fbpx Skip to content

Lassan itt a SZIGET, gondolom, sokan mentek jövő héten erre a fesztiválra, így összeszedtük, hogy milyen kiegészítőket érdemes vinni, mik azok a termékek, alkalmazások, amikre szükség lehet, ha az iPhone is társunk lesz a buliban.

logo-2

A fesztiválok esetén elsősorban a programfüzet elektronikus verziója lehet hasznos, de más alkalmazások is a segítségünkre lehetnek. A kiegészítők közül főként a megfelelő tokokat és külső akkumulátorokat tartjuk fontosnak kiemelni, illetve felsorolunk pár egyéb tippet is, amivel jobban vigyázhatunk a készülékeink épségére, vagy amikkel orvosolhatjuk, ha esetleg baj történt velük.

Alkalmazások

Idén is elérhető a Sziget alkalmazás, melyben a legfontosabb híreket, információkat találjuk meg. Böngészhetjük a programokat nap, idő, helyszín, abc sorrend szerint. Másodpercek alatt rákereshetünk a kedvenc előadóinkra, hogy kideríthessük, mikor és melyik színpadon játszanak. Emellett elkészíthetjük egyedi programbeosztásunkat a kedvenceink megjelölésével is, és a koncertjük kezdete előtt értesítéseket is kaphatunk. A SZIGET alkalmazása ingyenesen tölthető le az App Store-ból:

[appstore id=”886794508″]

Ha valami oknál fogva a SZIGET alkalmazással nem lennétek megelégedve, akkor érdemes letölteni a Canecom, appját a Fesztiválok 2014-et, melyben a SZIGET programja is elérhető, bővebben itt írtunk erről: Fesztiválok 2014 – az összes fesztivál programja egy appban

[appstore id=”882532008″]

A fesztiválon minden bizonnyal fotózni is fogunk, ezért összegyűjtöttem pár fotós alkalmazást, amit mindenképp érdemes letölteni:

[appstore id=”588013838″]

A Mextures-ről bővebben itt írtunk: Mextures – az eddigi legjobb képszerkesztő, amit valaha iOS készüléken használtam

[appstore id=”650415564″]

Illetve korábban írtunk már pár fotós alkalmazásról: Fotózz bátran az iPhone készülékeddel!

[appstore id=”439438619″]

[appstore id=”329670577″]

Mielőtt fotóznánk, azért érdemes lehet törölni a korábbi képeket, videókat a készülékünkről, erről is írtunk már korábban: Hogyan törölj képeket az iPhone-odról?

Szerintem nem csak én, de mások is sokszor otthon hagynak valamit, így érdemes a PackPoint appot használni arra, hogy minden nálunk legyen: Packpoint – ne hagyj otthon semmit!

[appstore id=”896337401″]

Kiegészítők

Amennyiben lesz nálunk iPhone, iPad készülék, mindenképp készüljünk fel megfelelő tokkal, védelemmel, illetve egyéb kiegészítőkkel. Azt se felejtsük el, hogy ezeknek a beszerezése legalább 1-2 nap, tehát érdemes lehet még most megrendelni, hogy a futár időben ki tudja őket szállítani.

Unknown-2

Az első és legfontosabb a tok. iPhone-hoz én mindenképp a SGP SPIGEN iPhone 5/5s Slim Armor S tokot ajánlom, mert megbízható és teljes mértékben megvédi a készüléket. Mellé esetleg érdemes venni törésálló fóliát, amiről itt írtunk: OTAO LAMBO – ütés- és esésálló fóliák iPhone 4/4s illetve 5/5s -re! Amennyiben picit többet szánnánk fóliára, érdemes a ZAGG életgaranciás fóliát megvásárolni: Kipróbáltuk a ZAGG új, minőségi fóliáit iPhone-on, iPaden és MacBookon.

