fbpx Skip to content

Az Apple Watch megjelenése óta követjük a hazai árakat. Magával az órával is kiemelten foglalkoztunk itt a blogon, így gondoltam, összeszedem egy cikkbe a vásárlással kapcsolatos információkat. Lehet-e Magyarországon Apple Watch-ot vásárolni, illetve milyen lehetőségeink vannak?

IMG_6740

Alapjában véve hazánkban nem érhető el hivatalosan az Apple Watch. A legközelebbi ország, ahol hivatalosan is forgalmazza az Apple, az Németország. Persze lehet venni még Franciaországban, Angliában is, de például az angoloknál 10-15.000Ft-tal drágábbra jön ki az angol font árfolyama miatt. Azonban, ha még is szeretnénk venni, akkor a következőket tehetjük.

Hivatalos vásárlás

Hivatalosan legközelebb ugye a fent említett országokban lehet megvásárolni. Ezt megtehetjük, ha éppen kint járunk valamelyik országban, vagy például a store.apple.com/de oldalon, ha Németországból szeretnénk. Az Apple Online Store nem szállít külföldre, így bármelyik országban rendeljük is meg, rendelkeznünk kell egy, az adott országhoz tartozó szállítási címmel, vagy kérhetjük egy adott helyre, ha éppen oda fogunk utazni a közeljövőben.

Az Apple Online Store-ban fizethetünk magyar bankkártyával is, így ha van külföldi rokon, ismerős, aki ott lakik, akkor kényelmesen megrendelhetjük hozzá, majd pedig futárral vagy egyéb más módon hazahozathatjuk. Vásárláskor csak 1 eurót zárol az Apple, hogy ellenőrizni tudja, élő-e a számlánk, de a teljes vételárat csak akkor terheli majd a számlánkra, ha a készülék szállításra is kerül.

Nem hivatalos, “szürkeimportos” vásárlás itthon

Amennyiben nem szeretnénk hetekig várni a készülékre, úgy itthon is megvehetjük a készüléket, persze szürkeimportból. Ez azt jelenti, hogy valaki behozza, ráteszi a nyereségét és úgy adja el nekünk. Ez lehet persze cég is, ebben az esetben számlával kéne adnia.

Itthon legkönnyebben a használt készülékekkel foglalkozó oldalakon vásárolhatunk Apple Watch-ot. Ezek az alábbiak lehetnek:

  • Jofogas.hu
  • Hasznaltalma.hu
  • Hardverapro.hu
  • Beszeljukmac.com
  • HasznaltSzifon.com

Na de mit érdemes itthon vásárolni? Természetesen a hivatalos áraknál drágábban tudunk még mindig Apple Watch-ot venni, de ez nem minden esetben igaz. Aki Apple Watch Sport változatban gondolkozik, már lényegében árában meg tudja venni, sőt, sokszor ár alatt is talál ilyen órát. Ezekből van a legtöbb – gondolom, az ára miatt sok ember bevásárolt ezekből korábban, hogy majd eladja, mert alacsonyabb összegű befektetés, de itthon ezekre az órákra alacsony a kereslet is. És azok az emberek, akik Sportot szeretnének venni, nem terveznek 50-100.000Ft-tal többet kiadni érte. Így az utóbbi időben az Apple Watch Sport készülékek árai nagyjából megegyeznek a hivatalos árakkal, aki ezt a típust választja, már tud itthon is vásárolni a fenti oldalakról.

IMG_5455

Ha találunk egy árban megfelelő órát, mindenképp a személyes átvételt válasszuk, talán jobb, ha nyitva van a doboz, mert akkor látjuk magát a készüléket is. Véleményem szerint olyantól semmiképp se vásároljunk, aki majd hozza az órát jövő héten, meg X nap múlva. Raktáron van, megnézed, megtetszik, megveszed. Nyilván nem kell mondanom, hogy előre soha sem utaljunk és ne bízzunk meg ismeretlenül az emberekben.

Az órát nézzük meg, kapcsoljuk be, próbáljuk ki a gombok működését, tekergessük meg a koronát, nyomjuk meg hosszan, stb., az órán ellenőrizzük, hogy ne legyen rajta karc, ne legyen a szíj sem használva. Így tudni fogjuk, hogy ez egy új, nem használt készülék. Amennyiben kíváncsiak vagyunk, mennyi idős, akkor a sorozatszám alapján megnézhetjük, mikor lett először bekapcsolva és aktiválva, ha azt megadjuk az alábbi oldalon: selfsolve.apple.com

Ha esetleg megvan az eredeti vásárláskor készült számla, akár emailben azt is kérjük el digitális formában, később hasznos lehet, főleg a garanciális időn túli ügyintézéskor.

IMG_5485

Mi a helyzet a nem sport változatokkal? A rozsdamentes acélból készült Apple Watch típusok itthon még tartják az árukat, pontosabban 50-80.000Ft-tal többért vásárolhatjuk meg átlagosan a hivatalos árnál. Ez még pár hétig így lesz, mivel kevesebb a kereslet, és kínálat is. Itt is találkozhatunk ugyan olcsóbb hirdetésekkel, de ezeket gyorsan elkapkodják. Azonban picit “csalhatunk”, ha szeretnénk spórolni.

Sport szíjjal alapjában véve mindegyik óra olcsóbb. És Sport szíjat az emberek 80%-a vásárol utólag, főleg ha valamennyire sportol, mivel az óra kifejezetten alkalmas rá. Így nem kell rögtön a bőrszíjas, vagy éppen a Leather Loop, Milanese Loop változatot megvenni drágábban, hanem vegyünk meg a rozsdamentes acél változatot Sport szíjjal. Ezek a típusok megint olcsóbbak, tehát nem 280-290-350.000Ft-ért vásároljuk meg ezt, hanem mondjuk 230.000Ft-ért. Például:

Screen Shot 2015-07-21 at 11.22.31

Ugyan ez a típus, például Milanese Looppal már 280-310.000Ft bontatlanul.

Screen Shot 2015-07-21 at 11.24.21

Természetesen a szíjak sem olcsóak, így csak annak éri meg így vásárolni, aki tud várni esetleg, mert jelenleg a szíjak is drágák. Illetve érdemes eBay-en körbenézni, sok utángyártott szíj is elérhető már.

A másik érdekesség még, az Apple Watch típusoknál van pár, ami egyazon áron vásárolható meg. Például a klasszikus bőr, a Leather Loop és a Milanese Loop szíjjal elérhető modellek ugyanazon az áron vannak az angol vagy német Apple Online Store-ban:

Screen Shot 2015-07-21 at 11.53.10 Screen Shot 2015-07-21 at 11.53.20 Screen Shot 2015-07-21 at 11.53.25

Persze itthon más az árazás, a Milanese Loop szinte minden esetben jóval drágább, mint például a Leather Loop, és a klasszikus bőr szíjat már lassan annyiért adják, mintha sport szíjjal vennénk meg, tehát olyan 245.000Ft körül. Természetesen az USA-ban más-más árakon vannak ezek a készülékek, de mivel sokan Németországból hozzák be, így a német árakat érdemes nézni.

AppleCare+

Korábban írtunk már az AppleCare+-ról, amit az Apple Watch-hoz vásárolhatunk meg. Ezt mindenképp érdemes szem előtt tartani vásárláskor is, mivel +1 év garancián túl még 2x a mi hibánkból bekövetkezett sérülés esetén is cseréli (vagy javítja) az Apple a készüléket potom összegért. Tehát ha véletlenül leejtjük, összetörjük az órát, akkor megközelítőleg 20.000Ft-ért kicseréli nekünk az Apple.

Összességében ennyit kell tudni, ha itthon Magyarországon szeretnék venni Apple Watch-ot jelenleg. Mindig figyeljünk oda vásárláskor, érdemes sport szíjjal venni először, és később pedig beruházni egy általunk kedvelt másik szíjra. A hazai hivatalos megjelenés nem valószínű idén, illetve ha mégis megtörténne, akkor is nagyon gyorsan elfogy majd a készlet. Amennyiben érdekel az Apple órája, olvasd el az alábbi cikkeinket:

Olvasd el a hozzászólásokat is

23 Comments

  1. Ausztráliában élő unokatesóm a héten hozza haza az órám, amit itthoni bankkártyával rendeltem az ausztrál store-ból. Csináltam egy apple id-t az ő nevére, címére, neki csak át kellett venni. Ha sikerül a reptéren a 10%-os ottani áfát visszaigényelni, a 38 millis Sport változat nem lesz 100 rugó.

