fbpx Skip to content

Az iOS 12 előzetes, egyelőre csak fejlesztőknek szánt verziójának megjelenésével annak warezolása is elkerülhetetlen, és olyanok is felrakják kíváncsiságból, akiknek semmi tapasztalatuk még a béta verziós szoftverekkel, így egy gyorstalpalóval tapasztalják meg az ilyen előzetes verziók minden előnyét és hátrányát is.

Most tehát ismét a legtöbbször feltett kérdéseket szednénk össze, idén az iOS 12 kapcsán.

Mikor fog megjelenni hivatalosan az iOS 12?

Az Apple a keynote-on csak annyit említett, hogy ősszel, ennél pontosabb információt jelenleg nem tudni. Az iOS 11 annak idején szeptember 19-én jelent meg.

Melyik készülékek frissíthetőek majd iOS 12-re?

Az iOS 12 a következő készülékeket támogatja, tehát még az iPhone 5s is megkapja ezt a frissítést:

Szerintetek feltegyem az iOS 12 béta verzióját?

Az iOS 12 előzetes, béta verziója az alkalmazásfejlesztők számára készült, tehát nem mindennapos használatra van, ráadásul folyamatos fejlesztés alatt áll. Ennek természetes mellékhatása, hogy sok hiba van benne, de már tesztelésre alkalmas. A fejlesztők a tesztelési időszak alatt elkészíthetik az alkalmazásaik iOS 12-höz frissített verzióját, hogy mikor a szoftver hivatalosan is megjelenik, már ne legyen semmi olyan gond az appjukkal, ami annak működését akadályozná.

Ez egyben azt is jelenti, hogy vannak olyan alkalmazások, amelyek vagy hibásan működnek jelenleg iOS 12 alatt, vagy eleve nem is használhatóak, mert összeomlanak, vagy csak egyes funkcióik vacakolnak.

A másik fontos dolog, hogy a béta szoftverek egy idő után lejárhatnak, ami után restore-t fognak kérni. A lejárati idő előtt természetesen szokott újabb beta érkezni, így ez legtöbb esetben nem jelent gondot, de a feledékenyek könnyen pórul járhatnak, és bukhatják ilyenkor az adataikat, ha nem frissítenek időben.

Honnan töltsem le? Fel tudjátok tölteni nekem valahová?

Fejlesztőként természetesen az iOS fejlesztői központból lehet letölteni a készülékhez való IPSW-t vagy béta profilt. Ha valaki nem fejlesztő, az az interneten keresgélve találhat számtalan helyet, ahol warezolva elérhető az adott IPSW vagy béta profil.

A Szifon.com csapata nem támogatja és nem is javasolja az iOS előzetes, fejlesztői verzióinak nem hivatalos használatát, így sem feltölteni, sem linkelni nem tudjuk, hiába kéri bárki. (A fejlesztői központban lévő fájlokra mutató linkekről való letöltés pedig általában csak fizetős fejlesztői fiókkal való bejelentkezés után lehetséges.)

A fejlesztői verzió után általában rövid dőn belül meg szokott jelenni a nyilvános béta is, amire bárki szabadon frissíthet, mindenféle trükközés nélkül: Gyakori kérdések: hogyan telepíthető egy készülékre az iOS nyilvános bétája?

Mikor jelenik meg a nyilvános béta?

Az Apple idén ezzel kapcsolatban nem közölt semmit. Előző évben viszont még júniusban elérhetővé vált a nyilvános béta is.

Nekem 11.x van a készülékemen. Miért nem jelenik meg az iOS 12 béta?

Béta verzió sosem fog megjelenni frissítésként hivatalosan elérhető rendszeren, hacsak nem tettük fel rá a béta konfigurációs profilt – így például a 11.4 sosem fogja csak úgy magától feldobni az iOS 12 béta semelyik verzióját, hanem csak a következő hivatalos verziót, ami várhatóan ősszel jelenik majd meg.

Az iOS 12 fejlesztői bétájához előbb a fejlesztői béta profilt kell letölteni a készülékre, utána már meg fog jelenni frissítésként.

Van dark mode az iOS 12-ben?

Nincs.

Van magyar Siri az iOS 12-ben?

Nincs.

Feltettem az iOS 12 fejlesztői béta verziót, de nem tudom aktiválni a készüléket!

Ha feltettük az iOS 12 fejlesztői beta verziót, és az esetleg aktiválást kér, és nincs fejlesztői listán regisztrálva az eszközünk, akkor azt nem fogjuk tudni aktiválni. A béta szoftverek aktiválása csak akkor lehetséges, ha a készülék egyedi azonosítója fejlesztői listán regisztrálva van. Ellenkező esetben az Apple szerverei megtagadják az aktiválást. Erre megoldás lehet, ha visszatesszük az iOS 11.4-et – erről bővebben alább.

