iOS 8 újdonságok – helyzetfüggő alkalmazás-ajánlások a lezárt képernyőn

Ez a cikk legalább 1 éve frissült utoljára. A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az iOS 8 számos újdonságot hoz mind fejlesztői, mind felhasználói szemszögből egyaránt. A fejlesztőknek számos új API használatára nyílik lehetőség, így például elérhetővé válik a Touch ID felhasználása a különféle alkalmazásokban, míg felhasználói szempontból megemlítendő a Maps funkcióinak kibővítése a közösségi közlekedés integrációjával, vagy a nagyon hasznosnak ígérkező Health alkalmazás. A mostani cikkben is egy újabb funkcióval ismerkedhettek meg, ami szorosan kapcsolódik az App Store-hoz és az eszközeink helymeghatározásához.

locationalerts

Az iOS 7-ben már debütált a „Popular Near Me” fül App Store-ban, ami az aktuális helyzetünk alapján kínálja fel azokat az alkalmazásokat, amelyeket mások is letöltöttek az adott környéken. Szintén az iOS 7-ben került bevezetésre az a funkció, ami folyamatosan figyeli és rögzíti a leggyakoribb helyeket, ahol jártunk, hogy még specifikusabb és testreszabott ajánlatokkal (például közúti forgalom előrejelzése hazafelé menet) szolgálhasson nekünk a készülék. Ezt a vonalat kívánja bővíteni, illetve igyekszik jobban kihasználni az Apple egy új funkció beültetésével az iOS 8-ba.

Ez a funkció a lezárt képernyő bal alsó sarkában ajánl nekünk alkalmazásokat (a kamera app méretével megegyező apró ikon formájában), mindezt az alapján, hogy a helyzetünk szerint milyen „nevezetességek” találhatóak a környéken. Egy ilyen nevezetesség lehet például egy vasúti pályaudvar, amelynek közelében tartózkodásunkat a készülékünk érzékeli, és megjeleníti lezárt képernyőn a hozzá kapcsolódó menetrend alkalmazást. Ezt a kamera alkalmazáshoz hasonlóan a képernyő felcsúsztatása után, ám itt jelkódzár használata esetén csak a kód megadását követően azonnal el is indítja nekünk a készülék. Maga a funkció itthon is megfelelően üzemel, a Nyugati pályaudvar környékén járva meg is jelent az iMenetrend ikonja a zárolt képernyőmön:

Photo 16-06-14 11 49 49

iMenetrend - vasúti menetrend
  • iMenetrend - vasúti menetrend
  • Méret: 67.68 MB | Verzió: 4.0.1
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Az iOS 8 nem csak olyan alkalmazások megnyitását ajánlja fel nekünk, ami a készülékünkre telepítve van, hanem olyanokat is, amelyek elérhetőek az App Store-ban. Ha mondjuk éppen egy Starbucks közelében sétálgatunk, de még nem rendelkezünk hozzá alkalmazással, akkor a fenti módszert alkalmazva megnyílik az App Store, ahonnan máris letölthetjük, vagy éppen megvehetjük a felkínált programot.

A pontos működéséről egyébként az Apple még nem adott bővebb tájékoztatást, egyelőre elégedjünk meg annyival, hogy a funkció már most elérhető és elfogadható hatékonysággal működik a beta esetén. Bár az iOS 8 beta 1-ben még elég gyakran használta az App Store az aktuális pozíciónkat – amelynek következményeként a készülék is gyorsabban merült – viszont a nemrégiben megjelent iOS 8 beta 2 egyelőre úgy tűnik, hogy orvosolja ezt a problémát.

Így első benyomásra ez a funkció elég ígéretes, mert nem csak azért hasznos, hogy már előre „tudja” a készülék, hogy mely alkalmazást fogjuk majd használni nagyobb valószínűséggel az adott helyszínen, hanem felhívhatja a figyelmünket is olyan, már telepített alkalmazásainkra, amelyek meglétéről már talán réges-rég megfeledkeztünk.

Nektek hogy tetszik?

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Ok, de mért nem valami értelmesebb dologba fektetik az energiájukat? Ettől még nem lesz 8.0… max 7.2. Eddig csupa óriási fejlesztésről hallottunk… fél pixellel vastagabb betű… azta. Komolyan egy egész verziót kell miatta ugrani? Health cuccos? Nagyon jó, egy sima 3rd party app és annyi. Mellesleg komplett karácsonyfának kell öltözni, hogy használni tudd. Nagy mókusvakítás az egész.

  2. Nekem nem hiányzik semmi igazán. Pár bugfix ráférne. Pl panoráma után néha ne fagyjon le. Ha nyomsz az appstore-ikonra, akkor az ablak felnyitása közben ne a régi piros zöld gombos telefon app képével animáljon, hanem az appstorral, elférne egy össz appot egyszerre kilövő gomb is a setupban es hasonlók… de ez csak pár apró kieg, ami nem egy új verziót követel. Szerintem.

  3. Ami nekem kellene:

    Apple maps: kiirja a jelenlegi sebessegemet + a limitet, legyen “share your location / eta” mint Waze-ban. Savok kijelzese kanyarodasnal.

    Facebook event letrehozasa Sirivel.

    Fenykep szinkron tarhely iClodban legyen 2x akkora mint a telefonom belso memoriaja. 18gb kepet mentsek le 2gb-re, koszi 😀

    Gyari apple fm transzmitter, ami gps alapjan elnyomja a jelet, mondjuk 107.90-en sugaroz v ilyesmi…

    Egy jo BT fules, ami zajszuros de Siri is megerti, nem harapja le az elso 2 masodpercet amig belovi a hatter – beszelo poziciojat.

    kb ezek hianyoznak nekem, de siman lehet nelkule elni 😀

  4. @dnp: A 4000 api miatt kell amúgy a verzió ugrás, meg hogy lehessen ezeket tesztelni bétában rendesen stb. Nem azok a nagy durranások, amiket kapsz a rendszerbe, hanem amiket majd az alkalmazások létrehozhatnak a rendszerfrissítés, apik által.

  5. @admin: 3 -ertem, csak az zavar, hogy van MacPro backupom, iPad + iPhone backup es a kepek (nem mintha nehez lenne szinkronizalni geppel) csak a telon vannak “azonnal”, mert ha jol tevedek, nem tudok csak “fontos kepek” mappat szinkronizalni, hanem mindent egyszerre tolt fel / le.

    Megjegyzem nem baj, ha tevedek csak en nem tudok rola 😀

    2. Ha mindenkit felhivok, 100 smst kuldok, nem jonnek annyian egy talira, mintha letrehozok egy sima FB eventet 😀 Nekem jol jonne, bar tudom, nem ez a legfontosabb feature 😀

    4-5: Majd veszek egy carplayes fejegyseget es elfelejtem az egeszet, csupan pillanatnyi elmebaj 😀

  6. @kexy: Hát ha csinálsz egy fotómegosztást, és abba pakolod a fontos képeket azokat külön is látod és akkor nem kell bekapcsolni a fotó szinkronizálást, csak a megosztások szinkronizálását. Remélem érthető 😀

  7. minek a radio stream kocsiba vagy aux, vagy bluetooth-on kilövöm a zenét nem szenvedek szar transmitterekkel mert nincs ugyse normális üres csatorna és 2 pillanat alatt csak felku rom az agyam.

  8. @admin: koszi, megnezem, nem tunik bonyolultnak.

    @dnp: nem tokelets, ezert csinalja meg az Apple jol 😀

    @szorian: megvarom mig lemegy a Pioneer AVH-4000NEX ara $400 korul, onnantol meg nem letezik a problema 😀

  9. Gyerekek! Info kellene, van nekem egy iphone 4/s-m, amin még 5.1.1 fut… (szerintem stabilabb nem kell), viszont egyre idegesítőbb, hogy az alkalmazás fejlesztők kezdik elfelejteni támogatni ezt az oprendszert!!! Bosszantó ez a probléma és már látom az elkerülhetetlent (ios7.1), de annyira ugye nem gáz ez az rendszer?!?! Fut rendesen, akku üzemidő, alkalmazások fagyása,stb. Véleményeket várok, köszi 🙂

  10. @ef-dani: contit kiváncsi vagyok hány mezei user fogja használni… én max az egyik kezemen megszámolható darabot tippelek az országban. Ok, jó hogy tudja, de őszintén, fogod is valaha használni? Kizárt. Telefonon nem fogsz háború és békét írni naponta, a 2-3 soros leveleket nem hiszem, hogy viszed asztali gépre meg vissza….

