Gyakori kérdések: az Apple Watch és az eSIM

Most, hogy technikailag már mindhárom hazai mobilszolgáltatónál elérhető az eSIM, újból napi szinten többször előkerül az a kérdés, hogy hogyan lehet azt az Apple Watch-ra is aktiválni, illetve hogy akkor valaki most csak emiatt venne mobilhálózati kapcsolatra is képes órát. Sajnos az eSIM elérhetősége önmagában még nem elegendő az Apple Watch-on való használathoz.

Az Apple Watch-ra ugyanis alapértelmezetten csak MultiSIM formában aktiválható eSIM, a MultiSIM pedig jelenleg egyedül a Telekom esetén érhető el. A Telenor és Vodafone esetén pedig hiába érhető el maga az eSIM, nincs Apple Watch-támogatás, így az esetükben csak azt az üzenetet kapjuk, hogy a szolgáltató jelenleg nem támogatja az Apple Watch-ot. Lássuk az összes, ezzel kapcsolatos tudnivalót!

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Teszteltük a Telekom 5G-s hálózatát – avagy lesz-e értelme az iPhone 12 modellekben?

Az 5G-s hálózat nem csak hazánkban, de az egész világon új még. Teljesen új rendszer kiépítésére van szükség, tehát nem lehet csettintésre bekapcsolni, és ezen felül az 5G-s hálózat jóval rövidebb hatótávra képes, mint a 4G és a 3G, így sokkal több adótoronyra van szükségünk. De ne szaladjunk ennyire előre.

A Samsung Magyarország segítségével a Telekom hálózatán teszteltem az 5G-t egy Samsung Galaxy Note20 Ultra 5G készülékkel. Ássuk is bele magunkat, hogy mi az az 5G, mire képes ma hazánkban, és végül abba is, hogy az iPhone 12-t van-e értelme megvásárolni jelenleg, ha kizárólag az 5G-t vesszük alapul?

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Már Telekom előfizetésünkkel is fizethetünk az App Store, iTunes és a többi szolgáltatás esetén

Pár napja már a Telekom ügyfelei számára is elérhető, hogy az Apple szolgáltatásaiért bankkártya megadása helyett a Telekom előfizetésükkel fizethessenek, havidíjas előfizetőként a 10 000 forintos extra egyenlegük, majd ezen felül, illetve kártyás előfizetőként a felöltött, univerzális egyenlegük terhére.

A beállítás nagyon egyszerű, mindössze a fizetési információink alatt kell azt kiválasztani, hogy mostantól a mobil előfizetésünk terhére szeretnénk vásárolni. Ez a fizetési mód egyébként a Telenor esetén már régebb óta szintén elérhető, a Vodafone pedig egyelőre nem támogatja.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Nem hívható fel az Apple Támogatás a Telekom hálózatából – javítva!

Egyik olvasónkkal való üzenetváltás során futottunk bele abba a hibába, hogy a Telekom hálózatából egyszerűen nem lehet felhívni az Apple Támogatás ingyenes telefonszámát, függetlenül attól, hogy azt a mobilhálózatukból, vagy a telekomos, otthoni telefonunkról próbáljuk.

Telenor illetve Vodafone előfizetéssel mi nem tapasztaljuk ezt a hibát, ezekkel nekünk gond nélkül kicsörög, ha felhívjuk a 06 80 983 435-ös számot, amit fel is vesz az automata. Más kérdés, hogy már nincs ügyfélfogadási idő, viszont Telekom előfizetéssel csak annyit mond be a rendszer, hogy ezen a számon előfizető nem kapcsolható. Te mit tapasztalsz? Szavazz alább!

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Teszteltük az Apple Watch LTE-t – akkumulátor, alkalmazások, zene

Pár napja elérhetővé vált a Telekomnál az LTE hálózat az Apple Watch esetén, így végre már telefon nélkül leugorhatunk a Balaton partjára, “vadvízi” evezhetünk a Dunán, vagy éppenséggel dolgozhatunk, kommunikálhatunk olyan helyen telefon nélkül is, ahol eddig nem volt rá lehetőségünk.

