fbpx Skip to content

Az előző hónapban beszámoltunk róla, hogy az Economic Daily News szerint az Apple március 16-án bemutatja az új iPadeket és az AirTaget.

Tekintve, hogy ez 4 nap múlva lesz, és eddig semmilyen meghívó nem érkezett az Apple-től, elkönyvelhető, hogy nem ez lesz a nyerő nap. Most azonban van egy újabb, kicsit távolabbi dátumunk egy Twitteres kiszivárogtatótól: március 23. Vajon ebben több ráció van?

A DuanRui nevű Twitter fiók tulajdonosa kínai és ezért állítólag könnyebben hozzáfér gyártósori pletykákhoz és egyéb biztos forrásból érkező információkhoz. Ő pedig úgy gondolja, hogy az Apple idén március 23-án tartja majd az első, 2021-es bemutatóját.

Az Apple-nek bőven lenne miről beszélnie, hiszen itt az ideje egy frissített iPad családnak, igazán beeshetne már az AirTag is és az iOS 14.5 is olyan hasznos újításokat hoz, amikről érdemes lenne ejteniük pár szót, hogy a sajtó felhívja rájuk a figyelmet.

Az iOS 14.5 egyik nagy újítása az alkalmazásokon és weboldalakon keresztüli követésére való emlékezetés, mely teljesen kiakasztotta a Facebookot, ahogy arról januári összefoglalónkban szó volt: Facebook: az Apple önző és a szabad piac ellen dolgozik.

Ez már önmagában is elég izgalmas, hogy az Apple felhozza témaként, de emellett azért egyéb hasznos változások is kerültek az iOS 14.5-be a béta időszaka során:

És ez még nem is az összes újítás, amit felfedeztek eddig az iOS 14.5-ben!

A twitteres pletyka mögött állítólag egy Kang névre hallgató informátor áll, akivel a YouTube-os Jon Prosser is egyetérett, mivel Twitterre kiírta, hogy „23”. Kang tavaly eltalálta, hogy visszatér a MagSafe elnevezés, tökéletesen felvázolta az iPhone 12 családot és még a HomePod minivel kapcsolatban is beletrafált.

Reméljük, hogy most is igaza lesz az Apple eseményével kapcsolatban.

Olvasd el a hozzászólásokat a közösségi oldalunkon!