Hangzatos cím, nem igaz? De, mert az Apple ismét lerakott az asztalra egy olyan terméket, amit csípőből megvesz az ember, aztán csak nézi 2 év múlva, hogy mire lesz jó!
Az iPadOS bemutatásával és majd szeptemberi megjelenésével új határok nyíltak meg a hordozható számítógép szekcióban. Igen, ez egy hordozható “laptop” lett, ami képes akár több napot is dolgozni veled, és könnyű, kényelmesen használható. Valamikor nyáron döntöttem úgy, hogy a 15-ös, “csilli-villi” billentyűzetes Retina MacBook Pro-m mellé veszek egy iPadet, és a szeptemberi eseményen bemutatott 10,2″-es 2019 iPad miatt döntöttem a mostani vásárlás mellett. Előre szólok, nem egyszerű a döntés!
Végeredményben nekem nem kell erőgép, ezen az iPaden kizárólag cikkeket, közösségi médiát szeretnék elérni, üzenetekre használni és így tovább. Tehát semmi komolyabb alkalmazás nem fontos. Erre már elég lenne az iPad 2018 is, amire azt mondtam anno, hogy az Apple lehető legjobb döntése volt bemutatni és kiadni, mert ár/érték arányban verhetetlen. Azonban nincs rajta Smart Connector, tehát nem tudom Apple billentyűzettel használni, itt végül bukott termék is lett számomra, de ettől függetlenül például karácsonyra megvettem édesanyámnak, aki azóta is előszeretettel használja!
iPad 2019?
Időközben szép lassan az Apple bemutatta az új generációs iPad Pro-kat, iPad Air-t, és elérkeztünk 2019-be, amikor megérkezett a 10,2″-es iPad billentyűzet támogatással. Végre! – mondtam magamban, ez lesz új iPadem, amit használhatok a fentiekre. Aztán kiderül, hogy tulajdonképpen a cég csak megnyújtotta a kijelzőt és rakott rá egy portot. Semmi több, sem több memória, sem jobb processzor, és úgy alapjáraton egy 1,5 éves hardvert kapok ugyanazért a pénzért.
Azt már tudjuk, hogy egy 3-5 éves készülék szépen elkezd majd lassulni, akadoznak az alkalmazások rajta és így tovább, főleg, ha egy belépő szintről beszélünk, hiszen az újabb iOS-verziók és az alkalmazások is már az újabb hardverre vannak optimalizálva. Ha az új iPad megkapta volna az iPad Air A12 Bionic processzorát, akkor rögtön megvásárolom kérdés nélkül, mert nekem nem kell semmi több. Nézzük ezt számokban:
Geekbench számok:
- iPad 2017, 9,7″: 2457 / 3925
- iPad 2018, 9,7″: 3529 / 5993
- iPad 2019, 10,2″: 3529 / 5993 (nem elírás, a 2018-assal megegyező processzorral rendelkezik)
- iPad Pro 2017, 10,5″: 3921 / 9555
- iPad Air 2019, 10.5″: 4820 / 10112
- iPad Pro 2018, 11″: 5028 / 18118
A fenti számokból az látszik, hogy lényegében dupla akkora sebességre képesek a Pro készülékek és persze az új Air.
Miért nem az iPad 2019-et választottam? A processzor miatt, egyszerűen kevésnek érzem az A10 Fusion chipet a következő 3 évre. Nem évente cserélünk iPadet és az új, 2019-es modell már rögtön mínusz 1,5 évvel indul útjára, míg az Air egyértelműen megkapta az A12 chipet, és még a 2017-es iPad Pro is jobb a 2019-es iPadnél.
Mit választottam akkor?
Normál esetben az Air mellett tettem le volna a voksomat, de végül az iSTYLE akciójának hála (ez közel sem a reklám helye, józan paraszti döntés) az iPad Pro 10,5-öst választottam.
Akkor nézzük a fenti listát árakkal:
- iPad 2017, 9,7″: már nem kapható
- iPad 2018, 9,7″: 116.900Ft Wi-Fi / 161.900Ft a Wi-Fi + 4G (korábban ez drágább volt)
- iPad 2019, 10,2″: 134.990Ft Wi-Fi / 184.990Ft a Wi-Fi + 4G
- iPad Pro 2017, 10,5″: 179.990Ft Wi-Fi / 199.990Ft Wi-Fi + 4G (iSTYLE akcióban)
- Pad Air 2019, 10.5″: 194.990Ft Wi-Fi / 244.990Ft Wi-Fi + 4G
- iPad Pro 2018, 11″: 309.990Ft Wi-Fi / 358.990Ft Wi-Fi + 4G
Mindenképp 4G-s változatot szerettem volna, nem akartam 300.000Ft+-t költeni erre, mert végeredményben csak “netezgetek” rajta. Azonban az Apple béna processzor választása miatt “kénytelen” voltam továbblépni és normál esetben kiadni 244.000Ft-ot az Air-re, mert a következő néhány évben is szeretném használni a készüléket. Ezt ütötte végül felül az iPad Pro 2017 akció, mely végeredményben összesen 15.000Ft-tal drágább, mint a 10.2-es iPad, de dupla akkora sebességre képes hozzá képest!
Ezen felül lássuk, mennyivel több mindent tartalmaz az iPad Pro a sima iPad Wi-Fi 4G 2019-cel szemben, mindezt a vicces 15.000Ft-os felárért:
- Teljes egészében laminált kijelzőt
- Tükröződésgátló bevonatot
- ProMotion technológiát
- Széles színtartományú kijelzőt (P3)
- True Tone kijelzőt
- A10X Fusion negyedik generációs chipet, asztali számítógépekre jellemző, 64 bites architektúrával
- 600 cd/m2 maximális fényerő
- 12 megapixeles kamerát ƒ/1,8-as fényrekesszel
- Optikai képstabilizálást
- Négy LED-es True Tone vakut
- Széles skálájú színrögzítést (P3) fotókhoz és Live Photo képekhez
- 4K felbontású HD-videofelvételt (3840 x 2160 képpont)
- Folyamatos automatikus élességállítás videofelvétel közben
- 7 megapixeles előlapi kamerát
- Négy hangszórós hangrendszert
- A Főgombba épített második generációs ujjlenyomat-azonosító érzékelőt
Szóval mondhatnám úgy is, hogy az iPad Pro 2017 a szegény ember iPadje ?, és erre ki szeretnék térni egy másik cikkben, de lényegében 2-3 éves technológiával ellátott készülékeket fogunk tudni vásárolni a következő években (legalábbis, ha az átlagember pénztárcáját vesszük). 2 éve használom az iPhone X-emet, amit nem fogok lecserélni és most egy 2 éves iPad Pro-t vásárolok, mert ez az, ami ár/értékben a legjobb vétel jelenleg.
Miért veszek végül iPadet?
Nyilván ahány ember, annyi féle motiváció, számomra a 15-ös gép már sokszor felesleges és nehéz. Míg mások bepakolják az autó csomagtartójába, én ezt nem teszem meg. Inkább gondolkoztam egy könnyű, munka-képes eszközön, és az iPadOS kapóra jött. USB háttértár támogatás, képek, videók mentése a Fájlok alkalmazásba, asztali minőségű letöltéskezelésre képes Safari, és nem mellesleg 10 órás üzemidőt hoz. Az új rendszer, amin akár 3 appot is tudok futtatni párhuzamosan a kijelzőn egyszerre (megfelelő processzor sebességgel) már teljesen multitasking képes. Arról nem beszélve, hogy a városi tömegközlekedésben nem nyitsz ki egy laptopot, illetve nem olvasol számítógépen sem. Erre mind tökéletesen megfelel az iPad.
Az Apple elérte azt ezzel a szoftverrel, amit évek óta várunk, és végre kiválthatja, főleg azon eszközöket, amiket egy átlagember a munkája során használ. De akár jó a nagyinak és a gyereknek is az iskola mellett. Egyedül a mostani árazás furcsa és hogy ennyi lehetőségünk van, amiben még én magam is elvesztem, pedig azt gondoltam, ez egy könnyű választás lesz.
Remélem, a fenti adatok és árak segítenek nektek a választásban, ha most vennétek iPadet vagy iPad Air-t, esetleg iPad Pro-t. Nem azt mondom, hogy nem éri meg az iPad 2019, mert ha csak internetezünk rajta, bőven megfelel, sőt, édesanyámnak kérdés nélkül azt venném megint, de azért én sokszor kihasználnám az erősebb processzort és a fenti listában jobb ár/érték arányt kaptam Wi-Fi + 4G esetén. Nyilván ha nem lenne akció, akkor az Air mellett tettem volna le a voksom, 309.000Ft-ot nem tudok kifizetni egy új iPad Pro-ra.
Miért nem vettem számba az iPad minit? Az ok rendkívül egyszerű: nem támogatja az Apple Smart Keyboardot és nem szerettem volna 3rd-party billentyűzetet használni a cikkíráshoz, plusz persze a méret is egészen más kategória, ha valakinek már a 9,7 is sok (nekem is az volt), akkor már biztosan iPad minit vásárol.
Mindezek mellett még ugye a Smart Keyboardot is megvásároltam, így a vége közel 260.000Ft lett az akcióval. Ugyanez az új iPad Pro-nál 400.000Ft fölöttire rúgna, ami elég durva. Smart Keyboardot egyébként végül az iCentre-nél vettem, mert Magyarországon szinte mindenhol raktárkészlet hiány van, köszönjük Apple, most jön a 10,2-es iPad billentyűzet támogatással, de készlethiányt csináltál a billentyűzetből… Hihetetlen.
Egyébként a 2017-es iPad Pro hihetetlen gyors, semmilyen kompromisszumot nem kellett kötnöm a vásárlásával, pedig 2 éves termék, és minden bizonnyal a következő 2-3 évben is megállja majd a helyét. Ide kattintva megtaláljátok az iSTYLE akciót amúgy.
iPad Pro 2019?
Miért vettem meg most, ha érkezik új iPad Pro ősszel vagy tavasszal? A kérdés jogos: azért, mert arra nincs pénzem. De akkor meg a 2018-as iPad Pro lesz leárazva! Na de ugyanennyire? Nem hinném, ez egy nagyon jó ajánlat volt. De ha esetleg az Air árát kapja majd, akkor lehet azt választottam volna, de még mindig 50.000Ft-tal drágább lesz, és nem érzem azt most, hogy hibáztam volna a döntéssel. Nekem megfelel. ??♂️?
Ezeket a cikkeket olvasd még el az iPad témában:

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.