Teszteltük az Apple Watch LTE-t – akkumulátor, alkalmazások, zene

A kérdés persze, hogy mennyit bír az Apple Watch az LTE hálózat használatával, mivel jóval többet használjuk a beépített kommunikációs chipet, hálózatot. Ezen felül további korlátozásokkal is találkozhatunk, mint például bizonyos push üzenetetek nem érkeznek meg, valamint jelenleg csak egyetlen alkalmazást használhatunk zenehallgatásra. Nézzük meg, mit kell tudni az LTE használatáról az Apple Watch esetén.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Elérhetővé vált a Telekomnál az Apple Watch LTE támogatás!⌚️– aktiválás, beállítás

Pár hete elsőként írtunk róla itthon, hogy már hazánkban is elérhetővé váltak a rozsdamentes acél órák, valamint az LTE-képes Sport Apple Watch-ok is. Ezt követően az Apple feltette a Telekom Magyarországot is az LTE-támogatott szolgáltatók közé, pontosabban az órák alatt megjelent a szolgáltató logója.

Apple Watch LTE - Telekom beállítás

A mai nappal kezdődően a Telekom mindenki számára elérhetővé tette az Apple Watch LTE támogatását, amit a Telekom fiókunk alatt tudjuk aktiválni. Ehhez nincs más dolgunk, mint aktiválnunk a MultiSIM szolgáltatást, aminek az ára előfizetésenként eltérhet, de átlagosan havi 990Ft-ért tehetjük meg. Nézzük meg a lépéseket.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Breaking: elérhető a mobilnetes Apple Watch Magyarországon is, Telekom támogatással!

A márciusi esemény helyett az Apple sajtóközleményeket tett csak közzé illetve kitette a termékeket a store-ba, viszont egyúttal az is kiderült, hogy elindul hazánkban a rozsdamentesacél órák forgalmazása.

Ez azt is magában foglalja, hogy Magyarországon elsőként a Telekomnál indul el a mobil szolgáltatás az Apple Watch esetén. Nézzük, mit lehet erről tudni jelenleg!

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

A VoWiFi avagy a Wi-Fi Hanghívás aktiválása, beállítása a Telekomnál

Az iOS 13.3 megjelenésével egyidőben elérhetővé vált a Telekomnál a VoWiFi avagy a Wi-Fi Hanghívás. Ez azt jelenti, hogy már olyan helyen is telefonálhatunk, ahol nincs lefedettség, például pince, alagsor, vagy egyéb más, “térerőben hiányos” helyiség.

VoWifi avagy Wi-Fi-n keresztüli hanghívás aktiválása

Természetesen Wi-Fi csatlakozásra szükségünk van, ezért is van benne a szolgáltatás nevében, tehát ahol van Wi-Fi, de nincs mobilhálózati lefedettség, hívhatnak minket és mi is indíthatunk hívást, illetve az SMS-ek is megérkeznek illetve elküldhetőek. Az alábbi beállításokat kell elvégeznünk, hogy működjön ez a szolgáltatás.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Az Apple az ütemterv szerint csak az iOS 13.3-ban javíthatja majd a hálózateldobási hibát – frissítve!

Egy mobilszolgáltatónál dolgozó forrásunktól több belsős információt is kaptunk az itthon az iOS 13 megjelenése óta eléggé széleskörűen tapasztalható hálózateldobási hiba kapcsán, és sajnos nem szolgálhatunk jó hírekkel, viszont egyúttal a jelenség mögött álló hibák egyik feléről is van már technikai információnk.

A hozzánk eljutott információk alapján az Apple sokáig nem is reagált érdemben a szolgáltatók megkeresésére, csak szóbeli ígéreteket tett arra vonatkozóan, hogy egy szoftverfrissítésben ezt orvosolják. Időközben azonban hiába jelent meg már az iOS 13.1.3 is, ezt még abban sem oldották meg. Mikor végre érdemben is válaszolt a cég a szolgáltatóktól kapott logokra, válaszukban azt említették meg, hogy leghamarabb a decemberben érkező iOS 13.3-ra tudják csak ütemezni a hiba javítását, ami meglehetősen sajnálatos, hiszen sok esetben konkrétan épp a telefon alapfunkciója az, ami nem működik.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Telekom SoundMAGIC E10BT akció – 2017-2018 legjobb ár/értékű fülhallgatója!

A SoundMAGIC E10BT-ről már sokszor olvashattatok itt a Szifon.com-on, és valószínűleg ez az utolsó alkalom, hogy még beszerezzétek ezt a terméket.

SoundMAGIC E10BT Telekom

A Telekom kínálatában most egy nem mindennapi akcióval találkozhatunk, és a limitált készlet miatt nem is érdemes habozni, ha vezeték nélküli fülhallgatón gondolkozunk. Az E10BT egy remek belépő termék, ha valaki Bluetooth-os fülhallgatót szeretne, mind a magas, mind a mély tartomány kellően jelen van és ebben az ár/érték kategóriában keresve se talál jobbat az ember.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció