Kipróbáltuk a Kolibree-t, az okosfogkefét

Korábban Handrás írt a Kolibree-ről, és már akkor tetszett ez az egész okosfogkefe dolog, azontúl, hogy én is egy picit erősnek érzem, hogy ebből is legyen már “okos” termék. Azonban az elmúlt 2 hétben csak ezzel mostam fogat, és állítom, hogy sokat segített.

A Kolibree nem csak egy felnőtt termék, hanem úgymond gyerekbarát is. Nem csak nekünk, felnőtteknek “játékszer”, hanem a gyerekek is használhatják, sőt, rengeteget tanulhatnak ettől a terméktől. Még én is tanultam tőle, és úgy gondolom, hogy azontúl, hogy a gyerekek nem tudnak megfelelően fogat mosni, a felnőttek sem. Mire is képes az okos Kolibree fogkefe?

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

TOMS Apple Watch szíj

Viszonylag sokszor olvastok itt a Szifon.com-on az Apple Watch-ról, illetve annak kiegészítőiről. Majdnem az összes cikkíró kollégának van óra a csuklóján, és szeretünk különböző szíjakat is vásárolni hozzájuk. Így került most a kezembe az egyedi TOMS szíj.

A TOMS-ról annyit kell tudni, hogy azzal, hogy ilyen terméket vásárolunk, nem csak mi leszünk boldogabbak, hanem olyan gyerekek, emberek is, akik nélkülöznek. Az Apple Watch szíj esetén a TOMS 1 évnyi napenergiát ajándékoz, és a napenergia segítségével egy gyermek átlagosan egy órával többet tanulhat esténként. Azontúl persze, hogy a “márka” segít, remek kiegészítőt készített, amit most röviden be is mutatnék nektek.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Kipróbáltuk a Withings okoshőmérőjét, a Thermo-t

Manapság már nem újdonság, hogy minden klasszikus eszköznek van okos-megfelelője. Ez szerintem egyáltalán nem rossz dolog, sőt, egyáltalán nem tartom feleslegesnek sem, mert a világ erre halad.

withings_thermo

Az elmúlt évtizedekben nem sokat fejlődtek a hőmérők, talán csak annyit, hogy digitálisak lettek. De még mindig úgymond elég kényelmetlen a használatuk, és ez főképp egy gyermek számára az, amikor percekig mozdulatlannak kell lennie betegen. A Withings márka méltán híres, ha okos kiegészítőről van szó, és most ismét egy remek terméket készítettek, a Thermo-t.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Kipróbáltuk a vezeték-nélküli Beoplay H5 prémium fülhallgatót

Mondhatjuk, hogy a Szifon.com sokszor ad otthont audió termékeknek is, már számtalanszor írunk nektek fülhallgatókról, hangfalakról, DAC-okról, és egyéb más, az iPhone, Apple termékekhez kapcsolódó audió eszközökről.

img_0200

A Beoplay termékcsaládot röviden úgy tudnám bemutatni, hogy prémium minőségben készít prémium termékeket. Természetesen ezt az áruk is jellemzi, de ha picit tényleg jobb termékre vágyunk az átlagosnál, akkor érdemes ezt a márkát választani. A Beoplay H5 pedig egy jó választás lehet, ha vezeték-nélküli in-ear fülhallgató keresünk iPhone-unkhoz.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Ajándékötletek Mikulásra az iCentre More-ból

Az iCentre új, kizárólag Apple kiegészítőkkel foglalkozó budapesti boltja már most felkészült az ünnepre, így kiválasztottunk nektek néhány kiegészítőt, amit akár már Mikulásra is megvásárolhattok saját magatoknak vagy ajándékba másoknak.

dy7i5884-medium

A bolt az Aréna pláza földszintjén található, ahol egyébként ingyenes a parkolás is, tehát kényelmesen szétnézhetünk a boltban, vagy kipróbálhatjuk az adott terméket, mielőtt megvásárolnánk. Ez az első olyan hazai okoskiegészítő-üzlet, ahol csak Apple kiegészítőkkel találkozhatunk. Az iCentre kollégái bármikor segítségünkre vannak, nyugodtan kérdezhetünk, megtapogathatjuk az adott terméket, biztosra menve, hogy az számunka megfelelő lesz. Nézzünk most öt terméket, ami Mikulásra ideális lehet.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Kipróbáltuk az iPhone 7 és a 7 Plus kameráját, és a 7 Plus új portré módját

