One More Cafe – Apple kávézó: grand opening!

Korábban már olvashattatok itt a blogon a One More Cafe-ról, hiszen például az Apple iPhone eseményét is onnan közvetítettük. A Szifon.com csapata is törzshelyének tekinti a méltán híres Gozsdu udvarban lévő kávézót, ezt bizonyára Ti is észrevettétek, mert a legtöbb cikket ott írjuk meg és ott fotózzuk hozzá az anyagokat. 🙂

fbgrandopeningcikk

Október 11-én, tehát most pénteken a kávézó egy megnyitót szervez, mivel még pont 20-22 fok lesz, így ideális egy kis közös kávézásra, és egy nyitópartira. Érdemes egész nap, vagy munka után bejönni, mert nem csak a kávéval kedveskedünk, hanem kipróbálhatjátok az új iPhone 5s és 5c készülékeket. A kávézóban található hardveres szervizpartnerünk, az iSzervizPont is, és a szervizes kollégáink szintén egész nap rendelkezésetekre állnak, így egy kávé alatt kicserélik a készülékeitek elfáradt home gombjait, vagy felraknak egy új fóliát. 50-70db kiegészítő között is válogathattok, vagy akár megvásárolhatjátok valamelyik iOS 7 ikonnal díszített bögrénk egyikét.


One More Cafe nagyobb térképen való megjelenítése 

Természetesen nem csak ennyiből áll a megnyitó, mert komoly akciókkal is kedveskedünk pénteken, többek között a StyleBolt termékei közül válogathattok a készlet erejéig:

  • iPad mini 16GB Wi-Fi: 15% kedvezmény – 84.980Ft
  • iPad 4 16GB Wi-Fi+4G: 20% kedvezmény – 150.990Ft
  • The Joy Factory Tutti iPhone 5/5S tok minden színben: 80% kedvezmény – 990Ft
  • Adonit Jot Flip: 50% kedvezmény – 6.480Ft

IMG_2259

A One More Cafe és az iSzervizPont akciói pedig a következők:

  • Bármilyen kávé + első/hátsó iPhone fólia: 80% kedvezmény – 590Ft
  • Alma szörp + első/hátsó iPhone fólia: 80% kedvezmény – 590Ft
  • Bármilyen kávé + iPhone/iPad töltőkábel: 70% kedvezmény – 990Ft
  • Minden szervizes javítása ára egész nap 30% kedvezménnyel!

IMG_2258

SzifonStore 10-30%-os kedvezmények a kávézóban lévő bizonyos termékeire:

  • Tipx Minico iPad mini tok:  5.990Ft
  • DRACOdesign Ottoman aluminium iPhone / iPad állvány: 2.990Ft
  • GoPro HERO3 Black+: 126.000Ft
  • i-Heli – iPhone harci helikopter rakétákkal: 13.990Ft
  • Wahoo Blue HR Pulzusmérő pánt: 19.990Ft

Tehát, ne felejtsétek el, ha pénteken bejöttök, kérjétek az akciós italokat és termékeket. Az ajánlat csak péntekre vonatkozik és más akcióval nem vonható össze. Csatlakozz a Facebook eseményünkhöz:

Screen Shot 2013-10-08 at 19.49.36

[justified_image_grid instagram_tag=onemorecafe]

iSamurai iPhone szerviz akció

Csőre töltött “pushka”: szavazzatok, hogyan kértek push-t tőlünk!

A push lehetőségét a Szifon.com alkalmazás 2.0-s verziójában tettük elérhetővé, amit annak megjelenése óta már közel húszezren töltöttetek le, vagy frissítettetek rá a korábbi verzióról. Sokat gondolkoztunk, hogy mi lenne a legjobb megoldás a push értesítések kapcsán.

Szifonapp_push

A leginkább elegáns talán az lenne, ha beállítható lenne az alkalmazásban, hogy mondjuk milyen cikkekről érkezzen push: például mindig mindegyikről, vagy csak a kiemelten fontos hírekről. Ennek a megvalósításához még szerver oldalon is több mindent kellene változtatni, így egyelőre ez majd egy jövőbeni frissítésben érkezhet meg.