IMG_4123

A második probléma a kábel, a töltés. Szerintem nem érdemes 8.000Ft-os Apple kábelt vinni, én ilyenkor mindig valami leharcoltat viszek, hátha elhagyom, vagy valami utángyártottat. A SZIGET előtt most a színes kábeleinket ajánlom, rövid és hosszú változatot is vásárolhattok. Ezekről itt írtunk: SzifonStore: megérkeztek a színes kábeleink

A külső akkumulátor kiválasztása már nem olyan egyszerű feladat. Megszámoltam, pontosan 7 féle külső akkumulátor van jelenleg itthon, a legtöbbről már beszámoltunk:

IMG_4717

Én minden bizonnyal a Tank-ot viszem a SZIGET-re, mert ő a legerősebb. Kellő sebességgel képes tölteni a készüléket, és a 6000mAh is elég lesz 3-4 töltésre is. Ettől függetlenül, ha több napra mennék, akkor minden bizonnyal napelemes töltőt választanék, mivel napközben is töltődnek, pusztán felcsatolnám a táskámra őket. A legutóbbi kedvencem az aTAB, ami ugyan nem napelemes, de cserébe a legolcsóbb és legkisebb külső akkumulátor, őt is biztos be fogom rakni a táskámba, mert elfér.

Elvesztettem, ellopták?

Nagyobb probléma, ha netán elvesztjük, vagy ellopják a készülékünket. Mielőtt nekivágunk a fesztiválnak, mindenképp kapcsoljuk ki a PIN-kódunkat, de legyen bekapcsolva a jelkód. Ez azért fontos, ha elveszítjük és lemerül, de valaki megtalálja és tényleg vissza szeretné adni nekünk, akkor elérjük a telefonunkat, vagy adott esetben a készülék újraindítás után is rögtön internethez jusson. Amennyiben nincs meg a doboza vagy használtan vettük, indulás előtt mindenképp írjuk fel otthon egy papírra a készülék sorozatszámát, IMEI számát, hogy meglegyen – esetleg készítsünk egy képernyőképet a Beállítások / Általános / Infó menüpont alatti adatokról úgy, hogy az IMEI és a sorozatszám is látszódjon, és ezt küldjük el magunknak emailben, vagy mentsük el bármi más módon.

Az iCloud mindenképp legyen beállítva a készüléken. Lopás, elvesztés esetén NE töröljük a készülék adatait. Amennyiben már nem elérhető a készülék, akkor tegyük elveszett módba. Az aktivációs zárolás már az iCloud beállításakor, az iPhone keresése opció bekapcsolásával aktívvá válik, így az már előzetesen is “védi” a készülékünket, azt innentől csak az iPhone keresése opció kikapcsolása után lehet restore-olni, vagy egy visszaállítási módban megtett restore után csak az Apple ID-t és annak jelszavát megadva lehet aktiválni. Erről korábban már írtunk itt: Aktiválás zárolása elveszett móddal: teszteltük az Apple új, lopás elleni védelmét, működik!

Hátterünk cseréje?

Igazán fapados megoldás, de ez talán a legkönnyebb, ha a fesztivál idejére egyszerűen lecseréljük a lezárt képernyőn a hátterünket és beállítjuk háttérnek az elérhetőségeinket, lehetőleg angolul is. Ehhez egyszerűen írjuk be a Jegyzetek alkalmazásban egy új lapra a kívánt üzenetet és adatainkat, készítsünk róla egy képernyőképet a home és power gomb egyszerre történő lenyomásával (a kijelző villan egyet, és exponálási hangot hallunk), majd ezt a képet állítsuk be a lezárt képernyő hátterének:

elveszett

Amennyiben ezt a telefont megtaláltad, kérlek írj egy emailt a(z) [e-mail cím] címre, vagy hívj fel a [telefonszám] telefonszámon! Köszönöm!

If you found this iPhone, please send an email to [email] or call me on this number [555-55-55]! Thank you!

Sajnos amennyiben tényleg el akarja lopni az illető a készüléket, nem tehetsz semmit, mivel kikapcsolja és megpróbálja majd újratelepíteni. Nyilván az aktivációs zárolást nem tudja majd feltörni, ezért a telefon használhatatlan lesz, ettől függetlenül mi tegyük meg a szükséges feljelentést.