Szokott lenni olyan trükk, hogy a rendesen működő készülékre frissítéssel tesszük fel a béta szoftvert iTunes-ban, ilyenkor az nem minden esetben kér aktiválást, és az adataink is megmaradnak, de ez a fajta trükközés nem javasolt, mert fejlesztői listás regisztráció nélkül a későbbi béta verziók során lehetnek problémáink.

Ha a Szoftverfrissítés menüpontban OTA segítségével frissítünk az iOS 12 bétájára, az nem szokott kérni aktiválást.

Ha nem vagyunk fejlesztők, célszerűbb megvárni a nyilvános bétát, amire mindenféle trükközés nélkül lehet frissíteni: Gyakori kérdések: hogyan telepíthető egy készülékre az iOS nyilvános bétája?

Lehet valahogy hacktiválni?

Mivel hacktiválás jelenleg csak az iPhone 4s előtti készülékekre van (amikre viszont már nincs iOS 10 sem), így hacktiválásra most sincs lehetőség.

Tudnátok regisztrálni a készülékem? Ingyenes fejlesztői fiók jó hozzá?

Ingyenes fiók nem jó, az előzetes szoftververziók kipróbálása csak a $99-os éves díjú fejlesztői programban való részvételtől kezdődően lehetséges.

A Szifon.com csapata nem támogatja az iOS előzetes verzióinak nem hivatalos használatát, így nem tudjuk senki eszközét regisztrálni, hiába kéri bárki. Érdemes megvárni a nyilvános bétát.

Nekem nem tetszik az iOS 12 béta, vissza akarom tenni az iOS 11-et! Ez lehetséges?

Ilyen esetben tegyük a készüléket helyreállítási (esetleg DFU) módba, és tallózzuk be a hozzá tartozó hivatalos firmware IPSW-fájlját (jelenleg ez a 11.4). Azt tartsuk észben, hogy az iOS 12-ről készült biztonsági mentés nem állítható vissza iOS 11-re, így a nem szinkronizálható adatainktól (például egyes appok adatai vagy beállításai) el is búcsúzhatunk. Ha a helyreállítási és DFU mód illetve a firmware betallózása kínaiul hangzik, ne kezdjünk bele már az iOS 12 telepítésébe sem, felesleges bosszankodástól kíméljük meg magunkat.

Ha eleve felmerül, hogy visszatennénk majd az iOS 11-et, inkább fel se tegyük az iOS 12 béta verzióját.

Az iOS 12 béta telepítésekor, vagy az iOS 11 visszarakásakor az iTunes hibát dob! Mit tegyek?

Jegyezzük fel a hiba pontos számát, majd itt nézzük meg, mit tehetünk: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek

Van-e különbség a shift+update és shift+restore (Mac esetén ⇧ helyett ⌥) között?

Lényegi különbség van. Update (frissítés) esetén az adataink megmaradnak, míg a restore (visszaállítás) minden adatunkat törli. Erről korábbi cikkünkben már részletesen is írtunk: Gyakori kérdések: update vagy restore iTunes-ban

Van-e már jailbreak iOS 12-re?

Nincs, és várhatóan az iOS 12 hivatalos megjelenéséig nem is lesz, hiszen akkor az abban kihasznált hibákat az Apple javítaná közben.

Függetleníthető a készülékem, ha frissítettem az iOS 12 bétájára?

A függetlenítés világéletében a baseband verziójától függött, erről és a függetlenítési lehetőségekről itt írtunk részletesen: Gyakori kérdések: az iPhone függetlenítése. Ha a készülék függetlenítése például Gevey-típusú megoldással van megoldva, azt nem érdemes most sem kockáztatni, illetve minden esetben érdemes a készülék hivatalos, maradandó függetlenítését elintéztetni, így akkor ez eleve nem kérdés többé.

Szoftveres függtelenítés az iPhone 4 legelső, 01.59.00-s basebandje óta egyetlen újabb készülékre és baseband verzióra sem jelent meg.

Nálam [x funkció] hibásan működik!

Ez egy béta szoftver, így sok minden ok elképzelhető. Épp emiatt konkrét segítséget sem tudunk nyújtani, mindössze az általános lehetőségek az, amiket érdemes végigpróbálni, amelyekről bővebben itt írtunk: Gyakori kérdések: mit tehetünk, ha furcsa dolgokat produkál a készülékünk?

Ha fent van a béta, megjelenik majd frissítésként a GM és a hivatalos verzió?

Természetesen igen – már ha az különbözni fog a legutolsó bétától.

Hibát találtam, hol tudom jelenteni?

