2014 is az iPhone-nal irányítható kiegészítők éve

Imádom az iPhone-nal vezérelhető kütyüket, főleg az olyan dolgokat, amik a mindennapi dolgaimat könnyítik meg vagy éppenséggel teszik biztonságosabbá. A gyártók nemrég kezdtek el hírt adni az új fejlesztéseikről, amik még idén, akár már nyáron megjelenhetnek.

DropcamTabs

Az első, ami nekem kifejezetten tetszik és mindenképp megveszem a Dropcamem mellé, az a Dropcam Tabs.

Tovább olvasom

iSamurai iPhone szerviz akció

Megjelent az első MFi iPhone kontroller – MOGA Ace Power

Korábban már írtunk arról, hogy hamarosan megvásárolhatóak lesznek az első kontrollerek iPhone-hoz, amik a Made for iPhone program keretében készülnek és emiatt az Apple által is hitelesítettek. Az idő elérkezett, mától kapható a MOGA Ace Power kontroller.

   mogaacepower4

Ez egy nagyon profi kis kontrollernek tűnik első ránézésre, rengeteg gomb található rajta (nem vagyok konzolos, de nekem úgy tűnik, van rajta annyi gomb, mint egy XBOX kontrolleren, illetve hátul van 2 ravasz és 2 extra gomb is), és egyéb extra képességei is vannak. Az Ace Power nem csak egyszerű kontroller, hanem egy töltő is egyben, ugyanis van benne egy 1800 mAh-ás akkumulátor, amivel rengeteg plusz játékidőt tudunk nyerni. Természetesen ha nem akarjuk, hogy töltse az iPhone-t a kontroller, ki- és egy kapcsolóval egyből vissza is kapcsolható a töltés és egy LED sor jelzi a töltöttségi szintet. Micro USB-n keresztül tölthető a kontroller és jack csatlakozó is található rajta, így nyugodtan élvezhetjük a játék hangjait, anélkül. hogy ezzel másokat zavarnánk. Jogosan felmerülhetett sokakban a kérdés, hogy a kontrollerbe helyezett telefont hogyan lehet kikapcsolni, mivel a bekapcsoló gombhoz nem férünk már hozzá. Szerencsére a fejlesztők erre is figyeltek és elhelyeztek a kontrolleren egy gombot, amivel az iPhone-t ki és be tudjuk kapcsolni, illetve van még egy “Pause” gomb, amivel a játékot tudjuk szüneteltetni.

mogaacepower3

Szerintem nem is feltétlen a beépített akku a legnagyobb előnye ennek a kontrollernek (persze az is hatalmas dolog), hanem hogy amikor használaton kívül van, össze lehet csukni, így sokkal kevesebb helyet foglal, mint nyitott állapotban. A hátulján található egy zár, amit kinyitva a kontroller két felé széthúzható és középen egy műanyag lap tarja össze a kontrollert. Ebbe a kinyitott részbe tudjuk a következő készülékeket behelyezni: iPhone 5/5s/5c és iPod touch 5G – magyarán az összes 4 inches kijelzős, Lightning csatlakozós készüléket, viszont iOS 7 minden esetben szükséges a használatához. Mivel Lightning csatlakozón keresztül kommunikál a készülékkel és nem Bluetoothon, így semmiféle párosítási folyamatot nem kell elvégezni, egyszerűen csak csatlakoztatni és már működik is.

mogaacepower1

Sajnos egyenlőre igencsak kevés játék támogatja a kontrollereket, ráadásul a fejlesztőknek úgy kellett az alkalmazásaikba kontroller-támogatást tenni, hogy nem nagyon próbálhatták ki előtte az eszközt. Jelenleg ezek a játékokat lehet az Ace Power-rel irányítani: Dead Trigger 2, LEGO Lord of the Rings, Oceanhorn, Bastion, természetesen ez a lista bővülni fog már meglévő és új játékokkal is.

mogaacepower5 mogaacepower6

Így “látatlanban” szerintem elég jó választás a MOGA Ace Power, de szerintem vásárlás előtt mindenképp érdemes valahol kipróbálni, illetve akár megvárni, hogy a konkurencia is kiadja a kontrollerét. Megpróbálunk majd mindegyikből beszerezni egy tesztdarabot és megmondani nektek, melyik kontrollert lesz valóban érdemes megvenni.

A MOGA Ace Power a mai naptól vásárolható meg a MOGA oldalán vagy az Apple Online Store-ban 99.95 dolláros áron. Arról egyenlőre nincsen információ Magyarországon mikor lesz kapható és milyen áron, de amint megtudunk valamit írni fogunk róla.

iSamurai iPhone szerviz akció

Vízforralás iPhone-nal

A telefonnal irányítható háztartási gépek közel sem mondhatóak újdonságoknak, hiszen már 1-2 éve a piacon vannak, azonban mostanra jutottak el ezek az eszközök is arra a pontra, hogy egyre olcsóbbak, megfizethetőbbek (bár ez inkább külföldi viszonylatban igaz), valamint egyre felhasználóbarátabb a működésük.

article-2449498-189AB4CF00000578-294_634x581

Ilyen felturbózott, mindennap használatos háztartási gép az iKettle, az iPhone-nal irányítható vízforraló. A vízforraló teljes működését az ágyunkból vezérelhetjük reggel – anélkül, hogy még csak fel kellene ülnünk.

