fbpx Skip to content

Két héttel a WWDC-n történt bemutatásuk, és az első fejlesztői béták közzététele után az Apple elérhetővé tette az iOS 18, iPadOS 18, watchOS 11, tvOS 18, visionOS 2 és macOS 15 Sequoia második fejlesztői bétáit. A nyilvános béta majd júliusban érkezik.

Ha valami érdemleges újdonság bukkan fel valamelyik új bétában, akkor arról várhatóan újabb cikket teszünk majd közzé. Felfedeztél valami új funkciót, ami eddig nem volt? Írd le hozzászólásban!

iOS 18 beta 2

Az új build verziószáma 22A5297f.

Miért nincs béta profil vagy IPSW letöltési link a cikkben?

Egyrészt az Apple még 2022 nyarán lépett a letöltési linkeket megosztó oldalak ellen (bár a letöltés bejelentkezéshez kötése egyszerűbb lett volna), másrészt pedig az iOS 16.4 megjelenésével át is alakította a bétákhoz való hozzáférést, jelentősen egyszerűsítve azt.

Ráadásul a cég most már a fejlesztői bétákat is odaadja bárkinek, ha az illető egyszer már bejelentkezett a developer.apple.com-on az Apple ID-jával és elfogadta a fejlesztői feltételeket (ehhez korábban ki kellett fizetni a fejlesztői program éves díját). Ezután egyszerűen a Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Erről részletesen: Gyakori kérdések: hogyan telepíthető egy készülékre az iOS fejlesztői bétája?

iPadOS 18 beta 2

Az új build verziószáma 22A5297f.

Az iPad esetén a Beállítások appban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

watchOS 11 beta 2

Az új build verziószáma 22R5299d.

Az Apple Watch esetén az iPhone-on a Watch appban a Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

tvOS 18 beta 2

Az új build verziószáma 22J5305e.

Az Apple TV esetén a Beállításokban a Rendszer > Szoftverfrissítések alatt megjelenő Bétafrissítések letöltése opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Az Apple TV-khez emellett még elérhető egy fejlesztői béta profil is, ami ide kattintva tölthető le az Apple fejlesztői központjából.

visionOS 2 beta 2

Az új build verziószáma 22N5267g.

A Vision Pro esetén a Beállítások appban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

macOS 15 Sequoia beta 2

Az új build verziószáma 24A5279h.

A macOS Ventura 13.4 és újabb verziók esetén a Rendszerbeállításokban az Általános > Szoftverfrissítés menüpont alatt megjelenő Bétafrissítések opcióban választhatjuk ki a kívánt bétát.

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 18 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 18 béta: a leggyakrabban feltett kérdések – újdonságok, megjelenés ideje, letöltés.

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 18-ról szóló eddigi cikkünket itt érheted el, az iPadOS 18-ról szólóakat itt, a watchOS 11-ről szólókat meg itt, a tvOS 18-ról készülteket itt, a visionOS 2-ről megjelenteket itt, a macOS Sequoia kapcsán pedig itt olvashatsz.

[newsletter_signup_form id=11]

Olvasd el a hozzászólásokat is

Népszerű hozzászólások

  1. Avatar for gunar gunar says:

    Melegszik mint állat, éppen most indult önhatalmúlag újra 3x, hmmm… mindez 12 mini-n, persze lehet az újabbakon jobb lesz, lehet ezen is, ha addig meg nem öli v meg nem unom és visszateszem az előzőt.
    De hát ugye beta szegény és a 17-nél is volt az elején ami eléggé félrement, na meg később is a “kuka” verzió
    Már az 5x indult újra és feldobott egy crash jelentési lehetőséget is előtte, de nem hagyott időt átolvasni, válaszolni és beküldeni. Mi lesz ebből?
    Elgondolkoztam azon, az Apple fejlesztői mire is kapnak fizetést, mert emiatt nekik kellene fizetni, hogy a második ilyen kulát adják ki pár hónapon belül, ami gyakorlatilag használhatatlan.
    Persze megint nem gondoltak valamire ami be lehet kapcsolva v ki tudja mire fogják majd a dilettantizmusukat.
    Ez régen nem volt így mert repültek volna, most meg újra elkövették a kuka frissítést.
    DE! Lett szép új ikonka az Appstore-nak cserében, ha lesz idő 2 restart között jobban meg is nézem majd.
    Valamit biztosan csinálgat a háttérben, mert a melegedés mellett még 25%-ot merült is kb 20p alatt, vagy csak 18 beta2 fűtőtest lett, de nincsen tél, ezt is eltolták.

  2. Avatar for alali alali says:

    XS-re felment, simán, hiba nélkül, kicsit döcögős, de tesztelésre használható. Beta 2, ne várjunk csodát…

  3. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ne használj bétát, ha nem érted, hogy mit takar az, hogy béta, és dilettantizmust és egyebeket emlegetsz.

    egy frissítés nem ér véget azzal, hogy végigment a csík és újraindult a telefon. majd ha sok órával később is ez a helyzet, az már említésre méltó lehet – de senki sem kényszerített arra, hogy feltedd a napi használatú készülékedre a fejlesztői bétát, amire az Apple külön kiemeli, hogy ne tedd rá napi használatú készülékre. ha mégis felteszed rá, akkor az teljességgel a saját felelősséged, és annak minden hibájával együtt kell élni, hiszen ez egy béta.

    az App Store ikonja nem változott. mire gondolsz?

  4. Avatar for gunar gunar says:

    Már vártam a reakciódat és nem csalódtam, pont olyan amilyennek gondoltram. Nem kezdem el megint elmagyarázni miért is használok beta-t, mert párszor belefutottunk már ebbe és akkor megtettem. A dilettantizmust arra értettem, hogy pár hónap alatt ez a második ami igazi kudarca lesz a fejlesztőiknek ahogy jelenleg látszik és már túl vagyok a DFU-n megint és kíváncsian várom, hogy mit hoz ki ebből az Apple megint, hiszen ahogy közben olvasgattam kicsit, nem vagyok egyedül a hasonlatos problémákkal, mások is birkóznak a beta2-vel. Mire várjak órákat amikor fokozatosan rosszabbodott a helyzet, de köszi a felvilágosítást, hogy nem azzal ér véget a frissítés, hogy a csík végig megy és stb, gondolom azzal, hogy most legalább ad pár percet minden restart között, nem ahogy a múltkor, mikor ennyit se engedett, majd visszavonták a beta-t.

  5. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    nekem semmi gondom nem volt a beta 1-gyel, és így fél órával a frissítés után már melegedés sincs a beta 2-vel. ha az lenne, amit állítasz, akkor továbbra is rossznak kéne lennie, kivétel nélkül mindenkinél. de nem az.

  6. Avatar for gunar gunar says:

    Csodát nem is, de egy olyant ami legalább eldöcög talán lehetett volna. Erre adtak nyárra fűtést ami újraindul, egy mentés se tudott lefutni a kettő között és a sokadik után meguntam, mert én a gázon főzök ha én akarok, erre nem használom a telót :grinning:

  7. Avatar for gunar gunar says:

    Nem tudom Te mit olvasol, de a múltkor mikor hasonló volt, csak rosszabb, akkor se volt mindenkinél rossz és mégis visszavonták, lehet most nem fogják, de ez akkor is egy szégyen tőlük így sok év beta-zás után nézve és mint írtam az előbb nem én vagyok az egyetlen.
    A beta1 nálam is jó volt, kisebb hibákat nem említve, ami elsőre ok, de ez egy halom :poop:

  8. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    mi a szégyen mégis abban, hogy egy nem napi használatra való rendszerben olyan hibák vannak, amelyek a napi használat során problémásak lehetnek? olyasmire használod a rendszert, amit az Apple külön kiemel, hogy ne csináld. ezek után még láthatóan külön fortyogni ezeken sajnos csak azt mutatja, hogy nem érted, mit jelent az, hogy béta.

  9. Avatar for gunar gunar says:

    Én értem mi a beta, Te nem érted mi a használhatatlan beta fogalma. Az amikor semmi mást nem tudsz vele tenni mint nézegetni, két újraindulás között, na ez amire szégyen, mert ez nem volt így az utóbbi sok évben. Ja de a múltkor amikor ennyit se hagyott, most ad pár percet, ha hideg fémre teszem akkor többet is.
    Ha nem napi használatban van akkor sem jó ez így, hogy “felforr” és restartol, vagy én tévedek???
    Pont arról írok, hogy sok év alatt nem volt ilyen 1x sem, most meg pár hónapon belül a második.

  10. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ezt a bétát kizárólag teszt készülékre kellene feltedd. azzal, hogy a napi használatú készülékedre teszed, már eleve nem rendeltetésszerűen használod. nekem egyszer sem indult újra magától, nem forr fel.

    és de, amióta csak létezik béta, azóta voltak, vannak és lesznek is ilyen hibák, ennél sokkal rosszabbak is voltak korábban – és épp emiatt béta. napi használatra alkalmas rendszer majd ősszel lesz belőle. addig bármi és minden hiba teljességgel normális, hiszen ezért béta.

  11. Avatar for gunar gunar says:

    Épp a Reddit-en olvasgatom az enyémhez hasonló problémákat, de igen az 5S óta használok kb beta-kat és ez az említett kettő volt csak amit nem lehetett használni akár a napi életben kisebb v kicsit nagyobb anomáliákkal, de igen tudom voltak akiknek nem ment pár dolog rendesen és rinyáltak azért is, de olyanra nem emléxem, amkor konkrétan használhatatlan volt a vas sokaknak, mert az állandó restartok mellett kb semmit sem lehet tenni, mert nincsen rá idő elég, hogy be is fejezd, hiszen bármi is csak jobban emeli a hőfokot és jön a fagyás, majd a restart, de ezt is leírtam még vhol az elején.
    Amúgy meg mint régi jó mazochista, most feltolom újra, csak egyből a beta2-t, lesz ami lesz, max megint DFU-zok majd, még hosszú a nap. De még a mentésem visszarakása nélkül, mert az önkorbácsolásig még nem jutottam el .

  12. Avatar for Czo Czo says:

    A mukodo mirroringgal maris megvettek! :smiley: Nem kell a telefon, ha reagalni kell pl egy MS Authenticator jovahagyasra. Raadasul, meg lett csinalva a TouchID kezeles is, igy az MS Authenticator, ami FaceID-t ker, amikor telefonon elinditom, az Mac-ra mirroringolva, TouchID-t ker a Macen! Perfekt.

  13. Avatar for gunar gunar says:

    Na ott tart a dolog, hogy lehiggadtam, mert így nem OTA frissítés után (ami használhatatlanná tette) és közvetlenül a 18 beta2-re frissítve egyelőre műxik, ergo megoldotta a tiszta telepítés a problémát. Persze a méreg elöntött, mert ahogy minden alkalommal az elmúlt sok éven át mindig sikeresen, frissítettem a beta2-re és ugye megint úgy jártam, mint a 17 egyik idei beta-jával, hogy minden szétesett és használhatatlan lett (DFU és minden újrarak). Persze mert tudta a kis szemét, hogy lusta voltam előtte menteni és kicsit így megszivathat :grinning:
    Attól függetlenül tartom a véleményem, hogy nem ez a normális frissítés és ellustultak a fejlesztőik, nem figyelnek már egy ideje rendesen amire kell.

  14. Ezt én is imádni fogom. :sunglasses:
    Bár közben látom, hogy irtad másik poszt alatt, hogy ez EU-ban nem lesz elérhető. De amúgy EU vagy Európa?

  15. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    EU-ban van DMA. de egyébként jelenleg ha amerikai Apple ID-val vagy belépve a Mac App Store-ba, működik itthon is. magyar Apple ID-val belépve viszont hibaüzenetet dob.

  16. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    No offense, de Gunar-al értek egyet. Alfa-ban összeomlik egy OTA telepítés teljesen rendben van de a Beta-nak már nem erről kellene szólnia.

  17. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    @Hacsi amire te gondolsz az az RC, a kiadásra szánt változat, nem pedig egy béta. egy béta esetén minden és bármi hiba teljesen normális, hiszen ezért béta, és arról szól, hogy a tesztelők jelezhessék a tapasztalt hibákat, ebben az esetben az Apple felé. az Apple azt is külön kiemeli, hogy a bétát ne tedd fel napi használatú készülékre. a fejlesztői béta pedig a fejlesztők számára van, akik a saját alkalmazásaik tesztelése közben tapasztalt hibákat tudják jelezni az Apple felé.

    az Apple nem ad ki, és sosem adott ki alfa verziót semmiből.

    hogy mire szolgál egy béta, ha más nem, nézd meg, mit ír a Wikipedia szócikke a szoftverkiadás életciklusáról. például:

    A béta verzió vagy a béta kiadás egy számítógépprogramnak általában azt az első kiadását jelenti, amiben kezdeti követelményelemzésben valósítják meg az összes funkciót. Nagyon hasznos lehet a belső bemutatókhoz és előnézetekhez a vásárlók kiválasztásában, azonban labilis, és még nem érett meg a kiadásra. Némely fejlesztő erre a szakaszra előnézetként, technikai előnézetként, vagy korai kiadásként hivatkozik. Mivel a kiadási életciklusban az alfa szakaszt követően a második fontos szakasz, ezért a görög ábécé második betűjéről, a bétáról nevezték el.

    A béta verzió a fejlesztési ciklus közepén helyezkedik el. A fejlesztők vagy zárt béta, vagy nyitott béta változatban adják ki; a zárt béta verziókat egy kiválasztott csoport számára adják ki tesztelési célból, míg a nyitott bétákat nagyobb közösségnek szánják, többnyire a nagyközönségnek. A tesztelők bejelentik az általuk talált hibákat, és néha kisebb funkciókat is javasolnak, amiket szeretnének látni a végleges változatban.

    Amikor a nagyközönség számára elérhető egy béta, akkor azt gyakorta széles körben úgy használják a technológiailag hozzáértők, és az előző verziókban jártasak, mintha ez lenne a végtermék. A freeware vagy a nyílt forráskódú béták fejlesztői általában a nagyközönség számára adják ki, míg a zárt bétákat viszonylag kis tesztelőcsoport kapja. A szoftvert akkor hívják kiadásra késznek, amikor az alkotócsoport egyetért abban, hogy a rendszer eleget tesz a funkcionális követelményeknek, és nem tesznek már új funkciót a kiadásba, ugyanakkor felmerülhetnek még fontos hibák a szoftverben.

  18. Nekem már Beta1-nél csinálta ezt a folyamatos rebootot. Újra telepítés megoldotta. Amilyen hibákat még találtam:

    • Eldobta az órát. Telefon szerint rá van csatlakozva, de egyébként nincsen
    • Nem jön értesítés semmiről. Notifications-nél átváltasz List/Stack/Count között, akkor megint megy
    • Bezárta minden megnyitott tabomat a Safariban, amikor másik appból nyitottam meg egy linket
    • A control center néha leresetelődik alapállapotba.
    • Nem tudok kamerát indítani, mert kiírja, hogy nincs elég hely. 140GB szabad helyem van. Egy idő után működik újra.
      De hát ezért beta a beta. Még van idejük fejleszteni.
  19. Avatar for ibrick ibrick says:

    Sziasztok
    i13 Pro Max eddig minden tökéletes, bár nem vettem észre semmi változást :slight_smile: Szerintetek csináljak egy gyári visszaállítást? Droidon főverzió frissités után mindig gyalulni szoktam a rendszert és frissen belakni :wink: Válaszotok előre is köszönöm

  20. Avatar for Hacsi Hacsi says:

    Nem. Arra gondolok amit írtam. És te is írod mire való a fejlesztői beta: " fejlesztői béta pedig a fejlesztők számára van, akik a saját alkalmazásaik tesztelése közben tapasztalt hibákat tudják jelezni az Apple felé." De ebben az esetben el sem jutunk a saját alkalmazás teszteléséig mert eltörik az oprendszer telepítése.

