Két Apple Watch kihívást is kínál a február

Az Apple idén nem fukarkodik a Watch kihívásokkal, hiszen alig vagyunk benne még csak a második hónapjában az évnek, de máris itt a második és harmadik próbatétel. A visszatérő szívhónapi mellé most még egy összefogásra ösztönző kihívást is kaptunk, melyekért a szokásos érem és iMessage matricák járnak.

Én kifejezetten kedvelem az Apple Watch kihívásokat, de a legtöbbjük megszerzéséhez nem kell megpusztulnunk, ami egyfelől jó, mert így könnyen megszerezhetőek a jelvények és a matricák, illetve sokszor olyankor is mozgásra bír, amikor lehet ellustulnám inkább a dolgot. Azonban én kifejezetten örülnék olyanoknak is, ahol sokkal komolyabb célokat kell elérni, amire igazán büszke lehetsz, mert a például hét napig zárd be mindhárom kört azért nem lehetetlen. A Nike Runban például van havi 24-40-80-160 kilométeres kihívás is, amiből én egyszer megcsináltam a 80-asat, pedig nem vagyok egy nagy futó.

Összefogásra ösztönző kihívás

Ünnepeljük meg együtt az afroamerikai történelmet ebben a hónapban, és őrizzük meg egész évben a kezdeti lendületet. Első lépésként megszerezheti ezt az összefogást jelképező díjat, ha februárban hét egymás utáni napon bezárja a Mozgás gyűrűjét.

– áll a hivatalos kiírásban. Ez a kihívás azért igazán különleges, mert ezzel együtt egy különleges kiadása is megjelent az Apple Watch Series 6-nak, amihez egy nagyon egyedi sport szíj is jár és számlap is.

Szerencsére azonban, akinek a számlap megtetszett, nem kell megvennie ezt a kiadást, mint ahogyan a Nike vagy Hermés számlapok esetén meg kell tenni, hiszen a watchOS 7.3-nak ez a számlap is a része. Nem nehéz ez a kihívás, de oda kell azért figyelni, főleg a home office-os napok során, hogy mozogjunk eleget és zárjuk be a Mozgás gyűrűt. Matricák azonban most – ha minden igaz – nem járnak a teljesítésért. Bővebben az összefogásról itt olvashattok.

Szívhónapi kihívás

Az idei szívhónapi kihívás kicsit eltér az előző évek megszokottjától, hiszen most összekötötte az Apple a Valentin-nappal és egyszerűbbé tette.

Mutasd meg szívednek a szereteted. Szerezd meg ezt a díjat, 60 perc testmozgással Valentin-napon, február 14-én.

Mindegy, milyen edzést végzünk, csak az legyen 60 perces és már be is zsebelhetjük február 14-én az idei jelvényt és matricákat.

Te milyen komolyabb kihívást látnál szívesen?

Ezek még érdekelhetnek:


Népszerű hozzászólások

  1. Kép
    Február 1-jén kicsit lehetetlen, hogy már 7 napot megcsináltam a hónapban…:joy:

  2. Sziasztok!
    A szívhónapi kihívás csak február 14. jelenik meg a watchon?
    Üdv.

  3. iDahab says:

    Sziasztok, én teljesítettem a 14-dikei kihívást, mégsem kaptak meg. Tudja valaki mi lehet az oka?

  4. Wick3y says:

    Én segítséget kérnék! Nekem egyik kihívást sem adta fel a watch. A limitált kihívások el szoktak tűnni a tevékenységből majd néha visszajönnek, ilyenkor a matricák sem érhetőek el. Ebben a hónapban minden nap rajtam volt az óra, de egyik kihívás sem jelent meg! Miért lehet ez? Miért tűnik mindig a limitált kihívás? Nagyon köszönöm a segítséget!

  5. Lara13 says:

    Sziasztok!
    Megcsináltam Február 14-én a Szívhónapi kihívást és nem kaptam meg a díjat. Már próbáltam újra indítani a készüléket de úgy sem kapram meg ! Azt olvastam hogy ha teljesítek egy kihívást 9 bapon belül megkapom a díjat. Ez igaz az ilyen kihívásokra is?

  6. iDahab says:

    Hello, igen igaz. Nekem egy kikapcs és visszakapcs után jelent meg. Egy próbát megér.
    Wick3y szerintem ellenőrizd le az órán, hogy egyedül a telefonoddal van összepárosítva?

A Szifon.com-on megváltozott a hozzászólás rendszer, ezentúl az alábbi gombra kattintva tudsz véleményt alkotni. Bővebben itt olvashatsz erről.

Kérdésed lenne? Megosztanál valamit a többi olvasóval? Használd az új közösségi portálunkat!