A hibajelentésre az Apple megfelelő oldala való: http://bugreport.apple.com, ahol az Apple ID-nkkal bejelentkezve tudjuk leadni a hibajegyet. Persze bejelentkezés nélkül is küldhetünk visszajelzést a Feedback oldalon keresztül, de erre legtöbb esetben nem kapunk semmi választ. Fontos megjegyezni, hogy az iOS 12 release notes (kiadási megjegyzések) dokumentumában ismertként jelzett hibákat felesleges jelenteni. A release notes egyelőre csak fejlesztői fiókkal való bejelentkezés után érhető el a fejlesztői központban.

[newsletter_signup_form id=9]

Olvasd el a hozzászólásokat is

17 Comments

  1. Engem nem erdekel sosem ez a beta meg fejlesztoi verzio azon kivul hogy elolvasom a cikkeket hatha talalok benne erdekesseget 🙂 ezt is most elolvastam vegig es egyetlen egy dolog ragadt meg bennem ez a bug jelzese az apple fele es kivancsi vagyok hogy tenyleg az apple kivizsgal minden ilyen jelentest? Es ha en pl jelzek majd egy hibat akar a hivatalos verzional de azt mas (még) nem jelezte akkor is amiatt az 1 jelentes miatt elkezdi az apple vizsgalni? Lehet off ez a tema es ez a kerdes????de mivel sosem foglalkoztam ezekkel (ugy voltammajd masok jelzik ha van valami????) igy ez most tenyleg erdekel???? szep napot Mindenkinek es bocs megegyszer az OFF-ert????

  2. @Gencsi: Minden egyes nyitott hibajegyre reagal valaki, elolvassak amit irsz, ha kell, akkor visszakerdeznek vagy kernek logokat.

  3. @Gencsi: Ez jó kérdés. Én csomó hibát jelentettem már és semmi statisztikát nem láttam még, hogy az  mennyi jelzés után foglalkozik egy hibával.
    Szerintem a tömeges azonos híva jelentést figyelembe veszik és azt is el tudom képzelni, hogy vannak bennfentes tesztelőik.
    De a téma érdekes.
    A cikkre is reagálva én csak a public bétát használom de már két éve. Az ios10 tök jó volt. A 11 az elején elég vicces de szerintem hamar gatyába rázták. Szeretem a sok frissítést.
    Kíváncsian várom a 12-őt

  4. Hmmm értem????én meg ezt a szifont szeretem mert régen sokat fórumoztam de sajnos mára már sok fórum meghalt,de örülök hogy ez megy és megvitatunk témákat illetve segítünk ha kell egymásnak????

  5. Ezeket a kérdéseket amúgy még tényleg felteszi valaki? Elég sokszor elhangzott már..

  6. @Jecy: igen. tényleg. rendszeresen.

  7. Valaki próbálta már az Apple Carplayt-t ios12-vel?

    Más: valaki meg tudja mondani, hogy mitől függ, hogy a carplay-t vezetékkel, vagy vezeték nélkül lehet használni? Esetleg attól, hogy az autó gyártója milyen licencet vett?
    Nekem sajna csak vezetékkel működik, pedig tök jó lenne anélkül, mert az autó tölti a telefont vezeték nélkül is…

  8. Valaki tudna esetleg abban segíteni nekem hogy a ios12 bétát majd tudom frissíteni a hivatalos ios12 -re?igazából az érdekelne hogy meg-e maradnak a mentett dolgaim?kontaktok lennének a fontosak…előre is köszönöm ????????

  9. @eldiaz76hun: külön bekezdés szól erről: “Ha fent van a béta, megjelenik majd frissítésként a GM és a hivatalos verzió?”

  10. Köszi ????figyelmetlen voltam????????

  11. Sziasztok. IOS12 beta mellett a watch nem szinkronizálja a kontaktokat. Valaki tudna megoldást erre? A szinkronizáció alaphelyzetbe állítás, restartok megvoltak.

  12. @kovbandi: ismert hiba, van róla hibajegy, amit írnak is a watchOS 5 changelogjában, így egyelőre nincs rá megoldás. majd javítják.

    nekem egyébként a múlt heti build felrakása után tegnap óta a H betűtől kezdve már ott vannak a névjegyek az órán, de nem derült ki sem az, hogy mitől sikerült neki szinkronizálni őket, sem az, hogy miért csak a H-tól kezdve vannak ott.

  13. A Watchon a stabil verzió van, csak a telefonon van beta. Szval a telefon hibája nem a watché

  14. “Elérhető egy új iOS- frissítés. Kérjük, frissítsen az iOS12 betaverzióról” Ezt az üzenetet kapom állandóan, de frissíteni nincs mit. Valakinek ötlet, tapasztalat?

  15. Hmmm, az elmúlt években nagyon megváltoztatok. Régebben ti voltatok, akik támogatták a mókolást, mitöbb… tanácsot is adtatok rá, most pedig…

  16. @V1viien: …most pedig már régóta nincs igazi jailbreak sem, ezért nem is nagyon lehet ezzel kapcsolatban semmi tanácsot adni. ez jelenleg ilyen. 🙁


Add a Comment