Az iKettle Wi-Fi-n keresztül kommunikál a telefonunkkal, amelyről távolról be-, és kikapcsolhatjuk, továbbá kiválaszthatjuk, hogy hány fokosra melegítse a vizet, attól függően, hogy milyen kávét vagy teát szeretnénk éppen inni. Az alkalmazáson belül továbbá megadhatjuk azt is, hogy amikor hazaértünk, akkor kezdje el melegíteni a vizet, valamint az ébresztőórához is társíthatjuk a forralást, így mire felkelünk, már a konyhában fog várni minket a forró víz.

article-2449498-189AD37800000578-167_634x606

Az egyetlen probléma a távirányítású vízforralóval az, hogy bár a működését távolról vezérelhetjük, attól még nekünk kell “manuálisan” megtöltenünk azt vízzel, hiszen erre még nem létezik app. 😀 Így például az ínyenc teakedvelők egyből azt fogják mondani, hogy semmi értelme az egésznek, hiszen a kitűnő teához mindig friss vizet kell használni, különben nem lesz olyan a tea íze, mint amilyennek lennie kéne.

Továbbá elég borsos ára van még mindig, hiszen az iKettle $160, ami magyar forintba átszámítva 35 ezer Ft, bár kétségtelen dekoratív eszköz a konyhába.

iSamurai iPhone szerviz akció

Ízelítő a One More Thing magazinból: Jawbone UP okoskarkötő

A Jawbone UP egy iPhone-nal és Androiddal használható csuklópánt, amely a hozzá tartozó alkalmazás segítségével figyelemmel követi az alvásodat, a napi mozgásodat és étkezésidet, lehetővé téve az egészségesebb életmódra váltást és önmagad jobb megismerését, amelynek köszönhetően a hétköznapok során jobban érezheted magad.

up-by-jawbone-lowres-015

Az UP lassan 2 éve elérhető a piacon, de a 2011-ben megjelent első verzió hardvere sajnos több problémával küszködött, azonban ezeket a tavaly megjelent második generációs modellben már mind kijavították. Vásárlás előtt első lépésként érdemes a csuklónkat megmérni, hogy a 3 elérhető méret közül melyikre van szükségünk. Ezután pedig már csak a szín kiválasztása marad hátra, ahol már 8 féle közül választhatunk: fekete, kék, világoszöld és szürke, illetve az új színek: tengerészkék, vörös, narancs és sötétzöld.

Az első használatot megelőzően az UP-ot a mellékelt szürke USB kábellel fel kell tölteni (ha kész, az addig pirosan lassan villogó LED folyamatos világításra vált át), majd pedig csatlakoztatni kell az iPhone-unkhoz. A Jawbone UP alkalmazás elindítása után létre kell hoznunk egy Jawbone felhasználói fiókot, amely az adataink és az UP-pal végzett napi mérések cloud-ban tárolását szolgálja. Az alkalmazás beállítása során az egyik legfontosabb lépés a célok megadása, amely gyárilag 8 óra alvást és napi 10000 lépést tekint 100%-nak. Véleményem szerint nem érdemes ezeken a célokon változtatni, még ha sokan a 8 órányi alvást nem is fogják tudni beosztásuk/munkájuk miatt sokszor tartani. Az alkalmazáson keresztül lehetőségünk nyílik a napi teljesítményünk (megtett lépések, azok ideje, elégetett kalóriák száma), alvásunk (időtartama, minősége, mennyi ideig voltunk ébren) követésére, étkezéseink bevitelére és ezek UP-ot használó barátainkon kívül Twitteren és FaceBookon való megosztására. Az UP alapvető funkciói közé tartozik még a csuklópántban található vibra motor segítségével történő csendes, okos ébresztés, amely például az iPhone-ra elérhető Sleep Cycle alkalmazáshoz hasonlóan az alvásod elemzése alapján a lehető legoptimálisabb időpontban kelt fel egy 30 perces ablakban a megadott ébresztési időpont előtt. Továbbá az “Idle alert” funkciónak köszönhetően az UP-od szintén vibrálással figyelmeztet, ha túl sokáig görnyedtél például a számítógép előtt. Ha pedig délután szeretnél egy keveset pihenni, “Power Nap” üzemmódban az UP a beállított idő lejárta után vibrálva  felébreszt, figyelve arra, hogy alvásod szempontjából optimális időpontban tegye ezt meg.

up-by-jawbone-lowres-006

Mindezekre az UP a benne található kifinomult gyorsulásmérő szenzora segítségével képes, amely üzemmódtól függően méri napközben a lépésszámodat, vagy éppen alvás közben monitorozza a finomabb mozdulataid. Ahhoz, hogy az UP-ból átvigyük a mért adatokat, vagy az üzemmódokat/ébresztést konfiguráljuk, minden esetben le kell azt vegyük a csuklónkról és a jack dugón keresztül manuálisan csatlakoztatni kell az iPhone-hoz. A szinkronizáció pár másodperc alatt lezajlik, de ez a megoldás jóval kevésbé kényelmes, mintha mindez Bluetooth-on keresztül történne. Ugyanakkor ennek köszönhető, hogy az UP-ot valós használati körülmények közt elegendő 10 naponta egyszer feltöltenünk. Az akksi töltöttségét a szinkronizálás közben láthatjuk, a lemerülés előtt pedig az app push értesítéssel figyelmeztet arra, töltsük fel a csuklópántunkat, illetve maga az UP is piros jelzésre vált, és 3 rövid vibrálással jelzi, ha 10% alá esett a töltöttség, bár ilyenkor is kibír még 1 napot általában.

up_motionx

Az UP üzemmódjai közt a rajta lévő egyetlen gomb hosszú megnyomásával tudunk váltani, illetve az aktuális módot egy rövid megnyomással lekérdezni. Elalvás előtt a gomb egyszeri, hosszú megnyomásával tudjuk a pántot alvó módba tenni, amit a hold ikon felvillanásával és vibrálással jelez vissza az UP. Innentől a rendszer méri, hogy mikor aludtunk el, mennyit töltöttünk felületes és mély alvásban és az éjszaka során hányszor ébredtünk fel. Összesen 4 darab “okos” ébresztő beállítására van lehetőségünk, amely elegendő lesz azoknak is, akiknek a hét során változik a napirendjük. Az ébresztéshez használt rezgés kellemes, viszont hátránya annak viszonylagos gyengeségében rejlik. Nem mindig volt képes felébreszteni, főleg kevés alvás után, ezért ha aznap fontos dolgunk van, érdemes a telefonunkon is beállítanunk egy tartalék ébresztőt. Ha reggel felébredtünk, az UP 400 lépés vagy egy szinkronizálás után automatikusan kilép az alvó üzemmódból (ha korábban felkelünk, és nappali módba kerül az UP, a beállított ébresztő ettől még jelezni fog a korábban megadott időpontban). Napközben pedig edzés rögzítésére van lehetőségünk a StopWatch funkciónak köszönhetően, amelyet a fém gomb kétszeri (1 rövid, 1 hosszú) megnyomása után tudunk aktiválni. Ezzel külön tudunk egy-egy futást, túrázást rögzíteni, amivel láthatjuk, mennyire volt az hatásos.

