fbpx Skip to content

Egy mobilszolgáltatónál dolgozó forrásunktól több belsős információt is kaptunk az itthon az iOS 13 megjelenése óta eléggé széleskörűen tapasztalható hálózateldobási hiba kapcsán, és sajnos nem szolgálhatunk jó hírekkel, viszont egyúttal a jelenség mögött álló hibák egyik feléről is van már technikai információnk.

A hozzánk eljutott információk alapján az Apple sokáig nem is reagált érdemben a szolgáltatók megkeresésére, csak szóbeli ígéreteket tett arra vonatkozóan, hogy egy szoftverfrissítésben ezt orvosolják. Időközben azonban hiába jelent meg már az iOS 13.1.3 is, ezt még abban sem oldották meg. Mikor végre érdemben is válaszolt a cég a szolgáltatóktól kapott logokra, válaszukban azt említették meg, hogy leghamarabb a decemberben érkező iOS 13.3-ra tudják csak ütemezni a hiba javítását, ami meglehetősen sajnálatos, hiszen sok esetben konkrétan épp a telefon alapfunkciója az, ami nem működik.

Mi okozza a hálózateldobást?

Ebben több dolog is közrejátszik.

Az egyik, azonosított probléma röviden az, hogy amikor a telefon a 2G/3G-n folytatott hívás után visszaállna 4G-re, rossz üzenetet küld a hálózatnak és emiatt meghiúsul a 4G kapcsolat.

Amikor nem VoLTE-n telefonál az ember, akkor valójában 2G/3G áramkörkapcsolt hálózatra visszaállva teszi ezt meg, ezt nevezik CSFB-nek (circuit-switched fallback). Amikor a telefon újra átállna a csomagkapcsolt 4G hálózatra, az iOS 13.1.x-es készülekek bár kezdeményezik, de nem fejezik be a csatlakozást 4G-re, hanem a folyamat közben egy lecsatlakozási kérelmet küldenek a hálózatnak.

Mivel azonban a szolgáltatók a telefon (pláne a mobilhálózati kommunikációért felelős baseband) működésébe nem látnak bele, így nem tudják, miért küld a készülék lecsatlakozási kérelmet a hálózatnak.

Forrásunk szerint a VoLTE bevezetése előtti teszteken sokszor volt ilyen teszteset, amikor CSFB után kellett a telefonnak visszaállnia 4G-re, de akkor nem jelentkezett a probléma. Ezek a tesztek még a sima 13.0-val történtek meg annak idején.

Ez viszont sajnos csak az egyik hiba, ami a hálózateldobást okozza. A másik hibát még nem sikerült kinyomozni.

Ez a jelenség egyébként nem korlátozódik hazánkra, forrásunk kapásból Németországot és az Egyesült Királyságot említette, hogy ő onnan kapott ezzel kapcsolatban visszajelzéseket, és nálunk, a korábbi cikkeink hozászólásaiban is több ország említésre került, de valamiért mégsem akkora mennyiségben, mint az itthoni esetek.

Mennyien lehetnek érintettek?

Erre vonatkozóan nincs pontos adat, de érdemes megnézni a korábbi felmérésünk legelső kérdésének eredményét, ami arányaiban jól jellemzi a helyzetet, még ha nem is tekinthető reprezentatívnak:

[totalpoll id=”115312″ fragment=”results”]

Az alábbi kérdésre adott válaszok is azt igazolják, hogy a hiba hazánkban szolgáltatótól függetlenül jelentkezik, de mégis gyakrabban fordul elő a Vodafone ügyfeleinél a másik két nagy szolgáltatóval szemben:

[totalpoll id=”115322″ fragment=”results”]

Az Apple jelenleg az iOS 13.3-ra ütemezi a hiba javítását, ami decemberben érkezik

Az Apple a szolgáltatóknak küldött válasza alapján jelenleg csak a 13.3-ra tudja ütemezni a hiba javítását, és ennek megjelenése decemberben várható.

