fbpx Skip to content

Úgy tűnik, az Apple visszatért a két hetenkénti frissítésre, így pár perce elérhetővé vált az iOS 8 negyedik bétája. Ahogy azt már megszokhattuk, OTA frissítéssel is elérhető az új rendszer azok számára, akiknek már az iOS 8 beta 3 fut a készülékén. Aki eddig nem frissített a beta 3-ra, az a letöltött IPSW-t betallózva iTunes segítségével frissíthet a beta 3 előtti verziókról, mert azokról az OTA frissítés technikai okokból nem lehetséges, az újabban csak az előző beta verzióról működik.

iOS8b4 iOS8b4i5x

A beta 4 várhatóan ismét elég sok hibát javít, ami valóban rá is fér a rendszerre, mert a beta 3 több szempontból még a beta 2-nél is kényelmetlenebb tudott lenni sok esetben. Hamarosan frissítjük a cikket a további újdonságokkal, amint a fejlesztői központban elérhetővé válik a kiadás részleteiről szóló dokumentum beta 4-ről szóló verziója.

Akinek regisztrálva van a készüléke UDID-je fejlesztői listán, az természetesen most is bátran frissíthet. Akinek nincs, annak változatlanul azt javasoljuk, hogy regisztráltassa a készülékét, mert azzal sok felesleges kellemetlenségtől kíméli meg magát.

Ha az Apple tartja a kéthetes “ritmust”, akkor az iOS 8 beta 5 augusztus 4-én érkezhet. A beta 4 egyébként szeptember 4-én 01:00-kor jár majd le.

Újdonságok

Az iOS 8 beta 4 az alábbi újdonságokat tartalmazza.

Lett új Tips nevű app, ennek egyelőre csak az ikonját tudjuk megmutatni, míg frissül a készülék:

Tips

Itt van maga az app is:

iOS8b4_Tippek iOS8b4_Tippek_tipp

Az új iOS tippek itt érhetőek el iOS 8 nélkül is:

Eléggé nagyot frissült a Vezérlőközpont megjelenése:

iOS8b4_Vezerlokozpont

Erről a kettőről itt egy videó a vizuális típusoknak:

Új EU adatroaming opció az európai felhasználóknak:

iOS8b4_EU_adatroaming

Új menüpont Kijelző és fényerő néven, amibe átkerült az Általános menüpont alól a Szövegméret, a Kisegítő lehetőségek alól pedig a Félkövér szöveg opciója. Közben megmaradt a Háttérkép menüpont is, így a fényerő egyelőre mindkettő menüpont alatt állítható.

iOS8b4_Kijelzo_es_fenyero_01 iOS8b4_Kijelzo_es_fenyero_02

Új Otthoni adatok (HomeKit) ikon az Adatvédelem menüpont alatt:

iOS8b4_Otthoni_adatok

Új opciók az üzenetek megtartása és automatikus eltávolítása alatt:

iOS8b4_Uzenetmegtartas

Új Handoff és javasolt alkalmazások opció:

iOS8b4_Handoff_01 iOS8b4_Handoff_02

Ha az Emoji-billentyűzet a következő, azt már nem a földgömb, hanem egy smiley jelzi:

 iOS8b4_Emoji_jel

Az Akkumulátorhasználat menüpont már tippeket is ad a hosszabb élettartamhoz:

iOS8b4_Akku_javaslatok

Multitasking alatt az alkalmazások bezárási és megnyitási animációja lassabb, elnyújtottabb lett.

A Bugreporter alkalmazás törlésre került.

iOS 8 beta 4 letöltési linkek

Az iOS 8 beta 4 letölthető a fejlesztői központból, fizetős regisztráció után az alábbi linkekről:

iPad:

iPhone:

iPod touch:

Kérdésem van!

Mivel idén is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért frissítettük az iOS 8 beta verziójához a gyakran ismételt kérdések cikket az adott témában. Ha kérdésed van az iOS 8 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 8 beta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Az összes, az iOS 8-ról szóló eddigi cikkünket pedig itt érheted el.

Figyelem! Ez a cikk folyamatosan frissül!

spinning-wheel

Olvasd el a hozzászólásokat is

35 Comments

  1. ez gyorsan kijött….

  2. Finalt mikorra igérték? Keynote-on volt róla szó?

  3. @dnp: őszre ígérték, többet nem mondtak.

  4. köszi 🙂

  5. az miért lehet h szoftverfrissítés menüpontban hibát ír ki és nem találja a frissítést??:(

  6. @FollowTheReaper:
    Teljesen igazad van, ez most tényleg ronda lett…

  7. Sajnos még mindig vannak alkalmazások, amikből random kidob. Pl navi. Control center kontrasztosabb lett, de megszokható.

  8. Szerintetek miért nem működik a mobilnet normálisan? A Chrome működik, de semmi más program nem éri el a mobilnetet. Wifi jó.