up-by-jawbone-lowres-011

Az alkalmazásban található két nagyon hasznos statisztikai kimutatás a “Lifeline” (életvonal) és “Trends” (trendek). Az előbbiben a napok során történteket (mozgás, alvás, hangulat, étkezések) tudjuk időben visszakövetni, az utóbbi esetében pedig két kiválasztott érték (például lépésszám, alvások hossza) napi, heti, havi szintű változását láthatjuk.

up_01 up_03 up_02

  • Méret: 0 MB | Verzió:
  • Ár: | Értékelés:

Ahhoz viszont, hogy az UP egy igazán hasznos kiegészítővé váljon, nem csak az elégetett, hanem a szervezetbe bevitt kalóriák követésére is szükségünk van. Itt kezdődnek a problémák, mivel a csuklópánt semmilyen módon nem tudja ezt helyettünk követni, manuálisan kell tehát minden egyes étkezést bevinnünk az alkalmazásba. Ez a vonalkód beolvasási funkció és a folyamatosan bővülő étel/ital adatbázis ellenére is nagyon sokszor körülményes és minimum 1-2 percbe telik. Ha azonban minden nap bele tudjuk fektetni ezt a pár percet és az ételeket/italokat többnyire helyesen meg tudjuk adni az UP-nak, megtudjuk, hogy miben kell esetleg étkezési szokásainkon változtatni, vagy éppen az edzéstervünket mennyi kalória bevitelével tudjuk még tartani.

up-by-jawbone-lowres-016

A Szifon szerkesztői közül hárman már több hete használjuk az UP-ot, így most röviden összefoglalnánk a személyes tapasztalatainkat is ezzel kapcsolatban.

@Tothur

Április végén, hosszú gondolkodást követően azzal a céllal szereztem be egy fekete színű UP-ot a magyar online Apple Store-ból, hogy segítsen javítani az alvásom minőségén, a lehető legfrissebben tudjak reggel felébredni és hogy követhessem, eleget mozgok-e naponta. Az azóta eltelt idő elegendő volt arra, hogy kiderüljön, beváltotta-e az UP a hozzá fűzött reményeket. Részben. A várakozásaimnál sokkal jobban tudott motiválni, hogy minden nap megpróbáljam a beállított 10000 lépést elérni, vagy túlszárnyalni. Lift helyett sokszor inkább gyalog mentem fel-le a lépcsőn, vagy egy-két villamos- vagy buszmegállót inkább sétáltam. Továbbá az alvásom monitorozásával pontosan meg tudtam határozni, hogy miért érzem magam sokszor kimerültnek és mit kell tennem, hogy ezen változtassak. Ugyanakkor az ébresztő vibrálásának gyengesége miatt sokszor nem tudtam reggel túl jó állapotban felébredni, ami befolyásolta a nap folyamán a közérzetemet. Így a legfontosabb cél, hogy jobban tudjak aludni és könnyen ébredjek, csak részben teljesült.

Néhány UP felhasználóval ellentétben nekem a második generációs csuklópánttal semmi problémám nem volt, a szinkronizálás menetét is sikerült gyorsan megszoknom és a jack-et védő fém kupakot sem hagytam el.

@Szergelyiphone

Engem mindig is érdekeltek a különböző kütyük. Az UP nem csak hogy kütyü, hanem egyfajta hasznos kiegészítő is, mely a már fent említett mozgásokat és alvásokat méri. Személyes tapasztalatom az, hogy komolyan motiválja az embert, tényleg megpróbálom elérni a napi 10.000 lépést, mint egyfajta célt, és ezért sokszor többet sétálok, mozgok. Az óránkénti mozgásra figyelmeztető funkciója pedig kifejezetten hasznos, ilyenkor mindig felállok az adott munka mellől és legalább pár kört sétálok vagy éppen kimegyek friss levegőt szívni. Szeretem a statisztikákat, így az alvásról szólót kifejezetten hasznosnak találom: jó tudni, hogy mennyit sikerült aludni és az alapján felmérni, hogy az adott napomhoz elég lesz-e ez az alvásmennyiség, vagy délután tervezzek plusz pihenőt. Magamról tudom, hogy ha nagyon korán kelek, akkor délután 2-3 fele már kevésbé vagyok fogékony, ilyenkor érdemes aludnom, ha tudom hogy este szeretnék még dolgozni. Ha ilyenkor nem alszom, akkor az estémet is buktam. Egyszóval mindenképpen hasznos eszköz az UP, megéri az árát.

@Jadeye_hu

Én már az első generációs UP-ot is használtam, ami szinte napra pontosan az 1 éves garanciája lejártával ment tönkre: sem tölteni, sem működni nem volt hajlandó, béke poraira. A második kiadás megjelenésére pedig ekkor még várni kellett, így első dolgom volt gondoskodni az utánpótlásról, amint az elérhetővé vált.

Mikor az enyészeté lett az első generációs UP-om, arra gondoltam, kipróbálom az előbb már említett FuelBand-et is, de mivel annál sem alvásfigyelést, sem intelligens ébresztést nem lehet használni, így végül nem győzött meg. A Fitbit Flex érdekelt volna még, de az meg egyszerűen nem akart megjelenni, így maradt az új UP.