Az alábbi képernyőfotón az egyik szolgáltató által az erről a hibáról felvett egyik hibajegy látható, amin kitakarásra kerültek a nem közzétehető információk. A végén (pirossal aláhúzva) látható, hogy az Apple tud a problémáról, ők is reprodukálni tudják, és hogy azt a YukonC esetén fogják javítani – a Yukon az iOS 13 kódneve, ennek harmadik alverziója a C, tehát ez az iOS 13.3-at jelenti:

Az Apple ütemterve pedig decemberre időzíti az iOS 13.3 megjelenését, de pontos dátumot egyelőre nem tudunk.

Forrásunknak arról nem volt információja, hogy az Apple mindezt hivatalosan is kommunikálja-e majd az ügyfelei felé bármilyen formában.

Mivel lehet ezt áthidalni, ameddig az Apple ki nem javítja?

Az első, immár beazonosított hibára megoldást jelent az általunk korábban szintén említett 4G letiltás, vagy a VoLTE bekapcsolása, illetve javasolják a Wi-Fi kikapcsolását is. A VoLTE bekapcsolását a szolgáltatónknál lehet kérni, amelynek módja szolgáltatónként változó.

Akiknek ez sem oldja meg, azoknak jelenleg nincs opciójuk.

Mi számukra továbbra is azt tudjuk javasolni, hogy folyamatosan ostromolják az Apple Támogatást, nyomást gyakorolva a cégre, hogy mihamarabb javítsák – vagy pedig rakassák vissza az Apple-lel a hivatalos szervizpartnerein keresztül az iOS 12-t… ?

Kapcsolat

Az Apple Támogatás itt érhető el (ugyanakkor azt is vegyük figyelembe, hogy az ügyfélszolgálatos munkatárs érdemben sajnos csak annyit tud majd tenni, hogy továbbítja magasabb szintre a visszajelzésünket, tehát lehetőség szerint ne ordítsuk le a fejét feleslegesen, hiszen nem ő tehet az egészről!): https://apple.com/hu/contact

A magyarországi hivatalos szervizpartnerek listája és elérhetőségeik pedig ebben a cikkünkben találhatóak meg: Gyakori kérdések: melyek az Apple hivatalos szervizpartnerei Magyarországon?

Frissítés – megjelent az iOS 13.2.2

Az Apple november 7-én kiadta az iOS 13.2.2-t, amiben a frissítés részleteiben külön kiemeli egy olyan hiba javítását, amely miatt előfordulhat, hogy hívások után átmenetileg megszakad a mobilszolgáltatás az iPhone-on.

Ha az erre a verzióra való frissítés sem oldja meg az általunk tapasztalt hibát, továbbra is az Apple Támogatást tudjuk ostromolni ezzel – illetve megpróbálhatjuk az iOS 13.3 béta verzióját is.

[newsletter_signup_form id=13]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Mindenesetre érdekes, hogyha valóban rendszerhiba áll mögötte, és nem szolgáltatói akkor miért nem jelentkezik ez mindenkinél?! Én személy szerint eddig semmi problémát nem tapasztaltam Xs-nél, pedig minden frissítést egyből feltettem, és nem állítgattam semmi hálózatot, volte-t, semmit soha… :man_shrugging:

  2. Nekem is hibátlanul megy minden iPhone X Telekom!

  3. Érdekes módon nekem is megy rendesen minden xs, 6s Vodafone. Hiba egy szál sem és nagyon jól működik a rendszer.