  2. Apple Care Plus infó érdekelne, hogy tudom ezt az opciót megvenni vásárlás után?
    Lehetséges-ez egyáltalán?
    Azt írja, hogy jogosult vagyok az ACP-re de ha az extend coverage gombra kattintok akkor nem történik semmi.
    Köszi

  3. és természetesen azt se felejtsük el , hogy semmi garanciális ügyintézésre nincs mód itthon mivel HIVATALOSAN MEg SE Jelent 🙂 ergo nyugodtan vegyél szürkét csak utána ha baj van akkor buktad

  4. @Agent_H: Ugyan az mint az óránál. Külföldi Apple Online Store-ban tudod megvenni és kiszállítatni, vagy pedig bemész egy Apple Store-ba és megveszed.

  5. Ez nem ide tartozik de nem megy az app store, másnál is?

  6. Köszönöm

  7. @robit: Valamit az Apple frissít.

  8. elnezve par arat, vannak akik nagyon kitartjak, inkabb nem adjak el… csak azt nem tudom mire varnak, kesobb ahogy no a kinalat egyre nagyobb a buko rajta… meg egy javaslat:

    akinek vekony a csukloja az is tud sporolni! vegye meg a 38 millis verziot, es ne nezegesse a 42-eset. en is igy tettem, ez all jol a kezemen, nem pedig egy miniszamitogepkent/krumplikent fest rajta… abbol nagyobb a kinalat es az arengedmeny is..

  9. Köszi !

  10. Sok balfék van ! 1 hónapja voltam az USA ban és kérdeztem a neten , hogy kinek hozzak apple watchot es szinte az USA aron de senkinek nem kellett . Pedig kint 97000 ft a sport !

  11. @mrisz: kint sem 97000Ft a sport változat, hanem $349 PLUSZ ADÓ, aminek a mértéke átlagosan 7-10% (adott szövetségi államtól függ, hogy mennyi), és ha nem egy darabot hozol be, akkor itthon vámot és ÁFÁ-t kell(ene) fizetned, másképp csempészést követsz el.

  12. A leg olcsóbb 97000- ft hidd el nekem de ha 7% az afa mint ahol en is voltam akkor sem 230000 ft . Egyebkent a vamrol annyit hogy 2 macbook prot hoztam 3 iphone 6 128 gb 1 i 6 plust 128 gb es egy ipad 64 gb osat es a kutya nem szolt hozzam . Meg csak egy vamost se lattam a repteren .

  13. Kicsit ide:mit gondoltok lesz uj watch iden? Vagy majd csak jovore?gondolom inkabb jovore mert meg a mostanit se lehet mindenhol kapni…

  14. @mrisz: a legolcsóbb 349 dollár plusz adó. a 349 dollár mai középárfolyamon 98269,675Ft, erre jön még az adó, tehát sehogyan sem 97000Ft. a reptéren meg ott a zöld folyosó (nincs elvámolni való) és a piros folyosó (van elvámolni való). azt, hogy te ennyi termékkel lelkiismeretfurdalás nélkül kisétáltál a zöld folyosón, én a helyedben nem hangoztatnám ennyire, mert légiutasként 430 eurós értékig lehet vámmentesen behozni, és nem tudhatod, hogy ki olvassa a hozzászólásodat.

    A nem kereskedelmi jellegű árubehozatal olyan importot jelent, amely:

    • – legfeljebb 300 EUR értékű (légi utasok estén 430 EUR, 15 év alatti utasok esetén 150 EUR),
    • – alkalmi jellegű (ésszerű időn belül nem egy sorozat részeként valósul meg),
    • – kizárólag az utas vagy családtagjai személyes használatára vagy ajándékozás céljára szánt árucikkekből áll,
    • – az áruk jellege és mennyisége nem lehet olyan, ami kereskedelmi célú behozatalra utal.