Számomra az intelligens ébresztés és az alváskövetés funkció az, ami a leghasznosabbnak bizonyult: érdekes látni, hogy mikor, mennyit és hogyan is alszunk, majd valóban jobb akkor felébredni, amikor egyébként is éberebben alszunk csak. A másik fontos része az inaktivitási értesítés. Mivel rengeteg időt töltök a gép előtt, így valóban hamar elmegy 1-1 óra úgy, hogy csak ülök egy helyben. Ilyenkor nagyon jó, hogy emlékeztet arra, hogy ideje megmozdulni. Hasonlóan érdekes látni, hogy ha a különféle üzleti ügyekben a városban kell rohangálni, rögtön megvan a célként kitűzött 10000 lépés Magyarországon. Amit hiányolok viszont belőle, az az óra funkció. Ha ki tudná jelezni az órát is egy gombnyomásra, mint mondjuk a Nike FuelBand, akkor karórát sem kellene hordanom – hiszen a telefont nem mindig kapja elő szívesen az ember.

A teszteléshez az UP-okat a Stylebolt bocsátotta a rendelkezésünkre, amit ezúton is köszönünk! A magazin megrendelhető a One More Thing weboldalán, vagy megvásárolható a One More Caféban.

iSamurai iPhone szerviz akció

Teszteltük a LEAP Motion-t, a Kinect-hez hasonló vezérlőt

A héten a SzifonStore-os srácok segítségével sikerült tesztelnem a LEAP Motion-t. Ez egy apró, USB-re csatlakoztatható eszköz, ami hasonló vezérlést tesz lehetővé, mint a Kinect, viszont attól eltérően a gép elé, az asztalra kell letenni, és az érzékelő felfelé néz, nem velünk szembe.

leap-motion-control

Két kamera és három infravörös LED segítségével az eszköz majdnem egy félgömb alakú területet lát be, egészen 1 méteres távolsággal bezáróan. A beolvasás úgy van kitalálva, hogy elsősorban az ujjak mozgását kövesse, vagy bármi más, vékony eszközét, mint például egy toll, amik a megfigyelt területen belül mozognak, és ezt képes akár 0.01mm-es pontossággal érzékelni a térben.

Éppen ez a kisebb megfigyelési terület és a nagyobb felbontás, pontosabb lekövetés különbözteti meg a Kinect-től, ami inkább a teljes alakos mozgáskövetésre alkalmas, szoba méretű területen. A LEAP Motion alkalmas weboldalakon való görgetésre, a térképen széthúzós nagyításra, nagy pontosságú, precíz rajzolásra, vagy 3D-s adatok megjelenítésekor azok kezelésére. Vizuális típusok ebben a videóban láthatják a dobozka képességeit:

A kütyü kis dobozban érkezett és könnyen csatlakoztatható a már fent említett módon a számítógéphez. Csatlakoztatás után szoftvertelepítés következik, mely felteszi nekünk egy úgynevezett AirSpace-t, ahol a LEAP-pel kapcsolatos alkalmazásokat találjuk meg egy helyen. Ezeket az appokat a LEAP saját webáruházából tölthetjük le könnyedén, melyek lehetnek fizetős és ingyenes alkalmazások is.

Screen Shot 2013-07-27 at 17.09.05

Röviden kipróbáltam pár ingyenes alkalmazást, amit az alábbi videóban megnézhettek. Valójában a LEAP Motion egyelőre csak egy játékszer, nem igazán tudom hova tenni. A videóban ugyan nincs benne, de Tothur kollégával kipróbáltuk a Google Earth-öt, ami tényleg megmutatta, hogy mennyire hatékony és jól működő az eszköz. Rendkívül precízen lehet vele irányítani a térképet, és amennyiben a fejlesztők kihasználják ezt a kütyüt, akkor a 3D modellezésnél mindenképp hasznos kiegészítő lehet. Magát az OS X rendszert nagyon nehezen lehet sajnos irányítani vele, ezt látni fogjátok a videóban is, hozzá kell szokni. Remélem, hamarosan több alkalmazás lesz elérhető hozzá.

iSamurai iPhone szerviz akció

Philips Hue teszt: avagy vezéreld a világítást az iPhone-odról!

Rengeteg iPhone-nal irányítható kütyüt teszteltem már, azonban a Philips Hue meglepett. Mikor megjelent, akkor én éppen Bluetooth-os égőket teszteltem, és nem gondoltam volna, hogy valaha is kipróbálom, vagy használni fogok egy drága Wi-Fi-s égőszettet. Lassan 1 hónapja vannak nálam a StarKing-tól a Philips Hue égői, pontosabban egy szett, tehát 3db.

Screen Shot 2013-07-06 at 20.19.53

Már a kicsomagolása alatt egyfajta minőségi “Apple” érzés fogott el. A nem éppen kis doboz, gyönyörűen kivitelezett, tökéletesen elhelyezett termékeket tartalmaz. A doboz önmagában egy how-to, hogy hogyan kell beállítani és használni az égőket.

1026_philipshub_1200-660x440

Az egész eszköz Wi-Fi-s, tehát az égők wifi kapcsolat alapján csatlakoznak a Philips eszközdobozhoz, majd pedig az kábel segítségével a routerhez. Ez azt jelenti, hogy minden kábel bedugása és az égők becsavarozása után már működik az eszköz. Automatikusan felismeri az égőinket, 1-1 lépést kell csak megtenni, és persze elnevezni az égőinket. Ezután már csak az alkalmazások vannak hátra, és persze hogy rájöjjünk, mi az ideális nekünk.

