fbpx Skip to content

Külföldön sokszor olcsóbb lehet egy Apple terméket megvásárolni, mint itthon. Persze ez nem minden esetben igaz, de ha már külföldön járunk, akkor lehet érdemes körbenézni az Apple Store-okban és vásárolni egy-egy terméket, vagy legalább megnézni az árakat.

Apple Watch USA COVER

A kérdés persze mindig az, hogy hazánkban ki tudjuk-e 100%-ban használni az adott Apple terméknek a szolgáltatásait. Az Apple Watch esetén hivatalosan a tengeren túli órákon nem tudjuk használni a 4G-t, tehát ugyan az óra használható, de mobilinternet nem lehet rajta. Ezt a rendszer ki is írja – lásd alább. Ez nyilván országonként eltérhet, de most vegyük alapul egy, az USA-ból származó Apple Watch Ultrát. Hogyan tudtuk mégis aktiválni rajta a 4G-t?

A régió kapcsán az Apple felosztása és modellszámai számítanak, nem pedig a tényleges országhatárok. Az Apple felosztását itt lehet megtalálni, gyakoratilag három régió van – Észak-Amerika, világ, Kína: Apple Watch GPS + Cellular – Maradj elérhető a telefonod nélkül is.

Normál esetben a bal oldali képen látható problémával találkozunk, tehát az Apple szoftvere nem engedélyezi az USA-ból származó Apple Watch Ultra számára a hazai szolgáltató, a Telekom 4G hálózatának használatát, így az eSIM-je sem tehető az órára. A második képen viszont a már aktivált hálózatot láthatjuk. Egy, a közösségi oldalunkon hozzászóló mutatta meg nekünk, hogy mégis hogyan lehetséges ez, amit persze mi is kipróbáltunk.

Lényegében megkerüljük az Apple szoftveres korlátozását és a szolgáltatón keresztül aktiváljuk be az eSIM-et az órára. Ehhez az EID-re van szükségünk. Az EID az adott eszközhöz tartozó, egyedi azonosító, amit a Watch alkalmazáson belül az Általános / Névjegy alatt találunk meg.

Ha ez megvan, akkor bemegyünk egy Telekom üzletbe, mivel egyelőre csak ők támogatják jelenleg az Apple Watch-ot hazánkban, és megkérjük a munkatársukat, hogy a MultiSIM szolgáltatásunkból 1db MultiSIM-et aktiváljon rá egy specifikus EID-re, amit ugye mi adunk meg. Ezután az óra automatikusan megkapja az eSIM-et, és csatlakozik a hálózatra.

Ehhez persze 15-20 perc átfutás szükséges, tehát ne lepődjünk meg, hogy ha azonnal nincs ott az órán az előfizetés, idővel megjelenik, maximum érdemes újraindítani az órát. Nagyjából ennyi a teendőnk, nyilván ha bármikor újra szeretnénk rajta aktiválni egy másik eSIM-et, mert újat igényeltünk, akkor ugyanúgy be kell menni az adott szolgáltatóhoz.

Mikor csatlakozik az óra a mobilhálózatra?

Ne lepődjünk meg, ha az óra nem csatlakozik rögtön a mobilhálózatra, és így nem jelzi ki az aktív mobilhálózati kapcsolatot és térerőt. Az ugyanis a legvégső kapcsolati forma, amikor sem az órával párosított iPhone-unk nem érhető el az óra számára Bluetooth-on, sem pedig ismert Wi-Fi-hálózat nincs, amire az óra csatlakozhatna.

Erről bővebben: Gyakori kérdések: mikor csatlakozik az Apple Watch a mobilhálózatra?

A külföldi órák emellett nem támogatják maradéktalanul az összes, itthon 4G-re használt sávot, így elképzelhető, hogy noha a fenti lépésekkel hozzá tudtuk adni az órához az eSIM-et, egyes esetekben lehet, hogy az ettől függetlenül sem fog tudni csatlakozni a hálózatra:

Noha a 3-as és 7-es sávot jó pár éve már az amerikai kontinens modelljei is tudják, de a 20-ast nem, itthon pedig elsősorban az van használatban, de ez persze szolgáltatótól és helyszíntől is függ (és egyébként ugyanez a helyzet a 8-as és 28-as sávok esetén is).

Erről bővebben: Gyakori kérdések: LTE-s Apple Watch vásárlása külföldről.

Külön köszönjük a tippet a byron-nak a közösségi oldalunkon és az iSamurai szerviz és adás-vételnek, hogy kölcsön kaptunk egy, az USA-ból származó órát.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for kchris kchris says:

    … és pont ezért nem ér kb semmit, fából vaskarika a tengerentúli eszközök tudása mert PONT azokat a sávokat nem támogatják amik itthon nemhogy alapból többet használtak, de pont ezeknek a legjobb a terjedése, beltéren és vidéken ha van is 2GHzes tartományban jel, a város-faluközpont körül kb 2-4kmes sugarú körben lesz vétel:
    Amit tud az óra: 2.1 / 2.5 GHz, amit nem tud: 700 / 800 / 900 MHz.
    Főleg problémás a dolog, hogy az órának ráadásul a méretéből fakadóan nem lehet valami jó a vételi érzékenysége úgyhogy én nem javaslom azt hogy bármilyen mértékben is a cellular tudásra számítson valaki tengerentúli eszköznél. Azért az Applenél sem teljesen hülyék dolgoznak, nem csak a vásárlókkal-felhasználókkal való kibabrálás motiválta őket amikor tiltják az eSIM aktiválást.

  2. Avatar for Czo Czo says:

    Nem az Apple tiltja az aktivalast.

  3. Mi a helyzet a watch roaminggal? Van hír róla mikor megy majd? Talán decemberről volt szó?

  4. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    szolgáltatótól függ, hogy mikor támogatják a roamingot.

  5. De eddig ha akarták volna sem tudták volna mert az óra nem tudta. Most meg a szolgáltatótol függ. Közben meg a Telekom a multisim -en nem tiltja a roamingot.

  6. Ezt az apple watch roamingot nem ertem, akinek van watch 8 vagy 7, annak mukodik a multisim kulfoldon?! Valos tapasztalat kene

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Czo Avatar for Szifon Avatar for autotaxmo Avatar for kchris Avatar for zsozsobasa Avatar for Jadeye