Addig viszont manuálisan küldjük ki a push-t, tehát jelenleg a saját megítélésünk alapján határozunk, mi az, amit fontosnak tartunk ahhoz, hogy push-t küldjünk. Ugyanakkor fontos lenne a ti véleményetek is. Ezért kérünk titeket, szavazzatok! Nektek hogyan lenne megfelelő a push, amíg a fentebb vázolt, beállítási lehetőség elérhető nem lesz?

Hogyan szeretnél push üzeneteket kapni tőlünk?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Még nem használod az alkalmazást? Töltsd le most, és ha esetleg bármi hibát találsz, azt jelezd felénk, hogy javítani tudjuk!

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 20.24 MB | Verzió: 3.2.10
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:
iSamurai iPhone szerviz akció

Történelmi hír: az Apple lehetővé teszi az appok korábbi verzióinak letöltését az App Store-ból!

Az App Store egyik nagy hátránya volt, hogy az appok frissítéseivel azok alapkövetelménye az iOS egyre magasabb verziói lettek, így a régebbi készülékek tulajdonosai csak az adott app IPA fájljának lementésével tehették azt fel, ha az app frissült, és az App Store-ból nem. Ez most megváltozott: az Apple mostantól lehetővé teszi, hogy letöltsük az adott app azon verzióját, ami a készülékünkön futó iOS-t még támogatja!

Az alábbi képen egy iPhone 3G és iOS 4.2.1 esetén teszteltem a nemrég frissített Szifon.com appunk letöltését. Az appunk 2.0-s változatához már mininum iOS 5.0 kell, de a szokásos inkompatibilitási figyelmeztetés helyett most teljesen mást dobott fel a rendszer:

regi_verzio_letolese_01

Az Apple üzleti modellje eddig nem tette lehetővé, hogy egy adott app korábbi verzióját letölthessük az App Store-ból, így mindig csak az aktuálisan legfrissebb verziós app az, ami elérhető. A Szifon.com alkalmazás 1.2.1-es verziójának még iOS 4.0 volt az alapkövetelménye, majd a most elérhető legfrissebb, 2.0 már iOS 5.0-t igényel, ezért nem telepíthető iPhone 3GS előtti eszközökre, hiszen azokra sosem jelent meg már a 4.3 sem. Így az ilyen készülékeket használóknak résen kellett lenniük, és ha el is veszett az iTunes könyvtárából az adott app, de a készüléken még telepítve volt, akkor a vásárlások átvitele menüpont visszamásolta azt a készülékről a számítógépre, és így lehetett készíteni róla egy biztonsági másolatot is.

Ha valaki viszont bármilyen módon elvesztette egy adott app megfelelő verziójú app IPA fájlját, és a készülékéről is sikerült azt bárhogy törölni, azok számára nem igazán volt megoldás, hogy feltelepíthessék. Mostanáig.

A Download gombra nyomva el is indult a letöltés, ami közben egyébként az új verziós app ikonját mutatta a rendszer:

regi_verzio_letolese_02

A letöltés és telepítés végén pedig az app korábbi verziójának ikonja virított a képernyőn, és elindítva már ki is derült, hogy valóban a korábbi verziót töltötte le az App Store-ból a készülék. (Ha korábban még nem töltöttük le az adott appot egyszer sem, akkor a számítógépen, iTunes-ban a legfrissebb verziót leszedve már a készülékünkön letölthetővé válik a régebbi verzió a régi készüléken.)

regi_verzio_letolese_03 regi_verzio_letolese_04

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 20.24 MB | Verzió: 3.2.10
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Úgy tűnik, hogy ugyanezt sajnos az első generációs iPhone és iOS 3.1.3 esetén viszont nem lehet megcsinálni. Ott például a Bpmenetrenddel próbáltam meg ezt, mert a Szifon.com appunk korábbi változatához is minimum iOS 4.0 kellett. Itt csak a korábban megszokott hibaüzenetet kapjuk, noha a Bpmenetrend 1.1.8-as verziója még gond nélkül futott 3.1.3 esetén is:

BpMenetrend_3.x_4.x

Ebből arra lehet következtetni, hogy minimum iOS 4.0 szükséges az appok korábbi verzióinak letölthetőségéhez. Ezért aki első generációs iPhone-ra szeretne Bpmenetrendet, annak marad a jailbreakkel elérhető csomagunk, iPhone 3G-re pedig így már jailbreak nélkül is letölthető az 1.1.8-as változat.