05486109-photo-philips-hue

Nem mennék bele a számokba, inkább tapasztalatokról beszélnék. 1db égő körülbelül 20nm-t tud kellőképpen bevilágítani, nekem körülbelül ekkora a hálószobám, így probléma nélkül elég 1 égő, ezt használom este is fél vagy 1/4 erővel kislámpaként. 1db égőt használok még a konyhában, illetve a bejárati ajtónál, így pont elég volt 1 szett, ami 3 égőt tartalmaz. További égőket igény szerint vásárolhatunk hozzá külön is. Számomra maximum még a fürdőszobába kellene egy, de úgy gondolom, hogy nem életbevágó.

Az égők ára nem olcsó, 1db-ot körülbelül 17.900Ft-ért vásárolhatunk meg, a szett ára pedig 59.900Ft. Ettől egyébként a legtöbb ember elborzad, amit nem is csodálok, mert nem olcsó. Azonban ha úgy adódna, hogy még egyszer meg kellene vennem a szettet, újra megvenném. Ennyi idő alatt beleszerettem a Philips Hue-ba és rájöttem, hogyan tudom kiaknázni minden lehetőségét.

Először is a Philips Hue saját alkalmazásával találkozunk. Az már önmagában is érdekes, hogy bizonyos fotók vagy a kamerával készített képek színösszetételéből készíthetünk fényt, tehát az égők olyan fényekben fognak pompázni, amilyen az adott fotó, vagy kép. Így a kamera segítségével beállíthatjuk a kinti napsütés vagy éppen borús idő fényösszetételét a lakáson belülre.

mzl.pxuhkejy.320x480-75 mzl.xgpoeqpc.320x480-75

Tehát azon túl, hogy beállíthatunk a napos tengerparttól a hideg hegyvidékeken át az olvasólámpáig bármi színt, az alkalmazás egyenként is képes irányítani az égőket. Ezeket a különböző szetteket a Philips “scenes”-nek nevezi, ebből egyébként több száz tölthető le a Philips Hue weboldaláról, amiket a felhasználók készítettek.

mzl.miwxuqaf.320x480-75 mzl.gryelhzc.320x480-75

Az alkalmazással reggel ébresztő gyanánt felkapcsolhatjuk a villanyt időre, illetve automatikusan lekapcsolja azt, ha elmegyünk otthonról, vagy már előre felkapcsolja, mikor látja, hogy hazaérünk. Ezt a funkciót ugyan még nem teszteltem, de nyilván a GPS használata miatt picit jobban merítheti az akkumulátort.

Ha már a fel- és lekapcsolásnál tartunk, érdemes megjegyezni, hogy a lámpákat manuálisan is kapcsolgathatjuk. Én mikor hazaérek este, nem szoktam keresgetni az appot, felkapcsolom az előszobai villanyt, majd pedig az ágyból kapcsolom le később. Az izzó egyébként A kategóriás, így nyilván nem fog a fogyasztásban nagy szerepet játszani. 🙂

Philips-Hue-Version-1.1-update

Aki azt hitte, itt vége is van, az nagyot tévedett. Most kezdődik csak a Philips Hue világa. Mivel a Philips nem állt meg ott, hogy akkor kiadtam egy izzót, épített hozzá egy SDK-t is. Így manapság már rengeteg alkalmazás létezik hozzá, és sok elvetemült fejlesztő fejleszt rá. Ezek mellett maga a Philips is fejleszti folyamatosan szoftvert és persze az SDK-t, így még több, még egyedibb app születhet hozzá, például már a neves IFTTT is támogatja.

Tehát már egy egész közösség épül ezekre az izzókra. Nézzük meg, melyek azok az alkalmazások, amiket érdemes letölteni a telefonra. Először is az Ambify, mellyel bulihelyé változtathatjuk a nappalit az égőkkel:

Ambify
  • Ambify
  • Méret: 20.65 MB | Verzió: 1.7
  • Ár: 1090 HUF | Értékelés:

Hasonló alkalmazás még a MagicHue, mely eltér a Ambify-től, itt a mikrofon segítségével irányíthatjuk a lámpáinkat, azonban ez az alkalmazás picit fapadosabb. 🙂

MagicHue
  • MagicHue
  • Méret: 9.26 MB | Verzió: 1.8
  • Ár: Ingyenes | Értékelés:

Az utolsó megemlítendő alkalmazás iOS-re a Hue Disco nevű app. Itt már például egyes lámpákat külön is vezérelhetünk Disco módban, illetve Stroboszkóp mód is elérhető vele:

Hue Disco
  • Hue Disco
  • Méret: 92.84 MB | Verzió: 3.3
  • Ár: 1490 HUF | Értékelés:

colors-wheel@2x

Természetesen az iOS mellett az ágyban a laptopunkról is lekapcsolható az égő, így elkerülhető a “ki kapcsolja le a villanyt” probléma. 🙂 Erre OS X esetén a legjobb ingyenes megoldás a Ambience labs: http://www.ambiancelabs.com. Windows-ra egyelőre még nem kerestem, de ha talál valaki, mindenképp írja meg hozzászólásban.

Konklúzió

A Philips Hue nem csak egy égőcsalád, annál sokkal több, és a fejlesztőknek hála folyamatosan bővülnek a felhasználási lehetőségei. Az ember nagyon könnyen beleszeret és rájön, hogy hogyan illeszkedhet be ez az eszköz az otthonába. Az égők tulajdonképpen bármilyen színt képesek felvenni és az alkalmazások segítségével akár bulit is csaphatunk velük otthon. Az ára sajnos nem átlagos, de úgy gondolom megéri a pénzért.

iSamurai iPhone szerviz akció

Milyen lenne az Apple karórája? Teszteltük a Pebble-t!

pebble-960x400

Pár napja Doransky-val teszteltük a Pebble nevű “okos órát”, azonban mielőtt belemennék, hogy milyen ez az óra, vagy hogy mennyire tetszett nekünk, nézzétek meg a hivatalos videót róla:

Engem egyébként megvett a videó, igazából amiatt is, mert lényegében bármit fejleszthetünk az órára, több készüléktípussal is használható, többek között az iPhone-nal. Így amikor Doransky mesélte, hogy neki már van, rögtön elmentünk, hogy szemügyre vegyük.