Múlt héten olvashattátok az iPhone 7-es cikkünket, melyben az első benyomásaimról írtam az iPhone 7 kapcsán, most pedig két napig az iPhone 7 és a 7 Plus kameráját teszteltem, próbálgattam. Ezúton is köszönöm a teszt készüléket az iCentre-nek.

img_0139

(iPhone 7 Plus Portré fotó)

Az iPhone 7 megkapta ugye az új ƒ/1,8-as fényrekeszt, és ugyanez a kamera érhető el az iPhone 7 Plus modellben is. Ezen túl a nagyobb készülék kapott egy második kamerát is, ami ƒ/2,8-cal rendelkezik, ez lett a másodlagos, teleobjektív kamera. Ebben a cikkben az alábbi összes fotó érintetlen, tehát utólag nem szerkesztett képek – kivéve azok, amiknél ezt külön feltüntetjük.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Apple Watch Magyarországon – minden, amit tudni kell!

Ma végre hazánkban is elérhetővé vált az Apple Watch, hivatalosan is megvásárolhatjuk az online Apple Store-ban vagy a hazai APR-ek egyikében.

0160129_GLB1603

Erről egy rövid videót is készítettünk, illetve megnéztük, hogy itthon hogyan zajlik az úgynevezett felpróbálás. Az elmúlt órákban meglátogattuk az iSTYLE Andrássy úti üzletét és az iCentre Allee-ban lévő boltját. Jelenleg csak az Allee-ban lévő iCentre-ben lehet megtekinteni Magyarország első, az egyes Apple Watch modelleket bemutató asztalát, amiről a videóban érdekes információkat is megtudhattok.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Hazai iPhone 6 rajt – élő közvetítés

Végül pedig egy rövid videó az iSTYLE Apple Premium Reseller-nél lévő utolsó másodpercekről, illetve az első vásárlókról:

0:00 – iSTYLE, Árkád

IMG_0636

IMG_0639

És Józsi is megcsodálta újra az iPhone 6 Plus 64GB készüléket.

IMG_0647

0:00 – Telekom, Allee

Bálinttól az alábbi képeket kaptuk:

IMG_0860

IMG_0859

23:57 – Telenor, Mammut

Itt már “csőre töltve” vár az első készülék az értékesítésre. Holnaptól több tucat boltban kehet megvásárolni, vidéken is. Aki online rendel, jövő hét elején megkapja. Lesznek kiegészítők is, tokok, kábelek.

unnamed

A karton bábuk pedig becsülettel tartják a sorban a helyet:

IMG_2019

23:49 – Telekom, Allee

Itt is már kiosztották a sorszámokat:

IMG_2314

IMG_2321

23:41 – iCentre, Arena

Már ellenőrizték az előrendeléseket, és ki is osztották az igazoló lapokat:

photo

photo 1

22:35 – Telekom, Allee

A sor már nagyjából 120-130 emberre nőtt. Wasktól kaptuk az alábbi képeket:

IMG_2311

IMG_2313

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Csereprogram Magyarországon is az Apple 5W európai USB hálózati adaptereihez

Az Apple megállapította, hogy az Apple európai 5 wattos USB-s hálózati adaptere ritka esetben túlmelegedhet, ami veszélyessé válhat. Az adapter a 2009. októbertől 2012. szeptemberig forgalmazott iPhone 3GS, iPhone 4 és iPhone 4s modellek tartozéka volt az alábbi listában olvasható országokban. Az adapter önálló tartozékként is kapható volt.

IMG_3806

A vásárlók biztonsága az egyik legfontosabb szempont az Apple számára, ezért úgy döntött, hogy ezeket a hálózati adaptereket ingyenesen kicseréli egy új, újratervezett adapterre. Azt javasolják vásárlóiknak, hogy az alábbiak szerint minél előbb cseréltessék ki a hibás adaptert egy újra.

Megjegyzés: az Apple egyéb 5 wattos USB-s hálózati adapterei nem vesznek részt a programban.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Breaking: új alapokon a hazai iPhone forgalmazás

Pár perce érkezett a hír, miszerint holnaptól, február 28-tól már az Apcom, és így az Apple Premium Reseller üzletek kínálatában is hivatalosan elérhetőek lesznek a kártyafüggetlen iPhone készülékek. Így az új iPhone-t idén ősszel már akár az iSTYLE-ban is megvásárolhatod!

Screen Shot 2014-02-27 at 9.56.25

Ez egy komoly mérföldkő hazánk számára, több szempontból is. Egyrészt ez azt jelenti, hogy az iPhone 6 megjelenéskor már jóval előbb eljuthat hozzánk a készülék, és ezentúl ismét számíthatunk itthoni APR-rajtokra. Másrészt amennyiben APR-től vásárolod meg, úgy a magyarországi jogszabályok, például garanciával kapcsolatos dolgok vonatkoznak a készülékre. Természetesen az APR-ekben ugyanannyiba fog kerülni a készülék, mintha a hivatalos magyar Apple Online Store-ból vásárolnád meg.

