fbpx Skip to content

Szeptember 12-én az Apple bemutatta az iPhone 8 és 8 Plus készülékeket, amikkel akkora nagy meglepetést nem okoztak.

iPhone 8 teszt, vélemény

Ettől függetlenül egyáltalán nem érdemes őket félvállról venni, mert nem csak egy iPhone 7s frissítésről beszélhetünk, hanem ennél azért jóval többet tett le az asztalra a cég. Nyilván nem az iPhone 7 tulajdonosok fognak váltani erre a készülékre, így leginkább az iPhone 5, 5s, SE, 6, illetve 6s tulajdonosoknak lehet ez szembetűnőbb változás. Nézzük is meg közelebbről az iPhone 8-at!

Külső jegyek, sebesség

iPhone 8 teszt, vélemény

Ugyan külsőre szinte alig változott, ha elölről nézzük, még mindig egy iPhone 6-ot látunk, azonban a hátulján már visszaköszönnek az iPhone 4, 4s jelek. Tehát az üveg hátlap kevésbé gyűjti az ujjlenyomatokat, valamint kevésbé csúszik. Hogy ez a jövőben mennyire fog törni, az már egy más kérdés, de erről biztosan jelennek majd meg videók, amikben ezt is kipróbálják. Az iPhone 4 és 4s-hez képest ez az üveg teljesen lekerekített a készülék oldalán és ezáltal egybeolvad magával a házzal. Így egyáltalán nem tűnik tégalap alakú telefonnak, megmaradt a lekerekített vonal, és ezzel együtt szerintem nem is annyira szembetűnő, hogy ott üveg van és nem matt. Nekem az asztroszürke sokkal jobban tetszik, ez az üveg nekem nem ad semmivel sem többet. Mindenesetre mi örömmel vettük ezt a változást, kényelmesebb lett a készülék fogása, tartása. Sajnos a kamera továbbra is kilóg, úgy látszik, az Apple meg akarja tartani ezt a vékony keretet.

Az iPhone 8 és 8 Plus már nem érhető el Jet Black változatban, de maradt az asztroszürke és kaptunk egy új arany színt is. Összesen egyébként három színben, asztroszürke, arany és ezüst kivitelben vásárolható meg.

iPhone 8 és 8 Plus arany színben

Nos, az új arany szín. Megpróbáltam a lehető legjobban visszaadni az alábbi fotókon az iPhone 8 színét, ami szerintem közel sem az, amit a fotókon láthatunk, például fentin. Míg az oldala erősebb, addig az üveg miatt a hátulja az egészen halvány rozéarany és arany közé esik, illetve ezeknek is inkább a világosabb színvilága mutatkozik meg. Amennyiben rávetül a fény, akkor egészen világos, csillogó (az üveg miatt) a készülék hátulja, ha pedig nem, akkor pedig egy picit sötétebb. Szerintem ez az eddigi legcsajosabb iPhone szín, de ez persze csak az én véleményem.

iPhone 8 arany teszt, vélemény

iPhone 8 arany színű – teszt, vélemény

iPhone 8 arany színű – teszt, vélemény

iPhone 8 arany színű – teszt, vélemény

Az új generáció tulajdonképpen az iPhone 7 továbbfejlesztett változata. Kinézetre ugyan kevésbé, belsőre annál inkább változott. Az iPhone 8 legnagyobb durranása kétség kívül az A11 Bionic chip, mely brutális sebességre képes, állva hagyva az összes konkurenst, és túlszárnyal többek között egy 13-as Retina MacBook Pro-t is, ha nyers számítási teljesítményről van szó. A processzor teszi a dolgát, a rendszer jól reagál, és komolyabb használat esetén is megbízhatóan működik, érezni, hogy gyorsabb, fürgébb a készülék az elődökhöz képest. A 2GB memória miatt a háttérben futó alkalmazásokkal sincs gond. Mondhatni ezt vártuk az Apple-től, de érdemes megjegyezni, hogy ez egy jövőbe mutató processzor, nem csak most, hanem a következő 3-5 évben is meg kell felelnie, így valójában most még csak egy részét használjuk ki.

iPhone 8 sebesség teszt

iPhone 8 sebesség teszt

Kijelző

A következő szembetűnő fejlesztés a kijelző. Itt is megkapjuk a korábban már az iPhone 7-nél bemutatott P3 kijelzőt, mely egy átlag felhasználó számára azt jelenti, hogy “szaturáltabban” látja a képeket, mintha több szín lenne ott, ahol mondjuk egy másik normál kijelzőnél nincs. Ez részben helyt is áll, azonban azok a színek már akkor ott voltak, mielőtt ez a kijelző megjelent, csupán most már képesek vagyunk ezt megjeleníteni.

(Balra az iPhone 7 Plus kijelzője, jobbra pedig az iPhone 8-é. Jól látszik a színbeli különbség fényerőtől függetlenül.)

Az iPhone 8 is megkapta a True Tone technológiát, amely a kijelző színhőmérsékletét a készülék külső környezetéhez, fényviszonyaihoz igazítja, tehát ez sem csak az iPad Pro modellek és az iPhone X kiváltsága. A felbontás és ppi nem változott, a retina retina maradt, csak éppen sokkal nagyobb színvilággal. A True Tone-nak köszönhetően kényelmesebben is olvashatunk rajta, kevésbé terheli meg a szemünket a kijelző.

