Megjelent a watchOS 2.2.2!

Két béta változat, és két hónappal a watchOS 2.2.1 megjelenése után az Apple ma este mindenki számára elérhetővé tette a watchOS 2.2.2-t is az iOS 9.3.3 és a tvOS 9.2.2 mellett.

megjelent-watchOS2.2.2-cover

A frissítés hibajavításokat és biztonsági frissítéseket tartalmaz az Apple Watch tulajdonosok számára, mindegyik típusra elérhető és természetesen ugyanazokat a funkciókat kapta meg az összes óra.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 9.3.3 beta 2, a watchOS 2.2.2 beta 2 és a tvOS 9.2.2 beta 2

Két héttel a az iOS 9.3.3 és a tvOS 9.2.2 első bétáinak megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette ezek, és a watchOS 2.2.2 második bétáját.

Borítókép: Elérhető az iOS 9.3.3 beta 2, a watchOS 2.2.2 beta 2 és a tvOS 9.2.2. beta 2.

Az iOS 9.3.3 beta 2 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3.3 beta 1-et futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is; a watchOS 2.2.2 beta 2 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után; a tvOS 9.2.2 beta 2 pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a 9.2.2 beta 1-et futtató készülékekre.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Megjelent a watchOS 2.2.1!

Két béta változat, és alig két hónappal a watchOS 2.2 megjelenése után az Apple ma este mindenki számára elérhetővé tette a watchOS 2.2.1-et is az iOS 9.3.2 és a tvOS 9.2.1 mellett.

Borítókép: Megjelent a watchOS 2.2.1!

A frissítés hibajavításokat és biztonsági frissítéseket tartalmaz az Apple Watch tulajdonosok számára, mindegyik típusra elérhető és természetesen ugyanazokat a funkciókat kapta meg az összes óra.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 9.3.2 beta 2, a watchOS 2.2.1 beta 2 és a tvOS 9.2.1 beta 2

Két héttel a az iOS 9.3.2, a watchOS 2.2.1 és a tvOS 9.2.1 első bétáinak megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette ezek második bétáit.

iOS9.3.2b2-cover

Az iOS 9.3.2 beta 2 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3.2 beta 1-et futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is; a watchOS 2.2.1 beta 2 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után; a tvOS 9.2.1 beta 2 pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a 9.2.1 beta 1-et futtató készülékekre.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 9.3.2 beta 1, a watchOS 2.2.1 beta 1 és a tvOS 9.2.1 beta 1

Alig egy héttel a az iOS 9.3.1, a watchOS 2.2 és a tvOS 9.2 megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette az iOS 9.3.2, a watchOS 2.2.1 és a tvOS 9.2.1 első bétáit a fejlesztők számára.

Kép: Borítókép a frissítés iPhone-os képernyőfotójával.

Az iOS 9.3.2 beta 1 vagy a letöltött IPSW-t betallózva iTunes segítségével telepíthető a fejlesztői készülékekre, vagy egy ideje lehetőség van béta profil telepítésére is, ami után a Szoftverfrissítés menüpontban lehet frissíteni. A watchOS 2.2.1 beta 1 az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után. A tvOS bétája pedig az iOS-hez hasonlóan a béta profil telepítése után OTA használatával tehető fel tvOS-t futtató készülékekre.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció
iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 9.3 beta 6 és a watchOS 2.2 beta 6

Nem egészen egy héttel a az iOS 9.3 beta 5 és a többi béta megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette az iOS 9.3 és a watchOS 2.2 hatodik bétáit a fejlesztők és a nyilvános bétát is a tesztelők számára.

9.3b6-cover

Az iOS 9.3 beta 6 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3 beta 5-öt futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is. A watchOS 2.2 beta 6 pedig az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 9.3 beta 5, a watchOS 2.2 beta 5 és a tvOS 9.2 beta 5

Alig több mint egy héttel a az iOS 9.3 beta 4 és a többi béta megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette az iOS 9.3, a watchOS 2.2 és a tvOS 9.2 ötödik bétáit a fejlesztők és a nyilvános bétát is a tesztelők számára.

iOS9.3-beta-5-cover

Az iOS 9.3 beta 5 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3 beta 4-et futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is. A watchOS 2.2 beta 5 pedig az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után. A tvOS bétája pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a 9.2 beta 4-et futtató készülékekre.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 9.3 beta 4, a watchOS 2.2 beta 4 és a tvOS 9.2 beta 4

Tartva magát a két hetes ritmushoz, a az iOS 9.3 beta 3 és a többi béta megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette az iOS 9.3, a watchOS 2.2 és a tvOS 9.2 negyedik bétáit a fejlesztők, majd egy nappal később a nyilvános bétákat is a tesztelők számára.

iOS9.3-beta-4-cover

Az iOS 9.3 beta 4 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3 beta 3-at futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is. A watchOS 2.2 beta 4 pedig az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után. A tvOS bétája pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a 9.2 beta 3-at futtató készülékekre.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhető az iOS 9.3 beta 3, a watchOS 2.2 beta 3 és a tvOS 9.2 beta 3

Tartva magát a két hetes ritmushoz, a az iOS 9.3 beta 2 és a többi béta megjelenése után az Apple ma este elérhetővé tette az iOS 9.3, a watchOS 2.2 és a tvOS 9.2 harmadik bétáit a fejlesztők, majd két nappal később a nyilvános bétát is a vállalkozó kedvű tesztelők számára.

iOS9.3b3-hero

Az iOS 9.3 beta 3 természetesen OTA frissítésként is elérhető a már 9.3 beta 2-t futtató készülékek esetén, vagy a béta profil telepítése után korábbi iOS-verziókon is. A watchOS 2.2 beta 3 pedig az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, szintén a béta profil telepítése után. A tvOS bétája pedig az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a 9.2 beta 2-t futtató készülékekre.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció