Több új Apple reklám érkezett: Twitter és Apple Watch (videók)

Több új Apple reklám jelent meg, amelyeket érdemes megnézni.

Apple Watch reklám

Ugyan a Twitteres reklámok nekem annyira nem tetszenek, de a mostani Apple Watch reklám igen. Az egyik kedvenc részem, amikor légzésről esik szó. A közeljövőben várhatóan jönnek majd a (PRODUCT)RED™ iPhone 7 reklámok is, de addig is érdemes megnézni az alábbi videókat.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció
iSamurai iPhone szerviz akció

Megszűnik a Twitter #music

A Twitter #music app nem egészen egy évvel ezelőtt jelent meg, de pénteken a cég levette azt az App Store-ból. A jelenlegi felhasználók még április 18-ig használhatják, majd teljesen leáll.

IMG_1342 IMG_1343

Az app az elején eléggé felkapott volt, de idővel a felhasználók érdeklődése csökkent, így az iTunes toplistákban elég hamar visszaesett, ezért a cég a szolgáltatás felfüggesztése mellett döntött. Tájékoztatásuk szerint ugyanakkor továbbra is kísérleteznek majd újabb módszerekkel, hogy zenei alapú tartalmakat nyújthassanak a felhasználók számára a twitteres tevékenységek alapján.

Sajnos a Twitter elég későn adott tájékoztatást erről a döntéséről, így már időközben el is tűnt az app az App Store-ból, ám mivel április 18-án már azoknak is megszűnik működni, akiknek jelenleg le van töltve, így már nem is nagyon lett volna értelme beszerezni.

Te használtad a Twitter #music appot? Vagy nálad is csak az elején volt érdekes, és inkább átváltottál mondjuk a Spotify-ra?

Érdemes lehet korábbi cikkünket elolvasni a Twitter #music-ról: Twitter #music app – gyönyörű felület

iSamurai iPhone szerviz akció

Így nézhetnek majd ki iOS 7-tel a népszerű alkalmazások: Facebook, Twitter, Instagram (képek)

A cikk címe picit csalóka, mert ezek csak illusztrációk, azonban jól lehet látni az alábbi képeken, hogy hogyan fognak kinézni a népszerű alkalmazások az iOS 7-tel, ha a fejlesztőik követik az új rendszer megjelenését.

Nekem részben tetszenek, részben pedig nem. Ti mit gondoltok erről?

Facebook

tumblr_mp4m9sQcXz1sxe2xio1_1280

Twitter

tumblr_mp17paOWX21sxe2xio1_1280

Vine

tumblr_mp3006ZyH71sxe2xio1_1280

CloudApp

tumblr_mp2nuo6W3n1sxe2xio1_1280

Slopes

tumblr_mp2jocHPDf1sxe2xio1_1280

Unofficial Rdio

tumblr_mp180acciG1sxe2xio1_1280

Instagram

tumblr_mp172s3q251sxe2xio1_1280.png

Skype

tumblr_mp1689p1H71sxe2xio1_r1_1280

Whats App

tumblr_mp1670wLE51sxe2xio1_r1_1280

Limelight

tumblr_mp15rszNO71sxe2xio1_1280.png

iSamurai iPhone szerviz akció

Timehop: avagy tekints vissza, mi történt veled 1-2-3 évvel ezelőtt!

Ismerősök által futottam bele ebbe az alkalmazásba pár nappal ezelőtt. Rögtön felkeltette az érdeklődésemet, mert ki emlékszik már rá, hogy aznap mit csinált 1 vagy 2 vagy akár 3 évvel ezelőtt?

Screen Shot 2013-06-24 at 13.11.50

Az app indítása után a Facebook, Twitter, Instagram, és még a Foursquare fiókodat is beállíthatod, ezzel azt elérve, hogy az alkalmazás hozzáférjen az ott tárolt adatokhoz. Így például megtudhatod, hogy éppen mit csináltál a Foursquare szerint 3 évvel ezelőtt, vagy milyen képet töltöttél fel a Facebook-ra.