Az iPhone 7-nél régebbi készülékekkel szemben egyébként magasabb lett a kijelző fényereje, jobb lett az előlapi kamerája, és a már fent említett P3 és True Tone miatt is jobb kijelzőt kapunk. Az előlapi üveg teljes mértékben ugyanaz, mint a hátlapi, ami az Apple szerint 50%-kal erősebb, mint az eddig használtak. Így kevesebb betört kijelzőre számíthatunk. Ettől függetlenül érdemes rá erősebb üveg fóliát vásárolni, például XPRO terméket, amik már kaphatóak az iPhone 8-hoz és iPhone X-hez is.

Fejlődtek a hangszórók is, igaz, én egyáltalán nem használom ki őket, de valóban picit tisztábban szólnak. Az Apple szerint 25%-kal lettek hangosabbak az új iPhone 8 hangszórói.

Kamera

iPhone 8 kamera

Térjünk is rá röviden a kamerára, ami új szenzort, színszűrőt, A11 képfeldolgozó processzort (ISP) kapott, ami gyorsabb autofókuszt és hardveres zajszűrést is támogat már, a négy LED-es True Tone vaku pedig immár képes a lassú szinkron funkcióra is. Fontos újdonság még, hogy az iPhone 8 Plus-on valós idejű stúdiómegvilágítás-effekteket is kapunk, amelyek nem hagyományos filterek, hanem a hátlapi kamerákat használva műtermi megvilágítás hatását alkotja:

  • Natural Light (természetes fény)
  • Studio Light (műtermi fény)
  • Contour Light (kontúr fény)
  • Stage Light (színpadi fény)
  • Stage Light Mono (fekete-fehérbe konvertált színpadi fény)

Az Apple saját tervezésű, intelligens képjelfeldolgozó processzora (ISP) felismeri a jelenet bizonyos elemeit és jellemzőit – köztük az embereket, a mozgást és a fényviszonyokat –, így már akkor optimalizálja fotóidat, amikor még el sem készítetted őket. A processzor fejlett képpontfeldolgozást, széles skálájú színrögzítést, gyorsabb automatikus élességállítást és lenyűgöző HDR‑fotókat kínál.

Új, portré-megvilágítás mód az iPhone 8 Plus-ban

Valóságban a kamera az iPhone 7-hez, de még a régebbi iPhone-okhoz képest is sokat fejlődött. A képek élesebbek, rosszabb fénykörülmények között jobban teljesít a kamera és fejlődött a dinamika tartomány is, ami miatt a sötétebb részek világosabbak, a világosabbak pedig kevésbé égnek be. A színskála is bővült, sokkal jobb lett színtartományok kezelése, jobban hű marad a fotó az eredeti színekhez. A már említett SIP is fejlődött, és itt jön az érdekesség, hogy a zajszűrés már hardveres lett az iPhone 8-ban és nem szoftveres. Ez rettentő fontos, ha rosszabb körülmények között fotózunk, ilyenkor ugye a képen szemcsék jelennek meg.

Mit is jelent ez? A zajszűrés szinte minden digitális kamerarendszerben megtalálható. Ez arra szolgál, hogy a – főleg rossz fényiviszonyok között feltűnő – színes szemcsésséget eltávolítsa, vagy legalábbis csökkentse. Ez a szemcsés zaj egyébként többféle eredetű lehet, de jellemzően mindig mikrofizikai (így nehezen, vagy egyáltalán nem kiküszöbölhető) okai vannak. A kisméretű szenzor és pixelek, a nem abszolút nulla hőmérsékleten mindig jelen lévő termális zaj, a különböző erősítők és analóg-digitális átalakítók félvezető alkatrészeiben az elektronikus jel torzulása mind mind okozhat ilyen problémát, amit azután ügyes matematikai, jelfeldolgozási trükkökkel lehet elfogadható szintre csökkenteni. Na ebben ért el komoly fejlődést az Apple, a kamera zajszűrése már nem szoftveres, hanem hardveres lett, és ezáltal minden eddiginél jobb lett.

Nincs akadozás

Gyorsabban fotózunk. Az iPhone 8 már azelőtt elkészíti a képet, mielőtt rányomnánk a gombra, és ez nem csak marketing szöveg. Tényleg sokkal gyorsabban, azonnal elkészíti a fotót, és ez látható, érezhető is. Nincs akadozás! Könnyebb vele képet készíteni. Emiatt az Apple kénytelen volt néhány haptikus visszajelzést, rezgést is beépíteni, hogy tudjuk, elkészült a fotó. 🙂

Az új vakunak hála azok, akik szeretnek vakuzni, még jobb képeket kapnak majd, itt is komoly fejlődést ért el az Apple, nézzük meg ezt bővebben:

