fbpx Skip to content

Idén is kivesézzük az új iOS verziót, amit a Szifon.com csapat több tagja is már javában tesztel. Első körben az üzenetekkel, a fotózással és a kamerával kapcsolatos újdonságokról szeretnénk nektek írni. Első ránézésre az alábbiak lesznek a legszembetűnőbb változások egy átlagfelhasználó számára.

Screen Shot 2014-06-04 at 13.48.48

Üzenetek

Manapság már az iMessage olyan, mint az SMS. Akinek Apple-ös ismerősei vannak, bizonyára tapasztalta már azt, hogy az iMessage teljesen átvette az SMS feletti uralmat. Én például ha már “zöldet” látok, inkább felhívom az ismerőst és nem küldöm el. Manapság már minden ismerősöm iMessage-ready, sőt sokszor használom a gépen is ezt az üzenet formát.

Az Apple most ezt fejlesztette tovább, könnyebben küldhetünk rövid hangüzeneteket, videókat, képeket, és persze csoportos üzenetek is egy hatalmas frissítésen estek át.

Photo 107 Photo 109

Az első szembetűnő változás az üzenetek küldése mellett a két kis ikon. A jobb oldalt lévő mikrofon segítségével hangüzenetet küldhetünk, csupán hosszan rá kell nyomni. Felvétel után vagy töröljük, vagy pedig felfelé elhúzva elküldjük az érintettnek.

Photo 116 Photo 118

Miután elküldtük az adott hangot, vagy videót, megjelenik egy “Megtartás” gomb, amivel megtarthatjuk ezt az üzenetet, vagy pedig a rendszer nagyjából 3 perc múlva automatikusan törli. Ez egyébként egy hasznos funkció, hogy felesleges hangok, videók ne maradjanak meg a készüléken (ezek egyébként jelenleg nem kerülnek be a képek vagy hangjegyzetek közé).

A bal oldalt lévő ikont már ismerjük korábbról is, azonban ha most hosszan rányomunk, akkor rövid, jelenleg csak álló nézetű videót vehetünk fel az eszközünkkel. Ez egyébként még eléggé fapados, például külön szenvedni kell, ha a kamerát szeretnénk váltani, illetve ugye fekvő módban nem tudunk felvenni videót.

Photo 113 Photo 114

A fotók küldése is megváltozott. Most már a legutóbb készült fotókból is választhatunk, sőt akár többet is kijelölhetünk. Sir Steve reggel rendkívül segítőkész volt, így leginkább rajta teszteltem ezt a funkciót. 🙂

A fenti jobb oldali képen láthatjátok a részletek menüpontot, ahol a mellékletek külön részt kapott, így a már eddig elküldött mellékleteket is könnyedén megnézhetjük végre. Már van csak adott üzenetváltásra alkalmazható Ne zavarjanak üzemmód is, ha éppenséggel olyan helyen vagyunk, ahol nem szeretnének, ha csipogna a készülék a szószátyár beszélgetőpartner üzenetei miatt.

Photo 108 Photo 115

A részletek menüpontban egyébként ismerőseink helyzete is elérhetővé válik, amennyiben engedélyezték nekünk, illetve mi is megoszthatjuk a helyzetünket velük. Ez egyébként állítható is, lehet fél órára megosztani, vagy akár 1 napra, illetve folyamatosan is.

Új funkció még az üzenetek automatikus törlése. Itt a magyar felület még teljesen hibás fordítást tartalmaz, hiszen az első menüpont azt jelenti, hogy örökre megmaradnak az üzenetek, a további pedig azt, hogy 30 nap után törlődnek vagy 1 év után. (Ezzel szemben a jelenlegi fordítás szerint a 30 napot kiválasztva a törölt üzenetek akkor 30 nap után visszakerülnének? Nyilván nem, csak a fordítás épp ellentétes jelentésű az eredeti, angol szöveggel.) Amikor rányomunk ezekre a menükre, akkor a már meglévő üzeneteinket is törli.

Photo 111 Photo 112

A csoportos üzenetküldés is kapott egy nagy adag frissítést. Most könnyedén rakhatunk be új ismerősöket a beszélgetésbe, vagy adott esetben törölhetünk. Elnevezhetjük a csoportos beszélgetést, illetve itt is van Ne zavarjanak üzemmód, ha esetleg a többiek sokat beszélnének. 🙂 Végre mi magunk is kiléphetünk a beszélgetésekből (kivéve, ha azt mi hoztuk létre, ekkor a részvevőket “rúghatjuk ki”), és itt láthatjuk a mellékleteket is.

