Pár napja elérhetővé vált a Telekomnál az LTE hálózat az Apple Watch esetén, így végre már telefon nélkül leugorhatunk a Balaton partjára, “vadvízi” evezhetünk a Dunán, vagy éppenséggel dolgozhatunk, kommunikálhatunk olyan helyen telefon nélkül is, ahol eddig nem volt rá lehetőségünk.
A kérdés persze, hogy mennyit bír az Apple Watch az LTE hálózat használatával, mivel jóval többet használjuk a beépített kommunikációs chipet, hálózatot. Ezen felül további korlátozásokkal is találkozhatunk, mint például bizonyos push üzenetetek nem érkeznek meg, valamint jelenleg csak egyetlen alkalmazást használhatunk zenehallgatásra. Nézzük meg, mit kell tudni az LTE használatáról az Apple Watch esetén.
Ezidáig nem lehetett hazánkban hivatalosan LTE-képes Apple Watch-ot vásárolni. Jelenleg a legolcsóbb változat az Apple Watch Series 3 GPS + Cellular 38mm-es méretben, ami 117.000Ft-tól lehet már miénk, 127.000Ft-ért pedig 42mm-est kapunk. A Series 3 jóformán teljes mértékben kiszolgál minket, de ha szeretnék az extrákat is (mint mondjuk az EKG-t), akkor érdemes a Series 5-öt választani mely 195.000Ft 40mm-es és 205.000Ft 44mm-es változatban. Érdemes elolvasni, a Series 4, illetve a Series 5 tesztünket, amikből kiderül, mi a különbség a Series 3 és 5 között.
Akkumulátor idő
Az óra mindig az aktuálisan legkevesebbet fogyasztó hálózati technológiát használja, tehát ha ott van velünk a telefonunk, akkor ahhoz kapcsolódik Bluetooth segítségével, ha nincs ott a telefon, de van ismert Wi-Fi hálózat, akkor arra csatlakozik, és ha ezek egyike sem elérhető, csak akkor használja a mobilhálózatot.
Ez azért is fontos, mert kizárólag LTE hálózat esetén, átlagos használat mellett körülbelül 6 órán keresztül képes az óra működni. Ez egyébként kevésnek tűnik, de elengedő lehet egy balatoni fürdésre, strandra, vagy egyéb tevékenységre, amikor nincs velünk az iPhone-unk. A fenti képen jól látszik, hogy reggel 9-kor 100%-ot mutatott az óra akkumulátora, míg délután 3-kor már csak 17%-on állt, és egyébként valamikor fél 5 körül merült le teljesen. Telefonáltam rajta, üzeneteket kaptam, használtam, szóval egy teljesen átlagos használat mellett megbízhatóan 6 órát lehet mondani az akkumulátor időre (ez egy 44mm-es óra egyébként).
Érdemes megjegyezni, hogy ez mondjuk egy 1 órás edzéssel már 4 órára vagy kevesebb időre csökken, ami logikus, mivel sokkal jobban igénybe vesszük az órát. Röviden tehát ez az idő azért elég arra, hogy edzzünk, fürödjünk egyet a tóban, vagy olyan tevékenységet folytassunk, aminél nem lehet nálunk a telefon. Nyilván lehet spórolni a mobilinternet kikapcsolásával, illetve egyéb funkciók lekapcsolásával.
Alkalmazások és zene
Sajnálatos módon az elmúlt néhány évben sem sikerült az alkalmazásokat felkészíteni az LTE hálózatra. Így például egyes esetekben késhetnek a push értesítések az órára, valamint egyáltalán nem jönnek meg az értesítések, ha a telefonunkon nincs térerő, vagy kikapcsolt állapotban van. Megbízhatóan kizárólag az iMessage üzenetek és azok értesítései jönnek meg LTE hálózaton.
Ezen kívül jelenleg kizárólag az Apple zenei streaming szolgáltatása, a Music avagy Zene működik LTE-n keresztül, minden más azonban sajnos nem. Próbáltunk számos alkalmazást, köztük a Spotify-t is, és jelenleg ezek nem képesek zenét elindítani az órán LTE hálózaton, mivel a cégek nem fejlesztették még bele az alkalmazásaikba ezt a funkciót. Tehát zenét jelenleg csak az Apple szolgáltatásával tudunk hallgatni.
Ezek alapján picit fapadosnak tűnhet az Apple Watch LTE-n való használata, de ez végeredményben nem az Apple hibája, hanem az adott alkalmazások fejlesztőié. Szerintünk ez viszonylag kis szegmens, hogy érdemben foglalkozzanak vele, holott az eszköz adott, mint hardver mind szoftveres oldalon.
Ettől függetlenül egy strandon, vízparton rendkívül hasznos lehet az óra, mivel nem kell sem telefont, sem pénztárcát magunkkal vinnünk, ezek mind mind rajta vannak a csuklónkon és még telefonálhatunk ismerőseinknek is! ?

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.