Az az igazáság, hogy rengeteg nézőpontból lehet vizsgálni ezt az eszközt. Először is az ára, ami 150 dollár. Persze mivel nem EU-s országból jön, itthon még el is kell vámolni, tehát az is rájön. Aztán a kinézete, felépítése, a funkciók, az érzés, a használat, és így tovább. Nehéz dolgom van most, mivel nem nagyon szeretnék negatívan írni róla, de sajnos nem tudok pár dolog mellett elmenni.

Kinézet, felépítés

A Pebble egy műanyag vacak. Ezt nem nagyon tudom szépíteni, sajnos amennyire csak lehetett műanyagra sikerül, ami kopik. Az óra kinézete sem az, amire az ember vágyik, ha prémium felhasználó. Így ár/érték arányban némileg megállja a helyét, ha a vámmal nem számolunk. Sajnos a gomboknak is komoly problémái vannak: olyan, mintha egy béta, még csak félkész terméket kaptunk volna a kezünkbe.

photo 2-1

Tehát összességében csalódott voltam kézbevétel után. Elvileg vízálló, azonban ezek után én ezt biztos nem kockáztatnám. Egyébként több mint 10 millió dollárt szedtek össze a kickstarteren, tehát érdekes, hogy ebből csak egy műanyag borításra futotta. Olyan olcsó kvarc óra érzetet ad vissza.

Szolgáltatások, szoftver

Az óra szoftveréről nem lehet tudni semmit, az oldalán nem részletezik, hogy milyen rendszert tettek rá, de én azt remélem, hogy nem Android van rajta. Korábban már teszteltem okos órát, ami androidos volt, hát mit ne mondjak… Szóval itt a szoftver lehet teljesen egyedi, legalábbis kinézetre és működésre mindenképp, és emiatt tetszett is.

Sajnos egyelőre még nagyon kevés dolgot tud, de azokat hibátlanul. Tökéletesen kommunikál Bluetooth-on, egyszerű iPhone alkalmazással lehet telepíteni rá és gyors is az eszköz.

photo 2

photo 3

Ahogy azt vártam, a hívásokat és az SMS-eket is jelzi a Pebble. Így például az iMessage-t is kijelzi, ha pedig hívásunk érkezik, akkor mutatja a nevet, telefonszámot, akár fogadhatjuk is a hívást, vagy kinyomhatjuk. Egyébként a fogadást nem igazán értem, mert a Pebble nem rendelkezik mikrofonnal, így nem fogjuk tudni kihangosítóként használni.

Egyébként a telefonon lévő zenelejátszót is simán tudtuk vele irányítani, illetve mivel a Pebble-ben vibra motor is van, úgy lehalkíthatjuk a telefonunkat, hogy csak az óra jelezzen, ha épp kapunk valamit. Sajnos egyelőre csak az üzenetek és a hívások kijelzésére képes probléma nélkül, illetve néhány push üzenetet is továbbít, mint például a Twitter és a Facebook. Tehát jól látszik, hogy minden a szoftvertől függ, így amennyiben ezt szépen frissítik, probléma nélkül mindent támogatni fog a Pebble. Ettől függetlenül ezeket a dolgokat kifejezetten hasznosnak találtam. Egyébként a Pebble vibra motorja picit erős, így ha éjjel is hordjuk, fel is ébreszt minket, ha kapunk egy üzenetet, vagy reggeli csendes ébresztőnek is használhatjuk. Akkumulátort egyelőre nem tudtuk tesztelni, de akár 1-2 hetet is simán képes menni vele, ami azért elég komoly teljesítmény.

Élmény, mire lehet majd használni

A Pebble egyrészt beépített érzékelőkkel is rendelkezik, például gyorsulásmérő, de a telefon érzékelőit is képes használni Bluetooth-on keresztül, így nyilván hatalmas potenciál van a sport és egyéb használatra:

photo-running

photo-music

photo-cycling

Konklúzió

A Pebble számomra megmutatta azt, hogy milyen lenne, ha egy óra is segítségemre lenne a napi teendőimnél, hívások, SMS-ek kijelzésére és így tovább. Látom benne a potenciált, látom, hogy ez egy nagyon jó irány, és bárki bármit mond, ha az Apple kijön egy órával, az teljesen felforgatja majd az óra piacot. Az elején az emberek fele fújni fog rá, a másik fele pedig a technikára éhesen imádni fogja. Az elején biztos rengeteg probléma lesz vele és nem is lesz olcsó, azonban az Apple a már eddigi tapasztalatok alapján nem hiszem hogy a véletlenre bízná a fejlesztést.

A Pebble egy béta, és műanyag valami, ami megmutatja, hogy hogyan lehet jobb órát készíteni, megmutatja, hogy számodra milyen lenne egy igazi okos óra. Nekem összességében tetszett, komolyabb tesztnek is alávetném, használnám, de várom, amikor az Apple bemutatja az igazit. 🙂 Még többet Doransky blogján találsz róla.

iSamurai iPhone szerviz akció

Újabb trónbitorló a színen? Itt a Samsung Galaxy S4!

Mivel az Apple egyik nagy konkurense, a Samsung pár napja bemutatta az iPhone egyik legnagyobb riválisának kimondott Galaxy S sorozat negyedik darabját, mi sem mehetünk el szó nélkül a dolog mellett.

A bemutatót egy New York-i színházban tartották és ténylegesen egy előadás volt, így egy picit fogyaszthatóbbá téve a hétköznapi, nem annyira tech érdekelt emberek számára is. Részben sikerült is, de elég kínos volt azért. Na de nézzük, mi újat hoz a Galaxy S4. Külsőre nem túl sokat.