Ezeket aztán megoszthatod ismerőseiddel, illetve itt is van egy saját feeded, ahol láthatod, amit ismerősök osztanak meg, hogy ők mit csináltak 1 vagy 2 évvel ezelőtt. Összességében érdekes és ingyenes alkalmazás, érdemes kipróbálni! 🙂

Timehop - Memories Then & Now
  • Timehop - Memories Then & Now
  • Méret: 48.75 MB | Verzió: 4.9.7
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

iSamurai iPhone szerviz akció

Titkos adatgyűjtési megállapodással segítik a Szilícium-völgy cégei az amerikai kormányt

A The Washington Post és a The Guardian értesülései alapján az NSA (az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége) illetve az FBI adatokat gyűjtöttek kilenc nagy technológiai cég szervereiről.

prism-slide-1

A két újság forrása egy kiszivárgott, 41 diából álló prezentáció, mely szerint a Szilícium-völgy nagyfejesei: a Microsoft, a Yahoo, a Google, a Facebook, a PalTalk, az AOL, a Skype, a YouTube és az Apple egy program, a PRISM („prizma”) fedőnevű – a cégek részéről önkéntes – megállapodás keretében hozzáférést adtak felhasználóik adataihoz a két szerv számára. A Dropbox még nem hivatalos tag, de a közeljövőben szeretne csatlakozni.

prism-slide-5

A Washington Post úgy tudja, a prezentációt egy belsős hírszerzési ügynök szivárogtatta ki, akinek „első kézből való tapasztalata van e rendszerrel, és félelmetesnek tartja képességeit”, valamint szerinte a programnak „mélyreható veszélyei vannak a magánszférára nézve”. A program szigorúan titkos minősítésű, léte a múltban még sohasem került nyilvánosságra. Ez a hír egyébként jól beillik a Verizon és az NSA közötti, hasonló jellegű együttműködés folytatásának, amely a múlt héten látott napvilágot.

A kiszivárgott prezentáció szerint a program 2007 óta működik, és az Egyesült Államok elnökének tett jelentések legnagyobb része ebből származik – csupán a tavalyi év során 1477 darabot produkált. Állítólag az NSA csaknem minden hetedik hírszerzési jelentése tartalmaz adatokat a PRISM által összegyűjtöttekből. Az ügynökségnek állítólag hozzáférése van a cégek minden adatához, de nem próbál meg az egészre szert tenni. A PRISM program minden eddigi olyan törvényt felülmúl, amely – hacsak koráltozottan is, de – kötelezi a vállalatokat a kormánynak való adatszolgáltatásra, mivel gyakorlatilag közvetlen hozzáférést ad azok szervereihez, így az NSA azt tesz az adatokkal, amit csak kedve tart. A program elindításának célja az volt, hogy áttörjön bizonyos korlátozásokat a FISA-ban (az Amerikai Egyesült Államoknak a külföldiekkel kapcsolatos hírszerzés, kémek és terrorizmussal gyanúsított személyek megfigyelésére vonatkozó törvényében). Ez a törvény nem tette lehetővé az NSA számára, hogy élvezze a „hazai pálya” előnyeit – a világ legnagyobb internetes cégei ugyanis – természetesen – mind amerikai székhelyűek.

A kormány kérésének először a Microsoft hajolt meg, rögtön 2007-ben, míg az Apple öt évig kitartott a semlegesség mellett. Érdemes megemlíteni, hogy habár a Facebook és a Google már csatlakoztak a programhoz, a Twitter (még) nem.

Amint az kiderült, a Kongresszus azon tagjai, akik tudtak a PRISM létezéséről, esküvel kötelezték magukat arra, hogy nem beszélnek róla.

Egy, a már említett sajtóorgánumoknak adott nyilatkozatában a Google tagadta, hogy a kormánynak bármiféle külön, titkos hozzáférése lenne az adatokhoz:

A Google nagyon fontosnak tartja a felhasználók adatainak biztonságát. Felhasználói adatokat csakis a törvényben meghatározott módon adunk ki a kormánynak, és minden ilyen irányú kérést körültekintően megvizsgálunk. Az emberek időről-időre azt pletykálják, hogy a kormány számára egy „hátsó ajtót” építettünk a rendszerbe, ám ez nem igaz: a Google-nél nincsenek ilyen hátsó ajtók felhasználóink személyes adatainak elérésére.