  21. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    ha minden tökéletes, akkor miért kellene bármit is csinálni vele? maximum majd amikor ősszel nyilvánosan, mindenki számára, már nem béta állapotában jelenik meg.

  22. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    én egyik bétával sem tapasztaltam még ilyet, pedig már a legelső létező béta (iPhoneOS 2.0, 2008 júniusa) óta folyamatosan fent van mindegyik béta valamelyik készülékemen. de mivel az Apple figyelmeztetése értelmében ezeket általában külön teszt eszközre telepíti egy fejlesztő, tehát nem a napi használatú készülékére, akkor maximum visszateszi addig a release verziót, és jelzi az Apple felé, hogy magától újraindul folyamatosan. (a fejlesztők számára igazából a frissített Xcode/SDK is elég, nem is feltétlen muszáj fizikai eszközön futnia hozzá a bétának, de nyilván az ideális helyzet az, amikor tényleges eszközön is teszteli valaki az adott appot, nem csak a Simulatorban.)

    az ilyesmiken való problémázást én jellemzően csak azoktól látom, akik nem fejlesztők, hanem mintegy hobbiból bétázgatnak, és a hibákat eleve nem is jelzik az Apple felé, csak mindenütt leírják, hogy ez vagy az rossz náluk, és ez vagy az szégyen – meg hogy szerintük semmi értelme jelenteni a hibákat, mert az Apple sosem javít semmit. ez pedig azt a félrevezető képet mutathatja, mintha mindenkinél ilyen hiba lenne, mert azok általában nem szólnak hozzá, akiknél semmi gond nincs.

  23. Avatar for ibrick ibrick says:

    Rendben köszi, akkor így hagyom :wink:

  24. Avatar for Jadeye Jadeye says:

    aki használja a Sequoia bétáját, tapasztal olyat, hogy a töltőre dugott gép hosszabb alvás után eléggé meleg, sőt inkább forró? tehát mondjuk éjszakára lecsukva reggelre konkrétan 50 fok feletti az egész gép? a beta 1 esetén nem emlékszem ilyenre, csak mióta a beta 2 fent van.

    amit észrevettem, hogy egyik esetben az iStat Menus Status jelentősen több processzoridő értéket mutatott, mint a szintén folyamatosan futó Little Snitch Agent, de a legutóbbi újraindítás után ez már nagyjából azonos értéket jelent mindkettőre nézve.

    most letiltottam a Power Nap funkciót, hátha annál van valami gond, és akad be valami éjszaka.

    ezt én egy 2019-es, Intel processzoros géppel tapasztalom, ezért érdekes lenne, hogy Apple processzoros gépen is előfordul-e ez valakinél, mert akkor azt is beleírnám a hibajegyembe (FB14218590), hátha például csak Intelen csinálja, mert akkor az Apple szoftvermérnökeinek is könnyebb lehet kisakkoznia.

    ha nálad is előfordul, írd le kérlek, milyen modellel tapasztalod, töltőre van-e dugva közben, be van-e kapcsolva a Power Nap, illetve milyen 3rd-party dolgok futnak a háttérben.

Continue the discussion at Hozzászólok

Participants

Avatar for Tamas92 Avatar for ibrick Avatar for Czo Avatar for alali Avatar for Szifon Avatar for Hacsi Avatar for Jadeye Avatar for 83miki83 Avatar for gunar