Emlékeztek arra a reklámra, amikor a Samsung az iPhone-ért sorban állókat ekézte? Abban volt egy olyan érv, hogy nem változott semmit a dizájn (21 másodpercnél):

Na, most ez itt is igaz. Első ránézésre az S4 ugyanolyan, mint az S3, egymás mellé téve látszik csak, hogy az S4 egy picit vékonyabb (0.78mm), a kijelző egy kicsit nagyobb, és egy kicsit átrajzolták a sarkak íveit. Ennyi. Ugyanúgy maradt a levehető, plasztik hátlap, ami egy picit gagyi megjelenést ad neki.

original

A kijelző most már kereken 5 hüvelyk, és Full HD (1920*1080) felbontású, ami azt jelenti, hogy a képpontsűrűsége 441 PPI (képpont/hüvelyk). Ez nagyobb, mint az iPhone 326 PPI-je, de mivel már itt is olyan nagy a pixelsűrűség, hogy nem lehet elkülöníteni egymástól az egyes pixeleket, ez az adat csak a virtuális péniszösszemérésben egy pont a Samsungnál, gyakorlati haszna nem sok van. Ami viszont tényleg hasznos: a kijelző a megjelenített képhez igazítja a kontrasztot, a színárnyalatot és a fényerőt. Tehát ha például szöveget olvasunk, a kijelző átmegy egy picit szépiásba, hogy kevésbé fárassza a szemet az olvasása.

A többi hardver infó ömlesztve: 2GB RAM, 16/32/64GB tárhely (bővíthető), 4G/LTE, Wi-Fi (a/b/g/n/ac) Bluetooth 4.0, 13Mpx hátlapi- és 2Mpx előlapi kamera, IR LED, amivel távirányíthatjuk a TV-nket, 2600mAh-s cserélhető akkumulátor. A processzorról nincs információ, mivel régiónként és szolgáltatónként eltérő lesz, de egy 4 vagy  8 magos, Snapdragon vagy Exynos SoC a legvalószínűbb.

Samsung_Galaxy_S4_official-black

A Samsung ezzel a lépésével megteremtette a tech-musical műfaját, ami időnként tökéletesen mintázott egy túljátszott, abszurd tragikomédiát. Az 1 órás előadásban ráadásul nem a bejelentett időpontban, hanem percekkel később vonták csak fel a függönyt. A dolog hardveres része 10 perc alatt megvolt, a többi idő (a kínos színjátékokat leszámítva) a szoftveres részre és az új szolgáltatásokra ment el. Ezeket azonban nem élőben, egy adott készülékről mutatták be, hanem általában videóbejátszásokkal.

A készülék által használt rendszer még mindig Android, annak is a legújabb 4.2.2-es változata, megbolondítva, a picit kipolírozott TouchWiz felülettel, valamint egy rakás érdekes, de talán annál fölöslegesebb alkalmazással.

Smart Scroll: Ha böngészünk, a telefon követi a szemünk mozgását a görgetéskor, és ha az oldal aljára érünk, tovább gördíti azt. Ötletnek jó, de én nem vagyok abban biztos, hogy tényleg tud úgy működni, mint ahogy azt szeretnék.

Smart Pause: Ha videó lejátszás közben elnézünk, leállítja a videót, amikor visszanézünk, újra elindítja. Tegye föl a kezét az, aki egész fejjel szokott a telefonjától elnézni és nem csak oldalra pillant! Van még itt min finomítani.

S Health: Fogták a lépés-, kalóriaszámlálós, futáskövető appok ötletét, tettek hozzá egy hőmérőt és összegyúrták egy gyári fittnes app-ba, ami így egyben tud segíteni egy egészségesebb életmód kialakításában. Ez szerintem ugyanannyi embernek lesz hasznos, mint amennyit az őrületbe fog kergetni azzal, hogy nem lehet letörölni.

img_lifecare_02_phone

Air View/Gestures: A kijelző érintése nélküli interakció. Ha a galériában egy kép fölött tartjuk az ujjunkat, kinagyítja azt. Böngészésnél az ujjunk alatt lévő szöveget nagyítja ki, ha pedig egész tenyérrel elhadonászunk a kijelző fölött, akkor a böngésző ablakok között váltunk, zenelejátszónál pedig számot léptetünk ugyan így. Végre könyékig szaftosan is lehet netezni. Valamint, mivel ilyen érzékeny az érzékelő, kesztyűben is lehet tapogatni.

S translator: Egy, a többi alkalmazásba is beépülő szótár, ami a kimondott szövegekkel is működik, valamint ha a kamerát egy idegen nyelvű szövegre irányítjuk, azt is lefordítja. A többi hasonló alkalmazásokkal ellentétben, ez elvileg nem igényel netkapcsolatot. A támogatott nyelvek között viszont nincs magyar.

Group Play: Zenelejátszás vagy képek megosztása, valamint multiplayer játék, NFC érintéses kapcsolat felépítéssel, Wi-Fi-n keresztül, aktív netkapcsolat nélkül is.

Dual Camera: Úgy lehet képet készíteni, hogy az előlapi kamera képét is a fotóra montírozza. Videó rögzítésénél, sőt videó chatnél is működik. Az elkészült képekhez lehet hangjegyzetet készíteni vagy azokból egy nyomtatható fotóalbumot csinálni (nyilván a hangot nem lehet kinyomtatni). Maga az alkalmazás egy picit a Galaxy Camera appjára hasonlít, így lehetőségünk van a képek precízebb szerkesztésére vagy témák hozzáadására.

img_fun_02_phone

És igazából ennyi. Nekem a Galaxy S4 kicsit olyan, mint az iPhone esetében az S-modellek. Semmi nagy újítás, csak a meglévő dolog reszelgetése, amihez itt hozzájön pár ötlet átemelése egy másik termékből, valamint néhány új, izgalmas, de teljesen fölösleges alkalmazás. Kipróbálnám, de nem hiszem hogy lecserélném a szifonom.