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Ez mindenképpen egy történelmi lépés az Apple részéről. Eddig azt lehetett mondani, hogy egyszerűen üzletpolitika volt, hogy nem volt erre lehetőség, mert így egy idő után az alkalmazások elérhetősége miatt is rákényszerül az ember a frissítésre, vagy az új készülék megvásárlására. De most, hogy az App Store lehetővé teszi, hogy akár iPhone 3G esetén is letöltsük még a régebbi, iOS 4.3 előtti verzióit, sok régi készülék új életre kelhet.

Neked van még régi készüléked, amin ez a lehetőség jól jön majd?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
iSamurai iPhone szerviz akció

Ma este hazai Apple Premium Reseller Keynote: kövess minket élőben!

Alig pár nap telt el az Apple őszi iPhone eseménye óta, és ma este egyújabb Apple eseményt fogunk élőben közvetíteni. A hazai Apple Premium Resellerek egy 1 órás keynote alatt szeretnének valamit velünk, veletek tudatni, így ezt este 6 órától élőben közvetítjük.

 meghivolive

Az előző közvetítése óta természetesen a live rendszert is frissítettük, így reméljük, most már nem fog leállni, de ugye a nagyobb terhelés alatt fogjuk ezt csak látni. Így kérlek, adott esetben legyetek velünk türelmesek. Kedden több ezren próbáltatok minket olvasni egyszerre, ráadásul idén már a frissített alkalmazásunkból is elérhető volt a live, illetve egy podcast közvetítése is ment, így az ebből adódó terhelésre sajnos nem voltunk felkészülve. A WWDC-n ugyanezekkel a beállításokkal simán működött a szerver.

Nos, az hogy mi lesz este, egyelőre mi sem tudjuk, de 5 órától már az élő felületünket érhetitek el, ahol folyamatosan kép és szöveg formájában tájékoztatunk majd titeket! Azok akik nem tudnak minket számítógépen követni, ne felejtsék el, hogy most már a Szifon.com alkalmazásból is látjátok az élő felületünket:

breezi_placeit-1

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 20.24 MB | Verzió: 3.2.10
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:
iSamurai iPhone szerviz akció

Összegezzük neked: Apple iPhone-esemény holnap

Az élő közvetítés előtt ez az utolsó bejegyzésünk itt a blogon. Holnap délelőtt átállunk majd a live felületre, így a régebbi cikkeket csak a Szifon.com alkalmazásból érhetitek majd el. Ebben a cikkben most összegezzük nektek, hogy mire számíthattok holnap.

Tehát kedden este 7 órakor kezdődik az Apple idei, talán legfontosabb eseménye számunkra. Ezen számíthatunk az iPhone 5S és iPhone 5C készülékek bejelentésére, illetve az iOS 7 béta végleges, kiadásra szánt (GM) változatára. Ezt természetesen idén is élőben közvetítjük a szokásos élő oldalunkon. A frissített Szifon.com alkalmazással számítógép nélkül is követhetsz minket, mivel a live felületünk ott is elérhető lesz és automatikusan frissül.

breezi_placeit-1

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 20.24 MB | Verzió: 3.2.10
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Az esemény alkalmából a [tech]pirítós és a Szifon.com összefogott, hogy Magyarországon először az élő Keynote közvetítés Podcast formájában is létrejöhessen. Így most először hang formájában is követhetsz minket bármilyen eszközről, például a kocsiban az iPhone-ról is hallgathatsz minket. 🙂 Mindenkit szeretettel várunk ezen a linken kedden 18:30-tól:

banner

(Az új [tech]pirítós logóért köszönet wildgica-nak!)

A podcast menete:
18:30 – zenék (az eddigi összes Keynote-on elhangzott zene időrendben)
18:45-50 – körül bejelentkezünk (bemutatkozunk) és már is elkezdünk beszélgetni arról, hogy mit várunk az idei szeptember 10-i Keynote-tól.
19:00 – hogy magyarosan fogalmazzak, belevágunk a lecsóba!

Ahogy azt már megszokhattátok a közvetítés után visszaáll majd a blog a szokott formájába és folytatjuk a Keynote összesítő cikkeinkkel. Amennyiben még nem tetted meg, csatlakozz a Facebook eseményünkhöz, és töltsd le Pass-t a Passbookba:

passbookszifon-1

szifonlivefacebook-490x148

Van itt még valami

Az Apple eseményét a One More Cafe-ból közvetítjük. A One More Thing csapat ígéretéhez híven megnyitotta az Apple kávézót. Erről bővebben lesz egy cikk hamarosan itt a blogon, de addig is, ha van kedvetek, nézzétek meg a kávézót, és kövessétek náluk az Apple eseményét! Helyek csak korlátozott számban vannak, így érkezettek korán és hivatkozzatok a Szifon.com-ra! 🙂

Screen Shot 2013-09-09 at 15.55.09

iSamurai iPhone szerviz akció

Töltsd le az Apple iPhone-esemény Passbook jegyedet, és kövesd az élő közvetítést!

A nyár közepén tartott WWDC-re is készítettünk már nektek Passbook kártyát, ezt most sem hagyjuk ki. A jelenlegi kártya – hasonlóan az előzőhöz – segít abban, hogy ne felejtsd el az Apple eseményét, és persze jól mutat a Passbookban. 🙂

breezi_placeit

Letöltése természetesen ingyenes, a kártya elején és hátoldalán (nyomj jobb oldalt a kis (i) betűre) információt találhatsz az eseményről, illetve a kártyát tudjuk frissíteni távolról, ha bármi változna. Így mindenképp érdemes letölteni, hogy ne maradj le semmiről! Használatához nem kell mást tenni, mint például meglátogatni a legalább iOS 6 szoftverrel rendelkező iPhone-oddal a http://szifon.me/iphoneeventpass oldalt. Ezt egyébként Mac felhasználók is nyugodtan megtehetik böngészőből, azonban a Windows-felhasználók mindenképp a telefonjukat használják, mert a Windows nem kezeli ezeket a pass-okat.

passbookszifon-1

Az eseményt idén a Szifon.com alkalmazásból is követheted élőben, ha éppen nem tudnál gépközelben lenni: ehhez töltsd le a Szifon.com appot ingyen!

breezi_placeit-1

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 20.24 MB | Verzió: 3.2.10
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Van itt még valami

Időközben ismét elkészítették az Apple meghívó mintájára a szokásos háttereket:

photo-3

Letöltési linkek:

Sötétebb verzió:

iSamurai iPhone szerviz akció

Töltsd le az App Store-ból a Szifon.com app 2.0-s változatát!

Több hetes fejlesztést és tesztelést követően az Apple 5 nap alatt elfogadta a Szifon.com alkalmazás 2.0-s változatát, amiben igyekeztünk az igényeiteknek megfelelően fejleszteni az alkalmazást. Bízunk benne, hogy elnyeri a tetszéseteket. 🙂

szifon_v2_splash

A 2.0-s verziót teljesen az alapoktól írtuk újra, ami új designt, menüt, működést és funkciókat is jelent. Az új verzióba beépítettük a korábbi alkalmazás kapcsán kapott visszajelzésekben kért dolgok többségét. Lássuk, mivel találkozhattok, ha frissítetek a 2.0-ra.

Cikkek listája

A cikkek listáját jelentősen megváltoztattuk, idomulva a rendszer alapértelmezett listanézetéhez, mint amit például a Névjegyzékben is használ az Apple. Itt helyet kapott egy, a Live felület gyors elérését biztosító Live! gomb a jobb felső sarokban, ami akkor jelenik csak meg, ha épp fut az élő közvetítésünk:

szifon_v2_hirek

A cikkek listája korlátlanul görgethető lefelé, és az app folyamatosan tölti be a régebbi írásainkat. Emellett a frissítéshez betettük a lefelé húzós megoldást is. A másik újdonság, hogy egy-egy cikket már megnyitás nélkül is megoszthatunk Facebookon, Twitteren vagy emailben, ha elhúzzuk rajta az ujjunkat jobbról balra, vagy kedvencnek is jelölhetjük offline olvasáshoz:

szifon_v2_megosztas1 szifon_v2_megosztas2

A megosztási opciókat szintén jobbról balra irányuló húzással tudjuk visszacsukni.