  4. Igen ez egy hatalmas kérdés, hogy egyeseknek miért jó másiknak pedig miért nem. :man_shrugging:t2:

  5. Avatar for zoli62 zoli62 says:

    Egy teljes kikapcsolás/bekapcsolás után nekem sem volt gondom SE-n a hálózateldobással Telekom hálózaton. Bár valószínűleg nem tömeges probléma, de azért elismerésre méltó, hogy az Apple is reagált rá. Egyébként a fallback problémák kiküszöbölésével a Digi is küzd most a tesztidőszakban. Az Apple support ostromlása nem annyira hatékony módszer, mert a hibabejelentést eleve nem is tudják felvenni, el se szakértő jut level 3-hoz. Esetleg akinek van developer fiókja, az megkísérelheti a probléma jelentését, már amennyiben van erre megfelelő kategória. (én nem néztem)

  6. Érdekes, hogy az én ismerősi körömben sem jelentkezett sohasem. Nekem XS-em van és semmi gond nincs vele, de 7-esek, 8-asok is vannak szépszámmal, direkt rá is kérdeztem a tulajoknál, de azok sem produkálják.
    Azt tudom még elképzelni, hogy valamelyik komponens az érintett telefonoknál valami miatt a frissítési folyamatban nem frissült le, és ez okozhatja ezt.

  7. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @zoli62: láthatod, hogy elég sokakat érint, kapásból a cikkben lévő felmérési eredményekből, ami nyilván nem reprezentatív, de ha csak a mi olvasóink közül ennyien nyomtak rá arra, hogy tapasztalják, akkor ennél még több a tényleges, hiszen nem szavazott az összes iPhone felhasználó.

    @balint.do: nincs olyan, hogy valami nem frissült le, ráadásul azt egy restore is biztosan helyretenné. a cikkben le van írva, mi történik pontosan: lecsatlakozási kérelmet küld a készülék a CSFB után a visszaállási folyamat során.

  8. Tudtommal pl a hálózati információkat a készülék a szolgáltatótól kéri le, ezeknek a frissítéseit is a szolgáltató biztosítja… mivel ennyire véletlenszerűen jelentkezik a hiba, simán elképzelhető hogy elcsesztek valamit ebben a folyamatban.
    Egyébként ez egész sztori tökéletesen jellemzi, hogy mekkor egy katyvasz az egész volte. Nincs egy kigondolt szabvány mögötte, mindenki implementálta valahogy, ami aztán vagy működik vagy nem… (egyébként néhány androidos topicban is kísértetiesen hasonló dolgoról panszkodnak az emberek, bár tény hogy nem mindenhol, de ez megintcsak alátámasztja amit a volte-ről írtam)

  9. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a hálózati beállításokat (carrier bundle) az iOS az Apple szerveréről kéri le, nem a szolgáltatótól. a hálózati beállítások nem tartalmaznak semmi olyasmit, ami lecsatlakozási kérelem küldését írná elő.

  10. Avatar for gunar gunar says:

    Ne kiabáljuk el, reméljük ez így is marad nálunk akiknél nem jelentkezett a probléma.

  11. Köszönet érte, hogy foglalkoztok ezzel az üggyel. Talán a ti általatok biztosított nyilvánosságnak is köszönhetően jöhetett ez a belsős szolgáltatói info. Ha nem titok az érdekelne, hogy Ti kerestétek meg őket (volt ismeretség korábbról) vagy ők jelentkeztek nálatok? Mert gondolom, ha nem a szolgáltatók miatt van gond, akkor finoman ők is szeretnék jelezni a publikumnak, hogy kinél van a megoldás kulcsa.

  12. Amúgy tényleg csak hasonlít a hibához ami ios 12-ben volt. Mert ott a bejövő hívás pillanatában vesztette el a hálózatot, kezdeményezni tudtál gond nélkül. Ez valószínűleg egy teljesen új hiba azért is megy lassabban az orvosolása. De mondjuk az érdekes lehet még, hogy nem-e csak egy egy régióban jelentkezik a hiba.

  13. A hivatalos magyar szervizeket fölösleges zaklatni, semmire nincs rálátásuk, csak annyit tehetnek hogy átveszik szervizre és kiküldik.

  14. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @Nem_Tom: ezt most a forrás védelme érdekében nem részleteznénk. :wink:

    @ricszol: a magyar szervizpartnereken keresztül tudod visszarakatni az iOS 12-t. a cikk nem írta, hogy őket bármi mással zaklatni kellene.

  15. Avatar for gunar gunar says:

    Azért mondjuk az Apple elérhetővé tehetné ebben az esetben addig míg meg nem oldja, hogy a 12-t visszateheti aki akarja. Igaz ezzel elismerné hogy hibázott, de lehet ezzel a lépéssel kevesebbet bukna a presztizséből, mint hogy szívnak a felhasználói

  16. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    tuti nem fogja ezt megtenni, mert aztán meg azzal lenne a probléma, hogy a felhasználók bukják az adataikat, mert az iOS 13-ról nem tudják azokat visszatenni az iOS 12-re.

  17. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Jadeye: Azért itt van egy ellent mondás is. Ha a készülék minden esetben kér egy lecsatlakozást akkor miért nem csatlakozik le minden esetben?

  18. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @Hacsi: ezt én nem tudom neked megmondani, de ez a lecsatlakozási kérelmes hiba csak az egyik része a dolognak. az sem derült ki még, hogy akinek nem oldja meg a 4G letiltása vagy a VoLTE engedélyezése, annál miért nem oldja meg, valamint az sem világos, hogy egyeseket miért érint, másokat meg miért nem.

  19. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Arról nem beszélve, hogy egy ilyen fontos hibát ami a készülék alapfunkcióját érinti miért nem max prioritással kezel az Apple. Látjuk milyen javítások jöttek ki az elmúlt hetekben vicc az egész.

  20. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Nekem 1 hétig jelentkezett azóta nem. De van most éppen más bajom. A lista amúgy szépen lassan fogy de ha valaki tudná esetleg, hogy miként lehetne megtudni, hogy mitől lett sza… nagyon rossz a wifi-je a 2019-es MBP-nek azt megköszönném. Habár csak szórakozáshoz kellene (valahogy én elvárnám hogy tudjak Wifiről is játszani) de nem lehet mert egy sima ping 8.8.8.8-nál is van rendszeres csomagvesztésem. (Igen minden újra lett sokszor indítva, igen SMC, PRAM, SAFE BOOT megvolt, igen a gép mellé lerakott MB hibátlan 3-4ms el pingel órákon keresztül) ez a romhalmaz 10-800ms ig hozza a pingeket rendszeres csomagvesztéssel. Annyit vettem észre hogy ha rákattintok a báron található “Airplay” ikonra az sokat tud még pluszba rontani a helyzeten.

  21. Sziasztok!

    Ezzel kapcsolatban egy észrevétel. Nekem nincs gond, nem dobálja a hálózatot, de tettem egy kísérletet. Jelenleg Telekomos kártya van a telefonom*ban 2 éves és maga a kártya tudja a VoLTE szolgáltatást. A kártyán aktív is a VoLTE. A beállítások menübe akár bekapcsolom a VoLTE szolgáltatást, akár nem minden esetben stabil a hálózat. Van egy másik sim kártyám. Ez legalább 5 éves és nem tudja a sim a VoLTE-t. Amennyiben ezt bele teszem a készülékbe, azonnal dobálni kezdi a hálózatot. Mivel a beállítások menü alatt nincs különbség, hogy maga a sim tudja e a VoLTE-t ki és be tudom kapcsolni a szolgáltatást, természetesen csak látszólag. Ezzel a kártyával akár ki, akár be van kapcsolva a VoLTE minden esetben dobálja a hálózatot. Ez a kártya is Telekomos, a telefon egy iPhone SE.
    Remélem előrébb jutunk ebbe a dologba.

    Üdv:
    Zsolt

  22. Ez érdekes, lehet hogy SIM kártya cserével orvosolható a dolog. Nekem viszonylag friss SIM kártyám van, nem is tapasztalom.

  23. Avatar for henets henets says:

    Sziasztok!

    8-as almam van ,es nalam csak sms jon nem fogadott hivasrol,de csak olyanoktol ,akik nincsennek a kontaktokba elmente. Van aki tapasztat mar ilyet az uj ios-el?

  24. Szolgáltatót váltottam, vodára, kb 2 éve, és azóta szívok azzal ha valaki felhív, és egy kis hálózatkimaradás történik akkor szaggatottan hallom a másikat, nem épül fel újra a vonal akkor se ha fullos a térerő, le kell tennem és újrahívnom, ez autóban kihangosításkor elég kellemetlen mert 2 percenként előfordul. Nem jelentkezett valakinél ilyen? Nem lehet hogy ez a 3/4G telefonálás zavar be? Kérdeztem a szolgáltatót de nem foglalkoznak vele. Lett telefon/sim kártya cserélve közben, egyéb ok miatt, de a hiba maradt, mindegyik telefonnál, 5s, X, 7,

  25. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @kistrojak: ez rögtön kiderül, ha:

    • vagy letiltod a 4G-t;
    • vagy bekapcsoltatod a VoLTE-t.
  26. Avatar for Czo Czo says:

    Bekapcsoltad a szurest a beallitasokban? Idegen hivok nemitasa vagy valami hasonlo kifelyezest kell keresned a beallitasok telefon menupontjan belul.

  27. Avatar for aw123 aw123 says:

    Nekem pl augusztusban cserelt sim kartyam van, iphone 8, telenor. A hiba megis erint.

  28. Avatar for bojti bojti says:

    Nekem is nemreg lett cserelve a sim kartyam vodafonnal,pont ilyen terero problemak miatt.
    Akkor azt mondtak siman lehet a kartya hibaja
    Mivel kb 8eves levagott kartya volt.Akkor ezzel a cserevel megoldodott a hiba.
    De aztan jott ez a frissites,este frissitettem,masnap reggel mar nem tudtam sem hivast inditani sem fogadni iphon x-en.
    Semmilyen furfang nem oldotta meg a problemat.Most meg az Apple sz.rik a problemara,mivel a legtobb x es a legtobb 8 amivel baj van mar nem garancialis,ezert szamukra mar nem fontos.Rohej hogy ket-harom honapot kell varni egy ilyen sulyos problema megoldasara.Amint megjavul a telefon adom el es soha tobbet iphone!

  29. Mivel nem lett osszekotve a kerdoivben, hogy kinek milyen keszulekkel nem jo es az meg foleg, hogy milyennel jo, igy ilyen kovetkeztetest nem lehet levonni, hogy mi garancialis es mi nem. Raadasul a 8 kaphato meg hivatalosan is, ugyhogy siman lehet olyan, amin tovabb el a garancia, mint az en 11 pro maxomon.
    Tesztelokent dolgozok, ugyhogy tudom, milyen a jo bug report es ahhoz mit es hanyszor kell reprodukalni, ennyi adat keves. Nagyon gyanus, hogy “csak” a felmeresben reszt vevok felenel rossz, tehat vagy hibas hardware szeria lehet vagy a szolgaltatonal valami. Erdekes lenne egy teruleti felosztas, latva, hogy ki melyik ado toronyhoz csatlakozik, lehet, hogy ott van a hiba. Frekvenciak, interferencia, stb.
    Ja es az apple valoszinuleg nem sz.rik a problemara, csak ugyanezeket az infokat probalja begyujteni.

  30. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    a cikkben le van írva az egyik eset, ami a problémát okozza, és ez nem hardveres, hanem szoftveres. a többit felmérni a szolgáltatók tudják a legegyszerűbben, de mivel szoftveres gondról van szó, hiszen lecsatlakozási kérelmet küld a készülék, így az nagyjából mindegy, melyik adótorony, stb.

  31. De ha szoftveres, akkor egyertelmuen reprodukalhatonak kene lennie a megfelelo hardverkornyezettel, marpedig papiron mindegyik telefon ugyanolyan egy adott szeriaban. Ertem, hogy lecsatlakozasi kerelmet kuld, de akkor a felmerest kitoltok felenel miert nem jon elo/nem veszi eszre? Lehet, hogy lathato lenne valamilyen pattern, ha a kerdesek ossze lennenek kotve a felmeresben es forditva lennenek felteve a kerdesek, azaz valahogy igy: milyen telefon, milyen verzioju ios, milyen szolgaltato, aktiv volte, tapasztalod a problemat es vegul a 4g kapcsolas javit-e.

    Tovabbra sem zarnam ki, hogy nem egy modem chip van minden telefonban egy szeriaszamon belul es az egyikhez tartozo firmware/software bugos, a masik nem. Mindenesetre erdekes a bug, de szerintem sosem fog kiderulni pontosan, hogy mi okozta.

  32. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    az Apple visszaigazolta, hogy szoftveres, és ők is tudják reprodukálni a hibát, ott van a belsős hibajegyről a képernyőfotó a cikkben. ha nem szoftveres a hiba, akkor azt a 13.3-ban sem tudnák javítani, és nem igazolták volna vissza, de javítani fogják.

    mivel a hiba többrétű, ez okozhatja azt, hogy valakinél jelentkezik, másnál nem, megint másoknál pedig semmi nem oldja meg. ezt viszont a szolgáltatók nem tudják kinyomozni, mert nem látnak rá a baseband működésére, így még az sem derült ki, hogy miért küld egyáltalán lecsatlakozási kérelmet az adott készülék, amelyik így tesz.

  33. Vagy az van, hogy több chiprevízió közül valamelyiknek nem sikerült a firmware-je, vagy pedig az hogy bizonyos feltételek kellenek a hiba előfordulásához amik nem mindenkinél állnak fenn, de az itthoni szolgáltatóknál is előszeretettel használt ZTE szutykok ennél cifrább dolgokat is művelnek (pl nálam -ez nem iPhone volt- hosszasan nyomozgatták, hogy miért van az, hogy sw upgrade után, a telefon újraindításakor random nem megy fel a hálózatra, de erre sem tudtak egzakt választ adni. sim csere megoldotta, de nem tudták miért, mivel a sim sem volt hibás (és régi sem)… :D:D:D ), de valószínű hogy sohasem fog kiderülni.

  34. Avatar for bojti bojti says:

    Ma reggel visszatettem a sim kartyat a telfonba es kb egy oran at normalisan mukodott,tudtam hivast inditani es fogadni is.
    Aztan megint eltunt a terero.Kivettem ismet a sim kartyat.Majd delutan ujra visszatettem es megint kb egy oran keresztul mukodott.Hogy lehet az hogy egyszer mukodik egyszer nem.
    Iphone x.

  35. Érdekes hogy nekem eddig nem volt ez a hálozat eldobás problémám. Tegnap viszont megtörtént, elővettem a készüléket hogy netezzek és nem volt se net se térerő. Aztán egyszer csak visszajött kb 1 óra múlva.

  36. Avatar for gunar gunar says:

    Na ez megint kezd olyanná válni, mint régebben mikor vki felfedezte, hogy ha készenlétből feloldja az iphone-t akkor 1-2 mp mire visszacsatlakozik a wifire és az ugyan nem hiba volt, de hamarosan tele volt hasonló beírásokkal a topic, hogy nála is meg nála is ez van, mert mindenki árgus szemekkel figyelte ezt a telóján. Most kicsit már kezd ez is ilyenné válni és hiába nem jelentkezett vkinél eddig és nem volt olyan hogy szóltak neki nem lehetett elérni, azonnal ha vmi lehetségesen egészen más okból ilyen térerő hiány jelentkezik, akkor gyorsan ráhúzza ezt hibát a sajátjára is.
    Anno még i4-es időben egyik nap észrevettem, hogy kora délután már tölteni kell a telót és másnap is, meg azután is, de ha nem voltam ott ahol dolgoztam akkor, úgy nem jött elő a gyorsabb merülés, hát felhívtam a T-t és megtudtam azon részen akkoriban karbantartás volt és ez okozhatott kisebb térerőt és ezzel gyorsabb merülést. Csak mint példa említettem, hogy nem kell rögtön készülékkel kapcsolatos problémára gondolni, mert más is lehet mögötte.