Screen Shot 2014-02-27 at 9.57.10

Alább olvasható a teljes sajtóközlemény.

***

Új alapokon a hazai iPhone forgalmazás

Kártyafüggetlen iPhone készülékekkel bővült az Apcom kínálata

. Újabb teljesen legális forrásból lehet kártyafüggetlen iPhone készülékeket vásárolni
. Stabilabb ellátásra és állandó árakra számíthatnak a fogyasztók

Budapest, 2014. február 27. – Az Apcom, az Apple magyarországi hivatalos disztribútor partnere elnyerte az iPhone készülékek hazai forgalmazásának jogát. A kínálatban február 28-tól lesznek elérhetők a viszonteladók számára a kártyafüggetlen iPhone-ok, és a vállalat a kínálat bővülésének köszönhetően jelentős forgalomnövekedést tervez.

Február 28-án megkezdi a kártyafüggetlen iPhone készülékek hazai forgalmazását az Apcom, az Apple magyarországi hivatalos disztribútor partnere. Azzal, hogy a társaság elnyerte az iPhone-ok forgalmazásának hazai jogát, teljessé válik a kínálat a magyar piacon. Az Apple okostelefonjait eddig teljesen legális forrásból két nagy mobilszolgáltatón keresztül, kártyafüggetlen verzióban pedig az Apple saját honlapján lehetett vásárolni.

“Azzal, hogy az Apcom elnyerte az iPhone-ok forgalmazásának jogát, a hivatalos iPhone értékesítés harmadik fő pillérét alkotjuk Magyarországon. Folyamatos és megbízható lesz a hazai ellátás a kártyafüggetlen készülékekből, ráadásul a hazai viszonyoknak megfelelő, lokalizált telefonokat vásárolhatnak majd a fogyasztók a partnereinktől. További komoly előnyt jelent a hivatalos nyílt disztribúció elindítása az ár szempontjából. Mivel az Apple okostelefonjainak ára állandó lesz a viszonteladó partnerek számára – a cég hivatalos árazásának megfelelően -, így a javasolt fogyasztói árnak köszönhetően a felhasználók is kedvezőbb feltételek mellett vásárolhatják meg a készülékeket” – mondta Szeidl Tibor, az Apcom ügyvezető igazgatója.

A magyarországi kiskereskedelemben ugyan eddig is kaphatóak voltak kártyafüggetlen iPhone készülékek, azonban nehézkes beszerzés és kedvezőtlen feltételek – többek között a hazai viszonyoknak nem megfelelő tartozékok, a magyar nyelvű leírás hiánya vagy a nehézkes garanciális ügyintézés – jellemezték ezt a piacot. Emellett a bizonytalan beszerzési források miatt a forint-euró árfolyam változását követve módosult a hazai fogyasztói ár, így jelentős árkülönbségek voltak tapasztalhatók.

“Bízunk benne, hogy a nyílt disztribúcióval új alapokra helyezhetjük a kártyafüggetlen iPhone hazai forgalmazását, és sikerrel nyithatunk a jövőbeni partnereink felé. Ez a lépés fontos mérföldkő az Apcom életében, melynek köszönhetően a tavalyi mintegy hétmilliárd forinthoz képest az idén akár 20 százalékkal is nőhet a forgalmunk. Terveink szerint számos új viszonteladóval bővül partnereink köre, akik megbízható, tiszta forrásból szeretnének kártyafüggetlen iPhone készülékeket vásárolni” – tette hozzá Szeidl Tibor.

Az Apcom Hungary Kft.
Az Apcom Hungary Kft. a dedikált disztribúciós szolgáltatások magyarországi képviselője, az Apple és Apple kiegészítő termékek, illetve a Symantec nagyvállalati termékportfóliójának hazai disztribútora. A több mint 40 éves ICT tapasztalattal, nemzetközi háttérrel és tőkeerővel rendelkező Midis Group tagja. A Midis Group különböző értékesítési formákban többek között a következő gyártók termékeit forgalmazza 3 kontinensen, 30 országban: AEG, Adobe, Apple, CA Technologies, Cisco, HP, IBM, Intel, Oracle, SAP, Sybase.

További információ megtalálható a www.apcom.hu oldalon.

iSamurai iPhone szerviz akció