Beázott, vagy leejtett készülék?

iPhone-5-water-damage-repair-vancouver

Végül pedig picit kitérnénk arra, hogy mit tegyél akkor, ha fesztivál alatt beázik, vagy leejted a készüléket. Beázás esetén azonnal kapcsold ki a készüléket, ne próbálgasd! Ezután keress egy zacskót, majd rakd bele. NE hajszárítózd meg, NE tedd ki a napra, lényeg, hogy maradjon nedves, bármilyen furcsán és a korábbi tanácsokkal ellentétesen hangzik mindez. A lényeg, hogy ilyenkor ne akarj otthon nekiállni vacakolni vele, hanem lehető leggyorsabban vidd be egy szabadon választott szervizbe, akár a Szifon.com hivatalos szervizpartneréhez, az iSzervizPontba.

Leejtett készülék esetén, a szervizes kollégák celluxot vagy szigszalagot, vagy bármilyen hasonló szalagot ajánlanak. Azzal tekerjük körbe a telefont a törésnél, ameddig nem jut el szervizbe, ezzel is védve a készülék belsejét, illetve saját magunkat, hiszen az üveg könnyen megvághat minket.

A SZIGET fesztivál ideje alatt és utána 1 hétig az iSzervizPont 10% kedvezményt ad minden meghibásodásra, ha felmutatod az érvényes SZIGET karszalagodat a kollégáknak!

Reméljük, tudtunk segíteni, és hasznos információkkal kiegészítőkkel ellátni benneteket. Ha ti más alkalmazásokat, vagy kiegészítőket használtok a fesztiválok alatt írjátok meg hozzászólás formájában. 🙂

Olvasd el a hozzászólásokat is

15 Comments

  1. Köszi a cikket, tetszett!

  2. Persze, ezért menjetek a Szigetre….hogy napi 2x lemerítsétek a telefont, gratulálok.

  3. @harakaly: hol javasolja a cikk azt, hogy bárki is azért menjen épp a szigetre, hogy napi 2x lemerítse a telefont?

  4. Talált iPhone 4. SIM és jelkód is lezárva. Beindul, de semmi infó nincs benne a tulajdonosáról, a rózsaszín háttér alapján lány lehet. Elég leharcolt állapotban van.
    Szerintetek hogy tudnám vissza juttatni eredeti tulajdonosának?
    Szolgáltatóknál vagy rendőrségen adjuk le vagy mit ajánlanátok?

  5. @tzolesz: a SIM alapján a szolgáltató biztosan tud segíteni abban, hogy értesíti a SIM-hez tartozó előfizetőt.

  6. @Jadeye: Köszi! És mi van akkor ha nem előfizus hanem 600forintos feltöltős?

  7. @tzolesz: ezt passz, ezt nyilván a szolgáltató tudja csak megmondani, de akkor még mindig leadhatod mondjuk a rendőrségen.

  8. @Jadeye: Köszi megpróbálom… Remélem vissza jut akihez kell…

  9. @tzolesz: Le KELL adnod a rendőrségen.

  10. Beázott iPhone.
    Mi van ha nem tudom kikapcsolni?

  11. @xantos85: olyan nincs. a beázott készülék általában magától kikapcsol. de egyébként meg home+power gomb egyszerre 10mp-ig, arra kikapcsol. (jó, tudom, és mi van akkor, ha a gombok sem jók, stb. lehet ezt még ragozni.)

  12. Igen az en esetem a “mi van akkor…” Sajna. Kb1 mp ig volt vízbe egyből reflex kikapcs… Hat nem tudtam.
    Csináltam egy icloud mentes el elbucsuztam a telefontol.
    Persze betettem rizsbe meg másnap rohantam szervizbe…
    Igy jártam. Sajna ez valós történet.

  13. @Jadeye sajna a Home gomb lett zárlatos igy hard reset nem működött. Lehet en vagyok voltam az 1 millióból az egy de igy jártam.

  14. @xantos85: akkor azt már nem mentette volna meg az sem, ha ki tudod venni az akkut, mert nem az akku ki nem vétele miatt lett problémás a home gomb.


Add a Comment