Az eseményeket természetesen az Apple egyik szóvivője, Steve Dowling is kommentálta:

Soha nem hallottunk a PRISM-ről. Egyetlen kormányhivatalnak sem nyújtunk közvetlen hozzáférést a szervereinkhez, és minden ügynökségnek, ami a felhasználóink adataihoz kér elérést, bírósági végzésre van ehhez szüksége.

A Facebook alapítója, Mark Zuckerberg is reagált Facebookon:

Személyesen szeretnék válaszolni a PRISM-mel kapcsolatos felháborító sajtóvisszhangra.

A Facebook sem jelenleg, sem a múltban nem volt tagja olyan programnak, amely közvetlen hozzáférést adna az Egyesült Államok vagy bármely más ország kormányának a szervereinkhez. Sohasem kaptunk a Verizonéhoz hasonló felszólítást vagy bírósági ítéletet arra, hogy tömegesen információkat vagy metaadatokat szolgáltassunk ki. De ha kapnánk, akkor is agresszíven harcolnánk ellene. A tegnapi nap előtt még csak nem is hallottunk a PRISM-ről.

Amikor egy kormány adatokat kér a Facebooktól, akkor minden kérést figyelmesen megvizsgálunk, hogy biztosak lehessünk abban, hogy a megfelelő, törvényes eljárást folytatják le, az adatokat pedig csak akkor adjuk át, ha azt a törvény előírja. Folytatjuk a harcot az Önök adatainak biztonságáért.

Erősen ajánljuk minden kormánynak, hogy legyen sokkal őszintébb minden, a közbiztonságot vigyázó programmal kapcsolatban. Ez az egyetlen módja annak, hogy megvédjék mindenkinek az emberi jogait, és megteremtsék a biztonságos és szabad társadalmat, amit hosszútávon mindannyian szeretnénk.

És így tovább: jóformán az összes, a felsorolásban említett cég tagad – természetesen…

A prezentációból kiderül: a PRISM segítségével az NSA nagy mennyiségű adatot szerez amerikai állampolgárokról. Például, amennyiben valakit ily módon figyelnek meg, akkor az ő teljes be- és kimenő levelezését összegyűjtik, a vele kapcsolatban álló személyekével együtt. Ezt a magas hozzáférési jogkört az ügynökség eredetileg Bush elnöktől kapta, és Obama újította meg 2012-ben.

gyorgy_duplave_bokor

A Nemzeti Hírszerzési Igazgató (Director of National Intelligence) a mai napon kiadott egy nyilatkozatot, amelyben „pontatlanságokat” szeretne kijavítani a PRISM-mel kapcsolatosan. A DNI azt állítja, hogy a megfigyelés célpontját csakis az USA-n kívüli személyek képezik, és hogy a program „nem is engedélyezi” az egyesült államokbeli lakosok megcélzását. A hivatalnok elmondta, hogy a programot a Kongresszus a közelmúltban „ismételten engedélyezte, kiterjedt vita után”, majd hozzátette, hogy „a program keretein belül szerzett információk a legfontosabb és legértékesebb adatok között vannak, és nemzetünk különböző veszélyektől való megóvására szolgálnak.”

A „cél” szó különös árnyalatot kap, ha megfontoljuk, miket mondott el többek között William Binney, a három évtizeden át az NSA-nek dolgozó „kódfejtő” és technikai szakértő – az általa nyilvánosságra hozott Stellar Wind programot állítása szerint az USA polgárai elleni kémkedésre hozták létre, azokkal a módszerekkel és azokra a műszaki-informatikai alapokra építve, amelyeket a Szovjetunió ellen dolgoztak ki, és amelyek megteremtésében maga Binney is részt vett. Az azóta leállított program tömegesen tárolta az internetes forgalomba kerülő adatokat, amelyeket később le lehetett kérdezni. Az USSID 18 (egy szigorúan titkos jogi fogalom- és definíciógyűjtemény) szerint azonban ez csak akkor minősül az adatforgalom „elfogásának”, ha valaki ténylegesen bele is néz az adatbázisba.

A Washington Post a DNI nyilatkozata után némileg módosított álláspontján. Az újság által elmondottak és a cégek kijelentései közötti különbségeket így magyarázta a lap:

Lehetséges, hogy az eltéréseket a PRISM-ről szóló diák anyaga és az egyes cégek szóvivőinek véleménye között az NSA-nél dolgozó szerző pontatlansága eredményezte. Egy másik, a Post által megszerzett titkos jelentés a megegyezést úgy írja le, hogy az „lehetővé teszi a hírszerzésnek, hogy az adatkezeléssel kapcsolatos megkereséseket közvetlenül olyan berendezésekre küldjék, amelyek a cégek által ellenőrzött helyen vannak telepítve”, ezek pedig nem közvetlenül az egyes vállalatok személyes adatokat tartalmazó szervereit jelentik.

Szintén a Washington Post cikke magyarázza el a kiszivárgott oldalak egy részét. Ezekből megtudhatjuk, hogy az NSA bírósági végzés nélkül hallgatott le az Államokon belüli telefonbeszélgetéseket, valamint azt is, hogy hogyan áramlik az információ az Interneten. Az egyik diagram azt ábrázolja, hogy például a legnagyobb sávszélességű kommunikációra (1000…5000 Gbps) az USA és Európa, az USA és Latin-Amerika, valamint az USA és Ázsia országai között van lehetőség. A többi földrész egymással való közvetlen kapcsolata esetében a sebesség ennek csak elenyésző hányadát teszi ki (például Afrika és Ázsia között mindössze 40 Gbps-mal tudnak haladni az adatok). Ezért lehetséges és logikus az, hogy bizonyos, nem az USA-ba menő internetes adatok, telefonhívások, stb. nem a földrajzilag legrövidebb (akár közvetlen) úton jutnak el a vevőhöz, hanem a gyorsabb amerikai hálózaton keresztül.

prism-slide-2

Egy másik ábra szerint a PRISM keretén belül a következő típusú adatokat tárolhatják: e-mailek, chat (ideérve a videochatet, a VoIP-et és a videókonferenciákat is), videók, fényképek, fájlátvitel, értesítések a célszemély egyes tevékenységeiről (pl. bejelentkezés egy internetes oldalra), közösségi oldalakon való aktivitás, valamint egy rejtélyes „speciális kérések” bejegyzés is áll a listán.

prism-slide-4

A Guardian még azt is megemlíti, hogy úgy tűnik, az Egyesült Királyság fő biztonsági szerve, a Government Communications Headquarters együttműködik a PRISM programmal. A lap olyan dokumentumokhoz fért hozzá, amelyek megerősítik, hogy a GCHQ „személyes anyagokat, úgymint e-maileket, fényképeket és videókat” gyűjtött egyes Anglián kívül működő cégektől, és 2012 folyamán 197 hírszerzési jelentést adott ki. Az ügynökség ezzel gyakorlatilag megkerülte azt a korlátozást, amely egyébként megakadályozná a külföldi vállalatoktól való adatgyűjtést.

A brit hírszerzés legkésőbb 2010 óta működik együtt a PRISM-mel, azt azonban nem tudni, hogy ez hogyan érinti az angliai lakosokat – a GCHQ szóvivője nem kívánt annak időtartamáról nyilatkozni. Annak ellenére, hogy a GCHQ nem erősítette meg konkrétan az együttműködést, kiadott egy nyilatkozatot a The Guardian részére, amelyben kiemelte: a „törvény által előírt kötelezettségeit nagyon komolyan veszi”.

Azt jelenti-e azonban mindez, hogy elkezdhetünk félni, mert az USA titkosszolgálata megfigyel minket? Nem kell pánikba esni: mindennapi életünkről eddig is rengeteg adatot adtunk ki, akár akaratlanul is. Az e-mailek (de akár a postai levelezés is) más kezébe kerülhetnek, mobiltelefonos hívás közben a szolgáltatók a cellainformációk alapján hozzávetőleg be tudják mérni a készüléket, de a hívások időpontját és hosszát is tudják (hiszen ezek alapján fizetünk), az utcákon térfigyelő kamerák rögzítik azt, hogy ki, mit, mikor és hol csinál éppen. A PRISM program igazából csak azért aggályos, mert az ilyen és ehhez hasonló rendszerek közt mondhatni egyfajta átjárhatóságot, kapcsolatot teremt.