A profi fotósok sokat használják a vakut. Ezt főleg azért tehetik meg, mert mind a vaku, mind a záridő paramétereivel szabadon rendelkeznek. Ezáltal be tudják úgy állítani a fényképet, hogy a zár a vaku elsütése után is nyitva maradjon még egy ideig, így a kép hátterét is több fény töltse be, a megvilágítás ezáltal egyenletesebb, a kép pedig szebb legyen. Az iPhone 8 ezt mostmár automatikusan megteszi nekünk. Ha vakuval fényképezünk egy személyt vagy tárgyat, és a háttér elegendően fényes, az iPhone kicsit lelassítja vagy tovább nyitvahagyja a zárat. Azt, hogy ez megtörténik-e, különféle intelligens számítások alapján dönti el, többek között a környezeti fényviszonyokat és a tárgy távolságát is figyelembe véve. Én sosem voltam oda a vakus képekért, de a fenti technológiai újítás azért elég komoly lépés a vakuzás terén.

iPhone 8-cal készült fotók, szerkesztés nélkül

Kameratesztet később szeretnék csinálni, főleg a Plus új Portré-megvilágítás funkciója miatt, de íme néhány kép, amin egy iPhone 7 Plus és az iPhone 8 fotói láthatóak. A legelső kép pedig letölthető ide kattintva HEIC formátumban, módosítás nélkül. Természetesen a lenti képek sem lettek semmilyen módon módosítva.

iPhone 7 Plus

iPhone 7 Plus tájkép

iPhone 8

iPhone 8 tájkép

iPhone 7 Plus

iPhone 8

 

Balra az iPhone 7 Plus – jobbra az iPhone 8 fotója

Ahogy fent is írtam, az iPhone 7-hez képest nem nagyon látni különbséget, azonban régebbi készülékekhez képest sokat fejlődött a kamera. Erről érdemes lehet megnézni még a DxOMark cikkét is, mert nemes egyszerűséggel annyit írnak róla, hogy az iPhone 8 Plus-e a legjobb okostelefon-kamera, amit eddig teszteltek.

Az iPhone 8 már képes a 4K 60fps videórögzítésre is, azonban ezt kizárólag csak HEVC formátumban tudja, tehát az új, nagy hatékonyságú kódolást használja a készülék. Itt is komoly előrelépést jelenthet a régebbi készülékek tulajdonosainak, akik erre váltanak, mivel eddig nem feltétlen tapasztalhatták meg a 4K felbontást. Ezen felül a slow-mo videót most már akár 1080p 240fps-ben is rögzíthetünk. Az HEVC-nek köszönhetően már rengeteg tárhelyet spórolhatunk meg, akár fele annyit helyet foglalnak a fotóink, videóink.

(Balra látható a nagy hatékonyságú kódolás, jobbra pedig a már megszokott JPEG/H.264)

Bővebben ebben a cikkben írtunk erről: iOS 11: kevesebb helyet foglalnak majd a fotóink videóink, érkeznek a HEIF és HEVC formátumok.

Összességében tehát rengeteget fejlődött a kamera az iPhone 8-ban, és hamarosan az iPhone 8 Plus kameráját is tesztelni fogjuk, amiben már az új Portré-megvilágítás is elérhető.

Vezeték nélküli töltés

Eljött ez a nap is, vezeték nélkül tölthetjük az iPhone-unkat. Erre már sokak régóta vártak és ennek hangot is adtak. A vezeték nélküli töltés hasonló sebességre képes jelenleg, mintha egy 5W töltőt használnánk. Ez azt jelenti, hogy az iPhone 8-at közel 3-3,5 óra alatt tölti fel teljesen, ami egy átlagos töltő időt jelent. A Qi technológiának köszönhetően rengeteg eszközzel kompatibilis, ilyen például egy egyszerű IKEA lámpa is. Természetesen más márkák Qi töltőivel is tölthetjük, de 2018-ban érkezik az AirPower, amivel aztán már gyorsabban is feltölthetjük a készüléket. Erről bővebben ebben a cikkben írtunk: AirPower töltőlap: az Apple új vezeték nélküli töltője.

Egyébként, meglepően jól működik a vezeték nélküli töltés, szinte mindig sikerül úgy ráraknom, hogy töltődjön, egyáltalán nem kell odafigyelni, csak körülbelül középen legyen a töltő. Számomra ez egy hatalmas kényelmi faktor, hogy este csak az ágy mellé le kell raknom a készüléket és nem kell kábelt dugdosni.

iPhone 8 vezeték nélküli töltés

Az iPhone 8 képes gyorstöltésre is. Ugyan ehhez külön meg kell vásárolnunk egy gyorstöltésre alkalmas, 29W-os vagy “erősebb” USB-C-s hálózati adaptert és USB-C Lightning-kábelt. Ezzel 30 perc alatt közel 50%-nyi energiát tudunk adni az iPhone 8, 8 Plus és X-nek is. Bővebben ebben a cikkben írtunk a gyorstöltéshez szükséges hardverekről: Az iPhone X és az iPhone 8, 8 Plus is képes gyorstöltésre, de…

AR, avagy kiterjesztett valóság

Az AR-ről nem kevés cikket írtunk már, ezt és ezt is érdemes megnézni, az Apple pedig elmondta a szeptemberi eseményen, hogy az AR-hez az iPhone 8, 8 Plus és az X a legtökéletesebb készülék, nekik direkt az AR-hez van optimalizálva a kamerájuk és az A11 Bionic processzoruk. Érdemben még nem tudtam tesztelni az AR képességeket, néhányat kipróbáltam, valóban tökéletesen működnek, azonban az iPhone 7 Plus-hoz képest nem mutattak számottevő különbséget.

