Két héttel a harmadik béták megjelenése után az Apple elérhetővé tette az iOS 12, a watchOS 5, a tvOS 12 és a macOS Mojave negyedik fejlesztői bétáját.
Az iOS 12 beta 4 természetesen OTA frissítésként is elérhető a fejlesztői béta profil telepítése után; a watchOS 5 beta 4 szokás szerint az Apple Watch appban jelent meg a Szoftverfrissítés menüpontban, a béta profil telepítése után; a tvOS 12 beta 4 az iOS-hez hasonlóan OTA használatával telepíthető a fejlesztői készülékekre; a macOS Mojave esetén pedig a Mac App Store Frissítések füle alatt telepíthető az új verzió már tegnap óta. A nyilvános bétákhoz várhatóan egy nappal később érkezik az új verzió.
iOS 12 beta 4
Az új build verziószáma 16A5327f.
Újdonságok
A fejlesztői központban található changelog elsősorban hibajavításokat említ.
Ezek közül az egyik leginkább bosszantó az volt, ami miatt az iPhone-nal használt Apple Watch-on nem jelentek meg a kontaktok, mert ez nem csak a watchOS 5 bétáját, hanem bármely, az iOS 12-vel szinkronizáló Apple Watch-ot érintette.
Az új bétában az iOS automatikus frissítési lehetőségéről már közvetlenül a frissítés folyamatának a végén, a Beállítási Asszisztensben is tájékoztat minket a készülék – illetve kicsit részletesebb leírás van már a funkció menüpontjában a Beállítások alatt:
Ha találtál valamit, ami eddig még nem volt az iOS 12-ben, vagy most megváltozott, akkor azt jelezd hozzászólásban! ????
A 9to5mac ismét készített egy rövid videót az újdonságokról:
Szerinted ezek nem akkora újdonságok, vagy csak neked nem elegendőek? Írj az Apple-nek: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?
Vissza a hivatalos iOS-verzióra
Ha nem vált be a béta, a már megszokott módon lehet visszatenni a hivatalos verziót: helyreállítási (recovery) vagy DFU módba kell tenni a készüléket, majd be kell tallózni a letöltött IPSW-t.
Erről részletesen itt írtunk: Gyakori kérdések: hogyan állítható vissza a készülékünk béta iOS-ről a hivatalos verzióra?
iOS 12 beta 4 letöltési linkek
Az iOS 12 beta 4 IPSW-fájlja letölthető a fejlesztői központból az alábbi linkekről:
iPhone:
- iPhone X
- iPhone 8, iPhone 7
- iPhone 8 Plus, iPhone 7 Plus
- iPhone SE, iPhone 5s
- iPhone 6s, iPhone 6
- iPhone 6s Plus, iPhone 6 Plus
iPad:
- iPad Pro (10.5-inch), iPad Pro (12.9-inch) (2nd generation)
- iPad (5th generation), iPad (6th generation)
- iPad mini 4, iPad Air 2, iPad mini 3
- iPad Pro (9.7‑inch)
- iPad Pro (12.9‑inch)
- iPad Air, iPad mini 2
iPod:
watchOS 5 beta 4
Az új build verziószáma 16R5322d.
A kiadási információkban az Apple elsősorban hibajavításokat említ.
Az is kiderült belőle, hogy megoldották azt a problémát, ami miatt a kontaktok nem jelentek meg az órán.
A watchOS 5 a legelső generációs (Series 0) Apple Watch-ra már nem érhető el, csak a legalább Series 1-re.
tvOS 12 beta 4
Az új build verziószáma 16J5313d.
A kiadási információk alapján ez a verzió várhatóan hibák és a teljesítmény javításait tartalmazza.
A tvOS kizárólag csak a negyedik generációs és újabb Apple TV-ket támogatja.
macOS Mojave beta 4
Az új build verziószáma 18A336e.
A kiadási információkban az Apple elsősorban hibajavításokat említ, illetve ez a verzió már támogatja a 2018-as MacBook Pro modelleket is.
Kérdésem van!
Mivel most is sokan teszik fel az iOS előzetes változatát, így természetesen a régebben már megválaszolt kérdések is újból előkerülnek, főként azok részéről, akik nem fejlesztőként próbálkoznak. Ezért ha kérdésed van az iOS 12 beta kapcsán, elsőként ezt olvasd el: iOS 12 béta: a leggyakrabban feltett kérdések!
Használod a beta verziók valamelyikét, és hibát találtál? Jelentsd az Apple-nek! Ezt megteheted majd a nyilvános beta esetén a Feedback appban magán a készüléken, vagy az alábbiak szerint: Gyakori kérdések: hogyan küldhető visszajelzés az Apple-nek?
Az összes, az iOS 12-ről szóló eddigi cikkünket itt érheted el, a watchOS 5-ről szólókat meg itt, a tvOS 12-ről készülteket itt, a macOS Mojave kapcsán pedig itt olvashatsz.