Összességében az Üzenetek egy remek frissítésen esett át, és valószínűleg a következő pár iOS 8 bétában még finomítanak rajta.

Fotók és Kamera

Az iOS 8 beépített Fotók és Kamera alkalmazásai is merőben megváltoztak és rengeteg újdonsággal érkeztek már az első bétában. Először nézzük meg a Kamera appot, ahol rögtön találkozunk a Time Lapse, illetve a Timer funkcióval.

Photo 127

A Timer funkció tulajdonképpen egy egyszerű időzítő. Segítségével ha lerakjuk valahova az iPhone-t, akkor az 3 vagy 10 másodperc múlva magától is lefotózza azt, amit szeretnénk – például magunkat a tájjal. Egyébként a képen nem látszik, de ilyenkor a LED vaku is villog, tehát látjuk, ahogy visszaszámol a rendszer. 10 másodperc esetén először másodpercenként, majd pedig az utolsó másodpercekben erősebben villogva jelez nekünk. Szerintem a Timer egy nagyon hasznos funkció, már régóta benne kellett volna lennie a rendszerben.

Photo 134

Új funkció még az exposure állítás. Az exposure alapjában véve záridőt jelent, azonban itt most nem számadatokat kapunk, hanem vizuálisan látjuk azt. Ezt nehéz elképzelni így készítettem nektek egy GIF-et:

gif

Tehát ha fel és le csúsztatjuk ujjunkkal a csúszkát, akkor állíthatjuk a záridőt, vagyis gyakorlatilag azt, hogy mennyire legyen az adott kép sötét vagy világos. Más alkalmazások ugye ezt úgy oldották meg, hogy külön-külön állíthatjuk a fókuszt és a záridőt azzal, ha más-más pontokra nyomunk a fénykép készítése előtt. Az Apple végül ezt egybe rakta és a csúszkával állítjuk a záridőt, ezzel kényelmesebben, könnyebben állítva azt!

iOS8_timelapse

A Timer mellett a Time Lapse is egy új funkció a Kamera alkalmazásban. A slo-mo mellett kapott helyet és segítségével Time Lapse videókat készíthetünk. Ez azt jelenti, hogy X másodpercenként készítünk egy képet, majd pedig azokat az iOS összerakja videó formájában. Ez egyelőre még eléggé fapados, mivel nem állíthatjuk sem azt az időt, hogy hány másodpercenként fotózzunk, sem azt, hogy meddig. A kész Time Lapse egyébként .mov formátumú videóként tölthető le a telefonról és 1080p, 16:9-ben készül 30fps-sel.

Korábban már készítettem ilyen típusú videót egy másik alkalmazás segítésével, aki esetleg nem tudja, mi az a Time Lapse, az nézze meg ezt a videót:

Fotók

A Fotók menüpont is merőben megváltozott, több új funkciót is kaptunk. Többek között megváltozott az Albumok menüpont is.

Photo 118 1 Photo 119

Először is a Filmtekercs menüpont eltűnt, helyette a Recently Added (még nincs magyar fordítás a bétában), tehát legutóbb hozzáadott fotókat mutatja a rendszer. Ez egyébként engem rendkívül zavar, mert nem látom már itt az összes fotómat egyben. A jobb oldalsó képen pedig az látszik, hogy most már a mappákat is felrakhatjuk az iCloudba, persze egyelőre több dolgot nem tehetünk vele.

 Photo 120

Kaptunk egy új albumot is Nemrég törölt néven. Itt a letörölt képeket hozhatjuk esetleg vissza, vagy véglegesen törölhetjük őket. Ez azoknak lehet hasznos, akik sokszor véletlen töröltek képeket az eszközükön. Ez tehát egyfajta lomtár lett a képek vagy videók számára.

Photo 125 Photo 121

Végre kereshetünk a fotóink között. Ez egyébként nagyon hasznos, mivel számos dologra szűrhetünk, dátum, hely, vagy akár az új Favorites alapján. A Favorites menüpont egyébként azokat a képeket tartalmazza, amiket “szívecskével” megjelöljük, ez is új funkció a Fotók alatt.

Photo 123 Photo 124

A fotóinkat most már egyből szerkeszthetjük is. Ezeknek a funkcióknak egy része eddig is elérhető volt, de mos számos újabb lehetőség közül választhatunk, és könnyedén állíthatjuk képeink színmélységét, élességét, fényerejét és így tovább. Nekem ez rendkívül tetszik, végre nem kell külső alkalmazás, ha egy picit állítani szeretnék a fotóimon.

