fbpx Skip to content

Tegnap késő éjjel, pár órával a macOS Big Sur 11.3 harmadik bétája után az Apple végül elérhetővé tette az iOS 14.5 és az iPadOS 14.5 harmadik fejlesztői bétáját is.

Érdekes módon azonban a watchOS 7.4-hez és a tvOS 14.5-höz továbbra sem érkezett új build. Az újdonságokkal folyamatosan frissítjük ezt az írásunkat, amint napfény derül rájuk.

iOS 14.5 beta 3 és iPadOS 14.5 beta 3

A build verziószáma 18E5164h.

Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS-ben, vagy most megváltozott, akkor azt írd le hozzászólásban! 🙂

Visszakerült a Tárgyak fül a Lokátor appba, ami egyrészt ismét az AirTag egyre közelebbi megjelenésére is utalhat, másrészt pedig a harmadik felek kiegészítői is hozzáadhatók majd a Lokátorhoz:

Ismét elérhető az alapértelmezett zenelejátszó választása, ami a beta 1-ben bukkant fel, de azt a beta 2-ben valamiért kivette az Apple. Továbbra sincs viszont külön opció erre a Beállításokban, hanem Sirivel tudjuk beállítani, aki rákérdez erre, amikor először próbálunk vele lejátszatni egy számot – illetve ha eleve letöröltük már a beépített Zene appot.

Az Apple Card esetén egyre több nyom utal arra, hogy megjelenik majd a családi megosztás is, és az illető családtag társadalombiztosítási azonosítóját megadva az adott személy saját credit score-ja is építhető. Az Apple Card hitelkártya jelenleg továbbra is csak az USA-ban érhető el.

Vissza a hivatalos iOS-verzióra

Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verziót: helyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.

Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?

iOS 14.5 beta 3 és iPadOS 14.5 beta 3 letöltési linkek

A fejlesztői béta profil ide kattintva tölthető le az Apple fejlesztői központjából, az iOS 14.5 beta 3 és iPadOS 14.5 beta 3 IPSW-fájljai pedig az alábbi linkekről:

iOS:

iPadOS:

Kérdésem van!

Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 14 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 14 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!

Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?

Az összes, az iOS 14-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, az iPadOS 14-ről szólóakat itt, a watchOS 7-ről szólókat meg itt, a tvOS 14-ről készülteket itt, a macOS Big Sur kapcsán pedig itt olvashatsz.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok