fbpx Skip to content

Megkerestetek minket, hogy írjunk néhány sort a Jawbone UP24-ről, főként az előző generációhoz képest történt változásokat illetően. Mielőtt belekezdenék, mindenképpen ajánlom admin, Jadeye és tothur kollégák közös cikkét, melyet még a korábbi generációról írtak.

cover

A Jawbone UP egy iPhone-nal és Androiddal használható csuklópánt, amely a hozzá tartozó alkalmazás segítségével figyelemmel követi az alvásodat, a napi mozgásodat és étkezésidet, lehetővé téve az egészségesebb életmódra váltást és önmagad jobb megismerését, amelynek köszönhetően a hétköznapok során jobban érezheted magad.

Miben különbözik az UP24 a sima UP-tól?

Az új verzióból eleinte két szín volt elérhető, melyet nem olyan rég kiegészítettek két továbbival, így immár a következőkből válogathatnak az érdeklődők: fekete, lime zöld, lazacvörös és pink.

kep1

A legfontosabb különbség a két eszköz között a szinkronizálás módját érintette. Az előző verzióban használt fejhallgató aljzaton keresztüli szinkronizálást felváltotta a Bluetooth-on keresztül létesített kapcsolat. Ez ugyan csökkentette az eddig megszokott 10 napos akkuidőt, de a Low Energy technológiának köszönhetően csupán 3 nappal, így 7 napos készenlétet kapva, mely a tesztjeim során valósnak bizonyult. 2 hete van meg a karkötő, kétszer töltöttem.

A töltés a mellékelt kábellel, jack csatlakozó segítségével történik, viszont a szinkronizáció vezeték nélkülivé tételével feleslegessé vált a hagyományos 3.5-es csatlakozó használata, ezért helytakarékossági okokból 2.5-es csatlakozót kapott az eszköz. További eltérés a karkötők mintázatában figyelhető meg.

kep2

Hardver szempontjából több változás nem történt, viszont az új készülékkel együtt bemutatták a kapcsolódó alkalmazás 3.0-s változatát, mely azóta a 3.1.2-es verziónál jár a cikk írásának pillanatában.

Az új verzióval a következő újdonságok érkeztek:

  • push értesítés a kitűzött célhoz közeledve;
  • push értesítés, mely tájékoztat az előmenetelünkről, az adott célkitűzésekkel kapcsolatban (például az alvó mód kikapcsolása után értesítés az alvással töltött órákról);
  • Sleep Recovery Tool, mely segítségével manuálisan megadhatjuk az alvással töltött órákat, amennyiben elfelejtettük bekapcsolni az alvó módot elalvás előtt;
  • harmadik fél által készített alkalmazásokkal való kommunikáció (RunKeeper, MyFitnessPal, IFTTT, Withings, stb.) – ez már az előző verziókban is működött, de a korábbi cikkben nem került megemlítésre.

Az új típusú push értesítések kizárólag az UP24 esetén érhetők el, míg minden más, itt fel nem sorolt újítás a korábbi UP karkötő tulajdonosai számára is elérhető. Sima push értesítések egyébként a régi típus esetén is érkeznek, azonban mivel abban az esetben nincs valós idejű kapcsolat az UP és a készülék között, így ott az értesítések jellemzően csak egy-egy szinkronizálást követően érkeznek, illetve természetesen akkor, ha valaki hozzászólt mondjuk egy tevékenységünkhöz.

kep3

Nem mutatnám be külön az alkalmazásokat, a legtöbb 1–2 funkcióra specializálódott, mint például a futás rögzítése, kalória számlálás nagy méretű, beépített táplálék-adatbázissal. Viszont ki kell emelnem az IFTTT-t, mely egy új világot nyit meg az elérhető funkciók terén.

Az IFTTT segítségével különböző eseményeket rendelhetünk bizonyos aktivitásokhoz. Az UP csatorna esetén 12 trigger és 4 action érhető el. Nézzünk néhány példát: amennyiben rendelkezünk mondjuk Philiph HUE készlettel, beállíthatjuk, hogy alvó mód kikacsolásakor felkapcsoljanak a lámpák, esetleg egy adott hashtaggel ellátott Facebook poszt alapján az UP bejegyezzen egy aktivitást.

A lehetőségek határtalanok, bővebb információért nézzétek meg ezt az oldalt, illetve érdemes elolvasni korábbi cikkünket, ahol az IFTTT is szóba kerül a Pushover kapcsán.

[appstore id=”461125277″]

[appstore id=”660944635″]

Ti használtok okos karkötőket?

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. Én tavaly novemberben vettem egy UP-ot az Apple Storeban. Egész pontosan fél évig bírta majd tönkrement. A Jawbone support nem foglalkozott vele átirányított az Apple Storehoz, akik nem cserélték, hanem visszautalták a pénzt. Így ezt egy hosszú próbaidőnek tekintettem. Bár tetszett a jawbone up nem vennék újból: 1., sokkal olcsóbban van hasonló tudású karkötő, 2., nekem kényelmetlen volt alváskora vastagsága miatt 3., a szinkronizálás is macerás volt, és sokszor nem is sikerült csak 2-3 próbálkozás után. 4.,vigyáztam rá még víz sem érte mégis tönkrement. Mivel nagyon nem izgatta magát a gyártó gondolom ez nem egyedi.
    A lényeg kipróbálni jó volt.

  2. @snw156: mivel itthon nincs hivatalos Jawbone képviselet, így csak azok tudják kicserélni, akiktől vetted. hogy az Apple visszaadta a pénzed, azzal gyakorlatilag jobban jártál, hiszen aztán bármire elköltheted.

    nekem legutóbb végül az amerikai Jawbone cserélte ki a szinkronizálási problémák miatt a szintén magyar Apple Online Store-os UP-ot, és cserébe kérték, hogy küldjem el nekik a problémás darabot San Franciscóba, amit utána meg is kaptak, miközben több szoftveres szinkronizálási hibát is tudtunk közösen orvosolni.

    én eddig nem találtam alternatívát rá, mert az egyik ezt nem tudja, a másik meg azt nem. a legelső verzió óta használok UP-ot, és noha a legelső szériát gyártási problémák miatt visszahívták, nekem az mégis majdnem napra pontosan 1 évig működött, aztán valószínűleg az akkuja döglött be, így le kellett cseréljem az újabbra, ami akkor még hónapokig nem volt elérhető.

  3. Szia!

    Ez a Jawbone UP24, vízálló, vagy nem? Van ahol azt írták igen, nem tudok rajta kiigazodni. Tegnap vittem vissza egy Withings Pulse O2-őt, gondolkodom, hogy helyette egy ilyet vásároljak. Hibátlanul működik a mai napig? Köszi előre is a válaszod!

  4. @baumgartner: azt írják róla, hogy “Splash-resistant, but do not submerge”, tehát azt kibírja, ha zuhanyzol benne, de úszni már ne vidd. én azt javasolnám, hogy a lehető legkevesebb víz érje, de elvileg nincs problémája azzal sem, ha vizes lesz.

  5. Ertem, nalad mar erte viz? Mosogatas kozben, vagy kezmosas kozben? Zuhanyzas kozben mondjuk pont levennem. 🙂 Arra nem kaptam valaszt, hogy mennyire tartos nalad? Azt olvastam, hogy a sima UP, csak egy evig birta, azert remelem ez nem adja meg magat. 🙂 Pl az akku kapacitasa nem csokkent? A sok le – felvetel miatt, nem valtozik az alakja, tehat, ugyan ugy all a csuklodon, mint amikor ujonan felvetted? Ebreszto funkciokent, ha rezeg, valoban fel lehet ra ebredni, vagy azert kell melle egy hangal jelszo ebresztes is?

  6. @baumgartner: én direkt kikerülöm az olyan helyzeteket, hogy vizes legyen, de azért időnként kap egy szappanos megmosást és leöblítést, attól nem lesz baja. nekem megduzzadt valahogy a gumírozása, emiatt mind a jack, mind a gombos vége felé kicsit kinyúlt, na meg persze körben az egész vastagabb lett. erre nincs magyarázat, hogy mitől, de a működését amúgy nem befolyásolja. az akkuval nem volt gondom. a sok levétel-visszarakás miatt nekem már kissé lefelé hajlanak a végei, ez új korában teljesen egyenes volt, de a működésében ez sem számít semmit. engem bőven felkelt a rezgése, de itt már személyfüggő, ki mire ébred fel.

  7. A duzzadasa, nem lehet, hogy a tolteskor keletkezo esetleges melegedese miatt lehet? Ha teged felebreszt a rezgese, akkor engem is biztos fel fog, mivel konnyen ebredem barmire. 🙂 Koszi a segitseget!

  8. Ui: gondolom a garancia erre is jo, marmint a duzzadasra, szoval, ha visszaviszem, ki kene, hogy csereljek

  9. @baumgartner: nem melegszik annyit, hogy attól duzzadt volna meg, és nem mindegyik duzzad meg. a garanciám már lejárt, így nem cserélték ki emiatt, de a működését nem befolyásolja amúgy sem. ha még lett volna rá garancia, szerintem kicserélték volna, de passz.

  10. Ertem, koszonom megegyszer a valaszokat! Ha megjott az Istyleba, megnezem, mert az M meret nagyon szuk volt, ha az L jo lesz es nem idegesit a karomon, megveszem, bar azert megneznem a Withings Activét is, viszont az ora lehet engem is idegesitene alvas kozben, mivel joval nagyobb. Withings 50-es merlegem van, ezert ragaszkodtam a Withings aktivitasmerohoz, hogy eleg legyen egy alkalmazas az adatok kovetesehez. Kar, hogy a Withings alkalmazasahoz nem lehet csatolni a Jawbonet, max az UP alkalmazas tudja beolvasni a merleg adatait.

  11. Nalam egyebkent 3 het es egy napot bir egy feltoltessel, igaz, nem is nezegetem az alkalmazast orankent, hanem csak napi egyszer este. 🙂

  12. Ebreszto funkcio viszont minden napra be van allitva.

  13. Jadeye:
    Használod még? Vettél azóta esetleg újabbat, mondjuk az UP2-t vagy UP3-at? Én most gondolkozom egy ilyen kütyü vásárlásán, de nem igazán tudom, hogy mit kellene tudjon. Specifikáció alapján az UP3 jó lehet, bár a vízállóságról a honlapján egyik helyen azt írja, hogy lehet benne tusolni, a másikon meg azt, hogy nem.
    Így másik esélyes a Fitbit Flex 2, ami “swim-proof”, esetleg a Fitbit Alta.
    Dizájnra sima egyszerű “karperecet” keresek, hiszen bal kezemen ott a karóra, így ez csak egy diszkrét kiegészítő lenne a jobb csuklómon.

  14. @Vikitorony: még a második kiadású első generációsat használom – vagyis most épp nem, mert két napja nem akar szinkronizálni, lehet, hogy kontakthibás lett valamelyik kábele, mert legutóbb letört róla az egyetlen gomb/led vég, bár ettől még működik. holnap fogom szakadásjelzővel megnézni a vezetékeket, meg megpróbálni javítani a kapcsolós rész szalagkábelét. aztán ha nem kel életre, akkor kénytelen leszek egy másikhoz nyúlni, mert már megszoktam. mondjuk amióta megvan az Apple Watch, azóta az UP-ot csak éjszakára, alvásfigyelésre veszem fel.

    a Fitbit esetén már a Flex 1 is teljesen vízálló volt, csak azzal az a bajom, hogy nem teszi be az adatokat a Health alá, míg a Jawbone appja igen.

  15. @Jadeye: Akkor ha nem csak a fitbit app-ban szeretném látni az adatokat, hanem a Health-ben is, akkor mindenképpen az Jawbone-t ajánlod.
    Később elképzelhető, hogy jön egy olyan fitbit app, ami menti az adatokat a Health-be is, csak ez elég bizonytalan.
    Köszi!

  16. @Vikitorony: elvileg van valami app, ami a legtöbb ilyen okos kütyü alkalmazásából képes begyűjteni az adatokat, majd azokat átadni a Health-nek, de most még egy külön app erre a Fitbit esetén, amikor a Jawbone alapból tudja, az szerintem túlbonyolítja. meg én már megszoktam az UP appját, a Fitbité így annyira nem jött be.


Add a Comment