 perc alatt.

  8. @dzsandzsee: Hello!
    Nekem is ezt dobja,de ami érdekes gondoltam csinálok egy full visszaállítást,de a 7.1.2-őt akarná visszatölteni

  9. @djsad00, @adam960504: türelem, az egész világ most frissít, terheltek a szerverek.

    @Lajhar: a GM és a most megjelent hivatalos verzió buildje egyezik, így nincs mit frissíteni.

    @dzsandzsee: a GM NEM fog feldobni frissítést, mert a GM és a hivatalos verzió megegyezik.

  10. Köszönöm, hasznos volt így a frissítés előtt 🙂
    Egy kérdés:
    Ez a predikatív bevitel nagyon hasznosnak tűnik. Lehetséges hogy magyarul is lesz vagy ez kb akkor jön mint a magyar Siri? 😀

  11. Miert kell 5,6 GB szabad hely a letöltéshez?

  12. @kristof.p: talán hamarabb, mint a magyar Siri, bár diktálni már tudsz magyarul.

    @Boky09: 1. helyfoglalás: letölti a frissítéshez szükséges fájlokat. 2. helyfoglalás: kicsomagolja. 3. helyfogalás: felülírja a régi fájlokat az újakkal.

  13. @kristof.p
    a predikatív bevitel nem lesz magyarul elérhető…

  14. @Jadeye: Oksa thx!

  15. @Jadeye:
    Egyébként arra van tipped,hogy ha DFU módos helyreállítást próbáltam, miért a 7.1.2-őt akarta visszatölteni?:)

  16. @expa: egyelőre, de a jövőre vonatkozóan ezt felesleges kijelenteni.

    @Lajhar: gondolom mert még az Apple aláírja a 7.1.2-t a jelek szerint, és nem frissült, hogy kötelezőre a 8.0-t ajánlja fel.

  17. @Jadeye: Nagyon köszi!:))

  18. iTunes nem látja, de OTA műxik.
    Gyors voltam és hamar letöltöttem, úgyhogy én már nem terheem a szervereket. 🙂
    A masinák most bíbelődnek vele. i5s és iPad Air.

  19. Arról van valami tapasztalat, hogy várható-e lassulás iPhone 5-ön, úgy ahogy a iOs7-nél az iPhone4-esekkel volt?

  20. Igaz , hogy a 4 S belassul az IOS 8.0-tól ? Ki tud róla valamit ?

  21. erre valaki valami ötlet?

    Kidobja végre újra hogy letölthető a frissítés, rányomok hogy letöltés és frissítés, ez után előjön egy ablak hogy az iphone készüléken olyan alkalmazások vannak amik nincsenek az itunes könyvtárban. rámegyek hogy folytatás és semmi nem történik…

    de miért?!

  22. @gluck: Nekem iPhone5-on egy hete fenn van a GM verzió. Szerintem gyorsabb, mint az iOS7. Tökéletesen működik, sajnos egyelőre kicsit gyorsabban merül, illetve időnként egy-két gyári alkalmazás is kilép, de ritka.

  23. Bocs, az ipsw link az iPhone 5S-hez való!

  24. Telenoros vagyok, GM van fent. Azt írtátok egy előző cikketekben és én is tapasztaltam, hogy GM-ben nem volt LTE. Ha a végleges verzió megegyezik a GM-el mostmár magátol mennie kéne az LTE-nek? Természetesen be van kapcsolva. Köszi.

  25. @djsad00: Tipp: jobb klikk itunesban a készülékre, ‘transfer purchases’-re klikk (magyarra nem tudom hogyan fordították). Az szépen átmásol minden appot az itunes könyvártba és utána majd hajlandó lesz a frissítést lefuttatni.

  26. @cotag:
    Köszi!

  27. i5 kesz, ipad mini telepul 🙂

  28. @cotag: ezt én értem mert már rengetegszer csináltam ilyent, de ha restore ra megyek úgy hogy ne tartson meg semmit se enged tovább :/ ezzel van a gondom.

    vagy még mindig agyon lenne terhelve a fő szerver és azért van megőrülve a dolog?

  29. @hohand: a közvetlen linkek benne vannak a cikkben (a felixburns is azokra mutat)!

    @ToMiRRo: a GM és a hivatalos verzió buildje ugyanaz, tehát megegyeznek. ha nincs LTE kapcsoló nálad, akkor hálózati beállítások törlése.

  30. iTunes-szal hamar lejön. Gyorsabb mint OTA!

  31. @djsad00: Ok, bocs, akkor nincs sajnos ötletem.

  32. @Jadeye:
    Nekem le van szedve a GM, ha azt Shift+Restore-olom, akkor azt GM-nek fogja nézni majd az Apple szerver és lesz valami hátrány (lejár) vagy olyan lesz mintha most szedte volna le az iTunes?

  33. na most már minden okés 🙂

  34. Sziasztok kapot valaki 17 es hibakodot ?
    es mit csinalt ?

  35. ezt a control centert szepnek nem mondanam…

  36. Sziasztok, iphone 5-m van, de a frissítésnél 3194 hibát dob:D Hogy létezik ez?

  37. @Jadeye: Köszi!
    Bár közben elindult a mostani letöltése is.

  38. Én is arról érdeklődnék h 4S-re érdemes e felrakni. Köszi.

  39. Ugye ez most nem komoly?! :/ Hogy 8Gb-s készülékre a szabad terület miatt nem lehet feltenni ? :/

  40. Frissités kérelmezve!
    Ennyi,már 20 perce semmi!

  41. @ajfonnegyess: töröld le a felesleges tartalmakat, vagy frissíts iTunes-szal.

  42. iTunes 11.3.1.2 alatt indult el a frissítés IOS8-ra. De most vettem észre, hogy már a 11.4 is elérhető.
    Megszakítsam vagy mehet így? Van jelentősége, mert többen írjátok, hogy a legfrissebb van fent nektek…

  43. @ajfonnegyess: Nekem 4S van és a letöltés előtt az iTunes 5.22 szabad GB-ot írt ki, amivel nem volt gondja a letöltésnél. Semmilyen hibát nem írt ki. Most éppen települ.

  44. iPhone 4S: Nekem 50 percig tartott csak a letöltés.

  45. iTunes-al nem kell annyi szabad hely?

  46. iPhone 4S: A telepítés már 18 perce megy és a csík a felénél jár.

  47. Nekem fél órája azt írja, hogy a "frissítés kérelmezve", valaki járt így?

  48. @Sigmatic: A “frissítés kérelmezve” nekem kb 15 perig tartott.

  49. @makimano:
    Bizonyára a 4s lassabb mint a többi. iP5-ön 5 perc alatt a feléig ment a telepítés kb.

  50. @Roorszag:
    Hali!
    Ha esetleg módosítva van a Hosts file-od akkor azt takarítsd ki, ha nem tudod miről van szó, akkor nincs gond. 😀
    Illetve dugd másik USB portra, ha ez sem segít, akkor kapcsolj ki minden féle tűzfalat és antivirust. 🙂

  51. Az ipad air frissités hibát írt. Azota be se tudom kapcsolni. Hurrá 🙁

  52. iPhone 4S: 34 perig tartott a telepítés.

  53. @ajfonnegyess: Szia!

    Sztem azért mert az Itunes a gépeden van,tehát a szoftot a gépedre tölti le,majd ott csomagolja,majd már a kész cuccot tolja a telóra

  54. @Roorszag, @OvErClOcKeR:
    http://szifon.com/2011/03/03/leggyakoribb-itunes-hibauzenetek/
    Error 3194, avagy “Device not eligible”:
    Ugyanezt a hibát kaphatod akkor is, ha csak telepítve van a TinyUmbrella, és az első indítás után mindent alapbeállításon hagytál, mert ilyenkor az Umbrella a bezáráskor a hosts fájlodban a gs.apple.com címet a Cydia szerverére irányítja. Emiatt egy gyári restore a legfrissebb firmware-re is 3194-es hibával zárulhat, ha nincs fent a Cydiában az SHSH ahhoz a verzióhoz.
    Ha ez a gondod, akkor az Umbrellában vedd ki a pipát az Advanced fülön a “Set hosts to Cydia on exit” opció elől, majd zárd be az Umbrellát. Másik lehetőségként a hosts fájlból kell kitörölni minden olyan sort, amiben a gs.apple.com cím szerepel. Bármelyiket is választod a két módszer közül, utánuk minden esetben törölni kell a DNS-cache-t, vagy újraindítva a számítógépet, egy újabb restore szükséges.

    Múltkor a “Set hosts to Cydia on exit” beállítás zavart be TinyUmbrellában, valószínű most is az a gond.

  55. Eltűntek a fotóim! Legalábbis az album nézetben nincsenek meg, csak olyan van, hogy legutóbb hozzáadott!

  56. Ha most pont 4,8GB szabad helyem van akkor frissites utan mar csak 3,8 lesz??

  57. Miért írja automatikusan, hogy frissítés kérelmezve? 😀 nem csináltam semmit csak ránéztem, és már ezt írja..

  58. @Zsargó Erika: Nem tűntek el. Az albumok alatt sajnos már nem látod az összes fotót, csak a legutóbbiakat. Ha minden fotót látni akarsz, akkor az a Fotók fül alatt lesz, de dátum alapján felosztva. Legalábbis én csak így találom meg, több iOS eszközön is…

  59. @jbalint: gondolom azt tudod, hogy egy jó pár funkció nem lesz elérhető az i4s-n, csak egy új dizájnért szerintem ne kockáztasd meg, hogy lassulhat a telefon. majd mikor lesz sok tapasztalat akkor döntsd el megéri e neked. de ha lehet vizuálisan ne kommentekből, mert azok nem minden esetben valóság húek.

  60. Igen, már utánaolvastam, szidják is rendesen. Mi az, hogy nincs egy összesítő nézet!!!!!!????? Így sokkal nehezebb megtalálni, amit keresek. Van kb 1000 képem!

  61. Huhh na végre…
    iPad Air végzett hamarabb, pedig később töltötte le a cuccot.
    i5s majd 1 órát szórakozott az ellenőrzéssel, telepítéssel, de neki is sikerült.
    Minden jól működik. Szerintem szuper lett az új rendszer!

  62. Sziasztok,
    nem úgy volt, hogy az új rendszerrel visszajön a NAGY hívókép??
    Ha hív vki, nekem még mindig az az ici-pici kép jelenik meg a hívóról :-(( Be lehet állítani vhol, hogy ne így legyen?? köszi!

  63. 4s-8gb. 15perc alatt fölment. Tökéletesen működik..

  64. @gluck: szia! pár napja volt a kezembe egy 5-ös IOS8-al és olyan volt mint IOS7-el

    Üdv.