Tokok és fóliák

iPhone 8 XPRO üvegfólia és TPU tok

(A képen egy vékony XPRO matt szilikon tok és 3D lekerekített fólia látható)

Az iPhone 8 mérete sajnos változott. Magasabb, szélesebb is lett. Ugyan csupán csak néhány milliméterrel változott, de a nagyon passzentos tokok már nem jók rá. Az XPRO csapattól kaptunk néhány tokot és üveg fóliát, ezekkel semmi problémám nem volt, a vezeték nélküli töltés is működött velük. Nyilván érdemes kipróbálni a vásárlás előtt a tokokat.

Konklúzió

Az iPhone 8 nem véletlen kapta a 8-at névként és nem a 7s-t. Ez nem csak egy egyszerű frissítés, mivel 70%-ban ugyanaz van benne, mint az iPhone X-ben. Brutális processzor, kiváló kamera, új kijelző, vezeték nélküli töltés és még számtalan szoftveres újdonság az iOS 11-ből. Aki nem szeretne X-et venni, annak a 8 hibátlan választás, és bizony nagyon sokan vannak úgy, hogy régebbi iPhone-ról inkább a 8-ra váltanának és megnézik, hogy a jövőben mire képes az X. Arról nem beszélve, hogy nagyobb háttértár-kapacitást (64, és 256GB) kapunk, szinte ugyanazért az árért. Az elmúlt időszakban a kényelmes fogása miatt könnyen megszerettem a 8 üveg hátlapját, végre változott a külső, és nem csak színekben.

Végül pedig az iPhone 8-at felesleges az iPhone X-zel összemérni. Teljesen más szegmensnek szánta az Apple a két készüléket. Az iPhone 8 az iPhone 5, 5s, SE, 6, és 6s tulajdonosoknak váltásra adhat okot!

Olvasd el a hozzászólásokat is

69 Comments

  1. 6-os tulajként eszemágában nincs cserélni egyikre sem, konkrétan megvehetem újra a I6 gyorsabb változatát 2017-ben 200ezer ft különbözettel!
    Pedig a telefon minden funkciójat kihasználom, a fotozástól, a bluetooth kihangosításon át, emailek mindent. De nekem egyik telefon sem adja azt a + hogy megérje!

  2. Mivel asszony telefonhiányban szenved, ezért megkapja a 6-omat, én meg közös megegyezéssel benevezek egy 8 Plus-ra, de most én is elég soká tervezek ezzel a telefonnal. De magát a 6-ot én sem érzem se öregnek, se elhasználtnak, ha nem lenne apropó én sem váltanék, de így egyszerűbb.

    Nekem van egy olyan érzésem, hogy az Apple szeretné a 4 éves támogatási ciklust kitolni egy kicsit, egyébként niem lenne értelme egy okostelefonba egy ilyen bitang erős procit belerakni.

  3. Ha jól értelmezem akkor az Iphone7 plus nem is lesz képes tudni megcsinálni ezeket a stúdió effekteket?

  4. @mightymo3:
    Én nem tudom hogyan jött ki neked a +200e ? Na meg nem is próbáltad addig nincsen alapod mennyi a különbség a 2 között, így érdemben nem is tudsz nyilatkozni mennyivel jobb a 6-nál. Csak tippelsz.

    Admin!
    Az SE tulajok kimaradtak a cserére utaló felsorolásból az véletlen v szted nem éri meg arról váltani?

  5. Ja az ujjlenyomat olvasó miben változott a 7-hez képest? Erről sehol nem olvastam még semmit.

  6. Dupla optikai képstabilizálás Csak a X kapta meg, a 8 Plusban csak a sima lencs kapta meg, úgy mint a 7 plusban.
    @ma.krisztian nem, mivel a 8 Plusban új szenzor van, ami lehetővé teszi az effektek felismerését.

  7. @gunar: Nem változott egyáltalán.

  8. @gunar: Dehogynem! Sőt, igazából SE-ről még 7-re is érdemes. Kifelejtettem. 🙂

  9. @admin: Na 7-re (vmiért nem bejövős mint az elődei sem, lehet a fém hátlap lekerekítve) sosem váltanék a 8 és az X lehet opció ha nem hoznak vmit az SE pótlására

  10. Ami eszembe jutott, az i8 megkapta az i8plus és iX A11-es chipjét, így elméletileg az a furcsa helyzet alakulhat ki, hogy a legerősebb telefon az összes közül az i8 lesz, mivel a többinek jóval magasabb a felbontása.

  11. @Ffx: Ez szinte %-osan sem lehet mérni, ilyen pár pont különbség van köztük, de igazad van.

  12. @gunar: egy matt fekete SE méretű, kinézetű i8-as tudásúra én is beneveznék. De félek, hogy nem lesz már SE frissítés 🙁

  13. admin

    Ezek a képek az erkélyedről készültek?

  14. @Laca69: Jó lenne, sajnos nem tehetem meg, hogy ilyen helyen éljek. 🙂 Airbnb lakás Londonban.

  15. Sziasztok!

    Itt vagyok Las Vegasban a Ceasar Palace melletti shopban. Most nyitották az ajtókat. Ha valakinek bármilyen kérdése van akkor amíg a sorban vagyok simán tudok válaszolni

  16. Kaptunk vizet, kávét, snacket. Kb 25 ember van/volt előttem és úgy 40-50 utánam

  17. Most volt a kezemben az egyik eladó silver 8 Plus készüléke. Az én hatosomhoz képest semmilyen különbség nincs a fronton. A hátulja nekem nem túl szép, és eléggé kilógnak a kamerák.

  18. @revelo6: Persze hogy én is de csak full kijelzővel ami OLED mint az X-é csak picivel kisebb. Elvben elfér az 5″ is rajta, de megvárhatják vele ameddig a kijelző mögé szerelhető touch ID tuti nem lesz (pl tavaszra 2018) addigra johet az újabb SE ami SEX lesz. 😀 na jó kötőjellel mert így nem fogják kiadni, SE-X

  19. @gunar: Az SE átlóban 130mm és 5×25,4 az csak 127mm azaz elférne simán!
    Szép kis álom a normál telefon méretet szeretőknek.

  20. admin

    Itt vagy két emelettel felettem:)

  21. Admin!
    Te nem használod a hangszórókat? Akkor hogyan veszed észre a bejövő hívásokat?
    Na és nem is divatozol? Ahogy nézem a sok “trendi-t” a szájuk elé emelt kihangosított telóval, hát szánalom! Akkor már miért nem teszi a füléhez, spórol 20cm-t? ( na jó a lufi fejűek többet) 😀

  22. @gunar: Nekem van Apple Watch-om, mindig le van halkítva a telefonom, és csak rezeg a Watch 🙂

  23. admin

    Ment az email:)

  24. @admin: Na akkor gondolom nem is használod a viber-t a whatsapp-ot és semmi voip v sip kliensen alapuló telefon szolgáltatást, mert azokra nem bírom az Apple-t rávenni, hogy csinálják már meg rendesen az appot (watch app ) mivel a samu órája (gear2) az tudja ezt ha iphone-hoz van csatlakozva. Fura nem? Tehát nem a kliens appok a hibásak ebben a hiányosságban.
    A többi hiányról amit a samu óra tud a watch meg nem, nem is beszélve! Persze mindkettőt az iphone-hoz párosítva.

  25. Jól hangzik. De az X jobb lesz. Én inkább várok.

  26. @gunar: Ja az kimaradt, hogy ha az említetteken bejövö hívás van akkor azt az egyik óra (samu) mutatja a másik csak mikor vége van akkor dob 1 push-t, ergo nem veszem észre ha azokon vki keres.

  27. @White64GB: Persze, de inkább exclusive-abb lesz és 100e-rel drágább.
    Bár alig nagyobb mint a 8 és 1.1″-lal nagyobb a kijelző ami szebb is. Hát lehet igazad van! 🙂

  28. @gunar: Whatsappnak nincs is Watch alkalmazása, szóval valóban nem hiányos a kliens app, hiszen maga a kliens app hiányzik. ???? iPaden is, azért mondjuk gyilkolnék… Vibert nem tudom, annak a felületétől is rosszul vagyok, Messengert mindenhogy tiltom az orán, a Cisco Jabber viszont nekem ugyanúgy működik, mint a Facetime. Tehát meg lehet oldani (és ez nem az Apple feladata…).

  29. @ef-dani: Akkor megint leírom mi a baj az iphone-watch kapcsolattal.
    A általam felsorolt appok + a Grounwire ami egy SIP alkalmazás és azon én 2 db városi számot használok ephone-osat nem jeleznek át az Apple által csinált órára a saját erre fabrikált appjukkal, míg a samu gear2-re simán ha jön egy bejövő hívás, ergo nem is tudom hogy van vmelyiken hívás ha le van a teló csendesítve.
    Míg a gear2 jelzi és legalább tudok róla és elő a teló hogy fogadjam

  30. @gunar: nem kell kézben tartani hogy rá jöjjek gyorsabb lesz! Nekem ilyen kamera effekthez hasonló dolgok nem érnek semmit. A 200 plusz meg úgy jőn ki hogy ha jó esetben eladom a mostani telefonom 50-60 körül akkor még 200 ezret kell mellé tegyek amit meg nem ér meg NEKEM!

  31. Mire gondolhatott a költő, amikor a FULL FEKETE iPhone-t elnevezte Space Grey-nek?

    Konkrétan majdnem úgy néz ki mint a Jet Black iPhone 7, hamarabb lehetett volna akkor már Jet Black-nek elnevezni, de semmiképp sem Space Greynek ami világosszürke…

  32. @totopad:

    A trükk ott jön, hogy 2 GB RAM a sima 8-asban…Már a 6S óta tolják a 2GB RAM-ot, meg ugye a plusznál a 3GB-ot, szóval hamarosan jön a 4 és az alapértelmezett 3, aztán a 2GB RAM lassacskán kevéske lesz még IOS-en is.

    Régebbi készülékekben is hamarabb jelentkezett az, hogy idegesítően folyton mindent újratölt, mint az hogy túl gyenge a processzor.

  33. @gunar: És ez marhára a fejlesztők hülyesége.