Handrás kicsit elfogultabban írt a témáról, ha gondoljátok, arra is vessetek egy pillantást:

Az egészet élőben közvetítették, de baromi kínos volt az egész. A Samsung fejes, ha jól emlékszem J.K. Shin úr, amikor megérkezett a színpadra és jó estét kívánt, csak néma csönd volt a válasz. Állt még pár másodpercig a kínos csendben széttárt karokkal, mire nagy nehezen kapott egy kis tapsot. Innentől sem lett jobb a helyzet, leleplezték a telefont, de egyetlen élő demó sem történt, gyakorlatilag az összes új fícsört videóról demózták, a körítés pedig a színészek voltak, született feleségekkel, szteppelő (de minek) kisfiúval, meg ilyenek. Borzasztó gyenge poénok, unalom, és a közönség totális érdektelensége jellemezte a műsort.

Akik szeretnék végignézni a teljes bemutatót, azok itt tehetik meg:

Ti mit gondoltok?

iSamurai iPhone szerviz akció

CES 2013: Gyerekjátékok

Hiába a világ legnagyobb elektronikai showja, a gyerekekről sem lehet elfeledkezni.

Itt van például a Hello Kitty, ami azóta sem megy ki a divatból. Ráadásul abszolút újító szelleműek, úgyhogy a CES-re is kihoztak egy pár rózsaszín dolgot.

hellokitty08

Vegyük például ezt a cuki macskafejes, távirányítható, iPhone és iPod dokkolót, aminek a füle a hangszóró. A füle! Igaz hogy csak a régi 30 tűs csatlakozójú készülékkel működik, de hogy az iPhone 5 tulajdonos 6 évesek se maradjanak ki a jóból, ők kaphatnak egy Lightning csatlakozós autós töltőt.

hellokitty34

És hogy a gyereket ne csak kábítsuk a cukisággal, hanem tanítsuk is, itt van egy kiterjesztett valóság alkalmazás, ami a gyerekek olvasás tanulását segítheti. A Big Bird’s Words-ben a Szezám utca híres bábfigurájának kell segíteni dolgokat megtalálni. Tegyük fel, hogy tejet szeretne. Ilyenkor a gyerek berongyol a konyhába, feltépi a hűtőajtót, és a telefon kameráját ráirányítja a tejes dobozon látható tej szóra. Az alkalmazás felismeri azt és megdicséri a gyereket, hogy milyen ügyes volt. A dolog technikai hátterét a Qualcomm Vuforia szövegfelismerő algoritmusa adja, ami ebben az alkalmazásban fog először megjelenni valamikor a nyár folyamán iOS-re és Androidra.

original

És a végére egy olyan dolog, ami első ránézésre eléggé szürreálisnak tűnik, de jobban belegondolva elég sokunk hétköznapi tevékenységét “tanítja” meg a gyereknek. Nem másról van szó, mint az iPotty-ról, ami egy bili, beépített iPad tartóval. Nem hangzik túl jó ötletnek egy drága elektronikai kütyüt a vécéhasználattal párosítani, nem? Pedig ez a bili egy vízhatlan tokkal védi az értékes tabletünk az esetleges balesetektől, és talán még egy kis segítséget is tud nyújtani a vécére szoktatás időszakában.

ipotty

iSamurai iPhone szerviz akció

CES 2013: Justin Case, Marvel, Speck’s, LEGO, Retro Game tokok

A tokok terén is komoly verseny folyik az idei CES-en.

DSC_0001

Kezdjük is a Justin Case nevű iPad, iPad mini tokkal. Ez egy kihajtható bőr tok, amiben az az érdekes, hogy ugyan beépített akkumulátorral van felszerelve, mégsem lett tőle nagyobb a tok. A fenti képen jól látszik, hogy bal oldalon az akkumulátor mellé rögtön kábeleket is kapunk. Mivel a tok kihajtható és az akkumulátor nem az iPad “alatt” van, hanem a kihajtható felületben, egyáltalán nem lesz tőle nagyobb a tok. Szerintem nem rossz elgondolás, egyedül az lehet a probléma, ha a kábelek megtörnek, de remélem erre is van/lesz megoldás.

Screen-Shot-2013-01-08-at-16.42.06

Lassan, de biztosan érkeznek az iPad mini tokok is. A Speck is bemutatta a legújabb kemény iPad mini tokját. Több szín közül lehet választani, hölgyeknek biztos bejön a rózsaszín változat. Nekem egyébként kifejezetten tetszik, ha lenne iPad minim, biztos vásárolnék hozzá ilyet.

legoiphonecases

A Smallworks új LEGO-s tokokkal vonult ki a CES-re. Ezek speciális kemény tokok, amellyel akár egy egész LEGO robotot építhetünk. Az ára 25 dollár körül mozog, tehát 5-6.000Ft. Egyszer biztos kipróbálnám, azonban egy helikopterrel a tok hátán nem tudnék telefonálni.

DSC_0043

Az iLounge pavilonjánál meglepetésünkre szuperhősös tokokat találtak a kollégák. A Chara-Cases tokok DC és MARVEL hősöket mintáznak meg iPhone-hoz és iPod Touch-hoz. A “hősök” kemény gumiból készülnek és szinte az összes elkészült tokként. Az ára körülbelül 35 dollár körül mozog, remélem Magyarországon is lehet majd kapni őket!

DSC_00451

A PureGear standjánál idén Retro tokokkal is találkozhatunk. Érdekes elképzelés. Kettő az egyben tok, mivel a hátulján retro játékokkal játszatunk, mint például egy golyópotyogtatós a döntésink megkönnyítésére, vagy labirintus. A kemény műanyagnak köszönhetően ezek is megfelelően védik a készülékeinket. Valamikor a nyár elején találkozhatunk majd velük a boltban is:

original-17

xlarge-15

iSamurai iPhone szerviz akció