fbpx Skip to content

Az iOS 8 előzetes, fejlesztőknek szánt verziójának megjelenésével annak warezolása is elkerülhetetlen, és olyanok is felrakják kíváncsiságból, akiknek semmi tapasztalatuk még a beta verziós szoftverekkel, így egy gyorstalpalóval tapasztalják meg az ilyen előzetes verziók minden előnyét és hátrányát is. Most tehát ismét a legtöbbször feltett kérdéseket szednénk össze, idén az iOS 8 kapcsán.

IMG_3903

Mikor fog megjelenni hivatalosan az iOS 8?

Az Apple a keynote-on csak annyit említett, hogy ősszel, ennél pontosabb információt jelenleg nem tudni.

Szerintetek feltegyem az iOS 8 beta verzióját?

Az iOS 8 előzetes, beta verziója az alkalmazásfejlesztők számára készült, tehát nem mindennapos használatra van, ráadásul folyamatos fejlesztés alatt áll. Ennek természetes mellékhatása, hogy sok hiba van benne, de már tesztelésre alkalmas. A fejlesztők a tesztelési időszak alatt elkészíthetik az alkalmazásaik iOS 8-hoz frissített verzióját, hogy mikor a szoftver hivatalosan is megjelenik, már ne legyen semmi olyan gond az appjukkal, ami annak működését akadályozná.

Ez egyben azt is jelenti, hogy vannak olyan alkalmazások, amelyek vagy hibásan működnek jelenleg iOS 8 alatt, vagy eleve nem is használhatóak, mert összeomlanak, vagy csak egyes funkcióik vacakolnak.

A másik fontos dolog, hogy a beta szoftverek egy idő után lejárnak, ami után restore-t fognak kérni. A lejárati idő előtt természetesen szokott újabb beta érkezni, így ez legtöbb esetben nem jelent gondot, de a feledékenyek könnyen járhatnak pórul, és bukhatják ilyenkor az adataikat, ha nem frissítenek időben.

Honnan töltsem le? Fel tudjátok tölteni nekem valahová?

Fejlesztőként természetesen az iOS fejlesztői központból lehet letölteni a készülékhez való verziót. Ha valaki nem fejlesztő, az az interneten keresgélve találhat számtalan helyet, ahol warezolva elérhető az adott IPSW.

A Szifon.com csapata nem támogatja az iOS előzetes verzióinak nem hivatalos használatát, így sem feltölteni, sem linkelni nem tudjuk, hiába kéri bárki. (A fejlesztői központban lévő fájlokra mutató linkekről való letöltés pedig csak fizetős fejlesztői fiókkal való bejelentkezés után lehetséges.)

Nekem 7.x van a készülékemen. Miért nem jelenik meg az iOS 8 beta?

Az iOS 8 beta verzióját mindig manuálisan kell először telepíteni (és ez minden más iOS beta esetén is így volt korábban). Az újabb beta verziók is kizárólag csak már az iOS 8 valamelyik beta verzióját futtató készülékre telepíthetőek. Beta verzió sosem fog megjelenni frissítésként hivatalosan elérhető rendszeren – így például a 7.1.1 sosem fogja feldobni az iOS 8 beta semelyik verzióját, hanem csak a következő hivatalos verziót.

iPhone 4-re tényleg nem lesz iOS 8?

Tényleg. Az iOS 8 már nem támogatja majd az iPhone 4-et, arra az utolsó elérhető firmware jelenlegi állás szerint a 7.1.1.

Feltettem az iOS 8 beta verziót, de nem tudom aktiválni a készüléket!

Ha feltettük az iOS 8 beta verziót, és az aktiválást kér, és nincs fejlesztői listán regisztrálva az eszközünk, akkor azt nem fogjuk tudni aktiválni. A beta szoftverek aktiválása csak akkor lehetséges, ha a készülék egyedi azonosítója fejlesztői listán regisztrálva van. Ellenkező esetben az Apple szerverei megtagadják az aktiválást. Erre megoldás lehet, ha visszatesszük az iOS 7-et – erről bővebben alább.

Szokott lenni olyan trükk, hogy a rendesen működő készülékre frissítéssel tesszük fel a beta szoftvert, ilyenkor az nem minden esetben kér aktiválást, és az adataink is megmaradnak, de ez a fajta trükközés nem javasolt, mert fejlesztői listás regisztráció nélkül a későbbi beta verziók során lehetnek problémáink.

Lehet valahogy hacktiválni?

Mivel hacktiválás jelenleg csak az iPhone 4s előtti készülékekre van (amikre viszont már nincs iOS 8), így hacktiválásra sincs lehetőség.

Tudnátok regisztrálni a készülékem? Ingyenes fejlesztői fiók jó hozzá?

Ingyenes fiók nem jó, az előzetes szoftververziók kipróbálása csak a $99-os éves díjú fejlesztői programban való részvételtől kezdődően lehetséges.

A Szifon.com csapata nem támogatja az iOS előzetes verzióinak nem hivatalos használatát, így nem tudjuk senki eszközét regisztrálni, hiába kéri bárki.

Nekem nem tetszik az iOS 8 beta, vissza akarom tenni az iOS 7-et! Ez lehetséges?

Az Apple közlése szerint hivatalosan ez nem lehetséges. De tegyük a készüléket DFU módba, és tallózzuk be a hozzá tartozó hivatalos firmware IPSW-fájlját (jelenleg ez a 7.1.1). Azt tartsuk észben, hogy az iOS 8-ról készült biztonsági mentés nem állítható vissza iOS 7-re, így a nem szinkronizálható adatainktól (például üzenetek, egyes appok adatai vagy beállításai) el is búcsúzhatunk. Ha a DFU mód és a firmware betallózása kínaiul hangzik, ne kezdjünk bele már az iOS 8 telepítésébe sem, felesleges bosszankodástól kíméljük meg magunkat.

Figyelem: az iOS 7 visszarakása nem minden esetben fog sikerülni. Ha eleve felmerül, hogy visszatennénk majd az iOS 7-et, inkább fel se tegyük az iOS 8 beta verzióját!

Az iOS 8 beta telepítésekor, vagy az iOS 7 visszarakásakor az iTunes hibát dob! Mit tegyek?

Jegyezzük fel a hiba pontos számát, majd itt nézzük meg, mit tehetünk: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek

Van-e különbség a shift+update és shift+restore (Mac esetén shift helyett alt) között?

Lényegi különbség van. Update (frissítés) esetén az adataink megmaradnak, míg a restore (visszaállítás) minden adatunkat törli. Erről korábbi cikkünkben már részletesen is írtunk: Gyakori kérdések: update vagy restore iTunes-ban

Van-e már jailbreak iOS 8-ra?

Nyilvánosan elérhető nincs, és várhatóan az iOS 8 hivatalos megjelenéséig nem is lesz, hiszen akkor az abban kihasznált hibákat az Apple javítaná közben.

Függetleníthető a készülékem, ha frissítettem iOS 8 beta-ra?

A függetlenítés világéletében a baseband verziójától függött, erről és a függetlenítési lehetőségekről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: az iPhone függetlenítése. Ha a készülék függetlenítése például Gevey-típusú megoldással van megoldva, azt nem érdemes egyelőre kockáztatni, illetve minden esetben érdemes a készülék hivatalos, maradandó függetlenítését elintéztetni, így akkor ez eleve nem kérdés többé.

Nálam [x funkció] hibásan működik!

Ez egy beta szoftver, így sok minden ok elképzelhető. Épp emiatt konkrét segítséget sem tudunk nyújtani, mindössze az általános lehetőségek az, amiket érdemes végigpróbálni, amelyekről bővebben itt írtunk: Gyakori kérdések: mit tehetünk, ha furcsa dolgokat produkál a készülékünk?

Hibát találtam, hol tudom jelenteni?

A hibajelentésre az Apple megfelelő oldala való: http://bugreport.apple.com, ahol az Apple ID-nkkal bejelentkezve tudjuk leadni a hibajegyet. Persze bejelentkezés nélkül is küldhetünk visszajelzést a Feedback oldalon keresztül, de erre legtöbb esetben nem kapunk semmi választ. Fontos megjegyezni, hogy az iOS 8 release notes (kiadási megjegyzések) dokumentumában ismertként jelzett hibákat felesleges jelenteni. A release notes idén bejelentkezés nélkül is elérhető a fejlesztői központban.

Olvasd el a hozzászólásokat is

13 Comments

  1. Nem találom az ios8 beállítások menüpontjában az internet megosztást. Ez meg is szűnik és csak az instant hotspot lesz? Bár akkor hogyan tudnék kapcsolódni pl. Androidos tablettel az iOS-hez?!

  2. Van Personal hotspot is, az nem vàltozott.

  3. Hmm, asszem belevágok ipad4-en

  4. Csak azért próbálnám ki, hogy nehogy úgy járjak mint az ios 7-el. 1000x megbántam, hogy nem hagytam a hatot.
    4s készüléken, hogy fut a rendszer? Ha esetleg valaki írna 1-2 mondatot.

  5. Remélem nem offtopik. Az lenne a kérdésem, hogy a béta alapján látszik már hogyan fog működni az alkalmazások megosztása családtagok között? Van valamilyen megkötés vagy szimplán 6 külön itunes accountot össze lehet vonni? Milyen különleges akadálya lenne, hogy mondjuk a feleségem és a gyerekem mellett a szomszéd családot is bevonva, megspóroljuk magunknak az alkalmazások egy részének megvásárlását? Megosztásra kerülhetnek ezzel érzékenyebb adatok is, amit mondjuk a szomszéddal nem szívesen osztanék meg?

  6. És még valami, szintén ezzel kapcsolatban. Különböző országok store-jai között is működik ez? A feleségemnek magyar accountja van, nekem amerikai.

  7. @microz:
    Upsz!
    Hol megjelenik ez a menüpont a beállításokban, hol eltűnik. Hiába no, még csak béta.
    Ha megjelenik akkor is csak teker, vagy kiírja, hogy keressek Carriert. 🙁

  8. Remelem nem off. Visszatert a nagy hivokep bejovo hivasnal, kimenonel maradt a kicsi.

  9. Hello, szerintetek mikora jön a beta 3? Kethetente lesznek? Vagy csak az első és a második között szokott két hét eltelni?

  10. @vtechun: az Apple nem közli előre, mikor jön új beta. átlagosnak tekinthető a 2 hét, de nem garancia az átlagosság semmire, mert volt már ennél kevesebb és hosszabb idő is két beta verzió közt.

  11. @Jadeye: köszi, jöhetne, mert erősen béta, az tuti :))

  12. @vtechun: egy beta verzió sosem mindennapos használatra való, hanem arra, hogy a fejlesztők a tesztelésre használt készülékeikre feltegyék, és így célhardveren is tesztelhessék az alkalmazásaikat. arra meg használható.

  13. “Figyelem: az iOS 7 visszarakása nem minden esetben fog sikerülni.” Ez mit jelent pontosan?:) melyik esetben nem fog sikerülni? Mire figyeljek oda hogy sikerüljön? Tudnátok kicsit pontosítani? Köszi!


Add a Comment