  9. “Ha az Emoji-billentyűzet a következő, azt már nem a földgömb, hanem egy smiley jelzi”
    Már Beta 3-ban is így volt 😉

  10. @Jadeye: Kösz a választ! Volt, persze de nem segített.

  11. Nálam a vezérlő központ es az értesítési csak a zárolt képernyőn működik. Másnál is?

  12. Újraindítással megoldódott.

  13. Arra kiváncsi leszek hogy a beta 4 is zabalni fogja-e a memóriát!

  14. Hello, másnak nincs olyan probléma, hogy a safariban montha nem jegyezné meg a cookie-kat? Pl. Belépel prohardver.hu -ra, aztán a sikeres belépés után megint azt írja, higy nincs belépve. Meg sok egyéb oldalon is tapasztalható, ide is nagy nehezen jött be..

  15. Ja, az összes bétában ezt tapasztaltam

  16. Jó lessz ez. Alakul

  17. Énis a control centert kritizálnám. Kevésbé átlátható mint korábban. Ránézek és a szemem mintha nem akarná érzékelni mi hol van és az mi. A régi jobban érzékelhetőbb volt.

  18. Mar sikerult csak a mobilnettel nem dobta fel otthon wifi egybol latta 🙂

  19. “Multitasking alatt az alkalmazások bezárási és megnyitási animációja lassabb, elnyújtottabb lett.”

    Miért?:W

    Így is lassú már, ahogy most van a 7-esben, miért kell ezt még lassítani? Remélem teljesen kikapcsolható lesz és visszakapjuk az iOS 6 sebességét ebben a tekintetben.

    Ne értsetek félre, szeretem a 7-et, de ez rettenetesen bosszant benne.

  20. @kleinguru: Ha jól érzékeltem, eddig gyorsabb volt iOS 8 alatt az animáció, így mivel egész jó volt bele kellett lassítani.

  21. Sziasztok,

    alternatív letöltési linket tud valaki adni? Köszi!

  22. @FollowTheReaper:
    Akkor is, most nincs kedvem bétázni, mert megint hozzászoktam a JB-hez és mert októberben lesz egy kis új feelingje az új telefonnak az új rendszertől:D

  23. a multitasking megnyitási-bezárási animáció miért lett lassabb? pl ha bankolok és az üzenetekből megyek vissza a bank appjába, hogy beillesszem a jelszót… régen is idegesítő volt, hogy ha rámentem az appra, egyből nem tudtam rábökni, hogy beillesztés, de így még lassabb lesz… ennek nem látom értelmét, vagy ti látjátok? 🙂

  24. A multitaskingban a bezárás mozdulat ugyanolyan szar mint korábban. Ha rányomsz egy alkalmazásra és egy picit is megmozditod jobbra vagy balra már nem is lehet bezárni, új fogást kell venni. Sokkal több a hátránya ennek a korlátnak mint az előnye. Főleg mozgás közben nehéz bezárni akármit.

  25. Jolenne ha valami hasznalhato dolgot is betenenek. Ez a Tippeknek mi ertelme van? Na meg hogy hany szazalekot hasznal melyik program, biztos majd egesz nap azt fogom nezegetni hogy az aksit kimeljem 🙂 nem beszelve minek kellet a kijelzo fenyerot kulon rakni? Inkabb azt oldjak meg hogy lehessen alapbol sajat csengohangot beallitani. Rohejes ez az apple egyre jobban.

  26. @foxride: lehet saját csengőhangot berakni már elég régóta, ahoz hogy alapból berakj valamit csengőhangnak annak mindenképp az eszközön kell lenni legyen az bármilyen gyártó telefonja stb.

  27. @szorian : legyszives ird le hogyan kell mert szerintem az en 5s em en nem talaltam meg meg. 🙂

  28. @szorian: de ne ugy hogy a storebol vasarolom meg , hanem amit itunesbol rakok a telefonra zenet.

  29. @foxride: iTunes-ba berakod az m4r fájlt és megjelenik a Hangok menüpont…aztán iPhone rádug (vagy WiFi-n csatlakozik), hangot kijelöl és alkalmazás gomb megnyom 🙂 Voila 🙂 Ez már a 2G óta így van (2007).

  30. @foxride: itt követed a lépéseket az 5. ponttal bezáróan: http://szifon.com/2009/03/20/ismet-egyedi-csengohang-beallitas/

    aztán a 6. és 7. helyett: importálod iTunes-ba az m4r fájlt, kiválasztod a készüléknél, hogy szinkronizálja, és kész.

    azt NEM lehet, hogy bármi, a készülékre szinkronizált zenét választasz ki a készüléken, mert egy csengőhang maximum 30mp lehet (bár kitolható lehet 35mp-ig). a zenehallgatáshoz felmásolt zenék nem állíthatóak be csengőhangnak.

  31. Koszonom 🙂

  32. Sajnos iPhone 4s-en mégsem lesz elérhető a handoff funkció a béta 4 szerint (béta 3-ban működött)

  33. Hat nekem ez se lett jobb.


Add a Comment