  34. @ef-dani:
    Ugyan mitől a fejlesztőké? Azonos a viber app és mind azonos azzal ami az egyik órán kijelez a másikon (pont a watch-on) nem. Ami a különbség az az órával kapcsolatot tartó app és ezt a samu normálisan megírta, mert az dolgozik ahogy kellene a watchnak is, de nem is kapja meg a telóról azt amit kell, mert szerintem az Apple a saját dolgaira írta meg hogy azokkal jó legyen és azokat használja mindenki, s nem érdekli hogy a külső fejlesztők appjai hogyan adják át az infót pl a bejövő hívásról ebben az esetben.
    Tehát nem a fejlesztőké a felelősség itt, mert az appok adnak hasznosítható infót kifelé, csak ezt az Apple programja nem juttatja célba, míg a samu óra appja igen és mindegyikét, csak cserébe nekem csúnya az óra és nem tudja azt amit viszont a watch igen.

  35. @gunar: Nem védeni akarom az apple-t főleg mostanság,de amig maga a fő app sem működik rendesen (viber) addig az órától sem lehet elvárni ,hogy működjön. Nekem többször van olyan,hogy a telefon is csak akkor mutatja ha érkezett valami nemhogy az óra:)
    Sztem a viber egy megbízhatatlan app. Amint nem használod egy ideig simán hibázik. És samsungon is!

  36. @atirag:
    Nem vágom mit nem értetek azon amit leírok???
    Nem csak a viberről van szó. Ott a whatsapp, Groundwire, skype, stb VOIP és SIP kliensek amiket a fejleszói megcsináltak jól, mert a szerencsétlen samu gear2 már a samu által IOS-re csinált kliens appal tudja amit a watch nem, hogy az említetteken ha bejövő hívásom van nem jelzi ki a watch csak mikor vége és akkor dob 1 push-t.
    A telo ugyan az, az app ugyan az, az IOS sem változik, csak az okosóra és az azt a telóval kapcsoló kliens, ergo a samu jobbat csinált az IOS-re mint az Apple! Na ez ami számomra dühítő!
    Szükségem van a két ephone-os számomra is és azonos telón tud futni, mintha többkártyás lenne az iphone, jól is kezeli az IOS10 óta a többi hasonlót is, csak emiatt amit fentebb leírtam nem tudom lecsendesíteni a telót mert akkor nem veszem észre a hívást csak utána!
    Amugy a gear2 érezhetően tudja jelezni az kapcsolat (iphone-óra) szakadását is, nem csak egy nyüves 2mm-es ikonnal, erre senki nem mondhatja hogy nem az apple hibája, mert itt nem játszik bele külső fejlesztő, ez a saját “szarom le ” hozzáállásuk.

  37. @gunar: A Watch-támogatás elkészítése a fejlesztő feladata. Az Apple ehhez minden szükséges támogatást megad API/SDK formátumban. Azért mert egyesek képtelenek normálisan megírni (pl. ezek szerint a Viber) vagy esetleg magasról tesznek a Watch támogatásra (pl. Whatsapp) az nem az Apple hibája. Érdekes, a Cisco Jabber működik, biztos szerencséjük volt, jó időben küldték be a Storeba…

  38. @ef-dani: Jó! Tegyük fel igazad van. De akkor a samu gear2 azonos appoknál miért tudja kijelezni amiket a watch nem ha szted a fejlesztő hibája. Nem hinném hogy az említett appoknak IOS-en fontosabb volt egy samu óra támogatása mint a watch-é. Azért érzed hogy vmi sántít erősen abban hogy a fejlesztő a hunyó? Vagy amir még el tudok az Apple-ről képzelni direkt nem támogatja teljesen a nagyobb tömegek által használt appokat vmiért ebben

  39. @gunar: Ja azt hozzá sem tettem hogy a samu IOS kliense amikor megjelent azonnal tudott minden általam említett appban a bejövő hívást jelezni a használónak és nem az appok frissültek hozzá, azaz logikátlan sztem a fejlesztői hibára fogni amiért a watch nem tudja ezt.
    A cisco-ra nem tudom miért jó de majd ránézek, bár nem kell órára való telepíthető app ahhoz hogy jelezzen, mert a gear2 is megoldja enélkül vhogyan.

  40. @gunar: 100%, hogy az az app, amivel ezt a terméket az iPhone-nal összekapcsolod, küldi át úgy az értesítéseket, hogy azt az órád tudja úgy kezelni.
    nem az Apple-ön múlik, hogy miért nincs megfelelő Watch app az egyes iOS appokhoz, írj a fejlesztőiknek, ezt ők tudják megoldani.

  41. @Jadeye: Sztem két malomban őrlünk.
    A watch app nálam a kliens amit az Apple belerak az IOSbe és igen sztem pont az nem tudja amit a samu kliense igen és ezt nehezményezem

  42. @gunar: nem tudom, hogy a samsung appja mit és hogyan csinál, nem használom, nem ismerem. az Apple Watch-ra az iOS egy az egyben átlöki az értesítéseket, de a szükséges interakciót csak az adott appok Watch-ra való saját kiegészítése tudja kezelni, nem maga az értesítés.

  43. @Jadeye: Mivel nem vagyok sem fejlesztő, sem programozó, így nálam csak a tesztek után jönnek a kérdések mint ez is, hogy miért is nem tudja amit a samu kliense tud. Az átlöki a bejövő hívást bármilyen appot is használtam a felsoroltakból a szifonomon és azért egy skype-ot sem dob át az is eléggé gáz. A samsungot csak mikor megjelent éppen tudtam tesztelni mit is nyújthat annak aki iphone-hoz használná és engem is meglepett amikor viberen keresett vki akkor jelezte a watch meg ugye nem. Na onnantól próbáltam ki erre azokat amiket leírtam és mindet jelezte ha hívás jött rajtuk, s a watch nem tudja ezt vmi oknál fogva, ezert gondolom hogy ez az Apple bűne mert nem olyan a kliense ami dolgozna ezekkel, nem számít van-e az órára telepíthető app ahhoz v nincsen, hiszen kiderült számomra nem az kell hozzá feltétlenül.(gear2-nél sincsen) Az hogy a vibernek van a watch-ra telepíthető appja és ennek ellenére sem jelzi a hívást hát nem tudom ott az eddigiekből kiindulva ki a valós hunyó.
    Mielőtt bárki félre értené, nem várom el feltétlenül, hogy beszélgetésre is tudjam mint a GSM-nél használni az említett appokat óráról (bár nem lenne hátrány) csak elvárnám azt tudja legalább mint a másik gyártó cuccával. Ja és nem tetszeik a samu óra mert bumszli, viszont van ügyfelünk aki gear2-vel használja már az iphone-t mert a samu telójához volt és azt cserélte I7-re. Neki szintén vannak ephone-os számai és látja az órán ha hívják azon őt és akkor előveszi a telefont s beszél. Ez sajna a watch-csal nekem nem adatott meg.

  44. Hát most jól meg vagyok lőve, mert a Telekomnál a 7-et és a 8-at szinte azonos áron adják.

  45. Most csak azt nem tudom, hogy a 8 hátlapján az üveg mennyire lehet törékeny, mennyire bírhatja a strapát. Egyébként is tokban lenne mindkettő. Az jó megoldás lehet, ha a 8 hátlapjára is tesz az ember üvegfóliát? Létezik ilyen?

  46. Meg azt sem tudom, hogy mennyire észrevehető (tehát hogy határozottan érezhető) a 8 hypergyorsasága a 7-hez képest. Mondjuk úgy, mit az 5S az SE-hez képest.

  47. Tehát, ha a 8 tényleg mindenben gyorsabb a 7-nél, úgy, hogy nem győzöm kapkodni a fejem, akkor nekem 8.

  48. @makimano: Szerintem mindenképp a 8 lenne a jpbb választás mert újabb is és max kötsz rá egy időre biztosítást ha eltörik netán akkor ne legyen fölös kiadásod. De én a helyedben pl tesztelném egymás mellett mindkettőt a napi használatodban lévő appokkal.
    Vagy ha webshopon keresztül veszed akkor ugye törvényi jogod 15 nap után visszaadni és indoklást sem kérhatnek, gondolom ez sem kivétel a törvény alól.

  49. @makimano: A kijelzője állítólag lényegesen szebb, az azonnal látszik ha egymás mellett vanak és az máris egy + ami mellette szól még ha egyforma a tempójuk akkor is, nem?

  50. Én azért gondoltam a váltásra (egy nagyobb méretre), mert amikor billentyűgzetnem kell, én állandóan mellé nyomom a betűket(SE). Olyan még nem volt, hogy egy szót elsőre hibátlanul leírjak. Na jó azért előfordul: “a”, “és”. Ja, és az “az” is. Hát nem vagyok egy billentyűzet akrobata. Sokszor elnézem a buszon, hogy emberek villámsebességgel pötyögnek. Olyan sebességgel írnak, hogy a szememmel sem tudom követni. Hogy csinálják? A Plus nekem túl nagy, mert ha a zsebemben van, nem tudok vele leülni, nekem az már egy laptop méret, meg ahhoz kéz is kell, hogy kényelmes legyen. Talán majd legközelebb… Most teljes izgalom van. Hihi

  51. @Jadeye:
    Minden beta után elküldtem nekik, megspékelve a kapcsolat szakadásának jelzését javító célzatú javaslatokkal, de hát ennél többet mit is tehetnék?
    El volt mentve a szöveg amit egy angol tolmács (üzleti szférában dolgozik) fordított nem google és csak teszteltem az új beta-t s mivel nem javult meg küldtem. sosem jött rá semmi.

  52. @gunar: Igen, ha nagyon hasolnóért árulják, lehet igazad van. Izgi…

  53. Jadeye! A 7-re szabott tokok mennyire passzolnak a 8-ra? Tudom, a 8 1-2 tized milliméterrel nagyobb, mint a 7.

  54. @makimano: Azok a gomb mágusok egész nap azt csinálják, úgy könnyű, én inkább felhívom ha már 1 mondatnál többet kell írnom. Nem vagyok “fogtechnikus” na meg a garas is eléggé bután mutat mikor az ember a fogához veri. Ma itt a szifonon eléggé sokat írtam, na kb 100x ennyit beszélek napi szinten és mégsem fizetek lottóval együtt 5000 fölött telefonálásért havonta. Jó is a telekom üzleti csomagunk a cégnél. Akkor írok ha nem lehet beszélni az illetővel, akkor is inkább diktálom a telónak, az meg leírja, egészen jól dolgozik ha hozzászokik az ember és a szoftver egymáshoz.

  55. @gunar: Nekünk nincs lehetőségünk céges telefonálni, mi korlátlan magán csomagot használunk. Milyen garas? 😀 Holnap új nap virrad.

  56. @makimano: Akkor gondolom Te sem az ujjaid miatt írsz telón keveset! 😀
    Azt hagyjuk a FB mániásoknak, akik mindent azonnal megosztanak ami senkit nem érdekel, meg a fillérmatyiknak, akik azért írnak mert nem hívnak, hisz az sokba van.
    Bár ha lenne arra vmi reménysugár hogy kihoznak vmi ütőset tavasszal az SE méretében de az X mintájára, nem haboznék megvárni.

  57. @AppleFan: Gondolom a samsung tolja nekik a lét.
    Most minden samsung ellenességet félretéve, ez szinte kizárt hogy frankó legyen. Az S8-at még az i7+ is verte akkor ez érdekes így!

  58. @gunar: Na most már értem. Tehát te alkalmazás nélkül akarod használni az alkalmazást. Nem, az úgy nem megy valóban. Bár úgy gondolom, ha valakinek szüksége van ezekre, akkor be tud lőni egy kapcsolót és utána finomhangolni a beállításokat.
    Mondjuk teljesen így sem értem a problémádat, mert a Whatsapp jelezni jelez, csak semmit sem tudok vele kezdni, mert a fejlesztőik magasról tesznek rá…

  59. @ef-dani:
    Nem tudom mit és hogyan próbáltál, de most ebben a pillanatban néztem meg a párom telójáról hívtam az enyémet whatsappon és semmit nem látni az órán addig ameddig a hívás tart, majd ha vége mert nem veszem fel, hiszen a lényeg hogy nem tudok róla mert a szoba másik felében van és a rezgést sem hallom pl a tv miatt, de ha vége akkor jön az erről értesítő push a watch-ra és sajnos az összes ilyen jellegű app így dolgozik a watch-hoz míg a gear2-re hívás közben jön a push és tudom vki keres fel tudom venni.
    Ez akkor fontos nagyon, ha pl városiról ami legtöbb nem küldi a számot, keresnek a szintén 061-es ephone-os számomon és nem tudom visszahívni sem, pedig azon hirdetek, tehát fontos lenne.
    Na ez az én nagy problémám.
    Amugy a cisco jabber-t néztem és agyon van bonyolítva pl a Groundwire klienshez képest és nem tudja a háttérből push-ra indulást sem. Nekem az jó hogy több beállított szám is futhat azon úgy hogy az app gyakorlatilag nem fut és mégis megjön ha hínak rajta sőt ha egy másik azon beállított számot is azonos időben hívnak az is bejön mintha másik SIM lenne ahhoz és dönthetek átváltok-e vagy az éppen folyamatban lévőt gyorsan lerázom és utána beszélek azzal, stb. Az meg hogy nincsen az órára telepítve adott apphoz semmi, csak a watch-ot zavarja, mert a gear2-n sincsen és a hozzá a samu által fejlesztett kliens mégis küldi az órára a hívást jelző screent. Na ezért hiányolom sztem jogosan a watch és a kliense közötti rendes kommunikációt.
    De ha ezt itt mint magyar a magyarnak ilyen nehezen tudtam felvázolni, hogy vágjátok mi is ami gáz, már kapisgálom az apple miért nem érti, pedig azt hivatalos tolmács fordította szöveg.
    Csak hát akkor hogyan lehet ezt közérthetőbben elmagyarázni. Csináljak egy videót és a linkjét küldjem el nekik? Na meg a másik ami tiszta gáz a kapcsolat megszakadását jelző mini ikon semmi mással nem jelezve egy fontos dolgot. A gear2 ezt is jobban oldotta meg mert az rezeg legalább azt pedig érezni. Nem hiszem hogy ez akkor a gond lehet leprogramozni. Arról nem is beszélve ha normálisan oldják meg akkor ezt lehet választhatóan hangjelzéssel kombinálni, vagy a rezgére speciálisat beállítani a user igényinek megfelelően, mivel mindenki más környezetben használja az órát is, tehát kellhet a többféle jelzési lehetőség.

  60. @Tom Kaspi: Majd ha az új procihoz lesznek igazítva az appok és ki tudják használni a lehetőségeit akkor kellene tesztet csinálni majd. Nem tudom, de nem hiszem hogy az appok fejlesztőinek meg volt adva a hardver változások infója is hogy mi lesz és tudtak abba az irányba is fejleszteni.
    Gondolom nem elég ha csak a 11-hez fajlesztenek.

  61. Sziasztok.

    Kinek van itt köztünk iPhone 8 és problémát hall pld hívás közben recseg a hangszóró a fülemnél mint a picsa ez egy vicc valaki esetleg akinek van és találkozott ilyen hibával ??

  62. @Dubliner: Gondolom nem akarod így használni hát vidd nekik vissza hogy csere.

  63. @Jadeye: Ja hogy szofveres a bibi! Nem baj én a helyében már azonnal vittem volna vissza min 260e-s telót, ne recsegjen már. 😀


Add a Comment