  37. Avatar for bojti bojti says:

    Azert ez nem egeszen olyan.Amikor hivni akarsz valakit es allandoan azt irja ki hogy a hivas sikertelen, amikor valamiert sikerul ujra halozatra csatlakozni Akkor meg jonnek az smsek a nem fogadott hivasokrol.ma peldaut reggel ota van terero es tudnak is meg tudok is telefonalni.Ezt nem ertem en sem,hogy lehet hogy egyszer kuld lecsatlakozasi kerelmet aztan meggondolja magat es nem kuld?

  38. Avatar for gunar gunar says:

    nem is olyanoknak szólt amit leírtam, ha jól értelmezted volna, akiknél valósan ez az általad leírt jelenség és hozományai tapasztalhatóak, hanem akiknél a fokozott figyelem miatt észreveszik 1x-1x előfordul, hogy pont nincsen térerő bármi okból és rögtön erre gondolnak, pedig náluk nem volt még olyan amit leírtál.

  39. Avatar for Tutu55 Tutu55 says:

    Jelenleg nálam ott tart a dolog, (iPhone X Vodafone) hogy ha átváltok 4G-ről 3G-re akkor a hálózat eldobás megszűnik viszont ha olyan valaki akar felhívni aki nincs a kontaktjaim közt akkor egy rövid csörgés után megszakad a hívás és már kapom is az sms-t a nem fogadott hívásról.
    Ha elmentett telefonszámról hívnak akkor simán kicsörög és tudok beszélni.
    Erre van esetleg valakinek valami ésszerű magyarázata?

    Próbáltam kikapcsolni a mobilnetet, wifit de ez állandó probléma most már nálam és sehogy nem tudom megszűntetni.
    Szerintetek érdemes ezzel a szolgáltatót megkeresni vagy úgy sem tudnak tenni semmit?

  40. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @Tutu55: valószínűleg be van nálad kapcsolva a Beállítások, Telefon alatt az Ismeretlen hívók némítása opció.

  41. Avatar for Tutu55 Tutu55 says:

    És tényleg :slightly_smiling_face:
    Valószínűleg valamelyik frissítés után aktiválhatta magát ez a funkció mert én soha be nem kapcsolnám magamtól. Köszi a segítséget Jadeye :+1:t2:

  42. iOS 13.2
    2 db. iPhone X Telekom és egy iPhone 11 Telekom.
    NINCS érzékelhető probléma, sem a hálózat, sem az energia használat környékén.

    Persze ettől még másnak lehet, de mivel többnyire a hibákat jelzik, úgy tűnhet, hogy a frissítés veszélyes lehet. Pedig érdemes a legújabb iOS-t használni, szinte biztos, hogy nem lesz gondod vele.

  43. Ja, ja SZINTE

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Czo Avatar for szotyi33 Avatar for kistrojak Avatar for aw123 Avatar for MenyusNr1 Avatar for zsoltiszaki Avatar for ricszol Avatar for henets Avatar for Tutu55 Avatar for Szifon Avatar for Hacsi Avatar for Nrbrtbgg Avatar for Nem_Tom Avatar for Jadeye Avatar for 83miki83 Avatar for SzifonAdmin Avatar for gunar Avatar for zoli62 Avatar for balint.do Avatar for bojti Avatar for kistamas Avatar for szajlensz Avatar for baloghadam74