  65. Sziasztok!
    I5s-en van,most Probalgatom az ios 8at es írtak hogy van olyan hogy hang üzenetet lehet küldeni. Hát en ezt nem találom sajnos.
    Ha valaki meg találta az leirhatna hogy hol van.
    Koszi előre is

  66. Nem tudom bekapcsolni fb messengeren a poziciot

  67. iPad szoftverfrissítés (129 óra óra van hátra)
    Valami nem fasza!

  68. Én nekem is meghalt az ipad szoftver frissítés kétszer is. Most harmadjára úgy néz ki hogy lejön rendesen… az iphoneomra már települ. 🙂

  69. Az ipad mini hangszórója úgy szól még a csengőhangoknál is mint egy szokolrádió. Tapasztalta ezt más is?

  70. Tesom ipod touch 5-jen mikor a feloldja a "Hello kepernyot" miutan beirja a iCloudjahoz tartozo kodod megjelenik a feher alma a sotet kepernyon es megint ott jarunk hogy udvozol minket a frissites es kezdjuk elolrol. Van esetleg hasonlo problema vagy otlet az orvoslasra? Nincs jailbreakelve a keszulek egyebkent

  71. Az óra ikonnál jó vastagon fogott a tervező tolla.
    A régi mutató jobban tetszett:)

  72. @lukacs_m:

    nyomjatok neki egy restoret a gépen! 🙂

  73. @Jadeye azert mert ugye 1GB a szoftver

  74. @djsad00: kos

  75. Koszi a gyors valaszt, szerintetek megprobaljuk utana ujra ratenni?

  76. 4s-en milyen ?

  77. I5 -ön gyors mint a veszedelem!

  78. Jadeye be van kapcsolva. Kulon kulon minden alkalmazashoz is. Addig jo volt mig nem kerult ra az ios8

  79. Ra nyomok a nyilra hogy kek legyen es nem csinal semmit. Azert koszi a tanacsot 🙂

  80. @Misi72: Gyorsabb lett ?

  81. Ezekről a linkekről milyen formátumban töltődnek a fájlok?
    Mert letöltöttem az 5S (gsm) ről a szoftot,de kicsomagolás után több fájl bontódik ki,de nincs közte amit be lehetne tallóztatni Itunes-al

  82. Eltűntek a fotók…csak azok vannak amiket nem rég fotóztam az összeset meg csak gyűjtőbe találom erre nincs valami megoldás,hogy olyan legyen mint rég?.

  83. @Selymes József: Azt nem mondanám szerintem ugyan olyan gyors mint a7.1.2.

  84. A “Hey Siri” nagyon tetszik!!!
    Éjszaka meg tudom kérdezni mennyi az idő anélkül, hogy leverném a telefont :DD

  85. sziasztok, minden simán ment, retina mini-n bár mintha úgy érzékelném, hogy lassabb lett a mobil netem. Ezelőtt csakúgy szárnyalt most pedig nehézkesen tölt be képeket és netes alkalmazásokat. T-mobil LTE, ennek lehet valami köze a frissítéshez?

  86. @Lajhar: ugyanabban, amiben az iTunes is letöltené: IPSW (ami egyébként egy ZIP, de nem kell kibontani, és ha kibontod, akkor az iTunes nem fogja felismerni).

    @Alince: nem tűntek el: ahogy a cikkben írtuk, megváltozott a nézet.

  87. Na már talaltam is hibát benne de lehet csak nálam van.
    Ha kétszer be nyomod a Home gombot és ki akarod torolni a programokat amiket használtal akkor be fagy.

  88. hát, 4s-en egyértelműen lassabb. folderek nyitása gyötrelem lassú (1 sec), főleg ha sok app van. task manager szaggatósan jön be és a scroll is szaggatósabb, mint volt. bejött amitől féltem, 7.1.2-ben kiköszörülték azokat a performanciaproblémákat, amik 7.1.1-ben jelentek meg, optimalizáltak 4s-re, gyors volt mint a disznó. sejteni lehetett, hogy nem lesz jobb egy olyen IOS-szel, ami iPhone 6-ra is felmegy.

  89. Nagyon köszi!:)

  90. @Cratos: Nálam nincs ilyen probléma

  91. Sziasztok, olyan bajom van vele, hogy mikor be akarom allitani a csaladi megosztast, azt irja hogy kérjek meg egy felnőttet akinek van beállítva fizetési opció.
    Nekem van beállítva, de nem visa vagy mastercard.
    Mas fizetesi moddal nem mukodik csak hitelkartyaval?

  92. több mint egy órája írja hogy frissítés kérelmezve… ez normális?

  93. Már települ i5-re. A letöltést 21:12-kor kezdtem meg és 21:30-ra lett kész. 30-tól telepíti és már végigment a csík az alma alatt.
    OTA – 2 perc alatt a kérelem után ment a letöltés.

    Holnap megírom a működésbeli tapasztalatokat, illetve mérek sebességteszteket.

    Üdv,
    b_alazs

  94. Sziasztok! Miközben olvasgattam itt a hozzászólásokat, települt éppen az 8 gigás 4s-emre, itunes-szal, már a telefonon lévő fehér csík kb 90%-ánál jártam, amikor csak a kíváncsiság kedvéért odakattintottam az itunes-ra, ahol a 6-os hibaüzenet várt. Rá is kerestem az erre való cikkben, meg is találtam. Viszont nem tudom, hogy ilyenkor mi a teendő.. A telefon látszólag ottragadt, ahol járt, alma jel, alatta fehér folyamatjelző kb 2 milliméterre a végétől, viszont az itunes lecsatlakozott.. Tudtok segíteni? A teló nem jailbrakelt, én vettem újonnan. Előre is hálás köszönet!

  95. 4s (folytatás): appok indulása bizonyos appokra: rábökök az appra, 500ms delay, utána indul, kezelésénél érzed, hogy 10fps a scrollozás az eddigi >20 helyett. multtitask is szarabb lett 4s-en, ha még vmi fut a háttérben (pl appstore update) érezhetően megfogja a front appot. CC rusnya és szaggat 😀

  96. az iCloud drive-nak nem kellene ikonja legyen a kepernyon , vagy valahol be kell kapcsolni?

  97. nektek mennyi ideig írta hogy frissítés kérelmezése??

  98. @Jadeye: Szia!

    Még egy kérdés:)
    Nincs valami ötlet arra,hogy zárt képernyőn mutassa a naptárba szinkronizált névnapokat?
    A naptár ikonnál?
    A régi 5-ös 6-os szoftban ez alapban olyan jól működött.
    Előre is thx!

  99. @paprika: Ezt én is szerezném tudni! De fotót se tudok megosztani

  100. @Blase: Nálam 53 percnél tart. iPad Mini

  101. Nem ugy volt hogy magyar siri is lesz ?

  102. sziasztok!
    valaki adna 4S hez egy linket? a frissítés kérelmezést már unom OTA-ban…
    a cikk listájából a 4S kimaradt…

  103. @paprika: Engem is érdekelne, lesz küéön iCloud Drive app vagy sem?

  104. honnan tudom, hogy GSM vagy CDMA fájlt kell letöltenem? iPhone 5 esetén

  105. Volt közületeket olyan az Icloud tárhelyét megnövelte pl. 20-asra?Én ma megtettem és azt vettem észre,hogy a 0.99 eurós összeg egész pontosan 1000Ft-ot vont le.Azt tudom,hogy 1 euró még nem tart 1000Ft-nál.
    Valami ötlet?

    Előre is thx

  106. iphone 5 a GM verziot hasznaltam par napig de gyorsabban meritette az aksit,szerintetek a most vegleges verzio is ugy fogja meriteni,mert akkor maradok a 7-nel, kösz

  107. @airness23: szerinted gsm vagy cdma hálózatot használsz?

  108. @surda35: build ugyanaz, max egy restore-t megér hátha segít rajta

  109. @airness23: GSM

    @surda35: Nekem is erezhetoen gyorsabban meriti. A GM azonos a veglegessel, szoval ez egyelore igy marad szerintem.

  110. Sziasztok!
    Iphone 4S 8GB-ra egyáltalán nem is telepíthető?

  111. Szépen fut. Talán gyorsabban merül.
    A spotlight-javaslatok bekapcsolása nem sikerült. Bepipálom a spotlight beállításaiban és kilépek, majd amint vissza lépek már nincs ott a pipa.
    Fura.
    @jadeye
    Esetleg ötlet?

    Üdv,
    b_alazs

  112. mi ez a “kérelme megérkezett” fasság?

  113. ilyenkor mennyi ideig írja alá az apple a 7.1.2-őt?
    mert az ipad2-őmön az van és nem biztos hogy frissítek ios8-ra még nemlesz rá jb viszont egy shift+restore 7.1.2 lehet kell majd valamikor ha nagyon “szemetes” lesz az ipad.

  114. @paprika, @kanya01, @cotag: iCloud menüpont alatt ott az iCloud drive.

    @Lajhar: ha egész napos esemény, akkor elvben mutatnia kellene, de passz, nem használom a naptárat névnapokra. az iCloud tárhely díja kapcsán meg az nem lehet 1000Ft, feltételezem, csak zárolt egy összeget a havidíjon felül, így ellenőrzi, hogy érvényes-e a kártya, de ezt a zárolt összeget banktól is függő időn belül visszakapod.

    @magyar15: sehol nem volt szó ilyesmiről. nem tudom, hol hallottál ilyet. csak diktálás van, de az működik is szépen magyarul.

    @aazmrtn: már ott van a cikkben a 4s linkje is.

    @djsad00: minden egyes nagyobb frissítés esetén van ezen nyavajgás, bármelyik készülékről is legyen szó. nyilván mivel a 4s-re az iOS 8-as főverzió lesz várhatóan az utolsó frissítés, így azonnal jön az összeesküvés-elmélet, hogy szándékosan belassítja az Apple, hogy újat vegyél. sok esetben ugyanakkor egy tiszta restore segíthet.

    @Smith: már miért ne lenne telepíthető? ott van a támogatott készülékek között az iPhone 4s, az mindegy, hogy 8GB vagy sem.

    @b_alazs: passz, ezeket próbáld végig: http://szifon.com/2012/12/21/gyakori-kerdesek-mit-tehetunk-ha-furcsa-dolgokat-produkal-a-keszulekunk/

  115. végre fel tudtam gyötörni az ipad-emre is az ios 8-at, telómat és az ipad-et is tisztán restoreal frissítettem, nem töltöm vissza soha a backupot. de azért elrakom emlékbe hát ha szükség lesz rá egyszer.

    eddig úgy látom hogy minden szempontból megéri frissíteni, úgy veszem észre hogy mind két készülék gyorsabb lett és nagyon tetszik az új háttér ^^

  116. Az megvan hogy az óra ikon a pontos időt mutatja? 🙂

  117. Nagyon tetszik az IOS 8 de azért van mit javítani rajta pl. a messengerbe helymeghatározás
    Valahol olvastam,hogy le lehet kódolni a képeket létezik ilyen? :O

  118. @Kovee79:

    Eddig is mutatta.

    Ezen kívül még volna egy olyan kérdésem, ami lehet bután hangzik de rég óta foglalkoztat.

    Használható bármire is az apple cuccokban a bluetooth?!

    Egyszerűen sem az ipod touch-om sem az ipad-em sem az iphone-om, egyikőjük sem látja a másikat bluetooth-on keresztül, nem mint ha bármit is akarnék csinálni, csak kíváncsi lennék.. Elvileg lehet bluetooth-on keresztül netet osztani, de ha nem is látja egymást a két készülék akkor hogyan pároztatom őket össze?

    Vagy csak én vagyok béna, vagy minden itthon levő apple cuccomban rossz a bluetooth IC?:D

    Előre is köszi.

  119. @Kovee79: igen, konkrétan az iOS 7 óta.

    @bojczanendre199: ellenőrizd, nincs-e letiltva a Messenger számára a GPS.

    @djsad00: az Apple eszközeiben a Bluetooth a különböző kiegészítőkhöz, headsetekhez, kontrollerekhez van, és persze az AirDrophoz. de mondjuk Ericssonról ne akarj rá csengőhangot Bluetoothon átküldeni, mert azt nem támogatja (szoftveresen).

  120. @Jadeye:

    Azzal tisztában vagyok hogy a kiegészítőkhöz van, illetve apple készüléken kívül csak két windows-os laptopom és egy nagy pc-m van. Ezen kívül egy mac minim, ipad, iphone, ipod touch, ipod nano.

    De akkor viszont nem értem hogy amikor megosztom a netet miért kapcsolja be a bluetooth-t is ha egyszerűen nem is lehet össze párosítani azon keresztül a két eszközt hogy úgy ossza meg a netet.

  121. @Jadeye engedélyezve van a gps a messengernek 🙁

  122. @djsad00: márpedig tud Bluetooth kapcsolaton keresztüli internetmegosztást is.

    @bojczanendre199: akkor esetleg töröld le az appot és tedd fel újra, hátha.

  123. Szifon mobilos alkalmazása pont olyan mint az ios8…:) 4s-en nem indul el. Nyitnám a hírt, erre kifagy. Oké, belépek akkor gépről. Olvasom ki mit ír, hát…rendben még nincsenek hatalmas tapasztalatok, de sírnom kell megint. Steve most már tuti forog a sírjában. Életem első apple telója egy 4s és az utolsó is. Húúú hatalmas világszenzáció kijött az iphone 6 giga méretben, 10-szer annyiszor fog leesni és még több készülék megy szervizbe, mert összetört. Várom a divatini hullámot akik a pókhálós mobilt nyüstölik a villamoson 🙂 Lett egy kegyetlenül nagy készülék ugyan olyan ultrafos akku idővel. Kijött a világot megrengető óra, ami 1 röpke nap alatt lemerül. Megvegyem vagy ne? legyen egy 20. eszköz is amit minden nap töltőre kéne dugni? már így is elfelejtem néha vmelyik eszközt tölteni. Rendben, legyen egy külső töltőm is, cipelem én, miért ne. Aztán az egészet megfejelik egy új op rendszerrel amivel jobban merülnek a régi telók, esetleg még ki is adják 4s-re amit utána lehet a kukába hajítani. Kérdem én, miért kellett 4s-re támogatást adni, ha használhatatlan lesz? Windows telók egyetlen előnye, hogy az op rendszert mindig a legratyibb készülékükre optimalizálják, azon rezzenéstelen fut akkor mehet a többire is. Ezt persze miért tenné meg az apple, vedd csak meg szépen marha drágán az új telefont ami egyből kiesik a kezedből de amúgy is ha arra használod amire való, akkor töltheted megállás nélkül. Imádtam az op rendszert, mert nem fagy agyon mint az android, van minden rá nem mint egy windows telóra, de a giga készülékektől a hideg ráz, de attól még jobban, hogy érdemi téren 0 fejlődés. Lehetne 2mm-el vastagabb és talán elférne az akkuba még 2 óra működés. Minek okostelefon, ha nem tudom használni ugyan is egyszer csak lemerül.. Új rendszer pedig egy csalódás ezek után, legalább ebben lehetett volna vmit villantani, az pedig szégyen, hogy 4s-re is kiadták. Steve óta számomra az apple hanyatlik, nem is értem hogy fogyott el a sok új készülék. Semmi eredeti ötlet, semmi konkurenciát lenyomó erő. A mai világban úgy érzem lassan többre megyek vele, ha felveszek egy bazi nagy követ a földről, a fülem mellé szorítom, beszélek hozzá, simogatom, rajzolok rá, kétszer annyi személyes kapcsolatom lesz vele mint egy okostelefonnal ahol a 2 évente látott barátaimnak küldözgetem a gps alapú helyzetjelentéseket 2 töltés között. Lehet fikázni de én tényleg sírok most

  124. @Jadeye helyzet sajnos változatlan :/

  125. @pergabb: nem tudunk a készülékekbe több RAM-ot tenni, ez meg egy hosszú cikk, így mobilon elképzelhető, hogy elfogy a memória, és kilép az app. sajnos a memória korlátozott, a cikket viszont nem vennénk rövidebbre. az iPhone 6 akkuidejéről még nincs valódi teszt, hiszen az átlagos használat majd csak hetek múlva mutat értékelhető eredményt. az óra használati idejéről pláne nincs valódi, használható információ. ha szerinted szégyen, hogy az iOS 8 megjelent az iPhone 4s-re is, akkor biztos vagyok abban, hogy ha nem jelent volna meg, akkor meg az lenne a baj.

    ha elégedetlen vagy a készülékkel vagy az iOS-szel, akkor küldj visszajelzést az Apple-nek (angolul), másképp nem feltétlenül fogják tudni, hogy neked mire lenne szükséged: http://www.apple.com/feedback/iphone.html

    @bojczanendre199: akkor passz.

  126. Hát ez a magyar síri diktálás nagyon menő. Mondom a szöveget, felismer valami baromságot, aztán gyorsan javítja pont arra, amit mondtam. Jó cucc.
    Amúgy szerintem gyorsabb lett a telóm ezzel a rendszerrel, nemtom mit csináltak vele. 4Sen persze, nem fog jól futni, de majd arra is biztos lesz egy 8.1, ami rendbe rakja, addig csak magatok szivatjátok, ha felrakjátok.
    Van valakinek ötlete arra, hogy az iMessage miért nem akar bekapcsolódni? Ez az egyetlen dolog, ami nem megy.

  127. en nekem teljesen stabilan lag mentesen megy az iphone 4S em az ios 8al.
    se lagg se fagyas, appok se fagynak ki.
    aku idot megoldottam egy nagyobb kapacitasu aksival.
    alapbol lehetetlen volt h reggel 5tol hogy lehuzom a telot a toltotol estig ne kelljen bedugni vagy barmi, ezzel az uj nagyobb aksival reggel 5 tol delutan 6ig 40+% ig merulok csak es ugyan annyit hasznalom a telefonom.

    tehat en meg vagyok vele tovabbra is elegedve. fel ev mulva valtok 5Sre amiben szinte biztos hogy egybol alsit cserelek, egy hasonloan nagy kapacitasura.

    na joejt nektek

  128. Djsas00: mondd mar el letszi hol lehet olyan aksit venni !

  129. @Jadeye: nem, nekem nem lenne baj 🙂 Ennyire ismerem magam azért. Maximalista vagyok, ha vmi van akkor működjön is. Nincs, akkor elfogadom, hogy a hardver nem volt már elég. Számomra a 4s is tud olyan dolgokat amiket ki sem használok. Igen is szégyen így kiadni vmit, ha nem működőképes a támogatott készüléken. Ipad air is van, arra sem szándékozom feltenni. Én összességében látom azt, hogy az apple nem mutat fel újat. Nem új trendet teremt, ha nem egy már létezőt követ. Lásd 5,5 col, kutyának nem kellett régen és ahogyan a retro kezd ismét divat lenni idővel erre is rá fognak jönni az emberek, de addigra már kijön pl a hologramm 😀 Rendszer stabilitását illetően megkérdőjelezhetetlen az apple, ez tény, de nem vagyok elvakult.
    specifikációk alapján azért kb. lehet látni milyen üzemidők lesznek, ha 2 naponta kéne tölteni az órát számomra az is rossz lenne. Sok dolog megoldható lenne ha akarnák, de mint írtam egy létező trendet követnek jelenleg.

  130. i5, nagyjából jó, de van, hogy döcög szkrollozásnál pl. a ti oldalatok is, notification centerben a “ma” nézet szkrollozása sem az igazi.
    Index is furábban jön be, ott is néha lassul. Remélem dolgoznak már a 8.1-en 🙂

  131. Gépelés “szövegbevitel – gombok reagálása” is mintha akadozna.

  132. A vezérlőközpont valami bünronda lett, a home gomb 2x megnyomására meg az ablak vár 1sec-t és csak utána megy össze váltásra.

  133. Akinek 4S-e van, az ne tegye fel az iOS8-at!!! Megkímélné magát és a többi olvasót is a szenvedéseitől. Több helyen le van írva, h bizony lassabb lesz! Ennek ellenére a sok láma felrakja, aztán meg sír a szája. Talán tájékozódni kéne emberek!

  134. Iphone 5 wifir-ről(töltőn volt) kezdtem neki a telepítésnek minden jo volt ugye mikor bejon fekete alapon az alma alatta a csík.2szer betöltötte harmadjára már egy picit hiányzott es azóta nem mozdul :\\ mit csinaljak ilyenkor ??? Segítsetek!!

  135. Igen a scrollozas nálam is akadozik. Eleg csak itt le tekernem es akadozik.

  136. Hangjegyzetek?

    Az hogy lehet hogy biztossági mentés majd, IOS 8 install, majd biztonsági mentések visszaállítása után a hangjegyzetek-nek lábakélt :)!? Esetleg valakinek van ötlete?

  137. Sziasztok! Messengernél nekem is képtelen a helymeghatározáshoz, és a Facebookom sikeresen német nyelvű lett 🙂

  138. Nem ugy volt hogy a szovegmezonek lesz sotetebb arnyalata is?? Yosemire mikor varhato tudja valaki?

  139. Iphone 5S wifi-ről kezdtem a telepítést. A telepítés végeztével újraindult, azóta fehér háttér benne a fekete alma, le van fagyva semmit nem csinál…. Valaki ha tud segítsen. Előre is köszi!!!

  140. Nincs esetleg egy használható szerver ahonnan nem 30kb/s-al jön a cucc?

  141. Nekem nagyon jól működik. Semmi gondom vele.Én 4s re tettem fel.

  142. Frissítés után nem kapcsol be a telefon. Hard reset-te sem reagál. Valamiért az iTunes sem látja.(i5)
    Van valakinek ötlete, mert a telefonra szükségem van :/

  143. @Steve_86: ugyan ez a hiba nálam is

  144. @Jadeye csináltok magyar billentyűzetet?

  145. Ugyanazt csinálja, mint kettővel előttem. Csak az alma és ennyi.. :/

  146. Sziasztok!

    Nos, tegnap kicsit megnyúztam a rendszer, kerestem a különbségeket és tesztelgettem.
    Sebességben single illetve multicore pontszámokban minimálisan (2-5 pont) többet mértem, de ez mondhatni jelentéktelen. Amit észrevettem, hogy az alkalmazások kicsit lassabban töltenek be. A facebook az gyötrelmesnek tűnik az előző felállás óta, remélem jön rá patch.

    OTA frissítés volt, a Spotlight kereső feature-eit nem tudom bekapcsolni. Valszeg egy restore megoldaná, de nem nyűglődöm vele.

    Egyébként a rendszer gyors, szemre nincs nagyon különbség az előző verzióhoz képest.
    Kicsit gyorsabban merül használat közben.

    Mindez i5-ön.

    A konklúzióm az, hogy aki csak teheti várjon vele, míg az Apple kiad egy legalább egy frissítést a rendszerre, mert úgy érzem még ez nem a ‘final’ verzió amit a kezünkbe adott.

    (A diktálás kib*szott király lett! 🙂 )

    b_alazs

  147. Na ez érdekes! Nekem nem működik az üzeneteknél a hangbevitel. Nem jelenik meg a szóköz mellett az ikon, se a 4S-nél, se az IPAD-nél. Miért ? Tud nekem segíteni valaki?

  148. Tudom, hogy volt már kérdés, és utána is olvastam mindenfelé, de még mindig nem tudom, hogy a Drive hogyan működik, ( beállításokban be van kapcsolva ) , hogy találom a fájlokat, ( iPhone, iPad ) , mert most sehol.
    Tudna valaki segíteni?

  149. ….hol találom…..

  150. b_alazs: a diktálás funkciót hol találtad meg, mert én sehol se találom. Egyébként én pont azt érzékelem hogy egy kicsit lassabb lett a rendszer pl. mappák, alkalmazasok megnyitása. iPhone 5

  151. @kroky: be van kapcsolva a Siri? mert anélkül nem fog menni.

    @sparrow: milyen fájlokat akarsz hol megtalálni? az iPhone vagy iPad esetén azokat majd az iCloud Drive-ot támogató appok tudják tallózni, amikor például iWorkben meg akarsz nyitni valamit.

    @mesteradam: kapcsold be a Sirit. ameddig nincs bekapcsolva, diktálás sincs.

  152. A Szifon.com oldalt mindig kidobja. Nem lehet megnyitni. Más oldalakkal ez nincs. Mi lehet a hiba oka?

  153. @Jadeye:
    Köszönöm, csak azt gondoltam, hogy van ( lesz) neki egy külön alkalmazás, mint mondjuk a dropbox, ahol kedvemre nézegethetem, szerkeszthetem, letölthetem, stb. a fényképeket,fájlokat telóról, tabletről is.

  154. @Crown: mármint mi? és mit értesz az alatt, hogy kidobja?

    @sparrow: egyelőre nincs ilyen app.

  155. @Jadeye: Megnyitja egy pillanatra az oldalt, és aztán megjelenik a főképernyő.

  156. Köszönöm. Sajnos így pl.a cikk elején lévő “iCloud fotókönyvtár” részt sem értem…., illetve semmi ilyen lehetőséget nem látok a telefonon.

  157. @Crown: nekünk semmi ilyesmit nem csinál. töröld a böngésző cache-t például. egyáltalán milyen készülék, milyen böngésző?

    @sparrow: nem értem. ott van a Beállítások / iCloud / Fotók alatt az opciója, ahol be lehet kapcsolni.

  158. Én iPhone 5s-re raktam fel, sokáig töltődött, de szerintem csak azért mert terheltek voltak a szerverek.
    A Weather app kicsit szaggat, ha városok között váltok, egyébként mostmár 10 napot mutat és részletesebb is (nekem ez jól jött).
    A Siri jó home gomb nélkül, de tényleg csak akkor működik, ha be van dugva a készülék.
    A letörölt fényképeket 30 napig tárolja Recently deleted részben, ez is hasznos lehet.
    Ha pár napig minden okés, felmegy az iPad Air-re is.

    iPhone 4s-re abszolut nem ajánlom, mivel összességében használhatatlanabb lesz a telefon, mint amilyen most. (Igaz hogy kapsz pár új feature-t -bár nem sokat-, de cserébe megutálod az egészet a lassúsága miatt.)

  159. @Jadeye:
    Nekem ott csak a fotostream és a fotómegosztás van, az egyik csak az új fotókra vonatkozik, a másik pedig másokkal történő megosztásra. De velem lehet a baj, illetve nem akarlak tovább untatni az értetlenségemmel. Köszönöm a segítséget!

  160. Szuper, az összes kontakt eltünt, de a híváslistában szerepel pár ismerős, viszont a kontaktokban már nem, ez hogy lehet?

