Az Apple Watch esetén elérhető kihívások több évre nyúlnak vissza, volt már köztük korábban többször is nemzeti parkos, de anyák napi, Föld napjára szóló, újévüdvözlési, hálaadásnapi, összefogásra ösztönző, táncnapi, és még jóganapi is, ezek közül ráadásul több is újból megrendezésre kerül évente.
Az idei nemzeti parkos kihívásnak most sincs semmi különleges apropója azon túl, hogy megünnepelhetjük a nemzeti parkok nyújtotta természeti értékek szépségét.
A kihívás már pár nappal ezelőtt fel kellett bukkanjon az Apple Watch-on értesítésként, illetve az iPhone-on a Tevékenység appban a díjak között:
Aki szeretné megszerezni ennek kihívásnak a teljesítéséért járó jelvényt és iMessage matricákat, annak idén is egy legalább 1 mérföldes, vagyis 1,6 kilométeres edzést kell teljesítenie, ami lehet séta, futás, túrázás vagy kerekesszékes edzés is.
A kihívást teljesíthetjük az órán található Edzés alkalmazással, de bármi más, olyan app segítségével is, ami HealthKit-támogatással is rendelkezik.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!
Immáron, több mint 3 éve elérhető a Szifon.com közösségi portálja, ahol kérdezhetsz, valamint információt is megoszthatsz a többi Apple felhasználóval.