Black Friday avagy Fekete Péntek – iPhone-t vagy iPadet vásárolnál?

Már a november elejét tapossuk és bizony lassan elindultak a Black Friday avagy Fekete Péntek akciók, hirdetések, amikbe bizony beletartoznak majd az iPhone-os, és iPades akciók is, érdemes odafigyelni, hogy melyik terméket vásároljuk meg, illetve hogy hol!

Black Friday vagy Fekete péntek iPhone és iPad

Hazánkban a Fekete Péntek nem egészen azt jelenti, mint külföldön. Ugyan vannak akciók, de azért 70-90%-okról nem beszélhetünk. Persze ettől még ki lehet fogni jó kedvezményeket, sőt, építeni is lehet erre a napra, mert a kiegészítők terén akár jól is járhatunk. iPhone vagy iPad vásárlásnál viszonylag könnyű dolgunk van, mert 1 év garanciát kapunk, de ott a kérdés, hogy melyik típust vásároljuk meg, illetve hol?

Melyik régebbi iPhone-t érdemes most megvásárolni 2019 év végén?

Az első és legfontosabb kérdés, hogy melyik iPhone-t vásároljuk meg újonnan 2019 év végén. Itt most nem a használt készülékekről beszélünk és persze nem is 1 évre vesszük meg a szeretett Apple termékünket. Tehát 2-3 vagy több éves használat a fő cél. A cégek nagyobb akcióval természetesen nem az iPhone 11 Pro-t fogják megcélozni, hanem a régebbi, most még kapható iPhone-okat. Ilyenek lehetnek az iPhone 7 és 8, valamint ezeknek a nagyobb változataik.

Kérdés, megéri-e mondjuk egy nagyobb akcióban megvenni egy iPhone 7-et vagy ebben az esetben a használt termékek fele induljunk-e el? A használtalma.hu oldalon sok olyan termékkel találkozhatunk, ami akár jobb ár/érték aránnyal rendelkezik, mint mondjuk egy bolt, mindenképp érdemes körülnézni. A fenti képen az Alza jelenlegi akcióját láthatjuk, ami mondjuk egy “átlagos” stratégia. Az Apple korábbi árát veszi alapul, a 140.000Ft fölötti árat, és ezt akciózzák, jelenleg 5%-kal. Ez mondjuk Fekete Pénteken 25% is lehet, ekkor közel 110.000Ft-ért kaphatjuk meg az iPhone 7 32GB-os készüléket. Jelenleg egyébként normális esetben 120-130.000Ft között kapjuk meg szürke importból az iPhone 7-eket, ami egy egészen jó ár. Használtan 70.000Ft és 80.000Ft között mozog az ára.

Tehát ha mondjuk egy jó minőségű iPhone 7-et szeretnénk, akkor újonnan, 130.000Ft körül fogjuk megkapni, használtan pedig 80.000Ft körül. Használt készülék esetén már egy 2-3 éves termékről beszélünk, sokszor rejtett, alaplapi hibákkal és egyéb problémákkal. Az iPhone 7 egyáltalán nem rossz készülék, sőt, teljesen jól használható manapság is, de azért vegyük figyelembe, hogy használt készülék esetén belefuthatunk egy akkumulátor cserébe rögtön (vagy legalábbis ezt célszerű megtenni). Így az a készülék már közel 90-95.000Ft lesz, és már nem biztos, hogy azt éri meg megvenni a Black Friday-es akció helyett.

Egyszóval az iPhone 7-es készülékeknél a Black Friday talán jobb deal lehet, mint a használt, mert ezek bizony már több éves Apple termékek.

iPhone 8, ha többet akarsz!

Az iPhone 8 egy újabb érdekes választás lehet a Fekete Péntek alatt. Ez a készülék külső tekintetben nem sokban különbözik az iPhone 7-től, de belsőleg annál inkább. Közel 30-40.000Ft-tal drágább, mint a 7-es, rögtön szembejön a kérdés, akkor melyiket vásároljam meg? Alapjában véve nem rendelkezik jobb kijelzővel és jobb akkumulátor idővel, de sokkal gyorsabb processzort kapunk (későbbiekben fontos lehet), és vezetnék nélküli, valamint gyorstöltést. Ezen felül az iPhone 8 jobb vízállósággal is rendelkezik, bár mint korábban írtuk, az iPhone-ok nem vízállóak, egyik sem!

Használt készülékek esetén az iPhone 8 110.000 és 125.000Ft között mozog, azonban ezek sokszor csak 1-2 évesek, tehát különösebb összeget nem kell rájuk szánni vásárláskor, és nyilván az Apple kijavította az iPhone 7-esek típushibáit is.  Az iPhone 8 ugyan nem akkora váltás az iPhone 7-hez képest, de ha már a két készülék közül kell választanunk, akkor a 8-as minden bizonnyal jobb sok tekintetben, főleg ha mondjuk 4-5 évig használnánk egy ilyen készüléket. Érdemes elolvasni az iPhone 8-ról készült egyes tesztjeinket:

iPhone XR vagy iPhone XS?

Az iPhone XR-ről megoszlanak a vélemények. Tulajdonképpen az iPhone 8 következő generációja lenne, de nem teljesen. Az iPhone X-hez hasonlóan megkapta a nagyobb készülékházat, sőt, 5,8 helyett 6,1 hüvelykes lett, tehát nagyobb, de maradt az LCD-kijelző. Kapott új kamerát, limitált portré móddal, azonban fejlett HDR-rel, ami azért számít fotózáskor. És persze megkapta az A12 Bionic chipet új generációs Neural Engine-nel, ami brutális sebességre képes még manapság is.

Alapjában véve az iPhone XR-t nem valószínű, hogy nagyobb kedvezménnyel tudjuk majd megvásárolni, és ez igaz az iPhone XS-re és XS Max-re is. Ezek már jóval drágább modellek is, közel 100-130.000Ft-tal kell többet fizetnünk értük, ami már egy egészen más pénztárca. Ebben az esetben én már az iPhone 11 felé kacsintgatnék több szempontból is.

iPhone 11 vagy iPhone 11 Pro?

A sima iPhone 11 tulajdonképpen az iPhone XR következő generációja, még ha nem is mondanánk meg róla. Az iPhone 11 megkapta az ultraszéles látószögű kamerát, a gyors processzort és az iPhone XR akkumulátor idejét, eztáltal a teljes iPhone XS generációt kilőve. Bővebben itt írtunk erről: Melyik iPhone-t válasszuk, ha a legjobb akkumulátoridőre van szükségünk?

Az iPhone 11-et vagy iPhone 11 Pro-t választók nem nagyon tudnak most mellé nyúlni. Bár kizártnak tartom, hogy komolyabb Black Friday akciót kapnánk, mégis érdemes elolvasni a korábbi tesztünket a készülékekről: Kezünkben az iPhone 11, iPhone 11 Pro és iPhone 11 Pro Max – teszt és vélemény!

iPadek: melyiket vásároljuk meg 2019 év végén?

Amilyen könnyűnek tűnik a választás az iPad esetén, olyannyira nehéz is. iPadeket a hivatalos forgalmazók szoktak akciózni a Fekete Péntek alkalmából. Ez egyébként megkönnyíti a vásárlást több szempontból is, de erről majd később.

Még 2018 elején írtam a legolcsóbb iPadről, amit akkoriban kérdés nélkül érdemes volt megvásárolni. 2019-ben az Apple gyakorlatilag újra kiadta a 2018-as iPadet, ami elég csúnya megoldás lett a cég részéről. Ugyan kaptunk egy picivel nagyobb kijelzőt (iPad 2019 esetén) és billentyűzet támogatást pluszban, de megmaradt a régi, 3 éves, iPhone 7-es processzor az iPad 2019-ben… Mondjuk úgy: “meh…”

Én úgy gondolom, hogy ha a kifutó modelleket akciózzák le a cégek, akkor lényegében az iPad 2018 és az iPad Pro 2017 között lehet majd választani. Ahogy említettem, a 2018-as iPad egy érdekes választás lehet a 3 éves processzorral: ha megfelelő árat kapunk, akkor bele lehet vágni, mert a következő néhány évben alapfeladatokra teljesen megfelelhet ez a készülék. Vegyük azért alapul, hogy ez nem egy Pro, tehát memóriában és processzorban is soványabb lesz. Ne akarjunk olyan dolgokat egyszerre, amikre nem képes, de minden támogatást megkapunk rajta és kényelmesen használhatjuk a mindennapokban.

iPad, iPad Air vagy iPad Pro

Mi a helyzet a 2017-es iPad Pro-val?

Még szeptember elején döntöttem úgy, hogy vásárolok magamnak egy iPadet, és akkor is hatalmas dilemma volt már a vásárlás, mivel én nem csak alap feladatokra használom az iPadet, hanem sokszor videót és fotót is szerkesztek rajta, de azért még sincs közel 400.000Ft-om erre. Az már egy laptop ára. Így végül a 2017-es iPad Pro mellett döntöttem, amiről akkoriban írtam is: Melyik iPadet vásárold meg 2019 végén: iPad, iPad Air vagy iPad Pro?

iPad Air vagy iPad Pro 2018?