    A négy feltételnek egyidejűleg kell érvényesülnie, amely azt jelenti, hogy az értékhatár csak felső korlátot jelent, amelyen belül a többi feltétel figyelembe vételével kerül meghatározásra a vámmentesen behozható mennyiség. Ha a vámmentesség bármely feltétele nem teljesül, úgy a behozatalra csak a vám és adók (általános forgalmi adó, jövedéki adó, stb.) megfizetését követően kerülhet sor!

    bővebben: http://www.nav.gov.hu/nav/vam/vaminformaciok/nem_kereskedelmi_forgalom/vammentes_szemelyi_poggyasz_es.html

  15. bizony, van tudomasom olyanrol akit lekapcsoltak par db apple watch-al!!! Elso korben elkoboztak mindent ami nala van, utana lehet beszelni hogy mi a buntetes, penz vagy durvabb…

  16. @Jadeye: Ennyi. amikor a nexus 10 et hoztam USA bol akkor a dobozát ott kellett hagynom, nehogy újnak nézzék…

  17. látok mar 1-2-3 honapos 42mm-s watch-ot 160ezer alatt is, az már elég jó ár a megjelenéshez képest.. Azt írják nem használták ki. Pedig ha minden jól megy akkor a watchOS2-vel végre jöhetnek RENDES appok az órára..

  18. @Jadeye: nagyon nem izgatom magam ezen . A dollárt ahogy én váltottam aszerint 97000 re jön ki de szerintem annyira kis osszegen vitázol ami nevetséges , ugyanis a lényeg az volt ,hogy amennyiért kinálja itthon egy két ember az horror ár ahoz képest amennyiért kint lehet kapni vagy esetleg hoztam volna akinek csak kellett volna .

  19. @mrisz: nem tudom, mikor váltottad a dollárt, de jelenleg középárfolyamon is maximum adó nélkül jönne ki 97e körül, adóval 106e környéke. ha nekem nem hiszed el, nézd meg a Store-ban. a 10e körüli különbség nem annyira kis összeg. no persze minden relatív.

    az itthoni ár meg minden esetben magasabb, mint a kinti nettó ár. de ez soha sem volt másképp. egyrészt azért, mert adott esetben többet behozni rizikós a csempészés miatt, ha meg cégesként hozza be valaki, akkor meg teljesen egyértelmű, hogy nem fog csempészni. nyilván akik árulják, azok nem a családnak hozták ajándékba, és ha csak emiatt mentek ki, akkor még a repjegy árát is beleszámítják arányosan, hogy visszajöjjön a befektetés, és nem szívjóságból adják el, hanem üzleti alapon. nem tetszik az ár? akkor nem veszed meg, szerencsére nem kötelező. szabad piac van, mindenki maga dönti el, mit és mennyiért hajlandó megvenni.

  20. 38 vs. 42mm verzió = csakis a 42-est ajánlom. Véknyabb (nem épp full-vékony) csuklóm van és a 42-es verzió elég viccesen néz ki. Egy szó mint száz = kicsi, ha nagyobb lenne nemlenne vele semmi gondom. Így sincs, de inkább beszólok a többieknek, nemkell félni a 42-estöl. Én mondjuk a 38-asat el sem tudom képzelni már a karomon, csak kipróbáltam és nagyon apró volt. Feleségem vékonyka karjára is odatettük a 42-est és simán jól néz ki. A másik dolog anire felhívnám figyelmét a kedves érdeklödönek, nevigye fürödni mert meghal 😀 Tudom hogy nemszabad, mert "körülbelül azt mondta az Apple is", de hát ha oficiális infó a vízállóságáról nincs, nemmarad más mint kipróbálni. Bebizonyosodott hogy nem az, 24 perc medence után elaludt és annyi. Nembaj, pénzért mindent lehet venni, másikat is 😀

  21. @pho-boy: “de hát ha oficiális infó a vízállóságáról nincs”
    de van. a termék oldalán le van írva, hogy:

    Apple Watch is splash and water resistant but not waterproof. You can, for example, wear and use Apple Watch during exercise, in the rain, and while washing your hands. Submerging Apple Watch, however, is not recommended. Apple Watch has a water resistance rating of IPX7 under IEC standard 60529. The leather bands are not water resistant.

  22. @Jadeye: na akkor van. Vagy rosszult kerestük, vagy nemtudom. Most már világos miért aludt el 😀 DE! Pár nap elteltével magához tért, nemértem hogy, de újra müködöképes 🙂


Add a Comment