Továbbra is kérdés tehát, hogy mennyire súlyos ez a probléma. Korábban egyébként már írtunk a Carrier IQ kapcsán is a felhasználók után való feltételezett kémkedésről; akkor az Apple a sokféle hírverés után (nem is igazán azok hatására) a felhasználói tevékenyéget naplózó programot (amely egyébként addig sem volt bekapcsolva az operációs rendszerben!) teljesen eltávolította az iOS-ből, annak 5.0-s verziójával kezdődően.

iSamurai iPhone szerviz akció

Twitter #music app – gyönyörű felület

Ki az, aki nem szeret zenét hallgatni? Manapság már teljesen megszokott, hogy mindenhol zenét hallgatunk, buszon, villamoson, autóban, vagy csak úgy kávézóban munka közben. Amióta iPhone-om van, azóta én is nagyon sokat hallgatok zenét útközben. Az évek alatt persze nekem is lett egy nagyobb zene gyűjteményem, de sosem estem túlzásba, nem rendelkezem 80-120GB-nyi zenével, inkább 10-15GB-ot tartok fenn, ezeknek a nagy része is iTunes-on vásárolt tartalom.

Mikor megjelent a Twitter #music app, nagyon megörültem. Többek között azért is, mert én számokat szoktam vásárolni és nem feltétlen az aktuálisan felkapott előadóktól, hanem főként olyan zenéket, amik mellett nyugodtan tudok dolgozni. Ezekhez mindig toplistákat nézek vagy megpróbálok ismerősöktől beszerezni hasonló számokat. Nyilván a toplistában csak populárisabb zenék lesznek, így maradtak nagyrészt az ismerősök, vagy a kávézókban szóló zenék.

IMG_1342 IMG_1343

A Twitter #music alkalmazás csak a amerikai Store-ban érhető el jelenleg, így aki szeretné kipróbálni, mindenképp amerikai iTunes accounttal kell rendelkezzen. Az app indítása után egy gyönyörű felületet kapunk. Az alkalmazás nagyon szép és igényes lett. A felülről lehúzható menürendszer, a balra-jobbra húzható listák, a lejátszás, tulajdonképpen az egész alkalmazás hibátlan. Nagyon tetszik a lejátszás menü, belehallgathatunk a zenékbe, illetve ha van Spotify regisztrációnk, akkor pedig simán hallgathatjuk a zenéket is online is:

IMG_1345 IMG_1344

Az egész alkalmazás rendkívül jól kezelhető és körülbelül 2 perc alatt elsajátítja a használatát bárki. Kifejezetten tetszik, hogy nincs fix menürendszer, tehát az alsó részt teljesen elhagyták, felül középen van egy szépen elkészített lehúzható sáv, ahonnan választhatunk a listák közül. Jobb oldalon kereshetünk is a zenék között, illetve a zene lejátszásakor egyfajta “bakelit érzést” is kapunk. Természetesen AirPlay támogatást is tud az app, illetve ha az ismerőseink használják a #nowplaying hashtaget, akkor őket is követhetjük, hogy éppen mit hallgatnak:

IMG_1346

Összességében egy nagyon szép és jól használható alkalmazást rakott össze a Twitter. Sajnos itthon nem látom létszükségét, én sem szeretném elárasztani #nowplaying taggel a twitteres követőimet. Úgy gondolom, a hazai felhasználók még nem nagyon vásárolnak zenét, de CD-t pedig már nem. Remélem lassan eljutunk majd oda, hogy a zenét is megvásárolja a többség, mint az App Store alkalmazásokat.

Te vásárolsz alkalmazásokat az App Store-ban?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

Te vásárolsz zenéket az iTunes-ból vagy más online áruházból?

  • Soha sem vásárolok zenét (62%, 344 szavazat)
  • Elvétve vásároltam már (26%, 144 szavazat)
  • Többnyire igen, amit megtalálok megveszem (8%, 43 szavazat)
  • Minden zenémet megvásároltam (4%, 20 szavazat)

Összes szavazó: 551

Betöltés ... Betöltés ...

iSamurai iPhone szerviz akció

Megvegye-e az Apple Magyarországot?

Csütörtökön tartották az Apple részvényeseinek találkozóját, és amint azt sokan talán tudjátok is, kialakult egy egészséges vita arról, hogy mihez kezdjenek a tisztán 137 milliárd dolláros, szabadon fekvő összeggel.

apple_bajusz

Az Egyesült Államok egyik vezető gazdasági lapjának, a Fortune-nek internetes oldalán jelent meg Lee Hower LinkedIn-alapító és a NextView Ventures internetes gazdasági elemző cég munkatársának egy cikke, amiben a szerző humorosan megemlíti, hogy ekkora mennyiségű pénz gyakorlatilag megfelel Magyarország éves GDP-jének (a Wikipédia szerint a magyar bruttó nemzeti össztermék 2011-ben 140 303 000 U.S. dollár volt). „Azt olvastam valahol, hogy a cég pénztartaléka Magyarország vagyonával egyezik meg, így javasolnám egy vállalkozó szellemű részvényesnek, hogy a konferencia során vesse fel az állam megvásárlásának ötletét. Annak ellenére, hogy az ország valószínűleg nem adná el a függetlenségét és teljes gazdaságát egy egyszeri pénzösszegért, annak a gondolata, hogy az Apple adót emel Magyarországon az osztalékok növelése céljából, megmosolyogtat” – írja Hower.

A cikk ezek után immár komolyabban folytatódik. Felvetődik a kérdés: vajon mihez kezdjen az Apple ezzel a rengeteg pénzzel? Az elemző szerint három ésszerű befektetési lehetősége van a vállalkozásnak.

Az első ilyen lehetőség az új termékek ki- és továbbfejleszétésnek finanszírozása. Láttunk már koncepciókat egy új AppleTV-ről, az iWatch-ról, a kiszivárgott iPhone 5S és iPad 5 alkatrészeiről. Az Apple jelenlegi egyik legfontosabb irányvonala az iPhone megjelenése óta exponenciálisan fejlődő mobilkészülék-gyártás, amelytől a fogyasztók már-már szabályszerű „csodát”, minden évben forradalmi áttörést okozó új találmányokat várnak. Talán egy ekkora summával megtámogatva ezek a bizonyos csodák is könnyebben megtörténnének…

A második opció a részvényesek részére történő pénzvisszaforgatás, a harmadik, és egyben legérdekesebbnek tűnő befektetés pedig ténylegesen felvásárlások kivitelezése.

Node mit is vásárolhat fel a cupertinói vállalat? Az Apple sohasem folytatott rohamos vagy túlzottan nagy értékben történő felvásárlást; a vezetőknek megvolt arra a jó érzéke, hogy inkább a kellő pillanatban, egy adott, éppen szükséges feladat megoldását megkönnyítő céget, technológiát, stb. vegyenek meg. Ennek megfelelően Lee Hower a következő stratégiai célpontokat tűzte ki az Apple potenciális „áldozatai” gyanánt:

  1. Tartalomvásárlás. A tartalmak, szolgáltatások a felhasználók számára az egyik legfontosabb „fogyasztási cikket” jelentik, habár az Apple bevételének mindösszesen 6%-át teszik ki. A digitális média és a szórakoztatóipar nagyjai mind a cég zsebében lehetnének: a Netflix, a Walt Disney és a Time Warner is logikus döntésnek mutatkozna.
  2. A kommunikációs infrastruktúra fejlesztése. Habár első látásra ésszerűnek tűnne, hogy oly sokféle (és darabszámban még több) mobileszköz piacra dobása után Tim Cook és csapata kilóra megvegyék a nagy mobiltelefon-, Internet- és tévészolgáltatókat, alaposabb megfontolás után mégiscsak az derül ki, hogy ennek a konkrét pénzben mérhető eredménye viszonylag sokat váratna magára. Noha a nagyobb TV-csatornák és/vagy mobiltelefon-társaságok megvásárlása stratégiai előnybe hozná az almás céget, ehhez először is óriási összegeket kellene költeni az infrastruktúra neki megfelelő szintre való fejlesztésére. Nehéz döntés, annyi bizonyos.
  3. „Függőleges integráció”. A néha nagy port kavaró botrányokat kirobbantó beszállítókkal (például a kínai Foxconn-nal) való szerződés helyett cégünknek jól jöhetne, ha minden egyes alkatrészt saját felügyelete és irányítása alatt gyárthatna. Az olyan alkatrészkereskedők, mint például a Sharp vagy a Toshiba nagy segítséget nyújthatnának, ha kizárólagosan az Apple részét képeznék.
  4. Egy közösségi hálózat megvásárlása. Szerzőnk szerint az egyetlen értelmes kuncsaft a Facebook lehetne, mivel a Twitter nem nyújt elég erős stratégiai együttműködésre lehetőséget, a LinkedIn pedig azért van kizárva, mert az Apple inkább egy fogyasztó-, mintsem gazdaságközpontú vállalkozás. Tekintve az alapító Mark Zuckerbergnek a Facebookra gyakorolt hatalmát és valószínű döntését, feltehető, hogy a Facebook sem lesz egyhamar Apple-csatlóscég.

„Az én tippem viszont az – írja Hower – , hogy az Apple nem ezek közül az irányvonalak közül fog választani… Egyre szimpatikusabbnak tűnik az a Magyarország…”

iSamurai iPhone szerviz akció

Újdonsült iPhone tulajdonos vagy? Ezeket az alkalmazásokat ajánljuk!

2017

A 2017-es aktuális cikkünkhöz kattints ide: 2017: újdonsült iPhone tulajdonos vagy? Ezeket az alkalmazásokat ajánljuk!

2013

Karácsony környékén nagyon sok újdonsült iPhone, iPad tulajdonossal találkozunk. Rengeteg e-mailt kapunk azzal kapcsolatban, hogy milyen alkalmazásokat érdemes használni. Persze ezt úgy, hogy az illetőt nem ismerjük, nagyjából esélytelen megmondani. Azonban pár alkalmazást most azért mégis felsorolnék, miket érdemes használni. Kizárólag saját és ismerősök tapasztalatai alapján készítettem ezt a listát, ha gondolod, hozzászólás formájában segíts másoknak, és egészítsd ki.

Az alkalmazások letöltéséhez, ha még nincs, mindenképp készíts Apple ID-t, erről bővebben itt írtunk: Gyakori kérdések: iTunes Store account-ok (Apple ID)

photo-6

Az első utunk az Apple ID létrehozása után mindenképp a közösségi alkalmazások felé vezet. A Facebook valószínűleg logikus mindenkinek, azonban a Tweetbot már kevésbé. A Twitterezőknek én ezt szoktam ajánlani a számos fellelhető alkalmazás közül. Nem drága és nagyon jól beállítható, kezelhető kliens a twitterhez – már ha valakinek a hivatalos appból hiányoznak funkciók. Ezután gondolom az Instagramot sem kell bemutatnom, nagyon jó képkészítő alkalmazás mindenféle filterekkel. A Foursquare részemről már csak amiatt van fent, mert megszoktam, azonban már egyáltalán nem használom. Egyébként a Foursquare arra szolgál, hogy tartózkodási helyedet megoszt másokkal, illetve mindenféle versenyek állnak még rendelkezésre az appon belül. A Miso-t nem tudom, mennyien ismeritek, manapság ezt is kevesebbszer használom, de a barátnőm állandóan. Ha éppen nézel egy filmet vagy sorozat, ezzel az appal oszthatod meg másokkal, és értékelheted. Például követheted vele, hogy ki és milyen sorozatot néz, vagy éppen melyik moziban lévő filmet látta már. 🙂 A Skype-ot sem kell bemutatnom.

Facebook
  • Facebook
  • Méret: 421.89 MB | Verzió: 243.0
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Instagram
  • Instagram
  • Méret: 103.2 MB | Verzió: 115.1
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Foursquare City Guide
  • Foursquare City Guide
  • Méret: 131.66 MB | Verzió: 11.16
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Skype for iPhone
  • Skype for iPhone
  • Méret: 135.51 MB | Verzió: 8.53
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Én ugyan nem használom, de nem elhanyagolandó alkalmazás a Viber, mellyel ingyen “skype-olhatsz” az ismerősökkel, és küldhetsz nekik üzenetet is. Ezzel például androidos ismerősökkel is ingyen válthatsz üzenetet, vagy hívhatod őket (a mobilinternetes adatforgalmad terhére). Érdemes még a WhatsApp-ot is letölteni, ez is nagyon népszerű, ingyenes üzenetküldő app, amit sokan használnak iMessage helyett.

Viber Messenger: Chats & Calls
  • Viber Messenger: Chats & Calls
  • Méret: 248.21 MB | Verzió: 11.7
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

WhatsApp Messenger
  • WhatsApp Messenger
  • Méret: 148.57 MB | Verzió: 2.19.100
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Számomra a fontos alkalmazások közé tartozik a magyar fejlesztésű Adathasználat. Ezzel az alkalmazással körülbelül tudjuk, hogy mennyit forgalmaztunk havonta. Sajnos pontos értéket szinte sosem ad, de úgy gondolom, arra tökéletesen használható, hogy tudjuk, mennyinél tartunk a mobil adatforgalmunknál. Egyébként a legtöbb szolgáltató már küld SMS-t, hogy ha havi keret 80-90%-ánál tart az az adatforgalmad. Egyébként az alkalmazás iOS 6 és iPhone 5 támogatással érhető el az App Store-ban:

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Ha adatokat, dokumentumokat szeretnék tárolni a készülékünkön, többféle megoldás is létezik. Először én mindig a Dropbox-ot ajánlom, mert a kezdő 3GB szinte mindenkinek elég az elején. A Dropbox egy felhőalapú szolgáltatás, amit bármilyen eszköz között szinkronizálhatsz. Ez igaz Mac, Windows, okostévé, Android, és persze iOS esetén is. Hatalmas előnye, hogy nagyon profin, problémamentesen lehet használni, tehát ha gyorsan szeretnénk valamit a telefonra másolni, nem kell mást tenni, csak a Dropbox-ot használni és máris elérhető az a dokumentum az összes Dropbox-szal elérhető eszközünkre.

Dropbox
  • Dropbox
  • Méret: 225.08 MB | Verzió: 162.2
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

iOS5: Twitter-integráció

Az iOS5 egyik újdonsága a gyárilag beépített Twitter-funkcionalitás. Persze ezt ne önálló Apple-alkalmazásként képzeld el, valójában a különböző gyári appokhoz került plusz featureként a tweetelés.

Először a Beállításoknál kell megadni az alapadatokat. Jó hír, hogy a rendszer több accountot is képes kezelni. Az adatok mellé megadhatjuk, hogy akarunk-e alapból a tweetek mellé földrajzi koordinátákat is kiposztolni, és telepíthetjük a hivatalos Twitter alkalmazást is – enélkül nem is működik a dolog, tehát ezt mindenképp telepítenünk kell.

A Kontaktok frissítése gombbal emailcímek alapján frissíti a Névjegyzéket, berakja az illető twitteres nevét és fényképét is. Innen írhatunk az adott személynek üzenetet is, vagy megnézhetjük az általa küldött tweeteket.

Másik lehetőség a Twittert használó alkalmazások kezelése. Egy listában láthatod melyik app használhatja a Twittert. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy egy program csak akkor jelenik meg a listában, miután indítottál belőle egy twitter üzenetet.

Az integráció nagy előnye a bejelentkezés egyszerűsítése. Ha az iOS5 előtt egy kliensbe be akartál jelentkezni, akkor ehhez átirányított a Twitter webes felületére. Ezentúl, ha beépítésre kerül az adott kliensbe, a programok alapból hozzáférnek ehhez az információhoz, így nincs szükség külön bejelentkezésre.

Miután sikeresen beállítottuk az alapadatokat, küldhetünk tweeteket a Safari, a Telefon, a Névjegyzék, a Fényképek, a Kamera, a Térkép és a YouTube alkalmazásokból is. Feljön egy külön ablak, amibe begépelhetjük mondanivalónkat, a hosszat illetően pedig karakterszámláló segíti a munkánkat. Ha több accounttal rendelkezünk, választhatunk közülük. A csatolmányok gémkapocsként látszódnak, akár képről, akát linkről van szó. Az üzenet sikeres elküldéséről egy csipogó hang értesít. Akit ez zavar, a Beállítások / Hangok / Tweet menüpontban kikapcsolhatja.

A beépített Twitter funkcióval könnyebbé válik a tweetelés, de azért még nyílik tér javításra is. Például a Fényképek vagy Kamera alkalmazásból egyszerre csak egy képet lehet küldeni. Vagy ha a Névjegyzékből akarunk az adott illetőnek üzenetet küldeni, akkor ezt csak Mention-ként lehet, Direct Message-ként nem.

Kijelenthető, hogy nagyon hasznos dolog volt a Twitter beépítése. Jó lenne, ha a Facebook is hasonló sorsra jutna. De ehhez kell a másik fél együttműködése is…

iSamurai iPhone szerviz akció