fbpx Skip to content

A telefonnal irányítható háztartási gépek közel sem mondhatóak újdonságoknak, hiszen már 1-2 éve a piacon vannak, azonban mostanra jutottak el ezek az eszközök is arra a pontra, hogy egyre olcsóbbak, megfizethetőbbek (bár ez inkább külföldi viszonylatban igaz), valamint egyre felhasználóbarátabb a működésük.

article-2449498-189AB4CF00000578-294_634x581

Ilyen felturbózott, mindennap használatos háztartási gép az iKettle, az iPhone-nal irányítható vízforraló. A vízforraló teljes működését az ágyunkból vezérelhetjük reggel – anélkül, hogy még csak fel kellene ülnünk.

Az iKettle Wi-Fi-n keresztül kommunikál a telefonunkkal, amelyről távolról be-, és kikapcsolhatjuk, továbbá kiválaszthatjuk, hogy hány fokosra melegítse a vizet, attól függően, hogy milyen kávét vagy teát szeretnénk éppen inni. Az alkalmazáson belül továbbá megadhatjuk azt is, hogy amikor hazaértünk, akkor kezdje el melegíteni a vizet, valamint az ébresztőórához is társíthatjuk a forralást, így mire felkelünk, már a konyhában fog várni minket a forró víz.

article-2449498-189AD37800000578-167_634x606

Az egyetlen probléma a távirányítású vízforralóval az, hogy bár a működését távolról vezérelhetjük, attól még nekünk kell “manuálisan” megtöltenünk azt vízzel, hiszen erre még nem létezik app. 😀 Így például az ínyenc teakedvelők egyből azt fogják mondani, hogy semmi értelme az egésznek, hiszen a kitűnő teához mindig friss vizet kell használni, különben nem lesz olyan a tea íze, mint amilyennek lennie kéne.

Továbbá elég borsos ára van még mindig, hiszen az iKettle $160, ami magyar forintba átszámítva 35 ezer Ft, bár kétségtelen dekoratív eszköz a konyhába.

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. Ennek is annyi értelme van mint rácsos ablaknak a hadihajón… Ja bocs tengeralatjárón 😀

  2. Én egy programozható wifis villásdugónak jobban örülnék. Van ilyen?

  3. Wifis vibrator nincs ?

  4. Van már olyan is

  5. viccen kívül az lenne jó ha kulcs helyett az iPhone-om kéri az ujj lenyomatomat és nyílik az ajtó

  6. @MacFly Nem is rossz ötlet 😀

  7. Szeretem az ilyen kütyüket de ez már egy kicsit sok. Főleg 35000 Forintért. Egy vízforraló kb 3-4 perc alatt felforral 1 liter vizet. Ennyi időre már csak lefoglalom magam a konyhában.

  8. Az ujjlenyomatal való ajtó nyitás mar létezik , Ekey , mar csak okos telefonhoz kell társítani . Csak az árral van a baj , az ajtóba szerelt kb 1200 EUR .

  9. @paprika: Ajtóval együtt remelem 🙂

  10. Danikorpai,
    Jó cucc ez, köszi! 🙂
    A teakedvelős résszel kissé vitába szállnék: ugye a különböző teáknál a víz hőmérséklete, az áztatási idő _és_ a víz lágysága a fontos, hogy minél kisebb legyen az ásványianyag tartalom. Az, hogy forralás előtt hol áll a víz, mindegy.
    Szóval, nekem kéne! 🙂

    MacFly,
    attól, hogy neked valami nem kell, attól még másnak hasznos lehet. Szűklátókörűség rulez. 🙂

  11. A szifonstore-ban lehet kapni alkalmazással nyitható ajtózárat 49.900 Ft-ért és garázsnyitót 19.900 Ft-ért. A garázsnyitó biztosan megérné, tekintve, hogy az évek alat 4-5 garázsnyitót tettünk tönkre (darabja 6.000 Ft). Ráadásul elég lenne a telefont magamnál tartanom, nem kell a garázsnyitót is mindig keresgélni.

  12. Most nem azért de ki az aki meccsnézés közben teázik? 🙂

  13. Erre modom azt, h még Amerikában sem fog ez tömeg cikk lenni… Mivel ennyi pénzért még ők is be tudják kapcsolni.. Pl rögtön ébredés után, ameddig melegít, addig arcot mos, stb! Ha nincs teli, 40-50 mp alatt felmelegít 1 bögre vízet. Saját tapasztalat…

  14. @kisjakab

    4-5 garázsnyitót?
    Mi 8 éve használunk 1db-ot és még mindig kifogástalan állapotba van, csak elemet cseréltem benne. Egyszer kell venni minőségi darabot 🙂

  15. Put2,

    Vedd észre, ez nem csak egy sima vízforraló, ahol az a lényeg, bugyborékoljon a víz…

    Teánál nagyon nem mindegy, hány fokos vízzel öntöd le a zöld, fehér vagy fekete teakeveleket. Ráadásként tudja tartani az adott hőfokot – egy ilyen vízforraló “i-tudás” nélkül is messze van a teszkógazdaságos műanyag csodáktól.

  16. @dik_: A cikkből nem derült ki, h ez tartja az adott hőfokot.. Csak annyi, h tudja melegíteni a vizet, időpontra.. Meg az esetek többségében forró vízből, ami forr, abból csinálnak kávét vagy teát az emberek. Aki meg ínyenc, és ilyeneket használ, az nagyon kevés ember.. Én erre értettem azt, h kb 10 ezer emberből 2-őt érdekli. Így ezért nem lesz tömegcikk.. Szerintem..

  17. Sajna az egész konyha nem ér ennyit, szóval részemről ez egyelőre várat magára… 😀


Add a Comment