Menü

Az app korábbi verziójában a menüpontok alul, “füleken” foglaltak helyet, ezek helyett a mostanában divatos, oldalt megnyíló menüstruktúrát vezettük be, ami a cikkek listájának balról jobbra történő elhúzásával is elérhető, nem csak a menü gombra nyomva:

szifon_v2_menu

A menüben az alábbiakkal találkozhattok:

  • Újdonság, hogy mostantól lehetőség van a cikkek között keresni a Keresés menüpontban.
  • A Hírek alatt értelemszerűen a cikkeink listáját érhetitek el.
  • A Live! alatt az esetleg futó élő közvetítésünket, így az Apple szeptemberi eseményét már akár az appban is tudjátok majd követni.
  • A Gyakran Ismételt Kérdések alá nem meglepő módon a Gyakran Ismételt Kérdések cikkünk tartalmát fűztük be, hogy könnyen megtalálhatóak legyenek a leggyakoribb kérdések.
  • A Kedvencek alatt az offline megtekintéshez mentett cikkeket találhatjátok.
  • A Szerviz pedig alatt a már megszokott módon jelezhettek felénk hibát.
  • Az Akciók alatt speciálisan az alkalmazásból megvásárolható termékeket találhattok majd idővel.
  • Újdonság, hogy be lehet jelentkezni az alkalmazásba a Szifon.com-on regisztrált felhasználónevetekkel és jelszóval, ami a hozzászóláshoz szükséges.

Újdonságok a cikkekben

A cikkeken belül több újdonsággal is szolgálunk. Egyrészt a cikkekben említett appok könnyedén letölthetőek az App Store letöltés sávban az ikonra nyomva, ami rögtön megnyitja az App Store-t. Másrészt pedig elérhetővé tettük a szavazásokat is, valamint hozzászólási lehetőség is van, ha bejelentkeztetek a menüben. A cikken belüli megosztás és kedvencnek jelölés természetesen továbbra is megmaradt.

szifon_v2_app_szavazas

Live!

Követve azt az igényt, hogy az élő közvetítéseink elérhetőek legyenek az appból is, külön Live! menüpontot hoztunk létre, ahol a live felülethez hasonlóan automatikusan frissül a tartalom, de a jobb felső sarokban lévő gombbal manuálisan is frissíthető:

szifon_v2_live

Push!

Régi kérésnek teszünk eleget azzal, hogy az alkalmazás képes push értesítések fogadására. Így a fontosabb cikkeinkről push üzenetben is értesülhetsz majd, ha engedélyezed az appnak a hozzáférést a push-hoz.

iOS 7 design?

Az app jelenleg még nem tartalmazza az iOS 7 design-elemeit, hiszen az iOS 7 még meg sem jelent, és iOS 6 esetén pedig nagyon elütne a rendszer kinézetétől egy, az új designnal ellátott app. Mi is még barátkozunk ezekkel az új elemekkel. Természetesen egy későbbi frissítésben megkapjátok majd az új, flat designt is.

Támogatott készülékek

Az alkalmazás természetesen továbbra is ingyenes, viszont csak az iPhone és iPod touch készülékeket támogatja, és minimum 5.0 kell a futtatásához. iPadek esetén a webes felület az, ami továbbra is elérhető.

Az alkalmazás tesztelése során igyekeztünk a lehető legabszurdabb problémákat is kiszűrni, de természetesen elképzelhető az is, hogy nem jártunk teljes sikerrel. Ezért kérjük, hogy ha bármi hibát találtok, vagy funkció-javaslatotok lenne, azt jelezzétek felénk a hello@szifon.com címen.

Kérünk titeket, csillagozzátok és értékeljétek az alkalmazást az App Store-ban! 🙂

Szifon.com
  • Szifon.com
  • Méret: 20.24 MB | Verzió: 3.2.10
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Neked hogy tetszik az új Szifon.com alkalmazás?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
iSamurai iPhone szerviz akció

Szervizes munkatársat keresünk!