  161. mind a 4 kütyümre letöltve 🙂 telepítve … gond egy szálse a két régi darabon … iPad2-esen is szépen szaggatás nélkül megy, a 4s-re is szépen konfigurálták a rendszert 🙂 …

  162. Ahogy észre veszem jóval gyorsabban merül.
    Reggel 6 óta 50%ot merült.
    Iphone 5s

  163. timelapse-nél az időt nem lehet állítani?

  164. @Jadeye:
    Óh…
    sosem jöttem volna rá, ennyire hülye vagyok…
    köszi szépen
    Van esetleg letölthető használati IOS8 magyarul 4S-re

  165. @kroky: jelenleg nincs magyarul tudtommal. angolul is csak tegnap jelent meg iBooksban.

  166. @lukacs_m:
    A problémám ugyan ez!Javulás?Megoldás?

  167. i5S tegnap este nálam is volt a fentebb említett probléma.
    iTunes alatt új fw letöltött aztán indul a telepítés.
    Első csúszka végig ment. Az újra indulásnál fehér háttér fekete alma.
    Itt félh-ig vártam majd DFU ment. Telepítés előtti mentésből újra pakoltattam.
    Adatmentésem volt így minden megvan de vicc hogy ne memgy simán a frissítés.
    Jah jail nem volt ne mis lesz 🙂

  168. Hello képernyő.Kéri az ID jelszavat,megadom,aztán átvált ismét a Hello képernyőre.Tudnátok javasolni valamit?

  169. @Jadeye: köszi így már működik:)

  170. Sziasztok! két kérdésem lenne (iphone 5 és ios8):
    1. “Icloud fotokönyvtár” Icloud/fotók alatt csak két beállítás van – Fotóstream és iCloud fotómegosztás.
    Ezek voltak ios7 alatt is, itt semmi változás…Nálatok megjelenik még egy beállítás, vagy a Fotóstream mostantól nem csak az új képeket, hanem mindent felhőbe rak??
    2. diktálás: Siri be van kapcsolva… hogyan hozom elő mondjuk, hogy üzenet szövegét diktálhassam, ne kelljen gépelni, vagy erre nem jó? akkor mire?

  171. A szifon.com -os bill.fix-es billentyűzet nem lesz majd valamikor külön telepíthető külső billentyűzet?
    Persze JB nélkül.

  172. @b_alazs: “a Spotlight kereső feature-eit nem tudom bekapcsolni” – úgy tudom ezeknek a támogatottsága ország függő, ezért nálunk nem jelennek meg olyan funkciók, mint maps, directions, webes találatok stb. Ha tévedek valaki javítson ki.

  173. @szucspit: 1. nekem ott van külön az iCloud Photo Library (beta) opció, nem tudom, nálad miért nincs.
    2. Sirit bekapcsolva meg kell jelenjen a billentyűzeten egy mikrofon gomb.

    @twingo16v: az úgy, egy az egyben sajnos nem ültethető át, az Apple teljesen más meggondolással oldotta meg mindezt. /cc @szorian

  174. Sziasztok!
    Ez a fotós dolog engem is kiakasztott.
    Lehet én vagyok a hülye és figyelmetlen, de akkor sem értem, ezért kérnék jobban hozzá értőktől segítséget.
    Tehát.
    A Fotók app-ban nekem nincs fotóstream, holott a beállításokban be van kapcsolva. Azt értem,(vagyis nem, hogy miért volt erre szükség, de ez van, mindegy) hogy a régebbi fotókat a Fotók app-on belül alul a fotók alatt találom meg dátumra vagy helyszínre bontva. De azt nem tudom, hogy miért nincs egy összesített nézet, ahol a fotóimat látom. Vagy legalább miért nincs legalább fotóstream, mert ugye ott van az összes.
    Tehát azt szeretném, ha lenne egy mappa, ahol láthatom egyszerre az összeset. Vagy ez már ilyen marad?
    Ha pedig felhőbe rakja, akkor hol tudom azokat megnézni?
    Ez így totál káosz számomra, és ahogy rákerestem a problémára, másoknak is.
    Megoldás esetleg?

    Bocsi, ha értetlen vagyok:)

  175. azért azt már igazán megoldhatnák hogy az ébresztő hangerejét lehessen külön állitani..-.-

  176. Az iCloud Photo Library nekem sincs ott! Iphone 5S.

  177. iPad mini-ben nincs meg a diktálás funkció? Lehet tudni, hogy miért?

  178. @expa: be van kapcsolva a Siri? mert ahogyan a cikkben is le van írva, anélkül nem is lesz.

  179. Nekem sincs iCloud Photo Library. :/ ÉS így elég szar, hogy nem látom az eddigi képeimet, mivel én a Photo Streamben tároltam őket..

  180. @Tamas92: a Photo Streamet látnod kell, de az csak a legutóbbi 1000 képet tárolja, 30 napig.

  181. iOS 8 egy látványos javításra váró kiadás…
    5s-el sokkal jobban merül az aksi (6 óra alatt 20%) mint a régi iOS 7.1.2-vel ahol (6 óra alatt 5%).
    A teljes képernyős hívó képet hiányolom, hogy csak ez a kis vacak kép jelenik meg most is.

  182. ájfon4s: nagyon lassúnak eddig nem érzem. a fészbúk az viszont használhatatlan nálam!!! a többi amit este óta próbáltam azok egész tűrhetők. a siri diktálás az sztem egész jó

  183. @Jadeye: Tudom, de nincsen nekem, eltűnt. :/

  184. @djsad00:
    engem is érdekelne hogy hol vetted a nagyobb aksit