Az iPad Air a következő választás, ha olcsóbban szeretnénk iPad Pro-szintű sebességet és minőséget, azonban az ára is nyilván magasabb kategóriában helyezkedik már el. Például:

  • iPad 2017, 9,7″: már nem kapható
  • iPad 2018, 9,7″: 116.900Ft Wi-Fi / 161.900Ft a Wi-Fi + 4G (korábban ez drágább volt)
  • iPad 2019, 10,2″: 134.990Ft Wi-Fi / 184.990Ft a Wi-Fi + 4G
  • iPad Pro 2017, 10,5″: 179.990Ft Wi-Fi / 199.990Ft Wi-Fi + 4G (iSTYLE akcióban)
  • Pad Air 2019, 10.5″: 194.990Ft Wi-Fi / 244.990Ft Wi-Fi + 4G
  • iPad Pro 2018, 11″: 309.990Ft Wi-Fi / 358.990Ft Wi-Fi + 4G

Ebből a listában arra következtethetünk, hogy a Black Friday alatt jó fogás lehet a kifutó iPad Pro 2017 vagy akár a kedvezményes iPad Air is, viszont az jó kérdés, hogy az iPad Pro 2018 akciós lesz-e, mivel nem lett új iPad Pro 2019, sem nem kifutó még a jelenlegi iPad Pro.

iPad mini

Az Apple 2019 március közepén minden csinnadratta nélkül két új iPadet mutatott be az Apple, az Air 3. és a mini 5. generációját. Utóbbira a mini pártiak három és fél évet vártak, hiszen a 4. generáció óta semmi frissítés nem érkezett ehhez a méretosztályhoz, sőt, az Apple változatlan áron árulta azóta is. Azóta eltelt fél év, nem is vártuk, hogy az Apple újabb modellt mutat be, és számunkra az is kérdés, hogy lesz-e kedvezmény erre a modellre Fekete Pénteken. Amennyiben a kisebbik iPad mini felé hajlunk érdemes elolvasni a korábbi tesztünket róla: Kezünkben az iPad mini 5 – teszt és vélemény.

Én azt gondolom, hogy az iPad Air lesz kedvezményes a Fekete Péntek alatt, illetve a sima iPad valamelyik generációja. Ezek között úgy tudunk majd dönteni, hogy mire használjuk a jövőben az iPadet – tehát ha csak böngészésre, közösségi médiára, akkor a sima iPad is tökéletesen megfelel, viszont ha már komolyabb alkalmazásokhoz, multitaskingra, akkor érdemes az Air-t vagy a Pro-t választani.

Hogyan legyen Magyarországon 2 év garanciád az Apple termékeidre, avagy mi a szavatosság?

Múltkor írtunk egy részletes cikket azzal kapcsolatban, hogy miért van egyes Apple termékekre 2 év garancia, míg másokra csak egy. Ezt lényegében a hivatalos vásárlás miatt kapjuk meg, ami kihathat a Fekete Péntekre is, mert a hivatalos viszonteladók is akcióznak ilyenkor.

Érdemes elolvasni a korábbi cikkünket azzal kapcsolatban, hogy hol és miért érdemes vásárolni, milyen feltételek meglétekor kapjuk meg a 2 év garanciát hazánkban: Hogyan legyen Magyarországon 2 év garanciád az Apple termékeidre, avagy mi a szavatosság?

Konklúzió

A Fekete Péntek az iPhone és iPad vásárlóknak egyaránt érdekes lehet, főleg a régebbi modellek esetén, az újaknál nem valószínű, hogy bármilyen kedvezményt kapunk. A fentieket azért írtam össze, mert kell lennie egy általános leírásnak arra vonatkozólag, hogy mit és hol érdemes vásárolni 2019 Fekete Péntekén! Küldd el ezt a cikket ismerőseidnek még a Fekete Péntek előtt, ha ők iPhone-t vagy iPadet szeretnének vásárolni!

Ezek még érdekelhetnek:


  1. Szerintem gáz, hogy a black friday-nál is úgy adják a 10-20% kedvezményeket, mint bármeyik kuponos(joy stb) akcióknál. Vegyük át a black friday-t az “eredeti” akciókkal eggyütt. Úgy már megérné. :grinning::grinning:

  2. Mi már a második évben megyünk ki Fekete Péntek miatt Londonba, ahol tényleg 50-80%-os kedvezmények vannak, sőt ugye Apple Store is van, ha esetleg lenne ott is valami. Nyilván ez itthon nem annyira komoly.

  3. Az AirPods Pro nem lesz valahol brutál akcióban ,hallott valaki róla ?

  4. Ez egy új termék, nem lesz rá akció sajnos.

  5. Még nincs Black Friday, de én ma botlottam bele egy “jó” kis akcióba. Párom mondta, hogy jó volna neki egy sima ipad online tanuláshoz. Elmentem szétnézni elektronikai boltba (direkt nem storeba) és beleszaladtam egy ipad 6th 128GB Wifi modellba ~120ezer ft-ért. :smiley:

  6. Egyik magyarországi mobilszolgáltatónál a iphone 7 32 GB-os készülék (új szerződéssel vagy szerződéshosszabbítással) 100 000 Ft alatt van jelenleg.

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!