Azt hiszem, nem mi vagyunk az elsők, sem az utolsók, akik az utóbbi időben új szervizes munkatársat keresnek. Azonban mi nem hitegetünk senkit, hogy micsoda fiatalos csapat vagyunk és hogy mennyire jó nálunk dolgozni, mert ez tény! 🙂

A Szifon.com immáron 6 éve segít titeket, iPhone, iPod, iPad vagy Mac tulajdonosokat. Ahogy azt már megszokhattátok, folyamatosan fejlesztünk, igazodunk hozzátok.

iphone

2013-ban is rengeteg új projekttel találkozhattok nálunk, többek között ezért is keresünk új szervizes kollégát. A Szifon.com szerviz részlege hamarosan hatalmas újításon megy keresztül, számtalan új és egyedi szolgáltatást indítva. Ezért olyan kollégát keresünk, aki már több éve foglalkozik hardveresen, illetve szoftveresen az Apple termékekkel, nem áll távol tőle a profi, kifogástalan ügyfélkezelés, ami számunka nagyon fontos, illetve az angol nyelv ismerete (az angolon felül egyéb idegen nyelv ismerete előny!).

Tehát, aki úgy gondolja, hogy szeretne hozzánk csatlakozni, küldjön nekünk fényképes önéletrajzot motivációs levéllel a szerviz(KUKAC)szifon.com címre.

iSamurai iPhone szerviz akció

Gépház: frissítések az oldalon

Az utóbbi napokban néhány apróságot módosítottunk az oldal felülete kapcsán, hogy a használhatóság jobb legyen. Reméljük, ezek a frissítések nektek is tetszeni fognak.

Cikkek fejléce

A cikkek fejléce kapcsán több dolog is változott, de lássuk először az eltávolított elemeket. Eddig így nézett ki a fejléc:

cikk_fejlec_elotte

Először is levettük az iwiw megosztás gombot. Elmorzsoltunk egy könnycseppet, de feltételezzük, hogy nem fog hiányozni. Másrészt levettük a hozzászólások számát jelző szövegbuborékot is ugyanebből a sorból, hiszen a cikk dátumcetlijén ez szintén megtalálható.

Következzenek a hozzáadott dolgok. Mostantól így néz ki a fejléc:

cikk_fejlece_utana

Itt a cikk szerzőjének neve kattinthatóvá vált, így ha csak egy adott szerző cikkeit szeretnénk megnézni, mostantól egyszerűen rá kell kattintsunk a nevére, és már listázza is őket az oldal. Emellett kitettük a cikkek közzétételének időpontját is, és kapott egy kis ráncfelvarrást a dizájn.

Megosztási lehetőségek

A cikk alján a megosztási lehetőségekkel több probléma is volt. Egyrészt túl magas volt az általa elfoglalt hely:

also_megosztas_elotte

Másrészt -és ez volt a nagyobb hiba- a megosztáskor a szöveg hibásan jelent meg, az ékezeteket kódra cserélte le, ami használhatatlanná tette a tweet opciót:

also_megosztas_twitter

A megosztási opciókat lehetővé tévő pluginban ezt a hibát több frissítés után sem javították, így egyszerűen megváltunk tőle. Helyette az időközben elérhetővé vált Jetpack saját megosztási lehetőségeit kapcsoltuk be. Ez nem csak, hogy rendesen működik, hanem már egy sorban is elfér az, ami korábban négyet foglalt:

also_megosztas_utana

Kapcsolódó cikkek

A cikkeink alá bekerültek a hozzájuk kapcsolódó írások linkjei. Egy-egy cikk alatt maximum öt másik, kapcsolódó írás jelenik meg mostantól:

kapcsolodo_cikkek

Ezek nem mindegyik cikk esetén jelennek meg azonnal, aminek technikai oka van. A WordPress korai verzióiban még nem voltak címkék, csak kategóriák, így ha kicsit több információval akartuk jellemezni az adott cikket, csak kategóriákat lehetett hozzáadni. Ez több száz, javarészt felesleges kategóriát eredményezett, ahol a többségük alatt csak 1-2 cikk volt. Az évek során felhalmozódott kategóriákhoz pedig eddig nem nyúltunk hozzá, mert annyira sok volt belőlük, és nem volt szükség piszkálni őket. Viszont a kapcsolódó cikkekhez elengedhetetlen volt felszámolni a felesleget, így a kategóriák közül az utóbbi időben sokat kiszórtunk, összevontunk, vagy címkévé konvertáltunk.