Egyébként, amennyiben más eszköz is ugyanazt Apple ID-t használja és iOS 8 rendszer van rajta, akkor a szerkesztett kép ugyanúgy megjelenik rajta. Például ha fotózok egyet és inkább iPaden szeretném megszerkeszteni, mert jobban látom, akkor ott javítok a képen, majd pedig az iCloud automatikus szinkronizációjának hála a javított kép elérhető lesz a telefonomon is.

FullSizeRender

(DSLR-rel készült, azonban iOS 8 alatt szerkesztett kép)

Szerintem a Fotók és a Kamera is jó irányba indult el, végre kaptunk olyan funkciókat, amik már rég benne kellett volna legyenek a rendszerben. Kifejezetten tetszik az új képszerkesztés és kedvencek jelölése a fotóknál. Az új iCloud-szinkronizációt jelenleg nem tudtuk még kipróbálni, sajnos még nem működik megfelelően, de reméljük a következő bétákban már azt is tesztelhetjük.

Nektek ezek alapján hogy tetszik eddig az iOS 8?

Olvasd el a hozzászólásokat is

18 Comments

  1. Milyen iphone-on tesztelitek? Kíváncsi lennék, sima 5-ön mennyire van “megvágva” a rendszer, van egy olyan érzésem, hogy pl a timelapse nem lesz elérhető.

  2. @Sogi: még 4s-en is van time lapse.

  3. Iszonyat cuki ez a macska 🙂

  4. A csapatban esetleg valaki teszteli 4S-en is? Nekem még az van… és csak szeretném tudni hogyan fut rajta, esetleg akadozik-e, meg ilyesmi.

  5. Mikor lesz elerheto?

  6. Csak úgy kiváncsiságból, az IOS 8 beta egy átlagos ember számára hogy érhető el?

  7. Nem a betara gondoltam 🙂

  8. @botikovari: szeptemberben amikor bejelentik az új iPhone-t

  9. Engem is érdekelne, hogy milyen 4S-en a rendszer. Az iOS 7 sosem győzött meg, még most is 6.1.3-on vagyok, de a 8-ra már azt mondanám, hogy érdekelne. Akkut mennyire eszi? Gyors? Akad? Benne van minden funkció?

  10. hát..maradhatott volna ennek a “valaminek” a neve nyugodtan ios7.1.2:)

  11. @WOLF09, @JiGSaW113: 4s-en és minden más készüléken jelenleg gyakorlatilag alkalmatlan a mindennapos használatra, akad, fagy, összeomlanak az appok, stb. itt egyelőre nincs különbség az egyes készülékek között. ez nagyon béta. ha valaki nem fejlesztő, és nincs külön készüléke sem erre, akkor pláne felesleges felkínlódni. ez nyilván a hivatalos megjelenésig még rengeteget fog változni.

    @Dániel Bálint Dinamo: hivatalosan sehogy. de ahogy pár sorral fentebb írom, nem is érdemes még feltenni a minden nap használt készülékre, mert ez egyelőre csak kínszenvedés.

    @iproman: fejlesztői szempontból legkevésbé sem, de ezt rögtön látod, ha a fejlesztői központban megnézed a dokumentációt. az átlag felhasználó sosem néz a “motorháztető alá”.

  12. Ez jo

  13. “Az exposure alapjában véve záridőt jelent”
    Inkább expozíciót jelent szerintem.
    Amit nem csak a záridő hanem a rekesz és a fotó alany megvilágítása is befolyásol.
    No offense! 🙂

  14. Jó a macsek háza!

  15. A macsek az iMacben lakik!!! Kurva nagy arc vagy!! 🙂 kék ledes vill… Nincsenek szavak…

  16. Az iMessage-al én is görcsöltem egy félórát. A 4S-en nem volt semmi probléma, de az 5 S-en nem akart aktiválódni sem a FaceTime sem az i Message.. Kikapcsoltam a készüléket és kb 15 perc múlva kapcsoltam újból be ( a SIM PIN-t ne felejtse el senki ) és egy perc múlva működött a FaceTime is és az iMessage is. És azóta az akku is “sokkal” többet bír

  17. Tudna nekem vki abban segíteni, hogy mi lehet az oka ill., mi a megoldása annak a problémának, hogy amióta telepítettem az IOS8-at, azóta az mini2-vel borzasztó sz@r képeket lehet készíteni. Az eddigi tűéles kép helyett most homályos, zajos képet készít. Köszönöm a segítségeteket!


Add a Comment