fbpx Skip to content

Ma este 7-kor mindent, vagy legalábbis sok mindent megtudunk, de addig is nézzük meg, hogy Mark Gurman a Bloombergnél milyen utolsó jóslatokat adott le.

Ha minden igaz, szerinte az idei WWDC inkább a szoftverre fog koncentrálni, ezért nem lesz új Apple TV, sem pedig új HomePod, de azért bőven lesznek izgalmak. Nézzük meg, hogy szerinte mikre számíthatunk!

Ennyit írt az új Apple TV és a HomePod kapcsán:

Az Apple apróbb frissítést ad az Apple TV szoftverének, az új hardver pedig valamikor később érkezik idén. Az Apple Watch új számlapokat, gyerek módot és alvásfigyelést kap. És emellett érkezik egy új, kisebb HomePod – szintén később, de még idén.

A HomePod szoftveréről elmondta, hogy hamarosan lehetővé teszi majd az Apple, hogy Spotify-t és egyéb más zenestreaming szolgáltatásokat is igénybe vehessünk róla. Ez sem új információ persze, hiszen ezt még májusban megjósolta Gurman: Bloomberg: két gondot is javít majd az új HomePod.

Az iOS is nyitottabbá válik idén, az iOS 14-ben ugyanis az alapértelmezett alkalmazásokat is le tudjuk majd cserélni. Így ha Safari helyett a Google Chrome-ban akarod megnyitni a linkeket vagy inkább Gmaillel leveleznél, nem kell kerülő megoldásokhoz és a megosztási panelhez nyúlnod.

Ezen felül rengeteg más izgalommal is szolgál majd az iOS 14, amikről március óta már beszámoltunk, mivel a 9to5Mac megkaparintotta a rendszer egy belső változatát:

A Mac-ek kapcsán a legnagyobb dobás az lesz, hogy az Apple bejelenti az ARM processzorokra való átállást. Ez nem egy új jövendölés Gurmantól, hó elején beszámoltunk róla, hogy a Bloomberg újságírója erre számít: Mark Gurman: az ARM-re való átállás bejelentése is várható az idei WWDC-n.

A Mac-eken futó macOS idén csak apróbb változásokkal bővül, ilyen lesz az, hogy az Apple finomítja a Project Catalyst-et, vagyis még egyszerűbbé teszik majd az iOS alkalmazások átemelését a fejlesztőknek. A 9to5Mac úgy véli, hogy ezt alátámasztja majd az is, hogy az új Üzenetek alkalmazás az iOS-es verzió portja lesz.

Gurman végül azzal zárt, hogy ezek az új operációs rendszerek lefektetik az alapokat az új hardverek számára, amik valószínűleg ősszel érkeznek. Ő egy új Apple Watch-ra, négy új iPhone modellre, egy új HomePodra, egy új Apple TV-re, valamint frissített iMac-re és MacBook Pro-ra számít. Ezek mellett ha minden igaz, olyan új termékek is érkeznek, mint az Apple első saját fejhallgatója és az AirTag.

Olvasd el a hozzászólásokat is

Szólj hozzá: Hozzászólok

Szólj hozzá: Hozzászólok