Ez elsősorban a jövőbeni cikkeknél hoz majd azonnal látható eredményt, de a korábbi írásaink esetén és folyamatosan frissítjük majd a kategóriáikat és címkéiket, így azoknál is felbukkannak majd a megfelelő kapcsolódó cikkek.

Ezzel a frissítéssel talán több érdekes olvasnivalóval is sikerül majd összefutni.

Értesítések

Az értesítési rendszert még novemberben aktiváltuk. Azóta viszont frissült az oldal motorja, a WordPress, és az új verzióval kompatibilitási hibák adódtak. Ezért az értesítő rendszert átmenetileg kikapcsoltuk, amíg nem frissítjük az új verzióhoz. Természetesen észrevehető lesz, ha visszakapcsoltuk.

Amennyiben bármi hibát tapasztalnátok, vagy ha valami fejlesztési javaslatotok lenne, úgy azt jelezzétek hozzászólásban, és megnézzük. Köszönjük!

Melyik frissítés tetszik a leginkább?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...
iSamurai iPhone szerviz akció

Boldog Karácsonyt a Szifon.com Olvasóinak!

Ismét eltelt egy év. Úgy érzem, az egész Szifon csapat nevében mondhatom, hogy egy remek év áll mögöttünk. Az Apple is kitett magáért  még 2012 tavaszán a Retina iPaddel, majd jött a Retina Macbook Pro és végül pedig az iPhone 5 és az iPad mini.

Természetesen ezzel együtt a blog látogatottsága is nőtt, ebben az évben jóformán duplázódott az előzőhöz képest. Köszönjük nektek, hogy ennyien olvastok minket nap, mint nap! 🙂

IMG_0672

Ahogy azt már megszokhattátok az évek során, most is megosztom veletek, hogy milyen csengőhangot és alkalmazásokat használok karácsonykor, nekem eddig ezek tetszettek a legjobban, de természetesen Ti is ajánlhattok nekünk hozzászólásban.

Nekem karácsonykor szokásosan a “Rudolph the red nose reindeer” a csengőhangom, amit INNEN letölthettek le. Illetve elérhető a Holly Jolly Christmas is, amit INNEN tölthettek le ugyancsak. SMS hangról sem szabad lemaradni: A csengettyűs rövid SMS-hangot pedig INNEN tölthetitek le.

Hangok felrakása a készülékre: a csengőhangokat bontsuk ki a ZIP-fájlokból, majd az iTunes-ba behúzva, és a csengőhangok szinkronizációját bekapcsolva tudjuk rátölteni a telefonunkra. Ezek után a Settings (Beállítások) appban a Sounds (Hangok) alatt lehet kiválasztani őket. Az SMS hangok egyszerű kiválasztásához legalább iOS 5 szükséges, a csengőhangokhoz 3.1.3 is elég.

photo-5

Alkalmazások, amiket használok:

Az ünnepekre van saját fejlesztésünk is, a Szifon.xmas. Illetve én az Xmas Frames nevű appot kedvelem még a legjobban:

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:
  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Az Apple-nél is karácsonyi hangulat van, most egy iPad / iPad mini reklámot indítottak útjára az ünnepek örömére. A reklám egyébként nekünk picit unalmasnak tűnhet, azonban van mondani valója bőven. Érdemes megnézni, hogy a Retina iPad a nagypapánál van, az iPad mini pedig a kislánynál, illetve megint a FaceTime-ot reklámozzák ilyenkor, mert hazánkkal ellentétben ott legtöbbször komolyabb távolságok is vannak szülők, nagyszülők között.

Míg idén az iPad minié volt a főszerep, addig az elmúlt években az iPhone 4 és 4S volt karácsonykor a középpontban:

Az alábbi képet pedig Viktortól kaptuk, a következő szöveggel:

Ma édesanyám úgy döntött, hogy az ő gyerekkorából maradt díszeket használjuk az idei fán. És találtam közte egy több mint 40 éves szifon díszt! 🙂

IMG_0129

Ezúton is kívánunk nektek kellemes ünnepeket! 🙂

iSamurai iPhone szerviz akció