  11. @diario: maga a rádió tud bluetooth-on kommunikálni és alkalmas rá hogy kinyomja a zenét. de a másik autóba meg simán az aux kimenetelen teljesen jó nem recseg tökéletes hang

  12. @dnp: A telefonomat pont leszarom. Mondjuk az SMS-eket fogom hasznalni, a hivasfogadast kizart, mert nem fulhallgatoval a fejemen ulok egesz nap, kihangositani pedig nem fogom.
    Ugyanakkor iPad-Mac es Mac-Mac vonalon biztosan fogom hasznalni. iPaden nagyon sok olyan dolgot csinalok pl. Numbersben ami ott sokkal kenyelmesebb. Fuggvenyeket nyilvan nem rajta irok, de kis hibajavitasokat, pipalasokat, bejeleloleseket igen. Ha mondjuk vegig kell rohannom az epuleten audit miatt, akkor azt iPaden csinalom, utana az osszesitest gepen. Most egy mozdulattal atveszem majd. Erre peldaul tuti, hogy fogom hasznalni. (nem kell megvarnom, mig az iCloud szinkronizal). Levelet egy csomot elkezdek iPaden irni, aztan rajovok, hogy tul hosszu ahhoz, hogy azon irjam meg, ezentul nem kell a piszkozattal szorakoznom, szimplan atveszem. Van amikor kene valami, ami nincs meg a MacBookomon, de a Mac minin igen. Most szimplan tudom majd fojtatni a munkafolyamatomat. Mig most vagy varok az iCloud szinkronra, ha tudja, vagy atkuldom magamnak AirDropon.
    Akiknek az Apple okoszisztema lekorlatozodik az iPhonera meg esetleg egy eszkozre oket sajnalom. Az Applenek se hiszem, hogy ok lennenek az elsoszamu celkozonsege.

  13. @Jadeye: Pl hogy ha hívást átírányítasz ne csak a direkt átírányítást lehessen választani. Egy 5e ft os Nokia is tudja de ugy látszik az Apple nek ez még nagy kihivás. 🙂

  14. @foxride: én nem használok hívás átirányítást, így itt nem tudom, mire gondolsz.

    a kétszer megnyomod a power gombot azért van, hogy véletlenül ne tudj kinyomni egy fontos hívást. ez azóta így van, hogy megjelent az iPhone, lezárt képernyőn szándékosan nincs rá külön gomb, hiszen nem kell, mert duplán power, és elutasítottad. használat közben meg azért van külön elutasítás gomb, mert amúgy meg lezárna a power gomb lenyomására.

    de ha valamivel elégedetlen vagy az Apple kapcsán, én mindenképpen azt javaslom, hogy küldj nekik visszajelzést, mert ha minél többen küldenek nekik, annál valószínűbb, hogy foglalkoznak az adott kérdéssel:
    * ha nem vagy fejlesztő: http://www.apple.com/feedback/iphone.html
    * ha fejlesztő vagy: http://bugreport.apple.com

  15. @Jadeye: beszéltem egy ürgével még az ios 7 elött hogy miért nem képesek beletenni egy ilyen kis apróságot de ….. ettöl függetlenül ez az ios 8 nem áttörés csak ahogy fent írták egy 7.2. Elgondolkodtató hogy érdemes e még az applet valasztani.

  16. @foxride: most úgy őszintén… ha lezárt képernyőn nem a power dupla lenyomásával lehetne elutasítani egy hívást, hanem kapnál oda is egy külön csúszkát, akkor már rögtön áttöréssé válna? egy iOS-verziófrissítés nem elsősorban a felhasználókat látja el új funkciókkal (amiből egyébként kapott is az iOS 8), hanem a fejlesztőket. és mivel az új generációs, iOS 8-as appok nyújtotta újdonságokat még nem foghatjuk egyelőre kézbe, így sokan csak az alapján ítélik meg az új rendszert, ami szembetűnő, miközben a motorháztető alá be sem kukkanthatnak. szerintem akkor érdemes ilyesmit majd kijelenteni, hogy “semmitérő az iOS 8”, amikor az megjelenik, és egy csomó app frissül a 4000 új API által nyújtott lehetőségekkel.

  17. @Jadeye:rendben de kérek mondj olyan dolgot ami egy hetköznapi embernek is szembetűnő újítás lesz. mert ami volt eddigi bejelentesek az alapjan en nem latok valtozast.

  18. @foxride: végignézted a keynote-ot? elolvastad róla az összefoglaló cikkeket? elolvastad azokat is, amik a beta verzió újdonságairól szólnak? mint írtam, nem lesz minden azonnal szembetűnő, és sok múlik még az egyes appok fejlesztőin is, hogy kik hogyan használják ki az új lehetőségeket.

  19. Üzenem az összes kreténnek aki fikázza az iOS 8-at hogy a legtöbb Androidot még frissiteni sem tudod mert meg kell várni míg optimalizáják stb stb… De váltsatok nyugodtan, legalább nem rontjatok az oldal közösséget

  20. @foxride: A Continuity eléggé szembetünő újítás. Hiába állítja dnp, hogy a mezei user nem fogja használni, az a felhasználó nem fogja, akinek csak iPhoneja van, de az Apple 15 éve nem csak egy eszközről szól. Látványos újítás lesz, hogy 3 év szünet után visszahozzák az iDisket iCloud Drive néven: végre lesz egy “Finder” iOS-en is, amit gépről lehet vezérelni. Messagesben a videó, kép, hang küldés is elég komoly újítás. Billentyűzetben baromi sok lehetőség van, például lehet egy dekstop szintű billentyűzet is iPadre. És akkor ott vannak a további SDK-k, alkalmazások közti kommunikáció, a CloudKit. A Metallal az új játékok elég brutálisak lesznek a mobileszközökhöz képest.

  21. Helló azt hallottam, hogy aki feltelepíti az IOS 8 betat számíthat rá, hogy letiltják a telefonját. Amit utána csak DFU módba téve tud vissza állítani az IOS 7.1re
    Mit gondoltok. Ez valóban így van vagy csak kacsa.

  22. @Dj Corey: A 7-et csak DFU módban tudod visszatenni. Amúgy aki beregisztráltatja az UDID számát egy regisztrátoron keresztül, az számíthat érdekességekre, tekintve, hogy ezt a fajta regisztrációt az Apple szabályzata tiltja. Így az árusokat, akik a 100 dolláros fejlesztői fiókjukat arra használják, hogy keressenek belőle 3-400 dollárt, bármikor törölheti az Apple és ezáltal az UDID regisztrációd is törlődik.

  23. @Dj Corey: nem tiltanak le semmit, ellenben ha aktiválást kér a készülék, akkor azt fejlesztői listás regisztráció nélkül nem fogod tudni megtenni. de ezt már számtalan alkalommal leírtuk, például: https://szifon.com/2014/06/18/ios-8-beta-a-leggyakrabban-feltett-kerdesek/

    @ef-dani: az Apple eddig nem ment neki nyíltan az ilyen regisztrátoroknak, nem voltak hírek arról, hogy egyszerre 100 készülék így járt, mert elég nagy a szórás ugye, illetve ha a regisztráció törlődik is, az csak a következő aktiválásnál okoz majd problémát. ettől függetlenül nyilván nem ajánlott ezek használata, de még mindig jobb megoldás, mint az, amikor valaki eleve regisztráció nélkül vacakol beta iOS-verzióval.

  24. @ef-dani: tökéletesen elég, ha egyszerűen újraaktiválást kér a készülék, mint ahogyan azt az iOS 7 beta esetén is megtette anno. akik vacakolnak ezzel, azok többsége nem fizet az UDID-regisztrációért sem, mert ugye “majd ő megtrükközi”. eleve már a frissítéskor újraaktiválást kellene kérnie, és akkor már a beta 1-et sem lehetne így feltenni, és akkor kénytelen lenne mindenki regisztráltatni az eszközét – ezzel önmagát is megkímélve sok felesleges kínlódástól.

  25. @Jadeye: Arra írtam, hogy elég, ha elpattan egy jogász agya, ha nekiállnának törölni azoknak a fiókjait, akik UDID regisztrációt árulnak. Ami amúgy nem lenne baj, legalább nem lenne tele a net a sok lámával, hogy “mekkora szar ez, nem működik a hívás”.

Írd le a véleményedet! (Moderációs elveinket ide kattintva olvashatod.)

Hozzászólás írásához be kell jelentkezned!